Pest Megyei Hírlap, 1986. november (30. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-06 / 262. szám

■ Abowyi krónikái Videofilm készült róluk A ceglédi Mészáros János munkásőr egység alegységei­nél megkezdődött az éves program végrehajtásának ér­tékelése. A harmadik század­hoz tartozó szakaszok már megtartották tanácskozásukat. Rimóczl István; az első sza­kasz parancsnoka ekképpen foglalta össze a véleményét: — A dánszentmiklósi össze­vont gyakorlaton a szakasz kitett magáért. Az ott töltött napokon parancsnokaink csak K-betűt jegyeztek be a napló­ba. ami tudvalévőén azt jelen­ti, hogy a feladatokat kiválóra teljesítettük. Javult a harcké­szültség, s ez jellemezte a módszertani, az alaki és az operatív foglalkozásokat is. Az országos parancsnoki szemle alkalmával munkás­­őreink ugyancsak jól helytáll­tak, ezt bizonyította az el­hangzott elismerés. Mint megtudtuk, eredmé­nyesen foglalkoznak a maj­dani utánpótlással, az úttörő munkásőrökkel. Nyaranta 60— 70 abonyi, jászkarajenői és kőrös tété ti end felső tagozatos kisfiú tölt egy hetet a felnőtt munkásőrök társaságában Sal­­góbányán. A gyerekek külö­nösen Nyuli Lászlóhoz von­zódnak, aki a rádiózást oktat­ja. A honvédelmi képzésnek később a katonaságnál is hasznát veszik. A szakasz kiváló raja címet az idén az Új világ raj érde­melte ki. Jászkarajenőn Molnár Mi­hály elemezte az alegység mű­ködését. Az előírásoknak megfelelően, fegyveres szolgá­latuk idejének kétharmadát szabadidejük rovására töltöt­ték le. A minősítés' személyre szólóan hangzott el, és a di­cséret mellett a hibák sem maradtak emlltetlen. Szabó László, a harmadik szakasz parancsnoka az abo­nyi Ságvári Endre Tsz-ben ugyancsak megelégedettségé­nek adott kifejezést. A fog­lalkozásokon való részvételi arány tovább javult, a ma már 94 százalékos. Jó szerep­lésük elismeréseként videofil­mét készítettek róluk, ame­lyet felhasználnak az okta­tásban, Sokat javult lőered­­ményük, így nem hatott a meglepetés erejével, hogy idei teljesítményük alapján ez a .kollektíva nyerte el a század kiváló szakasza címet. A tanácskozásokon megje­lent az egységparancsnok ki­küldötte és a pártbizottságok is képviseltették magukat. Mindenhol megemlékeztek a munkásőrség megalakulásá­nak közelgő harmincadik év­fordulójáról. Köszönetét mondtak a sikeres munkáért és megfogalmazták a további teendőket. Földi Sándor századpa­rancsnokot az 1986-os ered­ményekről kérdeztük. — Mindhárom helyen tar­talmas munkaértekezlet volt, amely az eredmények mellett a hiányosságokat is feltárta. Így lehetett helyesen meg­szabni a jövő feladatait — mondotta a parancsnok, majd ezzel folytatta: — Az irányítók alkalmasak funkciójuk ellátására. Elége­dett vagyok a fiatal munkás­őrök fogadtatásával. Száza­dunk hiánytalanul végrehaj­totta feladatát. A jövőben lé­nyegesnek tartom a parancs­nokok és a munkásőrök kap­csolatának elmélyítését, az irányítók emberközpontúsá­gát. Többet kell foglalkoznunk a beosztottakkal, többet kell tudnunk róluk, munkahelyi és családi gondjaikról, örömeik­ről. Rimóczl István és Szabó József jutalomképpen a Szov­jetunióba utazott, kilencen egység-, hatan századpa­rancsnoki dicséretben része­sültek. Gy. F. Ezt el kell mesélnem Könnyedén össze tudnám számolni, hányszor jártam a Dél-Pest Megyei Áfész abo­nyi lacikonyhájában. A kény­­szerűség a minap mégis oda sodort. Debreceni párost ke­restem, de sehol se kaptam. Egyik ismerősöm ajánlotta a lacikonyhát. Előre elmondom, ott sem volt szerencsém, mégsem tá­voztam üres kézzel. Már be­lépésemkor megragadta a fi­gyelmemet, hogy milyen nagy rend és tisztaság van az üzletben. S aztán egyik meg­lepetés után jött a másik. Először is a kiszolgáló hölgy igen udvariasan közölte, hogy debreceni ugyan nincs, de tud adni finom, friss főző­kolbászt vagy virslit, majd felsorolt még néhány hús­készítményt, ami esetleg he­lyettesítheti a debrecenit. Mindezt oly előzékenységgel, hogy nem tudtán* ellenállni az ajánlatnak: kolbászt és virslit vettem. Meglepetésemre nem az el­ső, keze ügyébe eső töltelék­árut tette a mérlegre, hanem felmutatott többet, miközben változatlan udvariassággal ér­deklődött, melyik lesz jobb, melyik darab tetszik. A mér­legelést sem siette el, türel­mesen megvárta, míg megáll a mutató, és csak utána kez­dett számolni, ötven-egyné­­hány forintot kért, én pedig százassal fizettem. Nem nyomta a markomba a vissza­járó pénzt, hanem tételesen számolta le a pultra. Pakolászni kezdtem, s mi­vel szatyromat előzőleg ala­posain összehajtogattam, nem láthatta, miben szándékozom elvinni a portékát. Ezért készségesen megkérdezte: van-e mibe pakolni. Mert, ha nincs, szívesen ad egy alkal­mas zacskót. Ügy gondolom, ezt az ese­tet el kell mondanom. —ki Most maguk gyártják A Mechanikai Mű­vek abonyi gyár­egysége hosszú ideig külső part­nerektől szerezte be a telefonok előállításához szükséges alkatré­szek egy részét. Gyakran akado­zott a beszállítás, h ez ütemtclenné tette a termelést. Ezt látva kiala­kítottak egy üzem­részt, amelyben maguk gyártják a szükséges aprósá­gokat. Azóta meg­szűnt a késede­lem, folyamato­san megy a mun­ka. Az ott dolgo­zók is részesei lesznek a siker­nek: az éves terv teljesítésének (Gyuráld Ferenc felvétele) A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 262. SZÁM 1986. NOVEMBER 6., CSÜTÖRTÖK \ Másfél év mérlege Orrá lenni a nehéz helyzeten Történeti tárlat Az MSZMP: újjászületésé­től napjainkig címmel kiállí­tás nyílt meg a ceglédi párt­­székházban. Az anyag első ré­sze Pest megye 1956 utáni fej­lődéséről ad hírt képekben, a második pedig Cegléd törté­netét dokumentálja. A tárlat két héten át tekinthető meg. Hegedűs a háztetőn Későbbi időpontban Az utolsó pillanatban kap­tuk a hírt, hogy a nagy ér­deklődéssel várt, november 10-re és 18-ra tervezett mu-. sicalt, a Hegedűs a háztetőn címűt a Szegedi Nemzeti Színház csak későbbi időpont­ban, valószínűleg jövő tavasz­­saal tudja megtartani. Erősödött a kollektív vezetés Hogyan kezdtek hozzá a párt XIII. kongresszusán hozott határozatok végrehajtásához térségünkben? Ezt a témát te­kintette át legutóbbi ülésén a városi párt-végrehajtóbizottság. A Bállá János első titkár előterjesztésében tárgyalt anyagot valamennyi hozzászóló igen alaposnak, körültekintőnek, alkal­mas vitaalapnak tekintette, amely nem csak az eddig meg­tett utat vázolja, hanem feltárja a továbblépés lehetőségeit is. Már elöljáró megállapítá­saiból kitűnt, hogy a pártbi­zottság pontosan ismeri mind a párttagság, mind általában az emberek véleményét nap­jaink legfontosabb gazdaság­­politikai kérdéseivel kapcso­latban, és ennek szellemében a tényeken alapuló realitással közeliit a dolgokhoz. Intézkedésre várva A kongresszus óta eltelt másfél évet alaposan felhasz­nálták arra, hogy széles kör­ben ismertessék a tennivaló­kat, és emberek sokaságát nyerjék meg a párt politiká­jának. A lakosságban megvan a tettrekészség, s a beszélge­tésék során nem titkolják, hogy nagyon várják azokat a kormányintézkedéseket, ame­lyeknek a jónak ítélt politikai irányvonal szabta úton kell elvezetniük a gazdasági refor­mok folytatásához, égető gond­jaink fokozatos mérséklésé­­séhez, majd megoldásához. Bíznak benne, hogy összehan­golt, hatékony lépésekkel si­kerül siettetni a kibontako­zást. A többség bízik a párt poli­tikájában — állapítja meg a jelentés —, majd leszögezi, hogy a pártbizottság nagy súlyt fektet a tervszerű irá­nyításra, az eszmei, politikai, cselekvési egység erősítésére, a meglevő gondok megalapo­zott és hiteles megválaszolá­sára és megoldására. Térségünkben is az inten­zív fejlődésnek kell előtérbe kerülnie minden munkahe­lyen. A gazdasági életben a meglevő tartalékok további feltárása, a munkafegyelem szigorítása, a termelékenyebb tevékenység álljon a közép­pontban, továbbá az anyag- és energiatakarékos technoló­giák fejlesztése. A hetedik ötéves terv taná­csi vonatkozásait széles körű társadalmi vita előzte meg. A vezető testületek és a párt­szervek, pártalapszervezetek folyamatosan ellenőrzik vég­rehajtását. Ellenőrzéseiket egy-egy fontos kérdésre össz­pontosítják, mint például az exportra, a termékszerkezet átalakítására, a munkaidő jobb kihasználására. Megvalósulóban A párt-végrehajtóbizottság megállapította, hogy az 1985-ös terveket összességükben sike­rült végrehajtani, jóllehet szá­mos kedvezőtlen hatás nehe­zítette a munkát, és egyes helyeken a szabályozók válto­zására való nehézkes reagálás okozott gondot. Az 1986-os év indítását meg­felelőnek értékelték. Az intéz­kedési tervek a Politikai Bi­zottság áprilisi határozatának szellemében fogantak. Hát­ráltató tényezőként jelentke­zett a nehéz piaci helyzet, az alapanyagok vontatott beszer­zése, a mezőgazdaságban az aszály. A közgazdasági intéz­kedések ellenére, az első félév eredményei a tavalyinál ked­vezőbbek. Az iparban a tervhez ké­pest 2,5 százalékkal nőtt a ter­melés. Az eredmény a vártnál 13,8 százalékkal több. Az ex­port jóval túlszárnyalta az 1985-öst, és megközelítette a kitűzött mennyiséget. A me­zőgazdaság ban a szántóföldi növénytermesztésben és a gyü­mölcsösökben hozamkiesést hozott az ismétlődő szárazság. Az állattenyésztésben és a ki­segítő tevékenységben a cse­kély jövedelmezőség okoz gon­dot. A terület- és településfej­lesztésben a feladatok beépül­tek a tanácsok terveibe. Az alapellátás fejlesztése, a köz­művesítés, az oktatás feltétel­­rendszerének javítása, a járó­­beteg-ellátás terén már más­fél év alatt is születtek ered­mények. Ezt bizonyítja az al­­bertirsai ABC-áruház, az abo­nyi és a ceglédi gázbevezetés, a cegléd'berceli útépítés és víz­­elvezetés, az albertirsai mini­­labor és a csemői iskolabőví­tés. Ugyanakkor azt sem veszí­tik szem elől, hogy nem ja­vult a bérből és fizetésből élő családalapító fiatalok és az alacsony jövedelmű idősek helyzete. A fiataloknál első­sorban az önálló otthon meg­teremtése, az öregeknél a meg­élhetés jelent gondot. Kritikai szellem A pártszervezetek irányító munkája még szervezettebb lett. Keresik az új módszere­ket. Néhol még fellelhető, hogy kívülről vagy felülről jö­vő intézkedésekre várnak, holott a saját területükön ne­kik kell megszabni a haladás helyes irányát. Persze az igaz­sághoz tartozik; munkájukat nehezíti, hogy a kongresszusi határozatok állami vonalon való végrehajtása némely te­rületen késedelmes. Kivált­képp zavaró, hogy a szabályo­zó rendszer rövid távú gon­dolkodásra késztet. Mindezek mellett a kommunistákban megvan az azonosulás és az egyetértés a kongresszusi ha­tározatokkal. Ideológiai téren fejlődik a párttagság eszmei, politikai, cselekvési egysége. Fokozott jelentőséget tulajdonítanak a nevelőmunkának, a jobb tájé­koztatásnak és a megalapo­zott propagandának. A párt­Szinte már ingyen van Hogyan kell olcsón utat építeni? Erre a fogós kérdés­re Dánszentmiklóson lelni meg a választ. Azt olvastuk a Micsurin Tsz híradójában, hogy a tanács sokat foglalko­zik az utak állapotának javí­tásával. Nyár közepéig a gázcsere­telepig jutottak el az útépítők, ám a planírozás a legnagyobb szárazság közepette történt, s nem lett nyomban olyan, mint szerették volna. A ceglédi Kossuth Tsz Terra szakcso­portja 17 kilométernyi utat százezer forintért vállalt fel. Erre mondják Dánszentmikló­son: ingyen van. tagság tájékoztatása színvona­lasabb, nyíltabb és őszintébb lett. A közoktatás, közművelődés tartalmi munkája kedvő irány­ba mutat. Lépésről lépésre ja­vulnak a körülmények. A gyermek- és ifjúságvédelem terén felelősségteljes felada­tokat szab meg az a tény, hogy körzetünkben a fiatalok tíz százaléka veszélyeztetett vagy hátrányos helyzetű. A párt-végrehajtóbizottság fontosnak tartja a pártmunka módszereinek továbbfejlesz­tését. Erősödött a kollektív vezetés. A testületi üléseken ütköznek a különböző néze­tek, javult a kritikai szellem. A pártfegyelem szilárd, a párt normáit megsértőkkel szem­ben szigorúan járnak el. A káderpolitikái elvek érvényre jutnak, a tagfelvételi munka megfelelő. További feladatként fogadta el a testület a pártszervek fel­­világosító és meggyőző mun­kájának javítását, a veszteség­­források és a tartalékok fel­tárását, a termékszerkezet korszerűsítését és az export­piacok bővítését. T. T. Legényes November 7-én, pénteken 16 órakor a Kossuth Művelő-, dési Központ színháztermében a Magyar Állami Népi Együt­tes mutatja be Vallomások című műsorát, amelyben töb­bek között szerepel kalotasze­gi keserves és legényes, nép­dalok szólóénekkel és tolnai üvegestánc. Feriit az üregben Új faiazéeSsm Korszerű falazóanyag-gyártó gépsor szerelését kezdték meg egy építőipari szövetkezet po­­ligonüzemében. Az osztrák gépsorhoz lízingszerződéssel jutottak hozzá, s a tervek sze­rint november végén indul az üzemszerű termelés. Az új, Hatoisol—3d nevű falazóblokk minden tekintetben megfelel a január elsejétől érvényben le­vő hőtechnikai előírásoknak: köpenye keramzitbetonból ké­szül, az üregeket perfitbeton­­nal töltik ki. Évente hétszáz családi ház felépítéséhez ele­gendő falazóanyagot gyárta­nak belőle. Csonkig égtek a gyertyák A félreértést elkerülve: ha­­** lottak napja november 2-án van, előtte való nap pe­dig mindenszentek ünnepe. Üjabban nem érződik a két nap különbsége, holott csak annyiban rokonok, amennyi­ben egymás után következnek. November 2-a a sírok ünnepe is, a halottaké, s az emberi életé. Sírok. Szépek, egyszerűek, hivalkodóak, szolidak, magá­nyosak, elhagyott vagy forgal­mas helyen levők, koszorúktól süppedőek. Más és más mind­ahány. Nincs egyenlőség még a temetőben sem. Ám aki az egykor élt embert idézi, az túl­néz a külsőségeken. Történelem a temető. Azok a népek érzik biztosnak a jö­vőjüket, amelyek múltjuk for­máló részeseit is tisztelik. A temető tükörképe egy közös­ségnek: a hála mintha elvetett érzés lenne mostanában, pedig része kell hogy legyen éle­tünknek. Sírok. Egyedülálló szó a magyar nyelvben, s az egyet­len nyelv a magyar, amely­ben a sír kettős jelentésű Sőt rövid magánhangzóval: Sírok vára. Az elhanyagolt és isme­retlen sírok láttán ahhoz ha­sonló érzés von hatalmába, mint amit az Elesettek völgyé­ben spanyol földön, vagy a koncentrációs táborokban jár­va éreztem. Sírok. Hideg van, csonkig égnek a gyertyák, lassan újra sötétség borul a temetőkre, ahol egyre több ifjú ember hantja domborodik. Valami nagy baj van az életmóddal. De több kellene már annál, mint hogy ezt pusztán ki­mondjuk. Legalább értelmé­ben váljon ketté a sír sza­vunk, és úgy vértezzük fel a következő nemzedékeket, hogy legyenek közöttük, akik majd hantjainkat elsimítják. em szomorú az elmúlás, ha értelmes az életünk, s van kiknek átadni a staféta­botot. De csak akkor. A teme­tőkert nemcsak a régésznek, hanem a néprajzkutatónak, a szellemtörténésznek, a szocio­lógusnak is sokat mond, s fö­löttébb sokat nyújthat a haj­daniakra emlékező ember­nek. Volt társaink ismert és ismeretlen sorsán eltűnődi''' magunk is ráhangolódhatunk a jobbra. S. D. Sportműsor Javíthat a Vasutas A hét végén két sportágban rendeznek bajnoki mérkőzést. Az ünnepi műsort tömeg­sport-rendezvények színesítik. Péntek Teke: a Közgép Teleki ut­cai pályáján 11 órakor kezdő­dik a Ceglédi Közgép SE— Pécs NB I-es férfi csapatta­lálkozó. Az újonc pécsiek ed­dig hat pontot gyűjtöttek, a ceglédiek egyet. Jó lenne most feliratkozik a győztesek közé. Szombat Labdarúgás: a CVSE-sport­­telepen délután egy órai kez­dettél rendezik meg a Ceglé­di VSE—VOSE megyebajnoki mérkőzést. A legutóbb Daba­­son háromgólos vereséget szenvedő Vasutas javítani sze­retne. Előtte 11 órától az ifjú­ságiak lépnek pályára. Tömegsport: a városi tor­nacsarnokban 9 órakor kezdő­dik a November 7. kupa lab­darúgótorna döntője. A 22 rajthoz álló csapatból a Vik­tória, a Virtus, a Kossuth Tsz és az öregfiúk jutott be a legjobb négy közé. Délután fél kettőtől a röp­­labdázók küzdenek a Novem­ber 7. kupáért. Az érdeklődés­re jellemző, hogy hét együttes jelezte indulási szándékát. Vasárnap A városi tornacsarnokban nyolc órától játsszák a páros lábteniszbajnokságot. r. L. ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom