Pest Megyei Hírlap, 1986. szeptember (30. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-20 / 222. szám

1986. SZEPTEMBER 20., SZOMBAT Színházt levét. Dalszínházi változások E hét keddjén, szeptember 16- án beiktatták tisztébe a Ma­gyar Állami Operaház új igazgatóját, Petrovics Emil Kossuth-díjas, kiváló művész zeneszerzőt, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tan­székvezető egyetemi tanárát. Ennyi a hír. De, mint a leg­több hír esetében, a puszta tényközlés mögött sok minden húzódik meg. Először is az, hogy a szé­két elfoglaló új igazgató olyan embert vált föl e poszton, aki dalszínházunk történetének egyik — ha nem a — legne­hezebb időszakában állott az intézmény élén: Mihály And­rást. Amikor ő átvette az igazgatást a nyugdíjba vonuló Lukács Miklóstól, az Opera éppen ott tartott, hogy az épület és a színpadtechnikai berendezések elöregedése miatt már életveszélyes volt minden előadás. Kisebb, s ha lehet ilyet mondani, szeren­csés balesetek ‘ is történtek már. Leszakadt díszlethúzó berendezések, leégett előfüg­göny, s más jelek figyelmez­tettek az elodázhatatlan re­konstrukcióra. Mihály And­rás igazgatása majdhogynem azzal kezdődött, hogy nem maradt színháza, amit igaz­gasson. Az Operát be kellett zárni, megkezdődött a hatal­mas munka, mely a pincétől a padlásig, az öltözőktől a dísz­páholyig megújította az óriá­si épületet. — de közben meg kellett építeni az évekre szóló „ideiglenességű” adminisztrá­ciós és más üzemi funkciókat ellátó kisegítő épületet az Opera mellett, s át kellett szervezni az egész művészi repertoárt, merthogy csak az Erkel Színház maradt az elő­adások megtartásának egyet­len színhelye. De — s ezt is jól tudta minden illetékes — az Erkel Is olyan állápotba-n volt (van),, hagy. .akár holnap (vagy tegnapelőtt) is be lehe­tett volna zárni, s ott is meg lehetett volna kezdeni a teljes rekonstrukciót. (Meg is kell kezdeni mihamarabb — de ez már más téma...) S miközben folyt a több milliárd forintos munka, az igazgatónak úgy kellett laví­roznia, olyan műsortervvel kellett dolgoznia, hogy a két színházra s az annak megfe­lelő repertoárra méretezett együttes — énekesek, zeneka­ri tagok, baiettművészek. ba­lettkar, énekkar, műszakiak sib, összesen mintegy ezer ember — foglalkoztatva le­gyen. Sziszifuszi munka volt. Tökéletesen eleve nem is si­kerülhetett. Csak kompro­misszumokról lehetett szó, s arról, ezek a kompromisszu­mok milyen mérvűek lesznek, lehetnek. A legnagyobb gondot ter­mészetesen az jelentette, hogy miképp lehet megőrizni az Operához képest sokkal rosz- szaibb tárgyi, technikai adott­ságú Erkelben az előadások művészi színvonalát, illetve, hogy a nagy repertoárból mi maradjon meg, s mit hagyja­nak el. De még ennél is na­gyobb feladatot jelentett_ a társulat művészi integritásá­nak megőrzése — azaz, an­nak a biztosítása, hogy a zord időkben ne hagyják el a művészek az intézményt. Végtére is többéves perió­dusról volt szó, s egy opera­művésznek, de egy táncmű­vésznek különösen, nem na­gyon vannak kidobható évei. E műfajokban — s főleg a balettban — a művészi pá­lyafutás időtartama nagyon is véges. Érthető, ha a tehetsé­ges, vagy a már jól csengő nevet szerzett 'művészek nem akarják egyetlen évüket sem elherdálni, semmittevéssel töl­teni. És mivel éppen ezekben a művészeti ágakban a nem­zetközi karrier csábítása igen erős (s manapság ennek en­gedni hivatalos részről nálunk nincs is akadálya), nem meg­lepő, hogy mindazok, akik ilyen karrierre számíthatnak (számíthattak), igyekeztek él­ni is a lehetőségekkel. Mita­gadás, az elmúlt években so­kan el is távoztak az Operá­tól, ki úgy, hogy ki is lépett a tagok sorából, ki úgy, hogy külföldre szerződött, d« fel­lép az Operában is. >* E s mégis: Mihály And­rás igazgatása alatt sikerült úgy meg­őrizni a társulat egy­ségét, hogy pótolhatatlan vagy a művészi színvonalat súlyo­san érintő veszteségek nem érték a dalszínházat, sem az énekesgárda, sem a táncosok oldaláról. Ugyanakkor egész sor fiatal művész nemzetközi karrierje ezekben az években bontakozott ki — elég ha Kincses Veronika, Tokody Ilona, Miller Lajos, Gulyás Dénes, Polgár László nevét említem. No és persze az igazgatónak végig kellett csinálnia a re­konstrukcióval járó iszonya­tos mennyiségű más természe­tű munkát is. Amikor 1984. szeptember 27-én, a Népköz- társaság úti Y&I-palota meg­nyitásának 100. évfordulóján, az újjáépített Operaházban sor került a jubileumi dísz­előadásra, az illusztris ven­dégsereg elámulhatott, milyen gyönyörű dalszínházunk van. Ebben az ámulatban, ha kis­sé talán rejtve is, ott húzó­dott Mihály András munkája is. És az azóta eltelt évadok­ban lassan ki is bontakozott az a műsorpolitika, s az a művészi törekvés, amely las­san emelkedő helyet biztosí­tott a magyar Operaháznak Európa, s a világ dalszínhá­zai között. Most, az igazgatóváltáskor, ennyit mindenképp el kell mondani a saját kérésére nyugalomba vonuló, hatvan- kilenc esztendős Mihály And­rás érdemeiről. Igazgatása nyolc éve alatt gyakran ka­pott elismerést, gyakran kriti­zálták — de hát tudjuk az Operaház igazgatóinak törté­netéből, hogy ez a poszt so­sem volt kényelmes, támadá­soktól mentes, , Bizonyos értelembe,n , teháj könnyebb dóígá' van á belépő" utódnak — aki, a krónikák szerint, a huszonötödik a di­rektori székben az új épület 1884-es megnyitása óta. Neki már nem kell a rekonstruk­ció gondjaival bajlódnia (bár az Erkel Színházzal kapcsola­tos problémák elől nem tér­het ki). Beállt a repertoár, beállt az üzemmenet, bár ez utóbbi igen komoly gondokkal is küzd. Sok-sok fiatal tehet­séggel büszkélkedhet az éne­kesi és a táncosgárda is. Van­nak érdekes, izgalmas tervek, s valószínű, hogy Petrovics Emil zenei ízlése, vonzódásai .némiképp majd befolyásolják is a korábbi elképzeléseket. Ez így természetes, ezt minden igazgató értelemszerűen így csinálja. A minél nagyon nehéz lesz megküzdeni, az változatlanul az egyre erősebben je­lentkező csábítás. Köztudott: .nem is első vonalbeli magyar operaművészek nem is első­rangú európai operaházákban egyetlen fellépéssel többet ke­reshetnek, mint többhavi itt­honi fizetésük. Ezzel roppant nehéz konkurálni. Csak egy módon lehet, s ezt Petrovics Emil már el is mondta: ha itthon, a dalszínházban, min­denki a lehető maximális mértékben megkapja a ké­pességeinek megfelelő művé­szi feladatokat. Viszont éppen ez lesz nagyon nehéz munka. Takács István Királysírkutatások Még két évig A székesfehérvári Romkert­ben 1984-ben kibontották az ott eltemetett királyok és hoz­zátartozóik, továbbá nádorok és egyházi személyiségek föl­di maradványait őrző sírkam­rákat. Az ezekből előkerült csontok kutatásával megbízott tudományos munkaközösség már befejezte a vázcsontok szétválogatását, végzett az elő­zetes rendezéssel, a töredékes koponyák ragasztásával és mintegy 35—40 csontváz rész­leges anatómiai rekonstrukció­jával. A további munkálatok még várhatóan két évet vesznek igénybe, a csontokat a követ­kezőkben antropológiai, gene­tikai, toxikológiai és kémiai vizsgálatoknak is alávetik, az­zal a céllal, hogy tudományo­san megalapozott dokumentu­mot készíthessenek a Székes­fehérvárott eltemetett kirá­lyokról s hozzátartozóikról. A kutatásba — a Nemeskéri Já­nos professzor vezette mun­kaközösség tagjain kívül — számos tudományos intézmény szakemberei is bekapcsolód­tak, illetve bekapcsolódnak. Részt vállalt a vizsgálatok­ból egyebek között az MTA debreceni Atommagkutató In­tézete, a Szegedi Orvostudo­mányi Egyetem és Szájsebé­szeti Klinikája, a BM Bűnügyi Intézetének szerológiai labora­tóriuma és az ORFI is. A vizsgálatok befejeztével méltó nyugvóhelyet, királyi panteont alakítanak ki a Székesfehérvárott eltemetett uralkodóink földi maradvá­nyainak elhelyezésére. Mint arról hírt adtunk, ennek költségeihez a ráckevei gim­názium tanulói is hozzájárul­nak. Székesfehérvárott az I. Ist­ván által alapított középkori királyi bazilikában 14 kirá­lyunkat és egyéb világi, egy­házi méltóságot temettek el. Nyugvóheiyük sorsa azonos volt a bazilika sorsával. A mohácsi csatavesztést követő századokban a bazilikát, vala­mint a sírkamrák többségét kirabolták, feldúlták, elpusz­tították. Királyaink nyugvó­helye közül érintetlen álla­potban egyedül III. Béla és felesége Antiochiai Anna ko­porsóját sikerült feltárni 1848- ban. Az 1800-as években, va­lamint az 1936—37-es feltárás­nál előkerült földi maradvá­nyokat — csontokat, koponyá­kat — 1938-ban helyezték el jelenlegi közös síi1 kamrájukba. Félelmetes tantárgy a matek? A pedagóguson áll vagy bukik Az „új matematika” bevezetése óta már hátunk mögött tudunk egy bő évtizedet, de a tanulók és a szülők számára még mindig — a fizikával karöltve — örökzöld problémát jelent. Talán a „történelmi hagyományaink” közé kell sorol­nunk a nehézség eltúlzását? Nem lehetséges, hogy csak rossz beidegződésről van szó? Ha bárki velem lett volna a hét közepén Erden, a 2. számú általános iskolában, a 6. e. osztályban tartott ma­tematikaórán, akkor csodál­kozva kérdezné; mi hát eb­ben az a félelmet keltő ne­hézség? De hiszen, ez úgyan- úgy élvezhető és izgalmas, mint bármilyen más tantárgy! Miben rejlik hát a probléma, a tantárgyban magában, vagy a tanítás módszertanában? — kérdeztem Kapuvári Antalnét, aki ezt az időfeledtető órát tartotta: Módszer és egyéniség Annakidején valóban, az új szemléletű matematika taní­tásának kezdetekor, a taná­rok számára szakmai nehéz­ségek is jelentkezhettek, de ma már nem. Sőt, szerintem alapvetően akkor sem szaktu­dásbeli hiányosságok jelentet­tek gondot. Minden a módsze­reken múlik. Jó pedagógiai érzékkel, ösztönös és a ké­sőbbiek folyamán tudatossá váló megoldásokkal bármit meg lehet kedveltetni a gye­rekekkel. El kell végre is­merni a tanár személyiségé­nek fontosságát; ezen áll, vagy bukik a tantárgy szere- tete. — Ne gondolja — szólt köz­be Muskovits Lászlóné igaz­gató, szintén matematika- fizika szakos tanár —, hogy Giziké csak ebben a kiváló osztályban, ahol 21 gyerek ta­nul évi 56 órával nagyobb óraszámban tagozatos mate­matikát, tart ilyen mintasze­rű, hangulatos órát. Ezeknek a gyerekeknek persze na­gyobb a tárgyi tudásuk. Több idő jut az egyéni foglalkozá­sokra Is; a tehetséggondozás­nak szerintünk az így szer­vezett osztályközösség meg­felelő formája. Nemcsak ma­tematikából nyújtanak ki­emelkedő eredményt, ezt bi­zonyítja tavalyi tanulmányi átlaguk, ami 4,47 volt. Szak­tanáraink munkáját dicséri, hogy a nem tagozatos gyere­kek számára sem rémisztő tantárgy a matematika. Különösen a számítástech­nika iránt rendkívül nagy az érdeklődés, még a szülők ré­széről is, akik eljárnak be­mutató foglalkozásainkra, a hozzáértők pedig még az ok­tatásba is besegítenek. A négy Commodore személyi számítógépünk kevésnek bi­zonyult. Az idén tervezzük, hogy veszünk egyet, de leg­alább még kettő kellene. A számítógépeink ellenére a közepesnél gyengébben va­gyunk felszerelve taneszkö­zökkel. A legsúlyosabb prob­lémát maga az épület jelen­ti, amelyet az idén nyáron a szülők, 300 ezer forintot meg­takarítva, társadalmi mun­kában meszeltek ki. Közel ezer gyerekünk, alsósok és felsősök külön épületben ta­nulnak. Ez a széttagoltság — a kétműszakos tanítással együtt — csoda, hogy még nem ment munkánk minősé­gének a rovására. Abban re­ménykedünk, hogy jövőre át­költözhetünk az új lakótelepi iskolába. A kísérleti matematikaok­tatás sikere mellett nem hal­ványul el a Zsolnay- és a Lovász-féle anyanyelvi neve­lés sem. Nem szeretnénk, ha a szakmai elfogultság vádjá­val illetnének bennünket, amikor Bolyai János mate­matikusról kívánjuk iskolán­kat elnevezni. Gondolom, nem hiszi senki sem azt, hogy országunk és a megyénk általános iskoláiban általában ilyen színvonalas a matematikaoktatás. Nem hit­tem én sem, így hát gondol­va egy nagyot, s merészet, felkerestem Érden, a 6. számú iskolában Rónaszéki Lászlót, aki 1968 óta matematika—fi­zika szakfelügyelő és. három éve megyei vezető szaktanács­adó. Arról faggattam, hogy miként látja Pest megyé­ben a matematikaoktatás helyzetét, milyenek a tapasz­talatai. Felmértük a helyzetet — Megyénkben 240 általá­nos iskolának van felsőtago­zata is. Nyolcszázötven a ma­tematikát tanítók száma, akik­nek tíz százaléka állandóan ADIOFIGYELO NAPKÖZBEN. Gyilkosságok, mozgó bűnözés, üdülőhelyi be­törések, vagyon elleni bűncse­lekmények, szabálysértések és útlevélügyek — csak egy ré­szét soroltam fel annak, ami a Napközben adásában el­hangzott. a Pest Megyei Rend­őr-főkapitány ság munkájának bemutatása kapcsán. Az ér­dekes beszélgetések eredmé­nyeként jó és átfogó képet kaphatott a hallgató az itt fo­lyó munkáról és ez alkalom­mal is lehetősége volt arra, hogy kérdéseit közvet'en vo­nalon föltegye az illetékesek­nek. Természetesen nem nagyon akadt telefonáló szűkebb pát­riánkból. Főleg fővárosiak (vagy Budapesten dolgozó Jelenet az Operaház egyik legutóbbi, nagy sikerű felújításáról: Kincses Veronjka (Éva), Molnár András (Stolzingi, Walter) és Sólyom-Nagy Sándor (Hans Sachs) a Nürnbergi mesterdalnokokban Pest megyeiek) emelték föl a kagylót és érdeklődtek egyéni problémáik megoldási lehető­ségeiről. Volt, aki bejelentést tett egy budapesti presszóban garázdálkodó markecoló társa­ság ellen, akadt, aki az önkén­tes rendőr eljárására panasz­kodott. A kapitányság vezetői döb­benetes számokat mondottak. Például azt, hogy a bűncselek­mények huszonöt százalékát az agglomerációban követik el. s hogy ebből a szempontból Vác és Gödöllő is ilyen je­gyeket mutat. A Budapesten és a megyében elkövetett bűn- cselekmények között összefüg­gés van. A mondás ugyanis akként szintén igaz, hogy min­den jóban van valami rossz. Miután az agglomeráció, il­letve Vác és Gödöllő, vala­mint a főváros között jó a tömegközlekedés, a bűnözők oda-vissza — mintegy ingázva — részt tudnak venni a kü­lönféle bűncselekményekben. S akkor még nem szóltunk az egyre növekvő autóparkról, amelynek eredményeként a mozgó bűnözés is meghonoso­dott. Az elmondottakból logiku­san következik, hogy a buda­pesti és a megyei kapitány­ságnak jól együtt kell működ­ni. Amíg ezt nem tették szer­vezetten. sokkal nehezebb volt a munkájuk. ÉRDEKES VOLT bepillan­tani a rendőrség belső életé­be. Megtudtuk, mit csinálnak az igazgatásrendészeten, ' az idegenrendészeti csoportnál, a vizsgálati osztályon, mi a fel­adata a vizsgáló tisztnek, a bűnügyi technikusnak, hogyan dolgoznak a váci kapitánysá­gon, a megyei bíróságon, mi­lyen tennivalóik akadnak az önkéntes rendőröknek, akik között barlangászok és köny- nyűbúvárok is akadnak. Lapunk is sokat foglalkozott már az üdülőövezetekben oly gyakori betörésekkel. Közel százezer víkendház van Pest megyében, s ezek téli őrzése nincs megoldva. A betörések megelőzése azonban nemcsak a rendőrség feladata. Konkrét példát is hallhattunk. Szent­endre környékére ötszáz fel­hívást küldtek ki az üdülőtu­lajdonosoknak azzal, hogy évi 150 forint ellenében lehetőség van a házak őrzésére egy te­lepőrt foglalkoztatni. Az, aján­latra o címzetteknek mind­össze a fele válaszolt, s en­nek is mindössze a fele vál­lalta az egyébként tényleg csekély kiadást. Az okokat ku­tatva kiderült, hogy miután az érintettek biztosították a há­zat. már nem érdekük a te­lepőrt fizetni, hiszen esetleges kárukat megtéríti a biztosító. Egyértelmű, hogy a biztosítási feltételeken kellene változtatni — magyarán: csak ott vállalni a biztosítást, ahol a tulajdo­nosok valóban mindent meg­tesznek a vagyonvédelem ér­dekében. Mint kiderült, ott is akad gond, ahol a tulajdonosokban meglenne a készség. Mogyo­ródon a kertbarátok szerettek volna telepőrt alkalmazni, de ez jogszabályi akadályok miatt végül nem valósulhatott meg Körmendi Zsuzsa hiányzik gyed, gyes és kato­naság miatt. Nagyon sok ta­nár napi hat órát tanít. Át­lagosan másfélszeres a túlter­heltség, ami iszonyatos — és csak ezzel együtt lehet a szín­vonalat jellemezni. Minden segítséget meg kell tehát ad­ni. A Pest Megyei Pedagógiai Intézettel együttműködésben tantervjavaslatot készítet­tünk a tanároknak — ami természetesen csak alternatí­va. Az új oktatási törvény is az oktatási intézmények és a munkaközösségek nagyobb ön­állóságát szorgalmazza. Az iskoláinknak csak 45 százalékában van munkakö­zösség; 55 százaléka kis Isko­la, amelyek számára már öt­hat éve működő körzeti mun­kaközösségeket alakítottunk ki. Ezek vezetői és a tíz ré­gi szakfelügyelőből álló szak- tanácsadói hálózat segít a tantárgypedagógiai problémák megoldásában. Két éve ké­szült el az a felmérés, amely alapján feladatainkat konk­rétan meg tudtuk jelölni. Ál­landó tájékozódás szükséges, ezért az idén újabb felmérést indítunk a helyzet tisztázásá­ra. Ötödiktől a nyolcadik osz­tály befejezéséig követjük fi­gyelemmel több ezer gyerek tudását, fejlődését. A legrosszabb, a fokozottan hátrányos helyzetben lévő nagyközségi kis iskoláink szá­mára szeretnénk a jövőben több segítséget nyújtani, mi­vel itt halmozódva jelentkez­nek a problémák; az anyagi és a személyi erőforrások szű­kössége, a munkaközösség, a szakkörök, a tehetséggondo­zás megszervezése. A tehet­ségek felkarolásával sokkal átgondoltabban szeretnénk foglalkozni. A minisztérium egyelőre tá­mogatja például a körzeti be­iskolázású tagozatos osztályok létrehozását, de ez sokszor he­lyi ellenreakciókat vált ki. Az iskolák nem adják szívesen a tehetséges tanulóikat. A TIT az elmúlt évben a Kis Mate­matikusok Baráti Körének 37 csoportjában 680 gyerekkel foglalkozott, levelező formá­ban pedig 650-nel. Ügy tűnik, hogy ami pénzbe kerül, azt a gyerekek és a szülők is ko­molyabban veszik. Az érték­rend is módosult. Elgondol­kodtató például, hogy tavaly az országos pályázatok legki­válóbbjainak szervezett juta­lomszaktáborba a gyerekek 10 százaléka nemcsak hogy nem jött el, hanem még le sem mondta részvételét. A családi programok vonzóbb lehetősé­gekkel kecsegtetnek. Sürgő­sen változtatni kell nekünk is a régi formákon. Ne áltassuk magunkat A felmérésekből leszűrt ta­pasztalatok alapján ebben az évben folyamatosan igyek­szünk a hibákat megoldani, segítséget adni — ha hívnak, megyünk — ötleteinkkel, tan­tárgy-pedagógiai útmutatá­sainkkal. Ennek ellenére nem merek semmi biztatót mon­dani. Az elkövetkező években a központi támogatástól nem remélhetjük a tárgyi feltéte­lek lényeges javítását. A ta­nárok fele ma is maga ké­szíti a szemléltető eszközöket — jómagam csak csodálko­zom, hogy mikor van grie Ideje. Csak a társadalmi ösz- szefogás eredményességében reménykedhetünk. A személyi feltételekben sem várható ja­vulás, sőt, ha változás lesz, akkor ez rosszabb irányban fog történni. A demográfiai hullámhegy a felső tagozatos gyerekeknél éri el a maximu­mot. Az alsó tagozatos taní­tókat kellene továbbképzés­sel ide csoportosítani, de er­re nem mutatnak biztató haj­landóságot. Tapasztalataim szerint az utóbbi évek problémái a ma­tematikaoktatás területén tan­tárgypedagógiai, módszertani és személyi eredetűek, túl­mutatnak a szaktárgyi gon­dokon. Megoldásuk, úgy tűnik, vá­rat még magára. Űjj Írisz L

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom