Pest Megyei Hírlap, 1986. október (30. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-06 / 235. szám

1986. OKTÓBER 6., HÉTFŐ FFSr « mxgyei 5 Pest megyében először Iparművész-seregszemle Engelsz József ötvös iparművész átveszi a fődíjat Balázs Gézánétól (Erdősi Ágnes felvétele) Szentendrén kétévente ren­dezik meg a Pest megyei tár­latot, mely a megyéiben élő és alkotó, az e tájhoz kötődő hTv-figyeló ról, és most miért ennyire fer­dén felülről? — tanakodhat­tunk unos-untalan, miközben egészen rokonszenvesen tipró- dott, lángolt szalmalángos életmodorában a Kispipa pia­nistájaként tényleg minden apait-anyait beleadó Bodrogi. A maga oskolázatlan eszével föl nem foghatta ennek a di­rigensi modornak jelzett csa- pongásait az' előfizető. Legfel­jebb ha arra tippelhetett, hogy Sándor Pál igazában mozifil­mek rendezője, és nem a szor- dínósabb mutatványok látta- tására alkalmas képernyőkön otthonos. Musical. Amíg az újjáépített Szegedi Nemzeti Színház ava­tó díszelőadása folyt, az 1-es csatorna nézői a Zenélő film­kockák című sorozat Musical múzeum című első részét ámulhatták végig — feltéve, ha nem fájdult bele a fejük ebbe a szupersztáros káprá- zatba. Két egész órán át csak­is nótát, szerelmet, bokázást látni, hallani, hát ez bizony étlen-szomjan is megüli a gyomrot. Első alkalommal a kínálatnak a fele is éppen elég lett volna. Vagy az egyharma- da, hogy még őszintébbek le­gyünk ... Akácz László művészek munkáinak bemu­tatására hivatott. Az első al­kalommal, tavalyelőtt, képző­művészek mutatkoztak be, így a maga nemében a második alkalom is elsőnek számít, hi­szen az iparművészek sereg­szemléjére most kerülhetett sor első ízben. Szinte zsúfolásig megtelt tegnap délelőtt 11 órakor a Szentendrei Képtár, ahol az idősebb és fiatalabb alkotó generáció 80 tagja műveinek tárlatát Balázs Gézáné, a Pest Megyei Tanács elnökihelyet­tese nyitotta meg. Hang­súlyozta, hogy e hagyományt teremteni szándékozó, a tel­jességre törekvő bemutató is példázza: az ország e tája nemcsak a múltban volt a leggazdagabb művészeti élet színtere, hanem a jelenben is az. Két esztendeje a Szakszer­vezetek Pest Megyei Tanácsa és a Pest Megyei Tanács kez­deményezésére alapították meg a megyei tárlat művé­szeti díjait. Ez alkalommal Engelsz Jó­zsef ötvös iparművész vehette át a fődíjat, díjazott lett Bor- sódy László keramikus, Péreli Zsuzsa textiltervező és Vida Judit keramikusművész. Egy éven át havi 3 ezer forintos ösztöndíjat nyert a szakmai és a társadalmi zsűri döntése alapján Regös Anna textil­tervező iparművész. A díjakat ugyancsak Balázs Gézáné ad­ta át. A megyei iparművészek tárlata november 30-ig láto­gatható, Bécsi operett vagy katonainduló? Hagyományőrzés és anyanyelv Huszonkilenc zenekar, népdalkor, illetve kórus találko­zott három városban a hétvége három napján. A Kóru­sok Országos Tanácsa, a nemzetiségi szövetségek és az esztergomi, tatabányai, budapesti tanácsi szervek, mű­velődési intézmények jóvoltából egyszerre három zenei világnapról adhatunk hírt. Az esztergomi rendezvényre el is látogattunk, hiszen Pest megye négy nemzetiségi csoportja adott műsort az ott rendezett díszhangverse­nyen. Mi több, zenei hagyományőrzés és anyanyelv címmel egy rendkívül izgalmas és fontos beszélgetés is zajlott a város művelődési központjában. A családi környezetről nem állítható ugyanez, pedig az otthoni gyakorlásnak igen nagy jelentősége van'. Sajnos, két nemzetiségi generáció is felnőtt úgy, hogy nem beszél­te az anyanyelvét, mégis úgy gondoljuk, hogy a nagyszülők még sokat tudnak segíteni... A zenéjük élt — Dermedt hangulat ural­kodott a Magyarországon élő németajkúnk között az ötve­nes években — emlékezett a kritikus időszakra dr. Eperje­si Ernő, a Művelődési Minisz­térium munkatársa. Valóban, bizonyos politikai állapotok is akadályoztak abban, hogy őrizzük és terjesszük a nem­zetiségi kultúra értékeit. (Mai fáziskéséseink is erre a számlára írhatók talán.) Nagy szerencse, hogy a kisebbségi népcsoportok zenekultúrája fennmaradt annak ellenére, hogy nem támogattunk, nem szerveztünk műkedvelő cso­portot annak idején. Érdekes és jellemző a hagyományőrző tevékenység felélénkülésének tököli példája: az ott élők el­felejtették az anyanyelvűket a kritikus évtizedben, nem így a zenéjüket, amelyet szünet nélkül gyakoroltak az esküvő­kön, bálokon, családi és kö­zösségi ünnepeken. Amikor pedig megalakult a tánccso­portjuk és a kórusuk, gyor­san és lelkesen kezdték újra tanulni a szláv nyelvet is. Ma már több száz gyerek kétnyelvű iskolába 'jár, né- hányan közülük jugoszláv egyetemeken tanulnak tovább. Gyakorta előfordul Európá­ban, hogy egy népcsoport el­felejti eredeti anyanyelvét, de megőrzi a dalkincsét, zenei örökségét, népművészetét, ké­sőbb pedig — éppen ezek segítségével — a nyelvét is feleleveníti. A folklór jelen­tősége ebben is mérhető. A vita során elhangzott, hogy országunk lakosságának csupán a tíz százaléka beszél valamilyen idegen nyelvet. A szomszédos Ausztriában sok­kal kedvezőbb az arány, pe­dig az ott élők eleve birtokol­nak egy világnyelvet, ezért sokkal kevésbé vannak rászo­rulva arra, hogy idegen nyel­veket tanuljanak. Nyilván rá­jöttek, hogy a nyelv nemzeti érték, olyan vagyon, amely az az egész ország gyarapodását segíti. Nemzetiségi iskoláinkban mindent megtesznek, amire a szervezett oktatás módot ad. A nemzetiségiek öntudatra ébredésének a korszakát él­jük. Az elmúlt tizenöt év alatt megsokszorozódtak az együttesek, énekkarok, zene­karok. Jelenleg 145 tánccso­portot, 104 kórust és 106 ze­nekart tartanak nyilván. Örü­lünk annak is, hogy a meny- nyiségi mutatók mellett a minőségről is egyre több szó esik. Nagy gondot jelent a képzett szakemberek hiánya. Például a pilisszentlélekiek is Esztergomban kénytelenek ke­reskedni; a tanítóképző főis­kola tanára segédkezik a nép­dalkor indúlásánál. A megyék és a nemzetiségi szövetségek összefogására lenne szükség ahhoz, hogy csoportvezető­tanfolyamokat tudjanak indí­tani. Segítség a szomszédból Megfelelően képzett taná­rokból sincs elegendő a nem­zetiségi iskolákban. Egy konk­rét, pedagógusoknak címzett kérdés is elhangzott ezzel kapcsolatosan: amely nem­zetiségi oktatási intézmény­ben az énektanár nem neirv zetiségi, a szaktanár szakít­son időt a zenei anyagok él­ményszerű átadására. Ki kell használni a zenei anyanyelvi többletet. A hagyományok terem­tése hasonlóképpen fontos feladatunk. Annál inkább, mert a falusi szokásrendek kiveszőben vannak! Mindez szervezett gyűjtőmunkát kí­ván, amelyről, sajnos, nem sok jót mondhatunk el. Van­nak ugyan lelkes gyűjtőink de nincs, aki összefogja, szer­vezze, irányítsa őket. A gyűj­tött anyagoknak 7iincs köz­ponti archiválási módszere, de még egy raktár sincs, ahol rendszerezhetnék, nyilván­tarthatnák a páratlan értéke­ket. Az összefogás szép pél­dáját bizonyítja, hogy meg­kerestük a szomszédos orszá­gokat és kértük a segítségü­ket; az NDK szakemberei több ezer dalt gyűjtöttek Ma­gyarországon. Több sikeres, kisebb akció tanúsítja a ju­goszláv és szlovák szakembe­rekkel való jó kapcsolatunkat is. Mindezek ellenére nagyon sok a feltáratlan lelet, illetve terület hazánkban. Az összefogásra másféle értelemben is nagy szüksé­günk lenne: a nemzetiségi közművelődésnek nincs külön intézményrendszere. A leg­utóbbi soproni nemzetiségi napokon például a népdalkö­rök nem képviselték magu­kat. Nyilván nem hívták meg őket. A rendező szerveknek fel kellene ismerniük a tényt: a dal, a zene, a tánc. a já­ték sok más megjelenítési formával együtt adja a folk­lórt. Különválasztásuk éssze­rűtlen és helytelen is. Kórusművek születnek A Magyar Tudományos Akadémia népzenei kutató- csoportjának munkáját anya­gi problémák nehezítik. Rendkívül szegényes és szű­kös a szakirodalom, kevés a kotta, a hanglemez, nincsenek magnókazetták a forgalom­ban. A különböző magánkez­deményezések nem szelektál­nak. Olykor maga a zenész sem tudja, hogy egy bécsi operett részletét vagy olyan indulót tanult meg, amit a II. világháborúban játszot­tak. Hol vannak a nemzeti­ségi népköltészet kiadványai? Természetesen elhangzott néhány jó hír is: a Kórusok Országos Tanácsa ismét indít csoportvezetői tanfolyamot és visszaállítja . a minősítési rendszert is. Több zeneszer­ző vállalkozott nemzetiségi zenei anyagok feldolgozására — kórusművek születése van folyamatban. Akad tehát tennivaló bő­séggel a nemzetiségi kultúra gyarapodása és terjesztése te­rén. Természetesen . ez nem jelenti azt, hogy az elért eredményeknek ne örüljünk A négy Pest megyei csoport — a pilisszántói ifjúsági nép­dalkor, a pomázi Tambura együttes,' a piliscsévi asszony­kórus és a törökbálinti fúvós- zenekar — nagy sikerrel sze­repelt az esztergomi díszhang­versenyen. Ez pedig folyama­tos, igénves munkát bizonyít ami mindenképpen megnyug tató. Sziias Zoltán Politikai könyvnapok Üzennek az esztendők Elmaradt a fellépés Percenként csőn- a telefon, névtelen levelekkel ostromol­ják a váci művelődési közpon­tot. A telefonálók még csak hagyján, mert nekik el lehet magyarázni, hogy mi történt, A jellegzetes magyar beteg­ségben — a névtelen levél­írásban szenvedőknek azonban ez nem adatik meg. S iságy miért a nagy fölhaborodas? Mondják, nem azt kapták a pénzükért, amit Vártak. A szeptember 23-ra meghirdetett népdalesten nem lépett föl Já- kó Vera. Fél órával indulás előtt rosszul lett. Helyette fér­je, Ábrahám Dezső jelent meg a színpadon. Elnézést kért a történtekért, majd a műsor második felében mozivászon nagyságú videón láthatták a nézők a művésznőt. A felvé­tel előző nap készült, az Ope­rettszínház Dankó-emlékmű- során. A vetítöberendezés bér­lett díját és a szállítás költsé­geit az énekesnő férje fedez­te. Végül is a közönség talál­kozhatott a műsor többi sze­replőjével, és láthatott egy tel­jes színházi előadást. Ezúton is tudatjuk az elége­detlenkedőkkel, hogy Jákó Ve­ra kórházban van. Mire ezeket a sorokat elolvassák, már túl­esett egy súlyos műtéten. Any- nyival tartozunk tehát Jákó Verának, hogy nemcsak a ma­gunk, hanem a váci közönség nevében is jobbulást kívánjunk neki. (körmendi) bodrogi. Egy dicsőséggel be­fejezett, tapsviharokkal kísért és mindenféle díjakkal koszo­rúzott szinészpálya végén is igazi elégtétel lenne egy olyan megtiszteltetésben részesülni, mint amilyen most, szombaton a férfikora delén járó Bodrogi Gyulának kijárt. Előbb egy terjedelmes nyilatkozat a Mes­tersége: színész című sorozat­ban, azután meg egy olyan televíziós fellépés, amit egye­nesen neki komponáltak. Abban viszont, hogy ez után a kettős látomány után akadt-e olyan előfizető, aki ki­jelentette: oda neki a legfé­nyesebb aranymedált, nos, eb­ben már joggal kételkedhe­tünk. Azon egyszerű oknál fogva, mert egyrészt színész­vezetői elképzelésein hümmög- hettünk, másrészt meg az a képernyőre szabott Szomorú vasárnap hagyott erős kétsé­geket sokat emlegetett, de itt megmutatkozni nemigen aka- ródzó értékei felől. Ami az előbb elhangzott — amúgy szinte a hitvallók ma­gabiztosságával kinyilatkoz­tatott — prelegálását illeti, az olyannyira hirdette a színész teátrumi elsőrangúságát, hogy óhatatlanul gyanút foghat­tunk: tényleg így állnának a dolgok? Mert jó, jó, ebben a rendezői főhatóságú korban nem árt a játékosok pártjára állni, és szembeszegülni né­hány túlságosan cézárkodó di- • rigenssel, de az alakítók fon­tosságát ily kizárólagossá ten­ni, hát ez meg nyilván a má­sik véglet. (Esztétikai könyve­lésének szintén erre az olda­lára tartozik az a tétele, mi­szerint az általa is gyakorolt művészet nem tanítható. En­nek megkérdőjelezésébe azon­ban csacsiság lenne belefogni. A nagyvilág általános gyakor­lata mindenesetre egészen mást mutat.) Seress. Ami pedig a buda­pesti művészeti hetek televí­ziós programjába illesztett je­lenetsort illeti, hát ez megint- csak erősen elmaradt a vára­kozástól. Megeshet, azért, mert amikor Seress Rezsőnek, a vi­lághírre féléviekéit pesti zon­goristának az életéből zenés vígjátékot szerkesztettek, any- *yi bírósági hercehurca, jog­védelmi összeütközés foglal­koztatta a jogászokat s velük együtt a közvéleményt, s mert a Vidám Színpad előadásának hamar nagy híre kelt — nos, ezért is. azért is valóságos cse­megének ígérkezett ez a pro­dukció. (Akik látták színpadi formájában, esküsznek is a ki­válóságára.) Míg ellenben Sán­dor Pálnak ez a televíziós ren­dezése sokkal inkább riasztott. mint vonzott. Azon egyszerű oknál fogva, mert a mesét ter­mészetellenesen széttördelte, a szokatlan kameraállásokkal úgy trancsírozott bele, hogy alkalmasint az értetlenségig kergette a megkavart fejű né­zőt. Most miért ennyire alul­A MÁNAK üzennek az esztendők, a mai nemzedéknek, amely nem él­te át azt, amit a könyv szerzője, aki életével, sorsával példázza, hogy milyen nehéz évtizedek vannak mögöttük. Hiszen mindenkinek csak egy élete van. Maga számol el vele. D. Kardos Éva megszenvedte életét. S most könyvben vall róla. Viharos világba született. A törté­nelem szele ugyancsak magával so­dorta. Különben is ez a század bő­velkedett ' eseményekben, szenvedé­sekben, neki Is kijutott bőven, volt úgy, hogy csak egy hajszálon, egy pillanaton múlott az élete. Kemény, küzdelmes életet élt, sokfelé sodródott, harcolt partizán­ként Ukrajnában, tagja volt Nóg­rádi Sándor partizáncsoportjának, nagy hittel jött haza, hogy az álta­la is megharcolt szabadságban vég­re jól érezze magát, de neki is ki­jutott a rettegésből, a szorongásból, volt úgy, hogy idegei nem bírják az események nyomását, és végez ma­gával. Találkozott rongyemberekkel, de érző, az emberi tisztességet min­dennél többre tartókkal is, akik a legnehezebb időszakokon is átsegí­tették. Kommunistaként élt, s élete összefonódott a munkásmozgalom­mal. Kommunista bátorsággal né­zett szembe a tényekkel, az esemé­nyekkel, amikor megírta élete tör­ténetét, s feltárta azt a világot, amelyben élt, amely körülvette. Ki merte mondani, le merte írni az igazságot. Mindjárt mondjuk el: Rákosi Mátyás unokahúgáról van szó, D. Kardos Éváról, ő az Üzennek az évek szerzője, amelyet a Kossuth Kiadó a politikai könyvnapokra je­lentetett meg. KRIMISZERÜEN izgalmas kötet, nagyon is a mi világunkról, közel­múltunkról szól. Azokról az évek­ről, amelyek nagyon tevőlegesen szóltak bele az ember életébe. Ad­va van egy kislány, aki Makón szü­letett Kardos Sándor ügyvéd és Rá­kosi Mária gyerekeként. Az anyja a népes Rákosi család tagja volt, majdnem valamennyien részt vettek az illegális kommunista mozgalom­ban. A húszas években a testvérek közül többen emigráltak a Szovjet­unióba: tizenkét testvér közül há­rom lány és három fiú. Éva nyolcéves volt, amikor az anyja után ment. A Szovjetunióban nehéz körülmények között éltek. Ne feledjük, a harmincas évek ele­jét írjuk. Az anyja fizikai munkás­ként dolgozott. Férjhez ment egy bol­gár emigránshoz, a sok nélkülözés, a nehéz fizikai munka, a gyakran kapatos férj, mind-mind kikezdi egészségét. Végül tüdőbajt kap s rövidesen meghal. A kis Évát a ro­konok, Csillag Miklósék veszik ma­gukhoz, akik ebben az időben egy állami gazdaságot igazgattak. Meg­ismerkedik az orosz falusi élettel. Közben tanul, felveszik a Komszo- molba, elérkezik az 1940-es eszten­dő, amikor nagybátyját, Rákosi Má­tyást kiengedik a börtönből, s az Vass Zoltánnal együtt megérkezik Moszkvába. Ügy látszik, hogy ren­deződik az élete, érettségire készült, amikor Hitler megtámadta a Szov­jetuniót. Harmadnapra behívták a Komszomolba, és harmineadmagá- val egy Tula melletti faluba irányí­tották. Ezzel megkezdődött számára a háború, amely nagyon sok viszon­tagsággal járt. Partizániskolára ke­rült, kiképezték rádiósnak, híradós­nak, felderítönek, s ezzel el is dőlt a sorsa. Ezután nagyon érzéklete­sen írja le azokat az éveket, ame­lyeket mint partizán töltött el. Ek­kor ismerkedett meg későbbi férjé­vel, Dékán Istvánnal, aki egy Vas megyei parasztcsalád gyermeke, s katonaként került a Szovjetunióba. Antifasiszta iskolát végzett és szin­tén partizán lett. Nagyon érzéklete­sen írja le, hogy milyen bevetéseken vettek részt, hogyan teltek a hábo­rú napjai. MAGYARORSZÁGON is bevetik az ellenség hátába Nógrádi Sándor parancsnoksága alatt, Salgótarján környékéről nagy nehezen sikerült elvergődniük Debrecenbe, ahol az ideiglenes kormány székel, ahol munkát kapnak. Erdei Ferenc bel­ügyminiszter férjét kinevezi a ma­gyar államrendőrség detektívfel- ügyelőjévé. Rövidesen gyermekeik születtek, s ő is a Belügyminiszté­riumba került. Férje Péter Gábor helyettese. Már ez izgalmas dolog, de nem ez a lényeg, hanem a kor­szak, azok az évek, amelyeket a személyi kultusz éveinek is szok­tunk nevezni. A törvénytelenségek időszaka ez, amikor senki sem volt biztonságban, még Rákosi unokahú­gának a férje sem. Aki látva, érezve hogy valami nincsen rendjén, ész­revételeit beadványban jelezte a párt főtitkárának, s nem meghall­gatásra talált, hanem őt is megfi­gyeltették, s az a veszély fenyeget te, hogy letartóztatják. A feleség rohant a nagybácsi la­kására, hogy elmondja: ismeretlen személyek járkálnak a házuk körü! és egyik alkalommal a munkából jövet az utca végén fekete kocsi 1 pillantott meg. Éjjel kettőkor érkezik haza Rá kosi. Kemény párbeszéd alakul k közöttük. D. Kardos Éva elkesere désében azt vágja a nagybátyi 'szemébe: elküldted a férjem bead Ványát azoknak, akik ellen szól Miért nem hívattad magadhoz? C kérte, beszélni szeretne veled, miér, nem fogadtad? Te aljas vagy! — kiabáltam a sarokba repítve a szé­ket. Nem tudom, hogyan mertem ezt megtenni. Ma egyszerűen érthe­tetlen számomra, mert nagybátyám mindig tekintély volt előttem — emlékezik most könyvében. S AZTÁN jött az ellenforradalm kísérlet. A nehéz napok, majd jöt tek az alkotás évei, amikor kiseb! beosztásban, egyszerűbb viszonyo! között, de emberségesen lehetett él ni, dolgozni. Amikor azok az évék a törvénytelenségek időszaka má csak lidérces álomként voltak jelen s amelyeket soha nem lehet elfelej­teni^ azoknak, akik átélték. Hogy miként alakultak az egyéni sorsok nem lényeges, az a fontos, hogy a társadalom, a szocializmus jó irány­ba fordult. S a nehéz, a gyötrelme- sen nehéz esztendőkre már csak emlékezünk, mint tette e könyv szerzője, aki nagyon sokat átélt, s részese és formálója is volt az új világnak, amely vérben, kínban szü­letett meg, de mára megtisztulva tölti be feladatát, s egy nyugodtabb, emberi életet biztosít a mai nemze­dékeknek. Gáli Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom