Pest Megyei Hírlap, 1986. november (30. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-07 / 263. szám

1986. NOVEMBER 7„ PÉNTEK PEST MEGYEI HÍRLAP 11

HOGY NE KERÜLJÖN KÍNOS HELYZETBE AZ ELNÖK

NÉHA HÁLÁTLAN, MÉGIS SZÉP

TARTÁST, ÉRTELMET AD

AZ ORSZÁGBAN EGYEDÜLÁLLÓ KISSZÖVETKEZET

A tanácselnökük ma nem

Irigylésre méltók. Az utóbbi esztendők gyökeres változásai új helyzetet teremtettek. A közigazgatás átszervezése, az új választási rend, az önálló tanácsi gazdálkodás — hogy csak a legfontosabbakat említsük — következtében több évtizedes gyakorlattal kellett viszonylag rövid idő alatt szakítani. Ezekhez kapcsolódik számos, nagyságrendjében talán kisebb, de jelentőségében fontos változás, mint a településfejlesztési hozzájárulás vagy a módosított adórendelkezések. Ügy tűnhet, ezek az intézkedések látszólag függetlenek egymástól, valójában azonban mindegyik egyetlen célt szolgál: a tanácsok népképviseleti és önkormányzati szerepének növekedését, azt, hogy az adott településen élők maguk formálják lakóhelyük arculatát véleményükkel és aktív közreműködésükkel.

Az új helyzet új módszereket, új munkastílust követel a tanácstestületektől és nem utolsósorban az élükön álló elnököktől. Mennyiben lehet mindennek megfelelni az adott körülmények között? Ezt kérdeztük a megye négy különböző jellegű és nagyságú településének elnökeitől. Kerekasztal-beszélgetésünk résztvevői:, Gazdik Istvánná Gyál, Kirnyán József Halásztelek, Raffai Béla Ráckeve, valamint Zink Imre Zsámbék tanácselnöke. Lapunkat M. Nagy Péter képviselte.

A változások sorozata — még ha ezek lényegével mindenki egyet is ért — sok és sokféle véleményt hozott felszínre, nemegyszer vitákat váltott ki, még a tanácsi tisztségviselők és dolgozók körében is. Ebben a helyzetben milyen ma egy tanácselnök közérzete?

K. B.: Amilyen maga a környezet. A lakosságnak nagyobb az igénye, ugyanakkor feszítettebb időszakban élünk Kérdés. hogy az o;nük hogyan reagál minderre. Nehezen viseli-e el a nyomást, vagy talál olyan megoldásokat, amelyekkel át lehet hidalni a problémákat? Ka igen és a település fejlődik, akkor az emberekben kialakul egy komfortérzés. S ha nekik ez megvan, miért ne lenne meg az elnöknek is?

Z. I.: A felsorolt változások egyenként is nagy horderejűek. együtt pedig már olyan összetett szituációt teremtettek, amit annak idején nem is lehetett előre látni. Mára azonban kirajzolódnak azok az ellentmondások, amelyek bonyolulttá teszik a helyzetet. Ezért nehéz meghatározni, milyen az ember közérzete: olyan bonyolult, mint maga a helyzet.

G. I.-né: A közérzetünk olyan, amilyet a lakosságnak tudunk kialakítani, olyan, amilyet maga körül teremt az ember. Mindez nagymértékben függ a település jellegétől. Gyált a maga 25 ezer lakosával, a folyamatos bevándorlással, a két évtizedes elmaradással, az agglomeráció minden gondjával és bajával nem lehet összehasonlítani sem Zsámbékkal, sem Ráckevével. Természetesen ottani kollégáimat is számos, de egészen más természetű kérdés nyomasztja.

K. J.: Nekem ez a sok újdonság egészein természetes, ehbe csöppentem bele, korábban nem dolgoztam az államigazgatásban. A közérzetemet az határozza meg, hogy soha nem lehetek teljesen elégedett, hiszen a feladat mindig sokkal nagyobb, mint a testület és az apparátus lehetősége. De a felsorolt változások egy sor olyan eszközt adtak a kezünkbe, amelyek kihasználása az elnök személyétől is függ.

Nem érzik-e néha, hogy ez a nagy szabadság csak látszólagos? önállóságról, kihasználatlan lehetőségekről beszélünk, miközben a gazdasági feltételek egyre nehezebbek, a bevételek nem nőnek a kívánt mértékben — csak az adóhátralék több tízmillió forintot tesz ki a megyében —, a településeken pedig víz, villany, út és csatorna kellene.

R. B.: Ketté kell választani a dolgok eszmei, elméleti részét és a megvalósítás módját, lehetőségeit. Ezek a változások fokozatosan, nagy távlatokban érvényesülnek majd. Ma még sokszor nehéz elszakadni a régi beidegzésektől. Jelentkezik persze a húzóerő is, elsősorban a lakosság és a tanácstagok oldaláról. A tanácsnál viszont még sok a megkötöttség, ami visszafogja a lendületet. Ennek okait a személyi feltételekben kell keresni. Az államigazgatás nem vonzó. Nemcsak a bérek, de a munka jellege miatt sem. Nem igaz az sem, amit valaki évekkel ezelőtt kitalált, hogy a tanácsi apparátus nincs leterhelve.

K. J.: Nehezíti ezt a munkát, hogy emberekkel kell foglalkozni, amit sehol nem tanítanak. Egy-egy döntéstől sorsok függenek, ez bizony nagy felelősség.

Z. I.: Adalék mindezekhez: amikor a hatósági munkát tárgyaltuk, egy tanácstag megkérdezte, nem tévedés-e, hogy 1985-ről ’86-ra kétszeresére

nőtt az első fokú határozatok száma? Bizony nem! Hallatlan mennyiségű munkát fektetünk bizonyos dolgokba és nem látszik ezzel arányos eredmény. Itt van a teho: Zsámbékon kétszer annyian fizetik, mint a régi kofát, a pénz mégsem lesz több. Vagy a nem lakás céljára szolgáló helyiségek új adója. Ha a befektetett munkát is számolom, elköltöttünk kétszázezret, hogy százezret nyerjünk.

G. I.-né: A teho esetében is döntő a település jellege, helyzete. Van, ahol megtehetik^ hogy nem. vezetik. be, például mert víztársulásra fizetnék az emberek. De nálunk még arra a hárommillióra is feltétlenül szükségünk van, de ha csak kettő jön be belőle, az is segít valamit.

— Kínos helyzetbe kerülhet a tanácselnök, ha — miközben az állampolgárok nagyobb áldozatvállalásának szükségességét bizonygatja — lépten-nyomon azzal kénytelen a választói elé állni: erre sincs pénz, arra sem futja.

G. I.-né: Éppen a kínos helyzetek elkerülésének érdekében kell keresni az együttműködés lehetőségét a gazdasági egységekkel, a többi tanáccsal. Mi az első lehetőséggel nem sokat kezdhetünk, hiszen egyetlen termelőszövetkezetünk van. A tanácsok öszszefogása sem felhőtlen. A körzet települései közösen akartak létrehozni egy gyepmesteri telepet, mi az elsők között támogattuk az ötletet, de mivel a hozzájárulás mértékét a lakosság száma alapján állapították meg, nekünk ez majdnem annyiba kerülne, mintha magunknak megcsinálnánk Gyálon.

Z. I.: Ez az együttműködés éppen a települések differenciáltsága miatt nehéz. Bár mi a körzetünkben elfogadtuk, hogy lakosonként 30 forintot — később ez az összeg növekszik majd — fizetünk a közös kasszába, de hogy mire fordítsuk, abban még mi sem egyeztünk meg.

R. B.: Nekünk a szakorvosi rendelő a legfontosabb célunk, minden erőnket erre koncentráljuk. De tisztában vagyunk azzal is, hogy a körzet településeinek néhány milliójából nem kérhetünk erre pénzt, ehelyett azt mondjuk: győzzétek meg például a termelőszövetkezeteket, hogy építsenek egy orvosi lakást. Szintén égető kérdés a szemételhelyezés, ebben Dömsöd vállalta a koordináló szerepet.

—• Ügy tűnik, a vállalkozó szellemű, menedzser típusú elnök számíthat elsősorban sikerre a mai helyzetben.

Z. I.: Űj módszereket lehet keresni. Mi célprémiumot tűztünk ki a gazdálkodási csoportvezetőnknek és pénzügyesünknek. Az utóbbi megkétszerezte a telkek értékesítéséből származó bevételt, meg is kapta a pénzét. De mit csináljak a gazdálkodási csoportvezetővel : mindent megtett, ami rajta múlott, az nem az ő hibája, hogy a szabályozott bevételek nem érkeztek meg időre.

K. J.: A telekértékesítés valóban jó lehetőség — mi is élünk vele — a bevétel növelésére. De van a dolognak egy szociálpolitikai oldala is: szabályoztuk, hogy kinek adhatunk segítséget a telekvásárláshoz, de ez az összeg önmagában nem segít a rászorulókon. Ha pedig annyit adunk, amivel már belevághatnak az építkezésbe, akkor mindössze ketten-hárman kerülhetnek sorra egy évben.

G. I.-né: Ez Gyálon is sok fejtörést okoz nekünk. Van egy olyan réteg — pedagógusok, egészségügyi dolgozók —, amely a fizetése alapján nem lenne joogsult ilyen támogatásra. A szakemberekre viszont égetően szükségünk van. Ilyenkor nyúlunk — az egyébként tanácsrendeletbe foglalt — méltányossági kategóriához.

R. B.: Tény, hogy nem mindig érkeznek időben bizonyos bevételek, olyan is van, hogy valamire nem elég a pénz. De lehetetlen nincs, csak tehetetlenség. Ha valamit nem tudunk megcsinálni, akkor van másik cél, ami nagyságrendjében lehet, hogy kisebb, de jelentőségében nem. Ilyenkor nyíltan meg kell mondani: ezt most nem lehet megvalósítani, de ezt, meg ezt igen. A tervszerűség mellett nagy szerepe van a variációs készségnek, a rugalmasságnak. Így van ez a tanácstestület munkájában is.

Z. I.: A napokban tették föl nekem a kérdést: . nem bántam-e még. hogy 'elnök lettem? A választ az adott közösségben elért eredmények határozzák meg. Ha arra gondolok, hogy tizennyolc hónap alatt 29 meghatározott feladatból 27 megvalósult, akkor ez egy fényes díszmenet. Évtizedes elmaradásokat pótoltunk, ez akkor is széppé teszi ezt a munkát, ha néha hálátlannak érzi az ember, ha olykor az eredményekért is kritikát kap.

Mitagadás, ott volt az a bizonyos kis gombóc Szekeres Tiborné torkában, amikor felszólalt az OKISZ nemrégiben lezajlott kongresszusán. Közösségének képviselőjeként sokszor és számtalan helyen előadta már céljaikat, terveiket, szorító gondjaikat, de ilyen fórum előtt azért csak más beszélni. Pest megyéből egyébként mindössze ketten kaphattak szót, Dr. Bernáth Tibor, a Kiszöv elnöke és ő.

DÉDELGETETT ÖTLET

Ha egy szervezetről elmondhatjuk, neve híven fejezi ki a lényegét, hát a csömöri öszszefogás Ipari Kisszövetkezetről bízvást állíthatjuk ezt. Nem csupán tagjai, de sokan mások is összefogtak, hogy életre hívják a létét még csak hónapokban számláló kollektívát, amely az országban eddig egyedülálló. Tagjainak egy része többé vagy kevésbé mozgáskorlátozott, illetve szellemileg visszamaradott, másik részük súlyos vagy halmozottan fogyatékos gyermek szülője. A munka tartást, önbecsülést ad. Értelmet az életnek. Százszorosán igaz ez a beteg testük börtönébe zárt emberek esetében. Fáldalomcsillapítónál, nyugtatónál többet ér, hogy számítanak rájuk, hogy szükség van arra, amit csinálnak. Tartalommal telítődnek a sivár egyhangúsággal sorjázó napok, egyre engedelmesebbek a kezdetben tétován mozduló kezek, oszladozik a gyötrő tudat: haszontalan vagy! És hát ne legyünk szemérmesek. Fontos bizony a pénz, még ha gyengén csurran-cseppen, akkor is. Mert lassabban megy a szokatlan feladat, mert a bedolgozói munka még egészséges embert sem tett milliomossá. . 4»j,

Szekeresmé, maga is súlyosén béteg kisfiú édesanyja, visszafogott volt a hozzászólásában, és bár kérte a támogatást, óvakodott a panaszáradattól. Részvétet nem akart és nem is akar kicsiholni, az bántó és amúgy sem vezet sehová. Cselekvő együttérzésre van szükség, olyanra, amely nem a nagyon is törékeny testi-szellemi épség alapján osztályoz embereket.

<— Még csak dédelgetett ötletem volt egy ilyenfajta közösség létrehozása — kezdi Szekeres Tiborné, az összefogás Kisszövetkezet elnöike —, amikor Pestre járván már kiszemeltem az ideálisnak tűnő területet, az úgynevezett Majorszegi-dűlőt Budapest és Csömör határán. Amely, mint kiderült — a Szilasmenti Tsz tulajdonában volt. Ahogy a szövetkezetünk megalakult, ment hamarosan a kérelmező levél a termelőszövetkezethez, s a válasz sem késett soká: a vezetőség megszavazta számunkra a majdani épületegyüttes helyét, a hétmilliót érő területet. Ingyen. És jött a segítség a Kiszöv-től, a megye ipari szövetkezeteitől. Gyűlik a számlánkon a pénz az építkezéshez. A 383— 42 006/7007. számú MNB- számlára a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete kölcsönözte az induló vagyont, a Mozgáskorlátozottak Pest Megyei Egyesülete szintén kölcsönt folyósított számunkra. No és a pénzküldemények... Csak ki ne hagyjak valakit! Itt van például a pomázi D ataplan, a diósdi Data- Coop Kisszövetkezet, mindkettő mélyén nyúlt a zsebébe. Kétszázötven-kétszázötvenezer forintot kapunk tőlük. A Péceli Gépipari Kisszövetkezet 30 ezer, a szentendrei Csőszerelő és Lakáskarbantartó Kisszövetkezet 10 ezer forintot utalt át, míg a százhalombattai IKV és a péceli Pirusz Kisszövetkezet 25—25 ezer forintot küldött. A Mailév Tracing-Team brigádja, a saját készítésű kis holmik eladásából összejött 110 ezer forinttal gyarapította tőkénket. És kisebb összegek érkeztek brigádoktól, magánosoktól.

SZÉLES ÖSSZEFOGÁS

Valóban nehéz lenne felsorolni mindenkit, akinek valamiképpen benne van a munkája a kisszövetkezet és a mozgássérült-otthon létrehozásában. Aki csak tanácsot adott, hogy mely ügyben hová forduljanak, az is tett egy téglát abba az épületbe, amelynek terveit a KÖZTI mérnöke. Domokos László álmodta papírra, mondanunk

sem kell talán — társadalmi

munkában. Méghozzá sok-sok óra ráfordításával, hiszen a dolga rendkívül bonyolult volt. A funkciók, a tolókocsis közlekedés egészen speciális követelményeket támaszt a tervezőmérnökkel szemben. De az alapozás megkezdésének — noha az építkezésből oroszlánrészt vállald kiskatonák már startra készek — kemény akadálya van, A határkerületen fekvő Majorszegi-dűlő vezetékes vizet ugyanis csak akkor kaphat, ha a megyei tanács befizeti a fővárosnak a vízhálózatfejlesztés összegét. Erre azonban sajnos, egyelőre nincsen pénz. Így háta műhelyt, orvosi szolgálati lakást magában foglaló, belső udvaros épületegyüttes, ahol harmincnégy bentlakót kétszemélyes lakószobák is várnának, ma még csak a távoli horizonton dereng. A valóság viszont meglehetősen földhözragadt. Az elnöki „iroda” Csömörön; Szekeresné lakásán lenne; ahol persze nincs telefon. A telefonügyeletet így Káli Gyuláné, a kisszövetkezet műszaki vezetője tartja fővárosi lakásán. A munka pedig ,kínek-kinek saját otthonában folyik. Már, ha van mit csinálni. Mert korántsem egyszerű feladat a harminc tagnak folyamatos elfoglaltságot szerezni.

DOSSZIÉ UTÁN RELÉ

— Jaj, én kapva kaptam a

lehetőségen, hogy dolgozhatok — meséli ragyogó szemmel Borbély Imre, az érettségizett fiatalember, akit sorsa kerekes székhez kötött. A dossziéhajtogatás is. jól ment, de a mostani, a relészereié* jöbbá'n tetszik. Különösen azért, mert a kisiparos, akinek bérmunkában "készítjük a sok ezer darabos szériákat, megígérte, hogy a finommephanikai műszerész szakma több fortélyát megtanítja nekem. A kereset is jól jön, mert egy Commodore számítógépre gyűjtök, amivel munkát vállalnék, de nyelvtanulásra is használnám.

SZIGETHI TERÉZ

MÚLTUNK MEGŐRZENDŐ EMLÉKEI

AZ ŰJ IGAZODJON A RÉGIHEZ

A velünk élő múlt megtartásra méltó értékeit át kell mentenünk a jövőnek. Felelős számadással tartozunk az utókornak: miként sáfárkodtunk az

apáról fiúra örökítendő egyetemes kultúrával. Építészeti emlékeinket is féltő gondoskodással kell óvnunk. Nemcsak az Országházat, az Operaházat és a Halászbástyát, hanem valamennyi magyar falu, város arculatának nemes vonásait is.

A fehér falú, apró ablakú zsellérházak, a szép arányú gazdaporták, a bagolyrúgta kúriák életben maradásáról van szó; kunyhóról és palotáról, mert ezek léte köteteknél többet mondhat az egykori társadalmi tagozódásról, az ügyes pallérok, jó kezű mesterek míves munkájáról, a korról, amelyben létrejöttek.

Egy éve elkészült Pest megye településeinek települési és építészeti értékvizsgálata. Dr. Gazda Anikó építészmérnök, vezető tervező a megye falvait, továbbá néhány városát, köztük Szentendrét és Gödöllőt tárta fel. Muszik Lászlóné tervező építészmérnök főleg a városokkal foglalkozott, köztük Cegléddel, Nagykörössel, továbbá a városias jellegű Abonhyal.

— Milyen szempontok szerint válogattak?

— Települési értékeiknek tekintettük azokat az épületeket, építményeket, szobrokat, amelyek a helység építészeti sajátosságait meghatározzák, képét formálták. Arra törekedtünk, hogy a településszerkezet egységében vizsgáljuk a falusi társadalom különböző rétegeinek életformáját, gazdálkodási módjára utaló valamennyi épületét, a környezettel összefüggő együttesként —

válaszol dr. Gazda Anikó, majd hozzáteszi:

— A falu társadalmának valamennyi meghatározó épületét értékesnek minősítettük, s ezek közül választottuk ki a lényegeseke't. Ilyenek például a századforduló paraszt-polgár lakóházai, az üzletházak, amelyeket lefényképeztünk. Hozzáfűzött megjegyzéseink elsősorban a mai környezetalakítás hiányosságait tükrözik; az elütő építési anyagok alkalmazására, a túlzott épülettömegekre, zavaró tetőformákra felhívtuk a figyelmet.

Találomra belelapozva a sokszorosított anyagba, Abonyról ilyen megállapítások olvashatók: „Abonyra . ma is jellemzők a kúriák, bár azok zöme nagyin romos — szinte felismerhetetlen — állapotban van. Közülük soknak a felhasználása is nagyon elhibázott... Az 1825-ben épült nagyon jó színvonalú zsinagóga klasszicista épülete a tsz terményraktára. Méltóbban lehetne hasznosítani. A falu,központ, a főbb utak városias képet mutatnak. Az utóbbi években épített házak sokszor nem illeszkednek a faluképbe... A falu utcahálózatát, teresedéseit meg kell tartani. Eredeti állapotukba helyreállítandók a kúriák és parkjuk megmaradt része. Továbbpusztulásukat meg kell akadályozni. A zsinagógát kulturális célra kellene felhasználni... Az új házak építésénél vegyék figyelembe a környezeti adottságokat.”

Muszik Lászlóné felmérésében ilyennek látta Ceglédet: „Cegléden kevés a hivatalosan védett, országos értékű műemlék. A városközpontban a főbb utak mellett építészetileg értékes, a városképet megadó, jól megépített házak állnak. A jellegzetes házsorokat,

épületcsoportokat feltétlenül meg kell tartani. A szép út menti fasorok az alföldi városok jellemzői... A többszintes, hosszan elnyúló vázas vagy panelos épületek kilépnek a város léptékéből.”

— Mit tűztek ki gyakorlati célul?

— Az értékmentést, a figyelemkeltést, az alkalmazkodás szükségességének hangsúlyozását, hogy az új igazodjon a régihez. Példa erre Cegléd, ahol feltűnően sok a csúnya, nagy pénzért épített, igénytelenül tervezett új családi ház. Ez részben a tervezők, részben az engedélyezők hibája.

— Milyen munkamódszert alakítottak ki?

— Autóval és gyalogosan jártuk a településeket. Magunk fényképeztünk. Amit időállónak ítéltünk, az 1930-as évekig bezárólag, azt vettük filmre. Mindig az adott helység jellegének megragadására törekedtünk. Jóleső érzéssel nyugtáztuk, alkalmi ismerőseinkkel szóba elegyedve, hogy az egyszerű embereknek néha biztosabb az értékítéletük, mint a hivataloknak.

— Személy szerint mi nőtt a szivükhöz a megyét járva?

— Nekem Nagykőrös ad bőven példát — nyilatkozza Muszik Lászlóné. — Megtetszett a két pavilon a városközpontban, a főtér szecessziós háza, a Zrínyi és a Dobó utca sarkán álló épület, a református papiak.

— Dunabogdány és Tahitótfalu ma is őrzi a múlt század eleji szép építészeti erényeit. Ráckeve és Pomáz belső térszerkezete egészen különleges, akár iskolapélda lehetne. Öcsán a református templom környéke a zsellérek építette házakkal, Nagymaros zárt központja — sorolja Szinte megállíthatatlanul dr. Gazda Anikó, aki az országos tudományos kutatási alaptól 1987-88-ra ösztöndíjat kapott, hogy öt évig tartó vizsgálódása alapján dolgozza fel a faluközpontokkal kapcsolatos témakört. Mert csupán a jéghegy csúcsa, amit eddig közzétettek.

TAMASI TAMÄS