Pest Megyei Hírlap, 1986. november (30. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-06 / 262. szám
8 MAT .Ilii I 1986. NOVEMBER 6., CSÜTÖRTÖK IR.EK Un. 1936. november 6. WIH. Csütörtök. Lénárd napja. A Nap kél G.35 — nyugszik 16.21 órakor. A Hold kél 12.00 — nyugszik 19.34 órakor. Körülbelül késő déltől észak lelöl csökken a felhőzet, egyúttal az északi szél megerősödik, a Dunántúlon és Dél-Altöldön gyakorta viharos lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul. NÁNÁSI László SÍREMLÉKÉNEK AVATÄSA Idősebb,Nánási Lászlónak, a Szövosz fe'.ügyelőbizottsága volt elnökének síremlékét november 12-én. szerdán délelőtt 11 órakor avatják fel a Mező Imre úti temetőben. Csemetevásár — Kertbarátház. Nemrég fogtak hozzá egy kertbarátház építéséhez Gödön. A sportpálya mellett készülő létesítmény előreláthatólag jövőre készül el. Itt rendezik majd a kiskerttulajdonosok összejöveteleiket, te ménybemutatóikat. — Üzemnyitás árubemutatóval. Az abonyi Űjvilág Termelőszövetkezetben november 5-én megnyitják új, extrudált termékeket előállító élelmiszeripari üzemüket, ahol árubemutatót is tartanak. Az üzem korszerű automatikus gépsorait a svájci Multivan AG cégtől vásárolták. — Munkáslakások. Huszonhat lakással bővül az év végéig a Pestvidéki Gépgyárhoz tartozó lakásszövetkezet Akácfa utcai lakótelepe Szigets zent - miklóson. Rövidesen-végeznek a belső munkákkal, így még az idén beköltözhetnek a tulajdonosok. Jövőre parkosítanak és játszóteret is építenek a lakótelepen. BÁNYAI JÁNOS SZÁZ ÉVE született Bányai János (18S6— 1971) romániai magyar tanár, geológus és muzeológus. Kézílivásárhelyen születőit, s a budapesti polgári iskolai tanítóképző Intézet természettudományi szakán szerzett tanári oklevelet. Abrudbányán kezdte pályáját, de a Földtani Intézet hamarosan külföldi tanulmányútra küldte a tehetséges fiatal tanárt. A jénai egyetemen, később pedig a berlini bányászati főiskolán szakképesítést szerzett. Minden szabad idejében szülőföldje természeti kincseit kutatta. Egy meghívás aJapján 1926- ban ő adott szakvéleményt a kaliforniai sós vizek ügyében. Még 1931-ben alapította, és egészen 1944-ig szerkesztette a Székelység cítmű folyóiratot. Borvízkutató intézetet létesített, s expedíciókat kezdeményezett a Hargita hegység kutatására. Majosliázán Klubi alúlkoző Majosházán november hetedikén klubestet rendez a bejáró dolgozók klubja. Az est programján szerepel Zelenka Tamás komoly zenei előadása, majd a majosházi klub történetével ismerkedhetnek meg a résztvevők. Az ünnepségre hivatalosak a délegyházi nősök klubjának tagjai is. Á csoportok évek óta működnek a két községben, rendszeresen szerveznek TIT-előadásokat és egyéb rendezvényeket. melyekre kölcsönösen meghívják egymást. A dunavarsányi tanács az idén tíz-tízezer forintos anyagi támogatást nyújtott a két klubnak. Pest megye bemutatkozik Nyíregyházán Kulturális keresztmetszet Hazánk különböző tájegységei igen gazdagok népművészeti értékekben, irodalmi, történelmi, kulturális hagyományokban. A tárgyi és szellemi értékek megismerését szolgálja az a kezdeményezés, amikor a mégyei művelődési központok szűkebb pátriájuk kulturális keresztmetszetének segítségével bemutatkoznak más megyékben. Felszerelték a Dromedárokat Tűzoltás vízbombával A hűvösebb US beálltával a napokban megkezdődött a facsemete-ültetési szezon. Erden a Felszabadulás útján a Gyümölcs- és Dísznövény-termesztési Vállalat lerakatában Is bőséges a választék. Mintegy 10O falta facsemete, sok»<jk dísz-' és örökzöld növény, valamint számtalan szőlöoltvány közül válogathatnak a kertészkedők. Hancsovszkl János felvétele Légi tűzoltásra készült fel a MÉM repülőgépes szolgálata. Néhány Dromedar típusú nö vény véd őszer-permetező gépet Lengyelországból vásárolt berendezéssel szereltek fel. Ennek segítségével a repülőgépek vízbombával fékezhetik meg az erdőtüzeket. A gép különleges tartályban 1500 liter vizet visz magával, s 15—20 méter magasságból a tűz fölött oldja ki a vízbombát. A ■ légi tűzoltó* nagy ügyességet és vezetési szakértelmet kíván a pilótától, a gép ugyanis hirtelen megszabadulva a nagy súlytól, könynyen kormányozhatatlanná válhat. A légi tűzoltás külföldön már jól bevált, főként olyan területeken alkalmazzák, ahol kevés a víz, vagy a terepviszonyok nehezítik a tűz földi megközelítését. Nálunk eddig csak mesterségesen keltett tűzben kísérleteztek vele, s ennek során az is bebizonyosodott, hogy nemcsak erdők, hanem kigyulladt mezőgazdasági épületek oltásánál is sikeresen alkalmazható. Az új szolgáltatást felajánlják a tűzoltó szerveknek, s foglalkoznak az így felszerelt repülőgépek külföldi bérbeadásának gondolatával is. Nálunk legutóbb Szentendrén jártak a szabolcsiak. Most a mieink látogatnak Nyíregyházára. A rendezvénysorozat november 11-én kezdődik, Balázs Gézáné, a Pest Megyei Tanács elnökhelyettese ünnepi megnyitó beszédével. A november 30-ig tartó programok keretében a Pest megyei iparművészek kollektív kiállítása és vására várja majd az érdeklődőket a megyei és városi művelődési központ galériájában. A Szentendrei Grafikai Műhely által készített grafikai nyomatokból a Közmű- és Mélyépítő Vállalat székházában lesz bemutató. A fotógaléria látogatói a Pest megyei Fotóstúdió tárlatát tekinthetik meg. Több megyei tsz és vállalat rendez termékbemutatót. Megismerkedhetnek a Szabolcs megyeiek az Aranyszarvas Tsz. az Országos Érc- és Ásványbányák pilisvörösvári üzeme, a Pest Megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat, valamirit a szentendrei Pevdi által forgalmazott árukkal. Pozsony—Moszkva Szomszédaiul* tévéiből 19.30: 20.00: 21.20: 21.40: 22.20 POZSONYI TV Tv-híradó A biztonság szigete. Tévéfilmsorozat. 4. rész Népszerű dallamok Autósok, motorosok magazinja A VIII. nemzetközi Csaj-ÍATTádi ó"i;s tv mpsohabói, 4.30: 8.00: 8.1$: 8.20: 8.30: 9.40: 10.00: i».05: 10.35: 10.50: 11.00: 11.35: 12.30: 12.40: n.OO: 13.30: 13.40: 11.00: 14.09: 14.25: 15.00: 15.30: 16.00: 16.05: 17.00: 17.47: 18.15: 18.25: 18.36: 19.15: 19.30: 20.55: 21.40: 22.00: 27.Í0: 22.30: 23.}»: 21.00: 0.10: 4.Í5: 4.30: 6.05: 7.30: 8.Ó0: 8.03: 8.20: 8.50: 9.00: KOSSUTH RÄDIÖ Reggelt zenés műsor. Hírek. Időjárás. Kulturális programok. A Társadalmi Szemle új száma. Dohnányi: A tenor. Vavrinecz Béla féld. Magyar képeskönyv. Híreit. Időjárás. Diákfélóra. Labirintus. Fúvósátiratok. Évszázadok mesterművei. Kun Béla. Déli krónika. Ki nyer ma? Reklám. Kórusainknak ajánljuk. Bélád! Miklós: Értékváltozások. Nők több szerepben. Hírek. Időjárás. A magyar széppróza századat. Zenei tükör. Ciechanówi üzenet. Nóták. Hírek. Időjárás. Révkalauz. Sárga rózsa. Operettfelvételek. Hol volt, hol nem volt,.. Könyvújdonságok. Esti magazin. Vnnepi köszöntő. Ünnepi műsor. Népzene a stúdióban. Kicsoda ön? Hírek. Időjárás. Sport. Tíz perc külpolitika. Hangszerek, hangszínek. Orosz zeneszerzők kamarazenéjéből. Hírek. Időjárás. Himnusz. Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ Reggeli zenés műsor* Reggeli csúcs. H írek • Hírek. Időjárás. Tárogatómuzsika. A Szabó család. Tíz perc külpolitika. Hírek. Időjárás. Ütközben. 9.05: 12.00: 12.10: 12.25: 12.30: 13.00: 13.05: 13.45: 14.00: 15.00: 15.05: 15.10: 15.45: 16.00: 17.00: 17.08: 17.30: IS.30: 19.00: 19.05: 20.00: 20.03: 21.00: 21.05: 22.00: 22.40: 23.00: 23.20: 24.00: 9.00: 9.05: 9.08 9.23! 10.35: 10.40: 11.35: 12.24: 13.00: 13.05: 13.35: 14.30: 15.00 16.00 16.10: Napközben. Zenés délelőtt. Hírek németül, oroszul és angolul. Filmzene. Néhány szó zene közben. Mezők, faival; éneke. Hírek. Időjárás. Ütközben. N osztalgiahullám. Időjárás- és vízállásjeleiltés. A pódiumon: Josif Kobson. Hírek. Időjárás. Ütközben. Néhány perc tudomány. Operaslágerek. Törvénykönyv. Egy férfi és egy nő — könnyűzenében. Hírek. Időjárás. Ütközben. A prágai Classic Jazz Collegium felvételeiből. Tanakodó — a kisegítő iskolákról. Slágerlista. Hírek. Időjárás. Ütközben. Operettkedvelőknek. Reklámparádé. A Poptarisznya dalaiból. Hírek. Időjárás. Ütközben. A Kabarészínház műsora. Slágerfilmek — filmsláge-Népdalok. Hírek. Időjárás. Sport, őszi melódiák. Virágénekek. 3. MŰSOR Hírek. Időjárás. Kiállítótermek programja. Magyarán szólva. Zenekari muzsika. Pillanatkép. Csak fiataloknak. Mignon. Nemzetközi rézfúvós kamarazene-verseny. Hírek. Időjárás. Prizma. Bruno Walter vezényli a Columbia szimfonikus zenekart. Donald McIntyre Wagner operáiból énekel. Pophullám. Bélád! Miklós: Értékváltozások. Az Esterházy vonósnégyes felvételeiből. 17.00: Diákfélóra. 17.30: Magyar előadóművészek felvételeiből. 18.30: In limba materna. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.05: Rádióhangversenyekről. 19.35: Ü.j felvételek. 19.53: Tinu Naisszo dzsessztriója játszik. 20.26: Üj lemezeinkből. 21.59: Operatörténeti érdekességek. 22.49: Napjaink zenéje. 23.30: Hírek. Időjárás. 23.^r: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.55: Tévétorna. 9.00: Iskolatévé. 9.20: „Egy boldog nyár Budapesten .. 10.45: Utazások a világ legnagyobb kisvasútjain. 11.25: Képújság. 15.45: Iskolatévé. 16.05: Korok művészete. 16.40: Hírek. 16.45: Betűreklám. 16.50: Amor rabjai. 17.13: Képújság. 17.20: Reklám. 17.25: Az 1982. évi olimpiák városai. 17.45: Üj Reflektor-magazin. 18.45: Reklám. 18.55: Tévétorna. 19.00: Esti mese. 19.15: Ünnepi köszöntő. 19.30: Híradó, 1. 20.00: Reklám. 20.05: Leningrádi kaleidoszkóp. 21.00: Betüreklám. 21.05: A hét műtárgya. 21.10: A férfi, aki szerette a nőket. 23.03: Híradó, 3. 23.15: Himnusz. 2. MŰSOR 17.30: Történetek a kiskertekről. 18.25: Kuckó. 18.55: Képújság. 19.00: Rossini: Semiramis-nyltány. 19.13: Henry Moore grafikái. 20.05: Moliére. 21.05: Reklám. 21.10: Híradó, 2. 21.30: Telesport. 22.30: Képújság. kovszkii verseny záróhangversenye 2. MŰSOR 16.45: RÖvidfilmeR 17.30: Rajzfilmsorozat 20.00: Bolgár szórakoztató tévéműsor 20,43: Szófia múltja és jelene. Dokument umfilm A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL Magyar idő szerinti Híradó Nyilvánvaló — hihetetlen Hangverseny A kis cirkuszos Hírek Hírek D okúm en tűm! Űrnek Sakkiskola Hírek G. Szvirfclov: Patetikus oratórium 14.55: Ünnepi est a nagy október 69. évfordulója tiszteletére D okumentumf ilm Híradó Gyerünk, lányok Világhíradó Európai történet Hírek Sz. Rotaru hangversenye 6.00 6.40 7.40: 8.10 9.10 12.30 12.30: 13.4.5: 14.13 14.20 18.15: 19.00: 30.00: 21.30 21.43 23.14 23.19 MÓDOSULT A BUSZMENETREND Novembertől a hivatalos menetrendtől eltérően indítja járatait a Volánbusz a Gödöllő—Verseg, a Vác—Szob, a Szob—Drégelypalánk, valamint a Budapest—Túra vonalakon. Részletes felvilágosítást a Volánbusz Vállalat ad. Három sérült Árokba borait Ikladon Sári László huszonhét éves MÁV-a lkai mázott figyelmetlenül vezette személygépkocsiját, és az árokba borult: Utasai: a húszéves Lakati Marietta, a tízéves Laka ti Andrea és az ugyancsak tízéves Lakatos László megsérültek. A rendőrség tovább vizsgálja a baleset körülményeit. Heti filmtegyzeti Szovjetfilm-fesztivál Jelenet az Ellenőrzés az utakon című szovjet tilmből Az évnek ebben a szakában, így november 7. körül, rendre megszervezik nálunk a szovjet filmek bemutatósorozatát. Nem azért, mintha a rendes moziműsorból hiányoznának a régebbi s a legújabb szovjet filmek, hanem azért, mert ezzel az ünnepi eseménnyel is hangsúlyozni kívánják az illetékes rendező szervek: ez a nagy múltú, rendkívül jelentős filmművészet szerves része a magyarországi filmprogramoknak, nagy nyomatékkai van jelen filmkulturáltságunkban, s még gyöngébb periódusaiban i* teremt olyan értékeket, amelyekre oda kell figyelnünk, mozilátogatóként is, filmes szakemberként is. A mostani sorozat különösen érdekes, önmagában is, meg azért is. mert olyan időszak után kerül rá sor, amit úgy jellemezhetnénk: a nagy nyitás kezdete. A hozzánk ezúttal, eljutott filmek egynémelyike egyébként jól példázza azt a helyzetet, ami az elmúlt évtizedekben bizonyos vonatkozásokban kialakult a szovjet filmművészetben. A filmfesztivál egyik legkiemelkedőbb alkotása például, az Ellenőrzés az utakon már 1971-ben készen állott. Rendezője, Alekszej German, apjának, a jeles írónak, Jurij Germánnak a novellájából írta. A film azóta is dobozban maradt, mert, mint rendezője egy nyilatkozatában elmondotta: — Az akkori filmes vezetés úgy vélte, hogy ez a munkgm... szembefordulás a felszabadítás eposzának eszméivel, stílusával, 'amire, esküszöm, álmomban sem gondoltam. Én a saját filmemet csináltam ... Belső mottónk, vagy hangvillánk, nevezzük, ahogy jólesik, Alekszandr Tvardovszkij néhány sora volt: „A harmadik korsó után/ Épp egy üres kabátujjba nézclj S felrémlik benned a múlt.” Nos, hát ezért csináltuk meg a filmet. És nem azért, hogy megmutassuk, milyen hősiesen hatolnak be a partizánok a fasiszták által védett objektumba... Ez a részvét filmje is. Mindig őriztem magamban azt a maximát, mely az alkotóművészekre vonatkozik: mi nem orvosok vagyunk, hanem maga a fájdalom. A film egyébként, mai szemmel nézve, valóban nem hősköltemény akar lenni. Azt mutatja meg, amit azóta néhány, a German sorsát elkerült filmművész alkotásában már láttunk: a háború, a nagy honvédő harc sokkal bonyolultabb, sokkal tragikusabb sorsokat, helyzeteket teremtő volt, mint ahogyan o csak a hősi harcok bűvöletében élő filmek, regények ábrázolták. Azóta látháttuk 'például a Kálvária, vagy legutóbb a Jöjj és lásd megdöbbentő képsorait, alkotóik megszenvedett állásfoglalását ebben a témában. E filmekhez toépest-^German munkája még szolidnak is mondhWfc %iáSehr'‘itt-arról van szó, hogy egy német fogságba esett s ott áz élete megmentése érdekében a nácik soraiba állt hajdani szovjet tizedes a lelki ismerete szavára hallgatva visszatér övéihez, de azok — a partizánok — nem fogadják be, árulónak vélik, gyűllölettel kezelik, s végül egy olyan akcióba vetik be, amelynél nemcsak a hűsége derülhet ki, hanem biztosan ott is pusztul. Nem finomkodó film ez sem, olykor elkeserítő ábrázolást ad a már ekkor elhatalmasodni kezdő gyanakvásról, gyűlölködésről. merev nézetekről, a hisztériáig fokozódó éberségről, az emberi lélek torzulásairól — de mindez úgy. jelen nik meg a filmen, hogy egy pillanatig sem érezzük: netán devalválni akarná a harcok jelentőségét, deheroizálni a hősöket. Egy másik film, a kiváló költő, Jevgenyij Jevtusenko filmrendezői bemutatkozása, az Óvoda szintén a háborúról szól. Pontosabban: egy moszkvai kisfiú, Zsenya szemével tekint a háborús évekre. Hogy a képben mennyi az önéletrajzi elem. nem tudhatjuk pontosan. De miután Jevtusenko — aki nemcsak rendezője, hanem írója is a filmnek, ő a dalszövegek szerzője, s maga Is feltűnik szereplőként — 19(33-ban született, a háborút már maga is eszmélő gyermekként élte át. így tehát nagyon valószínű, hogv Zsenya olykor túlzsúfoltan burjánzó,. olykor líraian szép, máskor drámai, egyebütt derűvel átszőtt, s ismét más helyen keményen ítélkező kalandjaiban ott találhatók a gyermek Jevtusenko élményei is. Mindenesetre, az a k,?P. amit a háborúról rajzó), megint csak árnyalt, sokszínű és sokrétű. Nemcsak hősök va rínak itt sem, hanem gyönge jellemek, ügyeskedők, gyávák ég rosszindulátúak is. Jevtusenko már költőként is tudta, hogy az ember sokféle.-.Most filmrendezőként is ezt tanúsítja: De ®zt is tudtunkra adja, hogy végső soron mégis ez az ember mindennek az álapja, teremtője, éltetője. Mint German filmjéből is. áz Óvodából is ez a magasrendű humanizmus sugárzik. Takács István nrCT Iirpvri UÍDI AD a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest Megyei Bizottsága és a Pest Megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő• sági Acnes — rtd I [Vi L13 I ti nltlLni Főszerkesztő-helyettes: Arkuslstván és Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi B. u. 6. POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 311. IRANYlTÖSZAM- 14« — Kiart’u a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-100 és 336M70 — ■ 1 Szerkesztőségi titkárság: 335-365. FIOKSZERKESZTÖSÉGEINK: CEGLÉDI HÍRLAP, Cegléd, Kossuth tér 1., pf. 19. 2701. Telefon: 11-400. — ÉRDI HÍRLAP, Érd Engels u í—3 '9777 "-Telefon • 45-35’ GÖDÖLLŐI HÍRLAP. Gödöllő, szabadság út 2. Pf. 14. 2100. Telefon: 20-796, MONORI HÍRLAP, Monor, Kossuth u. 71. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. — NAGYKŐRÖSI HÍRLAP, Nagykőrös Hősök tere 5 2750 Telefon "’39*. — VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin út 45. Pf. 32. 2601. Telofon: 10-095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató — Terieszti a Magyar Posta’ Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. i»00 — közvetlenül vaev nostautalvánvon. valamint átutalással a HELIR 215—96 162 pénzforgalmi Jelzőszámra. A lap ára: 8 oldal 1,80 Ft. 12 oldal 2,20 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft. egy negyedévre 158 -1 Ft 258.— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,— Ft, — ISSN 0133—0659 Pest Megyei Hírlap (Index: 25 064 HUjt ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209—5167 (Érdi Hírlap), ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlapi £»SN 0133—26öi (Mdnori Hírlap), ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133—2750 (Váci Hírlap), * k