Pest Megyei Hírlap, 1986. október (30. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-27 / 253. szám
Csinos zöldségcsomagok ifikig A Kossuth Lajos utcai, 33-as számú ABC-kisáruházban új szolgáltatást vezettek be — a háziasszonyok legnagyobb örömére. A változatos zöldségfélékből csinos egységcsomagokat készítenek, így nem kell piacot járni, egy helyen megvásárolhatók a friss ételízesítők. A zöldségosztályon Bakos Pálné (képünkön) gondoskodik róla, hogy semmi ne maradjon ki a levesből. A kisáruházhan egyébként nem ez az egyedüli újítás, az élelmiszereken kívül még folyóiratok, sőt tanszerek is kaphatók. Érthető, hogy a jó nevű kereskedelmi egységbe mindig szívesen térnek be a vásárlók. (Varga Irén felvétele) Válaszolt az illetékes A nézőpont kétféle maradt Augusztus 16-án Strandon, buszon, klubban címmel bíráló cikket közöltünk. Erre már érkezett néhány válasz, de most a legújabbat, a Volánbusz igazgatósága által küldöttet ismertetjük. „A fenti (írásunkban jelzett) napon Nagykőrös vasútállomásra 14.55 órakor induló járatunkat sok utas vette igénybe. Gépkocsivezetőnk meghallgatása során elmondta, hogy sertki sem jelezte, hogy vendéget kísér a vasútállomásra, és az autóbusszal vissza kíván utazni az autóbusz-állomásra. Ez a járatunk a vá.-ról 15.16- kor indul vissza, tehát a vonatindulás után. Dolgozónk csak akkor indult el, amikor a vonat már elhagyta a vasútállomást, és egyetlen utasa volt. Mielőtt elindult körülnézett, azonban senkit sem látott közeledni a vasúti, peron felől. Forgalmi szolgálattevőnk elmondta, hogy amikor az autóbusz már a pályaudvarra visz- szaérkezett, akkor telefonált egy hölgy (kissé durva hangnemben), hogy öt több utastársával otthagyta az autóbusz. Ezenkívül nem érkezett jelzés a lemaradást illetően. Dolgozóink valóban nézték a Forma—1 közvetítést, azonban ez nem befolyásolta járataink pontos indulását. Fentiek ellenére felhívtuk munkatárAlntás ügy A szürke-piros, SN 76-14 rendszámú, mint megtudtuk, a törökszentmiklósi Tiszatáj Termelőszövetkezet tulajdonát képező IFA teherautó versenyautókra jellemző sebességgel vette a kanyarokat. Ütját a városban a Ceglédi úton, a Kossuth Lajos utcán almasor mutatta. Szerény becslésünk szerint legkevesebb ötven kilogramm almát hullajtott el, csak a jelzett útvonalon. Törökszentmík- lóstól Nagykőrösig legalább ennyit, de ne bocsátkozzunk nem látott események leírásába. Az ötven kilogramm alma egy kisebb család egész évi szükséglete. Igaz, mint konzervgyári léalma, százas körül ér csak. Mi az, egy százas? Én a hulló almák mögött o fát metsző asszonyok szorgos kezét, a permetező gépsor óvatos munkát végző gépkezelőjét, a szedők kíméletes munkáját, s a ve- rítékes arcait láttam. Hány csepp hullott érte? S a munka mind, mind veszendőbe ment. El taposott ötven kiló almát egy csomó teherautó, személy- kocsi. Néhányat nem, azt egy élelmes asszony összeszedte. S az SN 76-14 rendszámú gépkocsi vezetője mikor szedi össze magát? —lt saink figyelmét a körültekintőbb munkavégzésre. Kérjük válaszunk szíves tudomásul vételét, és olvasójuk ezirányú tájékoztatását.” Aláírás, pecsét. . ★ Ügy gondoljuk, ez a fajta válasz az. amit nem lehet elfogadni. Ez magyarázkodás, s rossz ízt hagy maga után. Nyilvánvaló képtelenség is van benne. Például: nem szólt az utas, hogy vissza is akar menni. Es az, aki a vonathoz utazik, hogyan szóljon? Következő: a buszvezető körülnézett. Ezt nem vitatjuk. Ám aki volt már a vasútállomáson, az tudja, a hosszú peronról percekig tart, különösen, ha kifut a szerelvény, a busz látókörébe kerülni. Emellett olvasónk — aki máskülönben a Nagykőrösi Hírlap tudósítója, immár évtizedek óta megbízhatóan — integetett több társával a már elinduló busznak, az azonban sietett. Nyilván, hogy le ne késsé a Forma—1 közvetítést. „Kissé durva hangnemben.” Mit vártak az autóbusz-állomáson? Kérvényt? Idős korban két kilométert fájós lábbal, akaratunk ellenére gyalogolni — ez nem leányálom! Más jelzés nem érkezett. Ebből az a logika következik, ha többen szólnak, akkor igaz a kifogásolt viselkedés? „A tévézés nem befolyásolta járatok pontos indulását." Idézzük cikkünket: /,reklamálásra szaladt le az illető buszvezető az akkor induló járathoz.” . Es ha nincs reklamáló utas? Röviden: mi olyan választ vártunk, ami elismeri a tényeket, s azokat egyúttal hibának is. Ez a válasz mindezek hiányában nem tekinthető ilyenBallai Ottó A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX, ÉVFOLYAM, 253. SZÁM 1986. OKTOBER 27., HÉTFŐ A temetői szolgáltatásokról tárgyaltak Előkészületben a tanácsrendelet Van egy olyan szolgáltatás, amelyet egyetlenegy ember sem tud igénybe venni életében. Ugyanakkor hozzátartozók, rokonok, ismerősök esetében mégiscsak kapcsolatba kerül a temetkezéssel. Nagykőrösön és körzetében a Pest Megyei Temetkezési Vállalat ceglédi ki- rendeltségéhez tartozó nagykőrösi fiók látja el a szertartással kapcsolatos teendőket, hogy miként, arról hallgatott meg tájékoztatót legutóbbi ülésén a tanács végrehajtó bizottsága. Elöljáróban annyit, meglehetősen nehéz gazdaságilag értékelni egy kifejezetten szolgáltató vállalat tevékenységét. Annyit azért érdemes megjegyeznem, hogy tevékenységük forintértéke évente 80—90 millió között van, a nyereség 3—4 százalék. Fontos azonban tudni, hogy ez elsősorban a kiegészítő tevékenységekből származik, amelyek közé például a koszorúkötés sorolható. Vállalati, egyházi A vállalat egyébként 1953- ban jött létre, a temetkezési vállalatok államosításával. Együttműködnek az egészség- ügyi, közegészségügyi, rendőrségi, helyi tanácsi szervekkel. Jelenleg 198 ravatalozóban dolgoznak, fontos azt is tudni, hogy 37 halottszállító gépkocsival rendelkeznek. Ez a kérdés egyébként kisebb vitát is kavart a bizottsági ülésen. Ugyanis meg kell hagyni, hogy meglehetősen rontja a zomorú ünnepély fényét, hogy a sírhoz kiszuperált, pöfögő kocsi mögött kísérik az elhunytat, s mint hallottuk, még arra is akadt példa, hogy a leálló kocsit olykor a gyászolóknak kellett megtolni. Nos, van lehetőség új, üvegezett Volga-kombi üzembe állítására is, ám mivel ez a vállalat és a felettes — megyei — szervek véleménye szerint tulajdonképpen luxusigény, csakis úgy oldható meg, ha a gépkocsi árának felét a helyi tanács fizetné. A tervek készítése jelenleg még folyik, így a tanácsi döntésről még nem tájékoztathatjuk olvasóinkat. Egyébként az elszállításokat a vállalat az előírt 16 órás határidőn belül minden esetben elvégzi. A nagykőrösi fiókhoz három temető tartozik. A református, a katolikus és a bok- rosi néven illetett, ahova szintén a katolikus vallású elhunytakat temetik. S ezzel kapcsolatban újabb vita említhető. Ugyanis igen nehéz el- határoliji a temetkezési vállalat által végzett szolgáltatásokat, valamint a temetőit. Tudniillik a városi temetőket az egyházak tartják fenn. Ök árusítják a sírhelyeket, s ebből következően az ő kötelességeik közé tartozik a sírkertek tisztántartása és gondozása, valamint a szükséges, úgynevezett kegyeleti körülmények fenntartása. El kell mondani, hogy a református temető egyik ol dalán például nincsen kerítés, így az oda betérő őzek hatalmas pusztításokat végeznek a friss sírok virágkoszorúin. Mint hallottuk, ez ügyben nem a temetkezési vállalat az illetékes. lehetősen nehéz összehangolni az igényeket és megfelelni azoknak a követelményeknek, amelyek minden korban a temetkezések kulturált ünnepélyessége mellett szólnak. Az is probléma, hogy a mun karuha, illetve a formaruha nem ugyanaz. Mert míg az előző mindössze egy barna köpeny, addig ez utóbbi sötétszürke öltözet. Már csak ebből is látható, högy nehéz igazságot tenni annak, aki számon szeretné kérni a megfelelő öltözetet, másfelől tisztában van azzal is, hogy sírásó nem a temetkezési vállalat dolgozója. Magasabb színvonal A borszőlő a végét járja A hét végén közepes piac volt. A kocsis piacon a vágott tűzifát mázsára 150 forintért árulták. A borszőlő-eladás a végét járja. Néhány termelő a kovidinkát 15, a vegyes szőlőt 14 -forintra tartotta, az otelló 9 forintért kelt. A háztáji szemestermény- piacon a búza literjét 5—6, az árpát és a morzsolt kukoricát 6, a napraforgómagot 12—15 forintért árulták. A gyümölcs- és zöldségpiacon az étkezési szőlő 20—30, a körte 16—25, az alma 6—15, a gesztenye 50, a mák 100, a dióbél 90, a héjas dió 45, a zöldpaprika 12—40, burgonya 6—8, a takarmányburgonya 3, a karalábé darabja 3, a fehérkáposzta kilója 6, a kelkáposzta 16—20, a karfiol 20, az uborka 16—30, a paradicsom 15—25, a vöröshagyma 12, a fokhagyma 120—150, a dug- hagyma 50, a szárazbab 40— 90, a petrezselyemgyökér 30, a sárgarépa 12, a vegyes zöldség csomója 12, a retek csomója 6 forint volt. A jó közepes baromfipiacon a tyúk párja 160—200, a vágócsirke 150—200, a lúd 500, a kacsa 200—210, két kakas 310—340, a tyúktojás darabja 3 forint volt. K. L. A nagykőrösi irodában bemutatják a választható temetkezési kellékeket. Bővülő szolgájt&tásaikat jelzi, hogy a gyászoló család kérésére élin- tézik a temetéssel kapcsolatos összes a.dminisztrációt. ^Iljtén például az anyakönyveztetés, vagy nyugdíjasok esetében az SZTK-ügyintézés. Hamvasztásos temetés esetében is az ügyfelek rendelkezésére állnak. Üjabban a nagykőrösi református temetőben is kialakítottak egy kolumbá- riumot, ahol egy-egy helyet 10 esztendőre 400 forintért adnak. Mint elhangzott, a vállalat saját kezelésű temetőiben, például Cegléden, ez 100 forint. Nagykőrösön azonban az urnákat zárható helyre teszik és a hozzátartozók kulcsot kapnak a létesítményhez. A ravatalozói berendezéseket, éppen a magasabb színvonal érdekében, igyekeznek állandóan cserélni, felújítani. Tavaly például új áldozati láng-, illetve gyertya-tartókat helyeztek el a régebbiek helyett. A református temetőben a régi rossz szőnyegeket is újra cserélték. Sajnos igen nagy a halandóság a városban. Tavaly 426 temetést rendezett a vállalat, az idén eddig több mint 300 ezek száma. Jó kapcsolatot ápolnak a családi irodával, ezt bizonyítja, hogy a temetések több mint egynegyede társadalmi volt. A munkavégzésnek személyi és tárgyi feltételei is vannak, és itt újra bizonyos kettősség tapasztalható. Ugyanis a temetkezéshez, óhatatlanul hozzá tartozik a sírásás, márpedig a sírásók nem a temetkezési vál lalat dolgozói. Így tehát megAnyakönyvi hírek Született: Fityő István és Farkas Éva István; Urbán István és Szilágyi Szilvia István; Róka Sándor és Kaszala Éva Georgina; Fazekas József és Tóth Terézia Árpád nevű gyermeke. Névadót tartott: Juhász Tibor és Kohan Margit Adrienn; Klinkó László és Károly Terézia László; Fehér Dénes és Kecskeméti Terézia Réka; Árgyellán István és Ficsor Ilona Viktória nevű gyermekének. Házasságot kötött: Sipos László és Szecsei Katalin, Pásztor József és Reggel Mária, Gere József és Balog Ilona, ,Bene Gábor és Papp Gabriella, Busa László és Tóth Erzsébet. Meghalt: Vén Sándor (Zrínyi u. 99.); Angyali Ferencné Farkas Etelka (Bárány u. 7/a.); Kovács Ferenc (Vági 1. ltp. 2. ép.); Hissberger Ferenc (Kölcsey u. 19/b.); Szegedi József (Temesvári u. 22.). Kapcsolatok A Nagykőrösi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága a tájékoztatót megvitatta és a vállalat munkáját megfelelőnek és jónak ismerte el. A pénzügyi vezetés megvizsgálja az új halottszállító gépkocsi beszerzésének lehetőségét. A tanács elnöke az egyházakkal veszi majd fel a kapcsolatot és a rájuk tartozó feladatokat is egyezteti majd. Ebben egyébként segítség lesz a készülő új temetői tanácsrendelet. ...B. O Mö zT A nagyteremben Lenni, vagy nem lenni. Szi nes amerikai filmvígjáték, Előadás 5 és 7 órakor. A síúdióteremben Azon a tavaszon nem sü tött a nap. Színes lengyel film, fél 6-kor. Szaporítóanyagok jó őszi ellátás A hónap végén nyitnak a kertészeti árudák, telepek, megkezdődik az őszi árusítási szezon, A Kertforg. Kft., amely 44 taggazdaság áruját hozza forgalomba, jó ellátást ígér az oltványokból, szaporítóanyagokból. A faiskolákban a csemetéket most emelik ki a földből, s bár a szárazság nehezíti a munkát, mégis jó ütemben haladnak az előzetes szállítások. A nagyobb telepek hétköznap reggel 8-tól délután 5-ig tartanak nyitva, szombatonként 8-tól 15 óráig, vasárnap pedig 8-tól 12 óráig szolgálják ki a vevőket. Gyümölcsfaoltványokból 1,3—1,5 millió vár eladásra, szőlőoltványokból egymillió a készlet, a bogyós gyümölcsök szaporító anyagából pedig több mint kétmillió áll a vásárlók rendelkezésére. A szakemberek szerint a készlet várhatóan fedezi majd a szükségletet, a sokéves gyakorlat ezt igazolja. Minden gyümölcsfajból lesz elegendő, a választék azonban ezúttal valamivel szűkösebb őszibarackból és almából. Az előbbinek a szaporítása az elmúlt időszakban nehézséget okozott, az almának pedig az elmúlt években némileg csökkent a népszerűsége, s ezért a faiskolák visszafogták a termelést. Az idén már élénkült a kereslet, de ennek egyelőre még nem minden fajtánál tudnak megfelelni. Elegendő körte, cseresznye, meggy, kajszibarack kerül a lerakatok- ba, valamivel kevesebb viszont a dió, amely közismerten fagyérzékeny, és nehezen is szaporítható. Csemegeszőlőből tizenöt fajta vár értékesítésre, borszőlőből ennek kétszerese. Nem lesz fönnakadás, mint ígérik, a vörösborszőlő- oltványok forgalmazásában, amivel a tavaszi szezonban bajok voltak. A hagyományos kékfrankos és oportó mellett beszerezhető lesz a medina és a zwei gél. A csemegeszőlők közül favorit lehet a pölöskei muskotály, újra lehet kapni a bianca, a jubileum 75 és a zengő szőlők oltványaiból. Atni az újabban keresett gyümölcsféléket illeti: a tüske nélküli szederből lesz elég, ugyanúgy a ribiszke- köszméte keresztezésből, a jostéból is. Kiwiből ősszel szűkösebb a készlet, aki most nem tud hozzájutni, annak tavasszal lesz erre lehetősége, akkorra ugyanis nagyobb telepítések érnek be. * * 3 * S. Sporthírek finősítő és ötpróba Atlétáink vetélkedtek Cegléden nagyon sok indulóval, megyei minősítő atlétikai versenyt rendeztek. Az Nk. Kgy. Kinizsit mintegy harmincán képviselték. Felnőtt férfiak. Diszkoszvetés: 1. Palotai János 39,90; 2. Szűcs Ambrus 35,14 méter. Gerelyhajítás: 1. Szűcs 59,70; 2. Palotai J. 48,88 m. Utánpótlás férfiak. Gerely: 1. Parázs György 53,74 m. Ifjúsági fiúk. Gerely: 1. Koíozsi Béla 52,90. 1972- es születésű fiúk. 800 méteres síkfutás: Kustár Csaba 2:42 perc. 1973- as fiúk. 100 m: Ugi- Rácz Tibor 13,2 (ezüstszint). Kesztyűs György 13,4 (bronz), Balázs Zsolt 13,6 (bronz), Okruhlicza József 13,9 másodperc (bronz). 200 m: Kesztyűs 28 (bronz), Ugi-Rácz 28,2 (bronz), Okruhlicza 28,5 mp. Diszkosz: Szőke Szabolcs 23,30 m (bronz). Súly: Szőke 910 centiméter (bronz). Gerely: Kőműves István 36,14 m (ezüst). Felnőtt nők. Gerely: 1. Szűcs Ágnes 35.40 m. Ifjúsági lányok. Gerely: 1. Zsuffa Dóra 39,66 m. ★ Kellemes időben, összeszokott versenybírósággal jó] pergett a Kinizsi sporttelepen a városkörzeti IV. korcsoportos úttörő ötpróbaviadal őszi fordulója. Kár, hogy gyenge minőségű volt a futó- és ugrópálya talaja; 60 és 600 méteres futásban, kislabdadobás- ban és súlylökésben, valamint 1. távolugrásban vetélkedtek a pajtások. Fiú csapatversenyben: Kossuth isk. 1182; 2. Arany isk. 1089; 3. Kocséri isk. 986; 4. Petőfi isk. 894; 5. Rákóczi isk. 851 ponttal. Fiú egyéni összetettben (30 induló közül): 1. Kőműves István (Kossuth isk.) 259; 2. Ugi-Rácz Tibor (Kossuth) 258; 3. Tóth Dénes (Arany) 245 pont. Leány csapatban: 1. Kossuth isk. 1233; 2. Petőfi 1038; 3. Kocsér 985, 4. Arany 983; 5. Rákóczi 800 pont. Leány egyéni összetettben (34): 1. Pörge Rita (Kossuth) 293; 2. Laczi Gizella (Kocsér) 283; 3. Szalai Beáta (Kossuth) 250 ponttal. HÉTFŐN Kézilabda. Kinizsi sporttelep, 14.30: Nk. Toldi—Gödöllői Gimnázium, megyei középiskolás I. korcsoportos fiú bajnoki mérkőzés. Kosárlabda. Petőfi iskolai tornacsarnok, 19 óra: Nk. Kgy. Kinizsi II.—Kecskeméti Kertészeti Főiskola, felnőtt férfi megyei bajnoki mérkőzés. Labdarúgás. Ifjúsági sporttelep, 14 óra: Petőfi isk.— Rákóczi isk., 14.50: Arany isk.—Kossuth isk., úttörő IV. korcsoportos nagypályás városkörzeti bajnoki mérkőzés, S. Z. ISSN 0133—2708 (Nagykörösi Hírlap)