Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-05 / 183. szám
1986. AUGUSZTUS 5., KEDD Ismét kinyitott a művelődési ház A tervezettnél előbb sikerült befejezni a nyári festést, takarítást, így ha részlegesen is, de kinyitotta kapuját a művelődési központ, a könyvtár és a mozi. Moziműsor. Ma 18 órától a Solaris című színes, szovjet sci-fi tekinthető meg. Csütörtökön és pénteken 18 órától a Piedone Afrikában című zenés olasz kalandfilmet adják. Pénteken éjszakai előadásban, 21 órától vetítik a Segítség, felszarvaztak című színes, olasz íilmbohózatöt. Szombaton 18 órától a Balkán-expressz című, színes, jugoszláv kalandfilm kerül műsorra. Vasárnap és hétfőn 18 órától a Mire megyek az apámmal című színes francia filmvígjáték. Diszkó-est lesz augusztus 9-én, szombaton 18-tól 23 óráig a művelődési központ ifjúsági övezetében. Vezeti: Szép István. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Környezettanulmány után Otthonteremtőknek hitel Cjabb 28 igénylő ügyében született döntés a napokban, akik anyagi segítséget kértek lakásépítéshez, illetve -vásárláshoz. A tanács hatósági osztálya és a 11 tagú lakásügyi társadalmi bizottság; a már közismert, január 1. óta érvényben levő központi és helyi szabályozás figyelembevételével. helyszíni környezettanulmány- nyal vizsgálta meg e kérelmek jogosságát, és az adható kölcsön, illetve támogatás összegét. Ennek alapján tettek javaslatot a végrehajtó bizottságnak, amely azt változtatás nélkül elfogadta. Köszönet a gyors munkáért Mára télen elkezdték Még nincs két hete, hogy közmegelégedésre gyakorlatilag három nap alatt — az engedélyezett két héttel szemben! — végeztek a távfűtési rendszer nyári karbantartásával. Tiszteletre méltó munka, hogyan csinálták? — kérdeztük Önódy Károlyiéi, a költségvetési üzem távfűtési részlegvezetőjétől. — Semmi esetre sem három nap alatt, csupán a lakosság érzékelt ennyit, a melegvízszolgáltatás szüneteltetése miatt — válaszolta a részleg- vezető. — Mindenesetre jólesik mindnyájunknak az elismerés, hogy észrevették igyek- vésünket, a városi pártbizottság titkára, Károlyi József telefonon köszönte meg. A munka tulajdonképpen már a fűtési szezonban, februárban megkezdődik a felkészüléssel. Éppen a fűtés időszakában tapasztaltak alapján készítik el a karbantartási ütemtervet, beszerzik a javításhoz szükséges anyagokat. Aztán a fűtés befejezésével hozzálátnak a tényleges karbantartáshoz, úgy,., hogy -közben a melegvíz-szolgáltatás zavartalan legyen. A rendszer kiterjedt: közel 3700 lakásba és gyakorlatilag a város minden intézményébe, kereskedelmi és szolgáltató létesítményébe 70 kisebb-nagyobb lakossági és közületi hőközpont (hőátalakító-elosztó) juttatja el.a meleg vizet részben fűtés, részben közvetlen . felhasználás céljából. Azon a bizonyom három napon a gerinchálózat karbantartását végezték el. Ehhez viszont vízteleníteni kell a vezetéket. A távfűtési _ részleg .minden, mozgósítható, . hozzáértő dolgozója ezzel foglalkozott reggeltől-estíg. Mégsem végezhettek volna ilyen gyorsan a munkával, ha a DHVnál nem igyekeztek volna legalább ugyanígy — hangsúlyozta Önody Károly. — Távfűtőművünk egyedülálló a maga nemében. Nem magunk termeljük, hanem vásároljuk a szükséges hőmeny- nyiséget — magyarázta a részlegvezető. — Egyeztetnünk kell tehát a szolgáltatóval Az üzembiztonság érdekében évről évre elvégzett generálozás bevált gyakorlata, hogy a lehetőség szerint minimálisra csökkentsék a me- legviz-szolgáltatás szünetelte- tési idejét. Ez csak alapos előkészítéssel, derekas szervezéssel sikerülhet. (Még arra is kell gondolni, például, hogy az óvodákkal, bölcsődékkel egyeztessék az alkalmas időpontot.) 1982-ben vette át a költségvetési üzem a fűtő- rendszer üzemeltetését a DHV-tól. Megfelelő tapasztalat, rutin birtokában az előre nem látható akadályokat is képesek leküzdeni. Volt ebben részük az idei nagy karbantartás napjaiban is. Az üzembiztonság igazából majd a fűtési szezonban vizsgázik. Ekkora rendszernél azonban — esetenként különösen az új berendezéseknél — elkerülhetetlenek kisebb- nagyobb zavarok. Arra viszont még nem volt példa, és ezt gyorsan le is kopogtuk, hogy akár részlegesen is, de tartósan szünetelt volna a szolgáltatás. Két pályázót utasítottak el, egyiket az átlagosnál magasabb jövedelme miatt, a másik pedig — másutt — tanácsi bérlakásban lakik, s ~ha azt leadja, térítést fizetnek érte. A többi 2G igénylő, egy kivétellel, kamatmentes kölcsön formájában kapta meg a támogatást, általában 25 ezer és 50 ezer forint közötti összegeket. Mindössze nyolcán kaptak ennél többet: 60—80 ezer forintot. Közülük egynek — gyermekét egyedül nevelő, alacsony jövedelmű asszonynak — a pénz felét vissza nem térítendő támogatásként juttatták. A legmagasabb összeget, 100 ezer forint kamatmentes kölcsönt egy háromgyerekes családnak adtak. (A rendelet értelmében egyébként 130 ezer forint az adható támogatás plafonja, ezt ötgyerekes családok kaphatják.) Az anyagi segítségben részesítettek 80 százaléka fizikai dolgozó és többségük fiatal házas. A lakásépítkezők 13 évre kapják a kamatmentes, kölcsönt, figyelembe véve az építkezés idejét is. A .visszafizetés kezdete ugyanis a lakás használatba vételétől esedékes. A lakást vásárlóknak 10 év alatt kell törleszteniük, de számukra is adható további kedvezmény. Átmeneti nehéz anyagi helyzetüli áthidalására három év halasztást kaphatnak. Egy esetben éltek ilyen kedvezmény juttatásával is. A hatósági osztály vezetőjétől, dr. Szegedi Sándortól-kA- pott információ szerint, a tanácsnak 2,2 millió forint állt rendelkezésére az idén ilyen célra úgy, hogy egymillió forint középlejáratú hitelt vettek fel. Ezt megelőzően két alkalommal már hagyott jóvá a vb anyagi támogatást a társadalmi bizottság javaslata alapján, összesen 11 helyi lakos, vagy a városban dolgozó részére. Ezzel együtt tehát 37-en részesültek az alapból. Maradt még valamennyi tartalék, 580 ezer fórint, arra az esetre, ha további pályázók jelentkeznének. Hiszen az idén lesz még lakásátadás a városban. Jövőre ismét megteremtik a feltételeket az otthonalapítók helyi támogatásához. Jogos igények, általánosító vélemények A tanácsi munka szolgálat A városi tanács apparátusának tevékenységéről, munkájának továbbfejlesztéséről szóló beszámolót vitatta meg legutóbbi ülésén a városi pártbizottság végrehajtó bizottsága. Megállapította, hogy a városi tanács elnökének, Szekeres Józsefnek, a testület ele terjesztett beszámolója kritikusan és önkritikusan -tárta fel az apparátus tevékenységének tapasztalatait, alaposan elemezte a munka feltételeit. Az elmúlt időszakban jelentősen növekedtek a tanácsházán dolgozók • munkájával szemben; politikai és lakossági elvárások- Egyidejűleg bővült a tanácsok jogköre, feladata. Az ehhez való igazodás az apparátus teljesítményében nem volt egyenletes. Ezt számos elháríthatatlan objektív körülmény, de személyi tényező is befolyásolta. A közvélemény a hiányosságokat általánosította, ebben a lakosság tájékozatlansága is szerepet játszott. Kedvező változások Kedvező változások következtek be a tanácsi testületek és az apparátus kapcsolatában a múlt évi választások óta. A város tanácsa és végrehajtó bizottsága elé döntésre terjesztett anyagok színvonalasabbak, az előkészítő munka lényegesen demokratikusabb. Nagy figyelem fordul a tanácstagok felkészítésére, segítésükre. Jogkörük növekedett. Érezhetően javult, megfontoltabb lett a lakosság tájékoztatása. A tanácsházán folyó munka egyik erőssége a hatósági ügyintézés. A nagyfokú személyi cserélődés ellenére tovább javult a törvényesség, a jogalkalmazás, a jogpolitikai irányelvek érvényesítése. E területen az ügyintézés, a közérdekű bejelentések, javaslatok megvalósulásának elhúzódása okoz még feszültséget: Megalapozott bírálat A v.égfelhajtó bizottság úgy ítéli meg, a káder-és személyzeti munka hiányosságai is közrejátszanak abban, hogy a szakigazgatási szervek tevékenységének színvonala erősen differenciálódott. Jogosan éri például bírálat a városgazdálkodási Osztály tevékenységét, a pénzügyi és tervosztály ellenőrző munkáját. Már hosz- szabb idő óta nem sikerült jelentősen előrelépni a lakosság ellátásának, a kommunális feladatok. megvalósulásának szemezésében. Jogos igény a tanácsi ellenőrző tevékenység Napokig elhallgatnám Jakabfi Ist- yánnét, annyi vitalitás, életöröm érződik a mondataiból. Még akkor is, amikor élete kevéssé örömteli időszakairól, sőt tragikus eseményéről beszélt, akkor is sugárzott belőle a . hite: az élet ,szép. nekünk, embereknek kell az- .. zá tennünk^ s nem csak a. nsizgunk számára.' Minél tóváfcb faggattam .és hallgattam — megfeledkezve időről, dolgaimról:—., annál jobban megértettem Sokorai Jstvánnét. a Hazafias Népfront városi bizottsága titkárát, miéit éppen Jakabűnét ajánlotta figyelmembe, ha egy népfrontmunkast kívánok bemutatni. Elismerő-szavakkal, beszélt munkabírásáról. .. hozzátéve, hogy soha nem csalódnak -benne. Bármivel megbízzák,; készséggel, pontosan .teljesíti. Egy évtizede dolgozik a nep- ifcontmozgalomban, nagyon tevékenyen. Pedig hivatkozhatna a korára, hiszen jó pár éve nyugdíjas, aztán ráadásul hivatalosan is dolgozik. még. — Persze, hogy dolgozom, ki sem bírnám anélkül — kezdte nagy lendülettel, széles mosollyal a gondolatra, hogy otthon üljön, netán köíögetvé. — Nagy családban születtem, ’első észlelésemtől ahhoz szoktam, hogy nyüzsögnek körülöttem. Szegények ^ voltunk, ezért nagyon fiatalon kezdtem dolgozni !— hirtelen abbahagyta, mintegy otthagyva a szegénység emlékét és egy nagy lélegzetvétellel nem titkolt büszkeséggel folytatta: harmincöt évig dolgoztam az olajiparban. A cseofeli Shell-társaságnál kezdtem 1945-ben és 1939 december végével a DKV-tól mentem nyugdíjba, miniszteri kitüntetéssel. A városi népfrontbizottság aktívája Szüksége van a közösségre Biztosított arról, hogy nem sokáig élvezi az ember azt a fene nagy szabadságot, ami a visszavonulással jár. Megy ideig-óráig, aztán egyszerre sehol nem találja a helyét az ember. Ja- kabfiné 8 hónapig bírta ki. s elindult munkát keresni. Azóta is # dolgozik. Most egy gyesen lévő kismamát helyettesít a szénhidrogén-ipar: kutatóban. Jól érzi magát ott, és meg is látszik rajtá, hogy általában elégedett a maga szűkebb-tágabb világával. És ugye az se baj — kérdezte —. hogy az ember végre egy kicsit jobban élhet és adhat, mert sajnos ez nem mindig volt így. Rendkívül jól tájékozott a világ dolgairól, a politikai eseményekről. Észrevehető, hogy nemcsak hallgatja, nézi a rádió és a tv műsorait, hanem feldolgozza magában. Azt pedig, hogy milyen nagymama, nem dönthetem el, de hogy végtelenül szereti az unokáit, erről meggyőzött. Akármiről beszélgettünk, egészen véletlenül újra meg újra szóba került a két unoka. Még egy ételrecepthez is jutottam, minthogy a fiú most végzett szakács. A nagymama sem szégyell tanulni tőle. A kislány 12 éves. Szerencsére itt étnek Füreden, a közelében. A leánya gyermekei. A fiát elvesztette, néhány esztendeje egy közúti baleset áldozata lett. Az időben sok feladatot kaptam — elakadt a szava, s a gyülekező, megcsordulni nem akaró felhőket néztem, míg előkerült a zsebkendő. Fátyolos, lassán tisztuló hangjára figyeltem ismét: — Akkor is választásra készültünk. Egymást követték a lakógyűlések, fórumok A fásítást is szerveztük, szóval volt dolgom. Megesett, . hogy helyiség sem volt A lépcsőházba hívtam össze az embereket. Valahol csak szót kellett, váltanunk! Titkárunkkal még a DKV-ban dolgoztam együtt. S amikor e tisztségbe került, bevont a munkába. Szívesen csinálom, ha látom, hasznomat veszik. Szükségem van az emberekre, a közösségre, hogy élezhessem, valóban közöttük élek. S ahogy ők értem, én értük tehetek valamit. fokozása, különösen a kereskedelemben cs a vendéglátásban. E tekintetben mielőbb érzékelhető változásoknak kell bekövetkezniük. A végrehajtó bizottság a munka továbbfejlesztésének kulcsát mindenekelőtt a káder- és személyzeti munka továbbfejlesztésében, az egyenletesebb munkamegosztás kialakításában látja. A magasabb követelményeket, a munkafegyelem szigorítását differenciáltabb anyagi és erkölcsi elismerés kövesse. A párt-vb egyetértett azzal, hogy a tanácsi tevékenység javításában különösen nagy figyelmet kell fordítani a vezető testületek irányító szerepének további erősítésére. Énnek érdekében javuljon tovább az előterjesztések, a döntáselő- készítés színvonala. Erősödjön az elemzések kritikussága és önkritikussága. legyen következetesebb a határozatok végrehajtásának szervezése és ellenőrzése. Erősödjenek a lakossági kapcsolatok, legyen nyíltabb az apparátusi munka. Árnyaltabb kép Az.állásfoglalás hangsúlyozza, hogy a városi pártbizottság továbbra is kezdeményezzen és következetesen segítse á tanácsi testületek népképviseleti-önkormányzati jellegének kibontakozását. Továbbá . azt, hogy a város tanácsi apparátusának munkájáról a közvéleményben reálisabb, árnyaltabb kép alakuljon ki. A testület köszönetét mondott-azoknak a tanácsi dolgozóknak, akik .Jekiismretes, a lakosság szolgálataként felfogott munkájukkal hozzájárultak a várospolitika megvalósulásához, a lakosság alapvetően. kiegyensúlyozott politikai hangulatához. Kéri a tanácsi KISZ- és szakszervezeti alapszervezetet, hogy mozgalmi eszközeivel segítse- a párt- vb állásfoglalásában megfogalmazott célok elérését. Á pártalapszervezet s-zervező, ellenőrző munkájával legyen belső motorja a tanácsi tevékenység továbbfejlesztésének. Egészséges tilalom Nem csupán üzembiztonság Kezembe akadt a DKV vezérigazgatójának körlevele, amelyben a Vöröskereszt üzemi szervezetének kezdeményezésére szabályozza a dohányzás rendjét a vállalat egész területén. Magam is dohányos vagyok, mégis tetszik ez az utasítás, talán azért elsősorban, mert nagyon emberi, személyes hangvételű. Egyes szám első személyben ajánlja beosztottainak az egészséges életvitelt; a dohányzás mérséklését. Eniiek megértetését kéri a szocialista brigádoktól, a politikai és tömegszervezetektől, az üzemegészségügyi szervezettől. Hangsúlyozva ezzel, hogy a rendelkezés nem csupán a fizikai rend fokozása, a közbiztonság- és biztonságtechnika növelése, a munkafegyelem erősítése, hanem mindenekelőtt a dolgozók egészségvédelme érdekében született, amint ez a körlevélben is olvasható. Különben a lényeg nagyon szigorú: a gyáróriás egész területén, az udvaron, a munkahelyeken, az irodákban kizárólag az erre kijelölt, ezt táblával jelzett helyen szabad dohányozni. A tilalom tehát ezentúl nemcsak az üzem jellegénél fogva korábban védett területre szól. A Vöröskereszt üzemi szervezetének titkára. Tatay Ti- borné osztályvezető örül a legjobban annak, hogy a kezdeményezésükre tett intézkedés kedvező fogadtatásra talált a vállalat dolgozói körében. Betegségmegelőzés — Szervezetünk sokrétű tevékenységéből a betegségmegelőző munkánkat tartom a legfontosabbnak. Ezért alakulhatott ki nagyon szoros együttműködés az üzemi egészségügyi szervezettel. Nekik sem elsősorban a gyógyítás a feladatuk. Vállalatunknál rendszeresek a különböző szűrővizsgálatok, kinek-ki- nek havonta, negyedévenként, évenként kell megjelennie. De nem mindenkire nézve kötelező. Rákszűrést is tartunk nödolgozóinknak, a közelmúltban pedig a férfiak számára tettünk lehetővé egy alapos, átfogó urolgógiai vizsgálatot. Szintén a mi kezdeményezésünkre bővítették cukor- és vérnyomásvizsgálattal a tüdőszűrést. Arra törekszünk. hogy minél nagyobb legyen a részvétel. Az üzemben működő alapszervezeteink aktívái és a propagandistái a szervezői ezeknek a vizsgálatoknak. Az üzemi szervezet pedig előkészíti és koordinálja a szakorvossal. Tehát a DKV vöröskereszteseinek munkája nem csupán az ismeretterjesztő előadások szervezésére szorítkozik, felvállalják, elvégzik mindazt, amire a vörßskeresz- tes szervezet hivatott. Szükség van az előadásokra is — bizonygatta hévvel a vörös- keresztes titkár. Segítséget kapnak Rendre csinálják is. de valamilyen eseményhez kötik. Például az elsősegélynyújtó tanfolyamokhoz, egy-egy véradótalálkozóhoz. Ezek a találkozók igen népesek, hiszen a vállalatnál 800 körül van a véradók száma. A legutóbbit abból az alkalomból hívták össze, hogy 213 véradó különböző fokozatú kitüntetési kapott. Hozzá a vállalattól összesen 90 ezer forint jutalmat. Hárman kaptak ezért Kiváló Dolgozó jelvényt, heten vezérigazgatói dicséretet. A Vöröskereszt üzemi Szervezetének kezdeményezéseihez nem csupán az üzemegészségügyi szervezet vezetője. dr. Pintér Gyula főorvos jó partner, hanem a vállalat vezetése is. Ebben bizonyára közrejátszik az is. hogy Por• aányi Géza gazdasági vezérigazgató-helyettes tagja a Vöröskereszt megyei vezetőségének. És erre utal a szervezet munkájának, minden ehhez kapcsolódó tevékenységének a felkarolása, támogatása, elismerése. Anyagilag is. Tisztasági verseny A nemrég értékelt — évenként júniustól júniusig tartó —_ tisztasági verseny alkalmából sem csak okleveleket és vezérigazgatói dicséreteket osztottak. A három kategóriában értékelt verseny első három helyezett üzeme, irodája összesen 56 ezer forint jutalmat kapott. A Vöröskereszt-szervezetnek az abszolút győztest illető vándorserlegét ezúttal a műszaki osztály nyerte el. Az általános rend és- tisztaság, amely a . DKV- ban van, az nem csupán a biztonságos termelést szolgálja. Mint ahogy a dohányzási tilalom kiszélesítése sem. Az oldalt irta: Kádár Edit Fotó: Hancsovszki lános