Pest Megyei Hírlap, 1986. október (30. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-06 / 235. szám

1986. OKTOBER 6., HÉTFŐ Gázprogram Ráckevén A lakótelepiek nemet mondtak Ráckeve azon szerencsés települések közé tartozik, ahol a földgázhálózat kiépítését csaknem tíz esztendeje lehe­tővé tette az, hogy az Aranykalász Tsz bevitte a föld­gázvezetéket a Ráckeve közelében levő szárítóüzemé­be. A termelőszövetkezet már a földgázberuházás ter­vezésénél számolt a nagyközség egy részének lakossá­gi és közületi igényével is. Az eredeti terv azóta sokat változott, nem céljaiban, hanem a megvalósítás módjá­ban. A felmérés idején ugyanis elsősorban a közintéz­mények, illetve a többszintes lakóházak igényeire szá­mítottak, az 1982-ben elkészült tanulmányterv ilyen szempontok alapján vizsgálta a gázellátási lehetőséget. rincvezeték az újonnan elké­szült fogadóállomásig, majd a község belterületén három ut­cában készült el a hálózat. E munka értéke megközelítette az 5 millió forintot. Megvalósítás négy ütemben Csakhogy az eltelt idők so­rán nemcsak a ■ közületek anyagi lehetőségei lettek sze­rényebbek, hanem az is is­mertté vált, hogy Ráckeve a földgázprogram megvalósítá­sához semmilyen támogatásra nem számíthat. Éppen ezért a közületi társulást kibővítették lakossági társulással, és az új helyzetnek megfelelő, újabb tanulmányterv készült, amely a közintézmények ellátásán túl — természetesen a műszaki le­hetőségeken belül — sok la­kás bekapcsolását vette szám­ba. — A terv több mint tizen­négy kilométernyi földgáz- hálózat megépítésével és leg­alább ezerkétszáz lakás ellá­tásával számol — sorolja az adatokat Stáhli István, a nagy­községi tanács vb-titkára. — Közben az Ipari Miniszté­rium is áldását adta a rácke­vei földgázprogramra, és ta­valy megkötöttük a fogyasz­tói megállapodást is a gáz- szolgáltatóval. — Az igényeket megismer­ték, de vajon minek alapján döntöttek arról, hogy hol, mi­lyen sorrendben épüljön a nyomvonal? — Elsősorban a közületi és várható lakossági földgáz- igény ismeretében határoztunk a beruházásról. Az érdekelt­ségi hozzájárulást a végre­hajtó bizottság 25 ezer forint­ban állapította meg, ez már tartalmazza a kétezer forint­nyi tervezési költséget is. Vé­gül is négy ütemben és azon belül is szakaszokban látszott célszerűnek elvégezni a háló­zatépítést. — Hol tart a munka? — Az első ütem kiviteli ter­vei tavaly nyár elejére ké­szültek el, a munkálatokat pedig a ráckevei Aranykalász Tsz vállalta. A hálózatépítés tavaly júliusban kezdődött, és október 31-re be is fejeződött. Ennek során megépült a Lórévi úton a szárítóüzemtől a ge­— Hány lakást tudtak az első ütemben bekapcsolni a hálózatba? — Ezen a szakaszon 120 egyéni bekötési lehetőség volt, ám csupán 101 fogyasztó tar­tott igényt a földgázra és vett részt a beruházás költsé­geinek viselésében. A máso­dik ütem befejezési határide­je november 30, a harmadik ütem első és második részén még szeptemberben megtör­tént a műszaki átadás. A har­madik ütemben egyébként a HÉV-állomás, a Közivig ké­szenléti épülete és sok tanácsi intézmény, így például a böl­csőde, a Kölcsey utcai iskola is földgázt kap. A nyomvonal mentén 210 lakossági fogyasz­tó is igényt tart a földgázra. Ennek a szakasznak a kivite­lezési költségei meghaladják a 10 millió forintot. Elégedettek a munkával — Általános tapasztalat, hogy rendkívül nehéz jól dol­gozó kivitelezőt találni, olyat, akinek munkájával mind a tanács, mind a lakosság elé­gedett. Mi a helyzet ez ügy­ben Ráckevén? — A beruházás kivitelezője továbbra is a ráckevei Arany­kalász Tsz műanyagcső-szere- lö üzeme lesz. Tapasztalataink szerint a kivitelezés igen terv­szerű, az embereknek csak el­enyésző százaléka elégedetlen. Ügy tűnik, azok panaszkod­nak az építőkre, akiknek egyé­ni kéréseit műszaki okok miatt nem tudják teljesíteni a háló­zat építői. A beruházás mű­szaki ellenőrzését egyébként a Tigáz szakembere látja el, de a tanács egy megbízottat is alkalmaz annak érdekében, hogy állandó legyen a lakos­sággal való kapcsolat. — Ügy tudom, hogy a vi­szonylag nagy fogyasztású kö­zületi igénylők közül néhányon visszaléptek. A tanács fut a pénze után — Valóban, a Nyugat-Pest Megyei Sütőipari Vállalat he­lyi üzeme annak idején beje­lentette igényét a földgázra, ám utólag visszavonta. A Kövizig ráckevei készenléti telepe ugyan nem mondta vissza igényét, ám a budapes­ti igazgatóságon a megállapo­dás megkötése elhúzódott, idő­közben vezetői személycsere is történt. A tanácsi beruhá­zás költségei a Kövizig 400 ezer köbméteres gázigénye miatt lényegesen megnöveked­tek, hiszen a gerincvezeték keresztmetszetét is bővíteni kellett. — S most a ráckevei tanács fut a pénze után? — Igen. Kártérítési igé­nyünk van, s ennek érvénye­sítésére a gáztörvény módot is ad. — A lakosság jelentős, 100 ezer forintos kölcsönt vehet fel a földgázbekötésre. Véle­ménye szerint mi az oka an­nak, hogy az egyik utcában a háztulajdonosok többsége nem vállalta a közműépítés költségeit, és hogy nemmel szavaztak erre az OTP-, illet­ve a tanácsi lakásban lakók is? — Ügy gondolom, a Március 15. utcában, ahol a 25 érde­keltből mindössze 9-en igé­nyelték volna a gázt, talán a felmérők rábeszélőkészségé­vel volt a baj. de az is oka lehet, hogy több az idős, kis jövedelmű ember. Más a hely­zet az emeletes házakban élők­nél. Itt, a 89 lakásos lakóte­lepen, az otthonok fele taná­csi kezelésben van, ám az olaj­kazán közös. S bár a befekte­tés már az első évben felére csökkentené a fűtési, illetve a meleg víz költségeit, mégis a bérlőknek és tulajdonosok­nak csupán harmada szava­zott igennel. Ennek ellenére optimisták vagyunk, ugyanis egyre többen adják vissza a többszörösen visszafizetett használatbavételi díj fejében a tanácsi lakásaikat, fgy vár­ható, hogy hamarosan kicse­rélődnek a bérlők, és esetleg újra napirendre kerülhet a gazdaságosabb és kényelme­sebb gázfűtés bevezetésének lehetősége — fejezte be Stáhli István. M. K. A napot figyelik, jjj nap figyelése, viselke­désének megismerése egy­idős az emberiséggel, de jócskán akad feladata a mai csillagászoknak is. Az idei nap­sütésben bővelkedő évben több lehetőség adódott az MTA Napfizikai Obszervatóriuma kutatóinak a megfigyelésekre. A napfolttevékenységek és a napkitörések megfigyelését 50-nél több obszervatóriummal összehangolva végzik Az asztalok asztala Hatezer vendégnek Sitges tengerparti városka lakossága sikerrel valósította meg a nemrégiben elhatáro­zott tervet: felállították a vi­lág leghosszabb asztalát, amely körül egyszerre 6300 vendég foglalhatott helyet, s így a ka­talán fővárostól, Barcelonától 35 kilométerre délre fekvő Sit­ges üdülőváros beírhatta ne­vét a rekordok könyvébe. A 2410 méter hosszúságú asztalt a település tengerparti sétányán állították fel. Több helyütt felüljárókat is elhe­lyeztek a jobb közlekedés ér­dekében. A aitgesiek négy év­vel ezelőtti svédországi rekor­dot döntöttek meg: akkor egy 1007 méteres asztal körül négyezer vendég ült. A katalán településen az ut­cai vigasság egybeesett egy nemzetközi fantasztikusfilm­fesztivállal. A felszolgált éte­lek viszont nem fantázia szü­leményei voltak: ízletes népi fogásokat kóstolhattak meg az asztalnál ülők. Az évek röpülnek, a kéz nyugodtan jár El kellett lesni a szakmát Azt mondják, nagyon kevés ember olyan szerencsés, hogy elmondhatja: a hivatásának él. Legtöbbünknek nincs is ilyenje. Persze a színészeiket, az orvosokat, meg a tanárokat és a hozzájuk hasonlókat csakis úgy emlegetjük, mint a hivatásuknak élőket, még akkor is. ha némelyikről tíz­perces beszélgetés után kide­rül, hogy unja, illetve pénzért csinálja azt, amit csinál. A felsorolás is, a mindennap­jaink is bizonyítják, hogy az elkötelezettséget, a tudatos vállalást általában az értelmi­ségiekről tételezzük fel. Igaz ugyan, hogy olykor a bádo­gosról, a rakodómunkásról és a gpmbaszakértőről is azt ál­lítjuk, hogy a hivatásának él, de valljuk be, hogy nem ugyanarra gondolunk ilyen­kor. Bálint József kivétel, ö az a szakmunkás, akit még nem is ismertem személyesen, ami­kor már tudtam róla, hogy a munkája a legfontosabb szá­mára. Pontosabban annak élt közel fél évszázadon át, és most, hogy már nem tudja folytatni hivatását, arról be­szél a legszívesebben. Idős ba­H ullanak a fákról az őszi levelek, fogynak a parkokban a pádon sakkozók. A nagy parkban ugyanis számos asztal van játszóknak, többsé­gük ultizik, kisebbségük sakkozik, mindegyik pad körül ülve, körülállva kibicekkel. Ez egyébként az első rejtély: miért nem játszanak a kibicek is, miért csak néznek, mintha belépőjegyük lenne ál­lóhelyre? Rejtély. Van egy elméletem ugyan a megoldásra: noha szociológu­saink nem osztják fel az emberiséget aktívakra, akik játszanak, és passzí­vakra, akik nézik, de ha csak a lab­darúgás népszerűségére gondolok, ez szükséges lenne. Huszonketten a pá­lyán, 22 ezren a lelátókon. Itt az arány csak a fele, de megvan: ketten játsza­nak, tízen bámulják. A szociológusok viszont más ténye­zőkkel számolnak: például korosztá­lyokkal. A pádon sakkozók és kibicek nem átlagot képviselnek. Többségük nyugdíjas, na ja, ráérnek, ők érnek rá, az élet értelmét már feladták, az időt azonban agyon kell ütni. Van ugyan, aki szalagdál, kocog, mert fő az egész­ség, második az orvos, aki a bokafi­camot gyógyítja, de a javarésze inkább sakkozik. Persze a nyugdíjas kor nem egyeduralkodó, néhány középkorú és néhány fiatal is köztük van, lép, töri a fejét, vagy néz és csóválja a saját fejét, olykor olyik közbeszól. Ezek a játszókat Pistázzák, ICarcsizzák, nekik pertu alapon közbeszólási joguk van, ami itt társadalmi rang. Namármost: én sétálok és az aszta­lok mellett meg-megállok. A lényeg ér­dekel: a parti. Egy beszédes párhoz állok tizenegyediknek. Azt mondják: nono, meg ejnye, ejnye, főpásztor úr, meg ha te lila, én hupikék. A világos, mindjárt látom, támadásban van. Ve­zér* áttört, bástyáját ha lehúzza a Gombó Pál: ^aLLozóh nyolcas vonalra, sötét béna. De nem húzza le, valamiért egy gyalogot tol meg. Kis pisze, nagy pisze nem ugrál magában — mondja. Sem a lépést, sem a szöveget nem értem, de a partner igen. Erre ő is tol egy gyalogot. Mi a fenének? Valami elképzelt veszély el­len védekezik hosszú távon? Aligha, vezére most leüthető. De világos nem üt, hanem egy huszárral támadja a ve­zért. A kép világossá válik: sötét a ve­zért akarja bekeríteni, ott van mind­kettő figyelme, miközben a vezér már üthető lenne, a bástya másutt partit döntene. De nem, ők makacsok, odafi­gyelnek egy kitervezett és immár fö­lösleges mellékösszecsapásra. Vízveze­tők voltak — gondolom magamban, a lukat nem hegesztik be, inkább bőrö- zik a csapot, legközelebb újra kijönnek, kétszeres a jatt. Ott hagynám őket, de közben a sötét egyetlen védelmét, egy futárt is bevet a vezér elleni csatában. Most egy lépésben matt lehetne. De nem, világos védi a futár fenyegetését, a tíz kibic közül egy sem szól közbe. Én sem, továbbállok. Fiatal küzdőpár órával. Gyorsan lép­nek, snellezők, fő dolog, hogy a zászlók le ne essenek. Sötét üt egy huszárt, vi­lágos egy futárt, sötét gyalogost tol, vi- világos szintén. Mit akarnak? Sietni. Kiderül, hogy ez nem rossz taktika. Sötét leüt egy Védtelen bástyát, világos nyert. Nem nyert. Gyorsan belép a ki­rályával egy védelmi lyukba. Sötét oda­húz egy másik bástyát, ami jó lenne, ha nem volna ütésben. Le is üti a part­ner egy huszárral, sötét a huszárt, vi­lágos gondolkodik, a zászló leesik. A nézősereg felhördül. Ez nem sakk, ez versenyfigyelmetlenség. A szomszéd asztalnál ellenkező a helyzet. A sovány kisöreg csak néz és néz, időnként felemeli a kezét, kinyújt­ja, visszahúzza, gondolkodik. Világos bámulja. Megunom, továbbállok. Egy kibic magyaráz: Lajcsikám, ha most h5, akkor utána a futár vonalba jön, ha ő c2, vége a dalnak. A játékos szót fogad, gyalog h5. Erre a másik vezér­rel f5-re megy és tényleg vége a dal­nak. A következő lépés matt. A vesz­tes játékos a kibicet szidja, magázza. Maga marha — mondja. Egy másik ki­bic: nem kellett volna neki szót fogad­ni. Első kibic magyarázni kezd. Maga csak ne beszéljen itt! Érzi, ki van ta­szítva, feláll, nincs többé pertu, nincs fontosság, nincs kacagás. Átül a lassú kisöregekhez. ahol az állás változat­lan, a sovány felemeli a kezét, aztán visszahúzza. Az átvándorolt kibic meg­szólal : jó áz. Jó is lenne, de a sovány inkább töpreng: aztán rosál. Most a kövér kezd el habozni. Átállok ón is. Egy fiatal győzködik egy öreggel. Sakk-sekk. Az öreg gon­dolkodik, aztán leüti a huszárt. A fia­tal most bástyával fenyeget, az idős két huszárát vonja össze matthelyzet­be.- A fiatal diadalittasan odahúzza a bástyát, sakk. A király kilép. A hu­szármatt védhetetlen. Hja, végre egy játékos. Az öreg. I stenem, mi lesz itt, ha jön a tél? Hó. És hol játszanak a mai pan- cserek, nyugdíjasok, kibicek? Korcso­lyázni aligha fognak, síelni sem, ha­csak a hamari sakk-sekkes ifjú nem. Jön az ősz, az esős része, jön a tél, amikor sétálok, majd a hóban, azt né­zem, hol nincs út. mert az utak sáro­sak, bele a hóba, ahol azt nézem, nincs-e jég, mert elcsúszom. Sic tran­sit gloria mundi. rátom, Matyi bácsi tette elém a bizonyítékot néhány évvel ezelőtt, mondván, ha nem hi­szem, járjak utána, azaz kós­toljam meg. — Hogyan tanították a mes­terség szsretetére annak ide­jén? — Szerettem én azt magam­tól is — nézett rám, mint aki nem érti a kérdést. — Mégis: elmagyarázta a főnöke, hogy mit és hogyan kell csinálnia? — Az bizony nehéz lett vol­na, mert egy szót sem tud­tam németül, ő meg, ugye, sváb volt... — Megmutatta talán, ho­gyan kell fogni a szerszámot? — Azt meg mindenkinek magának kell kitapasztalnia, hiszen ahány kés, annyi fogás. Ugyanez vonatkozik az embe­ri kézre is; nemcsak a pénz értéke függ attól, hogy ki tartja a markában, hanem szerszám haszna is. Vegyük például a bárdot: nincs két egyforma súlyú és fogású hen tesbárd. A jó szakember ép pen arról ismerhető fel, ho­gyan választ szerszámot ma­gának és hogyan bánik azzal! — melegedett bele a beszél­getésbe Bálint bácsi. Lám, a saját maga által gyűjtött ta­pasztalatokról könnyebben tu­dott beszélni, mint arról, hogy miként tanították dolgozni 40—50 évvel ezelőtt. Gyaní­tom, hogy ennek is oka van: őt és kortársait nem a szak­munkásképző intézet, hanem a szükség tanította a munka szeretetére, mégpedig igen egyszerű pedagógiai módszer­rel, amelynek az volt a lénye­ge, hogy ha nem dolgozol ki­válóan, le is út, fel is út! An­nak pedig igen hamar el kel­lett dőlnie, hogy kinek van vele született készsége az adott foglalatossághoz, mek­kora adag szorgalom, kitartás szorult a 13—14 éves (!) gye­rekekbe. Bizony, sorsok dőltek el nem évek. de napok alatt, hiszen az önálló üzletvezetők, önfenntartó mesteremberek nem engedhették meg maguk­nak, hogy — mondjuk, egy mai oktatási intézményhez ha­sonlóan — évekig tanítsák az arra érdemtelent. Bálint bácsi így emlékezett visza a kezde­tekre: — Szerettem nézni a hente­sek munkáját a Jerzabek ven­déglőben, kölyökkoromban. Egyszer odaszólt az egyik se­géd. hogy adj egy pár kol­bászt a néninek! Nagy igyeke­zetemben észre sem vettem, hogy máris figyelték, ponto­san számolom-e }ci a vissza- járót, hogyan adom át az árut... A munkaadóm pedáns em­ber volt. A hús nem lehetett véres. Ügy kellett bontani, hogy az áru gusztusos marad­jon. Törölgettük is a combo­kat, mint a hímes tojást, míg olyan fehér nem volt, mint a kréta! Ajaj! — sóhajt az idős ember — a főnök kedvébe kellett ám járnunk, ha azt akartuk, hogy szeressen ben­nünket. Más megoldásunk nem is volt, mert akinek nem tetszett a fizimiskája, egyket­tőre kezébe kapta a munka­könyvét. Jó kezű segédeket is kirúgott gondolkodás nélkül, hiszen tíz másikat vehetett fel a következő pilanatban ... •Tehát mégiscsak létezett a tanításnak egyféle formája. A mesterek és a segédek meg­engedték, hogy a kezdő elles­se a szakma fortélyait. Micso­da különbség ez, a mai lehe­tőségekhez mérten! — Miről ismerhető fel a jó hentes? — Hogy nem sír az áruja. — Tessék? — Ha például a parizer túl nedves, azt mondják, hogy könnyezik a vágása. Márpedig a vágott szeletnek is tartania kell a fényét. De van itt még valami,, amit úgy fogalmaztak meg a szakmán belül, hogy az az igazi művész, aki a vén marhát is el tudja adni. Fél­re ne értsen, nem arról van szó, hogy becsapjuk a vevőt, hanem éppen ellenkezőleg: úgy kell feldolgozni az anya­got, hogy a vásárló elégedett legyen. Egyébként is mindent föl kellett dolgoznunk. Nem­csak három marhát, de disz­nókat,. birkákat is vágtunk hetente és ezekből sem ma­radhatott más, mint a kör­mük és a szőrük! , — Nagyon dicsérik az ön által készített kolbászt. Me­lyik a kedvenc fűszere? — A Ielkiismeret... Higgye el, hogy az a legfontosabb. Én sem használok más fűszert, mint a többi szakember. Nin­csenek titkaim a kolbászkészí­tés módját illetően sem. — Bálint József negyven évet dolgozott hentesként, il­letve nyugdíjba vonulása óta is serénykedett — 130—140 disznót vágott PilisVörösváron minden évben a téli hóna­pokban. — Soha nem a munka, min­dig a teendők beosztása érde­kelt, hiszen az egyik teendő várja a másikat. A szakmát pedig úgy sajátítottam el, hogy mindig tanultam hozzá és mindig a jobbik, a szebbik megoldást választottam. Nem kapkodtam és nem lökdöstem soha senkit. A munka röpült, de a kéz nyugodtan járt. Egyetlen bá­nata, hogy már nem tud dol­gozni, pedig még nem akart pihenni. 6z. Z.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom