Pest Megyei Hírlap, 1986. október (30. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-27 / 253. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 253. SZÁM 1986. OKTOBER 27., HÉTFŐ Megyei és országos konferencia előtt (II.) A csapatok önálló arculatáért — Valamennyi úttörőcsapat­nak van kapcsolata egy — néhol több — KlSZ-alapszer- vezettel. Az együttesen meg­kötött szerződésben szerepel­nek közös programok, kirán­dulások. Az ifjúkommunisták feladata a nyolcadikosok fel­készítése a KlSZ-élefcre. öt csapatunkat kivéve ez utób­bit csak a papír rögzíti, de a konkrét segítségnyújtás hiány­zik. Pedig szükség lenne az úttörők és KISZ-esek között az elmélyült kapcsolatokra. Gombán viszont kiemelkedő az úttörő és KlSZ-testvérkap- csolat. Az ő példájuk serkent­het másokat is a cselekvésre. — A táborozásoknak nagy és régi hagyományai vannak ft monori körzetben. — Ez valóban így van, hi­szen már a hőskorszakban is táboroztak gyerekek az ország különböző szép vidékein. Út­törőink és kisdobosaink a Ba­laton mellett Káptalanfüreden és a mindig más helyen fel­állított sátortáborban tölthet­nek felejthetetlen napokat. Felfedeztük1 azonban a skői! kebb pátriát is, a kisdobos vándortábornak évről évre si­kere van, a vasiadi alkotótá­borban talán még sohasem volt olyan magas színvonalú a munka, mint az idén. De említhetem a mendei sport­tábort is, ahová egyre több a jelentkező. Van még bőven teendő a táborozásokkal kap­csolatban, de az összkép ked­vező. — A káptalanfüredi tábor­ban — úgy tudjuk —, egész­ségnevelési program is zajlik. — A monori Köjál segítsé­gével folyik ez a fontos prog­ram. Ennek lényege, hogy fel­hívja a gyerekek figyelmét a káros szenvedélyek veszélyei­re, fizikai állóképességük fon­tosságára, játékos gyakorla­tokkal vizsgálja azt. Továbbá útmutatást ad a helyes táp­lálkozási szokások kialakításá­ra vonatkozóan. A program­ban részt vevő piros nyaik- kendősök véleménye egyértel­műen amellett szól, hogy a felvilágosításnak ez a módsze­re nagyon érdekes és hasznos. Továbbra is élni kívánunk ez­zel a lehetőséggel, sőt szeret­nénk kibővítem a vizsgálódást az egész úttörőévre. — Hogyan dolgoznak az el­nökség mellett működő szak- bizottságok? — Úttörőelnökségünk mun­káját a kulturális, . képzési, kisdobos, ’ifjúvezetői, úttörő­gárda, táborozási és szakági szakbizottság segíti, A kultu­rális szakbizottság a csapatok módszertani segítségén túl a területi"-sZínttr'kÚl tiff ills ’ren­dezvények előkészítését, ren­dezését végzi igen magas szín­vonalon. A kérési szakbizott­ság nagy felelősséggel mun­kálkodik azon, hogy felnőtt' úttörővezetőink és gyermek­vezetőink megfelelő módszer­tani anyagokkal, ötletekkel tudják a csapatok munkáját segíteni, irányítani. A szak­ágiak koordinálják és szerve­zik a csapatok által igényelt területi szintű tanulmányi ver­Jól sikerültek a kontrák A Monori SE csapatával együtt örült az edző a győze­lemnek. Kontráztak a lányok és nagyszerű játékkal legyőz­ték a nagykőrösi Arany Ja­nói Gimnázium kosarasait. Már az első félidő elején lát­ni lehetett, hogy a hazai csa­pat erősebb, jobban védeke­zik. Horváth Dóra (4) és a jól helyezkedő Vladár Melinda (10) ügyesen csente eJ a lab­dákat az ellenféltől. Sokszor ez megzavarta a körösieket, s mire rendezték volna sorai­kat a kosár alatt, Kalocsa Ica már pontot is szerzett. Egyébként ő volt a mezőny legeredményesebb játékosa, 34 pontot dobott. Jól céloz­gatta a kosarat a center poszt­járól Volf Mariann, aki 12 ponttal erősítette a csapatot. Az első játékrészben nagyon jól játszott a monori gárda, a szünetig jelentős előnyt szereztek. 17-38 volt az állás, amikor ismét pályára léptek. A második félidő is jól kez­dődött. Rögtön az első perc­ben Gál Kriszta (4) eredmé­nyesen kosárra dobott. Talán érezte a társaság, hogy nyerni fognak és meg­próbáltak figurákat megját­szani. Méhész Judit (4) és Kiss Ágnes (4) egy-egy ilyen támadásból szerzett pontot. A nagykőrösi edző kihasználta Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik szeretett lérjem, édes­apánk, nagyapa, id. Gyenge Imre temetésén Monoron részt vettek. Külön köszönjük dr. Kövesi László körzeti orvosnak áldozat­kész segítségét, özv. Gyenge Im- réné és családja. mind a négy időkérését, hogy megpróbálja lelkesíteni csa­patát, Ez sikerült is vala­mennyire, hiszen 29 pontot dobtak a másik játékrészben. A monoriak huszonhatot, majdnem annyit, mint a szü­net előtt. így alakult ki a 74-46-os végeredmény. Az SE serdülőcsapatának következő ellenfele Vácról fog érkezni. Földvárszki Magdolna senyékét. A tudományos-tech­nikai úttörőszemle megszűné­se óta egyre nagyobb igény van ezek iránt. — Hogyan foglalná össze az elmúlt háromévi úttörőmun­kát, s a következő évek fel­adatait? — Elmondhatjuk, hogy a csapatönállóság kifejlesztése, a gyermekdemokratizmus se­gítése és társadalmi kapcsola­taink szélesítése terén sike­rült előrelépnünk. A követke­ző években kiemelt felada­tunk l-esz a csapatok önálló arculatának kialakítása, a he­lyi adottságoknak megfelelő programok tervezése. Ezután is nagy figyelmet fordítunk a gyermekvezetők képzésére, a kezdő csapatvezetők munkájá­nak segítésére. Rendezvé­nyeinket az eddiginél is pon­tosabban szeretnénk megtar­tani. A különböző társszerve­ket még hatékonyabban kí­vánjuk bevonni az úttörő­munkába. Elkészült az állásfoglalás a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Tanácsa dokumen­tumtervezetéről, amelyet to­vábbítottunk. A megyei kon­ferencián — amelyet Gödöl­lőn rendeznek — huszonnyolc küldöttünk vesz majd részt; reméljük, néhányan szót kap­nak ezen a fontos fórumon, s kifejthetik véleményüket, el­mondhatják javaslataikat. Ab­ban csak titokban reményke­dünk, hogy a salgótarjáni or­szágos konferencián is lesz küldött a monori vonzáskör­zetből. G. J. Kulturális programok Ecseren hétfőn 17-től és 18­tól német nyelvtanfolyam kis- és nagycsoportosoknak, 18-tól filmvetítés. Gyomron 15-től a kerámiaszakkör foglalkozása, 18-tól a régi pénz- és érme­gyűjtők, valamint a kertba­rátkor összejövetele, ismeret- terjesztő előadás Őszi felada­tok a házikertekben. Táp­anyag-utánpótlás címmel. Filmvetítés 16.30-tól; Nincs kettő négy nélkül (szinkroni­zált olasz vígjáték). Maglódon filmvetítés 16.30-tól és 18.30- tól; Indiana Jones és a vég­zet temploma (amerikai ka­landfilm). Mendén 18-tól a népi együttes, próbája. Hatalmas káposztafelek Szép termést takarítanak be Vecsésen a Ferihegy Termelőszö­vetkezetben. Szorgos munkáskezek ezekben a hetekben 160 hektárról szedik fel a kiváló, tájjellegű vecsési káposztát. Ké­pünkön Tóth Imréné, Tóth Károlyné, Boross Istvánná és Varga Péterné gyors, szakszerű mozdulatokkal levágják, megtisztít­ják a káposztákat az egyik 40 hektáros táblán (Hancsovszki János felvétele) autóbusszal Utazások a szomszédba A Monori Tömegsport Egye­sület egynapos utat szervez Pozsonyba november 19-én. Indulás reggel 6 órakor a monori autóbusz-pályaudvar­ról, érkezés körülbelül 21 órá­ra. A részvételi díj 350 fo­rint. Jelentkezni lehet Kalina Já­nos, Péteri, Ady Endre u. 16., vagy Borbély Erzsébet, Péte­ri, Kossuth L. u. 45. Két nappal később, 21-én Nagyváradra indul egy cso­port reggel 5 órakor ugyan­csak a buszpályaudvarról és este ugyanoda érkeznek visz- sza 21 óra körül. A részvételi díj 400 forint. Jelentkezni le­het Ácsai Zoltánnál, Monor, Liliom u. 35. Az MTE eddigi túrái igen sikeresek voltak. Hamarosan számba veszik az idei ered­ményeket, s az elnökség ar­ról is dönt majd, hogy jövő­re milyen utakat szerveznek. Kertbarátok tervei Lombhullástól rligyfakadásig Akár mérlegzáró, vagy terv­tárgyaló gyűlésnek is nevez­hetnénk azt az összejövetelt, amelyet Vecsésen, a József Attila Művelődési Házban a kertbarátkor tagjai számára rendeztek. Sípos Károlyné, a ház igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd méltat­ta a közelmúltban rendezett zöldség-, gyümölcs-, virágki­állítás sikerét. Köszönetét mondott a nehéz körülmények között, az aszály ellenére is létrehozott kiállításért, majd a résztvevőknek oklevelet és jutalmat adott át. Szakjai előadások Az elmúlt évben rendszere­sen megtartott köri összejöve­telek alkalmával 15 szakmai előadást hallgathattak meg. Hat gyakorlati bemutató volt. Diavetítéses előadások színe­sítették az elmúlt év program­ját. Kérte, hogy készítsék el a kör 1986—87. évi munka­tervét, hogy az számot tart­hasson a közérdeklődésre. Már csak azért is, mert so­raikat bővíteni szeretnék. Az ifjúságra, az újonnan belépő tagokra számítva, a félszáz- nyi csoport létszámát minden­képpen fenn kívánják tartani. Tervezik továbbra is a havi két előadás megtartását. Az igényes, magas színvonalú programokhoz mindenkor szí­vesen látják az érdeklődő vendégeket is, díjtalanul hall­gathatják meg az előadásokat. Ezután kezdődött a Ifollek- ttv programszerkesztés, A már megszokott igényességgel ösz- szeállított munkaterv önmagá­ért beszél. A sort november 10-én dr. Jókuti Ferenc egye­temi tanár diaképekkel kí­sért, Ezerarcú Jugoszlávia cí­mű előadása nyitja. A szoba­növények téli gondozása című időszerű előadást Sárvári Jó­zsef kertészmérnök tanártól hallhatják november 24-én. A furcsa kis románc egy ** bisztróban esett meg egy kora őszi délután. Az aszta­lok jó részéről a hűvösödő szélben már leszedegették a vidám kis térítőkét, a záróra­hangulat átfutott a csöpp szó­rakozóhelyen. A fiatal pár a közelben üldögélt, így párbe­szédüket akaratlanul is hall­hattam. A fiú telve remény­nyel s nagy belső lobogással beszélt a közös jövőről, abban bízva talán, még lángot gyújt­hat a másik kihűlni készülő szívében. A lány erőltetett mosollyal arcán egykedvűen kavargatta a kávéját. A be­szélgetés egy váratlan kérdés­sel vallomásból próbatétellé változott. — Mondd, vegyünk egy to­tót közösen? — kérdezte a fiú. — Vehetünk — mélázott a lány. — És ha nyernénk, mit csi­nálnánk a pénzzel? — Ha nyernénk ... hm, el­feleznénk. Ekkor elborult a fiú arca, hiszen ő nem felezésre gon­dolt, hanem közös tervekre, örömökre. — Ha ötezret nyernél, mit csinálnál? — próbálkozott to­vább. — Annyival még nem na­gyon lehet ugrálni, de biztos, hogy kicserélném az ócska dí­ványomat az albérletben egy széles, puha heverőre. — És ha tízezret nyernél? A fiú arcára kiült a vára­kozás, talán most mondja a lány, hogy vennék neked ... veled együtt vásárolnánk... tízezerből talán futná ket­tőnknek ... — Tízezerből elutaznék, ha pár napra is, a tengerhez. — No és ha harmincezret nyernél? — Sajnos az sem lenne elég egy menő színes televízióra. — De ha százezret nyernél, akkor? ... ■— Akkor vennék egy hasz­nált kocsit. — És ki vezetné? — csil­lant fel a fiú tekintete. — Hát én magam. Gondol­hatod, azonnal megtanulnék. — Egymillióval mit kezde­nél? — tette fel konokul a kérdést a fiú. — Azon lakást vennék, s vége volna az albérleti élet­nek. Jött a pincér, fizettek s hallgattak egy darabig. A fiú utolsó kérdése a száraz és mindenből kizáró válaszok után, gyerekesen naivul csen­gett. — Már nem szeretsz? A lány, mint egy kedvesnő­vér a ledolgozott nyolcórai szolgálat után, fáradtan és sietősen csak ennyit szólt. — Butaságot kérdezel — s alig láthatóan biggyesztett aj­kán. A fiú váratlanul felugrott és sietősen, hátra se pillantva eliramodott a levelekkel telí­tett sétaúton. A lány még egy darabig követte a szemével, majd fázósan összehúzta dzse­kijét és elindult az ellenkező irányba. Szendrődi Judit Somlyó István, a kör titká­ra, aki építészetben jeleskedő gépészmérnök, a 112 éves fő- vámpalota, ma közgazdasági egyetem romantikus stílus­ban épült építészeti remekét mutatja be diavetítésen de­cember második hétfőjén. Ugyancsak decemberi prog­ram az akkor már igencsak aktuális előadás a fólia alatti termesztésről, amelyet dr. Ter­he István ismertet december 8-án. A legszebb díszek Az 1987-es év a kertbará­toknál január 12-én Bécsy László ornitológus, európai hírű madárfotós diafilmes előadásával kezdődik. Ismét idegen tájakra kalauzolja hallgatóit dr. Jókuti Ferenc: Spanyolország lesz a téma február 9-én. A szőlpmetszés- ről és -művelési.,»mQdokról feb­ruár 23-án tartanak előadást. Március érdekesnek' ígérkező programja: Somlyó István ve­títettképes előadása: „Az is­meretlen operaház”, a ku­lisszák mögé, a forgószínpad­ra kalauzolja el nézőit. Már­cius 14-én már „kimozdul­nak” és azon a szombaton a szőlőmetszést szemlélhetik valamelyikük kertjében. Már­cius első hétfőjén ismét Bé­csy László tart előadást a madárvilágról. S mert a hónap már remél­hetőleg a tavasz küszöbe, a második szombaton Sárvári József kertjében tanulhatják meg, hogyan kell metszeni a kertek legszebb díszét: a ró­zsát. A gyümölcsfák védelmé­ről, a permetezésről dr. Tóth Károly tartja meg előadását április 13-án. A Vöröskereszt javaslatára A vegyszerártalomról tart egészségvédelmi előadást dr. Németh Gábor orvos, mint már a múlt évek során is. S felkérésre dr. Sárvári And­rás orvos-adjunktus a kertész­kedés és az egészség kölcsön­hatásáról beszél majd. Ápri­lis 25-én kirándulást szervez­nek Füleki József pozsgásnö­vény kaktuszgyűjteményének megt^kinté.sére, M^jd .május 9-én látogatnak el a Kerté­szeti Egyetem botanikus kert­jébe — Soroksárra. ismét kiállítás Több más kirándulásról is szó esett még. Hangsúlyoz­ták, a hagyományos szeptem­beri kiállítást is megszerve­zik. amelyre még a rügyfaka- dás előtt a növények ápolásá­val fel kell készülni. Fekete Gizella Játék is, tanulás is Egyre kevesebben olvasnak TIZENÉVES KISLÁNYOK sietnek az utcán. — Hová- hová? — A könyvtárba! — Azzal máris eltűnnek. Ki me­ri azt mondani, hogy ezek a mai gyerekek nem szeretnek olvasni? Hiszen ez a két lány futva ment a könyvek biro­dalmába. Két óra múltán is­mét arra jártam. A kislányok akkor mentek haza könyvvel a kezükben. Jó volt nézni őket. Néha összebújva néztek ők is egymás könyvébe. Mi van ott? Érdekes? Már nem szaladtak. Érdekesnek tűnik az, ami a kezükben van. Tudom, nemcsak azok ol­vasnak, akik a könyvtárba járnak. Egyre több az olyan család, amely könyvtárnyi könyvet gyűjtött össze, ked­ve és lehetősége szerint. Ebből is olvashat a gyerek. Különösen akkor, ha a szü­lők gyerekkönyveket is vettek. A lényeg az, hogy szívesen, örömmel olvasson. Az a szomorú, hogy keve­sen olvasnak. Inkább nézik a tévét, hallgatják a rádiót, ze­nét. Onnan készen kapnak mindent, sőt lerövidítve, szó­rakoztatóan. Hát hogyne sze­retnék? Semmi erőfeszítés. Vé­gignézik, végighallgatják és kész. Annak bizony annyi a hatása is. Tart egy-két na­pig, aztán minden elfelejtve, homályosan dereng... ha de­reng egyáltalán. Mi pedig cso­dálkozunk. hogy a felcsepere­dett gyerek nem tud beszélni, dadog, nincs szókincse. Hon­nan a csudából lenne? Ami volt, azt is elfelejtette. Nem dolgozott meg azért, hogy tudjon is valamit. Amiért pe­dig egy csöpp erőfeszítést se tesznek, az sohase lesz mara­dandó. Az is igaz, hogy a gyerek­könyvek drágák. Nem min­denki áldozhat könyvvásár­lásra. Van, aki forintokban számol, de van, aki ezresek­ben, ha a gyerekekről van szó. De a könyvtár ingyenes, közös. Ezt nem kell megvásá­rolni. Ide csak el kellene men­ni. Miért oly kevés mégis az igazán olvasni akaró gyerek? A felnőtt azt mondja, dolgo­zik, fáradt, ez így is van. De ha nem olvas, lemarad. A gye­rek szereti utánozni a szüleit, ha szereti őket. Ám ha azok se olvasnak... Ugye a példa ragadós? A gyerek azt mond­ja, tanul és játszik. Mikor ol­vasson? Hát kérem az olva­sás egyben tanulás is. Ha pe­dig örömmel olvas, az felér egy igazi játékkal is. MINDENKÉPPEN szoktas­suk vissza önmagunkat és gye­rekeinket is az olvasásra. Olyan ember nincs, aki már a világirodalom és a magyar irodalom minden jó könyvét elolvasta volna. Az is igaz, hogy időigényes, néha altató, de mégse mondhatunk le ró­la. Az olvasás, kirándulás és a vidámság életünk fűszerei. Jobb, tartalmasabb és szebb lesz tőle minden hétközna­punk és ünnepnapunk is. F. N. P. ssm »1*3—2651 (Monori liirlap) Legutóbbi számunkban kezdtük, ma befejezzük azt a beszélgetést, amelyet Horváth Ferencné körzeti úttörő­elnökkel folytattunk. Decemberben megtartják az úttö- rőve^etök IX. országos konferenciáját, előtte azonban még sor kerül a megyei fórumra. Korábban megtartot­ták már a monori körzeti konferenciát. A beszélgetés további részében a testvérkapcsolatokról, a táborozás­ról, a szakbizottságok munkájáról kaptunk tájékoztatót az úttörőelnöktől. Próbára tett szerelem

Next

/
Oldalképek
Tartalom