Pest Megyei Hírlap, 1986. szeptember (30. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-06 / 210. szám
IMr A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 210. SZÁM 1986. SZEPTEMBER 6., SZOMBAT A hütóház forró hánapjai Az árrést a termeiknek adták fim marad e3 a várt haszon Ugye emlékeznek még arra a szlovákiai mackóra, amelyik csak úgy útlevél nélkül felkerekedett és meg sem állt Zebegényig? Sajnos a történet végének csattanóját egy vadászpuskából kiröpült golyó pukkanása adta meg, leterítve és az örök vadászmezőkre küldve a barna bundás turistát. Pedig lehet, hogy csak a nagymarosi málnát szerette volna megkóstolni. Talán már kis bocs korában is arról álmodozott. Sajna, vannak az életben ilyen sohasem teljesülő vágyak. Az albertirsalak már ügyesebbek voltak. Könnyebb volt a dolguk, mert emberi szavakkal csábosabban brummogtak és nekik jutott is a hőn áhított málnából, mégpedig jóval több, mint amennyi a mackómancsokba belefért volna. Nyár elején nagy port vert, hogy az élelmes hűtőháziaknak sikerült megszerezni a termés egy részét. Tisztességes üzletet kínáltak, az árrést, amelyet a közvetítő kiiktatásával megspóroltak, a termelőknek adták. Megnyitván a nagymarosi felvásárlóhelyet, kitették az asztalra á vásárlók könyvét, amelybe vagy tucatnyi elismerő bejegyzést róttak a málnatermesztők. Találomra kiválasztva álljon itt egyetlen idézet: „A nagymarosi átvevőbrigáddal nagyon meg vagyunk elégedve. Ez a gyors, pontos munka szinte-hitetetlen. Ilyen szervezés ezen a környéken még nem volt." Alatta több aláírás. Övék a málna A Pest Megyei Hűtőipari Gazdasági Társulás albertir- sai hűtőháza igyekezett minden tisztességes módszert kipróbálni, hogy céljait elérje. Nagyon kellett a málna, s amint gurulósra fagytak a szemek, máris válogatni, csomagolni kellett, mert volt rá vevő határainkon túlról. Bár még több lett volna az alapanyag! Megfeszített munkával, sokszor a hét végi pihenőnapokat is feláldozva, jó teljesítményt tudhatnak maguk mögött. Korai még jóslatokba bocsátkozni, mert messze az év vége, de az biztos, hogy 200 millió forintot meghaladó értékű árut továbbítanak a kereskedelemnek, s ennek a tisztes nyeresége sem marad el. Maroknyi csapattal kellett fogadni a nagy mennyiségű zöldséget, gyümölcsöt. Hiányoznak a szakemberek, a tmk-lakatosok, villanyszerelők, de a segédmunkához nélkülözhetetlen asszonyok, lányok is. Pedig a júliusi átlag- kereset' a szakértelmet nem kívánó női munkát végzők körében 5300 és 6300 forint között volt. Természetesen az év nagy részében kisebb a kereset, de az évi 60 ezer forintos átlagjövedelem megvan. Jövőre meglepetés lesz Volt valamennyi meggy és cseresznye, szamóca és szeder, kétszer annyi zöldborsó, mint tavaly. Követte a paprika és a paradicsom, amely most is érkezik. A forró, száraz nyár előbbre hozta és egy időpontra összpontosította többféle növény beérését. A vártnál hamarabb befutott a szilva, amelyből 1500 tonnát dolgoztak fel. Volt olyan nap, amikor 30 vagonnal zúdult a nyakukba. Ha lett volna még tárolótér, akár 500 tonnával többre is vállalkozhattak volna. Az a FHGT gondja, hogy berendezéseinek teljesítőképessége nagyobb, mint a tárolókapacitás. Másrészt viszont a kétkezi munkára is kevesebben jelentkeztek, mint amenrr' a teljes iramú működéshez kellene. Bizony el- k.lne még néhány szakember é. fürge kezű asszony. Ügyes kereskedelmi manőverekkel viszont a téli hűtőket lehetne gyorsabban kiüríteni, s ezzel megnőhetne a forgási sebesség, nagyobb lehetne ,a teljesítmény. Végeredményképpen több pénz ütné a társulás tizennégy tagjának a markát (Persze így sem lehet okuk a panaszra, mert a hűtőház késedelem nélkül eleget tesz anyagi kötelezettségeinek.) A termelők már ott topognak a paradicsompaprikával. Szedni és fogadni kell azt is Lesz karfiol és újdonságként három vagon brokkoli. Kényes, munkaigényes zöldségféle, de érdemes megpróbálkozni véig, mert ha beválik, olyan exportcikk lesz, amit keresnek és jól megfizetnek. Az üzemnek az a leghőbb vágya, hogy minél közelébb, Vecsés, Monor, Cegléd térségében termeltesse a gazdákkal a zöldséget, gyümölcsöt. Nem csak a szállításon megspórolható pénz miatt szeretné ezt. Köztudomású, hogy a gyorsan fagyasztott friss áruban sokkal több vitamin megmarad, mint a napokig kalandozóban. A minőség pedig első számi! üzjeti szempont, amely elől nem lehet kitérni. Ezért is érdekük, hogy ebben a környezetben alakuljon ki a termelési háttér. Rá kell ébredni a háztájikban, hobbikertekben dolgozóknak is, hogy érdemes befektetniük, telepíteniük, mert néhány év távlatában megtérül. Álbertirsaí meglepetésként jövőre kirukkolnak a kovászos- és a vizes uborkával. A próbaképpen savanyított mennyiségre már megkapták a kedvező minősítést. 1987- ben már ez is gazdagítja a kínálatot. Gesztenye és hal A kockázógépek már megjöttek Nyugatról. Használt, de jó állapotban lévő masinák, igen olcsón jutottak hozzájuk. Kipróbálásukat a paradicsompaprikával kezdik, de a répát, zöldséget, zellert, sőt a szilvát is „megrágcsálják”. Szeretnének hozzájutni a csemegekukoricát feldolgozó gépsorhoz. Nagyon kellenének a munkájukat gyorsító csomagoló berendezések. De mindehhez konvertibilis valutára lenne szükség, azt pedig mostanában nagyon nehezen ad a bank, jóllehet a tőkés exportból gyorsan megtérülne. A készítményeik háromnegyed részét külföldön értékesítik, jórészt a nekünk kellő devizáért. Ott bizony élénk a verseny és igen szigorú feltételeket diktál a piac. Márpedig alkalmazkodni kell, mert kedvező a dollárelőállítási kalkuláció, s ebből van az országnak haszna. A téli hónapokban sincsenek tétlenségre ítélve az ott dolgozók. Amikor majd a zúzmarás zacskók java részét útnak indítják, lehet hogy éppen hal- és gesztenyepüré fagyasztásával , foglalatoskodnak, mert ezt bérmunkában vállalták. Feladatban nincsen hiány, inkább emberekben, akikre rá lehetne bízni a munkát. Az igazgató tanács ézért döntött úgy, hogy ötmillió forintot folyósít az üzem közelében építendő hat szolgálati lakásra. Ezek talán csábító ajánlatként hatnak az állások meghirdetésekor. Tamasi Tamás Akkor hát szüret! A városi tanács műszaki és termelés-, ellátásfelügyeleti osztálya értesíti a termelőket, hogy a Cegléd városhoz tartozó szőlőterülettel rendelkező nagyüzemek és kistermelők részére az 1986. évi szüret kezdését az alábbi időpontokban határozta meg, annak érdekében, hogy a borászati célnak megfelelő, beérett szőlőt szüreteljenek. Korai érésű fajták: Csabagyöngye, Irsai Olivér szeptember 6-tól. Középérésűek: ezerjó, leányka Szeptember 13-tól. Késői érésű fajták: hárslevelű, kadarka szeptember 20-tól szedhető. A szüret kezdésének időpontja mindenkire nézve kötelező. Találkánk van a zsákos emberrel. Ha szemernyi kurázsi is rejtőzik benne, ma idejön és ledobja. Fogalmunk sincs, mi a neve, ki lesz az: Sándor. József avagy Benedek, aki zsákban hozza a szemetet. Mindössze annyit tudunk róla, hogy sokat tapasztalt, körültekintő személy a zsákos, mert csakis szürkület után, az est beálltakor lódul neki, kézikocsival, netán autóval, hogy a hajléka megszokott rendjét összeziláló háztartási hulladékot, építési törmeléket észrevétlenül és szerényen közkinccsé tegye. Erre pedig a lehető legalkalmatlanabb hely a városi szeméttelep, hiszen kinek is szúrna ott szemet két kupac limlom. Ráadásul ott a környezetet sem tudná szeny- nyezni, s a település arculatát sem csúfítani. Nem. w A zsákos ember ravasz, ismeri a dörgést, s természetesen olyan terepet választ ki magának, ahol egy tábla szövege kifejezetten kéri őt arra, hogy ne rakjon le szemetet, mert ez közterület. A zsákos ember nem kíméli magát, szívós utánajárással felkutatja a táblás vidékeket, gyorsan lehajítja a szemetet, és elégedetten hazatér. Erről szeretnénk beszélgetni a zsákos emberrel; a városi közterület-felügyelőkkel egyetemben várjuk őt a hely beli konzervgyár mögött — de csak nem érkezik. Pedig a Gerje-parti illegális szemétdomb még mindig nem éri el a Mizsci út betonját. Ahhoz legalább tíz méternyi szakaszt be kellene teríteni hulladékkal, lenne tehát dolga a zsákos embernek. Sőt, idővel ma gát az utat is megpakolhatná végtermékkel, arra számítva hogy majd a tanács úgyis építtet felüljárót. De nem jön a zsákos ember, talán elfelejtette az időpontot, vagy éppen más tájékot felkeresni támadt kedve. • Mert leleményéből és szorgalmából kitelik, hogy akár a Vett útra, a Pesti út oldalába, a kórházzal szemközti placcra és még legalább •tíz más helyre hordja a szemetet. A ma már valameny- nyi utcát érintő hulladékgyűjtő járatok elvinnék ugyan, amit a zsákos fölhalmozott, de hát nincs abban semmi izgal más. A zsákos a közrosszért dolgozik. jSfck W Már akadnak, akik haraggal gondolnak a szürke egyenruhás közterület-felügyelőkre Ez mindenképpen jó jel, mert akire haraggal gondolnak, azt méltányolják. így példáid azok a lakótelepi személyautóbirtokosok, akik nemrég reggelre kelve egy kis cédulát találtak az autók szélvédőjén Mert bizony ezek a lakótelepiek éjidőre a füves területen helyezték el a járgányokat, nyilván azért, hogy egyetlen pillanatra se essék ki figyelmük köréből a család szeme- fénye. Érthető indok, ám a felügyelőkre nemigen hat, hiszen a jogszabály tiltja az ilyesféle helyeken való parkolást. S az ő feladatuk meg éppen az, hogy a város közterületein az értelmes rend töltsön be szabályozó szerepet. Ezért nem restek még bírságolni sem. Na persze, egyes derék ceglédi honpolgárok ki nem állhatják, ha szabálysértésüket valaki felfedezi, s ráadásul még holmi pénzt i* emleget. Ilyenkor aztán szépen, tagoltan elmagyarázzák a felügyelőknek, hogy az egész csak érzéki csalódás, az egy általán nem úgy van, ahogy ők látják, nem is volt, nem is lesz úgy. Különben is, az utca túloldalán még nagyobb rendetlenség van, miért nem inkább azzal törődnek. Végül még magas pozíciókban lévő ismerőseiket is fölsorolják, rfte, A közterület-felügyelők mindezt nagy türelemmel végighallgatják, és kiküldik a befizetési csekket. Kiküldték ti nyugdíjas buszsofőrnek is, aki arról értekezett — kocsija a tilosban —, hogy a megállást tiltótábla kizárólag akkor érvényes, ha mellette még úttestre van festve egy sárga vonal is. Sőt, válaszlevelében — szakember lévén — azt írta, hogy a csekket ezúttal mint figyelmeztetést értelmezi, és a kirótt öszeget nem hajlandó befizetni. Mindkét fél jobban jár így — tette még hozzá. Hogy hitte-e, amit dőlt, nem tudni. kigónFogadóéra Szeptember 8-án, hétfőn délután 2-től 6 óráig Sós János, a városi tanács elnökhelyettese fogadóórákat tart a városházán hivatali helyiségében. Tengerihántás napjainkban Augusztus végén megkezdték a hibrid kukorica fogadását a Ceglédi Állami Tangazdaság feldolgozó üzemében. Jelenleg a korai, négyvona- las vetőmag-kukoricát hozzák a gazdaságokból. Felső képünkön a tápió- szölősi Üj Barázda Termelőszövetkezetből érkezett szállítmány. A válogatóasztalon — alsó képünkön — eltávolítják y az idegen kukoricát és a csuhét a terményből; a szárítóba csak fajtaazonos, csuhémen- tes kukorica kerülhet. (Apáti-Tóth Sándor felvételei) rAf Cegléd a hazai lapokban A Staféta július 3-i száma részletesen beszámol arról a pályázatról, melyet nyolcmillió forintra írt ki a KISZ KB az első negyedévben azzal a céllal, hogy anyagilag támogassa azokat a helyi kezdeményezésű mozgalmi-politikai akciókat, amelyeket még az idén szeretnének megrendezni a KISZ-szervezetek. A pályázat egyik nyertese a KISZ Cegléd Városi Bizottsága a fiatal agrár szakembereknek szervezendő tapasztalatcserével. itOA’i Képes 7' Július jMí számában A skót i úrf lüki nem skót címmel villámriportot közöl’ Thomas C. Flynn úrral, a 25 tagú amerikai South- minster Ringers harangjátékegyüttes vezetőjével. A közép- iskolásokból álló együttes a ceglédi református nagytemplomban adott nagy sikerű hangversenyt június 17-én. A Komárom megyében megjelenő Dolgozók Lapja július 12-i számában jelent meg Fenyvesi Károly: Győztek a tokodiaü című írása, melyben a MÁV—Volán komplexbrigádok 1985. évi versenyét elemzi. A 12 kollektíva közül a ceglédiek — a Győr, Tata, Mosonmagyaróvár, Komárom és Vác vasútállomás brigádjaival együtt — elnyerték a szocialista címet. A Szolnok Megyei Néplap július 9-i számában megjelent Mozdonyok apróban című képes tudósítása bemutatja Kamarás Jánost, a szolnoki üzemfőnökség mozdonyvezetőjét és Kakuk Istvánt, aki a ceglédi üzemfőnökségen teljesít szolgálatot, abból az alkalomból, hogy vasútmodell- gyűjteményekből rendeztek kiállítást a szolnoki csomóponti művelődési házban. A Magyar Hírlap július 10-i számában Juhász Erzsébet: Hogy csinálja fehér holló? című írása beszámol arról, hogy két éve működik Cegléden az ország első regionális, közüzemi szolgáltató jellegű vegyeshulladék-kezelő, -tároló, illetőleg -hasznosító telepe, amelyet a Communi- tas Településtisztasági Gazdasági Társaság közreműködésével, annak egyik tagvállalata, a Pest Megyei Víz- éa Csatornaműi- Vállalat "-épített saját erejéből, támogatás nélkül. A társaság igazgató tanácsa július 9-én Cegléden — a létesítmény bemutatásával egybekötve — rendkívüli ülést tartott, amelyen a beruházás és az üzemeltetés eddigi tapasztalatairól számoltak be. A Szolnok Megyei Néplap július 19-i számában megjelent Ezer tonna többletbúza című írása arról számol ba tpbbek között, hogy a Héki Állami Gazdaság mezőgazda- sági területei öntözésére négy darab nagy teljesítményű, korszerű Bauer típusú öntözőberendezést tartós használatra vett bérbe a Ceglédi Állami Tangazdaságtól. összeállította: Kósik Lajos Elmarad Elmarad a vasárnapra kisorsolt Bem SE—Dabas megyebajnoki labdarúgó-mérkőzés. Az új időpont: szeptember 17. A második fordulóban Idegenbeli győzelem A körzeti labdarúgó-bajnokságban a második fordulót rendezték meg az elmúlt vasárnap. Az idegenben játszó csapatok egy győzelmet és két döntetlent tudtak elérni, a többi mérkőzésen hazai győzelmek születtek. Törteién Csévharaszt csapatát fogadták, 0-0-ás döntetlennel. A hazai csapat összeállítása a következő volt: Horváth — Vágó B., Papp F., Lendér, Szűcs, Papp Z., Vágó P., Sebők, Ábrahám, Ruzsányi, Bálint — Jana, Angyal, Sándor B. A találkozót Bódi A. vezette, a partjelző Mátyás F. volt. A mérkőzés kiegyenlített játékot hozott, sok kihagyott gólhelyzettel. A forduló további eredményei: Felnőttek: Űjszilvás— Dánszentmiklós 1-2, Péteri— Vecsés 4-1, Albertirsa—Tápiószőlős 4-1, Monori-erdő— Ceglédbercel 3-1. Ifjúsági: Újszilvás—Dánszentmiklós 1-3, Péteri—Vecsés 1-3, Űri—Ecser 0-1, Men- de—Abony 2-2, Maglód— Nyáregyháza 1-0, Albertirsa— Tápiószőlős 1-1. A következő forduló szeptember 7-én 15.30 (13.30) órakor lesz az alábbi párosításban : Dánszentmiklós—Péteri, Vecsés—Űri, Ecser—Mende, Abony—Maglód, Nyáregyháza—Törtei, Csévharaszt—Albertirsa, Tápiószőlős—Ceglédbercel, Monori-erdő—Újszilvás. E hét végén a serdülőbajnokság is megkezdődik három csoportban. P. I. ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap) > Sziirku @t után Zsákos ember — a közrosszért