Pest Megyei Hírlap, 1986. október (30. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-04 / 234. szám
6 1986. OKTÓBER 4., SZOMBAT Színházi levél Cecilek • 1917 januárjá-' ban vagyunk. Valahol, messze, állítólag háború zajlik. Frontok nevei olvashatók a reggeli lapokban: Galícia, Isonzó, Doberdó, Verdun, Ypern. írnak valami tankokról, amiket az angolok vetettek be. A német búvárhajók megkezdték valami korlátlan tengeralattjáró-háborút az Atlanti-óceánon. Állítólag mozgolódik valami a cár atyuska szent birodalmában is. És azt mondják, az Egyesült Államok hamarosan . hadat fog üzenni Németországnak. De itt, a háborúban álló Osztrák—Magyar Monarchia második legnagyobb városában, a magyar fővárosban, Budapesten, nem az az esemény, hogy hányán estek el a legutóbbi isonzói csatában, vagy hogy mennyien fagytak meg az orosz hómezőkön bevetett magyar bakák közül. Az sem esemény, hogy egyre romlik a belpolitikai helyzet, és egyre romlik az ellátás, az élelmezés helyzete is. Végtére, akiket ez érint, csak a m rnkás-, paraszttömegek. S akik a frontokon szenvednek, azok is többnyire közülük kerülnek ki. A hadiidők Pestje viszont nem rájuk figyel. A helyszín a legdivatosabb színház: a Vígszínház. És a szerző a legdivatosabb úri író: Herczeg Ferenc. A kettő együtt: már elegendő is a de- cens, jólnevelt sikerhez. Herczeg, aki eddigre már nemcsak tucatnyi regényben írta meg a századforduló s a századelő úri középosztályának életét, hanem színművekben is megnyilatkozott például a magyar történelem egynémely fontos mozzanatáról (lásd az Ocskay brigadérost, 1901-ből, mint példát és mintát), pontosan tudta, mi kell 1917 telén az ő olvasó- és nézőközönségének. Lehet, hogy a frontokon aratott a halál és a járvány: ' Lehet, hogy egy Gyóni Géza nevű költő valahol, egy Krasznojarszk nevű orosz város mellett, a hadifogolytáborban arról rótta verseit, hogy csak egy éjszakára kellene elküldeni a háború poklába az otthoni ügyeskedőket, nagyszájú háborús uszítókat, a háborús viszonyok vámszedőit és az úri „untauglich”-okát — de mindez nagyon messze volt. A kérdést nem úgy kellett feltenni, hogy mi történt a Do- berdón, hanem hogy volt-e Cecil a Török utcában. Herczeg Ferenc darabjának ugyanis ez a’ azóta szállóigévé vált kérdőmondat az alapkérdése. A Kék róka hősnője, Cecil, a kacér, finom, elegáns, csinos, elmés stb. úriasszony (az édesvízi hidrák természetrajzáról alapvető tudományos könyvet író jeles egyetemi tanár felesége) időnként ugyanis eltűnik szerény budai villájából, és ilyenkor az is lehetséges, hogy a Török utcába megy, bizonyos Trill báróhoz, aki amellett, hogy főfoglalkozásban báró, mellékállásban híres úrvezető és sportrepülő (mely kedvtelésekhez már 1917-ben sem igen volt elegendő a bérből és fizetésből élők jövedelme ...) Lehetséges, mi több, akár valószínű is, hogy Cecil és Trill báró között (aki egyébként olyan üresfejű alak, hogy ha repülőgépe netán túlsúllyal terheltnek mutatkozna, az semmiképp sem a báró agyvelejének túlzott méretei és súlya következtében történhetne), nos, lehetséges, mi több, akár valószínű is, hogy Cecil és a báró között, hm, ho«v is mondjuk, lie - z on van, volt. Es az is lehetséges, hogy ezt a kedves házibarát, Sándor, a kissé hevülékeny fiatalember, jól szimatolta ki. Sőt, az is lehet,, hogy amikor Cecil bevallja férjének, a jámbor és önironikus Pálnak, hogy megcsalta őt Trill báróval, akkor ezzel a látszólagos igazmondással hazudja a legnagyobbat. Mert nem járt a bárónál a Török utcában, nem volt vele viszonya, pusztán arról van szó, hogy a Török utcában van az a szűcsműhely, ahol egy bizonyos kékróka kepp ügyében többször megfordult. De azért mondja mégis, hogy Trill és őközte több volt társasági kapcsolatnál, mert akkor természetesen elválhat Páltól, és hozzámehet a kedves, ám őt (Cecilt) régóta és őrülten imádó Sándorhoz, aki (nem mellesleg) igen gazdag fiatal úriember. (Legalább olyan jólétet tud tehát majd biztosítani Cecilnek, mint Pál.) Amellett jóval fiatalabb, jóval kevésbé okos és szellemes, tehát kevesebb gondot okoz majd a kézbentartása. És Jiogy a derék Pál se maradjon hoppon (meg hogy a jók is elnyerjék méltó büntetésüket), őt meg a fiatal, temperamentumos, sőt, egyenesen agresszív rajztanárnő, Lencsi veszi férjül. Borzasztó izgalmas téma, mi tagadás. A rutinos Herczeg itt szemlátomást a francia bulvár vígjátékszerzők — Feydeau, Labiche —, az angol Oscar Wilde és G. B. Sfiaw, valamint a magyar Molnár Ferenc nyomdokain járt. Kétségtelenül jól tud szituációkat teremteni, fordulatokat is jól talál ki, még a dialógusai is elég szellemesek, s a figuráiban is van annyi karakter, hogy jól játszhatók legyenek. De az egész, mint írói teljesítmény, mint művészi mondanivalót hordozó alkotás, menthetetlenül felszínes, menthetetlenül figyelemelterelő. Viszont az 1917-es bemutatót agyondicsérték a kritikusok — még a szigorú és igényes Kosztolányi is. Igaz, inkább a kiváló szereplőgárdának szólt a dicséret. Varsányi Irén mint Cecil remekelt elsősorban, de mellette Csortos Gyula, Tanay Frigyes és Gombaszögi Frida is jeleskedett. Aztán, húsz évvel később, 1937-ben, már a Nemzeti kamaraszínházában, újra sikerdarab lett a Kék róka; ekkor Bajor Gizi, Rajnay Gábor, Kiss Ferenc, Jávor Pál és Olthy Magda játszották a darabot. M őst, majd’ ötven év múltán, a Radnóti Miklós Színpad ásta elő a Kék rókát, és csinált belőle — ha valószínűleg nem is akkorának várható közönségsi kert, mint a régi előadások —, de egy tisztes és érdekes produkciót. A talányt itt sem oldják meg (minek is) — viszont történik valami, ami manapság elég ritka (sajnos) a színpadjainkon: Bencze Zsuzsa rendezése és a színészek játéka (főleg Takács Katalin Cecilje és Kozák András Pálja) felelevenít egy stílust, az úgynevezett társai gási darab stílusát. Ezt a könnyed, elegáns, finom, szellemes stílust ma már alig tudják nálunk. Enélkül viszont Herczeg Ferencet, de Molnár Ferencet sem lehet jól játszani, (öt főleg nem.) Á Kék róka engem nem hoz lázba, mert 1917-ből szívesebben emlékezem Ady A halottak élén kötetének megrázó verseire — de szórakozásnak kellemes, jól megcsinált előadás. Takács István Vetélkedőt szervez az MSZBT Jubileumi együtt utazás Ismét vetélkedőre invitálja a játékos kedvű felnőtteket és fiatalokat a Magyar—Szovjet Baráti Társaság: az Utazzunk együtt című műveltségi játék a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulóját köszönti. A jövő év november 7-én lesz hetven éve, hogy Oroszországban győzött a szocialista forradalom, s e jubileum alkalmat kinál arra, hogy országos vetélkedőn bemutassák a soknemzetiségű szovjet állam történelmét, kultúráját, sportját, a baráti szocialista ország népének mai életét. ' A játékra az MSZBT tagcsoportok 5 fős csapatainak jelentkezését várják; felkészülésükhöz irodalmat ajánlanak a szervezők. így például a Panoráma útikönyvek közül a Szovjetunió, a Moszkva, a Ki- jev és a Leningrád című kötetek alapos tanulmányozása segítheti a sikeres felkészülést. Emellett a jövő évtől a társaság hetilapjában, az Ország-Világban is számos olyan cikk jelenik meg, amely tovább gazdagíthatja a személyes tapasztalatok, illetve olvasmányok alapján megszerzett ismereteket. A vetélkedő többfordulós lesz. A házi versenyeket januárban és februárban rendezik meg, a megyei, budapesti, kerületi versenyek időpontja április, május, a területieké szeptember. Az országos elődöntőt októberre tervezik. Novemberben a döntő részvevői adnak számot tudásukról ; ők — más értékes díjak mellett —* közös társas- utazáson ismerkedhetnek a Szovjetunió tájaival, s ismerkedhetnek a Moszkva környéki városok nevezetességeivel.. A nevezéseket november 1-jéig írásban kell eljuttatni a megyei, Budapesten a kerületi pártbizottságok propaganda- és művelődési osztályára. A jelentkezési lapon fel kell tüntetni a csapat nevét, címét, a csapatkapitány nevét, életkorát és foglalkozását. Eltemették Kórodi Andrást Családtagjai, barátai, pályatársai 'és tisztelői vettek végső búcsút pénteken Kórodi András Kossuth-díjas kiváló művésztől, a Magyar Állami Operaház első karmesterétől, a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának elnökkarnagyától, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola volt tanszékvezető tanárától. A Magyar Állami Operaház előcsarnokában, koszorúkkal borított ravatalánál a dalszínház társulata, a párt- és a társadalmi szervek nevében Petrovics Emil Kossuth- és Er,kel-díjas kiváló művész, zeneszerző, az Operaház igazgatója. búcsúzott a művésztől, aki négy évtizedes operaházi működése után, a hazai és a nemzetközi zenei élet kiemelkedő egyéniségeként 64 esztendős korában, alkotóereje teljében, váratlanul távozott az élők sorából. A művelődési kormányzat, a kulturális és művészeti élet és a közönség képviseletében Pusztai Ferenc művelődési miniszterhelyettes' emlékezett a mtívészre. Mint mondotta: a magyar zenekultúra nagy egyéniségét, a nagy elődök méltó utódát gyászolják a családtagok, a barátok, a kollégák, a tanítványok. » A Budapesti Filharmóniai Társaság részéről Wittmann Árpád, a társaság zenekarának ügyvezető igazgatója, sírjánál pedig a magyar zenésztársadalom nevében Szokolay Sándor zeneszerző vett végső búcsút az elhunyttól. Kórodi Andrást a Farkasréti temető művészparcellájában helyezték örök nyugalomra. A ml iskolánk, a mi családunk Egyszerre sírni és cselekedni Biológiai lényünk és évezredek társadalmainak törvénye uralkodik rajtunk, amikor bekapcsolódunk a születés—halál körforgásába. A világegyetem méreteihez képest eltörpülő földi létünk gyötrelmes gyönyöreit teremtjük meg új generációk nemzésével, felnevelésével, öregeink eltemetésével. Ennek a természeti-társadalmi rendnek a lüktetése akadozni látszik az* ezredvég emberében. Az ipari társadalmak megjelenése mintha földi méretekben okozott volna zavart a természet meg-meg- újulásában. Tények és kérdések Ahogyan egy ember, úgy egy nemzet számára is a legfontosabb értéket, a túlélést, a Rádiófigyelő TURKUI KÉPEK. Bár a finnek nyelvrokonaink, életükről, szokásaikról viszonylag keveset tudunk. Pedig elleshetnénk tőlük ezt-azt. Például Turku tisztasága figyelemre méltó, főként, ha azt i« tudjuk, hogy Finnország iparilag legjobban fejlett városai közé tartozik. Ezt a kettősséget és a hétköznapok rendjét próbálta másfél órában bemutatni a magyar rádió öt riportere. Ebből a kilencven percből is érdemes néhány tanulságot levonni. Magyar füllel szokatlan volt hallani, hogy a helyi egyetemen a szakokat és a tanárokat a diákok választják maguknak,. mi több, mindenki saját igényei szerint alakítja tanulmányai időbeli ritmusát. Képzeljük ezt el idehaza, ahol a tanterv és tanmenet nem hetekre, de órákra lebontva szabja meg a tempót. Mikor egyesek a tantervi reformok kapcsán még mindig arról vitatkoznak, hogy hány Ady- vers tartozik az általánosan művelt ember ismereteibe. Természetesen a skandináv oktatási rendszer más háttérrel, más alapokról indul. Mint a műsorból is kiderült, a családokra általában a nyugalom, a kiegyensúlyozottság jellemző. Nincsenek hangos viták és nincsenek érzelmi kitörések. Igaz, arról is beszéltek, hogy a jellegzetesen finn szauna a közhiedelemmel elZsiros Agnes (Lencsi) és Kozák András (Pál) a Kck róka egyik jelenetében lentétben nem a nagy nyilvánosság, hanem elsősorban a családi élet színtere. Filozófiáját pedig így fogalmazták meg a nyilatkozók: testi és lelki megtisztulást eredményez. Talán itthon is szükség lenne a bevezetésére, hiszen a gőzben nehéz veszekedni. ZSÁK A FOLTJÁT. Egyszerű emberek vallottak arról — saját életük, élményeik alapján —, hogy mi a beszélgetés szerepe a házasságban. Szabó Orsolya szerkesztő tudatosan nem művészeket, pszichológusokat, szakértőket szólaltatott meg. A különböző foglalkozású emberek közösen keresték a szavakat, amelyeknek a segítségével kifejezhetik az élményt, az egymásra találás boldogságát. Persze olyan is volt, akinek ez még nem sikerült. Végül is a módszerekre, az eszközökre nem kaptunk, nem kaphattunk mindig érvényes recepteket. De olyan indíttatást nyújtott a műsor, amin mindenkinek tűnődnie, gondolkodnia kell. Azt hiszem, önmagában a beszélgetés még kevés. A társra irányuló figyelem a fontos; azt tudni, mikor mit kell mondani, vagy éppen mikor kell hallgatni. Az emberek közötti érintkezés is magában foglalja ezt, és minőségileg többet jelent a beszélgetésnél. Idetartozik egy szemvillanás vagy egy simo- gatás is. Nem kell különösebben bizonygatni, mennyire •fontos, hogy az egész nap felhalmozódott feszültség otthon ne nőjön, hanem feloldódjék. Ehhez megértő légkörre és kölcsönösségre van szükség. Az adás részvevői nem tudtak megállapodni abban, miről kell beszélgetni. Volt, aki szerint a munkahelyi problémákat nem szabad hazavinni, akadt, aki ennek, az ellenkezőjét állította. SOK-SOK apró részből állt össze r.z egész, melyben gyakran saját életemre isme tem. Ezért is éreztem úgy néha: ehhez én is hozzá szeretnék szólni, mert egyetértek vagy éppen ellenvéleményem van. Az adás ideje alatt hívható volt a rádió. Remélem, hogy lesz még folytatás a jzzászólásokból, hiszen a téma mindannyiunkat személyesen érint. Sz. Z, jövőt a gyermek jelenti; még akkor is, ha ebben a tudatban felismerhető a haláltól való rettegés önző vigaszkeresése. Sokan kongatják a vészharangot: Magyarországon is csökj ken a gyermekszaporulat. Mi ennek az oka? Társadalmunk alapsejtje a család, később az iskola — hogyan és mit örökítenek át a legifjabb generációknak? Kényszerítsük magunkat önvizsgálatra! — mondja Magyar József rendező A mi iskolánk és A mi családunk című filmjében. Jól működnek-e ezek az intézmények? Ha anomáliák mutatkoznak. működésükben, akkor ezek miből erednek és milyen következményekkel kell számolnunk? Á felnőtt generációk hogyan segítik beteljesedni öregeink sorsát? Tények és kérdések zuhataga ér bennünket a filmek nézése közben és utána sem tud elménk a megnyugtató válaszok kijelentő mondataiban megnyugodni. Sírni és cselekedni akarunk egyszerre, de ha erre rögtön nincs is módunk, legalább szeretnénk másokkal megosztani zaklatott gondolatainkat. Elsöprő népszerűség Mindkét film közönségsiker: A mi iskolánkat több mint százezren látták. A budapesti Zrínyi moziban például 22 hétig volt folyamatosan műsoron, s az első 18 héten át tolongtak a pénztáraknál. A mi családunkat a bemutatót követő első félévben már több mint 200 ezren nézték meg; 19 hétig vetítették. A két filmet ezernél több alkalommal vitatta meg a közönség. A mi családunkról augusztusban a Családi vasárnap című sorozatban 70 perces vitát közvetített a televízió — a film részleteinek bemutatásával. A múlt héten a Hazafias Népfront Pest Megyei Bizottsága rétegpolitikai és pedagógiai munkabizottságának tanácskozásán vetítették, amelyet a rendezővel való, négyórás, őszinte gondolatcsere követett. Mint Magyar József elmondta, A mi családunk megjelenése óta ez már a 193. alkalom, hogy ő is részt vesz a vetítés utáni vitában. Mi ennek a nagy, még a játékfilmekét is felülmúló népszerűségnek az oka? — kérdezték többen. A válasz egyszerű. Valameny- nyien vagy gyerekek, vagy egyszerre még gyerekek és már szülők is vagyunk. Hirtelen vágások A film két alappillért két leltár: egy állami gondozottá váló kisfiú és egy szociális otthonban elhunyt öregember bőröndnyi személyes tárgyainak számbavétele. A kettő között Peti egy napja feszül: az öltöztetés-vetkőztetés kézfeltartó monotonitása az erőszak, a megadom magam és a felszínes nyugalom idegrendszert felborzoló jelképe. Tények és kérdések gyors egymásutánja; alkoholizmus, neurózis, minden harmadik házasság válással végződik, egoista, antianya, a lakáshelyzet... Kié a gyerek? Gyerekek, ki akar Magyarországon élni?, Miért dolgoznak a nők?, Mi lesz az öreg szülők sorsa?... És így tovább — közben görcsös kezek, kapkodó, zavart tekintetek, helyzetet magyarázó idéölógiák, hirtelen vágások és statisztikai felmérések prózai szövege. A film vibrálását csak pár szóval próbáltam jelezni azok számára, akik még nem látták. Bár reménytelen vállalkozás, de talán valamennyire mégis érzékeltetem és érthetővé teszem, hogy miért váltott ki sokakban ellenérzéseket és tiltakozást ez a filmszociográfia. Valóban ilyenek lennénk? — Ez nem lehet igaz! — Miért nem mutatja be a film a pozitív példákat is? — Azt miért nem ábrázolja, hogy ...? — A mi családunk nincs bomlófélben ...! Készül a harmadik Általában nem szeretjük, ha fényképet készítenek rólunk — különösen akkor nem, ha tudtunk nélkül, esetleg előnytelen pózban vesznek le bennünket. Az mégis tény marad, hogy esetleg már öregszünk, őszülünk, és ráncosodunk, s az alakunk sem a régi. Ha ezt tudomásul vesszük és megbékélünk azzal, hogy így is lehet élni és az öregedést kicsit meg lehet fékezni, akkor hatalmunk van újra magunk felett. Különben vesztettünk: szabályozhatatlan, megfékez- hetetlen folyamatok uralkodnak el rajtunk és csak sodródunk. Igenis, meg kell néznünk a fényképet és nem szabad azt várnunk, hogy retusálva mutasson bennünket, nem szabad elvárnunk, hogy egy rossz napunknak rossz óráját ábrázoló pillanatfelvétel tartalmazza a teljességet, a legszebb napunk legderűsebb órájának állapotát is. Ennek az állapotnak a bemutatására csak egy másik fénykép vállalkozhat. A filmszociográfia hasonlóképp egy állapot pillanatfelvétele. Mutassa csak meg az árnyoldalakat — hiszen csak ott akad tennivaló, ahol baj van —, legyen a király udvarában bolond, nyitott sebként dugjon az orrunk alá tényeket és kérdéseket, rágódjunk csak rajta, indítson meg párbeszédet, hogy vitában edződhessenek a vélemények, s utána akinek módjában áll, gyógyítson, varija össze a sebeket! Ez a film úgy tűnik, kiváltotta ezt a láncreakciót, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy Magyar József megkapta az engedélyt egy újabb film forgatásához, amely az iskola ás a család gondjainak hátterében meghúzódó problémákat meghatározó társadalmi folyamatokat teszi majd nagyító alá. Űjj írisz l
