Pest Megyei Hírlap, 1986. október (30. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-01 / 231. szám
19S6. OKTOBER 1., SZERDA 8 — If ÍBFK — NEGYVEN ÉVE fejeződött be Nürnbergben a Nemzetközi Katonai Törvényszék előtt a náci háborús fő- bűnösök pere, amely 1345. november 20-án kezdődött meg. A második világháború ötödik esztendejében, 1943. október 30-án Moszkvában a Szovjetunió, Anglia, az USA és Kína kormányainak képviselői közös nyilatkozatban deklarálták a fasiszta Németországgal és szövetségeseivel harcban álló valamennyi nemzet nevében, hogy a megkötendő fegyverszüneti egyezménnyel egy- időben a háborús bűncselekményekért közvetlenül felelős személyeket bíróság elé állítják. A történelemben először vontak felelősségre köztörvényes bűnözőként olyan államférfiakat és katonai vezetőket, akik bűnösök voltak egy agresszív háború előkészítésében, kirobbantásában, s megszegték a nemzetközi jog normáit, valamint azokat a nemzetközi egyezményeket, amelyeket annak idején Németország is aláírt. 1946. október 1-jén a törvényszék 12 háborús főbű- nö-st — köztük Göringet, Rib- bentroppet, Keitelt, Frankot, Kaltenbrunnert, és távollétébcn Bormannt — halálra, hármat életfogytiglani börtönre, négyet pedig különböző időtartamú elzárásra ítélt. Október 16-án a halálra ítélteket kivégezték (Göring öngyilkos lett). A Fészek klubban Színikritikusok eiíjai Kedden a Fészek művészklubban átadták az 1935—36-os évad kiemelkedő színházi teljesítményeiért odaítélt színikritikusi díjakat. Az idén a legjobb rendezés díját Ascher Tamás nyerte el Csehov Három nővér című drámájának Katona József színházi előadásával. Ugyancsak a Katona József Színház két művésze, Cserhalmi György Shakespeare Coriolánusának címszerepéért és Básti Juli a Három nővérben és Ivan Kusan Galócza című komédiájában: Molnár Piroska a kaposvári Csiky Gergely Színházban bemutatott Kornis Mihály- darabban, a Kozma-ban és Tímár Éva a miskolci Nemzeti Színház műsorában szereplő Enquist- és Noren-darabokban nyújtott játékáért színészi díjban részesült. Áruforgalmi jelenlés Tutik ifiarcikk í©gT©(t el ■ 1986. október 1. Szer■ da. Malvin napja. A Nap kél 5.42 — nyugszik 17.26 órakor. A Hold kél 2.32 — nyugszik 16.46 órakor. Általában kevés felhőre számíthatunk, sok napsütéssel. Eső nem várható. Hajnalban kisebb körzetekben párás, néhol ködös lesz az idő. Az eleinte még erős északi, északnyugati szél fokozatosan mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 9 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul. Mogyoródi dombokon A Rákosvölgye Termelőszövetkezetben eddig mintegy IS ezer mázsa szőlőt dolgoztak fel a mogyoródi borkombinátban. Elsősorban a saját területükön megtermett szőlőt, de érkezik ide nagykátai, gombai és ala- gi termelőktől is. Barcza Zsolt felvétele — Űj helyen a posta. Százhalombattán, az óvárosban a régi postahivatalt egészségtelennek nyilvánították, be kellett zárni. Helyette, október elején az orvosi rendelőben nyílik meg az új postahivatal. Ezzel egy időben ugyanitt nyilvános távbeszélő állomást is üzembe helyeznek. 4.30: Jó reggelt! 8.0U: Hírek. Időjárás. 8.20: Eco-mix. 8.50: Kis magyar néprajz. 8.55: Házy Erzsébet operett- felvételeiből. 9.26: Népzene Nigériából. 9.37: Beszélni nehéz. 9.49: Németalföldi muzsika gyerekeknek. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: Irodalmi világjárás. 10.35: Éneklő ifjúság. 10.51: Évszázadok mesterművei. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv. 13.00: Népdalfeldolgozások. 13.30: Mozgásterek. 14.00: Hírek. Időjárás. 14.10: A magyar széppróza századai. 14.25: Operaslágerek. 15.00: Zengjen a muzsika! 15.30: Véges végtelen. 16.00: Hírek. Időjárás. 16.05: MR 10—14. 17.00: Ismeretterjesztő előadás. 17.30: Kínai népi dallamok. 17.43: Filmzene. 18.00: Kritikusok fóruma. 18.13: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti magazin. 19.15: A Rádiószínház bemutatója. 20.10: „Ez volt a nyári programunk”. 21.04: Klasszikus operettekből. 21.30: Háttérbeszélgetés. 22.00: Hírek. Időjárás. Sport. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Ciprusi népzene. 22.43: A gazdaságpolitikai rovat műsora. 23.03: Operaest. 24.00: Hírek. Időjárás. PETŐFI RÁDIŐ 4.30: Reggeli zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Idősebbek hullámhosszán. — Kiskunnapok. Október első napjaiban ismét megrendezik Kiskunlacházán a Kiskunnapokat. Az immár hagyományos rendezvénysorozaton kulturális és sportműsorok, kiállítások szórakoztatják a látogatókat. Ekkor ünnepük meg a helyi önkéntes tűzoltó egyesület fennállásának 75. évfordulóját is. — Ügyeleti központ. Évek óta mostoha körülmények között a váci régi kórház sötét, nedves földszintjén működik a körzeti orvosi ügyelet. A rossz körülmények hamarosan megszűnnek, már folyik az átalakítása annak a város központjában levő Sztáron Sándor utcai épületnek, ahol végre higiénikus, korszerű feltételek között ügyelhetnek a felnőtt és gyermekkörzeti orvosok. — Összefogással. Gázvezeték épült Nagykőrösön lakossági erőből. A középnyomású hálózat az A.bonyi, a Bállá Károly, a Csalogány, a Bíbor, a Zöld mező utcákban korábban tartós használatba adott telkek lakóinak kezdeményezésével, a tanács támogatásával épült. A költségek lakásonként, tizenkétezer forintra rúgnak. — Zsibongó készül. Kiskunlacházán toldalékszárny épül a kisegítő iskolában. Ezzel régi gond oldódik meg, eddig ugyanis nem volt a gyermekeknek egy fedett zsibongó, ahol tél^n, vagy rossz időben eltölthették a szünetet. A munkálatokkal jövőre készül el a helyi költségvetési üzem. Vi'/niérgeiés Péeseít Pécsett a déli órákban szerelési munka következtében mérgező anyag került a vezetékes vízrendszerbe, elsősorban a belváros területén. A vízmérgezés körülményeit vizsgáló szakemberek eddigi megállapítása szerint a mérgező anyag a Széchenyi tér, a Déryné, a Zetkin Klára és a Munkácsy Mihály utca által határolt területen juthatott a vízvezetékrendszerbe. A pécsi vízmű szakemberei az érintett vezetékeket lezárták és megkezdték a csőhálózat átöblítését. Kérik az említett körzet lakóit, hogy a munkálatok befejezéséig a vizet semmilyen formában, még forralva se fogyasszák. A vízmérgezés miatt 33 személyt szállítottak kórházba. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.00: Hírek. Időjárás. Útközben. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. 12.30: Nóták. 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben. 13.10: A tegnap slágereiből. 14.00: Gólok, méterek, történetek ... 15.09: Hírek. Időjárás. Útközben. 15.05: Nyolc rádió nyolc dala. 15.35: Népzenei együttesek országszerte. 16.03: Kirándulás a spanyol popzenében. 16.48: Diákfoci. 17.00: Hírek. Időjárás. Kommentár. Útközben. 17.08: Richard Clayderman zongorázik. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Ritmus! 19.00: Hírek. Időjárás. Útközben. 19.08: Earangolás régi hanglemezek között. 19.35: Közvetítés a győri Vaskakas étteremből. 20.05: Roekföldről érkezett. 20.50: Tükörkép. 21.00: Hírek. Időjárás. Útközben. 21.05: Zsák és foltja. 21.45: Bágya András szerzeményeiből. 22.05: Böngészde a zenei antikváriumban. 23.00: Hírek. Időjárás. Sport. 23.20: Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből. 3. MŰSOR 9.00: Hírek. Időjárás. 9.08: Kurtág György: Játékok. 9.33: Xerxes. 10.45: A szülőföld muzsikája. 11.55: Pillanatkép. 12.00: Mai kínai zene. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.05: Ismeretterjesztő műsor. 13.25: Wilhelm Backhaus zongorázik. 14.25: Slágerről slágerre. POZSONYI TV 16.23: Spartak Tmava—VíB Stuttgart labdarúgó-mérkőzés 19.30: Tv-híradó 20.00: A háború borzalmai. Spanyol sorozat 21.35: Szovjet dalfesztivál, felvételről 22.10: Látogatás a drezdai képtárban 2. MŰSOR 16.20: Rövidfilmek 20.00: Dukla Praha—Heart of Midlothian UEFA-labdarűgó- mérkőzes, felvételről 15.05: Romantikus operákból. 16.00: Pezel: Szvit. 16.16: Dmitrij Sosztakovics müveiből. 17.00: Iskolarádió. 17.30: Kamaramuzsika. 18.30: v maíerinskom jazyku. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Francia áriák. 20.00: A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának hangversenye. 21.40: Ilangszerszólók. 22.09: Bemutatjuk új kórusfelvételeinket. 22.34: Ootimisták. 23.30: Hírek. Időjárás. TELEVÍZIÓ 8.40: Tcvétorna. 8.45: A barokk világa. 9.35: Delta. 10.00: Szia, mami! 10.30: Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya. 16.55: Hírek. 17.05: Televíziós beszélgetések Egerben. 17.30: Kínaiak énekelnek. 17.55: Séta a levegőben. 19.03: Tévétorna. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05 i Minden lében két kanál. 21.00: Végvári históriák — Váriátékok. 22.15: Híradó, 2. 2. MŰSOR 16.05: Ecranul nostru. 16.25: Rába ETO—Dinamó Minszk UEFA Kupa labdarúgómérkőzés. 13.15: Zenés ajándékkosár. 18.55: Bp. Honvéd—Bröndby. Bajnokcsapatok Európa Kupája labdarúgó-mérkőzés. 20.45: Lady Magic. 21.30: Az Intervízió ünnepi hangversenye a zene világnapján. A Belkereskedelmi Minisztérium áruforgalmi jelentése szerint január elejétől augusztus végéig a lakosság 358 milliárd forint értékű árut vásárolt, folyó áron 8,1 százalékkal, összehasonlítható árakon pedig 3,5 százalékkal többet, mint az elmúlt év azonos időszakában. A nyolc hónap során a folyó áron számított forgalomnövekedés a vegyes iparcikkek körében volt a legmagasabb — 9,9 százalék —. a bolti élelmiszerek forgalma 7,9, a ruházati cikkeké pedig 6,3 százalékkal növekedett. Változatlan áron számolva a vendéglátás és a ruházati kereskedelem árbevétele nem érte el a tavalyi szintet. Az augusztusi áruellátásról a jelentés megállapítja: az élelmiszerek kínálata a korábbi időszakhoz hasonlóan bőséges és kiegyensúlyozott volt. Az alapvető élelmiszerek többségéből a tavaly augusztusinál jobb voilt a kínálat, nem volt azonban elegendő szalámi, szárazkolHárom előadásban nyújtott epizódalakításaiért — Dosztojevszkij: Félkegyelmű (József Attila Színház), Örkény István: Macskaiá- lék (Játékszín) és Euripidész— Sartre: Trójai nők (Nemzeti Színház) — Töröcsik Mari kapott díjat. A legjobb díszletért járó díjat Jovánovics Györgynél: ítélték oda az egri Csongor és Tünde színpadképeiért, a legjobb jelmezeket pedig — a kritikusok véleménye szerint — Szakács Györgyi tervezte a Három nővér című drámához. Különdíjat szavaztak meg a kritikusok Bálint Andrásnak a Radnóti naplója előadásáért. A díjakat Koltai Tamás, a Magyar Színházművészeti Szövetség színikritikusi tagozatának elnöke adta át. 6.40: Állatok világa 7.40: A mi hivatásunk. 2. rész 12.30: Hírek 12.50: Dokumentumfilmek 13.30: A sport és a személyiség 14.00: Dokumentumfilm 14.50: Hírek 14.55: Tudósítóink jelentik 15.25: Népdalok 1.3.40: Dokumentumfilm 16.15: Világhíradó 16.30: Sportműsor 19.C0: Híradó 20.0C: Labdarúgó UEFA Kupa: Luzern—Szpartak Moszkva 22.00: Bűncselekmény. 1. rész 23.02: Hírek 23.07: A. Gyementyev költö szerzői estje A rendőrség még vizsgálja a körülményeket, egy azonban tény: tegnapra virradóra az Érd-parkvárosi végállomásról elloptak egy autóbuszt, amely néhány percen belül hármas karambolt okozott az M7-es 11-es kilométerszelvényénél. Több ember megsérült, ketten súlyosan. A Volánbusz érdi üzemigazgatósága vezetőjét, Klement Andrást kérdeztük meg arról, hogyan történt a buszlopás. — Üzemigazgatóságunk végállomásain mindössze 15 kocsi „alszik” kinn, gyakorlatilag megvédhetetlenül a feltöréstől, a rongálástól. A kedd éjjel történteket megelőzte egy vasárnap hajnali lopás. Szintén a parkvárosi végállomásról. Azt a kocsit sértetlenül találta meg a CB-s lánc vasárnap délután Csepelen. Nyomban különböző megelőzést szolgáló szigorítást rendeltem el. Ezért feltételezzük, hozzáértő személy az utóbbi tettes — akiről egyébként elég jó személyleírásunk van —, mert könnyedén hatolt be a hátsó ajtón. bász, napraforgóolaj és oldódó kávékeverék. A tőkehús mennyisége elégnek bizonyult, a minőséggel kapcsolatban azonban több helyről jeleztek hiányosságokat. Burgonyából, zöldségből, gyümölcsből az évszaknak megfelelően bőséges volt a kínálat, bár a budapesti szabadpiacokra 26,5 százalékkal kevesebbet hoztak a termelők, mint az elmúlt év augusztusában. Mennyiségi hiány ugyan így sem volt, viszont az árak 3,2 százalékkal növekedtek az egy évvel korábbihoz képest. Ruházati cikkekből jó volt a választék, s kielégítő volt az iskolaruházati cikkek, köpenyek, tornaruhák, -cipők kínálata is. A méteráruk közül egyes helyeken a selyem-, a karton-, a pamut- és a flo- konáruk választéka bizonyult szűkösnek. Zománc- és alumíniumedényekből, evőeszközökből; radiátorokból, zár- és lakatárukból javult az ellátás, továbbra is kevés viszont a hazai gyártású, nagy űrtartalmú hűtőszekrény és fagyasztóláda. Továbbra is hiányos a választék automata mosógépekből. A tüzelőanyagok iránt augusztusban kis mértékben növekedett a kereslet, s a Tüzépek mennyiségben kielégítették az igényeket. Az előző évinél jobb a kereskedelem kínálata fenyőfűrész- árubból. Romlott az égetett tégla és cserép kínálata. Hagyománnyá vált immár Pest megyében az alkohológiai konferencia rendezvénye. Tegnap 10 órakor harmadízben került sor a tanácskozásra Szentendrén, a megyei művelődési központ és könyvtár színháztermében. Az eszmecsere mind távolabbról vonzza ide az érdeklődőt: a háromszáznál több érdeklődő között nemcsak Pest megyei orvosok, egészségnevelők, vöröskeresztesek, egészségügyi szakdolgozók, alkoholizmus elleni bizottságok tagjai, szeszmentes klubok vezetői, társadalmi és tömegszervezetek képviselői voltak, hanem Békés, Hajdú és Somogy megyeiek is. A résztvevőket — közöttük Balogh Lászlót, a Pest Megyei Tanács elnökét, Színi Istvánt, — Mikor vették észre a kocsi eltűnését? — Szinte azonnal. A végállomáson dolgozók hallották a kocsiindítást, kiszaladtak a térre. Látták, hogy az M7-es felé tart, szabálytalanul az ellenkező sávon, letarolva az út menti KRESZ-táblát. Azonnal riasztották a rendőrséget, engem és vezetőtársaimat. De néhány percen belül megtörtént a baleset, így mi már arra érkeztünk ki. Ott elfogtak egy, a járókelők és dolgozóink által látotthoz hasonló személyt, egyelőre nem ismerjük a kihallgatás eredményét. — Van még további lehetőségük a hasonlók elkerülésére? — Üjabb technikai megoldást alkalmazva kíséreljük ezt meg, már csak azért is, mert például ez az utóbbi eset az emberi sérüléseken túl üzem- igazgatóságunknak az előzetes becslések szerint 200 ezer forint kárt okozott. K. E. Mezcga zdaságba n Őszi gépclláíás Javában tart az őszi betakarítás, a vetés és a gazdaságok már készülnek az őszi mélyszántásra is. A jövő évi termés megalapozásához újabb gépekre, felszerelésekre van szükség. Az Agrotek Mezőgazdasági Termelőeszközkereskedelmi Vállalatnál az importgépek és -alkatrészek kínálatáról adtak tájékoztatást. Az őszi mélyszántás kezdetéig a Szovjetunióból 1600 traktor érkezik, az év végéig pedig újabb 1700-at szállít a Traktoroexport szovjet külkereskedelmi vállalat, amely hamarosan átadja magyar partnerének a 80 ezredik MTZ traktort. Október elején érkezik be 100 darab Jumz-típusú erőgép. A talajművelő gépek üzemeltetésére különösen alkalmas, nagy vonóképességű K—701 és T— 150 K típusból együttvéve 80- ra számíthatnak nagyüzemeink. A nehéz, lánctalpas traktorok szállítása folyamatos, ezekből 100-at küld az Agrotek szovjet partnere. A választékot bővíti az NDK- ból érkező 77 ZT típusú traktor. Időszerű tennivaló a kombájnpark felfrissítése. Mint ismeretes: az Agrotek négy hónappal ezelőtt — még most is érvényes — kedvezményes gépbérletet hirdetett meg a szocialista gyártmányú arató- cséplő gépekre és magajáró szecskázókra. Ennek is köszönhető, hogy az elmúlt hónapokban több mint 400 NDK-gyártmányú kombájn talált gazdára. a házigazda Szentendre tanácsának elnökét, valamint az Alkoholizmus Elleni Állami Bizottság, az Országos Alkohológiai Intézet és az Egészségügyi Minisztérium szakembereit dr. Kricsfalvi Péter, a Pest Megyei Tanács egészségügyi osztályvezető főorvosa köszöntötte. Megnyitójában dr. Hardi István, megyei elmegyógyász szakfőorvos, a Pest Megyei Alkoholizmus Elleni Bizottság ügyvezető elnöke szólt arról: a tanácskozás gyakorlati célja elsősorban a széles körű ismeretközlés, az alkohol kórokozó jelenlétének tudatosítása az orvostudomány legkülönfélébb ágait művelők körében, s az ifjúság nevelésével, egészsége megvédésével foglalatoskodók között. Mint említette, az elmúlt években megalakultak a körzetközpontokban az alkoholizmus elleni bizottságok, s hasonlókat hoztak létre még 16 községben, 37 munkahelyen. Az alkoholizmus elleni klubok száma megduplázódott, jelenleg 16, Gödöllőn most szerveznek ilyen ifjúsági klubot. Ezt követően kezdetét vette a konferencia. Elsőként dr. Balogh Miklósné, az Alkoholizmus Elleni Állami Bizottság titkárságvezetője szólt a küzdelem magyarországi programjáról, majd még 11 előadás foglalkozott az alkoholizmus elleni tevékenység módszereivel, gondjaival, eredményeivel, az ifjúság káros szenvedélyeivel, egészséges életvitelre nevelésével, s az italozás következményeivel — például a szemészeti, a belgyógyászati, a hematológiai, a kórbonctani vonatkozásokkal — valamint a pszichodiagnosztika és a rehabilitáció kérdéseivel. A konferencia alkalmából 15 tablóból álló, az alkoholizmus veszélyeit bemutató kiállítást nyitottak meg. Végezetül, ahogyan az már ugyancsak hagyomány: a konferencia anyaga rövidesen könyv alakban is megjelenik. V. G. P. ÍA HÁ»IÓ~ÉS TV MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ Pozsony—Maszkra Szomszédaink tévéiből A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ MÜSORABÖL Magyar idő szerint! Elloplak egy autóbuszt Érden Még nines meg a tettes Alkohológiai konferencia Szentendrén Érték a józan életvitel PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt "Pest Megyei Bizottsága és a Pest Megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével. — naponta. — Főszerkesztő- sági Agnes — Főszerkesztő-helyettes; Árkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest VHI., Somogyi B. u. 6. POSTACÍM: BUDAPEST, pf. 311. irAnyItOSZAm- 141G. — Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-100 és 336-130 — ~ Szerkesztőségi titkárság: 335-385. FIÖKSZERKESZTÖSÉGEINK: CEGLÉDI HÍRLAP, Cegléd, Kossuth tér 1., Pf. 19. 2701. Telefon: 11-400. — ÉRDI HÍRLAP, Érd, Engels u. 1—3 2330 Telefon- 45-352. GÖDÖLLŐI HÍRLAP, Gödöllő. Szabadság út 2. Pf. 14. 2100. Telefon: 20-796, MONORI HÍRLAP, Monor, Kossuth u. 71. Pf. 51. 2201. Telefon: 1.57. — (NAGYKŐRÖSI HÍRLAP, Nagykőrös, Hősök tere 5. 2750 Telefon: 398. — VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin út 45. Pf. 32. 2601. Teloíon: 10-095'. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hirlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a HírLapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR) Budapest V., József nádor tér 1. L 1900 —, közvetlenül" vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ára: 8 oldal 1,80 Ft, 12 oldal 2,20 Ft. Előfizetési dij: egy hónapra 43,— Ft, egy negyedévre 129 Ft félévre 258,— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 515,—Ft, — ISSN 0133—0659 Pest Megyei Hírlap (Index; 25 064 HU), ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209—5467 (Érdi Hírlap), ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap). ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133—2750 (Váci Hírlap). • 1 . Bit