Pest Megyei Hírlap, 1986. december (30. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-19 / 298. szám

Vállalati tanács Részletezzünk-e vagy ne? Nem valószínű, hogy a Nagykőrösi Konzervgyár mun­kásai kézről kézre adták volna Hámori Balázs és Szabó Ka­talin: Az egyén társadalmi tu- lajdonossága című, a Közgaz­dasági Szemlében 1985 júliu­sában megjelent cikkét. Ebben a házaspár ugyanis részletesen kifejti, hogy az össznépi meg az állami tulajdon egymástól különböző lenyomatokat hagy a tudatban. S hol van akkor még a vállalati tulajdon...! Ugyanakkor azt teljesen va­lószínűnek tartom — mi több, néhány hónapos szezonmun­kásként szerzett tapasztala­tomból tudom is —, hogy az ember pontosan érzi dolgos lelke mélyén, hogy mi köti egy-egy céghez. Így tökéletesen azonosulni tudtam a minapi vállalati ta­nácsülésen Csókás Ferenc méltatlankodó felszólalásával. Ű úgy kezdte mondóké j át, hogy: csak egyszerű dolgozói küldött. Mégis, ha már van itt ez a vállalati tanács, akkor azt talán mégiscsak azért vá­lasztották meg, mert tényleg számít a hozzá hasonló mun­kásemberek véleménye. A ma minisztérium igen tisztelt kép­viselőjének hozzászólása után minek van 6, meg a többi tár­sa, egyáltalán a vállalati ta­nács? Hiába szavaznak, ha nem ér semmit a szavuk, ha a törvényességi felügyelet ne­vében megvétózzák kikért vé­leményüket! A bevezetés után nézzük, mi Is váltotta ki a dühös — és a tudósító szérint érthető — kifakadást? A vállalati tanács tagjai a szervezeti és működési sza­bályzat megvitatására gyűltek össze a Nagykőrösi Konzerv­gyárban. Az ülés előtt min­denkinek eljuttatták a más­fél centi vastag stencilköteget. Ám a mindig pontos Görtie Ferenc igazgató ezúttal ké­sett, s jó hosszú ideig a már kiadott írásbeli anyag olda­lankénti, soronkénti javítását Ismertette, meglehetősen kény­szeredetten. Én legalábbis an­nak láttam. üli! Alig, hogy befejezte a szük­ségesnek vélt) módosítások átjegyeztetését, a vállalati jo­gász is szót kért, s az igaz­ságügyminiszter ajánlására hi­vatkozva ilyen-olyan jogsza­bályokra célzott, s annak fé­nyében kisebb módosításokat indítványozott. A Mezőgazda- sági és Élelmezésügyi Minisz­térium törvényességi felügye­leti osztályának jelen levő munkatársa, Ady István, ez­után kért szót, s az előbbiek­ben kért javaslatok ellen fog­lalt állást. Külön kérte, jegy­zőkönyvben rögzítsék szavait, amelyek értelmében az — úgymond — törvénysértő mó­dosítások, illetve szabályzatok úgysem fogadtathatnak el. Ré­szükről. Mi okozza a problémát? A szervezeti és működési sza­bályzatnak valamilyen mély­ségben meg kell határoznia a •vállalat szervezeti felépítését. Az igazgató álláspontja az volt, ezt túlzottan részletezni több okból sem érdemes. Egy­felől, a teljes részletesség ru­galmatlan struktúrát eredmé­nyez. Ki kívánja ezt a mai ne­héz, s éppen rugalmassággal KÖSZNETNYILVANlTAS. Kö­szönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, özv. URBAN GABORNE sz.: Bezzeg Matlld temetésén megjelentek sír­jára a kegyelet virágait hozták, Il­letve táviratban fejezték ki együttérzésüket. A GYÁSZOLÓ CSALÁD. köszönetnyilvánítás, kö­szönetünket fejezzük ki mindazok­nak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, az 1. Sz. Volán és az 5. sz. óvoda dolgozóinak, va­lamint a csemői Nov. 7. Tsz szer­számműhely dolgozóinak, akik drága férjemet, édesapánkat, nagyapánkat, id. GÄL LÁSZLÓT utolsó útjára elkísérték és a ke­gyelet virágait sírjára helyezték. GAL LASZLONÉ és családja. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Há­lás köszön etünket fejezzük ki mindazoknak a kedves rokonok­nak, barátoknak, jó szomszédok­nak és ismerősöknek, akik felejt­hetetlen drága jó férj, édesapa, nagyapa és testvér, SZELECKY LÁSZLÓ temetésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték. Megkö­szönünk minden koszorút, minden szál virágot, melyet sírjára helyez­tek, valamint azt, hogy mély gyá­szunkban együttérzésüket fejeztek ki. A GYÁSZOLÓ CSALÁD, feloldhatónak vélt gazdasági helyzetben? Másfelől, ellentét­ben is áll az igazgató szere­pével, akinek — esetleg — a túlzott részletesség pkozna gondot a tervek megvalósító sában. Ráadásul joghézag is van; az egyik rendelet ezt, egy másik meg azt mondja ... No, ékkor került elő a tulaj­donosi furkósbot. A miniszté riumi álláspont szerint a kon zervgyár a magyar állam tu­lajdona, s csak a kezelési jo got ruházták át a vállalati ta­nácsra. Meg kell hagyni, azonnal zúgás, morajlás támadt a be­mutatóteremben. Szót kért még Dévai Károly, aki a Vál­lalati tanács tagjait egyenesen tiszteletbeli jogászokká nyil­vánította. Megmondta ő is meg még több későbbi hozzá­szóló is, így nem sok értel­mét látja szavazatának. Róka Sándor rendkívül ta láló hasonlatot alkalmazott: — Ügy tűnik, úgy vagyunk ezzel a dologgal, mint a már szobatiszta gyerek a pelenká­val. A biztonság kedvéért még az ülepére kötözve hordja a gyerek. Hát mi miért kérjük a minisztériumi pelenkát, mégha Libero is az...!? Dr. Abrahám Tibor arra hívta fel a figyelmet, a mi­nisztériumi képviselő által kért teljes részletességű szer­kezeti leírás a vezetéselmélet eredményei alapján már régen elavult, s a legkorszerűtle­nebb, legmerevebb. Így arra nincs is szükség. Még mások is elmondták véleményüket, aztán újra — s még többször is — Ady Ist­ván beszélt. Nem túl meggyő­zően egyfelől visszautasította azon hangokat, miszerint a magyarázás, magyarázkodás, másfelől újra a tulajdonosi szerepkör „leadásán”, átadá­sán gondolkodott hangosan. Fentebb már ismertettük ezt. Megvallom, engem már nem is érdekelt a szavazás. Ügy éreztem, lényegében nem fontos, hogy mit akarnak, mit látnak jónak a Nagykőrösi Konzervgyár vállalati tanácsá­nak tagjai. Azt azonban vilá­gosan láttam, ezen a tulajdon­dolgon nekem még majd gon­dolkodnom kell. Csak azt nem tudom, mások így tesznek-e? Ballai Ottó A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 298. SZÁM 1986. DECEMBER 19., PÉNTEK Várostörténeti vetélkedő Rejtvényt fejtenek a szünetben föHár az új könyvtárba készülődnek karácsony közeledvén, a gyerekek már számolgat­ják a napokat. Nemcsak az ünnep miatt, hanem azért is, hogy hányszor kell még iskolába indulni a szürke, álmos reggeleken. A táskás had csizmában, anorákban, divatos meleg holmikban poroszkál reggelenként. A gyerekek többségének — láthatóan — szinte mindene megvan. A zsebpénz sem hiányzik a bugyellárisból. Testi fejlettségüket tekintve, némelyikük fölös kilókat cipel. Jól tartják őket, lakmárózhatnak kedvük sze­rint. Tárgyiasult szeretet A legtöbb szülő azt vallja, hogy többet szeretne adni a gyermekeinek, mint amennyit ő kaphatott. Sajnos a csalá­dok zömében eijnek a törek­vésnek szinte kizárólag csak tárgyi megvalósulásai van­nak. A nehezen megszerzett pénz. viszonylag könnyen vál­tozik át divatos cuccokká, kis­motorrá, magnóvá, meg még mi mindenné. A tárgyiasult szeretet volna hivatva pótolni a szülői törődést, a lélek és az értelem gyarapodását. Bi­zony sajnálatra méltók ezek a palánták, mert nem mindig azt kapják, amire szükségük volna. Az iskola és a művelődés intézményei látják ezt, és ahol tudnak, megpróbálnak tenni valamit az egyensúly helyre- billentése érdekében. A szel­lem pallérozásának, a figyelem felkeltésének megvannak a jól bevált módszerei, csak le­gyen, aki nem restellj a fá­radságot, és maga köré gyűj­ti az ifjúságot. Szerencsére akadnak még. A városi gyermekkönyvtár munkatársai alaposan élőké­A szolnoki rádió műsora December 22-től 28-ig Hétfő, 17.00: Műsorismerte­tés. Hírek. 17.05; Hétfői hul­lámhossz. Az ünnepi ellátás­ról. Telefon: 18-111. 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Kedd, 17.00: Műsorismerte­tés. Hírek. 17.05: Két dal, egy előadó. A Righiera együttes énekel. 17.05: Napjaink. 17.20: Népzenei percek. A tiszakécs- kei citeraegyüttes műsorából. 17.30: Dini bácsi évtizedei. (Beszélgetés Diófás Dénessel, a Tiszámén ti Vegyiművek nyugdíjas munkásával.) 17.50: Pár perc dzsessz. Dave Bru- beck kvartettje játszik. 18.00— 18.30; Alföldi krónika. Szerda, 8.00—9.30: Kellemes karácsonyi ünnepeket. Zenés riportműsor. (A tartalomból: Műsorismertetés, hírek, lap­szemle, piac, sport, és prog­ramajánlat. Ki hogyan készül a karácsonyra?) 9.30—10.00: Román nemzetiségi műsor. Csütörtök, 9.00—11.00: Kel­lemes karácsonyi ünnepeket! Nekünk idevalósiak az ál­maink. Szolnok megyeiek ba­ráti köre a stúdióban. Péntek, 9.00—11.00: Kellemes karácsonyi ünnepeket! Rival­dán Innen és túl. Rakoncátlan ritmusok. Lapozgatás az Al­föld zenei eseményeinek idei krónikájában. Szombat, 7.00—7.30: Román nemzetiségi műsor. 17.00: Mű­sorismertetés. Hírek. 17.05: Válogatás a hónap műsorai­ból. 18.00—18.30: Alföldi kró­nika. Vasárnap, 17.00: Műsoris­mertetés. Hírék. 17.05: Kultu­rális figyelő. (A tartalomból: Télelő Prágából. Alföldi szín­házi esték. Év végi tárlatnap­tár. Folyóiratszemle.) 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Az adások mindennap az 1350-es kilohertzen hangzanak el. Mini kuckó December 20-án, szombaton délelőtt 9-től 12 óráig óvodá­soknak Mini kuckó gyermek­foglalkozást tartanak a ceglé­di Kossuth Művelődési Köz­pontban. A kisiskolások szá­mítógépes játékokkal szóra­kozhatnak. Mozi mmmmmhmb Cegléd, Szabadság filmszín­ház, szombaton és vasárnap, délután: Végtelen történet (NSZK kalandfilm). Este: Nő a volánnál (amerikai «film). Szombaton éjszakai előadás: A házibuli folytatódik (fran­cia filmvígjáték). A kamara­moziban: A Kobra napja (olasz bűnügyi film). A meserrtozi- ban, szombaton és vasárnap, délelőtt és délután: Szállást kérő róka (magyar mesefilm). Abony, szombaton és vasár­nap: ' Macskafogó (magyar rajz-játékfilm). Szombaton, éj­szakai előadás: Talpig olajban (francia bohózat). Albertírsa, vasárnap: Üvegtörők (angol film). Ceglédbercel, szomba­ton: A csapat (szovjet film). Vasárnap: Indiana Jones és a végzet temploma (amerikai kalandfilm); Törtei, szomba­ton: Az alvilágot felszámolni (szovjet film). Este: Hátsó ab­lak (amerikai krimi). Dán- szentmiklós, szombaton: A part, I—II. (szovjet film). szültek a téli szünidőre. Pá­lyázatukat kézzel írt plakátok hirdetik. A szünet napjaira hasznos, tartalmas időtöltést kínálnak, amely az olvasás öröme mellett másféle kalan­dokat is kínál. Hétszínvirág. Vidám kalandozás a mesék birodalmában — hirdeti az al­só tagozatos kisdiákoknak összeállított rejtvényfüzet. A sikeres megfejtők között ju­talomként könyveket osztanak ki, és egy szép tavaszi kirán­dulás részvevői lehetnek majd. Megismerik a múltat A jelentkezés ezen a héten lehetséges, és január végéig kell beadni a kitöltött rejt- vónyfüzeteket. Alapos áttanul­mányozásuk után, február 26-án lesz az ünnepélyes eredményhirdetés. Ahhoz, hogy a gyerkőcök a helyes megfejtéseket kiagyalják, jó néhány könyvbe kell bepil­lantaniuk. Játszhatnak a sza­vakkal, amíg megfelelő sor­rendbe, illetve párba szedik őket, és még rajzolhatnak is. A felső tagozatosok számá­ra helytörténeti felfedező já­tékkal rukkoltak' elő, amely városnéző sétával és könyvtá­ri búvárkodással társul. A já­tékos egy képzeletbeli idegen- vezetéssel próbálkozhat, be­mutatva a település neveze­tességeit. A vállalkozóbb ked­vűek, ha fényképezőgépük van, akár meg is örökíthetnek egy-egy épületet. Leírhatják a kétnapos városnéző séta ter­vét. Számot adhatnak a vá­ros múltjával kapcsolatos is­mereteikről a múzeumi állan­dó kiállítás megtekintése alap­ján. Pályázat felnőtteknek A híres emberek számbavé­telére ugyancsak jó alkalom kínálkozik. írókat, festőt kell felismerni műveik alapján. A városközpontban levő emlék­helyek felfedezésére egy tér­képvázlat ad lehetőséget. Ter­mészetesen az évszámokból összeállított totó sem maradt ki a sok izgalmas feladványt nyújtó füzetből. A könyvtárosok — nagyon rokonszenves módon — a fel­nőtteket is bevonják a gyere­kek örömébe. Várhatóan ta­vaszra elkészül a Gubody ut­cai egykori 'KISZ-bizottság épületének átalakítása, ahová a piactérről áthelyezik a gyer­mekkönyvtárat. Rajztanárok, szakkörvezetők, napközis ne­velők, szülők, vállalkozó ked­vű fiatalok számára hirdetnek pályázatot képző- és iparmű­vészeti alkotások készítésére. Textilképeket, faragásokat, plasztikákat, grafikákat hoz­hatnak létre az alkotók. Az egyetlen kikötés, hogy mun­káik igazodjanak a gyermek­irodalmi alkotásokhoz, a gye­rekek világához. Az új könyv­tár ékesítésére szánt tárgyak közül a legsikeresebbeket dí­jazzák, és az ünnepi könyvhét alkalmával kiállítják. Reménykedjünk; hogy a bib­liotékabeli buzgalom sok gye­reket csábít elmélyült búvár­kodásra, és a felnőttek is in­díttatást éreznek, hogy a ma­guk eszközeivel hozzájárulja- 1 nak csemetéik jövendő kör­nyezetének formálásához. Már magát az ötletet is dí­jazni kellene. Tamasi Tamás SzámitásiecMai bemutató A KISZ városi bizottsága igyekszik bekapcsolódni azok­ba a programokba, amelyek az ifjúság érdeklődését felkel­tik és kielégítik. Napjaink egyik varázslatos, új eszköze a számítógép. Az iskolások szinte játékos könnyedséggel ismerkednek meg vele. Ezt kL vánja elősegíteni a KISZ, amely 1987. január 31-re szá­mítástechnikai bemutatót és találkozót szervez. A Várko- nyi István Általános Iskola Rákóczi úti épületében sorra kerülő eseményen részt vehet minden általános és középfo­kú oktatási intézmény, válla­lat és magánszemély. A rendezők a szórakoztató ismeretterjesztést tűzték ki célul, a számítástechnika al­kalmazásának népszerűsítését, az ezzel foglalkozó szakkörök, klubok munkáinak bemutatá­sát, programok cseréjét, a kü­lönféle számítógéptípusok is­mertetését. Az érdeklődők január 10-ig jelentkezhetnek a KISZ váro­si .bizottságán. 180 kilós hízó eladó. Cegléd, Bezerédi u. 3. szám._______________/ Cegléden, a benzin­kúthoz 1 km-re 2 szo­bás ház, 1000 n-öl be­kerített területtel el­adó. Víz, villanj van. Szintén Cegléderí, az öregszőlőben, a ter­vezett fürdőhöz kö­zel, 400 négyszögöl telek, kis épülettel eladó. Érdeklődni le­het: délután 5 órától és szombat, vasárnap egész nap, Cegléd, Damjanich u. 24/A. szám alatt. Zöldövezetben, fekvésű, 243 déli négy­szögöles építési por­ta eladó. Érdeklődni: szombat, vasárnap. Cegléd XI. kér., Ne- felejcs u. 43. szám Cegléd, Diófa köz 2. számú ház eladó, nagy portával. Ér­deklődni a helyszí­nem_____________________ Elcserélem tanácsi la­kásért, megegyezés szerinti ráfizetéssel, saját házamat, mely 2 és fél szoba. für­dőszoba, konyha, spájz, mezőgazdasá­gi épületek. Cím: Jó­nás Mihály, Cegléd Vezér u. 5. sz. Ér­deklődni egész nap. Sürgősen, áron alul eladó háromszobás kertes ház. — Cím: Cegléd. Sátorköz 7. szám. TÁRSASTÁNC, DIVATTÁNC. Fiataloknak, fiatal házaspároknak. Társastánc-, divattánc- tanfolyam kezdődik. 1936. december 15-én, 18 órakor a Vasutas Klub­könyvtárban (Cegléd, Teleki u. 10/A). TÁNCTANÁR: dr, Mákné, TETZ HÉDI. Érdeklődni. Jelentkezni lehet mindennap 14 órától, személyesen, vagy a 11-433 telefonon, a Vasutas Klub­könyvtárban. Eladó 1 hold föld a Körösi úton, a 6-os km-nél. balra le a Köz dűlőben, a bal oldalon, közel a be. tonúthoz. Érdeklőd­ni lehet: Cegléd, Déllő u. 34/A, Szillék. Sürgősen eladő Ceg­léd, Rigó utca 7. sz kis ház. Irányár: 380 ezer Ft. Érdeklődni: Thököly u. 13. _______ 11 00 négyszögöl sző­lő tanyával eladő. Csemő, 14. dűlő 5. szám. Érdeklődni le. hét: Csemő, 10. dűlő, 10. szám alatt. 2 és fél szobás, kom­fortos, kis családi ház eladő. Cegléd Sátor­köz 2/A sz. Felveszünk ceglédi telephelyre: autódaru- kezelőt. géplármű- vezetőt (különleges kategória val). villany­szerelőt. motorszere­lőt. betanított eszter­gályost változő munka­helyre: kvalifikált 0la1bányás2 vagy. mélyfúró szakmun­kást vezető fúrő- mesternek, fúrás! szak-, betanított- és segédmunkást. fúrási génkezelőt (motor- szerelőt). export­munkára mélvfúré szakmunkást Jelent ke7nl lehet: VTKUV Ceglédi Ov Munka­ügy Cegléd, Rákóczi it 72. 2700. Felveszünk ceglédi te­lephelyre férfi raktá­rt kiadót (kezdőt Is). — Jelentkezni lehet: VIKUV Ceglédi Üv. Munkaügy, . Cegléd. Rákóczi u 72 2700 Fehér Lada eladó. Érdeklődni 17 óra után Cegléd, Mátyás kix. u. 27, ____________ PH ILIPS muzik cen­ter eladó (benne van a magnó, rádió, le­mezjátszó). Érdek­lődni lehet délután 16 órától. Cegléd, Des- sewffy u. 44. sz. Eladó Csemőben 1200 négyszögöl föld, £e* le szőlő, fele puszta­föld, fúrott kút vap, 300 méterre a Zola. halmi kanyarban le­vő buszmegállótól. Üt mellett. Hobbi célra felosztható. - Érdeklődni lehet: Csemő II., Lakos dű­lő 1. Tímár György­nénél. __________________ El adó ház, nagy kert­tel, Cegléd, Dessewffy u. 49. alatt. Érdek, lődni a helyszínen vagy Cegléd, Kos­suth Ferenc u. 40. A/8. Dr. Faragőné­nál. ____________________ R. S.09 kis traktor, vizsgázott, üzemképes állapotban eladő, ugyanott kis hűtő- szekrény, Jó álla­potban eladő. Megtekinthető min­dennap 8 órától 17 óráig. Cegléd, Mol­nár.köz 13. ____________ 160 kilós hízó eladó Cegléd, Kiss Ernő u. 25. sz._________________ Ce gléd, Rákóczi út 49. IV. em. 96. számú, másfél szobás, OTP- öröklakás eladó, kp. + OTP-átvállalás. — Érdeklődni lehet: 15 órától. Megüresedő irodai munkára felveszünk középiskolát végzett, gépírni tudó dolgozó­kat. Jelentkezést de­cember végéig foga. dunk el. Személye­sen, Cegléd, Bocskay u. 9. alatt, a Földül, vatal vezetőjénél le­het érdeklődni. S 100-as Skoda al­katrészek eladók. Ér­deklődni lehet, du. 16—18 óra között. Cég. léd, Felház utca 15. szám. __________._______ I. emeleti, 2 szobás, tehermentes lakás el­adó. Cegléd. Szövet­ség u. B. épület, I. em. 3. 2 és fél szoba, fürdő­szobás ház, mellék- épülettel, 400 négy­szögöl telekkel eladó. Érdeklődni minden­nap: Ceglédbercel, Virág u. 18. , _________ Tő kével, üzlettársként presszóban vagy ven­déglőben társulnék. Cegléd és környékiek jelentkezést várjuk. Csak levélre válaszo­lunk. — Megkeresést ..Üzlettárs, 190 659” jeligére kérjük a Hír­lapkiadó Váll. kirend. Cegléd, Teleki u. 30. szám. Elcserélném vagy el­adnám Cegléd város központjában levő, földszintes, 2 szobás. 55 nm-es, OTP-örök- lakásunkat kertes ház­ra. Minden megoldás érdekel. Csak levél­re válaszolok. Meg­keresést „Tavaszi köl­tözés 190 661” jel­igére kérem a Hírlap­kiadó Váll. kirend. Cegléd, Teleki u. 30. szám. ________________ Cs engerlben ezer n.- öl szőlő és Dusztaföld díjmentes használat­ra kiadó. Érdeklőd­ni: Cegléd, Alszegi út 35. Eladó Csemőben jó állapotban levő, lak­ható épület (szoba, konyha, alsókonyha, spájz, borház, garázs, sertésólak st'b.), 1500 négyszögöl szőlővel és 800 négyszögöl puszta földdel, teljes felszereléssel együtt. Ezen kívül 50 hl. ezer­jó bor. Fúrott kút, villany van. Érdek­lődni lehet: Cegléd, Etelka utca 1. sz, (Déli útnál). _________ Fa jtiszta, német ju­hászkutyák eladók. — Cím: Cegléd, Kazin-. czy u. 13, Központi fűtéses szo­ba, konyhahasználat­tal kiadó. Cegléd, Magyar u. 25. ________ El adó Marx károly u. 2—4. sz. II. em. 7. sz. lakás. — Érdeklődés: Alkotmány u, 24. Elcserélném Cegléd központjában (Sza­badság tér 2.), I. emelet, 2 szoba, hall, előszoba, fürdőszoba, spájz, konyha, 118 nm-es, gázfűtéses, komfortos, tanácsi lakásomat másfél szo­ba, gázfűtéses, föld­szint, I. emeleeti, ta­nácsi lakásra. Érdek­lődni lehet: Cegléd, Szabadság tér 2. Hor­váthné.__________________ Ga rázs olcsón kiadó. — Érdeklődni lehet: Cegléd, telefon: 11-536. Két szoba összkom- komfortos, központi fűtéses ház, gazdál­kodásra alkalmas kerttel, eladó. Érdek­lődni lehet vasárnap. Cegléd, Szüret u. 2. szám. __________________ To jótyúkok Tetre SL, 170 db + ketrecek eladók. Cegléd, Pe­tőfi utca 23.____________ JVC sztereó erősítő, Regent 60 erősítő, 2 db hangfallal, PM-es Lada, 88-ig érvényes műszakival eladó. Ér­deklődni lehet: Tör- tel. Liget u. 9. 1K 1200-as Zsiguli, le­járt műszákival és egy panorámás baba­kocsi eladó. Cegléd, Déli u. 19, 2706, Bútorozott szoba idő- sebb férfi részére ki­adó. Cegléd, Somogyi Béla u. 4,_____________ Fi atal házaspár al­bérletet keres sürgő­sen. Értesítést kérek: Cegléd, Közép út 22. Eladó a Nagyközép úton 306 négyszögöl építési telek, a Budai úti horgászbüfétől 100 méterre. Érdeklődni: Cegléd, Köztársaság u. 12. IV. em. 2. 17— 19 óra között. _________ Kü lön bejáratú búto­rozott szoba kiadó. — Cegléd. Buzogány ut- ca 2,_______ Mu lticar 24-es mun­kagép, áron alul el­adó. Érdeklődni: Gál Ferenc, Cegléd, sugár u. 87. szám. 140—130 kg-os hízók eladók. Cegléd. Árok u. 17. 13 óra után. A TÖMEG- TAKÁRMÁNY TERMELÉSI ÉS GÉVTAVlTO GAZPASJGI társaság (Cegléd, Pesti út 76., tel.: 11-298), AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVÉTELRE KERES, Jő kereseti lehetőséggel, asztalosokat és esztereélvosokat. Szakmunkások bérezése, teljesítmény szerint. ISSN 0133—260» (Ceglédi Hírlr I

Next

/
Oldalképek
Tartalom