Pest Megyei Hírlap, 1987. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-10 / 8. szám
6 1937. JANUÁR 10., SZOMBAT — Színházi leve urnái Tudunk-e abszurd ul? Rangot vívott ki a zeneiskola Békéstarhos szelleme Cegléden Naponta használjuk a kifejezést: ez abszurdum! Azaz: ez képtelenség, értelmetlenség, es ziele őség! Nem ismeretlen hát a fogalom, - amit e latin eredetű szó jelent. Az abszurd erre a jelentésére kellene gondolnunk, ha manapság beülünk egy színházba, ahol úgynevezett abszurd drámát játszanak. Eszünkben kellene tartani, hogy amit a színpadon látunk-hqllunk, az azért abszurd, mert valami képtelenségről, "lehetetlenségről, értelmetlenségről, eszte- lenségről szól, vagy vala- mlt ilyen nézőpontból mesél el. És akkor könnyebb lentre a dolgunk, könnyebben találnánk kulcsot e művekhez. S könnyebben fogadná be őket a közönségnek az a része is. amelyhez — állítólag — ezek a művek nem állnak közel, mert nem értik, miről is szólnak. N em olyan bonyolult pedig ez a dolog. Ismerik ugye azt a magyar népdalt, amelynek első két sora így szól: Kiment a ház az ablakon, /Utánament a vénasz- szony — és aztán elmondja, hogy A macskának nincs nadrágja, /Mert a posztó igen drága, / Ha a posztó olcsóbb volna, / A macskán is nadrág volna. Nos, ez színtiszta abszurd szöveg. Képtelen, lehetetlen, értelmetlen dolgokról van szó, s hozzá mulatságos képekben, hiszen képzeljük csak magunk eíé, amint a ház éppen kimegy az ablakon, és amint a macskán nadrág van abból a bizonyos olcsó posztóból. Az abszurd tehát szemléletmód, nézőpont is, látásmód, ha úgy tetszik. Látásmód — amint a karikatúrákban is megjelenik (hiszen a Ludas Matyi vagy bármely viccláp rajzainak java része abszurd, lehetetlen, hihetetlen, képtelen jelenetet, figurákat, tárgyakat stb. ábrázol). És nem abszurd-e a mese, a maga elpusztuló. majd újraéledő hőseivel, hihetetlen eseményeivel, csodálatos lehetetlenségeivel? S a rajzfilmek, Gusztáv ezer alakba történő átváltozásától a gyurmafigurák variálod ásáig? A mese, a vicc, a rajzfilm abszurditását elfogadjuk. Senki nem akad fenn a kengyelfutó gyalogkakukk elképesztő kalandjain, vagy Lolka és BoLka történetein. De ha ez így van, akkor miért idegenkedünk a színpadon megjelenő abszurditástól? Talán azért, mert máshoz szoktattak bennünket a színpadról és — következésképp — nem szoktattak hozzá az abszurditás észrevételéhez, megértéséhez, az ehhez szükséges sajátos szemüveg viseléséhez.' Pedig ez sem ördöngösség. Az a frissebben bemutatott négy abszurd egyfelvonásos, amelyet a fővárosi színpadokon láthatunk, igen egyszerűen megérthető, befogadható. A darabok meséje, sztorija nem kíván rejtvényfejtést. A Vidám Színpad Kis Színházában játsszák például Schwaj- da György Segítség című darabját és Slawomir Mrozek Ház a határon című művét. Előbbi arról szól. hogy egy bizonyos Józsi nevű melós minden este részegen megy haza, s e borgőzös állapotában, pontban éjfélkor arra kényszeríti a családját, hogy énekeljék el a Himnuszt.' Ez eddig iegfeljebb csak mulatságos, vígjátéki szituáció. Az már egy kicsit tovább megy ennél, amikor a társadalom, a brigádtagok, a tanács, a lakók elkezdik megsegíteni Józsit és a családját, és ettől a segítségtől Józsiék teljesen tönkremennek, a család széthullik, Józsi sittre kerül, de Nelöbb még. halkan és fegyelmezetten, eléneklik éjfélkor a Himnuszt. Mrozek darabja már kissé elvontabb. Egy nemzetközi határrendezési tárgyalás és mesegyezés eredményeként egy békésen éldegélő kispolgár házának kellős közepén húzzák meg a határt. A szoba még erre az oldalra esik, a spájz már a másik országhoz tartozik. És amikor a nagymama be akar menni a spájz- ba. lelövik, mint határsériőt. A békés és naiv család életét szétrombolják a határvillongások, a folytonos határőri és vámőrségi beavatkozás — és mindez egyetlen átlagméretu polgári lakáson belül történik. Schwajda a mindennapok eseményeinek szinte naturalista ábrázolását csúsztatja el egy kicsit, s ettől a mindennapok azonnal lehetetlenné, értelmetlenné, esztelenné, képtelenné válnak. Mrozek mintegy megfordítja a tételt, s a lehetetlent, a képtelent, az értelmetlent teszi meg a mindennapok természetes jellemzőivé. Mert hát végül, is nem abszurd-e, ha valakit a fene- nagy segítség tesz tönkre, vagy ha valakinek az lesz a természetes ádapota, hogy az ebédlőjén percenként átsétál a világpolitika, a maga dübörgő konfliktusaival, holott az ebédlő, s ez a lakás nem erre a célra szolgál. A Pesti Színház két abszurd játékának a szerzője, a román származású, de franciává lett Eugene Ionesco, épp e kél darabbal alapozta meg a maga hírnevét is, meg az abszurd drámáét is. Jó régi művek, idestova negyven esztendősek. Jól el is késtek a hazai bemutatkozással (bár tavaly épp e két művet, A különórát, s A kopasz énekesnőt eljátszották már a kaposvári színházban). A darabok lényegén azonban ez a késés nem sokat változtatott. Az egyikben (A különóra) arról van szó, hogy a félszeg tanárhoz érkező magabiztos és csinos kis fruskából a játék folyamán riadt, megfélemlített áldozat lesz. a félszeg tanárból meg erőszakos, terrorisztikus. paranoiás gyilkos. Az emberi karakter alapvonásai felcse- rélhctők, a szerepek és magatartások önmaguk ellentétébe csaphatnak át. a világ, s benne mi az abszurditásig lehetetlenek és kiszámíthatatlanok vagyunk. A másik játékban (A kopasz énekesnő) Ionesco a modern nyelvleckék teljességgel életidegen ás elvontan abszurd mondat- és párbeszédpaneljeiből építi fel a szöveget: idióta társalgási szituációk jönnek így létre. mindenki mondja a magáét, s e párhuzamos monológokból, melyek csak álcaként viselik a dialógus formáját, meghökkentő nyelvi és színpadi szituációk jönnek létre. Ionesco azt mondja: a beszéd hovatovább csak arra szolgál, hogy megakadályozzuk' vele egymás megértését, a kommunikáció nem összeköt, hanem elválaszt, az egyén be van zárva a maga külön kis világába, s tragikus (és roppant mulatságos), hogy ezt nem is veszi igazán észre. Az abszurd tehát mára már nem is annyira abszurd. Inkább csak egyfajta keserű, filozofikus humor lett belőle. Az élet abszurditása utolérte az abszurdban gondolkodó írók fantáziáját. K eserű felismerés, hogy Schwajda, Mrozek vagy Ionesco történeteit, szituációit napjainkban alig- alig érezzük képtelennek, lehetetlennek, értelmetlennek vagy esztelennek. Takács István Eltemették Greguss Zoltánt Greguss Zoltán kiváló művészt utolsó útjára kísérték pénteken a Farkasréti temetőben. A koszorúkkal borított ravatalnál égy nagy színészgeneráció kiemelkedő művész- egéniségctől búcsúzott a Vígszínház nevében Gyurkovics Tibor József Attila-díjas költő, drámaíró, a Madách Színház és a barátok, pályatársak képviseletéljen Löte Attila Jászai Mari-díjas színművész, a Magyar Rádió részéről pedig Turián György Jászai Mari-díjas rendező. Új irodalmi sorozatok Üj műsorokkal, sorozatokkal — a közelmúlt és a jelen irodalmi termését és tendenciáit, valamint a klasszikus műveket megismertető adásokkal — jelentkezik idén a rádió irodalmi szerkesztősége. Az egyes alkotásokon túl a művelődés- és irodalom- történeti összefüggések felmutatására. Költői örökségünk mind teljesebb bemutatására törekszik a XIX. század költői címmel induló nagyszabású, csaknem 50 részes műsor. Üj vállalkozás lesz a magyar népi szöveghagyományokat feldolgozó féléves sorozat: a Citrusja levelei. Lukácsy Sándor — egyenként negyedórás ciklusokban — műfajok szerint csoportosítva eleveníti fel folklórkincsünket. KICSODA ÖN? Ebben a késő esti csütörtöki műsorban Kéry Elemér beszélgetett Sinkó János filozófussal Antonio Béniiről, aki Lukács György és Gramsci mellett századunk jelentős gondolkodója. Filozófus és moralista, akit az emberi tudós humánus felhasználása, az emberiséget szolgáló magas erkölcsiséggel átszőtt alkalmazása izgatott. A második világháború óta az értelem, a tudomány és az erkölcs elválasztható Liánná vált minden tudós számára és azok számára is, akik a tudomány eredményeit felhasználják. A tudomány önmagában csupán értelem — hiszen minden szigorú logikai gondolat- menet a maga nemében kegyetlen —, az etika, az erkölcs azonban nem tiszta racionalitás. Ne lopj! — de miért ne lopjon valaki, ha éppen az éhhaláltól menti az meg? Ne ölj! — de miért ne öljön az, aki az életét védi a rá támadóval szemben? Az emberiség számára Hirosima és Naga- szaki óta a tudás fegyver, amire, ha nem vigyáz, nem ügyel a kollektív bölcsesség és felelősségérzet, az elpusztulás, a kihalás veszélyét magában hordozó rettenetté válik. A természetet legyőző, a csúcs- technológiákat bíró ember, ha nincsen morálja, megfelelő érzelmei és szeretet“, katasztrófákat idézhet elő. Őrizni kell és féken tartani, korlátok közé szorítani a technika, a tudás esetleg mindent elsöprő kegyetlen logikáját, helyet kell adni az olykor az észnek ellentmondó érzelmeinknek, irracionalitásunknak is. Néha a látszólagos fejlődést akadályozva Cegléd az utóbbi időben sokat hallat magáról, mint Dél- Pest megye zeneoktatási bázisa. Tavaly volt harmincöt esztendeje, hogy megalakult az Erkel Ferenc nevét viselő állami zeneiskola. Tanárainak legtöbbje a fővárosból utazott la órákat adni: volt kikért, volt miért. Néhány esztendő telt el, s 1954-ben már zenei óvoda szerveződött, 1955-ben fogadta először a zenei tagozatra beiratkozókat a Földvá- ry Károly Általános Iskola, majd átadta a tagozatot a Táncsics iskolának, amely ma is Cegléd zenei életének „kisebbik bölcsője”. Azok közül a gyerekek közül, akik évtizede, másfél évtizede itt szerették meg a kultúra eme ágát, többen zenei, zenepedagógusi pályát választottak. Mondhatni, a jelen zenetanári kar tagjai közül minden második a Táncsics és a zeneiskola tanulója volt. Kodály-módszcrrcl Béres Károly igazgató 1962- ben került a ceglédi zeneiskola élére. Hajdú-bihari, a Fényes szelek nemzedékéhez tartozik, a híressé lett békéstar- hosi zeneiskola egykori növendéke. — Zeneszerető családba születtem, bár muzsikus köztük egy sem volt. Kodály Zoltán azóta jelmondattá lett felhívása, hogy „Legyen a zene mindenkié!” akkor toborozta az új nemzedéket és szüleim kell minden cselekedetünket egymással összefogva végiggondolni. Az emberiség élet- képességének — mindhárom filozófus egybehangzó véleménye szerint — alapfeltétele a különböző variációk létezése. Minél többszínű az emberiség, minél több különböző vélemény létezhet és kaphat hangot, minél többen vehetnek részt az emberiséget érintő problémák megvitatásában, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a rossz gondolatok eltörpülnek, az egészséges kontroll, « morális szempontok is érvényre juthatnak. TÉNYTÜKÖItKÉP. Tegnap — ma — holnap, kulturális változások a Szovjetunióban. Ebben a műsorban is fontos híreket hallhattunk a Szovjetunióról. Nem azért voltak ezek érdekesek, mert általában ismeretlenek a rádióhallgatók számára, hanem azért, mert hosszú éveken keresztül nem tárták fel teljes nyíltsággal a hibákat, a fogyatékosságokat. Amint embertársunk is akkor igazán szeretetre méltó, ha ismerjük hibáit, a gyengeségeit is, ugyanígy egy országot is akkor érzünk magunkhoz közelállónak, ha az eredményein kívül bepillanthatunk a problémákkal átszőtt mindennapjai világába. Körülbelül tíz évvel ezelőtt még el sem tudtuk képzelni, hogy a Szovjetunióban Moszkva mellett legálisan működhet egy olyan orvos, akinek tudományát az irracionalitás, a megmagyarázhatatlan varázserő szövi át. Mindenkinek, így az orvostudománynak is az erősségét bizonyítja, ha be meri vallani a gyengeségét. Azt is vállalja, hogy az időszámításunk előtt a 4. században már orvosként dolgozó asszír királyi család egyik leszármazottja ma az érintéses gyógyítást alkalmazza, amelynek mibenlétét ugyan- magyarázgathatjuk, de igazán nem értjük. Azt hiszem, minden gondolkodó emberben régi igény az, hogy amit nap nap után tapasztal a környezetében, így a hiánygazdálkodást, az elidegenedés problémáit, az önpusztító életmódok változatait, Id is merjük mondani, lehessen róluk hallani és olvasni a tömegkommunikációs eszközök közvetítésében. Ujj Iriss megértették az idők szavát. Hetedikes koromban lettem békéstarhosi zeneiskolás, kollégista. Kollégiumunkban a Nékosz-szellem uralkodott. Az iskola elve az volt: aki itt tanul, annak megelőlegezzük a bizalmat és majd eldől, reális döntés volt-e. Oktatásunk vokális alapokra, az énekre, zeneelméletre épült, a Kodály- módszer alapján. Itt tanult — kicsivel előttem járva — Szo- kolay Sándor, minket követett a sorban Tarjáni Ferenc. Tiszteletre méltó, rangos személyek zenei életünkben. A Magyar Rádió népzenei osztályának egyik fomunkaíársa például szintén ezt az iskolát végezte és az is, aki a mezőtúri zeneiskola igazgatója most. Ám, ha szertenézünk az országban, akkor mondhatjuk, hogy majd’ mindenüvé került volt békéstarhosi diák. Szóval behálózzuk az országot. Béres Károly ott érettségizett, diákéveiről említi: ez volt az az iskola, ahol azt a szót, közösség, nemcsak mondták, hanem gyakorolták is. Hétesztendős kortól érettségiig itt volt minden korosztály. A pályaválasztás időszakában töb- fcedmagával zenei népművelőként képzelte el jövő életét. A tanulást Szegeden folytatta ének—zene—történelem szakon. — Foglalkoztunk népzene- gyűjtéssel. Igen jó alapot adott ez nekem a főiskolához, mivel ott épp e tárgykörből készítettem szakdolgozatomat azután. A népzenei gyűjtésre Szeghy Endre ének—zene szakos tanszékvezető inspirált; komoly szaktekintély. Diplomamunkaként a szülőfalum zenei monográfiáját készítettem el. A lakodalmi rigmusoktól a siratókig mindenre kiterjedt diplomadolgozata. Említi: kis srácként társaival a temetőben elbújva figyelték, hogyan siratja ki-ki a hozzátartozóját, így hát tudta, hogy a neveket, történteket megőrizve magában, anyagot gyűjteni kikhez forduljon. Tisztelettel szól volt népzenei tanáráról, Pongrácz Zoltánról, aki a Zeneakadémián most az elektronikus zenével foglalkozik. Említi Szeghy professzort, aki a „tarhosi szellemet” főiskolai szinten vitte tovább. Saját nevelés — 1957-ben jöttem Ceglédre, a zenei tagozatos Táncsics iskolába. Szerencsés helyzetbe ■ kerültem, elsőtől nyolcadikig vihettem végig az osztályomat. Szakmai, pedagógiai szempontból ez sokat jelentett, hiszen életkori sajátosságaikat folyamatosan megismerhettem. A hatvanas években a Kossuth Gimnáziumban is tanítottam, s vezettem az énekkarukat. ötéves gyakorlattal híviák a zeneiskolához; szolfézst, összhangzattant oktatott. Az igazgatói tisztet is azóta tölti be. — Huszonegy személyes volt akkor a tanári kar, most harmincegy a zenepedagógusok száma, ám még tizet tárt karokkal tudnánk fogadni. Hét- százhetvenhat gyerek jár Cegléden hozzánk hangszert, éneket tanulni. A kiröppentekről a legfrissebb adat: zeneművészeti szakközépiskolában folytatja a tanulást tizenegy növendékünk, Szegeden a tehetségek iskolájában egy kapott helyet, zeneiskolai tanárképzőbe nyolcán járnak, két volt növendékünk a Zeneakadémián tanul, valamelyik tanárképző ének—zene szakán nyolc ceglédi zeneiskolás folytatja a tanulmányait a most zajló tanévben. Nemcsak pedagógus Béres Károly élete a múlt esztendők alatt egybefonódott Cegléd zenei életével. Nem egyszerűen pedagógus, hanem zenei népművelő szeretett vpl- na valamikor lenni, s ez tökéletesen sikerült. Foglalkozott egy esztendeig a ceglédi vasutasok kórusával, alapítója az idén 15 éves ceglédi pedagógus énekkarnak, amelynek nyolc esztendőn at vezetője volt. Az utóbbi években a vezetéselméleti és oktatói tudását igyekezett kamatoztatni; társszerzője lett a zeneiskolák vezetőinek szóló, e tárgykörrel foglalkozó kötetnek, amely 1985-ben jelent meg. — Húsz esztendeje, hogy tagja vagyok a zeneművész szakszervezet zenepedagógus szakosztálya választmányának, tíz évig a Művelődési Minisztérium szakmai tanácsadó testületében munkálkodtam, most ugyanezt teszem az Országos Pedagógiai Intézetnél. Tagja vagyok a TIT művészeti bizottságának, három igazgatói munkaközösségnek és elnöke a Pest Megyei Zene- pedagógusok Szakszervezetének. Beszélgetésünk során felvetődött a kérdés: milyen volt régebben és milyen most zenepedagógusnak lenni. ■— Újszerűségéből adódóan akkor talán nagyobb volt a lelkesedés. Ám fel kell figyelni arra, hogy eljutottunk a társadalmi igénynek, az irántunk való igénynek arra a fokára, hogy van már, ahol a zenetanári állást szolgálati lakással együtt hirdetik. A zeneiskola maga? Rangot vívott ki az idők során és természetességet. Tehát éppúgy igényli egy-egy település, mint az orvosi rendelőt, gyermekfogászatot. Tulajdonképpen nagyon jó ez. Reviczky Gábor és Eszcnyl Enikő Ioncsco A különóra című darabjában Eszes Katalin Isaura Szentendrén Holnap hazánkba érkezik Isaura, azaz Lucelia Santos, a Rabszolgasors című film hősnője. A négy nyelvet beszéld színésznő egy hetet tölt hazánkban, s ellátogat Szentendrére is. Képűn« kön: Isaura és Leoncio a világhírű televíziós sorozatban Radiófigyf.i.ö
