Pest Megyei Hírlap, 1986. november (30. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-04 / 260. szám
llfiifeszfivál-hanguiat Színpadon az est házigazdái, a Petrik-jazzquartett A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 260. SZÁM 1986. NOVEMBER 4., KEDD iár megrendelték a számítógépeket A japán csoda az iskolában hőfokon Bánk bán Beszédes díszlettel Igaza van Ruszt Józsefnek: ma hiányzik a színházból az érzés. Ács János rendezésében egy valamiképpen erre a hiányérzetre felelő, ezt feloldó. Bánk bánt láttunk Szolnokon a ceglédi középiskolásokkal. Az előadás a tragédia szétágazó szálait képes volt teljesen egynemű szövetté összesodorni, a nemzeti és egyéni indulatok megélésének olyan magas hőfokú megjelenítésével, amelyet csak veretes és hiteles sorsok egymásba játszása, ólő emberek harcai, szenvedélyei, bukásai teremthetnek. Beszédes volt a díszlet is. (Apáti-Tóth Sándor felvétele) lem is kell oiyan messzire menni Tekintetem végigpásztázza a színházterem széksorait. Itt-ott világos foltok villannak elő, de nem lehangoló iá kép. Százötvenen lehétünk, ennyi hallgató a klubban már remekül mutatna. Más városban sincsenek többen egy jazzhangversenyen. Felgördül a függöny és — elbűvölő a látvány. Micsoda finom elegancia! A színpadon révedezve várakozó gitárok, tambura, tabla, távolabb zongora, dobok és kottatartók. Hátul, fent a magasban^ színes mezőkből kirajzolódó fekete betűk: Jazz-show 1986. Cegléd. Izgalmas hangok bújnak ki ®z ujjak alól. Különös tűnődés: hol zaklatott, máskor lecsendesül, eleven és képeket ébreszt, önvizsgálatra késztet. Az indiai rágák megtisztító szenvedélyét hordozza. Felsejlik benne valami kiáltás és sóhaj, a megszenvedett igazság bánata, a hajnal derűje. A gitárok mögött megbúvik a tabla puha lüktetése^ a tambura sejtelmes remegése. Szabó Sándor (gitár) természetes könnyedséggel képes egy dalon belül több érzést is viszszaadni, Major Balázs (tabla és ütők) a zene iránti alázattal szolgálja ki. társát, akárcsak Bagi László (tambura). Angliában hamarosan megjelenő lemezük sikerre számíthat. Az est vendégeként Roberto Magris olasz zongorista lép a publikum elé. Prágai szereplését szakította meg és a koncert kedvéért jött el Ceglédre. Saját szerzeményein átüt a szenvedélyesség, a tiszta rajongás. Néhány ismert művet is megszólaltat. Az erőteljesen hangsúlyozott, mély tónusok mellé plasztikusan rakja fel a dallamot. Szinte sokkolja a hallgatót — keményen, lendületesen játszik —, hogy aztán úgy térhessen vissza a főtéma, hogy az suttogásnak hasson. A Triesztben élő muzsikusnak eddig három albuma látott napvilágot. A Petrik-jazzauartet immár egy évtizede küldetést teljesít a város zenei életében. Az amatőrök — profik képességeivel! — hitével, megszállottságával próbálnak egyegy konterten újabb híveket szerezni a jazznek. Mint házigazdák utolsóként szerepelnek. Nemcsak a színpadkép változik meg. hanem a hangulat is. A több hangszer miatt más a hangzás, tömörebbek a harmóniák. Örökzöld kompozíciók varázslata az idegek millió mikrohálózatában, parányi áramütések az agy láthatatlan pontjain. Az oldódás beidegződött mozdulatai: lábdobogás, ujjak ütemes játéka, a fejek alig észlelhető imbolygása. Produkciójukban az Oscar Peterson-téma a csúcs. Magával ragadó Petrik András bravúros zongorázása, belülről fakadó, vibráló dallamérzékenysége, s mindezt teljessé teszi Kármán Sándor érzéki, az utolsó kis harangrezdülést is áhítattal megjelenítő dobolása, Csanád László önfeledt. magabiztos basszgitározása és Pál János fegyelmezett, rutinos trombitálása. E szép est minifesztiválhanigulatot teremtett, amelyben fontos szerep jutott a közönségnek. Hisz publikum nélkül nem megy. Jövőre vajon lesz-e folytatás? F. F. Hangverseny Liszt emlékére Liszt Ferenc és a XIX. század magyar zenéje és költészete címmel filharmóniai bérleti hangverseny lesz ma, 4-én fél háromkor a Ceglédi színházteremben. Madarászoknak A dr. Surányi Dezső vezette madarász- és természetvédő szakkör első foglalkozása november 6-án, 16 órakor lesz a ceglédi Kossuth Művelődési Központban. A városi úttörő-olimpia atlétikai versenyszámai közül a mezei futást rendezték meg október 27-én a CVSE-sporttelepen. Mind az öt általános iskola indította csapatát. Eredmények: Harmadik osztályos lányok: 1. Babai Veronika (Földváry), A japán gazdasági csoda fogalma, mibenléte, azt hiszem, ismeretes valamennyi újságolvasó, tévénéző, rádióhallgató előtt... Japán ipari nyersanyagokban szűkölködő ország. Éppen ez a nehéz helyzet kényszerítette rá a japán embereket, hogy minél kevesebb nyersanyag és energia felhasználásával, minél magasabb technológiai szinten előállított termékekkel rukkoljanak elő a világpiacon. Asszisztens Lehet, hogy a hasonlat enyhén szólva sántít, ám mégis ez jutott eszembe, amikor az oktatás-nevelés tárgyi, technikái feltételeiről kaptam információt Abonyban, a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskolában. Az intézmény több mint ezer diákja tíz különálló épületben tanul, amelyek valamikor református egyházi iskoláknak adtak otthont. önkéntelenül is felvetődik bennem a gondolat, lehet, hogy éppen e rossz körülmények kényszerítették az iskolai vezetést, a tanári kart, hogy minden tudásukkal, erejükkel, szeretetükkel a minőségi munkára törekedjenek? A szétszórtan, két műszakban tanító iskola alsós pedagógusait segítendő hívta életre a Művelődésügyi Minisztérium a pedagógiai asszisztensi státust, amelynek egy hónapos tapasztalatairól korábban már írtunk. De arról is szóltunk, hogy ez az abonyi iskola megelőzte az időt, mintegy az új 2. Bodó Györgyi (Táncsics), 3. Szabó Edina (Várkonyi). Negyedik osztályosok: Ludvig Ágnes (Mészáros), 2. Darányi Viktória (Mészáros), 3. Túri Krisztina (Várkonyi). Ötödik osztályosok: 1. Kecskés Edit (Táncsics), 2. Magyar Csilla (Mészáros), 3. Csanád Bernadett (Várkonyi). Hatodik osztályosok: 1. Lakki Zsuzsa (Várkonyi), 2. Fodor Szilvia (Táncsics), 3. Sós Ibolya (Mészáros). Hetedik osztályosok: 1. Balogh Tünde (Külterületi), 2. Molnár Edina (Mészáros), 3. Bozán Ágnes (Várkonvi). Nyolcadik osztályosok: 1. Szemerédi Mária (Várkonyi), 2. Balázs Anikó (Mészáros), 3. Korpácsi Ágnes (Mészáros). Harmadik osztályos fiúk: 1. Magyar István (Várkonyi), 2. Santur Lajos (Földváry), 3. Mák László (Várkonyi). Negyedik osztályosok: 1. Biliczki Zoltán (Várkonyi), 2. Bozán Károly (Mészáros), 3. Lengyel István (Földváry). Ötödik osztályosok: 1. Opra István (Várkonyi), 2. Túri Zoltán (Várkonyi), 3. Szabó Norbert (Várkonyi). Hatodik osztályosok: 1. Csizmás Péter (Várkonyi), 2. Tábori Tamás (Mészáros), 3. Király Attila (Várkonyi). Hetedik osztályosok: 1. Török István (Várkonyi), 2. Módi Sándor (Várkonvi), 3. Tölgyesi Szabolcs (Mészáros). Nyolcadik osztályosok: 1. Dobos Sándor (Táncsics), 2. Laki Attila (Várkonyi), 3. Máté Lajos (Táncsics). státust létrehozó rendeletet is. Mert hét éve, egy takarítói státus átszervezésével oktatástechnikust foglalkoztatnak. Most Dudinszki György tölti be ezt a munkakört rövid ideje. Szakmája szerint asztalos — javítja a berendezéseket —, de igazi ezermesteri képességekkel bír. Az egész iskolában a felsős tanárokat kiszolgálja — a pedagógiai asszisztenshez hasonlóan —, ő állítja elő például a szükséges nyomtatványokat, másolatokat, feladatlapokat sokszorosít. Ugyanis van az iskolának Rota nyomdagépe, stencilgépe, sokszorosítója. De ő kezeli, javítja a videolabor felszerelését, karbantartja a tantermekben a lemezjátszókat, magnetofonokat, írásvetítőket. ö rendeli és küldi viszsza az oktatófilmeket, vagy éppen vetít is, ha rá kerül a sor. Nagy siker Ebből a felsorolásból kitűnik, hogy az iskola vezetősége nagyon komolyan veszi a jó technikai felszereltséget, hiszen gyorsan fejlődő világunkban lépést kell tartani az oktatásban is az egyre növekvő követelményekkel. Érdekes és első hallásra hihetetlennek tűnő dolgokat mondott el Drávay József, az iskola igazgatója, szinte igazolva, hogy hasonlatom a japán csodával nem is túloz. — Az iskolánknak egyetlen számítógépe sincs, mégis megszerveztük az idén a számítógépes tábort, mégpedig nagy sikerrel. Egy hajdani ifivezetőnkkel, Földi Lászlóval vettem föl a kapcsolatot; az Építéstudományi Szervezési Intézetben dolgozik, s tagja a KISZ-bizottságnak. Az a KISZ-bizottság vállalta iskolánk patronálésát. Az ő segítségük révén vált lehetővé, hogy bár egyetlen berendezésünk sincs. 14 számítógéppel tíz napon át nyolcvanöt tanulónk ismerkedhetett a számítástechnika alaoiáivá! a salgóbányai táborunkban. Óriási sikere volt a tábornak. Ma már ott tartunk, hogy a Tudományszervezési Intézet támogatásával — darabonként 2 ezer 500 forintot ajánlottak fel — tíz számítógépet vásárolunk. A szükséges tíz televíziót már megvásároltuk, de még nincs számítógépünk, ugyanakkor négy számítógépes szakkörünk működik. Olyan nagy a siker, hogy a szülők a lakásomra járnak kérni, hogy vegyük föl az ő gyereküket is. De a szakköri keretünk kimerült, ezért kellett igénybe venni a TIT által szervezett 200 forintos tanfolyamokból kettőt is, az ötödik-hatodik és a hetedik-nyolcadik osztályosoknak. Egyelőre a basic nyelvet tanulják a gyerekek, a tíz számítógépet a negyedik negyedév végére igazolták vissza. Az iskolai oktatás színvonalát meghatározó más eseményekről is beszámolt Drávay József. Már második éve folyik a 11 termes iskolabővítés. Ha elkészül, komplex intézmény lesz, azaz egy mobil iskola, amelyben helyet kap majd aula, színpad, áttelepítik a már évtizede jól működő saját tervezésű feleletkiváltó-rendszert. Korszerű, acélszerkezet-gyártó üzem felv esz gyakorlott takatas szakmunkást (órabér 26—36 Ft), hegesztő szakmunkást (órabér 25-35 Ft) és táng&ágót (órabér 25—28 Ft). Az alapfizetés különféle pótlékokkal növelhető. Gyáregységünkön belül vgmk-ban történő munkavállalásra lehetőség van. Ceglédről vállalati buszjárat indul, ami a dolgozókat a munkahelyre, illetve a lakásra szállítja (mindennap 5 órakor indul a Szabadság térről). Jelentkezés: KGYV Tápiószele, munkaügyi csoport, telefon: 12. Sporthírek^» Városi úttörő-olimpia A tizenegy tanterem megépültével megszűnik a két műszakos oktatás, így a tanórán kívüli foglalkozások keretében sokféle céllal és teljes körűen lehet kihasználni a helyiségeket. Vagyis az iskolajelleg megszűnik, s egy komplex oktató-nevelő központtá alakul át. Mindehhez, természetesen elengedhetetlenül szükséges volt a nagyközség párt- és tanácsi vezetésének megfelelő hozzáállása, a szülők megértése, egyet akarása, s egy oiyan tanári kar, amely színes egyéniségekből, hivatásuk magaslatán álló pedagógusokból áll. Kísérlet S hogy még mi mindenre képesek az abonyi iskola pedagógusai tanítványaik előmenetele érdekében, s hogy milyen eredménnyel — arról majd egy későbbi alkalommal. Jó helyre került a két pedagógiai asszisztens, mert nem a babérjaikon ülő, siránkozó pedagógusok között kell dolgozniuk. Így talán nem is olyan lehetetlen, hogy az iskola idővel megkapja a harmadik státust is. És ha beválik a kétéves kísérlet, s az ezredfordulóra lehetővé válik, hogy minden két alsós tanulócsoportra egy-egy pedagógiai asszisztenst kapjanak — s ha a tárgyi, technikai feltételek is az elképzelések szerint alakulnak —, akkor nem kell Japánba menni a csodáért. Aszódi László Antal Már az első kép magába fog-: lalta a' feloldhatatlan ellentmondást: az idegen származású királyné egyszerű földkupac tetején (XIII. század!), egy ölmyi természet felé (mint ország felé) fordulva, alattvalóinak háttal trónol díszruhás udvara fölött. A gótikus vonalú, jelzésszerű drótívek csúcsai felé néhány kőszerű anyagból megformált töredék idéz fel korhangulatot, feudá-. lis szétesettséget, építészeti stílust. Egységben tartja az előadást az Erkel-mű legkomorabb, legfeszültebb motívumait bemetsző zenei szerkesztés is. Az indulatok összecsapásának, a tragédia egyik csúcspontjának fokán messziről, tagolatlan széthangzásbóil úgy úszik elő, s úgy áll össze teljes szépségében a „Hazám, hazám ...” kezdetű ária, hogy az nem csupán a színházteret tölti be, hanem bensőnket is. Virrasztó Jolán gimnáziumi tanár KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a kedves rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik szeretett feleségem, keresztmamánk, sógornőnk, SZALAI ISTVÁNNÉ szül. Szalisznyó Lídia temetésén megjelentek* őz utolsó útjára elkísérték és sírjára a megemlékezés virágait, koszorúit helyezték és mély gyászunkban velünk együtt éreztek. Köszönjük a vidékről érkezett gyásztáviratokat. SZALAI ISTVÁN és a gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen jó testvérünk, ÖZV. BERZÁ KÁLMÁNNÉ szül. Hajdú Malvin Aranka temetésén részt vettek és sírjára koszorút, virágot helyeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD. CEGLÉDI APRÓ HIRDETÉSEK; J Csemőben 230 négyszögöl bekerített hobbitelek eladó vagy Trabantra cserélhető. — Érdeklődni lehet: Kunszt Ferenc, Ceglég, Kossuth Ferenc u. 28. III. 11. Este 17 órától._______________ Három és fél szobás családi ház eladó vagy elcserélhető 3 szobás, gázfűtéses, társaslakásra. Érdeklődni lehet : Cegléd, Batthvány u. 29.________ Tanya eladó 800 négyszögöl területtel az Örkényi út mellett. Érdeklődni: Cegléd, Bársony utca 9.__ Eladó Törtei, Nyilas dűlő 32. számú, Tóth Pál-féle . tanya. Érdeklődni lehet: Törtei, Somogyi Béla u. 16. szám, Mészárosnénál, _________ Eladó Cegléden 2 és fél szobás, OTP- és Ugyerban tanya, 625 négyszögöl területtel, ahol víz és villany van. Érdeklődni lehet: 16 óra után, Cegléd, Kossuth F. u. 22. 1. lh. III. 10. Szűcs Jánosnál._____________ Lenin Mgtsz forgácsoló üzeme felvételre keres esztergályos és marós szakmunkásokat. Bérezés megegyezés szerint a 25/1983. (XII. 29.) MÉM sz. rendelet alapján, jelentkezni lehet: Lugosi István üzemvezetőnél, Cegléd, Mizsei út 13. i______________ Tardosbányai vörösmárvány lapok eladók. Rácz János, Cegléd. Venvige-köz 1.______ Garázs kiadó. Érdeklődni: Cegléd. Kozma Sándor u. 5/A. C. lház, I. 6. Beköltözhető ház sürgőesen eladó, 2 szoba, 2 konyha, spájz, fürdőszoba, 2 kamra. Cegléd, Wesselényi u. 27. sz. Külön bejáratú bútorozott szoba, fürdőszoba-használattal, igényes személy részére kiadó. Cegléd, Fáy András utca V/8. Eladó kis ház, Rigó u. 7. Ara: háromszáznyolcvanezer Ft. Érdeklődni: Cegléd, Thököly u. 13. sz. Eladó háromszobás családi ház, központi fűtéssel, gázbevezetés lehetséges. Cím: Cegléd, Vidra u. 9. Érdeklődni 11. szám alatt (Mizsei úti borpincével szemben. Eladó 150 db 1—2 kgos, fehér húshibrid baromfi. Cegléd, Budai út 59. szám. Áron alul eladó háromszobás, kertes ház, sürgősen. Cím: Cegléd, Sátor-köz 7. sz. Felveszünk ceglédi telephelyre férfi raktári kiadót (kezdőt is). — Jelentkezni lehet: VIKUV ceglédi üv. munkaügy, Cegléd, Rákóczi u. 72. 2700. 330 négyszögöl hobbiterület eladó, termő gyümölcsössel. Víz, villany van. Érdeklődni lehet: Cegléd, Damjanich u, 14. Kapás dűlőben 40ü négyszögöl gyümölcsös, öregszőlőben. 700 négyszögöl szőlőgyümölcsös van eladó. Érdeklődni lehet: Cegléd, Bercsényi u. 31. sz. Felveszünk ceglédi telephelyünkre: autódaru-kezelőt, gépjárművezetőt (különleges kategóriával), betanított esztergályost villanyszerelőt, motorszerelőt változó munkahelyre: kvalifikált olajbányász vagy mélyfúró szakmunkást vezető fúrómesternek, fúrási szak-, betanított és segédmunkást, fúrási gépkezelőt (motorszerelőt), export munkára mélyfúró szakmunkást. Jelentkezni lehet: VIKUV Ceglédi üv. munkaügy, Cegléd, Rákóczi út 72. 2700___________________ Szoba, konyhás tanya 800 négyszögöl földdel a város szélén eladó. Érdeklődni lehet: Cegléd, Mocsár u. 10. alatt. Ház nagy kerttel eladó Cegléd, VII., Dessewffi u. 49. szám. Érdeklődni a helyszínen Ara- 450 ezer Ft. Cegléd, Beloiannisz úti. II. emeleti, 2.5 szobás, 62 nm-es, OTP-öröklakás elcserélendő egy, esetleg egy 1,5 szobás, OTP- vagy szövetkezeti lakásra, megegyezés szerint. Érdeklődni lehet hétfőtől, péntekig, 8—16 óráig, a 11-537-es telefonon. A Ceglédi Autójavító Kisvállalat felvételre keres, anyagraktárába férfi raktári kiadót, valamint 1 fő kazánfűtőt. Érdeklődni lehet, a 10-022 5 melléken, vagy személyesen, Cegléd, Kosárhegyi út 2. szám alatt. ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap)