Pest Megyei Hírlap, 1986. szeptember (30. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-01 / 205. szám
Gazdálkodás az emberi tényezővel Alapvető a képesség, tehetség Első idézet: „Társadalmunk számára mindinkább nélkülözhetetlen, hogy olyan légkör . alakuljon ki, amelyben tá- gabb tér nyílik a spontán kezdeményezéseknek, az egyénnek, az állampolgárnak, az egyesületeknek ahhoz, hogy hozzájáruljanak szociálist* társadalmunk fejlődéséhez.” Második idézet: „Népünkben, munkásosztályunkban, parasztságunkban és értelmiségünkben olyan tehetségek, olyan képességek rejlenek, amelyeket mind ez ideig nem merítettünk ki, amelyek nagyobb teljesítményekre ké-1 pesek, és nekünk, akik a vezetésben dolgozunk, szól a figyelmeztetés, hogy tegyünk többet a képességek jobb kamatoztatása érdekében.” Harmadik idézet: „... az iparnak hatékonyabban kell hasznosítania szellemi és anyagi erőforrásait, gyorsítani kell a tudományos kutatást és a műszaki fejlesztés hazai, valamint nemzetközi eredményeinek hasznosítását...” Valószínű, hogy nem sokat kellene lapozgatni az újságokban, folyóiratokban, különböző kiadványokban, hogy azonos csengésű megállapításokat találjunk. Az iménti idézetek — Pozsgay Imrétől, Lázár Györgytől és Havasi Ferenciül — egytől egyig azt sugallják, hogy fejlődésünk záloga ez emberek alkotókészségének mind intenzívebb hasznosítása. Vajon többről van-e szó, mint kinyilatkoztatásokról? Mindenképpen. Ha másért nem, hát már csak azért is, mert többi erőforrásunk — anyagi és természeti például — igen szűkén áll rendelkezésünkre. De az emberi tényezővel való jobb — és emberibb! — gazdálkodás akkor se mehetne másodlagos, ha bőven lenne olajunk, szenünk, ha nem lennének adósságaink, törlesztési gondjaink. Lám, az egyik oldal, a politikai-gazdasági vezetés szándéka, elhatározása szerint alapvető a tehetség, a képesség felkarolása. Vajon a másik tényező, a vállalati szféra, b végrehajtás intézményrendszere is ilyeténképp vélekedik" Szavakban, megfogalmazásokban feltétlenül. Tettekben már kevésbé... Az MTESZ-tagegvesületekben például mérnökök, fizikusok, matematikusok, számítástechnikusok, vegyészek, mezőgazdák keresnek és találnak ambícióiknak, szakmai fejlődésüknek teret, lehetőséget. Sokszor azonban — és ez a baj — csak itt az egyesületben, és nem a munkahelyükön. Az MTESZ-ben nagyon pontosan jellemző műszerként mutatja, hogy a műszaki értelmiséget mindinkább az idegesség, a szorongás jellemzi. Mert ez a népes had óhatatlanul is észreveszi azokat a buktatókat, amelyeket magunk elé állítottunk. Volt például olyan tanácskozás az Egyesült Államokban, ahol szóba került: a golyóstoll, amivel valamennyi résztvevő jegyzetelt, magyar ember találmánya. A stressz, amellyel jó néhány részt vevő előadónak meg kellett küzdenie, Selye professzor tudományos munkásságának nyomán vált ismertté. Márkás név Szentgyörgyié, Neumanné és még másoké. Elismerik tőlük függetlenül is külföldön, hogy szellemi tudományos nagyhatalom vagyunk, de meg is kérdezik rögtön: vajon miért nem tartunk ott, vagy akár előbbre, mint például "Svájc. Valóban: miért? Mert sokszor nem ismerjük fel szellemi értékeinket. Ha mégis kiderült a magunk számára Is, hogy ez vagy az a produktum igenis sokat ér, akkor még mindig hiányzik a kellő kereskedői mentalitás, az anyagi-gazdasági menedzselés, a felelősségvállalás. De a legfőbb baj az érdekeltség hiánya ... Vegyünk egy sajátos példát, a közkedvelt tévéműsort, a Felkínálom címűt. Dehogy bántjuk a kiváló produkciót, inkább csodálkozunk: nini, megszólal a telefon, s már jelentkezik a gyártó, a forgalmazó — olykor ebből is, abból is. Ám — nem sértve a tévé jószándékú és hatékony műsorának alkotóit — vajon megéinének-e akkor is, ha nem a gyártók piacának sugároznák műsorukat? Ha az új eljárásokért, találmányokért, szellemi alkotásokért versenyeznének — képernyőtől függetlenül is — a cégek? Ma már mintegy 90 innovációval foglalkozó bank, fejlesztő cég, közvetítő vállalkozás működik az országban. Örömmel fogadjuk őket, ez természetes. De létüket, biztos piacukat annak is köszönhetik, hogy ma még igazán nem ivódott bele a vállalatok többségébe a külső — és belső — szellemi alkotások figyelése, megismerése, kipróbálása, menedzselése. Számtanára efőtt N yitják kapuikat az iskolák. A kisebb, bejárható intézmények ugyanúgy, mint a több épületben ténykedő és ezernél is több tanulót foglalkoztató iskolaüzemek, a tudás elsajátításának valóságos gyáróriásai. A szombati is- koiakóstolást követi a hétfői nagyüzem. Aztán szélső hét után: teljes gázzal eiőre! De milyen is lesz Pistikének ez az új tanév? Persze, jól tudja ő azt, hogyan telik majd el egy-egy napja az óriás iskolában. Ha kilenc órát lesz iskolában és napköziben, akkor három órán és negyvennyolc percen át tanulni fog. Étkezésre és levegőzésre másfél órát tud majd szakítani, játékra már nem sok jut, mindössze negyvenkét perc. A fennmaradó —f■ elég jelentős — Időmennyiséget Pistike pedagógusai üresjáratnak nevezik. Azt is belátja az ifjú titán, hogy hiába van a folyosókon egyirányú közlekedés, azért egy kis lök- dösés, verekedés mindig megzavarhatja a nyugodt és fegyelmezett vándorlást. Előre sejthető a WC-k zsúfoltsága, s az is, hogy egy-egy mosdókagylót Pistike — az átlagdiák — kénytelen lesz 49 társával megosztani. A mi kis barátunk akkor lehetne igazán kétségbeesve, ha lakótelepi iskolába járna. Amikor ugyanis a lakótelepet építik, akkor ezer lakáshoz nyolc tanterem létesítését írják elő. Ez az elképzelés úgy áll elő, hogy minden harmadik-negyedik lakásból várnak egy-egy általános iskolás korú gyereket, s csak minden tizenharmadikból napközis igényt, holott a lakótelepeken leginkább ifjú házasok és sokgyermekes családok laknak. Hátha még azt is megtudná Pistike, hogy az egészségügyi előírás „tanulónként 1,7 négyzetméter alapterületet tart szükségesnek”. Szörnyen elkeseredne, mert neki csak 1,61 négyzetméter jut Cegléden. Az is lehet azonban, hogy könnyen magyarázkodásba kezdene: Ezért nem férek én el azon a szűk folyosón! Ha még ezek után sem unná meg Pistike a számolgatást, úgy gondolná, eljött az 6 ideje, megkezdené korszakos ténykedését a szociológiai szakkörben: kiszámolná, hány kilométert kel! neki vándorolni egy tanévnyi idő alatt. M iközben gondosan jegyzetelné tapasztalatait újonnan vásárolt kockás füzetébe, még a remény is felcsillanna, előtte: — Lehet, hogy lekörözöm Petőfit. Pedig neki Debrecenből kellett Pestre fel kutyagolni. Viszont ő is gyalog ment. R. L. Ma már alig-alig ismert státus az anyagbeszerező mintájára dolgozó információbeszerzés. Aki több nyelven értő mérnök, akinek , egyetlen dolga a helyi kis újításoktól kezdve a külföldi tudományos publikációkig valamennyi szakmába vágó adat gyűjtése, feldolgozása, s a műszaki-fejlesztési apparátus tájékoztatása. Nem újdoság a világban az ilyen figyelő-mérnök. Nagyon sok hazai nemzetközi tanácskozásra éppenséggel nem a híres magyar koszt, a jó bor megkóstolása, a szép tájak megszemlélése reményében jönnek el százszámra a külföldiek. Olykor be is vallják, hogy szakmai-tudományos információkért érkeznek: a magyar előadók mindig mondanak valamit, amit aztán érdemes nekik hazavinniük. Tegyük hozzá: továbbgondolniuk, megtervezniük, s mielőbb gyártaniuk. A múltkor egy tévéantennát kifejlesztő feltaláló mesélte: nyolc-tíz helyről tessékelték ki alkotásával, lényegében úgy, hogy meg sem hallgatták őt, be sem mutathatta termékét. Szabadalmi leírása természetesen pontos, részletes és műszaki paraméterek, számítások tömegével alátámasztott okirat. Az Országos Találmányi Hivatal elvégezte hozzá a szokásos újdonságvizsgálatot is. Az alkotót a különböző gyártó cégek mégis zárt ajtókkal fogadták. Az az üzem is, amelyik megvett egy külföldi szabadalmú antennát. A „legjobbkor”, akkor, amikor a gyártási jog tulajdonosa kénytelen volt áttérni egy másfajta konstrukcióra ... Az antennakészítő példája kirívó eset lenne? Sajnos ma még nem. Beleillik a képbe — az érdekeltség festette képbe. Szerencsére éppen ez a gyakorlat és mentalitás az, ami ma a legkeményebb bírálatot kapja, és tegyük hozzá, a legjobb helyről. A cikkünk elején Idézett politikusoktól például. Nem árt felidézni ismét: „... az iparnak hatékonyabban kell hasznosítania szellemi és anyagi erőforrásait ...” Enélkül hovatovább nem jutunk egyről a kettőre — e forrásokból, ha nem merítünk, bizony kiszáradunk. Amiért, alighanem, magunkon kívül senkit sem okolhatunk. G. L. Kóruspédium A Kossuth rádióban hétfőn 15 óra 30 perckor a Kóruspódium műsorában a Ceglédi Pedagógus Énekkar is fellép. Két dalt énekelnek; Praetorius Szép vagy, muzsika és Liszt Ave Mária című művét. CEGLÉDI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 205. SZÁM 1986. SZEPTEMBER 1., HÉTFŐ Hogy ne vágják ki a fákat (2.) A kényszerpályára terelt alma — Változóban a kiskerte- sek szemlélete — mondja Boda János csemői tanácselnök. — Sutba dobták azt az illúziót, hogy majd letarolják a piacot, most már tökéletesen megfelel, ha a családot ellátják zöldséggel, gyümölcscsel, s nem kell sort állni a standoknál. De aki mégis többletet termel, vagy eleve a kert adja a megélhetését, kényszerpályára kerül, mert előbb-utóbb le kell adnia a portékát. Az idén is volt példa arra, hogy néhány napig nem vásárolták föl a nyári almát. Aki hoppon marad, persze, annak még mindig ott a szeszfőzde. Csakhogy itt sem képesek korlátlan mennyiséget átvenni. — Védőárak? Hát, teszem azt, a krumpli védőára, az röhej — így mondja az elnök: a krumpli védőára röhej. Mindenki körömszakadt.áig védi a maga igazát. De azért nem elvakultan. A csemői kistermelők megértik az áfész kínját, nagyon is megértik, hogy ha a cégre egy időben álmaözön zúdul, aik- kor azon igen nehéz túladni. Cserébe elvárják, hogy az áfész is tanúsítson irántuk megértést. Jelen helyzetben, amikor még a fákat is locsolni kell, képtelenek értesíteni a cégközpontot, . hosv kérem szépen, két nap múlva érik az alma, számítsanak rá. Ez már csak azért sem megy, mert az almát sem lehet arra rávenni, hogy pontban két nap múlva érjen. Integrátor! — bukik ki valakiből az árnyas felsőcsemői portán. Integrátor, a jószágfelvásárlási szisztéma jól ismert figurája. A dolga éppen az, hogy személyes kapcsolatot teremtve a kistermelőkkel lépésről lépésre kövesse a hizlalás állomásait, szakmai segítőként szerepeljen, s afféle, bármikor elérhető összekötő kapocsként a felvásárló cég és a kisgazda között. Integrátor? — nézünk egymásra meg a gyümölcs súlyától kettéhasadt almafára. — A felvásárlás üteme idénre valamicskét változott — meséli Szabó László községi párttitkár (maga is kertes gazda). — Persze kevesebb volt a gyümölcs is. Aztán a nyári almáyal együtt érkezett meg a káosz. A szamóca ki lóját 18—21 forintért vették át, a piacon pedig már 45 forintért láttuk viszont. Meggy: hát az érdi fajta bizony elfagyott, de a meteor nem 18—20-ért tudtuk eladni, ez még csak-csak rendben lenne. Az elmúlt tíz esztendő alatt éppen 100 százalékkal nőtt meg a permetezőszerek ára, rendkívül laza a szerződéses fegyelem. A kistermelők ^J44k?!, mmmm ,.ígértek ezt, ígértek azt.. Cegiédbercel SporífársEk és barátok Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos — vallják Cegiédbercelen a futballért rajongó férfiúk. S hogy mégis minden évben új gazdára talál a vándorserleg, ez azt bizonyítja, hogy a küzdőszellemmel sincs baj. Már hetedik alkalommal rendezték meg a nyári községi kispályás labdarúgó-bajnokságot a bércé! iek. A tömegsport szervezője, rendezője, sőt művelője is — Gimesi János, a népfrontbizottság kulturális és sport albizottságának vezetője. Munkáját dicséri az a nagy érdeklődés, amély minden évben emberek százait csalogatja ki a sportpályára. tartalmas és egészséges szórakozást kínálva a 8 csapat 100 főnyi legénységének, és azoknak a szurkolóknak, akiknek a buzdítása nélkül nem lenne igazi a meccs hangulata. — A lassan évtizedes hagyománnyá váló bajnokságba minden évben bekapcsolódnak a legfiatalabbak is. Az idén is felfedeztünk néhány új tehetséget, mondja Aszódi Zoltán, a Ceglédberceli KSE elnöke. Velük oldjuk meg az Ifjúsági, a serdülő és a felnőtt" csapat. utánpótlását. Ezeknek a nyári bajnokságoknak köszönhetően lett egy ütőképes ifi- és serdülőcsaDa- tunk. Edzőik: Lebanon Károly és Misztl Ferenc teljesen önállóan és nagyon jó érzékkel foglalkoznak a gyerekekkel. ök egyeztetik a szülőkkel a trénirigek idejét is, hogy a sportolás ne menjen a tanulás rovására. A felnőttcsapat játékán meglátszik a szurkolók hiánya. Szeretnél? visszahódítani a közönséget! És ez nemcsak a lelkes és tehetséges edzőn. Mezei Jánoson és csapatán múlik. Nagyobb érdeklődés mutatkozna, ha a helybeliek rendszersen tájékozódhatnának a mérkőzések idejéről, eredményeiről. — Milyen tapasztalatai vannak a környező településeken folyó tömegsportmozgalomról? — A körzetben csak alkalmanként rendeznek egy-egy mérkőzést. Rendszeres bajnokság csak nálunk van Télen sem tétlenkedünk. Az iskola tornatermében teremfoci, lábtenisz és asztaliteniszbajnokságot rendezünk. Díjakra nem koldulunk pénzt sehonnan. Minden játszani vágyó nevezési díjat fizet, ebből vásároljuk a jutalmakat. Az egész évben formában lévő öregfiúk csapata képviseli községünket, ha a szomszéd települések csapatai kihívnak bennünket. Ez a gárda kezdettől fogva részt vesz a bajnokságban. ök már nemcsak sporttársak, hanem barátok is. Együtt nyaralnak évek óta és rettegésben tartják a balaton- szárszói úttörőtábor focicsapatát, ugyanis minden évben kihívják az éppen ott nyaraló iskola tanárait és diákjait. Az idén Albertirsa voLt az ellen- - fél. A napokban záruló kispályás bajnokság első helyezettje és a vándorkupa őrzője az LSL E csapat lett. Második helyezést a Lendület SC, harmadikat az öregfiúk csapata ért el. Kiadtak még egyéni díjakat is. A legjobb kapus Oros Imre, a legjobb mezőny- játékos Várhegyi József,, a legjobb góllövő Murár Tibor lett. A legsportszerűbb csapat címet a Zebrák nyerték el. A mérkőzések állandó vezetője, Királyhidi Ferenc is kapott oklevelet a záróesten. S. E. kötnek, véleményük szerint az átvevők csak ülnek a karosszékükben. No jó, de most az almáról beszélünk. Itt van, például a szomszédom, a fáin nagyjából 100 mázsa almä. Fölpakolt tizmázsányit, bevitte, át is vették volna tőle — kilónként 1 forintért. Err* visszahozta és kidobta az egészet, merthogy ebből még pálinkát sem érdemes csinálni. 6—8 forintot kínált az áfész az exportalmáért. Igen ám, de állítólag hatalmas készletük halmozódott fel, s szüneteltették a felvásárlást. Néhányszor meg lehet azt tenni, amit az egyik helybeli gazda, aki fogta magát és az itthon 8 forintosra taksált almáját 16-ért adta el a Dunántúlon. De nekem meggyőződésem, hogy nem szabad feladni az eredeti munka- megosztást: a termelő termeljen, a kereskedő kereskedjen. Hogy ne kelljen kivágni a fákat! G. megtér a második sörrel, de csak nem akar leülni. Rettentő ünnepélyesen egyensúlyozza a korsót. Húha, ebből még szónoklat lesz. — Azt megsúgom maguk- • nak — harsogja —, hogy a gyümölcs egy részét fölvásárolhatná akár a konzervgyár is. No, ehhez mit szólnak? Nem szólunk semmit, úgyhogy G. folytatja» • — 'Mert - ugye® i -jáhhSt azt eladhatná, akár jutányosán is, és ami megmarad, mehet egyenesen a dunsztosüvegek- be. Hosszúcsemőben Lugosi Jánosnak is akad egy legendája. — Tavaly megmaradt egy csomó szép almám. Az áfészr telepről küldtek göngyöleget, 200 ládányit átvettek, de 100 ládára való még mindig e nyakamon maradt. Már most mi legyen ezzel a jonatánnal? ígértek ezt, ígértek azt, majd holnap, majd nemsokára, már sínen vagyunk, nem kell nyugtalankodni stb. Én akkor kórházban voltam. Mindegy, csak lesz valahogy Aztán jött egy üzenet: most van szükség 70 mázsára, válogatni sem kell — küldték a ládákat. Gyorsan kiderült, hogy exportról van szó, azaz mégis muszáj válogatni. Jó Kaptak kulcsot a házhoz, el is vitték az almát. De minek? Mert még aznap délben visz- sza is hozták: akkorra már megütötte a guta a gyümölcsöt. Mit mondjak, volt olyan láda, amelyikből a fele alma is hiányzott, de betegségemben nem bolygattam ezt a dolgot. Irány a főnökhöz. Szerinte a Hungarofruct nem vette át, de hagyjam csak náluk, majd amó almaként elszámolják. Ez az utolsó szavuk? — kérdeztem. No nem. nem, várjak még két hetet, rendezik ők az ügyet. De abból már nem lett semmi. Bevittem az almát a sütőipari vállalathoz, szinte jobb árat adtak érte. mint az áfész. A szállítás előtt újabb pakolás — látom, hogy megint hiányzik vaey 2 mázsa. — Megmondom én maguknak, mi a nagy helyzet — szögezi le G. a csemői ivóban, miközben vadul jártatja tekintetét az üres korsó meg a söntésoult között. Áhítattal tekintünk G.-re, ezt a pillanatot vártuk, a tollak sercegésre készen. _G. föláll, legyint, és köszönés nélkül kiballag az asztalok között. Varga Sándor (Vége.) ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap)
