Pest Megyei Hírlap, 1986. november (30. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-03 / 259. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 259. SZÁM 1986. NOVEMBER 3., HÉTFŐ Holnap reggel kilenctől délig Rádióközvetítés a konzervgyárból A téma: a szociális ellátás, juttatások „Itt a Petőfi rádió, a Napközben műsorát hallják a Nagykőrösi Konzervgyárból” — November 4-én, kedden , reggel kilenc órakor hangzik majd el e mondat, s megkezdődik a délig tartó műsor. Az előkészületekről a két fő szervezőt, Fehér Györgyné szociálpolitikai osztáilyvezeitőt, illetve Csűrös Csillát, az adás műsorvezető szerkesztőjét kérdeztük. A Petőfin — Tulajdonképpen egész hetes sorozatról van szó — válaszolja Csűrös Csilla —, amelynek témája: az üzem és dolgozója. Hétfőn a Ganz-Danubius, kedden a Nagykőrösi Konzervgyár, szerdán a Budaflax, s végül csütörtökön a Taurus a helyszín, s mindenhová ugyanaz a stáb megy. Stefka István, Petress István, Szitnyai Jenő, Nagykőrösön Nagy Katalin s persze jómagam alkotjuk a heti „csapatot”, s természetesen mindegyik helyszínen másikunk lesz a napi műsorvezető szerkesztő. A napi témák az előbb megjelölt tágabb terület egy-egy szűikebb tartományát tárják föl: hétfőn az üzemegészségügy, kedden a szociális ellátás, juttatások, szerdán a gyártmányfejlesztés, csütörtökön a munkásdinasztiák életét, sorsát mutatjuk be. — Egy hónapja kezdődött a felkészülés — folytatja Fehér Györgyné. — Akkor tudtuk meg ugyanis, hogy vállalatunk ad otthont az adásnak. A szerkesztők koncepciójának megfelelően, megadtuk a szükséges, kért információkat, s ennek alapján készültek el riportok, illetve alakult ki az adás helyszínrendszere. A helyszínek — Arról vatl szó ugyanis — veszi át a szót a műsorvezető —, hogy a központi, s a bemutatóteremben helyet foglaló stúdión kívül további gyári helyszínek is lesznek. Egy URH-kocsink a bölcsőde, óvoda, szolgálati lakás, üvegház területet adja majd. További alstúdióinkat a laboratóriumban, illetve a savanyítóban rendezzük be. — Nem volt egyszerű a feladatunk — sorolja az osztályvezetőnő —, ugyanis végeredményben a vállalat teljes tevékenységét meg kellett ismertetnünk a stábbal. Többször végigjártuk a gyárat, bemutattuk a munkafázisokat, szóltunk a termelési adatokról, s persze a műsor témájának megfelelően a gyár szociális vívmányait, a juttatások rendszerét, s bizonyos hagyományait. S gondolom, az is nyilvánvaló, hogy nemcsak a gyárról, de a városról is kellet', beszélnünk. Mindezek alapján alakult ki például a központi stúdió vendégnévsora is. Az előzetes elképzelések alapján Görbe Ferenc igazgató, Antal László igazgatóhelyettes, dr. Konrád Zoltán főosztályvezető, Belánszki Józsefné szb-titkár, Tekes Ferenc belkereskedelmi osztályvezető, s rajtam kívül még két olyan, ma már nyugdíjas dolgozónk lesz ott, aki dolgozott a Gschwindtidőkben is, nevezetesen Kulik Lászlóné és Rédei József kap majd szót. Szintén a központi adás helyszínén lesz majd Kocsis Jánosné, a város tanácselnöke is. — Műsor közben is van mód véleménynyilvánításra — mondja Csűrös Csilla. — Az adás ideje alatt élő telefonvonalunk lesz, meveztesen a 25-ös főállomáson — ez a gyár hívószáma — a 216-os mellékállomás a miénk. Kérdések Valószínű tehát, hogy jól teszi majd az a nagykőrösi, aki kedden kilenctől a Petőfit hallgatja. Legalábbis azok, akik éppen nem dolgoznak. A Nagykőrösi Hírlap folyamatosan közli majd a beérkezett, de valamilyen ok miatt az adásban el nem hangzott kérdéseket — természetesen a válasszal együtt. B. O. Az első hangverseny Gitárest Ma este 6 órai kezdettel tartják a felnőtt filharmóniai bérlet első hangversenyét a zeneiskolában. Tokos Zoltán gitárművész tart előadó estet. Nagy piac, sok virág A hét végén nagy piac volt. A halottak napjára virágból volt a legnagyobb forgalom. A krizantém szála 5—40 forint volt, virágcsokrot 8—30 forintért adtak. A kocsis piacon még borszőlőt is árultak. Az otelló kilójáért 10, az ananászért 9 forintot kértek. A háztáji szemesterménypiacon a búzát 5,50—6, az árpát és a morzsolt kukoricát 6, a napraforgómagot 12—20 forintért árulták literenként. A gyümölcs- és zöldségpiacon az étkezési szőlő 25, a körte 25—30, az alma 8—14, a birsalma 16, a gesztenye 50, a száraz bab 40—90, a burgonya 6—8, a takarmányburgonya 3, a fehérkáposzta 6—8, a kelkáposzta 20, a karfiol 20, a savanyú káposzta 18. a gyalult káposzta 12, a vöröshagyma 10, a fokhagyma 110—150, a paradicsom 20—30. az íjborka 25, a zöldpaprika 16—40. a zöldség csomója 8—12, a re-Mondjuk a magunkét Ketten az utcán, gondba merülve. — ... és mindig ellenkezik velem. Folyton ellentmond, ez szinte kibírhatatlan! — Ellenkezik? — Mindig! Ma például azt mondom neki: milyen szép idő van. Mire ő: ez magának szép idő?! ★ A könyvesboltban. A kiskamasz csengettyűhangon, roppant udvariasan, ámde célratörően így szól az eladóhoz: — Tessék mondani, itt már lehet kapni azt, hogy ..Egy asszony miatt vagyok ilyen léha”? ★ Értekezlet. Valaki hozzászól. Azt mondja: — Nem lehet legyinlő tényezőnek felfogni, hogy a negatív dolgok mind ennyire rosszak! ★ Első osztályosok, hazafelé. — Nekem már négy okos mackóm van! — És csillagod? Az nincs annyi, mint nekem! — De van. Mert neked már fekete pontod is van. — Van hát. A tanító néni mindig elfelejti elhozni a piros ceruzáját. ★ Ez a párbeszédrészlet a kedvencem. A maga nemében egy gyöngyszem. Elhangzott két asszony között a buszmegállóban. — Ahhoz ne menj. Az ordít. — Hogyhogy ordít? Veled ordított? — Nem velem, én csak ültem a rendelő előtt és hallottam, hogy ordít. — Megáll az ész, egy orvos! De kivel ordít? — Mit tudom én. — Te, nem lehet, hogy a beteg ordított? — Ugyan már, hát figyelmeztettelek volna, ha a beteg ordít? —ez tek* 1 * 3 4 S. 6, a gyökér kilója 25—35, a sárgarépa 10—12 forint volt. A baromfipiac is gazdag volt. A lúd párja 500—600. a kacsa 250—300, a tyúk 160— 200, a tyúktojás 2,70—3 forint volt. K. L. Mozi A nagyteremben A bűn története. I—II. Színes lengyel film. (18 éven felülieknek!) Előadás csak 5 órakor. A stúdióteremben Fele-barát-nőm. Színes, szinkronizált csehszlovák filmvígjáték, fél 6-kor. Exportra és belföldre is A Trakis nagykőrösi telepének sikeres terméke az úgynevezett védőgázas hegesztöberendezés. Jut ebből a termékből exportra is, de belföldön is találkozhatunk az ügyes szerkezettel. Képünkön: Váczi Imréné a kondenzátorokat szereli. (Varga Irén felvétele) Belépés előjegyzésre A dámvad húsát eladják Nagykőrös határában jelenleg három vadásztársaság működik: a Nagyerdei, a Szabadság és a Kinizsi Vadásztársaság. A Kinizsi társaságnak 42 tágja és 9306 hektár vadászterülete van. Az elnöke Rózsás László, az Arany János Gimnázium igazgatója. Több tagja a Gépgyártó és Szolgáltató Ipari Szövetkezet dolgozóiból került ki, akik közül Szarka Ferenccel beszélgettünk a társaság életéről, munkájáról és az 1986-os vadászesztendőről. — Mivel kezdték az évet? — Először is befizettük az államnak azt a 70 ezer forintot, amit a terület évi vadászásáért kell fizetni. Az Arany János Termelőszövetkezetnek pedig kifizettük a tőle bérelt 23 hektár vadföld 25 ezer forintos bérét, ahol a vadaknak takarmányt termelünk. — Mennyi a vadászzsákmány? — A nyári közös vadászatokon, a lőtt nyulakból minden puskás négyet kap, a fácánból körülbelül 30 jut. A lelőni engedélyezett dámvad húsát eladjuk, a Mavad kilóját 95 forintért veszi. Az őzbak vadászatára külföldi vadászokat fogadunk, akik a vadászélményért mintegy 16 ezer forintot fizetnek. A vadászterületen 1800 fácánt neveltünk és engedtünk el. A nyulak számát 1200-ra, az őzekét 320-ra becsülték. Van még 120 fogoly és 25 fürj is, de ezekre már nem szabad vadászni. A vizenyős területeket lecsapolták, vadkacsa nemigen van. Gólya is csak négy van már a határban. Régen a városban is volt 4—5. A vadásztársaságba csa-k kihalás esetén vesznek fel új tagot, azt, aki előjegyeztette magát. A belépési díj ezer forint, az évi tagdíj szintén annyi. A tagoknak részt kell venni a dűvadak: a szajikó, a varjú, a róka, a kóbor kutya irtásában és a vadetetésben. A Kinizsi Vadásztársaságnak a volt Árbózi és a Törteti úti iskola a székháza. Ott tartják a gyűléseket és összejöveteleket. A vadászás bizony elég drága mulatság, a puska, ruha és a felszerelés egy személyre legalább 10 ezer forintba kerül, de van olyan puska, amely maga is van ennyi. Aki belekóstol a vadászásba, nem sajnálja sem a költséget, sem a fáradságot. Kopa László Lesz? Mikor? Nagyikőrösön az idén körülbelül háromszáz család vállalta a gázvezeték-építés minden gondját-baját; szervezett, kivitelezőt keresett, majd összehúzta a nadrágszíját, hogy ki tudja fizetni a borsos összegeket, a kényelem árát. Ennek tudatában sokan meglehetősen elkeseredett hangulatban hívják szerkesztőségünket: mikor lesz már gázuk, mikor lesz engedélyük, mikor lesz nyomáscsökkentőjük? Az aggodalom jogos. A szerveződés tavaly ilyentájt indult, s a mai viszonyokat ismerve, egy esztendő — az avatatlan szemében bőséges időt hagyott minderre. Olvasóink szerint azonban nem egészen így áll a helyzet, s különböző — távolról sem hízelgő — megjegyzéseket tesznek az ügyben illetékes vállalatra, a Tigázra. Mint megtudtuk, akinek van használatba vételi engedélye, az „rövidesen” számíthat nyomáscsökkentőre is. A használatba vételi engedélyeket pedig „a hét végén is” gyártják, azaz, ellenőrzik az elkészült munkákat a szakemberek. Meglehetősen nehéz elfogultság nélkül véleményt nyilvánítani, arra való tekintettel, hogy e sorok írója is tagja egy társulásnak, bár az idő nem sürgeti, mivel csak jövőre kell majd a gáz. Ennek ellenére le kell szögezni, aki vállalta a vezetéképítés költségeit, az pénzt fizetett >egy munkáért. Joggal várható el, hogy a pénzéért ellentételként engedélyt, nyomáscsökkentőt, majd energiát is adnak. Bízzunk abban, hogy minél hamarabb így lészen! Ballai Ottó hhSporthíreki Úttörő és kisdobos atléták Anyakönyvi hírek Született: Várkonyi Ferenc és Vörös Sarolta: Ferenc; Végh Tibor és Jakubek Irén: Attila; Gönczi András és Pásztor Margit: Orsolya; Balogh György és Veszprémi Margit: György; Nagy László és Süki Klára: Gábor; Tóth János és Takács Zsuzsanna: Zsuzsanna; Petres István és Majer Terézia: Melinda; Varsányi Dénes és Nagy Mária: Csilla; Szabó Ferenc és Száraz Erika: Tamás; Német Zoltán és Kíséri Erzsébet: Judit; Farkas Ferenc és Fakan Teréz: Zoltán nevű gyermeke. Névadót tartott: Körtvélyesi Balázs és Medgyesi Katalin: Attila; Vince József és Csete Katalin: Katalin; Dencsik György és Pásztor Ilona: György; Tóth József és Fokti Sára: Szilvia; Kuttenberg Sándor és Mézes Katalin: Sándor nevű gyermekének. Házasságot kötött: Kustár Zoltán és Barabás Edit; Szatmári Zoltán és Hörömpő Ilona; Horváth János és Bokk Veronika; Joó László és Szilágyi Ildikó. Meghalt: Pálfi Géza (Ménesi u. 22.); Fa Veronika (Kórház u. 1.); Dajka Sándor (Niklosz J. u. 11.); Klein Dezső (Széchenyi tér 9.); Törköly Péterné Kopp Mária (Ádám L. u. 15.); Veszprémi Ferenc (Örkényi u. 32.); Nyikos Judit (Zalán u. 4.); Babos Dezsőné Szegedi Margit (Rákóczi u. 53.); Pozsgai Sándor (Toldi u. 19.Ó; Gábor Flórián (Rózsa F. u. 3.); Raffael Istvánná Gazdag Margit (Tabán u. 9.); Gudman Jánosné Deák Borbála (Batthyány u. 13.). Jól pergőén folyt a Kinizsisporttelepen a városkörzeti úttörő III. korcsoportos atlétikai négypróbaviadal őszi fordulója. A pajtások 60 méteres síkfutásban, súly- és kislabdadobásban, valamint távolugrásban vetélkedtek. Fiú csapatversenyben; 1. Nk. Kossuth-isk. 718; 2. Nk. Arany isk. 711; 3. Nk. Petőfi isk. 594; 4. Nk. Rákóczi isk. 578; 5. Kocséri isk. 509 ponttal. Fiú egyéni összetettben (30 induló közül): 1. Pap András (Kossuth-isk.) 174; 2. Pomázi Attila (Arany) 167; 3. Gábor Zoltán (Arany) 150 pont. Leányok, csapatversenyben: 1. Kossuth isk. 832; 2. Arany 733; 3. Rákóczi 696; 4. Kocsér 674; 5. Petőfi 552 pont. Egyéni összetettben (31 fő volt); 1. öller Adrienn 230; 2. Pap Márta 207; 3. Pintér Márta 198 ponttal (mindhárman kossuthosok). ★ A városunkban erre a célra legideálisabb Petőfi iskolai pályán és kedvező, jó időben, s jól pergőén' rendezték a kisdobos hárompróbázók körzeti őszi vetélkedőjét. Mérkőzések Idegenben Kakucs—Nagykőrösi Kgy. Kinizsi. A labdarúgó-bajnokság őszi fordulójában a három' utolsó mérkőzést idegenben játssza a Kinizsi labdarúgócsapata, mert a szigetújfalu iák kérésére a pályaválasztási jogot felcserélték. Ez némileg kedvezőnek is látszik, mert majd a tavasszal hét mérkőzés lesz hazai pályán. Bugyi vezet 13 ponttal, jobb gólkülönbséggel, a Kinizsi és a következő ellenfelek állása a tabellán: 2. Nagykörös 7. IWonor 8. Szigetújfalu 14. Kakucs 10 5 3 2 21-18 13 10 4 2 4 14-14 10 10 4 1 5 13-16 9 10 2 3 5 8-15 7 Kakucs eddig hazai pályán csak két pontot szerzett, idegenben ötöt. Hazai eredményei: Gyömrővel 1-1-es. Monorral 0-0-ás döntetlen, Nagykátától és Hernádtól 2-0-ás vereség. Örkényben 3-1-es, Szigetújfalun 1-0-ás győzelem, Üllőn 0-0-ás döntetlen. Kiskunlacházán 5-2-es, Tápiószelén 2-1-es, Tápiószecsőn 2-0-ás vereség volt az eredmény. A játékvezetők szerint jó felépítésű, rutinos, erőiütballt játszó labdarúgókból áll a kakucsi csapat. A Kinizsinek a három mérkőzésből legalább három pontot kellene szereznie az élmezőnyben való maradáshoz. Ehhez jobb teljesítményt kell nyújtani, mint amit a Nagykáta elleni mérkőzésen mutattak az előző vasárnap. Az ifiknél az állás a következő: 2. Nagykőrös 10 7 — 3 29-13 11 12. Kakucs 10 2 1 7 12-40 5 A serdülők szabadnaposak. P. S. Fiú csapatversenyben: 1. Kossuth isk. 490; 2. Petőfi 424; 3. Arany 410; 4. Kocsér 388; 5. Rákóczi 367 ponttal. Egyéni összetettben (35 fő): 1. Valkai Szabolcs (Kossuth) 124; 2. Gáspár Károly (Arany) 116; 3. Pásztor István (Kocsér) 99 pont. Leányok, csapatban: 1. Kossuth 614; 2. Arany 513; 3. Petőfi 509; 4. Rákóczi 473; 5. Kocsér 368 pont. Egyéni összetett (31): 1. K valla Edina (Petőfi) 135; 2. Vineze Barbara (Kossuth) 131; 3. Zatykó Helga (Kossuth) 126 ponttal. Az őszi forduló után a városkörzeti úttörőtöbbpróbaversenyek 12 számából 11- ben a testnevelés tagozatos Kossuth iskolások vezetnek, s csupán a kisdobos leány egyéniben más, egy petőfis tanuló áll az élen. KÉZILABDÁS LÁNYOK A szeles idő miatt a Petőfi pályáról a tornacsarnokba vitték be az 1986 87. évi városkörzeti úttörő-olimpia egyetlen őszi leány kézilabda-mérkőzését. amelyen a petőfisek volfak jobbak, 2 X 15 perc alatt. Petőfi isk.—Rákóczi isik. 10- 6 (7-3). Góldobók: Deák (5), Kecskeméti (3), Kovács K. (2), illetve Radies (2), Farkas (2), Ugi-Rácz (1 és Oláh (1). CSELGÁNCSOZÖK Tizenhárom egyesület 120 cselgáncsozója volt ott Cegléden az országos úttörő III. korcsoportos EVlG Kupa-viadalon. A Nk. Kgy. Kinizsi mindkét elindult fiatalja dobogós helyezést ért el, népes súlycsoportjában. 29 kg-ban: (13 induló közül) Kecskeméti Attila a harmadik, 35 kgban (13-an voltak): Pap András a második helyen végzett. HÉTFŐN Birkózás. Sportotthon, 16 óra: városi középiskolás szabadfogású bajnokság. Kosárlabda. Kecskemét: K. GAMF—Nk. Kgy. Kinizsi II., felnőtt férfi megyei bajnoki mérkőzés. S. Z. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap