Pest Megyei Hírlap, 1986. december (30. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-20 / 299. szám
1986. DECEMBER 20., SZOMBAT HÉT VÉGI VILÁGPOLITIKAI KITEKINTÉS Az atomrobbantási moratórium sorsa Szavak és tettek két kormánynyilatkozat tükrében Nkaragua gesztusa megnehezíti a washingtoni manőverezést ALTALANOS PILLANATKÉP Patthelyzetként jellemezték a washingtoni kommentátorok ez iráni fegyverszállítások ügyében eddig folytatott vizsgálatok eredményeit.. Sem a szenátus külügyi bizottságának, sem pedig a hírszerzés felügyeletével és a titkos műveletekkel foglalkozó honatyai testületnek nem sikerült többet megtudnia annál, ami eddig is ismert volt: azt, hogy Iránba amerikai fegyvereket szállítottak, s hogy az ebből az üzletből szerzett nyereségek egy részét a nicaraguai ellenforradalmárok, a „kontrák” segélyezésére fordították. Poindexter, volt nemzetbiztonsági főtanácsadó és a menesztett North alezredes makacsul megtagadja a szükséges információt, nehogy amit vallana, azt ellene fordítsák egy későbbi, esetleges büntetőeljárás során. Reagan elnök kísérlete, hogy büntetlenséget vívjon ki számukra, ha megtörik hallgatásukat az igazság kiderítése végett, csődöt mondott a törvényhozás hangadóinak ellenállásán. Mint mondották: az elnöknek joga van, hogy amnesztiát biztosítson Poindexter és North számára, ha önmaguk ellen vallva, büntetőeljárás indulhatna ügyükben. 'De kérdés, hogy ha Poindexter és North megszólalnának, kiket rántanának magukkal a botrányba? Persze * furcsa helyzet sokáig nem konzerválható. Január első napjaiban összeül az új, megnövekedett demokrata párti többségű kongresz- szus, s megkezdi munkáját a különleges vizsgálóbizottság is. E napokban Reagan elnök éppen kórházban lesz, mert ekkor hajtanak végre prosztataműtétet rajta, és végeznek el egy olyan orvosi kivizsgálást, hogy általános egészségi állapotában nincs-e valamilyen káros elváltozás. Annyit máris közöltek, hogy Reagan- nek egy ideig lábadozásra lesz szüksége. De mivel csupán helyi érzéstelenítést alkalmaznak az operációnál, így az elnöki hatalmat még a műtét idejére sem ruházza át ideiglenesen. Vagyis az elnök teljes mértékben kezében tartja majd a kormányrudat. Mindenesetre — mint a londoni rádió egyik kommentárjában megjegyezte — az a tény, hogy Reagan kórházba vonul és lábadozó lesz, bizonyára hatással lesz mind a kongresszusra, mind a sajtóra, mind a közvéleményre, és legalábbis egy időre mérsék- lőleg hat az elnök külpolitikai tevékenységét érő mostani heves bírálatokra. Mint megállapítják: Reagan népszerűségi indexe nagyot zuhant az iráni fegyverszállítási ügy kipattanása óta. VALÓBAN CSAK MAGÁNÜGY VOLNA? Mint várható volt, a szovjet kormány eljutott a türelem végső határáig az önként vállalt, egyoldalú atomrobbantási moratórium ügyében. Mint emlékezetes, szovjet részről 1985 augusztusa óta nem hajtanak végre nukleáris fegyverrobbantási kísérletet, s ezt a kötelezettségvállalást, amely mindig határidőhöz volt kötött, többször meghosszabbították. A szovjet kormány annak idején azért vállalkozott erre a lépésre, mert azt remélte, hogy Washington követi a példát, s ezzel megkönnyíti az atomfegyver-kísérletek teljes tilalmára kötendő szerződés létrejöttét Világos, hogy a fegyverkezési hajsza megái lításának kulcskérdése a robbantások szüneteltetése. Hiszen ha megegyeznek a robbantások tilalmában, nem lehet kipróbálni új nukleáris fegyverrendszereket, azaz meg lehet akadályozni, hogy a fegyverkezési verseny új szakaszai kezdődjenek meg. Washington azzal válaszolt, hogy a nevadai sivatagban a szovjet moratórium ideje alatt nem kevesebb, mint 24 föld alatti nukleáris robbantási kísérletet hajtott végre. Történt ez annak ellenére, hogy nemcsak a nyugat-európai és az amerikai közvélemény jelentős része, hanem a washingtoni törvényhozásból tekintélyes erők is sürgették: az Egyesült Államok kormányzata csatlakozzon a szovjet moratóriumhoz. Moszkvában a washingtoni hivatalos elutasításokra rendkívüli mérsékletet tanúsítottak. Nem újították fel robbantási kísérleteiket, hanem időt akartak adni arra, hogy az Egyesült Államokban felülkerekedhessen a megfontoltság és a józanság szelleme. De figyelmeztettek is egyúttal: a türelem nem lehet persze végtelen, hiszen a Szovjetuniónak szem előtt kell tartania egyúttal saját maga és a vele szövetséges országok biztonsági érdekeit. Ha ugyanis az Egyesült Államok vég nélkül folytatja nukleáris robbantási kísérleteit, akkor egyoldalú előnyre tehet szert, s ez egyúttal az erőegyensúly megváltozását eredményezheti. így a Szovjetunió arra kényszerül majd, hogy felújítsa kísérleti robbantásait. A végső, január 1-jel határidő közeledtével, a szovjet kormány a héten nyilatkozatban szögezte le álláspontját. Eszerint, ha Washington 1987-ben is folytatja a robbantásokat, a Szovjetunió kénytelen lesz megszakítani moratóriumát. Mint bejelen- tették, az új esztendőben végrehajtott első amerikai kísérlet után a Szovjetunió felújítja robbantási kísérleteit. Vagyis: szovjet részről még adtak egy utolsó lehetőséget arra, hogy Washington a moratórium lejártának határideje után is csatlakozhasson ahhoz. Csupán arra volna szükség, hogy 1987-ben abbahagyja kísérleteit. Amerikai részről azonban a válasz szokatlanul villámgyors volt. Kormánynyilatkozatként közölték: addig, amíg „érvényes az elrettentés doktrínája”, vagyis amíg létezik mindkét fél fegyvertárában a nukleáris arzenál, folytatják nukleáris fegyverrobbantási kísérleteiket. Mint ismeretes, a „csillagháborús’’ programmal viszont lehetetlenné teszik, hogy bármiféle kompromisszumos megállapodás jöjjön létre a legpusztítóbb fegyverrendszerek csökkentésében. Mint közölték: 1987- ben körülbelül ugyanannyi kísérleti robbantást végeznek, mint az idén, sőt az új esztendő első negyedében ötször próbálnak ki a nevadai sivatagi telepen nukleáris fegyvereket. S mindezt megtold- ták egy olyan kitétellel, hogy ha a Szovjetunió felújítja ennek nyomán kísérleteit, ez — úgymond — „az ő magánügye”. Mintha bizony a fegyverkezési verseny megállítására való elszánt törekvés nem az egész emberiség sorskérdése volna.., LATIN-AMERIKA BELESZÓL... Miközben a washingtoni kihallgatások azt vizsgálgatják, miként történt, hogy törvény ellenesen közpénzeket irányítottak át a nicaraguai „kont rák” megsegítésére, Managua váratlan szenzációval szolgált. Dodd szenátor, aki a nyugati félteke ügyeivel foglalkozó washingtoni törvényhozási bizottság elnöke, a nicaraguai fővárosba utazott. Ortega államfő előterjesztésére, a ma- naguai törvényhozás kegyelmet szavazott a 30 évi szabadságvesztésre ítélt ameri kai állampolgárságú Hasen- fusnak, akit azért ítéltek el, mert részese volt a Nicaraguába átdobott „kontráknak szánt fegyverek szállításának. (A felségjel nélküli repülőgépet, amelyen Hasenfus tartózkodott, mélyen Nicaragua területén belül lőtte le a légvédelem.) Dodd szenátor előzőleg Ortegával tárgyalt, s Hasenfus az ő kíséretében hagyta el Nicaraguát. Ez a managuai kegyelmi gesztus kétségtelenül megmutatja Nicaraguának azt a készségét, hogy a közép-amerikai feszültséget békés úton rendezze, s ellene hat azoknak a Reagan által tett kijelentéseknek, amelyek ellenségességet akarnak kelteni Nicaraguával szemben, az amerikai közvélemény körében. A washingtoni hivatalos törekvéseket keresztezi tíz latin-amerikai ország külügyminiszteri értekezlete is, amely most fejeződött be Rio de Ja- neiróban. A tanácskozáson a Contadora-államokon kívül a térség olyan meghatározó államai képviseltették magukat e magas szinten, mint Brazília és Argentína. Felszólították Washingtont: szüntesse meg a kontráknak nyújtott támogatást és üdvözölték a managuai kegyelmi döntést. A tíz latin-amerikai állam elhatározta, hogy külügyminiszterei állandó bizottságot alkotnak a közép-amerikai helyzet békés rendezésére, s felváltva időről időre tanácskozást tartanak az egyes államok fővárosaiban. Legközelebb áprilisban Buenos Aires ad otthont e tárgyalásnak. Ügy döntöttek, hogy vizsgálóbizottságot is alakítanak, s ebbe meghívják az Amerikai Államok Szervezetének, valamint az Egyesült Államoknak a képviselőit. E testület Nicaraguába . és a környező országokba utazik, hogy helyszíni vizsgálódást folytasson arra, hogyan lehetne megszüntetni a feszültséget. Arkus István A szovjet kormány a nukleáris fegyverek csökkentésérői A szakaszos megoldás is lehetséges A szovjet kormány december 18-í nyilatkozata révén az Egyesült Államok még egy lehetőséget kapott, hogy bizonyítsa: kész az atomfegyverzet jelentős csökkentésére — hangsúlyozta pénteken sajtó- értekezleten Vlagyimir Pet- rovszkij külügyminiszter-helyettes. Az atomrobbantások felfüggesztésének témaköréről tartott tájékoztatón rajta kívül Jevgenyij Velihov akadémikus, a Szovjet Tudományos Akadémia alelnöke, Andra- nyik Petroszjanc, az állami atomenergia bizottság elnöke és Nyikolaj Cservov, a Szovjet Fegyveres Erők vezérkarának főcsoportfőnöke vett részt. A külügyminiszter-helyettes elmondta: a Szovjetunió úgy ítéli meg, hogy újabb lökést kell adni az atomfegyver-kísérletek betiltásának. A kísérleti robbantások betiltásának kérdésében a Szovjetunió a kétoldalú szovjet— amerikai tárgyalások megkezdéséért és a brit részvétellel folyó háromoldalú tárgyalások felújításáért száll síkra. Azon munkálkodik, hogy a genfi leszerelési értekezlet haladéktalanul lásson hozzá a robbantásokat betiltó sokoldalú szerződés kidolgozásához. Ha a másik fél nem kész azonnali beszüntetésre, a Szovjetunió hajlandó szakaszos megoldásról is megállapodni. Ennek kezdetét az 1974-ben és 76-ban kötött szerződések ratifikálása, a robbantások számának és erejének korlátozása jelenthetné — közölte a külügyminiszter-helyettes. Nyikolaj Cservov felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok, miközben egyoldalúan felmondta a SALT—2 szerződést, hat új hadászati támadó fegyver- rendszert dolgoz ki. Valós annak a veszélye, hogy az Egyesült Államok előnyre tesz szert hadászati támadóereje fejlesztésében. Ha a Szovjetunió az amerikai lépés nyomán felújítja a robbantásokat, akkor ezek a hadászati erők fejlesztését fogják szolgálni. Andranyik Petroszjanc hangsúlyozta, hogy a szünet nem jelenti az atomfegyverek felszámolását, bár fontos lépés ebbe az irányba, így a moratórium megszűnése esetén is érvényben marad a nukleáris fegyverek szakaszos felszámolásának január 15-én meghirdetett programja. Petrovszki) kijelentette: a reykjavíki csomag az egyedüli, amelynek megvalósítása esetén felszámolható a diplomáciai és katonai folyamatok közötti rés, ezért a csomag nem bonható fel a moratórium esetleges megszűnése után sem. A Pravda szerkesztőségi cikke Leonyid Brezsnyev életút/áól Leonyid Brezsnyev életútját értékelte szerkesztőségi cikkben szerdán a Pravda. Az SZKP KB egykori főtitkára ezen a napon töltötte volna be nyolcvanadik életévét. A cikk ismerteti a politikus pályafutását, részletesen foglalkozik Leonyid Brezsnyev- nek a háborús években és az ország újjáépítésében kifejtett llsíékes szervek dón.é:e Szcharóvról Visszatérhet Moszkvába Az illetékes szervek jóváhagyták Andrej Szaharov akadémikusnak azt a kérését, hogy Gorkijból átköltözzön Moszkvába — közölte pénteken Vlagyimir Petrovszkij szovjet külügyminiszter-helyettes a Moszkvában dolgozó újságírókkal. „ A kérést áz illetékes szervezetek, köztük a Szovjet Tudományos ÁkáUéftlá és az” adminisztratív szervek bírálták el. Figyelembe vették egyebek között azt a tényt, hogy Szaharov akadémikus hoszú ideje Gorkijban tartózkodik, s Szovjetunió—Egyesült Alantok Meghosszabbított megállapodás A Washingtonban most véget ért tárgyalásokon öt évre meghosszabbították a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti környezetvédelmi együttműködési megállapodást. A még 1972-ben megkötött megállapodás eddig igen eredményesnek bizonyult. Az elkövetkező évekre a két ország 38 közös program megvalósításában állapodott meg. A programban fontos szerepet kapnak a földet körülvevő ózonréteggel összefüggő kutatások. Az ózonréteggel kapcsolatos problémákról a szovjet és az amerikai tudósok már a jövő hónapban tanácskozást tartanak Moszkvában. A megállapodás egyéb pontjai egyebek között előirányozzák o világméretű környezet- védelmi problémák együttes és átfogó vizsgálatát. így hozták azt a döntést, hogy engedélyezik neki a Moszkvába való visszatérést — jelentette be Petrovszkij külügyminiszter-helyettes. Ezzel egyidejűleg a legfelsőbb tanács elnöksége határozatot hozott arról, hogy kegyelmet ad Jelenő Boptiernekaz akadémikus feleségének, így mindkettőjük $kárf>ára lehetővé .yá^ik a visszatérés Moszkvába. Szaharov akadémikus lehetőséget .kap arra is, hagy a fővárosban aktívan bekapcsolódjék az akadémiai életbe. Andrej Szaharovot államellenes felforgató tevékenység miatt 1980. január 22-én kiutasították Moszkvából, és Gorkij városban jelöltek ki számára kényszerLakhelyet. Feleségét, Jelena Bonnert 1984. augusztus 17-én ítélték ötévi úgynevezett belső száműzetésre. Jevgenyij Velihov akadémikus, a Szovjet Tudományos Akadémia alelnöke a sajtóértekezleten elmondta, hogy az akadémia eddig is biztosította Szaharov számára a tudományos munka lehetőségeit. Szaharov továbbra is az akadémia tagja, az akadémia kísérleti fizikai kutatóintézetének munkatársa. Szaklapokban tudományos cikkei jelentek meg. tevékenységével, majd az azt követő időszakkal, amikor Leonyid Brezsnyev a moldáviai és a kazahsztáni párt élén állt. Később, az SZKP Központi Bizottságának titkáraként részt vett az első űrrepülések előkészítésében és megszervezésében. 1957-től volt a központi bizottság elnökségének tagja, majd 1960- tól 1964-ig a legfelsőbb tanács elnökségének elnökeként dolgozott. 1964-töl az SZKP KB első titkára, 1966-tól 1982- ben bekövetkezett haláláig a központi bizottság főtitkára volt, egyben 1977-től 1982-ig ismét betöltötte a legfélsőbb tanács elnökségének elnöke tisztségét. Ebben az időszakban jelentősen megnőttek az ország anyagi és egyéb lehetőségei, erősödött a szocializmus teljesítőképessége. Mindazonáltal Leonyid Brezsnyev életének és tevékenységének1 utolsó' éveiben gyakorta nem objektiven értékelték ' az elért eredményeket. Mindez jelentős részben a párt- és az állami szervek tevékenységében előfordult sú- lyos hiányosságok következménye volt. Elterjedt az önelégültség, a nekem mindent szabad hangulata, a dolgok valódi állásának megszépítésére irányuló törekvés. A pártban és a nép körében megérett annak a felismerése, hogy javítani kell a helyzeten. Az SZKP KB 1985. áprilisi ülése megfogalmazta az ország társadalmi és gazdasági fejlesztése meggyorsításának stratégiáját, a határozott áttörésnek, a megújulásnak, a társadalmi élet minden szférája forradalmi átalakításának stratégiáját. Ezt az irányvonalat dolgozta ki sokoldalúan és fejlesztette tovább az SZKP XXVII. kongresszusa. Parlamenti jegyzet Államkassza - családi pénztárca mehet jól az államnak sem és ez megfordítva is igaz. Ebből következik, hogy jobban, többet kell dolgozni ahhoz, ha jobban szeretnénk élni, ha többet akarunk költeni. Már az általános iskolás gyerekek is fújják: csak azt lehet elosztani, amit megtermeltünk. E tétel beivódott ugyan a köztudatba, nem úgy minden cselekedetünkbe. Most már nyilvánvaló — ahogy a pénzügyminiszter is szólt róla expozéjában —, hogy az irányítás gyengeségei is hozzájárultak gondjainkhoz, azonban ez senkit sem menthet fel az alól, hogy saját háza táján keresse a javítás lehetőségeit. Ebből is látszik — s ez a véleménye Balogh Lászlónak (29. vk., Szob), a Pest Megyei Tanács elnökének is —, hogy itt nemcsak pénzkérdésről van szó. Inkább arról: fordulatra van szükség a gazdasági munkában és hogy sok múlik a vezetői magatártáson. Leginkább ez foglalkoztatta képviselőinMár-már szégyenkeztem, hogy a T. Házban, amely a köz ügyeiről van hivatva dönteni, a magam dolga jutott eszembe. Az otthoni költség- vetés, annak nem mindig szívderítő egyenlege. Ám az egyik képviselő is kimondta felszólalásában, amire gondoltam: bizony ez alkalommal az is foglalkoztat bennünket, milyenek lesznek magunk és családunk életkörülményei. Hogyan gazdálkodtunk eddig, s hogyan gazdálkodunk ezután jövedelmünkkel, miként osztjuk be, menynyire takarékoskodunk? . Ha többet dolgozunk, több jut — legalábbis így kellene lennie —, ha bajban vagyunk, kölcsön kérünk. Kicsiben ugyan, de szakasztott úgy, ahogy az állam teszi. A hasonlat nem csak a külső jelekben mutatkozik, hanem abban is, hogy az államháztartás és a mi otthoni háztartásunk helyzete igencsak összeköttetésben áll, hatással ' van egymásra. Ha nekünk rosszul megy, nem két az ülésszak előkészítése során. És ezzel a gondolkodás- móddal cseng össze az MSZMP KB legutóbbi határozata is, amelynek szelleme tükröződik a tegnap beterjesztett törvényjavaslatban. Hogy a magunk háza táján maradjunk, idekívánkozik az is, hogy a gazdasági tennivalókat áttekintve hasonlóan foglalt állást nemrégiben a megyei pártbizottság, éppen e héten pedig a végrehajtó bizottság, amely a XIII. kongresszus határozatainak végrehajtását értékelte. Az ülésteremben helyet foglalók természetesen nemcsak a képviselő szemével vizsgálják a törvényjavaslatot. Kottái Imre (28. vk., Vác), a Cement- és Mészművek igazgatója, mint vállalatvezető is sok mindent leszűrt belőle. Például azt, hogy kevesebb támogatással is legalább any- nyit kell teljesíteni, mint korábban. Hogy az adósságterhek növekedése miatt az exportorientált vállalatoknak fokozniuk kell a kivitelt, a munkafegyelemben pedig mindenütt érezhető változásra van szükség. A Cemü esetében jobb készletgazdálkodással, további takarékossággal lehet javítani a jövedelmezőséget. Attól is eredményt várnak, hogy a bérszínvonal-gazdálkodás átadja helyét a bértömeggazdálkodásnak. A következő lesz az első olyan év a vállalat történetében, amikor a csökkenő létszám bértömegét nem vonják el, hanem az helyben marad. Máris tapasztalható, hogy ennek kihasználásához a szemléletet, egyebek között o vezetői szemléletet is át kell formálni. Megyénk gazdasági szerkezetében a mezőgazdaságnak legalább olyan súlya van, mint az iparnak, s ennek megfelelően járul hozzá a költségvetés bevételi oldalához. A törvényjavaslatban megfogalmazott kedvezmények tovább serkentik ezt az ágazatot. Bánáti András (5. vk., Nagykáta), a nagykátai Magyar—Koreai Barátság Tsz elnöke szerint a műtrágyaárak csökkenésével vége lesz annak a gyakorlatnak, hogy a gazdaságok ezután is csökkentsék annak felhasznáiását.