Pest Megyei Hírlap, 1986. november (30. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-03 / 259. szám
Szakmaközisek tapasztalatcseréje Nálunk hogyan csinálják? Kommunális KISZ-élet Együtt a munkában és azon kívül Ç A Kommunális Költség- J vetési Üzem KlSZ-bizottsága az elmúlt napokban számolt be munkájáról. Ki $ év februárjában tisztújítás $ volt az üzemi KlSZ-bizottság vezetőségében és . egy teljesen új vezetőség az igényeket és a lehetöséges két egyeztetve kezdte meg S munkáját. Az év folyamán a tagság létszáma is nőtt, tizenhárom új tagot vettek fel. A szervezeti élet irányítása, a fiatalok összefogása nem könnyű ebben az üzemben, hiszen másmás munkaterületen dolgoznak az építési ágazatban, különböző területeik brigádjaiban, s sokan vannak, akik nem tartózkodnak rendszeresen a központi telephelyen. Ennek ellenére példamutató munkát végeztek a fiatalok, különösen élenjártak a gazdasági feladatok megoldásában. Az egyik ilyen kiemelkedő feladat volt az újtelepi műhely elkészítése határidőre, s ennek átadása. Végigkísérték ennek a nagy beruházásnak a teljes menetét és nemegyszer vállalták a hét végi munkákat is. hogy elősegítsék a határidő betartását. Társadalmi munkában készítették el a többszintes új épület lépcsőkorlátját. míg a lányok maguk varrták azokat a porzsá-Jutalomutazás tájainkon Már hagyománya van annak, hogy a váci Hajós Alfréd Üttörőház ilyenkor ősz táján tapasztalatcserét, kirándulást szervez az ország valamelyik i észébe. Az utazásokon szakkörvezetők, illetve a szakkörökben legjobban dolgozó pajtások vesznek részt. Az idén az útirány Kecskemét—Békéscsaba—Gyula— Egy kis hajókirándulás Szarvason a Körös' folyón. (Kép és szöveg: Iványi Károly) kokat, melyeket az ipari porelszívásnál használnak. De, mint elmondották, a társadalmi munkájuk túlterjed az üzem területén kívülre is. Részt vettek az Egészségügyi Szakközépiskola takarításában, a negyvennyolcas emlékműnek és a Petőfi-ház környékének rendbetételével, sorsjegyek vásárlásával segítették azt az akciót, amely a Nicaraguában felépülő iskolát támogatja és nem hiányoztak az üzemben szervezett kommunista műszakokról sem. Az üzem KISZ-es fiataljainak politikai aktivitása kihatással van az egész vállalat munkájára. Szervezik a tömegsportversenyeket. a kispályás labdarúgó-bajnokságot, az asztalifoci-bajnokságot és alig várják, hogy a most átadásra kerülő tágas kultúrteremben tovább bővítsék ezeknek a körét. Ök szervezték meg Törökmezőn a Kommunális-nap rendezvénysorozatát is, ahol a kicsiktől a felnőttekig mindenki bekapcsolódott a programjaikba. Ök készítik üzemünkben a politikai ünnepségek dekorációját, ők végzik a hangosítást és nagy létszámban vesznek részt a városi politikai ünnepségeken, koszorúzásokon. Szervezik a vetélkedőket, ; kirándulásokat, melyeken a Szarvas volt. A kétnapos, élményekben gazdag tanulmányi kiránduláshoz az időjárás is kegyes volt. Jó időben élvezhették Kecs kémét s zép -belvárosát. a szarvasi arborétumot, a gyulai várat. Békéscsabán a Munkácsy Múzeum, Gyulán Erkel Ferenc szülőházának megtekintése felejhetetlen élményekkel gazdagította a résztvevőket. családtagokkal együtt vesznék részt és nagyon jól érzik magukat ezeken a közös akciókon. Idén rendezték meg először a férfinapot, melynek sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy szeretnék ezt minden évben újra megrendezni. De a KISZ-élet szerves része a politikai oktatások megtartása, politikai filmek megtekintése és az úttörőmozgalom patronálása is. A fiatalok megtalálhatók a munkaverseny-mozgalomban, a párt- és tömegszervezetek soraiban. Szoros kapcsolatot tartanak a gazdasági vezetéssel, mely soha nem tud hozzájuk olyannal fordulni, melyben ne lennének partnerek. Legszebb bizonyítéka ennek november 7-én lesz, amikor átadják az új műhelycsarnokot, kultúrtermet és ebédlőt az üzem dolgozóinak. Papp László Autóklubosok és taxisok Kedves hagyomány lett, hogy a Magyar Autóklub váci szervezete és a Magyar Vöröskereszt helyi csoportja szervezésében ősszel valamelyik szép hazai tájra a klubtagok saját gépkocsijukon elviszik a szociális otthon gondozottéit. Idén harminc öreg várta az utazás kezdetét a Burgundia utcai és a Rádi úti otthonokból. Tizenegy autóklubtag — dr. Afra Tamás, dr. Bubenka László, Dölle Miklós, Egyiid Béla, id. Farkas Pál. Fehér György, Harsányi Zsolt, Kolozsvári Miklósné, Svirbélyi Géza, Szabó Márton és Turza Miklós — indult velük Váctól 40 kilométerre, Vácrátótra. Az arborétum igazgatója 2601, Pf. 32. Nesze semmi, fogd meg jól Figyelemre méltó kezdeményezés ütötte fel a fejét néhány éve a MÁV-nál. Növelték a nemdohányzó szakaszok részarányát egy egyszerű és úgyszólván költségkihatás nélküli módszerrel. Az addig dohányosok részére kialakított hamutartós kocsik egy részére kívül- is és belül is odapingálták a közismert dohányozni tilos jelzést. Az ötlet jó volt és emberi! Ebben az országban a felnőttek kb. 40 százaléka dohányzik, de a dohányosok közül sokan lemondanak erről a szenvedélyükről az utazás idejére és teljes joggal ülnek be a „nemfüstösbe”. Ebből viszont kialakult az a helyzet, főleg télen, amikor nem lehet ablakot nyitni, hogy a füstösben szabad ülőhelyek vannak, míg a nemfüstösben „ácsingózás” és tömeg. Ügy tűnt, hogy a kampány beállítja a helyes arányt. A kalauzok több esetben határozottan léptek fel a rossz helyen füsölgők ellen. Aztán telt-múlt az idő és a dolog elcsendesedett, minden maradt a régiben. Régiben?! Hajnalban állok az állomáson, várom a vonatot a tömegben. Az jön is! Jó lenne ülőhelyet szerezni, lesem a kocsik oldalára festett jeleket, keresem a nemdohányzó szakaszt. Itt van! Fölpattanok a szerelvényre, bemegyek az utastérbe, ami kívülről füst-Első alkalommal látogat- S tak Vácra a ceglédi, az $ a bony i és a nagykőrösi íj szakmaközi bizottságok $ képviselői, hogy a városban tanulmányozzák, mi$ ként élnek, hogyan dolgoznak, birkóznak meg a növekvő feladatokkal kollé% gáik. Szalai Arpád, a pártbizottság titkára. Bacsa Tamás, a városi szakmaközi bizottság titkára, Ritecz György tanácselnök-helyettes és Illés Mária, a Hazafias Népfront titkára fogadta a vendégeket. Az üdvözlő szavak után Ritecz György röviden beszámolt mindarról a fejlődésről, ami az elmúlt években a városban történt. A pártbizottság titkára röviden arról a politikai munkáról szólt, amelylyel a gazdasági egységek szakszervezeti tevékenységét segítik. Az elmúlt gazdasági év legfőbb tapasztalata,-hogy Vácott is felerősödtek az egyensúly irányába ható tényezők. Különösen fontos ebben a feszített tempóban a dolgozók érd ekv ét ed el me — hangsúlyozta Szalai Árpád. A vendégek nevében Tarjáni Aladár elismeréssel szólt a hallottakról, gratulált az eredményekhez -és további munkasikereket kívánt a város dolgozóinak. A látogatás rövid városnézés után a Tungsram Rt. helyi fényforrás- és alkatrészgyárában folytatódott, ahol Kiss László igazgató, Lencsés József, a szakszervezeti bizottság titkára és Marton Pál, a párt bizottság titkára fogadta a vendégeket., Kiss László rövid tájékoztatót tartott a gyár történetéről, munkájáról. díjtalan belépést és idegenvezetőt biztosított a botanikuskert megtekintéséhez. Kedves .nap emlékével tértek vissza városukba a délutáni órákban. ★ Marx Erzsiké a váci posta ■hírláposztályán dolgozik. Mozgássérült, reggelenként édesanyja segítségével jut a munkahelyére. A napi munka után tanul, levelező tagozaton. A vasútállomás szomszédságában várakozó „hagyományos’’ taxisok nemes feladatot vállaltak: délutánonként elviszik őt a tanintézetbe. Felváltva végzik a társadalmi munkát. Aki szabad, ha jön az értesítés á 11-222-es teie - íonszámon, azonnal indul... P. R. mentesnek volt feltüntetve. A lélegzetem elakad, könnybe lábadó szemekkel keresem képzeletbeli gázálarcomat. Vágni lehet a füstöt. Ez egy igazi jó tréfa. A MÁV ,.kampányirodájának'’ a meglepetése?! — ma Egészségügyi SE Babérok lengyel tatamin is Lengyelországból versenyre való meghívás érkezett az Egészségügyi SE cselgáncsozói számára. A tarnówj ifjúsági palota cselgáncsszaikosztálya 20 éves fennállásának évfordulója alkalmából meghívásos országos versenyt hirdetett. A meghívást 28 csapat fogadta el. A magyar, cseh és szlovák versenyzők jelenléte avatta nemzetközivé az október 25-én és 26-án lebonyolított viadalt. Két nap alatt mintegy 350 versenyző lépett a tatamira, hogy megküzdjön az első helyezésekért. Az 1200 nézőt befogadó tarnówi sportcsarnokot az ünnepélyes megnyitóra megtöltötte az érdeklődőik sokasága. A jól felkészített csapatunk versenyzői magabiztosan léptek a küzdőtérre, hiszen a 11 versenyzőnk közül első helyezést ért el Schoffer Attila a +70 kilogrammos és Szieber Zoltán az 54 kilogrammos súlycsoportban. Flamich Péter Elmondta többek között, hogy a gyár fejlődése szorosan összefügg a hatodik ötéves terv során végrehajtott rekonstrukcióval. Ennek eredményeként szinte teljes körben megváltozott a termékszerkezet. Ma már a fénycsőgyártásra szakosodott a gyár. Ezt követően az üzemekben ismerkedtek meg a vendégek A szakmáról beszélt Váci György (Papp László felvétele.) Programválaszték Hofi-kabaré — háromszor November 3., hétfő: Madách-nap a művelődési központban, a Hámán Kató Iskola alsótagozatos tanulóinak. — 16. 18 és 20 órakor Hofikabaré a színházteremben, 16 éven felülieknek. Közreműködik az Expressz együttes. — 18 órakor Játék a számítógéppel, az ifjúsági klubban. — Egyidejűleg a 8-as teremben Fejér Zoltán vetítettképes előadása Nyugat-Berlinről. Bíró Ádám fotókiállítása a Vízműveknél. November 4., kedd: 18 órakor a Hazafias Népfront nőklubjában megemlékeznek az októberi forradalom 69. évfodulójáról. November 5., szerda: 6.15- kor indul a pedagógusklub különbusza. útirány.;. Léya-r Araóyosmarót—Garamszentbenedek. — 14.30-kor Táncos lábak címmel foglalkozás a művelődési központ 37-es termében. November 6., csütörtök: Az országos sportnapok Pest megyei záróünnepsége, neves élsportolók közreműködésével a művelődési központ—nagytermében. — 17 órakor a 8-as teremben, előadás és. bemutató A bonsai-nevelés gjTakorlati tudnivalói címmel. November 7., péntek: 8 órakor — a Hámán Kató iskola felhívására jelentkezett diákok — 1917 métert futnak a hétkápolnai réten, az alsóvárosi ligetben. — 9 órától a Forte-pályán ifjúsági és felnőtt kézilabda-mérkőzések. — Délelőtt kispályás labdarúgómérkőzések az alsóváros! stadionban, sakkmérkőzések a művelődési központban, asztalitenisz a mezőgazdasági szakközépiskolában és lövészverseny a pincelőtéren. November 8., szombat: 14 órakor díjtalanul vetítik a pajtásoknak a Hegyen-völpedig harmadik lett. További két versenyzőnk — nagy versenyben — az ötödik helyet megszerezve értékes pontokat gyűjtött.’ Az elért sikereken túl a szomszédos Krakkó műemlékeinek megtekintése tette emlékezetessé a fiataljaink számára a portyát. Nagy Antal szakosztályvezető Kultúr filmszínház (Lenin út 58.) : november 3-tól 5-ig, csak délután fél 4 órakor A találékony nyuszi című szovjet mesefilmsorozatot vetítik. — Mindhárom napon este fél 6 és fél 8 órakor III. helyáron játsszák az 1983- ban készült Lenni vagy nem lenni című amerikai filmvígjátékot. Rendezte: Alan Johnezzel à nagy figyelhiet és pontosságot igénylő munkával. Délután arra is szakítottak időt, hogy megtekintsék Váci György könyvkötő műhelyét, ahol maga a mester beszélt a szakma szépségeiről. Magyarkúton a városi tanács üdülőjében baráti beszélgetéssel ért véget a hasznos találkozó. Surányi János gyön című magyar természetfilmet a Hajós Alfréd Úttörőházban. — 18 órakor a HAGY szakszervezeti bizottsága családi estet rendez a Zrínyi ucai üzem dolgozóinak a művelődési központban. — 18 órakor ugyanott filmkülönlegességet vetítenek a videofilmklub rendezésében. November 9., vasárnap: 8 órakor a Börzsöny Természetjáró Kör tagjai találkoznak a MÁV-állomás várócsarnokában. A mai túra programja: Gál-hegy, Boglya-kő, Pusztatorony és Törökmező. — 13 órakor Vác—Hódmezővásárhely NB Il-es labdarúgómérkőzés a sportstadionban. (Tizenhatodik forduló.) Sződligeti napok A gyermekfaluért A Sződligeti Tanács intézményeivel, a község párt- és tömegszervezeteivel közösen az S. O. S. Gyermekfalu segítésére nagyszabású rendezvenysorozatot szervez november 20—23 között. A rendezők a sződligeti napokra 200 forint értékű védnöki jegyet és 50 forintos támogatói jegyet adnak ki. Ezek ugyan nem jogosítanak fel semmire, de a védnöki jegyek között sorsolást rendeznek. Az ajándékok értékes iparművészeti tárgyak, a fődíj egy színes televízió lesz. A tervezett program szerint többek között fellép Hernádi Judit, Balázs Péter, Bródy János, de lesz filmvetítés, bál és rongygyűjtés is. A rendezvények bevételéből a gyermekeknek vesznek karácsonyi ajándékot. A rendezvényre egy családot is meghívnak a gyermekfaluból. örvendetes, hogy a község három gazdasági egysége is csatlakozott a felhíváshoz, és egy szombati kommunista műszak bevételét ajánlották fel. S. J. Csodálatos vargáné Federico García Lorca Cso dálatos vargáné című színművét mutatja be a Váci Nézőtér társulata Hűvösvögyi Ildikóval és Juhász Jácinttal a címszerepben november 21-én a Madách Imre Művelődési Központban. Az előadást Berek Kati rendezi. son. Főszereplők: Mel Brooks, Anne Bancroft és José Fer rer. Ságvári Klubmozi (Deákvár): november 3-án este 6 órakor a Szerelem első vérig című új magyar filmet vetítik a vasúton túli filmszínházban. ISSN 0133-2759 (Váci Hírlap) VÁCI Hírlap A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 259. SZÄM 1986. NOVEMBER 3., HÉTFŐ A gyulai várban