Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-23 / 198. szám

ß jgffjfgfap 1986. AUGUSZTUS 23., SZOMBAT — SZÍNHÁZI LEVÉLI Második gongütés Egyre ritkábban hallható színhá­zainkban az elő­adások kezdete előtt a gong. Va­lamikor, amikor még csak a szabályos kukucs- kaszínpad volt használatban, azaz nézők és színpad viszo­nyát úgy értelmezték, mintha a néző egy negyedik oldalától megszabadított doboz előtt ült volna (ez volt a színpad), s abba kukucskált volna be, amikor a függöny — tulaj­donképpen a doboz negyedik oldala — felment. Igen, fel­ment, mert régen a függöny, olaszból importált nevén, a kortina, nem oldalra nyílott, nem kétfelé suhantak szét a szárnyai, hanem egyben, egészben fölfelé húzták, mint valami rolettát. A kétfelé moz­gó, de egyúttal felfelé is hú­zódó szárnyakkal szerelt füg­gönyt — ez található ma is a legtöbb, régi építésű színhá­zunkban. az Operaháztól a Vígszínházig — csak Richard Wagner az akkori idők min­den technikai újításával fel­szerelt bayreuthi Festspiel- hauasában alkalmazták elő­ször, annak megnyitásakor, 1876-ban. Ezt azóta is bayreu­thi függönynek nevezik, míg a simán kétfelé nyílót kulissza­függönynek. Nos, visszatérve a gonghoz, a régi színházi szokások sze­rint az előadás kezdetét a már a nézőtérre gyűltek számára gonggal jelezték. A gong a,le­eresztett függöny mögött szó­lalt meg, zengő hangja betöl­tötte a színházat, s figyelmez­tette a nézőket; foglalják el helyüket, készüljenek az elő­adás kezdetére. A nézőtéri vi­lágítás ekk<?r még erős fényt árasztott. A második gong azt jelezte: hamarosan felmegy a függöny, s ezt az is nyomaté­kosította, hogy ekkor csök­kentették a nézőtéri lámpák fényerejét. A harmadik gong után kihunyjak a nézőtéri fé­nyek, s felment a függöny (vagy széthúzódott). Megkez­dődött az előadás. Mára a gong csaknem fö­lösleges eszközzé vált a szín­házakban. Nyitott színpaddal kezdődő előadások, térszínpad, manézsszínpad, stb. esetében furcsán is hatna a gong — bár volt már rá példa, hogy ilyen megoldásoknál is használta a rendező. Mindenesetre akkor is figyelemfelkeltő hatással, és a másik gong akkor is azt jelentette: — Figyelem, mind­járt kezdődik! Nos, jelképesen ilyen má­sodik gongszó hangzott el az utóbbi napokban színházaink többségében. A megtartott tár­sulati évadnyitó ülésekre gon­dolok. Az 1986/87-es évad tényleges megkezdéséig még hetek vannak hátra; néhány színház, technikai okokból (ta­tarozás. átépítés stb.) még ké­sőbb kezd, valamikor októ­berben — de azért a figyel­meztető gong már jelzi: mind­járt. kezdődik! Megunhatatlan, mindig új és új izgalmat, várakozást keltő pillanat ez. Az előző évad már szinte a messzeségbe távolo­dott, sikerei és kudarcai tán csak emlékként élnek a társu­latokban, elmúlt a nyár is, a maga eseményeivel — és itt az új szezon, tervekkel, el­képzelésekkel, reményekkel és gondokkal. Új arcok tűnnek fel a társulatban, régi .arcok hiányoznak. Műsortervekről, szereplehetőségekről, rendezői koncepciókról esik szó, a hi­vatalos ülésen is. és utána a társalgóban, a büfében, az öl­tözőkben is. Némely helyen már próbálják az új évad el­ső bemutatóját. Máshol fel­újító próbákat tartanak a múlt szezonról áthozott dara­bokból. Megbeszéléseket tart a rendező, a díszlettervező, a jelmeztervező. Dolgozni kez­denek a jelmezvarrodák, a díszletfestő műhelyek. A tit­kárság műsorrendeket, szerep­osztás-kiírásokat, próbaterve­ket állít össze, egyezteti a szí­nészeket rádióval, tévével, filmmel, szinkronnal (főleg persze a fővárosi színházak­ban), s elkészülnek az első be­mutató műsorfüzetének kéz­iratai is. Beindul a nagyüzem. mert akárhogyan is, egy szín­ház, a maga szerény esetében is százötven fős létszámával (színész, rendező, tervező, ad­minisztráció, tánckar, zenekar, énekkar, műszakiak, öltözte- tők stb., stb.) nagyüzem. Nem is beszélve az olyan hatalmas társulatokról, mint a Nemze­ti vagy a Népszínház — s ki­vált az Opera. A néző — s a kritikus is — ezt a hátteret, ezt a hatal­mas előkészítő munkát már csak o végeredményben, a végtermékben: az előadásban érzékeli. Vagy legalábbis az a jó, ha csak akkor érzékeli, s akkor is áttételesen, és nem a gikszerek, hibák jelenléte hívja fel rá a figyelmet. Az előadás a jéghegy csúcsa; az az egytized, ami a víz fölött van. De ha a víz alatt nincs ott a kilenctized, akkor nincs csúcs sem. Ami a második gong el­hangzásakor színházaink jövő évadbeli elképzeléseiről kide­rül, az persze még inkább csak vázlat, óhaj, terv. De már jelezheti az évad tendenciáit, kijelölheti bizonyos hangsú­lyait. így például a Nemzeti Színházban már tudják: anya­gi okokból csökkenteni kell az évad bemutatóinak számát. Ezért a nagyszínházban az el­ső bemutatót — a szeptember 21-re tervezett Móricz: Légy jó mindhalálig felújítását, Bé­kés András m. v. rendezésé­ben — csak három további követi: Madách Mózes-drámá­jának felújítása, Vészi Endre új darabja, a Le az öregekkel!, s Arthur Miller Játék az időért című színműve. A Vár­színházban is kevesebb bemu­tatóra lesz mód, mint a ko­rábbi években. Itt folytatják a megkezdett Shakespeare- ciklust: most a királydrámák sorában az V. Henrikre kerül sor. Felújítják Csokonai öz­vegy Karnyóné című komé­diáját is, és talán színre ke­rül még egy Németh’ Lészló- dráma, esetleg egy Moliére- vagy Goeíhe-mű. S mivel a színház az 1937/88^as, tehát a következő évadban ünnepli fennállása 150. évfordulóját, már megkezdik a jubileumi évad előkészületeit is. népes társulatű, többtagozatú Nép­színház most is elsősorban ma­gyar műveket tervez új be­mutatókul, de a klasszikus külföldi szerzőkről sem feled­keznek meg. Náluk az első be­mutató októberben Németh László A két Bolyai című drá­mája lesz. A magyar művek sorában Maróti Lajos Egy vá­lás története, Horváth Péter Hármasoltár, Bartha Lajos Szerelem, Örkény István Tó- ték, az Asbóth utoai kamara- színpadon Odze György Lor­dok háza és Zám Tibor Po­koljárás című drámája szere­pel. Bemutatják még Goldoni Bugrisok című komédiáját, Brecht—Weill Koldusopera cí­mű művét és Anouilh Co- lombe című drámáját. Ez csak kettő a háromtu­catnyi magyar színházból. És ezek még csak tervek, abban a pillanatban, amikor még csak a második gong hangzott el. A harmadik gongszó után azonban minden kiderül majd. Takács István A A királynő katonája Takács Tibor könyve Hányszor hiányolja az em­ber, hogy az írók oly keveset és ritkán merítenek Magyar- ország gazdag történelméből. Hogy kevés az olyan mű, amely az ifjúság eszét-lelkét fogná meg, táplálva a haza­fias érzést, a magyarságtuda­tot. Pedig mennyi romantikus, érdekes történet szőhető egy- egy hős alakjáról. Takács Tibor A királynő ka­tonája címmel most ilyen if­Arcunkon a történelem Halász-Sztrapák Ferenc interjúi Pr. Hodossi Sándor írja elő­szavában Halász Ferenc Ar­cunkon a történelem című könyvéről: egy mű megalkotá­sánál „sajátos rendező elv a terület is, amely egy-egy táj­egységben, egy-egy közigazga­tási egységben élők, működők bemutatására ad lehetőséget. Ezek összességéből azonban nem egy-egy szakma, hanem egy különleges varázserő: a genius loci, a hely szelleme rajzolódik ki.” A kötet szerzője: Halász- Sztrapák Ferenc, a Petőfi Né­pe főszerkesztője interjúsoro­zatot gyűjtött össze, válogatott a saját lapjában, majd a For­rásban, az Élet és Irodalom­ban megjelent írásaiból. ír ha­zánk választási tapasztalatai­ról: dr. Romány Pál, a megyei pártbizottság első titkára a nyilatkozója. Mint ahogy arról is a Bács megyei első titkár mondja el véleményét: hogyan függ össze a népesedéspolitika a településfejlesztéssel. Tudós, író, megyei tanácsel­nök, antropológus, könyvkiadó, képzőművész és mások beszél­gettek mindannyiunkat érintő, érdeklő dolgokról. Némelyik interjúalany többször is bepil­lantást enged gondolataiba. Raffai Sarolta írónő embersé­ge, nyíltságé' nagyon megfo­gott. De a szociológus, vagy a Forrás főszerkesztője — Hat­vani Dániel eszmefuttatása Is figyelemre érdemes ... Halász Ferencet dicséri, hogy az interjúk olvasása köz­ben elfeledkezik az ember az időről és arról, hogy az egy­mástól különálló témák — kü­lönbözőségük ellenére is — összefüggenek: szakmájuk sze- retete, a társadalom szolgálata — dolgozzanak bármely terü­leten — átfűti a sorokat. Természetesen a szerző ér­deme; úgy tudott közelkerülni választott riportalanyaihoz, hogy azok fesztelenül, nyitot­tan mondhatták el véleményü­ket akár a Zöld forradalom­ról, akár a Klasszikusok idő­szerűségéről, akár a gyermek- irodalomról szóltak. Okos és ötletes, hogy két mai diák Halász-Sztrapák Fe­rencet is nyilatkoztatja élet útjáról és ars poeticájáról. Fontos, amit az újságíró-fő­szerkesztő kifejez: „Ha az élet­ben fölmerülő ellentmondáso­kat, ellentéteket az újság idő­ben észreveszi és feltárja, il­letve vállalja annak kockáza­tát, hogy ezeket nyilvánosság­ra hozza, olyan céllal, hogy ezek a problémák megoldódja­nak —, akkor egy jó újság a társadalom Orvosa IéHet! Előbbre lépni akkor lehet, ha egy-egy ellentmondást megol­dunk.1 Visegrádi fellegvár Romfelújítás Befejezés előtt áll a visegrá­di fellegvár két palotaszár­nyának felújítása. A düledező, omladozó, életveszélyessé vált falak megerősítéséhez tíz év­vel ezelőtt láttak hozzá. A nagymúltú nemzeti érték meg­mentésére különböző források­ból több mint 20 millió forint jutott. Felépítették a kaputor­nyot, s az udvari rész födém­borítást kapott; a tetőről — amely kilátóul is szolgál — a Dunakanyar látványa tárul a látogató elé, az eredeti állapo­tába visszaállított fedett ud­var pedig különféle rendez­vényeknek adhat otthont. Leg­célszerűbb hasznosításra a vár gazdája, a Pilisi Parkerdő Gaz­daság tervpályázatot írt ki. A beérkező javaslatok szerint ki­állítások, kulturális programok fogadására lehetne a történel­mi falak közötti helyet terem­teni. Még az idén hozzá is látnak a feltételek megterem­téséhez, a kellő világítás föl­szereléséhez, mellékhelyiségek kialakításához. Ezzel párhuza­mosan folytatódik a harmadik palotaszárny rendbehozatala. A fellegvár építése 1246-ban kezdődött. IV. Béla választásé esett a meredek hegyoldalra, amely biztonságot nyújthatott a tatárok esetleges újabb tá­madása ellen. A munkákat Mária királyné finanszírozta ékszereinek árából, itt kíván­ván menedéket nyújtani ve­szély esetén a Nyulak szigetén élő apácáknak is. A vár a hó­doltság idején török kézen volt, majd éppen 300 éve, 1686-ban szabadult fel. Hasad a tudatom Gombó Pál szatírái Sokszor kísérleteztem a meg­fejtéssel: hogyan juthatott Gombó Pál eszébe? Itt van mindjárt a Hasad a tudatom — a Magyar Zsebkönyv Kiadó kiadásában — megjelent kö­tet hátlapján: „A szent életű plébános cér­nát akar befűzni a tűbe. Ám hiába ...........Kimerülve felfo­hás zkodik: Istenem, segíts! Ab­ban a szempillantásban meg­jelenik a szobában egy teve. A plébános mindjárt érti, mi­ről van szó. a cérna végét oda­köti a teve farkához, az meg huss, át a tű fokán ...” No, ilyen. Ilyen minden két hétben az az írása is, ami meg­jelenik lapunk hasábjain. (Je­lentős részét — bár nem jelzi a kiadó — innen válogatták.) Groteszkjei, humoreszkjei sok­szor kacagtathatták meg az olvasót, ugyanakkor mély tár­sadalmi mondanivalót rejt va­lamennyi. Csak éppen nem A Várszínház Shakespeare-ciklusa ben továbbra Is műsoron marad a II. Richard. (Mácsai Pál és a címszereplő, Bubik István) rág szájba, csak éppen nem okit ki senkit. Maró gúnnyal, rendkívül szellemesen köszö­rüli nyelvét — pardon: márt­ja vitriolba tollát —, még­sem sértődhet meg senki. Az a taxis sem, aki (akik) naponta számtalanszor szegi meg a KRESZ-t, de bámulatos ügyességgel ki tud eviokélni a büntetés alól. Az a tudomá­nyos intézet vagy hivatal, ke­reskedő, netán szociológus sem, akivel összetalálkozunk a lapokon. Egyik-másik úgy csöppent a kötetbe, hogy ha­za sem ment kirakatából ^t- öltözni, megmosakodni vagy álarcot ölteni... Sziporkázik Gombó Pál: akár a Hűvös Házasélet, az Okosváros, Einstéin-Egykő si­keres, Hogyan halt ki a sár­kány, Szabadalmi előterjeszté­sek című írását emlegetjük. Nem átallja nekrológjainkat is megfricskázni. Semmi sem szent neki! Miért is lenne? Azután ott van a terjedelme egy-egy humoreszknek, né­mely jegyzet háromoldalnyi. Hogyan lehet ilyen röviden fogalmazni ? Hogyan lehet egy- egy társadalmi jelenséget e néhány sorban összefogni ? Hogyan, hogyan? Hát ez épp Gombó Pál titka, az írástu­dóé, aki előtt semmi sem szent. Csak egyetlenegy: a kisem­ber. Az a kisember, aki negy­venhét változatban kerül elő a könyvben. Aki én vagyok, vagy te, aki olvasod a művet és akár akarod, akár nem, magadra ismersz. Lehet, hogy a gyalogos, vagy az autóbusz- szal utazó, vagy autós vagy, vagy áld soha többé nem vesz gépkocsit. „Ha pedig vennék, — írja Gombó Pál —, soha többé nem járnék gyalog, sem buszon — áruló lennék, de „tudathasadásos nem, az soha többé”, S. A. Rádiófigyelő' VALAMI kimaradt a rá dióriportból. Valami, ami na­gyon fontos. Ami megmagya­rázta volna, miért nem magá­nyos egy egyedül élő ember. Még hihetőbbé tette volna a vallomást: „..nem szabad fel­adni. Addig, amíg bárhonnan, bárkitől szeretetet kapok, a te­lefonok még csöngenek a la kásomon és feljönnek hozzám emberek gondjaikkal, bána­tukkal, örömükkel; amíg tu dók bárkinek is segíteni — ha másként nem, jó szóval, vi­gasztalással —, addig kell és érdemes élni”. De rohanó életünkben, ami­kor a családunk tagjaira is olyan ritkán jutnak percek, pillanatok, miért jut időnk Valentin Ágira? Ha a ripor­ter adás előtt megkérdez va­lakit, aki nagyon közelről is­meri a riportalanyát, az vá­laszt adott volna e kérdésre is miért nem fordulnak el attól, aki emlékeiből meríti mai ere­jét, hogyha már más nem fog­ja meg a kezét, akkor fogja önmaga... Augusztus 20-án Valentin Ágit hívta mikrofon elé a Pe­tőfi rádió, a Színházművésze­ti Szövetség volt vezető titká­rát, számos szép költemény szerzőjét. Valentin Ági bizalmába fo­gadta a riporternőt. Azért írom így, mert csak közelállónak képes valaki olyan őszintén feltárulkozni, vallani harminc­két év boldog házasságáról, a szerelemtől a szeretetig vezető útról, a két érzelem közötti buktatókról... arról, hogy fér­je halálával befejeződött vala­mi nagyon szép és visszahoz- hatatlan. Csak lelki rokonnak árulja el az ember, hogy amikor édes­anyja és hitvestársa magára hagyta, miért kérte nyugdíja­zását. „Mindenen egyszerre akartam túllenni, úgy akartam teljesen új életet kezdeni.” So­kan — és szívből — marasztal­ták, de ő egyszerre felégetett maga mögött mindent. Rá vall, hogy nem szabott saját maga­tartásából mások számára tör­vényt. Hogy nem mintázta hősnek magát sem több évti­zedes szakmai és politikai tet­tei alapján. Tóth Gabriella ri- portemő faggatta: hogyan ke­rült közel a mozgalomhoz? MÄSKOR oly logikusan sze­di rendbe gondolatait Valentin Ági —, most félmondatok, el­akadó gondolatok, emléktöre­dékek idézték a múltat. Pél­dául így: hivatalos úton Auschwitzban koszorúzott. El is helyezte az emlékezés virá­gait, de többre nem emléke­zett. Egy irodában tért magá­hoz, ahol locsolták... A rész­letekből rajzolódott ki a „ho­gyan”, a „miért”. Voltak-e kudarcai? Akart-e színész lenni? Rendező?! — s ismét felködlöttek az emlékek a segédrendezői rövid eszten­dőről, az apró sikerekről. Tudom, mert láttam,-Hogyan vasaik körül, még tna .jfria mű­vészek, színigazgatók, rende­zők ... azt a szeretetet nem lei hét alakítani, ennyi év után megjátszani! S már ismét itt tartok: a na­gyon szépen építkező riport valami fontosra nem adott vá­laszt: miért nem lehet nem szeretni Valentin Ágit? Pedig tanulságos és megrázó a vá­lasz. Ö, aki annyi terhet ci­pel egyedül, nem rakja másra fájdalmas batyuját. Nem keres bűnbakot, felelőst sorsa ala­kulásáért. Magányos lázadása visszafojtott sóhajtás marad: este, amikor becsukja lakása ajtaját. Szentendrén, a diófák alatt. SOHA nem azért örül a te­lefonfecsegésnek, hogy újra és újra elmondja harminckét év boldog házassága történetét, hogy újraélje vezetői tisztének sikeres, de elmúlt éveit. Ked­ves, puha teremtés, szellemes, nyitott a világ dolgaira és oly­kor vidáman kacag. Jószíva melegét árasztja. Ebből kap vissza valameny- nyit ismerőseitől, barátaitól, így teljes Valentin Ági képe, akkor is, ha versei fekete ma­gányát siratják, akkor is, ha követeli: Tessék szeretni... Hány költőcskét ismerek, akik türelmetlenkednek kínrí­meik papírra vetése közben, mert zsenijüket nem ismeri el az irodalom. Valentin Ági pe­dig csak annyit mondott a rá­dió hallgatóinak: az igazi köl­tők művei ott sorakoznak a könyvespolcán, ő csak leírja; gondolatait —, és megköny- nyebbül. Költő-e? Milyen gazdag ter­mése lesz még gondolatainak? A három kiváló előadómű­vész, kik átéléssel szavalták verseit és Tóth Gabriella ri­porter, aki előcsalta a szerző legtitkosabb érzelmeit —, vá­laszoltak. S azok a színész- emlékezések is tehetségét bizo­nyították, amelyek nem csu­pán szórakoztatók, nevettetők és könnyet fakasztok —, ha­nem értékek az utókor számá­ra is. A RIPORT elhangzása utáni reggelen szentendrei kertjébe sokan dobtak be virágot. Ak­kor talált rájuk, amikor csu­kott ajtaját kinyitotta a nap előtt. Sági Ágnes júsági, történelmi regénnyel ajándékozta meg olvasóit. A Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó gondozásában megjelent mű Türr István le­gendás alakját eleveníti fel, aki a magyar szabadságharc híveként 1849-ben Itáliában szervezett magyar légiót. Har­colt, vitézkedett Garibaldi csa­patában, volt Nápoly kor­mányzója ... lCÖ7-ben tért haza. Csator­naépítő mérnök volt. Nevét így is beírta az érdemesek kö­zé: a Ferenc-, a Panama-, a Korinthoszi csatornák építésé­ben is részt vett. Élete bővelkedett izgalmak­ban, fordulatokban, meghur­coltatásokban. Épp ez utóbbit választotta Takács Tibor té­májául. 1855-ben Bukarestben álnokul, törvénytelenül letar­tóztatják az osztrák hatóságok. Egy regény befejezését nem szabad előre elmondani, de ez az eset más, hiszen nem vég­ződhet a regény sem másként, mint hiteles történelemként: Türr Istvánt végül is kiszaba­dították. A hangos tiltakozás nyitotta meg börtönét. Természetesen Takács Ti­bor nem történelemkönyvet írt, hanem kedves, fordulatos, izgalmas — egyben szerelmes regényt. Aki ismeri a történelmet, azért veszi kézbe. Aki most ta­nulja a történelmet, e regény által szívébe zárja Türr Ist­vánt és mindazokat, akik a szabadságért harcoltak.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom