Pest Megyei Hírlap, 1986. október (30. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-27 / 253. szám
198«. OKTOBER 27., HÉTFŐ Úton a szobi és a monori szerelvényen Álmos reggel - zakatoló kerekek A csörgőóra bántóan éles hangja szinte kettéhasítja a homályba burkolt, borongós vasárnapi hajnalt. Az álom vissza-vissza csalogató örvényéből kiszabadulva Sikesdi Gyula mozdonyvezető megrökönyödve mered a kötelességét szorgalmasan teljesítő szerkezetre: mi lelte ma, megbokrosodott ez az eddig megbízhatónak ítélt jószág? Hiszen tegnap nappalos voltam, akkor ma éjszakás leszek — tűnődik el egy pillanatra. Aztán eszébe jut, hogy megváltozott a szolgálat, és szaporán szedelőzködni kezd. Alszik még a család — az egy hónapos baba meg a hétesztendős nagyfiú is — amikor útnak indul. Aztán telefonálj! Megtelik a Szobra igyekvő vonat, mire a forgalmista útjára bocsátja. Fiatalasszony búcsúzkodik édesanyjától, többször ismételgetve: aztán telefonálj, vagy írj. Göd után éppen lendületet vesz a vonat, amikor egy kamaszgyerek leugrik a szerelvényről. Dávid György vonatvezető bosszúsan csóválja a fejét. — Nem örülünk az ilyen látványnak, van részem ebből bőven. Addig pusziszko- dott a kislánnyal, amíg élindítottam a szerelvényt... Vác felé közeledve sokan szedelőzködni kezdenek, Lipcsei Bertalan kazánkovács és felesége is. — A telekre megyünk káposztát gyalulni télire, mi is savanyítjuk — magyarázza. Mikor ismét nekirugaszkodik a villanymozdony, visszaülnek helyükre a váci állomás melletti öreg mozdonyt megcsodáló Geisler Eta Általános Iskola hetedikes diákjai. — Nagyirtáspusztára megyünk — adja meg az úticélt készségesen Szálku Zoltán. — Túrázunk egyet, focizunk is, élvezzük a természetet. — Csak hatan vagyunk, a többiek nem szeretnek kirándulni — véleményezi társait Polgári Gábor. — A, dehogyis, biztos nem érnek rá — legyint egyet End- rődi László —, televíziót néznek vagy ilyesmi. Pedig ez sokkal érdekesebb. — Megijedtek az Időtől — lép közelebb Vértes Istvánná osztályfőnök. — Rendszeresen kirándulunk, így készülünk a nyári vándortáborra. Lassanként kiürülnek a vagonok, lélegzetvételhez jut Horváth Antalné jegyvizsgáló. — Más a hétvégi utas, nem olyan ingerült — gondolkozik el —, és ez a táj, valami csoda. Mindig változik az arca. Olyan, mintha kirándulnék, amikor ezen a vonalon dolgozom. A szobi állomáson nincs Ünnepnap, a teljes személyzet munkálkodik. — Több ma a személyszállító vonat, és a léüzemiek is rakodnak — tájékoztat Nagy Károly rendelkező szolgálat- tevő. — A múlt vasárnap tömve Voltak a vonatok, még mindig nagy hagyománya van a sturovói vásárnak. Persze, azért szomszédolók, kirándulók akadnak ma is, úgy két- háromezren kelnek át a haMar teljesen ébren vagyok, indulhatunk — neveti el magát Sikesdi Gyula mozdonyvezető táron — mondja Poppre Gusztáv határőr százados, majd útjára bocsátja beosztottjait. Vonatra szállnak velünk együtt az útlevélkezelők is, hogy a Nyugatiban fogadják a nemzetközi gyorsot. Egy zsák zsemle Almos a hangulat Kőbánya- Kispesten is. Némi élénkség a váróteremben, befut a nyíregyházi gyors. Kevesen maradunk, akiknek Monor, Cegléd vagy Szolnok az úticélunk. Azután begördül a 4-es vágányra a mi vonatunk is, felkászálódunk. — Kérem a Jegyeket — toppan be a fülkébe a kalauz. — Milyen a vasárnapi forgalom? — tudakolom tőle, de ő is elutasít — Uram, nem érek én erre rá, egyedül vagyok az egész szerelvényen. Azután az ajtóból mégis visszaszól. — A legtöbben Monori-er- dőre, Pilisre mennek a telkekre, mások családlátogatásra indulnak. Ügy, mint a mögöttem ülő házaspár. — Nincs kocsink, vonattal igyekszünk Monorra a nász- asszonyomékhoz — magyarázza Zsigmond Józsefné. — Együtt ebédelünk, csak úgy estefelé indulunk haza. Máris Monoron vagyunk. Egyik kezében egy pár gumicsizmát lóbálva, a másikban egy zsák száraz zsemlét szorongatva iparkodik le a vonatról egy fáradt mozgású férfi. — Kőbányáról, a Bajcsy kóházból jövök, ott dolgozom — mondja Raffael József. — Reggel 6-tól szemeteltünk, le- hordtuk az udvarra a kukákat. Most igyekszem haza, várnak az ebéddel. — Hát a zsemlék? — A malacoknak lesz, már 140 kilósak. Decemberben kés alá kerülnek. A legtöbben a buszhoz szaladnak, a községközpontba tartanak. Másokat a sarki gyorsbüfé vár. Bent diszkózene harsog, söröskriglik, pálinkáspoharak koppannak a pultokon. A sarokban biliárdgolyók csattannak egymáshoz a zöld asztalon. Felirat hirdeti: egyórai játék 30 forint. Az állomáson már gyülekeznek néhányan. Hamarosan befut a ceglédi vonat, hogy egy- percnyi várakozás után folytassa útját a Nyugati felé. A Bekker házaspárral együtt kászálódunk fel a vonatra. — Üllőre megyünk, csak egy ugrás — mondja Bekker Lászlóné. — A fiamék már várnak. — Ha már ott vagyok, megnézem a mectset is — teszi hozzá Bekker László. — Az Üllő játszik a Monorral. Szerintem döntetlen lesz. Több kocsin kell átimbo- lyogni ahhoz, hogy a következő utassal találkozhassam. Szabó Gábor az, Üllőről. Nagy csokor virág az ölében. — Pécelre igyekszem, a temetőbe. Rendbe teszem a kisfiam sírját. Tudja, csak féléves volt, amikor elvitte az agyhártyagyulladás. Hallgatunk. Ugyan mit mondhatnánk... Azután újra megszólal: A reklámember — Hamar elröppen ez a hétvége is. Holnap megint dolgozni kell. A Skála Print Áruházban vagyok szerelő. Ismeri? Nemrégiben nyílt meg, a Nyugatitól hat megálló villamossal. Nézzen be egyszer, érdemes. A Nyugatiban vagyunk, de még mindig iménti beszélgetőpartnerem jár az eszembe. Űjabb adalékkal szolgált arra, hogy mitől oly sikeres cég ez a Skála. Ahol még a szerelő is reklámot csinál... De a tanácsát most nem fogadom meg. Csak három megállót megyek, és az ellenkező irányba. Vissza a szerkesztőségbe. Kövess László — Tóth Andrea Tartósan víz alatt egy téesz (I.) A veszteség egyre halmozódott Tartósan víz alá kerülni nem éppen kellemes. A levegő hiánya előbb-utóbb fulladáshoz vezet, hacsak idejében nem érkezik segítség. Hogy ez a hasonlat miként vonatkozik a ceglédi Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezetre, az a mai napig kétséges. Annak ellenére, hogv már évek óta a víz felszíne alatt van a gazdaság — és már az agónia jelei is mutatkoznak —, az illetékesek még mindig azon tanakodnak, mit hogyan tegyenek a közös sorsának alakítása érdekében. S közben a szövetkezet egyre mélyebbre kerül az adósság tengerében. házra felvett hitelek és azok kamatai. Ugyanakkor veszteséges volt a kertészet, a virág is, amit kiterjedt üzlethálózatunkban árusítottunk, ám megalapozatlannak tűnt a kereskedelem fejlesztése is. Megroggyanás 1973-ban Sokan tudni vélik, talán fel is számolják az üzemet, míg mások a környező gazdaságok közötti felosztásáról beszélnek. Az optimisták egyértelműen azt hangoztatják, hogy megfelelő külső segítséggel a víz felszínére kerülhet a közös, amely így alkalmas lenne a továbbélésre. Igen ám, csakhogy ez a segítség, aminek súlyos milliókban kellene megjelennie, késlekedik. Kérdés, várhatják-e valahonnan egyáltalán. Mert a tárca kisegíti valamilyen lehetőséggel élve azokat az alacsony hatékonyságú szövetkezeteket, amelyek objektív okok miatt küszködnek. A ceglédi tsz viszont nem csali mások hibájából ment tönkre, és nem más, hanem maguk kezdeményezhetik, miként akarnak kilábalni. Jelenleg mínusz 5 és fél százalék a ráfordításarányos jövedelem. Ilyen körülmények közepette nem csoda, hogy a nemrégiben nyugdíjba vonult Bódizs Antal elnök helye máig üresen maradt. Végül is egy állami megbízottat, Jósvai Lajost, a Pest Megyei Tanács mezőgazdasági osztályvezető-helyettesét tették a gazdaság élére, hogy korrigálja mindazt, amit a felelőtlen gazdálkodás okozott a nagyüzemnek. — De hogyan is került ebbe a helyzetbe a ceglédi szövetkezet? — kérdezem az egyik illetékestől, Fésűs Ferenc főkönyvelőtől, aki mint a tenyerét, úgy ismeri a lejtőn való elindulás történetét. — Az első megroggyanás 1973-ban következett be, a másik 1981-ben. Akkoriban 54 és fél millió forintra rúgott a veszteség, ami az 1982-es zárszámadáson derült ki véglegesen — mondja a főkönyvelő. — Emögött a kalkulációk hiánya, a teherbíróképesség figyelmen kívül hagyása húzódott meg viszaköszönő okként, Nagy terhet jelentett és jelentenek ma is a 70-es évek elején épített öthektáros üvegToldozás-fddozás Cegléden nem mindig nevezik nevén a gyereket. Attól tartanak, hogy az események nyílt feltárásából még hátrányuk származhat. Rebesgetik csupán, hogy az akkori elnök. Skultéti József mögött pártfogók álltak. Így a hibák gyökeres feltárása helyett azok eltusolására került a hangsúly. Egyedüli üdvözítő megoldásnak a szövetkezet önszanálását tartották. Ez azt jelentette, hogy minden saját tartalékukat bevonták a pénzügyi egyensúly helyreállítására. — Kiléptünk több veszteséges vagy kevés nyereséget hozó vállalkozásból is — folytatja Fésűs Ferenc. — Mindez azonban toldozás-foldozásnak bizonyult. Mint utóbb kiderült, még az úgynevezett tartalékok mögött sem volt mindenhol pénz. Aztán, mint ilyenkor lenni szokott, megkezdődött a menekülés a süly- lyedő hajóról. A leköszönő elnök helyét 1982 márciusában Bódizs Antal foglalta el, aki előtte a helyi Kossuth Termelőszövetkezet elnöke volt. Sokan remélték, ő majd helyrehozza a gazdaságot, hiszen korábban már két hasonló feladatot oldott meg sikeresen. Ez a harmadik azonban nem jött be neki. Mert az 1982-es esztendő is újabb bajokkal kezdődött. Az 1983-as zárszámadás kimutatta, hogy a veszteség meghaladja a 30 millió forintot. — Altkor állami szanálást kértünk — kapcsolódik a beszélgetésbe Kozma András, a szövetkezet pártalapszerveze- tének titkára. — A hiány azonban ekkorra már meghaladta a 141 millió forintot (!), de csak 101 milliót engedtek Együtt gyorsabban telik az idő (Vimola Károly felvételei) F ellengzős címet írtam cikkecském fölé, benne a jövő, ami nem nagyon érdekel, miként a múlt sem. Tudom azonban, múlt, jelen, jövő egybefolyik, s noha a ma köti le érdeklődésemet, a jelen valamelyes megértéséhez figyelnem kell a másik kettőre. A jövőt akaratlanul formáljuk. Nem csak a diófát ültetők, a kukoricát vetők is, hiszen a jövőre kikelő szem magában hordozza a következő esztendő csíráját, az abból sarjadó növény az újabb évét, s így tovább, végeláthatat- lanul. Nagy lelki nyugalommal írtam le az első szót, melyet hebehurgyán használni otrombaság. A nemzet léte talán nem, ereje, kedélye, teljesítőképessége, még szépsége is kockán forog, ha igaz, amit lapunk szeptember husza- diki számában olvastam. Kollégám forma szerint egyszerű tudósítást irt a Vöröskereszt megyei végrehajtó bizottságának üléséről. A száraz, tárgyilagos, minden hatáskeltő eszközt nélkülöző tudósítás figyelmes olvasójának jaj- Jciáltás, tragikus helyzetkép a máról, a ma ifjúságáról. A fiatalságról, amely, hasonlatosan a kukoricaszemhez, a következő esztendők, a jövő nemzedékek csíráját hordozza magában. Aki látott frissen épített kéményt, s nézett évek óta használt kürtőbe, annak arról is lehet fogalma, milyen az a légcső, hörgő, tüdő, amelyben naponta több tucat cigaretta füstje goErről olvastam A nemzet jelene, jövője molyog. Aki látott dongákra szétesett, korhadt hordót, annak nem nehéz elképzelnie, milyenné marja az emberi test nemes szerveit a mértéktelenül lenyelt ital, amely mérgező elemeire bomlik. Tanulságosak az adatok, mondja minden indulattól mentesen a tudósítás. Csaknem nyolcszáz ifjú ember, jóformán gyerek, válaszolt az ivásra, cigarettázásra vonatkozó kérdésekre. Közülük mindössze 1, azaz egy százalék vallotta magát absztinensnek, s 17 százalék még nem dohányzik. Fölhívnám a figyelmet a még szócskára. Mintha egyik anya közölné a másikkal, még nem beszél a gyerek, még nem jár iskolába. De majd fog. Ebben bizonyosak lehetünk. Ugyanis ilyen a helyzet. A Vöröskereszt ezt a megvál- toztatandónak minősített helyzetet vizsgálta. A tragikus az, hogy a fiatalok kényszerhelyzetben vannak. A megkérdezettek hatvan százaléka igennel felelt arra a kérdésre, hogy van-e olyan helyzet, alkalom, amikor nem lehet visszautasítani a kínálást. A helyzet még ennél is súlyosabb. A minap betévedtem egy helyre, ahol ifjúsági összejövetelre készülődtek, többládányi üdítőt vettek az alkalomra. Másnap is arra jártam, az üvegek többsége bontatlanul állt a sarokban. Elmaradt az összejövetel? Megtartották, jól sikerült. Az üdítő nem kellett, a fiatalok hoztak magukkal alkoholt. Mint a személyi igozalvány. A zeke zsebében, a szoknyakorcban egy üveg pálinka. A személyit gyakran felejtik otthon. A pálinkát nem. Amikor pár hónapja megpendítettem, nem nagyon lelkesedem az antialkoholisták klubjai iránt, néhányan fölhorkantak. Nincs tudomásom arról, hogy az említett tudósítás után Volt-e fölhorkanás. Ha akkor nem lett volna világos, megismétlem: engem kevésbé érdekelnek a ve- deléssel fölhagyók, mint azok az Ifjú emberek, akik még csak az út elején állnak. Azt tapasztaltam ugyanis, hogy a szétbontott kémény tégláin levakarha- tatlanul ott marad a füst, a korom nyoma. Hiába tisztítjuk le, hiába vakoljuk be vastagon, másik falba építve a feketeség kiütközik. S ne feledjem: tizedran- gú, hogy engem mi érdekel. Az a fontos, aminek a nevét fölöslegesen szánkra venni nem szabad, ezért nem ismétlem meg. Ott áll a címben. Kör Fái el papíron, azt is úgy, hogy 28 millió volt a vissza nem térítendő összeg, a többi hitel és 46 millió forint kölcsön, amit a szövetkezetek kölcsönös támogatási alapjától (KTA) kaptunk. így lett a korábban az önszanálásra a KTA-tól felvett 9 millióval 55 millió forint a kölcsön. Sajnos ez a szanálás sem oldott meg semmit, már decemberben láttuk, hogy 7 és fél—8 millió forint veszteséggel zárjuk az évet. Ekkor megint csak külső inspirációra próbáltuk elkendőzni a bajokat, és 400 ezer forintos nyereséget mutattunk ki 1984-ben. A zárszámadást 1984 februárjában tartottuk, de márciusban már egy beadványt is szerkesztettünk, amit megküldtünk az MSZMP Pest Megyei Bizottságának, a Pest Megyei Tanácsnak és a megyei Teszövnek. Ebben lefektettük, hogy ha nem találnak megoldást, év égére 30 millió forint lesz a veszteség. Végül a megyei tanács a Teszöwel közösen elrendelte a vizsgálatot, ez azonban véleményem szerint nem volt elég alapos, hiszen úgy vélték, hogy 6 és fél millió forintos nyereséget lehet elérni 1985-ben. Helyette 19 millió forint mérleg szerinti veszteséggel, 16 és fél millió forint érdekeltségi alaphiánnyal, vagyis csaknem 36 millió forintos pénzügyi hiánnyal zárta az 1985-ös esztendőt a szövetkezet. : A visszaadott üvegház Ekkor ismét azt a tanácsot kapták, hogy a gazdaság ne kérjen szanálást, hanem majd egyéni elbírálás alapján rendezik sorsát. Ez az elgondolás azonban három hét múlva megdőlt. — A termelőszövetkezet ösz- szes termelési értéke csaknem 250 millió forint, aminek 54 százaléka a földművelésből és az állattenyésztésből származik — tájékoztat Nagy László megbízott állattenyésztési fő- ágaza tvezető. — Méghozzá nem is akármilyenből, mert az egy tehénre jutó tejtermelés tavaly elérte az 5700 litert, amivel a megye 50 tejtermelő szövetkézetéből ötödik helyen. állt a tsz. Az állattenyésztés ágazati eredménye 8,2 millió forint volt, a növénytermesztésé pedig 11 millió. Sok növény átlagtermése fölötte volt a megyei szintnek, de nemcsak tavaly, hanem még az idei aszályos esztendőben Is. Az állattenyésztésből és a növénytermesztésből ez évben is 20 millió, forint ágazati eredményre lehet számítani. Vagyis az egész alaptevékenységünk nyereséges, kivéve a kertészetet, pontosabban az üvegházakat, amelyeket a* 1983-as szanálás után a solymári Rozmaring Termelőszövetkezet vett bérbe, de 1985 elején visszaadott. A helyzet tehát tovább bonyolódott. Hogy végül is milyen megoldás körvonalazódik, arra holnapi lapszámunkban próbálunk választ keresni. Bóna Zoltán (Folytatjuk) Szakszervezeti tapasztalatok Középtávú tervek Ülést tartott a Helyiipari és Városgazdálkodási Dolgozók Szakszervezetének központi vezetősége. Dr. Kócsó Vilmosné kv-tit- kár tájékoztatta a testületet a vállalati középtávú tervkészítés tapasztalatairól, kiemelve, hogy több helyütt alakítottak ki önálló szakszervezeti álláspontót. kezdeményezve az aktívabb bérpolitikát, a belső kereseti arányok javítását, a béraránytalanságok fokozatos megszűnését. A közszolgáltató vállalatok egy részénél érzékelhető a vállalkozási útkeresés, a gazdálkodási stílusváltás. Egyre több helyütt veszik tudomásul, hogy az anyagi források szűkösségével évekig együtt kell élni, s ezért a belső tartalékok hatékony fel- használására törekednek. Mind a tanácsi, mind a vállalati tervekben elsőbbsége lesz a vízellátási és lakóházfenntartási feladatoknak, míg a többi területen a szinten- tartással számolnak.
