Pest Megyei Hírlap, 1986. október (30. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-06 / 235. szám

1986. OKTÓBER 6., HÉTFŐ 3 Tizenhármán Aradon JXTem voltak lánglelkű forradalmárok. Jó részük ma- ^ gyárnak sem vallhatta magát s nyelvünket sem bírta. Uralkodójuk jóváhagyásával esküdtek föl a ma­gyar' királyra és a magyar alkotmányra. Nem voltak felkelők, de lázadóvá váltak, amikor 1848 áprilisa — a Habsburg-ház trónfosztása — után is helyükön ma­radtak a magyar honvédseregben. Tudatosan vállalták a további harcot. Pontosan tudták, mi vár rájuk bukás esetén. Kegyelmet egyikük sem remélhetett, a többszö- rösöen fölkínált menekülési lehetőséggel mégsem élt közülük egy sem. A magyar szabadságharc vezénylő tábornokai vol­tak, akik esküjükben vállalt kötelességüket teljesítet­ték. Nem vakon természetesen, ha nem is egy Petőfi Sándor lobogásával. Mégis igazak rájuk a költő szavai: „... érted haltak, szent világszabadság!’’ Hiszen ezek a katonák nem csupán Magyarország nemzeti függet­lenségéért küzdöttek; felvilágosult gondolkodású em­berként az egyetemes haladás ügyét is látták megtes­tesülni a magyar nép harcában. így kerülhetett egy táborba, s egyazon megtorló kezébe a német és a magyar főnemes, az osztrák ér­telmiségi és a szerb paraszt. Nemzeti és társadalmi hovatartozásra való tekintet nélkül tették a dolgukat, s vállalták annak minden következményét. S így vál­hattak a magyar szabadságharc jelképévé vértanúsá­gukkal. S ha az évfordulón megidézzük őket, társaikra is emlékezünk: a bujdosókra, az emigránsokra, a bi­rodalom várbörtöneinek foglyaira. Ok tizenhármán jelképpé lettek, vértanúhalálukkal például szolgálhatnak; Aulich Lajos, Damjanich János, Knézich Károly, Lahner György, gróf Leiningen-Wes- terburg Károly, Nagu-Sándor József, Pöltenberg Ernő, Török Ignác, gróf Vécsey Károly, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Lázár Vilmos és Schweidel József. M. N. P. Megkérdeztük Egészségneveiők munkája Mint hírül adtuk, Szentend­rén tanácskoztak a szocialista országok egészségnevelési in­tézeteinek vezetői. A házigaz­dát, dr. Bottá Ádámot, az OENI igazgató főorvosát kér­deztük a konferencia munká­járól. ® Mi is volt az eszmecsere célja, témája? — Hadd kezdjem azzal, hogy 1964-ben magyar kezdemé­nyezésre hazánkban került sor először ilyen találkozóra, s most másodszor volt, a szín­hely a mi országunk. Az igaz­gatói tanácskozás célja min­den évben az, hogy a tapasz­talatcserén túl egyeztesse, koordinálja a lakosság egész­ségi állapotának javításáért folyó tevékenységet, értékelje az egyes országok eredmé­nyeit. Idén f oglalkoztunk az egészségnevelés hatékonyságá­val is. talán többet, mint ed­dig. Ezenkívül megállapodtunk néhány fontos nemzetközi ese­ményről. S ide kívánkozik: nemcsak az igazgatók jöttek el, hanem azok a szakembe­rek is, akik a szocialista orszá­gokban az egészségnevelés kö­zös szótárának kialakításán, a terminológia egységesítésén dolgoznak. O Melyek a konferencia fő tapasztalatai? — Mindjárt az első, hogy sorra-rendre születnek az egyes országok egészségvédel­mi programjai, ez történik most hazánkban is, készül az átfogó társadalmi program. A második, hogy a figyelem kö­zéppontjába került a munka hatékonysága, s ezzel össze­függésben az, hogy e nagy lé­legzetű programokat szolgáló szervezeti változások is szük­ségesek az egészségnevelés rendszerében. Van tehát mit ellesnünk egymástól, ha ko­molyan vesszük, hogy változ­tassunk országaink népessé­gének egészségi állapotán. ® Említene konkrétumokat a tervekből? — Természetesen. Például megállapodtunk, hogy Moszk­vában évente kétszer kiadjuk azt a tájékoztató füzetet, mely a szocialista országok egész­ségnevelési híreit, újdonsá­gait ismerteti. Megegyeztünk abban is, hogy Jugoszláviában afféle nemzetközi egészség- nevelőplakát-bankot hozunk létre, ide minden tagország el­küldi kiadványait, cserébe sokszorosítható filmet kap a többiekérő!. 1987-ben a len­gyelországi Lódzban a rákkal kapcsolatos egészségnevelésről rendezünk szimpóziumot, egy esztendővel később pedig Prá­gában, az Unescóval társszer­vezésben tartanak egészség­nevelőknek és pedagógusoknak közös európai kongresszust. Jövőre lesz 75 éves az NDK higiéniai múzeuma, az ünnep­ség alkalmából Drezdában ke­rül sor eszmecserére. Szó volt arról, hogy az egészségnevelé­si kifejezéseket egységesítő bi­zottságba a jövőben meghív­ják megfigyelőként a WHO — az ENSZ Egészségügyi Szer­vezete — képviselőjét, s á szocialista országok is képvi­seltetik magukat a WHO ha­sonló témájú eseményein. Végül a részvevők beleegye­zésüket adták, hogy hazánk kérje az 1991-es egészségneve­lési világkonferencia rendezé­si jogát. Megpályázzuk ... V. G. P. A Ráckevei-Duna-ágban szinte minden stég foglalt a hét végén. Van, aki csak a parti köveken kuporog, s vi­gyázó szemmel követi az úszó minden rezdülését. A hor­gászszerencsét mintha szám­űzték volna, a szezonban alig-alig akadt komoly fogás errefelé. Mindezt Szűcs And­rástól, a Ráckevei Horgász­egyesület elnökétől tudjuk. — Évente kétezer mázsa pontyot telepítünk a Dunába, de egyre több az eszkimó, s kevés a fóka. Sokan hódolunk már e szenvedélynek. A három pesti gimnazista fiúnak is csak arasznyi sügé­rek jutottak, igaz, vagy négy is a szákba került. — Még a hét elején elhatá­roztuk, hogy ide jövünk va­sárnap — így beszél Keresz­tesi Attila. — A barátomé a szerelés — mutat Felfalusi Péterre. — De meghálálom a kölcsönt, én leszek otthon a szakács. — Lassan szedhetjük a sá­torfánkat, délután fizikát kell tanulni — veti közbe Gál András. — Mire a HÉV-vel hazadöcögünk, késő lesz. — Sajnos ezt a vidéket már régóta nem lehet nyugodt, bé­kés horgászparadicsomnak ne­vezni — állítja Pappné Bas­ier Erzsébet, a Keve Hotel vezetője. — Pedig a prospek­tusokban így hirdetik. De mit is írhatnánk a helyébe? Ke­vés a látnivaló, ami ilyenkor, az utószezonban is ide vonza- ná a vendégeket. A nyugal­mat a szemközti étterem disz­kózenéje zavarja, legalábbis erről írt panaszos levelet az egyik nyugatnémet vendé­günk. Balfogás volt az is, hogy az autóparkolót az abla­kok alá telepítették. Azután a mostani árengedménnyel sem olcsó itt a szállás, a ha­zaiak nem is nagyon jönnek. Talán úgy lehetne jobb az üzletmenet, ha a szauna mel­lé kondicionálóterem is épül­ne, ahol speciális programot Hosszúra nyúlt az utószezon Napozók a vízparton. A cím fölött balra: Szentendre főterén kelendőek voltak a köny­vek. Mellette: A Viktória fagylaltozó Leányfalun. (Erdősi Ágnes és Hancsovszki János felvételei) kínálhatnánk — például a fo­gyókúrázóknak. A Bánlaki család több mint 3 évtizede vette a nyaralót a ráckevei Keszeg soron. Ä fér­fiak horgásznak, az asszo­nyoknak is akad dolguk a kertben, a ház körül — Itt gyerekeskedtem én, a fiam, s most a pip unokám — mondja Bánlaki Sándorné. Konyhakertünk nincs, de szé­pen terem a szőlő, a gyü­mölcs. Már csak ezért is ér­demes ilyenkor jönni, s nem csupán a pihenésért. Strandvizit. Kezdjük Rácke­vén. Nyitva, de nem tolong a közönség. Az üres medence mellett egy házaspár sütkére­zik a napon. A bisztróban öt fiatalember üldögél. Söröznek. — Ez a mai programunk — mondják. — Ez volt a tegnapi is. Visegrád, lepencei strand­Erről olvastam Azok a jóságos szolgáltatók E gyütt jártam gimnáziumba egy lány­nyal, akinek a fiúja addig mondo­gatta neki, hogy milyen csúnyácska, míg­nem elhitte, búbánatba esett, alig lehetett lelket verni belé. A lélekverés sikerült. A fiú sokszor ismételgette, görbe az orra, nem elég karcsú a dereka, túl vékony a lába. A lány nézegette az orrát, tényleg görbe volt egy kicsit, a lábát, amely lehe­tett volna erősebb, a derekát, amiből nyu­godtan lefaraghattak volna valamennyit. A rosszat, kellemetlent nehezebben, a jót egyetlen szóra elhisszük. Eszünket, erőn­ket, ügyességünket, ha dicsérik, .önbizal­munk izmosodik. Mi magunk is inkább a jót keressük magunkban, hibáinkat igyek­szünk tompítani. Ezért hasznos, ha állan­dó ellenőrzés alatt állunk. Önkritikái készségünket se(m árt folyamatosan edze­ni. Az önkontroll hiányában könnyen jár­hatunk úgy, mint némely szolgáltató egy­ségek. Vezetőik lelkivilágában épp az el­lenkezője játszódik le, mint a lányéban. Mivel nem bírálják őket, előbb-utóbb el­hiszik, munkájuk maga a tökély, a lakos­ság csak hálával tartozik nekik. Nemrég a Magyar Nemzetben olvastam ennek fej­lett példáját. A reklamációt visszautasít­va azt mondta a cég képviselője, a garan­ciális rendelet betartásával kapcsolatban az utóbbi öt évben semminemű panasz nem merült föl. Utána következett a szokványos kenetteljes szöveg, hogy mesz- szemenően egyetértenek a hibák föltárá­sával, hiszen az azok kiküszöböléséhez vezető úton ez az első lépés. Mondandója megtámogatásához segítségül hívta a sta­tisztikát, amely szerint átlagosan minden a legnagyobb rendben van. Eddig azt hittem, a szolgáltatók ezt nem gondolják komolyan. Ám úgy látszik, ko­molyan gondolják. Addig-addig mondo­gatják maguknak, ők a legszebbek, leg­jobbak, hogy a végén el is hiszik. S e hit kialakulásában mi vagyunk a hibásak. Most már ebben is biztos vagyok. A szol­gáltatók ugyanis gondosan vezetik a sta­tisztikát. Évről évre kimutatják, hogy a hozzájuk érkezett lakossági panaszok, ja­vaslatok, észrevételek, közérdekű bejelen­tések, a kiszállások, megnézett, megjaví­tott készülékek, berendezések számához képest csak ezrelékekben fejezhetők ki. Ebből levonják a rosszindulatúnak nyilvá­nítható, helytelenül megcímzett, pontatla­nul fogalmazott irományok számát, kere­kítenek lefelé, s akkor majdnem a nullá­nál kötnek ki. Aki hallgat, az egyetért, vélhetik a szolgáltatók, ők kitűnőnek minősítik tel­jesítményüket, mi pedig' hazafelé, otthon mérgelődünk, megfájdítjuk a fejünket. Tollat, papírt az istennek sem veszünk elő, hogy írásban közöljük panaszunkat, közérdekű bejelentésünket, észrevételün­ket. Ráadásul olykor elkövetjük a lehető legnagyobb hibát. Leállunk vitatkozni a cég emberével. Mi történik ilyenkor? Elő­jönnek a spanyolfal mögül a többiek, ők is mondják a magukét, a hátunk mögött az újabb megrendelők türelmetlenkednek. Két tűz közé szorulva örülhetünk, ha ép­ségben távozhatunk. V eszekedés helyett írjunk panaszleve­let? írjunk, minél többen, de meg­súgom, így sem érünk el semmit. Ez esetben azt mondja a szolgáltató: igen, igen, a múlt évihez képest 2,8 százalékkal több a panasz, de ne feledjék az elvtársak, hogy az elégedettek nem írnak. Vegyük figyelembe őket is, a panaszos levelek számából vonjuk le a nyilvánvalóan rosszindulatúakat, az izgágákat, az írás­kényszerben szenvedőket. Így összegezve már csak ezrelékben fejezhető ki a pa­nasz. Kerekíteni is szabad, hogyne volna szabad, s máris a nullánál vagyunk. Kör Pál fürdő. Iratkapoccsal rögzítet­ték a lapot az oszlopra, piros filctollal ezt írták rá: zárva. Lelakatolták a bejárat mellet­ti ajándékboltot is, polcai üre­sek. Nyitás tavasszal. Leányfalu. A nappali őr, Horváth József néhány hete még úszómesterként dolgozott. — Az elmúlt hét végén még néhányan ide tévedtek, de sajnos már hiába jöttek. A strandmedence burkolatát már félig felszedték, új kék és fe­hér mettlachilapok kerülnek oda — a következő szezonra. Papsziget. Itt valaki már a télre gondolt. A bejárat mel­letti hőmérsékletet jelző táblán ez áll: levegő 2 C-fok, strand­medence 2 C-fok, úszómeden­ce 2 C-fok. Hogy plusz-e, avagy mínusz, arról nem szól a fáma, előjel híján csak gya­níthatjuk: ruég plusz. Hofmann József, a visegrádi révállomás pénztárosa: — Szombaton összesen 1302 forint volt a forgalom, összehason­lításul: augusztus 2-án ugyan­csak szombaton 12 999. Palotamúzeum, Gerstmayer Árminná, a kassza kezelője: — Ez már az utószezon vé­ge. Nyáron egy szombaton át­lagosan 2 ezer jegy kelt el, tegnap alig több mint a fele. A mi múzeumunk egész évben nyitva, a Salamon-torony és a fellegvár novemberben zár. Minigolfpálya a Papszige­tein. Az üzemeltető gmk egyik tagja, Haller Istvánná mond­ja: — Jó közepes szezon volt, de ma, vasárnap, jó.’ ha az a pár ember eljön, akiknek a kérésére kinyitottunk. Ha a következő hét végén esik, bi­zony a helyén marad a lakat. Teljesen más a kép Szent­endrén. A múzeumok előtt néhol sor kígyózik, eligazodni is reménytelen a megyei mű­velődési központ és könyvtár környékén a zsibvásár töme­gében, s a város tele turisták­kal. Nyitva még a Dominó pen­zió is, de a házigazda, Mák Lajos, 10 órakor nyugodtan gereblyézhet pizsamában, für­dőköpenyben. — Hat szobánk van, most mind üres. Fontol­gatjuk, hogy télire pihentetjük majd az ipart. Tavaszig meg­élünk az én fizetésemből, a birkózóválogatott gyúrója va­gyok. Nem üres viszont a papszi­geti kemping. Varga József, a portás készségesen magyaráz­za: azok a lakókocsik itt ma­radnak télire, a tulajdonosaik az NDK-ból majd nyáron jön­nek megint. Ám odébb vidám társaságra lel az érdeklődő. Nagy Sándorné, a dél-budai kempingklub titkára viszi a szót: — Áprilisban költözött ki ide 12 család, s azóta innen járunk munkába, innen indul­nak a gyerekek iskolába. Nyolc lakókocsi mostanáig maradt. Előzékeny volt a Du- natours, maradhattunk. Csu­pán annyi az ár: vállaltuk, hogy társadalmi munkában segítünk a kempinget rendbe tenni. S hogy mikor költö­zünk haza? Majd ha fagy... A Szentendrei-Duna-ág ha­todik folyamkilométerénél vi­zi alkalmatosságok szelik a habokat. Fiatalok és idősek versengenék, ki ér át gyorsab­ban a túlsó partra. Őszi víz — erre a névre hallgat a ter­mészetbarát-szövetség lomb­hullató vízi túrája, idén az utolsó, 3 napos. Állnak a sát­raik, a parton kajakok, kenuk, kilbotok. Pereházy Péter, a váci Sző- nyi Tibor Kórház gazdasági vezetője mondja: — Vagy 60-an jöttünk, a mi családunk például egy kenuval és négy kajakkal, az utóbbiból min­den gyerekünkre jutott egy. Egyébként az ÉTI egyesületé­ben evezünk. A program? Lampionos tábortűz, élmény- beszámoló, indián nyíllövő­verseny és favágás. Tavaly én vágtam át leghamarabb az öles fát. És a szilvaevés. Pró­bálja csak ki: kajakban ülve kapjon el a szájával egy bot végén, madzagon lógó szil-- vát... Fazekas—Vasvári Panaszkodik a szentendrei Rákeres: mostanában rosszul ke­res ...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom