Pest Megyei Hírlap, 1986. szeptember (30. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-08 / 211. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 211. SZÁM 1986. SZEPTEMBER 8., HÉTFŐ Egy kezdő leány mérlege Biztatóak az első lépéseik ' Az Évig ceglédi kisgép­gyára ez év januárjától leány- vállalati formában működik. Fél év nem nagy idő még a bizonyításra, de arra talán elég, hogy az önállóvá válás első lépéseiről képet kapjunk. Az új szervezeti forma le­hetőséget biztosít az önmeg­valósításhoz, de ugyanakkor magába rejti a kisebb-na- gyobb buktatókat, nem várt és kedvezőtlen hatással járó szi­tuációkat is, amiket korábban a központ hárított el. Ezek pedig még a nagy rutinnal dolgozó vállalatoknál is képe­sek zavarokat előidézni, és az éppen legmegfelelőbb alterna­tíva kiválasztása sem mindig kézenfekvő. Fejlődik, formálódik A féléves munka záróak­kordjaként a kisgépgyár elké­szítette első „leányvállalati” mérlegét. Tankó Zoltán, a gyár igazgatója tájékoztatott az elért eredményekről. — Az első félévet a gyár jól zárta, a tervben meghatá­rozott elképzeléseknek eleget tettünk, sőt: az árbevételt je­lentősen túl is teljesítettük. Készleteink az engedélyezett szint körül alakultak, és nye­reségünk az árbevétellel^ ará­nyosan növekedett. A műszaki fejlesztés terén eleget tettünk a tervben előirányzottaknak. Ami a leányvállalati műkö­dést illeti: az átállást aránya lag elfogadható módon oldot­tuk meg. Megalakítottuk az önálló pénzügyi osztályt, az értékesí­tési csoportot és létrehoztunk minden olyan szervezeti egy­séget, ami az önálló gazdálko­dáshoz szükséges. Számunkra nagy eredmény az is, hogy első, önálló mérle­günket az illetékes pénzügyi hatóság elfogadta. Elkészítet­tük a szervezeti működési szabályzatunkat, a törzsgárda- és munkaverseny-szabályza- tot, a kollektív szerződést és egy sor olyan szabályzatot, amelyek a leányvállalat mű­ködését segítik és a kívánt ke­retek között tartják. Elkészült az alapító és a leányvállalat közötti együttműködési szer­ződés is. Az anyag előírja a •két vállalat közötti adminiszt­ratív és egyéb tevékenysége­ket, tisztázza és meghatározza kapcsolatrendszerüket. Köz- napiasan szólva: rögzíti a „já­tékszabályokat”. Még nem az igazi — Milyen a kapcsolat az alapító és a leányvállalat kö­zött? — Napi munkakapcsolatban T’agyunk jelenleg is, ha vala­milyen problémánk van, biz­tosan számíthatunk szakmai segítségükre. A tapasztalatok részünkről igen pozitívak, hi­szem, hogy az anyavállalat is hasonlóan vélekedik. — Ügy tűnik, hogy különö­sebb zökkenő nélkül sikerült az új szervezetet „működés­be hozni’’. — Ez így is van, de azt is tudni kell, hogy az átállás mögött nagyon sok munka van. A kollektíva minden dolgozója bizonyítani akarja, ho?y mire képes, és ez nagy erőt jelent. Persze hozzá kell tennem, hogy az első félévben elért jó eredmény lehet a vé­letlenek kedvező összejátszá­sának hatása is. ez tehát még nem igazi fokmérője az önál­ló gazdálkodásnak. Vélemé­nyem szerint ehhez egy-íkét. év feltétlenül szükséges. De abban azért bízunk, hogy a kezdet kedvező iránya folyta­tódik az év hátralevő idősza­kában is, és sikeres évet mondhatunk majd magunké­nak. — A leányvállalati formá­ban nagyobb önállóságot, na­gyobb mozgásteret kapott a gyár. — Ez kifejezetten így van. De az igazsághoz hozzátarto­zik, hogy mi a korábbi évek­ben is meglehetősen nagy ön­állósággal rendelkeztünk, ter­mészetesen bizonyos területek kivételével. Tehát számunkra ez a helyzet nem teljesen is­meretlen, nem most kezdtük el az első lépéseket Kötelező optimizmus — Olvastuk a sajtóban, hogy a Black and Decker cég néhány nyugati leányvállalata a csőd szélén áll. Hogyan érinti ez a ceglédi leányválla­latot? — Kapcsolatunk az említett kooperációs partnerrel jó. Eb­ben az évben 40—50 ezer da­rab kéziszerszámot gyártunk a közös együttműködés kere­tében, tehát látható, hogy semmiféle negatív hatás nem jelentkezett nálunk. Remélem, nem is fog. Stabil, jó a kap­csolatunk. A vevők megsze­rették ezeket a termékeket, minőségi kifogás nem merült fel. — Nincs gondjuk a lét­számmal? — Néhány szakemberünk hiányzik, de általában nem panaszkodhatunk. — Optimista? ‘ — Ha az első számú vezető nem optimista, akkor ki le­gyen az? K. X. Abonyi műszakszaporodás Akadtak, akik már temetni látták az abonyi folyékony- műtrágya-készítő üzemet: Á, nem megy ez ma még, kár is erőltetni. Idén tavasszal az ipari egység vezetője arról be­szélt, ha ebben az esztendő­ben 20 ez<?r köbméternyi .ter­mékről szóló megrendelő/ be­futna, az üzem már fedezni tudná önnön költségeit. Ügy látszik, a környékbeli mezőgazdászok '■'< időközben mérlegelhették a folyékony matéria előnyeit, például azt, hogy az őszi műtrágyaadag egy menetben és optimális összetételben kijuttatható a földekre, mert a 20 ezer köb­métert rögzítő szerződés meg­köttetett. Mindezt persze igen erő­teljes piacpolitikai munka előzte meg, pár ezer kilométe­res körút, kilincselés, meg­beszélések, szakmai próbák, amelyek végeztével egyebek mellett a dabasi Fehér Akác Tsz is a partnerek közé irat­kozott fel. 1986 a tapasztalatszerzés éve, ám ettől függetlenül (jú­lius végi indulással) már ed­dig 7 ezer köbméternyi termé­ket készített el az abonyi gárda. A csúcsteljesítmény: egy nap alatt 280 köbméter (364 tonna) folyékony műtrá­gya előállítása volt. Igaz, a szállító vállalatok pontatlan­sága miatt nem kis kiesést is regisztrálni kellett. Az alap­anyagot fuvarozó cégekkel szemben az üzem nemigen tudja érvényesíteni a köve­teléseit. A fellendülés jeleként ér­tékelhető a műszakszaporo- dás is. Reggel 6-tól 17-ig a nyújtott műszakos csapaté a terep, 17-től 21 óráig csu­pán az anyagkiadás nem áll meg, viszont 21 órától más­nap 6-ig az éjszakai műszak veszi át a gépeket. A megrendelők részéről el­eddig reklamáció nem érke­zett, úgyhogy gyanítani le­het, nincs baj a minőséggel. Sőt, a gyártási színvonal vé­delme és folyamatos ellenőr­zése érdekében számítógépes vegyelemző készüléket vásá­rolt az üzem. Ezzel a be­rendezéssel bármikor meg­vizsgálható, megmérhető az épp készülő folyékony mű­trágya hatóanyag-tartalma. A jövő esztendőre 31 ezer köbméternyi termékről szóló megrendelés érkezett. V. S. A csaló meséje Majd jön külhonból egy csomag Lászka Lajos március tájé­kán érkezett Ceglédre. Jött kasszírozni. Előtte kasszírozott már az ország valahány szeg­letében : Kisvárdán, Kapos­váron, Kecskeméten, Tísza- kécskén, Izsákon, Kazincbarci­kán, Pécsett, Sárospatakon, Sárváron és még száz más he­lyen, ahol a hiszékenység erősebbnek bizonyult az éber­ségnél. Ceglédi vendégszerep­lését nem kísérte nagy siker. Négy ízben próbálta meg ka­matoztatni tudományát, de az egyik trükk után azon me­legében följelentették. Így kez­dett nyomozásba a helybeli rendőrkapitányság. Lászkát június 8-án fülelték le Nyír­egyházán. Addigra oda ért Olcsó spirálos füzetből ki­tépett kockás lap. Egyik olda­lán: Dr. Simon Mária, Zágreb, Hajmau (vagy Stollár) u. Kiss Lajos tehertaxis (vagy kamionsofőr, vagy hajóskapi­tány, vagy tengeri hajós). Mo­hács. És a sok közül valamelyik címzett neve. Másik oldalán: Csomag átvehető személye­sen vagy meghatalmazott ál­tal a lakásomon 410 forint fuvardíj ellenében + 215 Ft vámot kifizetve. Melléklet: 1 db átvételi el­ismervény, amit minden al­kalommal Lászka Lajos (Sajó- püspöki, Hősök tere 15.), be­mutatkozásai szerint nyugal­mazott tanár írt alá, miután bezsebelte az 500-1000 forin­tot. A túlontúl rejtélyesnek nem mondható szöveges feladat megfejtése egy mese, ami Lászka módszerének közép­pontjában állt, s amivel az el­múlt fél esztendő alatt leg­kevesebb száz embert csapott be. Az alapmese, amit persze az éppen adott helyzethez igazított, így hangzik: önnek csomagja érkezett Jugoszlá­viából, 1 darab színes tele­vízió van benne, egy konyhai robotgép és egy Neumann varrógép. A csomagot dr. Si­mon Mária küldte Zágrábból és Kiss Lajos mohácsi ka­mionvezető (stb.) hozta át a határon. Jelenleg is nála van letétben. Ha nem akar érte menni, én szívesen elhozom, nemsokára úgyis megint erre járok, de ki kell fizetnie a szállítási díjat és a vámkölt­séget. Az újsághirdetések vagy névtáblák alapján kipécézett „áldozatok” döntő többsége, bár sohasem hallott Simon Mária zágrábi doktorról, még­is szinte gondolkodás nélkül, gyanútlanul szurkolta le a ta­nulópénzt. Ki tudja, miért! Talán, mert rettentően vá­gyunk külföldről csomagot kapni, vágyunk munka nélkül (ajándékként) hozzájutni szí­nes televízióhoz, robotgéphez, márkás varrómasinához; vá­gyunk egy csapásra, könnye­dén kiszárnyalni a neheze­dő létfeltételek szorításából. Kisvárdára megy a berendezés Vágyjuk a csodát, majd csak jön külhonból egy csomag; lám, itt a nagy alkalom, Ldsz- ka Lajos megérkezett. Gondol­nám: talán így van ez, egy jó megérzésű szélhámos csoda­váró lelkületűnkhöz idomítot­ta a mesét. Itt és most hisz- szük. Aztán az iratosomóbód kiderül, Lászka Lajos zsebé­ben ez az egyetlen mese la­pul már hosszú Idő óta. A hatvanas évek közepén ugyanezzel a (ha nem is szó, de lényege szerint azonos) történettel házalt szerte az országban. Csak a dátum vál­tozott. Mert kárvallottjai hogyan is jellemzik a csalót? Intelligen­sen viselkedett, határozott fel­lépésű, megnyerő modorú, halk szavú, simulékony volt P. S. kisvárdai cipészmester vallomása szerint: „Azt mondta (Mármint Lász­ka!), hogy Jugóból csomag jött nekünk és egy taxis hoz­ta át, mondta is a nevét, de már erre nem emlékszem, mutatott papírt is, amin a fel­adó neve szerepel, nem volt ugyan ismerős, de vannak külföldön rokonaink, gondol­tam, lehet, hogy tényleg kap­tunk csomagot. Lászka on­nan tud a dologról, hogy egy városban él a taxissal, aki szólt neki, hogy ha már úgy­is Kisvárdára jön, értesítsen minket, hogy menjünk el a küldeményért. De nem tud­tunk menni, erre Lászka föl­ajánlotta, hogy majd ő elhoz­za, de a taxisnak ki kell fizetni a fuvardíjat. Átadtuk neki a pénzt, még elismer­vényt is írtunk. Mikor nálunk volt, még nem fogtunk gya­nút, mert intelligensen visel­kedett, úgy mutatkozott be. mint nyugdíjas tanár. Csak miután elment, kezdtünk ta­nakodni a fiammal, hogy ez az ember esetleg becsapott minket. B. A. kazincbarcikai orvos: „Én akkor azért is vettem hihetőnek a dolgot, mivel kb. másfél évvel ezelőtt volt egy betegem, akit megműtöttem és utána azt mondta, hogy majd Zágrábból küldeni fog nekem csomagot, mégpedig a nővére által, aki ott or­vos ...” H. B. Tiszak'écskéről: „Még nem volt ilyen eset, hogy küldemény valakinek a közreműködésével érkezett volna, így furcsállottam kissé, de megbíztam benne... a bi­zalom megteremtése érdeké­ben a személyi igazolványát 'is átadta nekem.” De följelentést egyikük sem tett. Az 1928-ban született Lász­ka nem kezdő bűnöző. Elő­ször 1945-ben ítélték el csalá­sért. Ezt követően szinte min­den esztendő esennényteli. 1964-ben például fogolyszökés és tiltott határátlépés súlyos­bítja a listát. Legutóbb, 1983- ban a Szentendrei Járásbíró­ság szabott ki 4 esztendei büntetést, amit az amnesztia szakított meg. A Lászka viselt dolgait fel­deríteni hivatott nyomozást a ceglédi rendőrkapitányság le­zárta. A csaló ellen ezzel egy­idejűleg a Tatabányai Városi Bíróság is eljárást folytat. V. S. Sátrak alatt ajánlja a mű­velődési központ idei szolgál­tatásait, műsorait, kiscsoport­jait. Hétfőn, kedden és szer­dán délután a Reggel utcai ABC, csütörtökön és pénteken pedig — 10-től 17 óráig — a tornacsarnok előtt. Teke Hazai győzelem A Stefán Lajos emlékére rendezett Ifjúsági páros és csapat tekeversenyen Ceglé­den az alábbi eredmények születtek. A versenyen a spor­tolók 200 vegyes gurítást haj­tottak végre. Csapatverseny: I. Közgép „A”, Cegléd, 3466 fa, 2. MVSC, Debrecen, 3273 fa, 3. Fővárosi Vízművek SE 3059 fa, 4. Közgép „B”, Cegléd, 3002 fa, 5. Ikarus SC, Buda­pest, 2970 fa. Párosok versenye: 1. Ttímó- czi István, Közgép „A” 449— 439 összesen 888 fa, Kaczur János, Közgép „A” 444—415 összesen 859 fa. 2. Temmel István, Közgép „A” 399—394 összesen 793 fa, Korpácsi László, Közgép „A” 435—491 összesen 926 fa. 6. Csendes Csaba Közgép „B” 398—396 összesen 794 fa, Lengem Zsolt, Közgép ,3” 394—391 összesen 785 fa. 9. Tukacs At­tila, Közgép „B” 341—314 ösz- szesen 755 fa, Takács Péter, Közgép „B” 348—320 összesen 668 fa. Beavat a közügyekbe ILI intha a felhőtlen ég kék mezejében ágas­kodna a két farkú arany­oroszlán. Ugrana is tán, ha a címerpajzs kalodája nem tartaná fogságban. A város címere alatt felirat: Cegléd Város Tanácsának Tájékoztatója. ■ Ezt a füzetet olvasgatja mostanában a polgárok egy része, kíváncsian vár­va a közös dolgokról szóló híreket. A tanácselnök, Fe­kete Antal írta a bekö­szöntőt, aki programként tűzte célul, hogy ezentúl évenként négy alkalommal jusson el a tanács üzenete az emberekhez. A legfon­tosabb témákról adnak tá­jékoztatást, a városiasodás során elért eredményekről, a lakásépítésről, az utak, járdák helyrehozásáról, a gázhálózat bővítéséről, a csatornarendszer meghosz- szabbításáról. A közműve­lődés, az egészségügy hely­zete, a sport és még sok más kérdéskör is helyet kap az alkalmi kiadvány­ban. Természetesen fel­adatuknak tartják a szer­kesztők, hogy a tanács és szervei által hozott hatá­rozatokat és azok végre­hajtását is az olvasók elé tárják. Nem feledkeznek meg természetesen a vonzás- körzet községeinek bemu­tatásáról sem, mint ahogy a ceglédi intézmények megismertetését is célul tűzték. A szerkesztőbizott­ság várja a polgárok ész­revételeit, véleményét, ja­vaslatát, mert ily módon válik valódi fórummá az írásbeli tájékoztatás. Az első szám szerzői a városi tanács főhivatalno­kai, az osztályvezetők vol­tak. Tollúkból látott nap­világot összeállítás a vá­rosfejlesztés VII. ötéves tervi lehetőségeiről, a vá­rosi támogatásról, amely a legjobban rászorulók la­kásvásárlási hitelfelvételét ismerteti. A város népessé­gének kedvezőtlen alakulá­sáról riasztó számokat tet­tek közzé, amelyek szerint 1984-ben több mint kétszer annyian haltak meg, mint ahányan születtek. Átte­kinthetik az érdeklődők a helybeli gyógypedagógiai oktatás négy évtizedes múltját és hasznos taná­csokat kaphatnak a keríté­sekkel kapcsolatos építés­ügyi előírásokról. Jóllehet, a város veze­J tői minden alkalmat megragadnak a lakosság tájékoztatására, az efféle sajtótermék már egy ideje hiányzott. Hasznos ötlet a kiadvány útjára bocsátása, hiszen sok gyakorlati tud­nivalóval gazdagíthatja a polgárok ismereteit. T. T. A kisvárdai húskombinát részére sertéskopasztó és -lángoló készül a Mezőgép ceglédi gyárá­ban. Percenként egy sertés kopasztására alkalmas a berendezés, s ez az első példány, amit ebből a konstrukcióból Cegléden állítanak elő. (Apáti-Tóth Sándor felvételei 1986. szeptember 9-én, 8—15 órá­ig, Cegléd, Szabadság-telepen áramszünet lesz. Szeptember 9- én, 8—17 óráig szintén áramszü­net lesz Cegléden, a Malom utca, Puskin utca. Alszegi és Pilisi út. Alszegi úton, a Kép utcától az Arany János utcáig. 1986. szep­tember 11-én, 8—15 óráig Ceglé­den, az Arany, Avar, Kővágó, Lehel, Bulcsú és 'Almos utcákban áramszünet lesz. Kérjük fogyasz­tóink szíves türelmét és megér- tését. ISSN 0133—8600 (Ceglédi Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom