Pest Megyei Hírlap, 1986. szeptember (30. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-06 / 210. szám

&>/ Amúgy apróságok Táskák R end a lelke mindennek — tartja az ősi mon­dás, s az igazságát lehetet­len megcáfolni. Gyanítom azonban, nem mindenütt, s nem mindenki van ezzel így. Ez annál is inkább sajnálatos, mert olyan kor­osztályt is érint, amely er­re a legfogékonyabb. Nevezetesen az iskolá­sokról van szó. Fogalmam sincs, milyen szempont alapján döntik el illetékes helyen, mekkora legyen egy-egy tankönyv, munkalap, vagy más efféle taneszköz. Azt azonban gyakorlatban tapasztalom, hogy a különféle tantár­gyak illetékesei jó távol ülhetnek egymástól iro­dáikban, s az is valószínű, hogy gyermekeik sincse­nek. Ugyanis ha csak egy­szer .próbálnának — ren­desen — bekészíteni köny­veket, füzeteket egy elsős vagy harmadikos tanuló táskájába, azonnal együtt­működési megállapodást kötne a matematika meg a környezetismeret oktatá­sáért felelős illetékes. A logikus talán az len­ne ugyanis, hogy ezek az elébb felsorolt eszközök jó­szerivel azonos méretűek lennének, s az már csak balga kívánság, hogy úgy nagyjából a füzet legyen a mértékegység. Ehelyett a valóság: a boltban, Ma­gyarországon vásárolt is­kolatáskába alig lehet be­gyömöszölni a munkalapot, ember legyen a talpán, aki képes arra, hogy a kü­lönböző méretű egyéb könyveket, füzeteket úgy forgassa össze, hogy elfér­jenek, s ne is legyen fél­oldalas a gyereknek a tás­ka. Más: a kivágandó betűk esete. Elvileg a kisbetű há­tán ott a nagy párja, s mindez rácsba nyomtatva, mindkét oldalon. Nagyot téved az, aki nekiesik, s mondjuk, a kisbetű rácsai­hoz igazodva, félvágja a rekeszekbe a be'.űhalmazt. Már az első sor után rá kell, hogy jöjjön, hogy a nagybetűk felét elkaszabol­ta. Ha meg a nagybetűk oldaláról kezdi, a kisbetűk­kel jár el így. Elárulom a helyes megoldást: fény felé tartva — úgy átlátszik — kell felszabni a betűket. Nem Is olyan túl régen környezetvédelmi okokra hivatkozva megszüntették a kék csomagolópapír gyár­tását. Igen ám, de a köny­veket mégiscsak be kell csomagolni valamibe, a puha papírfedelű munka­lapok csakis védelemmel bírják ki az egy évet — akkor is csak többszöri fol- dozgatással, kemény kar­ton hozzáragasztásával. Vesz tehát az ember az új­fajta csomagolópapírból, ami — természetesen (?) — jóval drágább, mint kék elődje. Ha drágább, bizto­san tartósabb is — vigasz­talja magát a tapasztalat­lan vásárló. Egészen addig, míg a csodás anyag nem kezd el foszladozni néhány hét után. T udom, apró dolgok mindezek. Ám azt is tudom, épp az ilyen kicsi, látszólag elhanyagolható dolgok gondos megoldása eredményezhetné a rendet. Persze csak akkor, ha nem hanyagolják el eze­ket ... Ballai Ottó nagykőrösi kJcíiíu A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 210. SZÄM 1986. SZEPTEMBER 6., SZOMBAT Megpályázták a minőségi jelszintet Ä kisvállalat erőfeszítései Az illetékesek döntését várják A gazdasági szakemberek szerint a ’86-os esztendő — legalábbis- első félj — nagyon hasonlít a tavalyihoz. Jólle­het egyenes folytatása aman­nak, mégis elgondolkodtató, hogy a helyenként dinamikus, nemegyszer ellenkező előjelű változások közepette tovább mélyültek a gazdaságban az ellentmondások. Persze ahány üzem, min­dig annyiféle eredmény, így nem számíthatunk arra, hogy az összkép valaha is homo­gén lesz. A dolog furcsasága inkább az, hogy olykor még adott munkahelyen, belül is cáfolják egymást a gazdálko­dás mutatói. Mindenesetre el­ső ránézésre kacifántosnak tűnnek az összefüggések. Visszatér a megrendelő Ha például az alapvető gazdasági jellemző, a teljesít­mény alapján próbálnánk megítélni a Hattyú textiltisz­tító kisvállalat első 7 hónap­ban elért eredményeit, rossz vágányra futnánk. Pedig azt mondják, a munkaellátottsá­got tekintve ilyen jó félévük még nem volt. Eddig 970 ton­na ruhát, mostak ki, majdnem 17 százalékkal többet, mint tavaly a hasonló időszakban. A forgalom növekedése érde­kében csökkentették vállalá­saik határidejét, s noha a la­kossági mosatás továbbra is stagnál, a közületi megrende­lések, miként a számok is mutatják, jócskán megszapo­rodtak. Igaz, a másik tevé­kenység, a desztillálás-film- bepárlás 200 ezer forinttal kevesebb bevételt hozott ne­kik, de ennek sem a meny- nyiségi visszaesés, inkább az árcsökkentés volt az oka. Történt ugyanis, hogy a kis­vállalattá alakulás után új díjszabást állapítottak meg. Később viszont azt tapasztal­ták, hogy olcsóbb árak mel­lett is méltányos nyereséget hoz ez a munka. Innen ered tehát a bázisidőszakhoz viszo­nyított eltérés. A vegytisztitás vonalán viszont valóban meg­csappantak a munkaadók, emiatt 400 ezer forinttal ke­vesebb árbevételhez jutottak. — Érdekes versenyhelyzet alakult ki — mondja Hajdú László igazgató —, egyik je­lentős megrendelőnk olcsóbb árajánlatot kapott és elpár­tolt. Most azonban újra visz- sza akar térni, mivel gondot okoz számára a határidők be nem tartása, másrészt a tisztításra küldött munkaru­hák javítását sem tudták el­végeztetni, mint korábban nálunk. Egy biztos, az eredeti árból nekünk is le kell fa­ragnunk, hogy a megbízói visszaszerezzük, de a kisebb árbevétel mellett is nyeresé­ges marad ez a tevékenysé­günk is. összességében el­kés Moh mi Szombaton Nagyteremben Altatódal nászágyon. Elő­adás: 4, 6 és 8 órakor. Stúdióteremben Orfeusz és Eurydiké. Elő­adás: fél 6-kor. Stúdió, ifjúsági Jégkirálynő, Előadás: fél 4- kor. Kertmoziban Mária szerelmei (országos megjelenés előtt). Előadás: 9 órakor. Vasárnap Nagyteremben Altatódal nászágyon. Elő­adás: 4, 6 és 8 órakor. Stúdióteremben Orfeusz és Eurydiké. Elő­adás: fél 6-kor. Stúdió, ifjúsági Jégkirálynő. Előadás: fél 4- kor. Kertmoziban Mária szerelmei. Előadás: 9 órakor. mondhatjuk: mennyiségi ter­vünket, a mosásnak köszön­hetően, maradék nélkül telje­sítettük, ám a nyereségünk a korábbi időszakhoz képest mégis 300 ezer forinttal csökkent... A minőséget honorálják — Ez nyilván a vegytisztí- tás és desztillálás viszonyla­gos elmaradásából ered ... — Nemcsak abból, sok más tényező változott az elmúlt hónapok alatt. Nőttek az állóeszköz-fenntartási költsé­geink, gyarapodott a tfnk-lét- szám, amire azért is szükség volt, mert a megyében szét- s őrt átvevő üzleteink kar­bantartása napirendre került. A kisvállalattá történt átala­kulás után néhány új munka­kör betöltésére is sor került, amire korábban nem volt szükség. Persze ezek a ki­adások jóval többre jönnek ki, mint amit az eredmény mutat, de szerencsére a gáz- bevezetés jóvoltából energia- költségeinket viszont csök­kenteni tudtuk. — Az év egészét milyennek ítélik meg a Hattyúnál? — _ Ügy véljük, a tervezett 8 niilliő’forint nyereséget si­kerűt megtermelnünk, tudni­illik a munka dandárja ná­lunk jórészt a második félév­re esik. Dolgozóink már hetek óta J2 órát teljesítenek, csak elismeréssel szólhatunk helyt­állásukról. Megértették, hogy a feladatokat csak ilyen ál­dozat árán vagyunk képesek megoldani. Persze e súlyos terhet sem vihetik a végte­lenségig, ezért egy új 2700-as kalanderrel bővítjük a gépi kapacitást, s a nyári lét­számgondot jövőre idénymun­kások felvételével enyhítjük majd. — Egyébként április elsejé­től 6 százalékos bérfejlesztés történt nálunk, ezen belül el­sősorban a minőségi termelést honoráljuk, a jó munka ese­tenként 40 százalék többlet- keresettel párosul. Meg is van az eredménye, i lén megpá­lyáztuk az úgynevezett' minő­ségi jelszintet, ami már ön-« magában is garanciája lehet egy tisztító tevékenységnek. Ennyit a gazdálkodásról, ám aki a tisztítóüzemben ér­deklődik a dolgok állásáról, óhatatlanul eszébe jut a kör­nyezetvédelem. Hiszen nem titok az, hogy emberre, ter­mészetre veszélyes vegysze­rekkel dolgozik a Hattyú is, felelőssége óriási. Csatornagondok A tisztítás legfontosabb se­gédanyagát, a perki óretilént szűrés-desztillálás útján nye­rik vissza. A kioldott zsírban, olajban 1 százalék alatt lehet a vegyszertartalom, ezt a vég­ső maradványt Százhalombat­tán égetik el, A dolgozók rendszeres és mindannyiszor kielégítő eredménnyel záruló vizsgálatokon vesznek részt. Eddig tehát minden rendben igaz, az üzem szennyvize fel­színi csatornán jut a Kőrös­érbe s noha a tapasztalat szerint a környezetre nézve veszélytelen, nem fölösleges aggályoskodás azt mondani, megnyugtatóbb lenne, ha föld alat’’ csatorna szállítaná el a folyadékot. — Az idei fejlesztési ter­vünkben szerepel a csatorná­zás megvalósítása. Megépí­tettük a gerincvezetéket, a rákötést elvileg engedélyez­ték, ám a döntő szót majd a szennyvízvizsgálat után mond­ják ki. Sajnos ez a csatorna­kérdés régóta vajúdik, jelen­tős anyagi problémát is oko­zott. A saját költségünkön megépített gerincvezeték ön­magában is jelentős, 4,6 mil­lió forint kiadással járt, en­nek dacára úgy néz ki, a közműfejlesztés nem csekély terhét is viselnünk kell majd. Tehát csatornaügyben máig nem tiszta a kép, egyelőre az illetékesek döntésére várako­zunk — tette hozzá végül az igazgató. Miklay Jenő leli húsz°harn!inc láda Szalai Gergelyné az idén hatszáz négyszögöl paradicsom ter­mesztésébe fogott. Ekkora területről nem teljesen érett álla­potban heti húsz-harminc ládával szedett le, s vitte a ter­ményt az áfész-telepre. A lovas kocsira édesapja, Bessenyei Dénes segítségével emelgeti a súlyos ládákat (Varga Irén felvétele). Tüzelihelyzet 1986 őszelőn Pánikra semmi ok, van minden Ki ne emlékezne a tavaly- előtti, majd a tavalyi tüzelő­helyzetre? Az idősebbek egye­nesen — régi fogalmat új tar­talommal ellátva — széncsa­tának emlegetik a sorban ál­lást, /mit állást, állásokat a Tüzép-telep előtt. A hidegben, fagyban az is vett, akinek nem kellett, s — ez o fájóbb — annak is sorban kellett.áll­ni, akinek nem tellett többre egy-egy alkalommal.. Eehordatták Olvasóink legutóbb levelet írtak szerkesztőségünkhöz, nézzük meg az idén is, mire számíthatnak a fagyban. Sza­bó Petemé — s mint írja2 sok százan még, aggódnak, nem fesz. szenük. Annál is inkább eleget te­szünk e kérésnek, mert egyéb­ként is terveztük a Tüzép fel­keresését. Az az igazsághoz tartozik azonban, hogy a levél még a nyár közepén íródott. S ha most azt is írjuk, hogy — megelőlegezvén mondan­dónkat — a helyzet megnyug­tató, ez egyúttal azt is jelenti, a nyár közepén kisebb fenn­akadások is előfordultak. Üveges Péterné telepvezető sokkal nyugodtabb, mint, te­szem azt, egy éve. Van is rá oka, hiszen van szene is a telepnek, de ezen felül ígé­retei is — szaknyelven disz­pozíciónak nevezik ezt — derűlátásra adnak okot. — Valóban. Egyetlen tény ennek bizonyítására: közis­mert az NDK brikett kedves­sége. Ez a legtöbbször úgy mutatkozik meg, hogy már a vagonból eladjuk az árut, azaz a fuvarosok felrakodás után a vevő lakására szállít­ják. Nos, legutóbb annyi sze­net kaptunk, hogy nem akadt rá vevő, s a szeiíet a telepre hordattuk be. — Más szenekkel is hason­ló a helyzet? — Lényegében igen. Hazai brikettel — tatait, dorogit, várpalotait említhetek — sem­mi problémánk nem lesz. A darabos szenek közül a ha­zaiak — az olcsóbbak — va­lamelyest elmaradtak ugyan, fde az is igaz, hogy ezeket nem túlságosan szeretik, ked­velik az emberek. így ebből eddig semmiféle fennakadás nem származott. Folyamatosan — S a külföldi darabos sze­nek? — Lengyel és NSZK-beli kazánszenünk is, diszpozí­ciónk is megnyugtató képet mutat, de nem árt újra emlé­keztetni rá, hogy ezeket ke­verőszénnel árusítjuk. — Tavaly nagy sikere volt az úgynevezett elgértékesítés- nek. — Az tavaly volt. Jelenleg úgy tűnik, nem igénylik ve­vőink ezt a formát, de ezt ne is csodálja. Hiszen minek fi­zessen be valaki előre pénzt, ha szinte bármikor kijőve ide, SjBJUnaLjrihetjiíjfeset?,: ,n f,», — Szintén iavfjjfáypfí idei sorsáról: mi a hel tüzelőutalványokkal? — Beváltásuk folyamatos, problémát nem okozott. Aki kéri arra kap, aki pénzt hoz, meg arra. — Végezetül: tűzifával hogy állnak? — Jól. Folyamatosak szállí­tásaink, eladásaink is. Jelen­leg is van úgy 50—60 tonna vágott, s 40—(50 tonna hasáb­fánk, s emellett komoly ígé­retünk további szállításra.. Komoly ígéret " örültünk a jó hírnéfi," is Re­méljük, megnyugtató választ kapott problémájára vala­mennyi szilárd tüzelőt fo­gyasztó olvasónk is ... B. O. Maratoni futóverseny Szombati sportműsor Asztalitenisz. Szentendre: ifjúsági egyéni Skanzen Kupa­viadal. Atlétika. Városközpont— Szolnoki út—Törteli út—Só­deres út—Kutyakaparó csárda —Kőrös tété tleni határ (és visz- sza). 8 órától nemzetközi ma­ratoni futóverseny. Városköz­pont—vásártér—városköz­pont; 8 óra 30 perckor vámosi iskolás tömegsportfutás. Pée:: nemzetközi Pannónia Kupa­viadal. Birkózás. Dorog: nemzet­közi úttörő kötöttfogású Bá­nyász Kupa-viadal. Kalocsa: országos serdülő kötöttfogású Vattai László-emlékverseny. Kézilabda. Kinizsi sport­telep, 16 óra: Nk. Kgy. Kini­zsi ifi—Ferihegy SE (Vecsés) ifi. 17 óra: Nk. Kgy. Kinizsi —Ferihegy SE megyei férfi II. osztályú bajnoki mérkőzés. Sportlövészet. Szentendre: országos Steinmetz-emlék- verseny. Vasárnapi sportműsor Asztalitenisz. Szentendre: felnőtt II. osztályú egyéni Skanzen Kupa-viadal. Birkózás. Dorog: nemzetközi kötöttfogású Bányász Kupa- viadal. Kalocsa: országos ser­dülő kötöttfogású Vattai-em­lékverseny. Labdarúgás. Kinizsi sport­telep: 9 órakor Nk. Kgy. Ki­nizsi serdülők—Abonyi Tsz SK serdülők összevont körzeti mérkőzése. 13 óra 30-kor Nk. Kgy. Kinizsi ifi—Tápiószecsői Zrínyi ifi. 15 óra 30-kor Nk. Kgy. Kinizsi—Tápiószecsői Zrínyi megyei II. osztályú bajnoki mérkőzés. Sportlövészet. Tormási lő­tér, 8 óra: a HKL városkör­zeti döntője Szentendre: orszá­gos Steinmetz-emlékverseny. Hétfői sportműsor Labdarúgás. Kinizsi sport­telep, 16 óra: FC Fortuna— Pedagógusok. 17 óra: Törteli Tsz—Amatőr MTE. 18 Óra: Tormási Építőipán Kisszövet­kezet—Konzervgyár. Vági la­kótelepi pálya. 17 óRa: Gim­názium—Démász. 18 óra: Nyársapát—Mészáros Tsz, vá­roskörzeti kispályás bajnoki mérkőzés. Tenisztanfolyam A Nk. Kgy. Kinizsi kéthó­napos tenisztanfolyamot indít 6 éves kortól felső korhatár nélkül. Az érdeklődők szep­tember második hetében je­lentkezhetnek a Kinizsi sport­telep teniszpályáján, Palai La­jos edzőnél. Munkanapokon 16—19, szombaton és vasárnap 10—12 óra között. Atlétika Újpesten országos ifjúsági ellenőrző atlétikai versenyre került sor férfi gerelyhajítás­ban. A tehetséges Lajter Sán­dor (Nk. Kgy. Kinizsi) 53,30 méteres ifjúsági aranyjelvé­nyes szintű dobással végzett az első helyen. Korábban hírt adtunk a gö­döllői nemzetközi versenyről. Most kiegészítést teszünk köz­zé, mivel korábban hiányos információt kaptunk, Férfi gerelyhajításban körösi atléta, Szűcs Ambrus győzött 60,70 méterrel. Cselgáncstanfolyam A Nk. Kgy. Kinizsi csel­gáncs-szakosztálya előkészítő tanfolyamot szervez 1977-78- 79-ben született fiúk részére. Jelentkezni edzósidőben hét­főn, szerdán és pénteken 13— 17 óra között lehet szeptem­ber 30-ig, a sportotthoni pince­beli edzőteremben Bekő Ist­ván vezető edzőnél. S. Z.-SSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap;

Next

/
Oldalképek
Tartalom