Pest Megyei Hírlap, 1986. szeptember (30. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-06 / 210. szám

ŐRI iHu A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 210. SZÁM 1986. SZEPTEMBER 6., SZOMBAT Akikről keveset beszélünk Hűségét mindig megbecsülték Érdemes-e eltölteni egy munkahelyen több évtizedet, érdemes-e a legjobb tudás szerint dolgozni, megbecsü­lik-e kellő módon a törzsgár­dát — ezek a gondolatok ju­tottak az eszembe mindunta­lan, amikor a közelmúltban többször is a Vetőmagtermel­tető és Értékesítő Vállalat mo- nori 1. számú üzemében jár­tam. Mert az ott dolgozók egy része valóban a törzsgárdához tartozik, bár ma már egyre kevesebben vannak. A monori maggyár — mert csak így hívja mindenki — egyik leg­régibb dolgozója Hajdú Ká­roly, aki naponta ingázik Va­sadról a körzetközpontba. Ál­talában elsőként érkezik reg­gel hat óra előtt munkahelyé­re, s már útközben azon gon­dolkodik a motoron, mit, ho­gyan kellene csinálni, hogy flottul menjen a munka. Kissé meglepődik, amikor a szerényen berendezett irodába invitálom egy beszélgetésre. — Pont rám kíváncsi? — kérdez vissza, de aztán hamar rááll az alkura. — A háború előtt nagyon nehéz gyereksorom volt, hi­szen árván nőttem fel, s még1 a nyolc évet se töltöttem be, amikor édesanyám egyedül maradt velünk — öt gyerek­kel. Nem lehetett más válasz­tásom, csak az, hogy minél , előbb elmenjek dolgozni. Gazdáknál dolgoztam, részes- földeket műveltem, majd nap­számba jártam.: — Nagy megtiszteltetésnek vettem, amikor a monori maggyár akkori igazgatója, Kehi doktor egyszer eljött Vasadra, s arra kért, menjek hozzájuk dolgozni. Hogy ez mennyire nagy dolog volt ak­koriban, arra érdemes emlí­teni egy példát. A 30-as, 40-es években Monoron is kevés volt a helyi munkalehetőség, sokan nem jutottak munká­hoz. A maggyár előtti árokban naponta száznál is többen várakoztak, hátha bebocsátást nyernek a kapun belülre ... Néha-néha kijött az igazgató, a vaskosabb férfiakat kisze­melte, s ők már boldogok le­hettek, mert attól a perctől kezdve dolgozhattak. A töb­biek pedig mehettek haza, hogy aztán másnap ismét odaüljenek az árokpartra re­ménykedve, bízva a felvé­telben. Nos, Hajdú Károlyt az igaz­gató szemelte ki magának, hi­szen jó hírét hallotta Vasa­don. Nem is teketóriázott egy pillanatig sem az akkor 21 éves fiatalember, ment és be­lépett a monóri üzembe'. Ak­koriban még csak szezon jel­legű munka volt a monori maggyárban. Hajdú Károlyt azonban teljes munkaidőben és egész évben foglalkoztat­ták — rakodóként, — Tíz évig dolgoztam eb­ben a beosztásban, igyekeztem ellesni a műhelytitkokat. Ez úgy látszik elég jól sikerülhe­tett, mert ezután a konyha­kerti magvak tisztítási felelő­se lettem, újabb tíz év eltel­tével pedig a lucernamaglisz- títás lett a reszortom az üzemben. Még tapasztalatcsere-láto­gatásokra is elvittek bennün­ket Kétbodonyba meg Szarvasra. Azóta sok víz lefolyt a Du­nán, s Hajdú Károly most már évek óla munkairányító­ként dolgozik a monori mag­tisztító üzemben. A kívülálló számára talány­nak tűnhet, mi a feladata a munkairányítónak. Hajdú Ká­roly azonban máris sorolja a teendőket: a gépek beállítá­Hajáú Károly: — Szeretni keíl ezt a munkát, csak így érdemes ... (Mutnéfalvy ZjI- tán felvétele) sa, az úgynevezett regisztere- zés, az ellenőrzés s még sok egyéb tartozik napi feladatai közé. Az egészségügyi, mun­kavédelmi szabályok betartá­sa is az ő vállán nyugszik. Mesélik az üzembeliek, hogy Hajdú Károlyt nem nagyon szeretik a munkatársai, mert megköveteli a fegyelmet, á rendet, a pontos és sok mun­kát. Ha csak ezért nem nép­szerű a kollégák körében, ak­kor ezt nem lehet a szemére vetni. Hiszen számára, sem kö­zömbös, mennyi kerül a bo­rítékba pluszként egy-egy cél­feladat elvégzése után. Aztán, amikor munkatársai is megkapják a prémiumot, megveregetik a vállát, s biz­tatják: — Tényleg' érdemes volt jól dolgoznunk, igaza volt Karcsi bácsinak, amikor meg­követelte tőlünk a jó munkát. — Nagy a követelmény ná­lunk, pedig meglehetősen mostoha körülmények között dolgozunk. Télen nincs fűtés az üzemben, a gépek sem a legkorszerűbbek. Feladatunk, hogy jó minőségű vetőmagot állítsunk elő, küldjünk a part­nereknek. Amelyek között sok a külföldi vásárló, s ők' nagyon igényesek, csak a leg­jobb portékát hajlandók meg­vásárolni tőlünk. — A korábbi üzemvezetők közül Tóth Balázstól és Réti Károlytól tanultam a legtöb­bet, hiszen velük sokat dol­goztam együtt, szívesen adták át a tapasztalataikat. — Lassan elérem a nyug­díjkorhatárt, október 25-én már 39 éve dolgozom ezen a helyen. Mindig megbecsülték a munkámat, többször elnyer­tem a Kiváló Dolgozó címet, egyszer a Mezőgazdaság Ki­váló Dolgozója lettem. Nem fogok kétségbe esni, ha nyug­díjba megyek — jövőre, mert már most biztatnak a főnökeim, hogy utána is szívesen látnak az üzemben... S ugye, azt mondanom sem kell, hogy en­nél nagyobb megtiszteltetés nem érhet egy nyugdíjas dol­gozót. Mert voltak itt olya­nok is, akiktől könnyű szívvel váltak el, amikor nyugalomba vonultak... Hajdú Károly a munkában nem ismer pardont, szigorú, következetes embernek ismer­ték meg a monori magtisztí­tó üzemben. Nemcsak a napi munkában, de a közéletben is jeleskedik. Tagja a vállalati szakszervezeti bizottságnak, ahoí á dolgozók érdekeit kép­viseli, 'harcol jogaikért. Mos­tanában már egyre többet gondol a nyugdíjasévekre. Búcsúzóul ezt mondja: — Ez a munka nagyon szép, de csak akkor, ha tiszta szívvel és szeretettel végzi az ember. Én mindig így csináltam, ezért nekem sok örömet szer­zett. Ezért is vagyok elégedett ember, s ezért készülök nyu­godt lelkiismerettel a búcsú­zásra. No meg azért is. mert visszavárnak... Gér József Életük történetem A nehézről is szépet álmodni Szekérrel hordták az árut a pesti piacokra LASSAN ELKÖLTÖZIK kö­zülünk az a generáció, amely­nek tagjai a két világháborút, a Tanácsköztársaságot, az el­lenforradalmi korszak megalá­zó világát, a felszabadulást, az ötvenes évek személyi kultu­szát, a. mezőgazdaság szocia­lista átszervezését, gazdasági fejlődésünk fellendülő korsza­kát, majd az olajválságot és az azt követő évek gazdasági ■megtorpanását megérték. Me­nd tovics Illés a vecsési Besz­tercei utcában ebből a korosz­tályból való. Feje fölött kö­nyörtelenül, arcán mély ba­rázdákat hagyva zúgtak el az évek, s 75 évesen (!) nyugdíj­ba vonulva nyugodtan el­mondhatja: élete történelem. Bár igaz, azt tartja, hogy ő közben nem tett egyebet csak dolgozott, becsületesen tette kötelességét, emlékei kö­zött megannyi, Vecsés és kör­nyékének múltjával összefüg­gő, figyelemre méltó adalék­ra fény derül. Még a múlt századbaji Csányba szegődött szerb nem­zetiségű zsellér fiaként 1910- ben született. Nyolc gyereket ringatott már a vesszőből font bölcső, mielőtt magyar anyja őt világra hozta volna. A bába tanácsai szerint adagolt sok árpakávé mentette meg. Szü­lei nincstelenek voltak, akik a csányi gazdáktól béreltek földet harmadába, negyedébe. A mama, ha felvágta a kenye­ret, bizony alig maradt belőle, pedig mindenki csak egy sze­letet evett, de hiába, többre nem futottá. Sőt az első há­ború vége felé, amire már Il­lés bácsi is emlékszik, egyre kevesebb. — 1918-ban apámat megint katonának akarták vinni, mi­re valaki azt tanácsolta neki, menjen Kőbányára a hizlaldá­ba dolgozni, akkor felmentik. A négy sógorral összefogva 100 hold földet béreltek a Fe­rihegyi birtokból, s közben a hizlaldában is végezte munká­ját. Leástunk a mai repülőtér helyén a Ferihegyen négy ge­rendát, kétoldalról bedeszkáz- tuk, közepét megtöltöttük ho­mokkal, földdel, s tetőt tet­tünk rá. Ez volt a házunk. Nem volt nagy, de jó meleg. Dinnyét, gabonát termeltünk, meg jószágot tartottunk. Mi­vel apám a hizlaldába járt, korán befogtak dolgozni. Fej­lett, erős gyerek voltam, 10 éves koromban már én is szántottam. Már lassan gyökeret „eresz­tettünk” volna, mikor a ta­nácskormány, vagy ahogy mi mondtuk: a kommün leverése után egy vasárnap három szekér jött hozzánk Vecsésről. Játszótér az üres telken? Útépítés társadalmi munkában Jó bor termett valamikor a XVII. században telepített — a Hunyadi út és a Gazdák er­deje közé szorított napsütött dombhát szőlősorain. Az idők folyamán a kajla, gajcsos tő­kék elöregedtek, a dűlőutak- kal szabdalt területen a 30-as években építkezni kezdtek, főleg gyári munkások, vállal­va a gyaloglást a vasútállo­másig. A poros dűlőutak men­tén egyre szebb házak épül­tek, foghíjas telek ma már csak mutatóban akad. Ez a terület adott otthont Hercegh Káinénak, akinek édesapja bejáró gyári munkás volt, aki Péter-Pál táján nem az uta­zási irodák prospektusait bön­gészte, hanem az aranyszemű búza és az őszi árpa kalászait nézte, morzsolgatta. Ugyanis részesaratást vállalt, hogy a családnak a jövő évi kenyér- nekvalóját megkeresse. Mk W A lassan közéleti személlyé váló, halkszavú Erzsiké is itt szokta meg, próbálta az élet nehezét. Majd innen utazga­tott naponként Budapestre, ahol a fodrászmesterséget sa­játította el, s most Üllőn tár­sas viszonyban a szolgáltató­ház férfifodrászatában dol­gozik szerződéses alapon. Az elmúlt évben a faluszéli kör­zet tanácstagjává választotta. Es nem is csináltak rossz vá­sárt. Még alig mérte fel vállalt feladatának súlyát, nehezét, amikor már kopogni kellett a házak ajtaján településfejlesz­tési hozzájárulás elfogadásá­nak ügyében. A központi or­vosi rendelőt, az iskola bőví­tését közérdekűnek, közjónak tekintették és kevés kivétellel aláírásukkal hitet is tettek mellette. w Az ablakokat nem lehet ki­nyitni, fullasztó porfelhőket kerget, söpör a szél, eső után pedig sárba vesznek az autók... A lelkes tanácstag új­ra a házakat járja: szilárd burkolat kellene, a Vörös­marty utca aszfaltját össze­köthetnék a Petőfi és a Hu­nyadi út aszfaltiával. Az ott lakó Ludvig János és László.' a két teherautós test­vér a merész gondolattal egyetértett, csatlakozott hoz­zájuk Tóth István és Répás Pál, vállalták, hogy a szük­séges kőmennyiséget társa­dalmi munkában a helyszínre szállítják, az utca lakói pedig terítették, egyengették. Gyűl­tek az ezrek, tízezrek is, az út gépi munkálatainak végzésé­re is akadt vállalkozó. Az ösz­szegyűjtött pénz ugyan fo­gyott, de az út szilárd bur­kolata már el is készült. Az élére állított tízforintos zök­kenő nélkül gurulna végig a sima felületén, ha valaki jói meglódítaná. — A tanácstag most meg­pihen? — kérdezem szépen gondozott otthonában, ahol meglátszik a gondos háziasz- szony szépet, kényelmet sze­rető igyekezete. Persze, a bé­kés családi háttér minden se­gítséget megad, hogy a szak­mai elfoglaltság a tanácstagi teendőkkel megférjen. — A házak előtt az út mindkét oldalán ássák nyíl­egyenesen az árkokat, de nem mindenütt, hát ott ismételten kopogni kell. Az öregszőlő köz Erdősor felé eső részén még 2—3 lámpát kellene fel­szerelni, hogy az ott lakó ál­lampolgárok is érezzék, hogy Üllőn laknak. Van Itt sajátított nek igen a gyerek, kozzanak élű ásót, át, hogy majd mi a körzetben egy ki- üres telek, játszótér- megfelelne. Sok itt hát azok se unat- . A kifényesedett lapátot nekik adjuk ott folytassák, ahol abbahagyjuk... Kiss Sándor Tizenegy jól öltözött sváb ura­ság vagy gazda és a falu bí­rája szállt le róluk. Együtt csak németül beszéltek, mi nem értettük. Aztán a falu bírája közölte velünk: két hó­napon belül költözzünk el, mert jogtalanul vagyunk itt. Lehet, hogy a bérleményre fájt valaki foga? Nem tudom. Akkor még a röptér gondo­latban sem létezett, a lőrinci kőhídig összefüggő szántóföld volt. Szemere-telepen is csak a vasútállomás épülete és a közelében fekvő iskola volt meg. A mai Ferihegyi gyors- forgalmi út helyén két szép fasor között homokos dűlő- útón jártunk iskolába. A MAI VECSÉSBÖL is csak az ófalusi öreg sváb házak voltak, a Halmi-telepek he­lyén szántóföld, szőlő, gyü­mölcsös állt. Egyedül a halo­mi présház volt említhető épület, ahol jól menő pincé­szete volt az uraságnak. En­nek a helyén van ma a nap­közi otthon a gyerekeknek. A mai Felsőbabádi Állami Gaz­daság vecsési kerülete a Hal- my-birtok központja volt, hosszú cselédházakkal, mely­ben négy család jutott egy konyhára. Ezek a házak, igaz átalakítva, még ma is sok em­bernek adnak lakóalkalmatos­ságot. Hogy folytassam, a sváb elöljáróság rendelkezése sze­rint hazaköltöztünk Csányba. Ott a kommün után talán még több szegény ember volt. Nem jutott föld, iahol a kenyeret megkerestük volna. Három év után apám feles dinnyekertész lett Pesterzsébeten, majd 1928-tól a Halmy urasághoz szegődött el. Én akkor már Csepelre, a Weisz Manfréd Művekbe jártam dolgozni. Na­ponta biciklivel. Nem volt könnyű, de akkor Monorról, sőt Ceglédbercelről is kerék­párral jártak a munkások kö­zül sokan. Aztán 1929-ben a fiatal család nélkülieket, köz­tük engem is, egyik napról a másikfa az utcára rakták. Kommenciós cseléd lettem a Halmy fehenéíjtfetSbená13“-'-“* Naponta hordták az üvegbe kiliterezett tejet az Üllői úti makadám kövesúton a József körúti elosztóba vagy árultuk a pesti utcán. De akkor a környékből sokan szekérrel hordták az árut a pesti pia­cokra. Körülbelül annyi sze­kér volt az utakon, mint ma autó. A hosszú szekérsorokat alig várták a Pesti kuncsaf­tok. Akkor még a mai Béke tér helyén hatalmas erdők voltak, ház csak imitt-amott. Szinte hihetetlen, hogy meny­nyi ház épült azóta. — Aztán a Halmy uraság — aki azon kevesek közé tar­tozott, aki a közhiedelemmel ellentétben viszonylag ember­séges volt — a második há­ború előtt felparcellázta a sző­lőjét, gyümölcsösét. Apámék is kaptak egy építési telket. Én megnősültem a Tornyoslöbön, Üllő mellett lettem urasági fe­les kertész, majd 1936-ban Vecsésen a Juhállás nevű bir­tokrészen folytattam a ker­tészkedést egy ideig. Egyik év­ben — azt hiszem, 1937-ben — nagyon szép termés volt. sok jóval kecsegtetett. Csak­hogy Péter-Pál előtt mindent elvert a jég. A tulajdonos nem biztosította, így semmi nélkül maradtam. Hogy éhen ne pusztuljon a család, cséplőgép mellé szegődtem el. No akkor jött a csonka Ma­gyarország nem ország ideoló­gia, mikor rámhúzták az an­gyalbőrt, máris a Felvidéken találtam magam. Én a vissza­csatolás közben megsebesül­tem, s később le is szereltek fél vesével és egyebekkel. Már azt hittem, hogy a Halmy- birtokon kihúzom a háborút, de 1944-ben SAS-behívóval a- nyilasok Budára hajtottak. Már szinte hallottuk a szov­jet tankok lövéseit. Aztán ke­mény harcok, szökés Után Bu­dán ért a felszabadulás. De a családhoz nem jutottam el. Helyette hadifogságba kerül­tem. A Krím-félszigeten töl­töttem három évet. Hogy mi­csoda pusztítást végeztek ar­ra a németek, még elmondani is nehéz. Szívós paraszt szer­vezetem a fogságot is átvé­szelte. MIKOR 1948-BAN HAZA­JÖTTEM, akkor alakult meg az állami gazdaság a Halmy- birtok helyén. Én mégis jobb­nak láttam az iparba menni. A Kőbányai Acélművekhez ke­rültem, ahol négy évet lehúz­tam. Egy gyomorműtét után az orvos tanácsolt vissza a pa­raszti munkához az állami gazdaságba. A tehenészetben lettem tejeskocsis. Naponta kétszer hordtam a vecsési Vö­rös Hadsereg úti tejcsarnokba a tejet, 180—190 kannát napon­ta többször is megemelni nem volt könnyű munka. Mégis in­nen mentem nyugdíjba, de még öt évet nyugdíj után is ráhúztam, s így tavaly ötven­éves munkaviszonnyal lettem végleg nyugdíjas. — Egy biztos, nagyon ne­héz életem volt, amit senki­nek se kívánnék, de valamit még hadd mondjak. Sokat be­tegeskedtem, ám az étvágyam szerencsére sose hagyott csér­ben. S ezen kívül a nyugodt­ság volt a segítségemre. Ezért is sajnálom a mai gyerekeket, mert az életük egy nagy roha­nás, beprogramozott hajtás reggeltől estig. Daráló ez, ké- iéfii." Erről WéM'' ál'tfíSdni r se -Iáíéf ölyfift’‘iffiÉpelífet, ■’ífliSit ‘az én nagyon nehéz gyermekko­romról. Pedig kár, nagy kár. Lejegyezte: Orosz Károly Kulturális program Ecseren ma 16 órától a nyüg- díjasklub foglalkozása, 18-tól videofilmvetítés, 20-tól videó- diszkó, vasárnap 14-től a nyug­díjasklub összejövetele. Gombán az autós kertmózi- ban ma és holnap 20.15-től: Leopárd kommandó. Üriban a művelődési ház­ban 9 órától a gyermekjáté­kok szakköri foglalkozása. Folytatják Torna nőknek A Monori Tömegsport Egye­sület női kondicionáló torna szakosztályának vezetősége értesíti az érdekelteket, hogy a nyári szünet után október 6-án hétfőn 18 órakor a szo­kott helyen — a gimnázium tornatermében — folytatják az edzéseket. A foglalkozáso­kon szívesen látnak új jelent­kezőket. Tapasztalatcsere Hasznossá leit hagyomány Közéleti embereknél a tájé­kozottság alapvető követel­mény, a tapasztalatcsere vi­szont hasznos módszer, jó se­gédeszköz a tárgyilagos, objek­tív véleményformáláshoz. Több esztendős hagyományként ezt szolgálja a monori és a gödöl­lői megyei tanácstagok cso­portjának kapcsolata, rend­szeres találkozói, amelyeken minden alkalommal részt vesz­nek a két körzet országgyűlé­si képviselői, politikai, állami vezetői is. Az idén körzetünk megyei tanácstagjainak csoportja lát­ja vendégül a gödöllőieket. A találkozókon aktuális, mind­két terület lakosságát érintő témákról cserélnek gondolato­kat. A soron következő együt­tes ülést szeptember 9-én, ked­den Monoron tartják, s a fen­tiek szellemében Kiss Jenőtől, a KISZ megyei bizottságának első titkárától tájékoztatót hallgatnak meg az ifjúsági szövetség kongresszusi határo­zatairól, a KISZ és a tanácsok együttműködéséről. Gödöllő és Monor tanácselnöke a két te­lepülés VII. ötéves tervének főbb célkitűzéseivel ismerteti meg a megyei tanácstagokat. A hivatalos program után a két csoport tagjai az egyik körzetbeli gazdasági egység­ben tesznek látogatást. ISSN 0113—2651 (Monori Hírlapi 1 <

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom