Pest Megyei Hírlap, 1986. december (30. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-31 / 307. szám
1988. DECEMBER 31., SZERDA 7 TLf etsző szél kavarja a havat az úton, fura alakzatokat rajzol a betonra. Kopasz fák hajladoznak, dacolva faggyal, hideggel. Vastag kendőbe bugyolált asszony álldogál a gázcseretelep előtt. Jobbra-balra topog, össze-összeüti cipői talpát. Rajta kívül teremtett lelket sem látni a faluban, mindenki az ünnepre készül. Autónk csúszkál a jégen, megfarol minden kanyarban. Keservesen érjük el a vasúti töltést. Végignézek a hosszú, egyenes úton, emlékeim közt kutatok. Ez volt hát a Fürst Sándor sor. Hűlt helyük a takaros családi házaknak, csak fényképeink őrzik a málladozó falú épületeket is. Üt, amely az erőműtclephez vezet majd. Ez itt a hullámsír — mutat körbe Mclisek László. (A cím fölött.) Mellette: Az utolsó felvétel az utolsónak maradt házról. (Hancsovszki János felvételei) szebb háza volt az övék. És ameddig nem áll az új otthonuk, fájó a bizonytalanság ... Janovszky Miklósné is tétovázik, nem tudja, mit válaszoljon a kérdésre: megszokta-e már? Aztán szavak helyett a könnyei peregnek, ahogy szóba jön a szülői ház. Igaz, itt a Bajcsy-Zsilinszky utca 113-ban egykor a nagymamája lakott, de ő mégis amott született s élt 66 évet. — Igen, kétszázezerrel többet kaptam, mint amennyiért ezt megvettem, de évek kellenek, amíg a magaménak fogom érezni. — Szemeit törölgetve mutatja az aládúcolt pincét, az udvari vécét, s a kutat az utcán, ahonnan vödörrel hordják a vizet. Fájós lábú idős asszony, kelő, fekvő beteg emberrel. S a középkorú fiú, aki ma segít, de holnap, ki tudja, hogyan fordul a sors. A Dózsa utca 6-ban fekete ruhás asszony fogad. A véletlen hozta, vagy összefüggés van a dologban? Nem vádol senkit. Mégis tény: Rosenberger György beteg volt és a költözés előtti napon meghalt. Felesége egyedül foglalta el az új házat, aztán a hagyatéki ügyek miatt egy időre fölfüggesztették a hivatalos eljárást. Az asszony pereskedik, kevesli a kártérítési összeget. — Hétszázhúszezret fizettem érte, de százhúszat még ráköltöttem. Benne van minden megtakarított pénzem, amit öreg napjaimra tettem félre — sóhajt Rosenberger György- né. — Százhúsz négyszögöl kertet hagytam a régi lakásnál, itt zscb- kendőnyi betonudvar vesz körül. Reng az egész ház, ha elmegy mellette a vonat. Amennyit a régi ért Előkerül néhány hivatalos irat, az asszony bizonygatja igazát, mintha máris a bíróságon lenne. Fény derül arra is, hogy építési engedély nélkül toldottak hozzá a régi házhoz, amiért — ez viszont ott áll a papíron — nem jár a kártérítés. Ebbe már belenyugodott, mégis szerinte többet ért a háza, mint ameny- nyit most fizetni akarnak érte. Az ügyben február elején lesz a következő tárgyalás. A volt tulajdonosok nem nézték, hogy dolgozik a dózer tolólapja. Az összedőlő falakkal együtt foszlott szét kötődésük, az alapokkal együtt szakadtak ki a gyökerek. Örömüket, bánatukat a kövekkel temették a hullámokba. Egy hosszú, sittből, törmelékből álló csík a Dunában, mindössze ennyi maradt az épületekből. Gyorsan, sietősen ment minden, mert a tanács tartott az illetéktelen honfoglalóktól. S egyébként, most az új esztendőben megkezdődik a vízlépcsőépítés újabb, intenzívebb szakasza. Mindenki Nagymaroson maradt. Ott tudott házat venni, méghozzá annyiból, amennyit a régiért kapott, fia a pénzből maradt, azt előbb- utóbb elviszi a renoválás, a komfortosítás. A lakókat nem terhelte a bútorok elszállítási díja, azt ígérete szerint állta az Oviber. Szűk esztendeje egyetlen, borsos áron kínált eladó házról tudtak az emberek a faluban... Fazekas Eszter Leszalad a vályogfal, ha nem erősft- tetcm meg a pincelejáratot — mutatja Janovszky Miklósné Hogyan is volt? Körülbelül itt állt a Bényiék háza, emitt, a sarkon egy üres telek. Most semmi, csak a széles terület, a 12-es fő közlekedési út majdani helye. Az országutat ugyanis a nagymarosi vízlépcső építése miatt új nyomvonalra kell terelni. Ezért kilenc család otthonát bontották le. Pénz, ha kettőznek Melisek László, a nagyközségi tanács műszaki főelőadója kiigazít: — Ott áll még egy ház, a tulajdonosa nem költözött ki. Szeptember 1-jéig haladékot kapott, most december végét írunk. Pedig jövő ilyenkor az új ABC-t kell itt felavatnunk. A kapun lánc, rajta lakat, hiába várunk bebocsáttatást... Csöngetünk a Rózsa utca 3-ban is. Bényi Lászlói lé nyit ajtót, ismerői* ként, szíves szóval terelget befelé. — Hát mégiscsak sikerült helyben! Ha jól emlékszem, Kismaroson kerestek eladó házat... — Ügy, úgy, kedves, de végül itt maradtunk. Az előző vevő visszalépett, így mi 750 ezerért megvettük ezt az épületet. Éppen ennyi volt a kisajátítási összeg. Azóta a fiam megnősült, itt lakik a menyem és velünk van az anyósom is — mondja egy szuszra Bényi Lászlóné. együtt vagyunk és mégis mindenki külön. A Selmecbánya utca Dunára néző végénél két szép házat már évekkel ezelőtt kisajátított az Országos Vízügyi Beruházási Vállalat. Az épületeket később azért bontják le, mert helyükön egy másik út épül, amely az eröműtelephez vezet majd. Mivel más megoldás nem volt, az Oviber hozzájárult ahhoz, hogy a tulajdonát képező házakban két esztendeig a Legény és az Ember család lakjon. Hajdanvolt házuk már a föld színével egyenlő. A kiköltözés után megkapták a kisajátítási összeg nagyobb részét,-a maradékot pedig akkor folyósítják számukra, amikor ezt az ideiglenes lakhelyüket is elhagyják. ZsebKendőnyi betonudvar Fedél alatt várakoznak. Egyikük telekre, másikuk tán a tavaszra, hogy a- régi' ház tőszomszédságában megkezdhessék az építkezést. A sebek hegednek, nem akarják azokat feltépni, nem akarnak beszélni. Megértem őket, hiszen a sor két legCsak az első hónap volt nehéz, tudja, a szemem miatt — mondja Bényi Fcrcncné Előkerül az ifjú pár, s megmutatják szépen berendezett szobájukat, amely az üveges verandáról nyílik. — A konyhát és az étkezőt az előző tulajdonos később építette a házhoz, ezt a részt nem is lakták — mondja a fiatalember. — Szerencsés vétel volt, mert Kismaroson egy másfél szobás házért nyolcszázezret kértek. Ez jóval nagyobb, Sietősen dolgozott a dózer Nagymaroson MINDENKI On TALALT UJ OTTHONT Százhúszezret költöttem a házra Legényék Ideiglenes lakhelye a Duna-partonÉdesanya és fia, akiknek örömet hozott a kisajátítás.
