Pest Megyei Hírlap, 1986. november (30. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-24 / 276. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 276. SZÁM 1986. NOVEMBER 24., HÉTFŐ Az idegenforgalomra is számít a MÁV Vége lesz a kapaszkodásnak Akik átsétálnak a sínek alatt Az ifjiíság¥éde!em helyzetéről (3.) Mindenki tudja a feladatát Az albertirsai nagy Vasúti építkezésről már korábban is tudósítottunk. Ezúttal a munkálatok részleteiről, mibenlétéről kértünk, s kaptunk tájékoztatást. Kérdéseinkre Lebanon Károly, az albertirsai vasútállomás állomásfőnöke adta meg a válaszokat. Elmondta az állomásfőnök, hogy vasút- és utasforgalmi szempontból lényeges változások lesznek az állomás területén. Magát az állomásépületet is átalakítják, mind az utaskiszolgáló helyiségeket, mind a szolgálatiakat másként, célszerűbben rendezték át. Így gyorsabbá válik a pénztárak átmenőforgalma. M Két utasfogadó peron is épül négy vágányhoz. A középpályás peronok fölé két, egyenként 150 méteres esővédő perontető épül — ezek jövőre készülnek el. A peronokat pedig egy olyan, több mint 200 méter hosszú aluljáró köti össze, amely egyben szabad átjárást biztosít a sínek alatt a község mindkét feléből. A gyalogos aluljáró mindkét végén rámpás lesz, így kerékpárt, kézikocsit, babakocsit is leilehet majd tolni, vagy akar rokkantkocsival is lehet közlekedni, A peronokhoz majd lépcső vezet feL Mindez az utasok biztonságosabb közlekedését szolgálja, de legalább ilyen fontos, hogy ezentúl gyalogosok nem zavarhatják majd a vasúti menetek biztonságát. — Hol tartanak a munkálatok? — A vasútállomás egész területén kicserélik a vágányzatot, e munkának a nyolcvan százaléka elkészült. Az aluljáró fölött már közlekedhetnek a szerelvények, a két végén a rámpák, támfalak, valamint a lépcsők várnak még befejezésre, s némi kiegészítő, finomító munkálatok. Az egyik középpályás peron már üzemel. Megjegyezném, hogy az új peronok a vasúti kocsik padlójával egy szintben épülnek, ami az idős és beteg embereknek, s a gyerekeknek jelent majd könnyebbséget, így az utasoknak többé nem kell majd kocsik lépcsőjén fölkapaszkodniuk. .1»177 HiÜS — Mi tette szükségessé az ilyen mértékű átépítést? — A Záhony—Budapest vonalon 70—80, nem ritkán száz évvel ezelőtt épített vasútállomásokat kellett korszerűsíteni. A megnövekedett személy- és teherforgalom, valamint a nagyobb utazósebesség biztosítása érdekében pedig a nagy terhelést jól bíró vágányokat kellett építeni. — Mekkora feladatokat lát el az albertirsai vasútállomás? — A napi átlagos utaslétszám ötezer-ötszáz körül van. E létszámból négy és fél ezren hivatásforgalmú utasok, akik a fővárosi munkahelyükre, és onnan hazafelé ingáznak, valamint ide számolhatjuk még a másfél ezer vasúti dolgozó döntő többségét. Az árufuvarozásban még Dánszentmiklóst, Mikebudát és Ceglédbercelt szolgálja ki az albertirsai vasútállomás. E települések árufeladása és fogadása történik nálunk, öszszességében pedig évente kétezerötszáz-háromezer vagonfeladás, illetve átvétel történik. Ez a forgalom az öt évvel ezelőttinek a háromszorosa! Legjelentősebb partnerünk a Micsurin Termelőszövetkezet, amely Európa legnagyobb gyümölcstermelője. Ennélfogva igen nagy a nemrég épült hűtőház forgalma is. A hűtőházhoz olyan új ipari vágánycsoport épül — a kiszolgáló berendezésekkel együtt —, .ahol a rakodási idő 25—30 perccel lesz lerövidíthető. Az új ipari vágánycsoport már nem keresztezi a fővonalat, így annak forgalombiztonsága ugrásszerűen megnő — válaszolt Lebanon Károly állomásfőnök. Majd egy olyan újabb változásról szólt, ami nagy jelentőségű lesz Alberiirsa és Budapest között levő valamenynyi, vasútállomással bíró település életében és azok vonzáskörzetében is. HÉV-rendszerű, azaz helyiérdekű vonatok indítását tervezi a MÁV, 1987—88-ban Albertirsa és Budapest Nyugati pályaudvar között. S ha az albertirsai vasúti állomás átépítése a tervek szerint befejeződik 1987. június 30-ra — s a Ganz-MÁVAG is legyártja az új motorvonatokat addigra —, a helyii érdekű menetek üzemeltetése megkezdődhet. Albertirsa esetében azért is igen nagy jelentőségű lesz az új rendszerű vasúti közlekedés, mert gyógyjellegű vize és strandja van a községnek, s ez nagyszámú turistát vonzott már eddig is.. Nemzetközi híre van a gyógyvíznek. Egy üzletember állítólag már tárgyalásokat folytat a helyi vezetőkkel, hogy az általa szervezendő paraván klub tagjait fogadják Albertirsán. Az idegenforgalmi turizmus pedig újabb létesítmények építését teszi majd szükségessé. A gyógyfürdő, ha elkészül, sok turistát vonz majd, akiknek szállításából a át akkor kezdjük! De hol? Tegyünk egy rövid sétát a közelmúltba. Mondjuk az 198Ó-as év elejére helyezzük a történet kezdetét. Már azért is jó ott kezdeni, mert családunknak az idő tájt megnő a létszáma, születik ugyanis egy, azaz egy darab gyermekünk. Ez önmagában nem is lenne említésre méltó, másnak is születik ugyanakkor, lehet, hogy pont abban az órában, mint a mienk. Akkor mi van? Nem történik semmi különös, csupán annyi, hogy az illetményhivatal — ezután a Hivatal — postára ad nekünk havi 410 forintot, használjuk egészséggel, ennyi jár családi pótlók gyanánt, ha nincs több gyerek, csak egy. Mi rnég mondanánk is, kösz szépen, igazán rendesek vagytok, hogy így törődtök velünk, de ezt úgysem hallaná meg a Hivatal; mert nem vagyunk velük személyes kapcsolatban, csupán fizetéskor futunk össze néhány rubrika erejéig. Mindegy, gyermekünk növekedni fog, s egyszer csak eléri a hatéves kort. Bűvös kor ez, később majd a Hivatal is tudatni fogja velünk. Mi azért tovább élvezzük a Hivatal gyengéd szeretetét, s gyanútlanul vesszük fel minden hónapban a négyszáz é3 tíz forintokat. Jaj, dehogy sejtjük, hogy mi most főbenjáró bűnt követünk el! Hiszen ha lenne egy szikrányi jogismeretünk — mint ahogy egy szemernyi sincs —, akkor rögtön rájöttünk volna, hogy jogalap nélkül markoljuk föl a dohányt, mert gyermekünk már betöltötte a hatodik életévét. De a Hivatal is hallgat, csak fizet szorgalmasan, pedig náluk minden tudás együtt van. A legszörnyűbb az, hogy gyerírásunk első két részében az óvodás, illetve az iskolás korú gyermekek érdekében kifejtett ifjúságvédelmi munka hatékonyságáról, annak hiányosságairól, a továbbfejlesztés lehetőségeiről, s egyáltaiána tevékenység jelenlegi helyzetéről szóltunk. Mint korábban, ezúttal is támaszkodunk Habony István, az abonyi nagyközségi pártbizottság titkárának információira, amelyeket egyébként az egyik őszi pártbizottsági ülésen is előterjesztett megvitatás végett. Ahányban az egyes munkahelyek vezetői is belátták, hogy mennyire fontos növelni az ifjúságvédelmi munka hatékonyságát. Ugyanígy a pártalapszervezetek is napirendre tűzték e téma tüzetes vizsgálatát,. megtárgyalását. Tették ezt azért is. mert ma már tudják az emberek, hogy milyen fontos a munkahelyeken is a személyes példamutatás, s pártfogolásra szoruló fiatalokkal való közvetlen és állandó kapcsolattartás — vagy egyszerűen szólva: a velük való elbeszélgetés, törődés. De legalább ilyen fontos a szülők jó irányú befolyásolása, meggyőzése, gyermekük érdekében tett intézkedések jó elfogadtatása. A KISZ szerepét külön is ki kell emelni az ifjúságvédelmi munkában. Hiszen a szülők nagyrésze fiatal, többségük maga is KISZ-korú. Éppen ezért kell, hogy több feladatot vállaljanak e téren a K1SZ- szervezetek — gondolunk itt a védnökségre. Az Abonyi Nagyközségi Tanács anyagiakkal is segíti a hátrányos és veszélyeztetett helyzetben levő családokat. Az idén 138 ezer forintjuk volt az ilyen célú segélyezésre. Hat család részesült ilyen segélyben — 430 és 930 forint közötti összegek erejéig, ami tizenhat gyereket érintett. Egyszeri rendkívüli segélyben negyvenhárom család részesült — 67 ezer forint erejéig —, s ez a támogatás százhúsz gyereket érin telt, A tanács vállalta még harmincöt gyerek napközis ellátásának fedezését, s többek •táborozási költségeihez járult hozzá 400—400 forint összegben, személyenként. mekünlc sem tájékoztat bennünket — nemtörődöm, jogismeret nélküli szülőket — arról, hogy őutána már nem jár pénz, ne verjük magunkat költségekbe, mert egyszer elfogy ám a Hivatal türelme, és akkor megnézhetjük magunkat ... Persze nem nagy összegről van szó, mindössze ezerhúsz forintról, mint később megtudom, ennyi lenne, amit vissza kellene fizetnem. De ez az összeg hirtelen megnő számomra. Történik ugyanis egy verőfényes őszi reggelen, hogy telefonoznak nekem a Hivatalból, ennyi meg ennyi a túlfizetés összege. A vonal végén női hang, Marika vagy Klárika, vagy Editke vagy Rózsika, nemigen szoktam megfigyelni, mert tudom én azt, hogy nem személyes ügyben keresnek, nem magánügyeim körül tornyosulnak a felhők, hanem csak a Hivatal keresett meg, s ilyen esetekben számomra teljesen megszűnik a személyiség iránti kíváncsiság, különben is egy vagyok a sok közül, akinek telefonálnak. De azért mondom, jó, rendben vari, fizetek, vonják le, csak az a kérésem, osszák el nekem havi részletekre, azt már úgyis megszoktam, legyen az is olyan, mint az OTP. Részletek nélkül már mozdulni. sem tudnék. Aztán mégis morfondírozni, kezdek. Miért nem mondta ez a Rózsika azt, hogy, nézd, édes egy komám, nagy volt itt nálunk a hajtás márciusban, amikor a te gyereked betöltötte a hatot. A kutya se figyelt oda, hogy nem jár tovább a családi pótlék, nagyon szépen megkérnélek hát, hogy nézd ezt el nekünk és fizesd vissza a pénzt részletekben? Az ifjúságvédelmi munka hatékonyságát növeli az is, hogy a tanács szabálysértési előadójával szoros munka» kapcsolatot tartanak fenn'az intézmények. Az óvodákból, iskolákból igazolatlanul mulasztók ügyei is szükség szerint a szabálysértési előadóhoz kerülnek — és idejében, így többször előfordult már bírságolás, sajnos olyan szülők esetében is, akik nevelési segélyben részesülnek. A HNF helyi bizottsága is kiveszi részét az ifjúságvédelmi munkából, elsősorban szervezett előadásokkal. Sajnos a tapasztalatok szerint ezeknek az előadásoknak a látogatottsága gyenge. A nevelési tanácsadó munkájára sem tartanak igényt azok a szülők, akik a leginkább érdekeltek lennének. Abonyban beszédjav-ító állomás is működik már két éve. Mintegy félszáz gyermek részesül évente logopfdiai kezelésben, mert a beszédhiba is egyik oka a hátrányos helyzetnek. Végezetül elmondta Habony István párttitkár, hogy a községben a gyermekek nagy többsége rendezett körűimé-, nyék között él — bár egyes rétegeiméi a hátrányos és veszélyeztetett helyzet újratermelődik. Éppen ezért, valamint a megelőzés hatékonyságának növelése érdekében, a következő határozatokat hozta az abonyi nagyközségi pártbizottság: Abonyban valamennyi pártalapszervezet elemezze, értékelje a gyermek- és ifjúságvédelem helyzetét, határozza meg a helyi tennivalókat, el-Év vége felé közeledvén a városi tanács szükség szerinti pénzügyi átcsoportosításokat hajt végre, a rendelkezésre álló kereteken belül. A sporttevékenység támogatására is gondolnia kell, hiszen az egyesületek költségei folyton növekednek. Az idén a jó színvonalú munkához szükséges-Mert nem így mondta, csak egyszerűen utasított a pénz visszafizetésére. „Leszólt”, ez lenne a legjobb kifejezést. Úgyhogy másnap felemelem a telefont és tárcsázok. Mondom a Hivatalnak, én bizony nem fizetek vissza egy petákot sem. Miért? Mert úgy döntöttem, önérzetes leszek. Kis sértődöttséget is mímelek, hozzá. „Nem tetszett nekem a múltkor mondani, hogy ügyvédi tévedés történt, s erről nem is értesítettek időben” — így teszek próbát a számomra teljesen szokatlan világban. Még idézek is: „1975. évi II. törvény, 106. §, 1. bekezdés... Az, aki társadalombiztosítási ellátást jogalap nélkül vett fel, köteles visszafizetni, ha erre a felvételtől számított 30 napon belül írásban kötelezték,” Mondom, nem köteleztek. Csönd. Nem állítom, hogy igazam volt, igazából azért mondtam ellent, mert kíváncsi voltam, most mi lesz. Vártam, hogy a Hivatal ki tudjá-e ejteni a szavakat úgy, mint egykoron kollégiumi igazgatóm, hosszan elnyújtva, küszködve az ordítás kényszerével: „— Iigen? Neem tetszik valami, édes gyermekem? Tudok ám én máshogyan is beszélni veled, barátocskám!” Nos, a Hivatal is járhatott kollégiumba, mert ugyanezt teszi a renitenskedővel: „Kötelezzük ezerhúsz forint jogalap nélkül felvett családi pótlék visszafizetésére. Ha tizenöt napon belül a fenti ösz- Szeget csekken be nem fizeti, a megtérülés érdekében a következő intézkedést tesszük: illetményéből levonjuk a fennmaradó 680 Ft-ot. (340 Ft október hónapban levonásra került.)” pnnyi. Fizetek, slussz. Viszont újra gazdagabb vagyok egy élménnyel, igazán nem került sokba: nem más ez, mint a kisebbség élménye. Rab László lenőrizze azok végrehajtását. A kommunista szülők személyes példamutatással járjanak elöl gyermekeik szocialista szellemű nevelésében. A tanács, a társadalmi és tömegszervezetek, a gazdasági egységek és intézmények politikai munkájában kapjon elsőrendű fontosságot a család szerepének, felelősségérzetének növelése és az ifjúsági ■munka társadalmi méretű kiszélesítése. Az államigazgatási apparátus munkájában kiemelt helye legyen az egészségügyi és kulturális intézményhálózat fejlesztésének, az esélyegyenlőtlenség kiküszöbölése érdekében. A munkahelyek, az iskolák tervszerűen építsenek a ■gyámhatóság gyermekvédelmi munkájára. A tanács gyámügyi tevékenységében a jelenleginél is fontosabb feladat kell hogy legyen a rászorulók segélyezése, a napköziotthonos ellátás biztosítása. A gyermek- és egészségügyi intézmények folytassák megelőző és felzárkóztató tevékenyegüket, fokozzák családpedagógiai munkájuk hatékonyságát. Az iskolák kezeljék kiemelt feladatként a gyermekvédelmi munkát. Az úttörőcsapatok adjanak az eddigieknél is nagyobb lehetőséget a hátrányos és veszélyeztetett környezetben , élő’ gyerekeknek a közösségbe való beilleszkedéshez. E munkájukban támaszkodjanak a helyi üzemek párt-' és KISZ-szervezeteire, valamint a tömegszervezetek munkájára, a szülői munkaközösségek segítségére. Aszódi László Antal (Vége.) nek tartották, hogy a Ceglédi Vasutas Sportegyesület számára 16Ö ezer, a Közgép Sportegyesületnek 40 ezer förintot utaljanak át. A városi pedagógusénekkar itthon és külföldön öregbítette hírnevét az utóbbi időben. Szereplései eseményszámba mennek, egyre nagyobb sikereket aratnak. Ez természetesen megköveteli, hogy a mecénások többet áldozzanak a kórus támogatására. Olyan költségek merülnek fel, amelyek meghaladják szűkös lehetőségeiket. A kórus rendszeresen fellépő tagjainak formaruha-költségeihez ötvenezer forinttal járul hozzá a városi tanács. Ebből az anyagra futja, a szabás't-varrást társadalmi munkában végzik el a szakemberek. Remélhetően ezentúl még nagyobb sikert aratnak a dalosok. a sikkes öltözékben színpadra lépve, a közönség kedvező képet alkothat a magas fokú művészi felkészültségéért eddig is becsült gárdáról. Foeiterem Bérbe adják A ddnszentmiklósi művelődési és sportház szolgáltatásai között szerepel a focizásra, teniszezésre bérbe vehető terem. . Esetenként kötőgépek és villanyvarrógépek kölcsönzésére is vállalkoznak. Holnap Halié! Vifis? Minden hét keddjén reggel 7-től 8-ig a X0-0Xl-es telefonszám 37I-es mellékén a szakorvos, este 7 és 8 között a Xl-004-es számon pedig a Vitis klub egyik gyógyult alkoholbetege várja azok hívását, akik szeretnék megszakítani kapcsolatukat az alkohollal. A tanácsok és a beszélgetések talán segítenek. ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap) Készül a vasúti aluljáró vázszerkezete MÁV is kiveszi a maga részét. A. L. A. Leszólt a Hivatal Támogat a tanács A kórus új formaruhája