Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-20 / 196. szám
1986. AUGUSZTUS 30., SZERDA PEST MEGYEI HÍRLAP - 11 Itt a számjegy vezérlésű automata, de hol az ember? A tudás értékét forintok is mérjék Rajzok, textflképck, festmények, szép vonalú vázák, zsírkréták és filcék, vízfesték és színes ceruzák heveinek. valamiféle .-költői összevisszaságban. Az egyik munkaasztal közepén fekete karton. Éles kontrasztként üt el a rajta heverő kisfiú szöszi feje, világos ingecskéje, fürdőruhája. A többiek körülállják és nagy-nagy igyekezettel rajzolják körbe testének vonalait. — Hás, ehhez hasonló dolgot is csinálunk — magyarázza Sebestyén J. András rajztanár, a fóti Gyermekváros képzőművészköirének vezetője, amikor azt próbálom megérteni, miféle módszertani fogás rejtőzik a jó játék mögött. — Azt mondom például, hogy most mindenki szoborrá merevedik. Utána valamelyik mögé odateszünk egy nagy rajzlapot, és körülrajzoljuk a megmerevedett mozdulatot. Aztán megnézzük, megbeszéljük, majd megpróbálják a gyerekek ugyanazt szabadkézzel is megörökíteni. így köny- nyebb a mozgás folyamatát nyomon követni és ábrázolását megtanulni. Közben, elkészül a nagy mű, s a fekete kartonon előtűnik Őrt Peti sziluettje. A kis modell rögtön helyet foglal egy rajzlap előtt, majd kérdően rám néz: — Mit rajzoljak neked? Akarsz egy Télapót? Hoz majd naked szaloncukrot a zsákjában. Ide mellé meg csinálok egy lovas kocsit. Azon utazik a Télapó. Kis barátja mellé rögtön odatelepszik Végh Sanyi js. Egy csoportban vannak az óvodában, és mindketten most lesznek elsősök. Ő inkább autókat szeret ábrázolni. Már kezében az írón. és készül az autó, amelyet — fölbuzdulva Peti ígéretén — nékem ajánl föl. Háromtól tizennyolc éves korig minden korosztály megtalálható ebben a mintegy száztagú képzőművészeti körben. Az idejáró gyerekeket nem csupán a rajzkészség alapján válogatják össze — bár ilyen is akad közöttük. Van, aki egyszerűen csak kedvet érez a rajzolgatáshoz, van, akit pedagógiai céllal hív a tanár.. Mindenki megtalálhatja itt az önkifejezés eszközét, s a manuális tevékenység mellett jut idő a zenehallgatásra és a beszélgetésre is. Csendes Márti például ősztől a Zsámbéki Tanítóképző Főiskola óvóhő szakának hallgatója. 1979 óta állami gondozott. Fáira Bicskéről került. A szakkörbe — úgy tűnik — nemcsak a rajzolgatás miatt jár, hanem azokért az előbb említett beszélgetésekért is. — András bácsi olyan számomra, mintha az édesapám lenne. Mindent meg lehet vele beszélni. Ilyen Ha munkások beszélgetnék a művelődésről, előbb mindig a munka kerül szóba. Nyilván tudatosan gondolkodnak így. A megélhetés, az életszínvonal, a családi jólét kérdésköréből indulnak ki minden alkalommal. Helyesen teszik, hiszen ezek a fogalmak elválaszthatatlanok egymástól; astanulás, a feltöltődés nem csupán szabadidős tevékenység. Aki pedig kizárólag a szórakozást érti művelődés alatt, pontosan tudja: a mindennapi munka eredményétől és időtartamától függ, hogy hány óra marad a'lazításra. A Csepel Autógyár dolgozóival kizárólag arról akartam beszélgetni, hogyan telik az idejük a munkahelyen kívül. Mégis úgy alakult, hogy a termelés gondjain szűrtük át a művelődés lehetőségeit. Amikor a futballpályányi csarnok sarkában kezet fogott velem, érezhetően végigmért: vajon jól tette-e, hogy megállította miáttam a gépét? — Nézze, teljesen mindegy, hogy általában beszélünk a műveltségről, vagy leszűkítve, szakmai, illetve politikai értelemben említjük. A munkához való újféle viszony az egész életmódunk meghatározója. Sajnos, nem mondhatjuk el minden magyar állampolgárral kapcsolatosan, hogy a megszerzett tudás egyéniséget formál és közösséget teremt ... Már éppen szólni akartam kísékoruk óta dolgozgatnak a szakkörben. Szeretnek ide járni. Fétszaba dúltak lesznek, kikapcsolódnak, megismerkednek festőkkel és művészeti irányzatokkal, beszélgetnek, zenét hallgatnak, jól érzik magukat egymás közt. S ez a lényeg. Hiszen a művészetek megismerése, meg kedvelése fontos része az érzelmi nevelésnek is. S vajon hol. van erre nagyobb szükség, mint itt, ahol mindent megadnak ugyan a gyerekeknek, csak éppen a szülői szere- tetet nem tudják pótolni? Sebestyén J. András tizenkét esztendeje vezeti a szakkört. Munkáját dicséri az a számos díj, amelyet neveltjei ez alatt az idő alatt elnyertek. Sikeresek voltak a debreceni nemzetközi gyermekrajz-kiállításon, akárcsak a lengyelországi, csehszlovákiai, NDK-beli, amerikai, bolgár, japán és indiai versenyeken. Sorol hatnánk a fő-, nagy- és elnöki dí jakat, aranyérmeket. A tanár úr munkája elismeréseként. Szocialista Kultúráért kitüntetést kapott. Ügy gondolom azonban, minden elismerésnél fontosabb, hogy a gyerekek a felnőttéletből is visszajárnak ebbe a szakkörbe. Minden bizonynyal azért a pluszért, amit az imént érzelmi nevelésnek neveztem. Talán egy kicsit hazamennek ilyenkor. Haza, mert az embernek szüksége van családra, otthonra, hozzátartozókra. Lehet, hogy ők itt lelték meg ezt... Körmendi Zsuzsa Sebestyén J. András maga is fest. Jelenleg Becsben van kiállítása. rőmnek, hogy ez így nem lesz jó, nem arról volt szó, hogy egy üzemvezető oktatáspolitikai előadását szeretném meghallgatni. Én egy munkással szeretnék beszélni! Ám hamar kiderült, hogy peszélgetőpart- nerem, Izsák Rudolf — esztergályos! Látta, hogy hitetlenkedem, hát megmagyarázta : — Elvégeztem egypár iskolát. Meg is kapom néha, hogy könyvízűen beszélek, mégis úgy gondolom, hogy nem árt komolyan venni, amit az ember megtanult, például egy-egy közgazdasági meghatározást. Mert ugye, a tudomány szerint az áru értéke egyenes arányban van a ráfordított munkamennyiséggel, ugyanakkor fordított arányban áll a termelékenységgel. Tehát mit kellene tennünk? Nyilván termelékenyebben kellene dolgoznunk! És már itt is vagyunk a munkásművelődés problémáinál, mert amíg nem vesz- szük komolyan az előbbi tételt, semmi másra nem marad időnk. A géemkázás több szempontból sem használ ennek az elvnek: a főmunkaidőben jobb szervezettséggel, kevesebb idő alatt is elvégezné az ember ugyanazt a munkát, ha megfizetnék. De hiszen erről szó volt a XIII. pártkongresszuson is! Lám, így beszél egy magyar munkás. Meg így: — Miért szüntették meg a technikumokat? A szakközépiskolákat elvégzők sem az érettségizettektől elvárható műveltséget, sem a szükséges szakmai tudást nem sajátítják el a kellő mértékben. Találkoztam olyan gyerekkel, akitől meg kellett kérdeznem, hogy mit csinált az iskolában négy évig? Mondja meg nekem, hogyan építsük a hozzá hasonlókra a gyár továbbképzési akcióit? Pedig lenne mit pótolnunk! Tizenöt évvel ezelőtt mondta egy ismerősöm, hogy „Rudi, az a vállalat, amelyik a számjegyvezérlésű technikát nem tudja beépíteni a termelésébe, nem fog megélni!” További tíz év kellett, hogy egyáltalán megközelítsük ezt a vágyat... A gépek itt vannak már nálunk is, de hogyan fogjuk kinevelni a kezelő kollektívát, ha az említett gondokat nem szüntetjük meg? Igaz is; minek kell még megtörténnie, hogy legyőzzük ezeket a problémákat? — tűnődtem, miközben egy másik üzembe indultam a gyár széles aszfaltútján. Ha senki nem tudna sorolni a fentiekhez hasonlókat, ha annyira süketek és vakok lennénk, hogy hozzávetőlegesen sem ismernénk az ország gazdasági helyzetét, akkor azt mondhatnánk, hogy nincs mit tenni; nem értünk meg a változásra. Ezzel szemben minden második gazdaságpolitikai műsor úgy kezdődik a rádióban és a televízióban, hogy még nem késő ... Valameny- nyien ezekről a gondokról beszélgetünk a satupad mellett, a zöldségesnél sorban állva és itt a szerkesztőségben nap mint nap. A gyár egyik csarnokáról nem tudtam eldönteni, . hogy hatalmasabb vagy kisebb az előzőnél. Gép gép hátán sorakozott, sűrű rendben. Az egyik masina mellett olyan törékeny asszony serénykedett, hogy ha nem láttam volna munka közben, nem hittem volna el, milyen jól kezeli a monstrumnak tűnő szerszámot: néhány perc alatt megtudtam Kiss Sándornétól, hogy huszonhat évvel ezelőtt került a vasasszakmába, hogy volt már menetmángorló, köszörűs, menetmarós, furatköszörűs, meós, marós és esztergályos. Azután belevágtunk: — Úgy mondják, a gazdaságpolitikusaink kinyitották a szelepeket. Mindenki annyit dolgozhat, ameny- nyit akar, ám így a szabadidő is csökken és jobban el is fáradunk. Mire futja az idejéből a munka után? — Mindenre, amit nagyon szeretnék. Legfeljebb elhalasztók valamit az otthoni teendők közül. Szerintem Sokkal több időnk maradna és főként nem fáradnánk el idegileg, ha a munka szervezettebb lenne. Most éppen egy darab két és feles csavar hiányzik a gépemből — már fél éve! Van úgy, hogy nekem kell bütykölnöm a berendezést, máskor a folyamatos anyagellátással vannak gondok. Nem akarok bántani senkit, de az biztos, hogy a felelősség- érzet nincs meg egyformán mindenkiben. A főnökök dolga sem könnyű, mert ha elküldenek valakit, az termeléskiesést okoz; az új ember betanítása időrabló és drága vállalkozás. Ördögi kör ez: Mégis: példát kellene statuálni, mert nem vagyunk buták, és az sem igaz, hogy a tisztesség születési adottság... Nem azt mondom, hogy túl vagyunk fizetve, de aki dolgozik, az megkeresheti a pénzét. Persze, a pénz is fontos. Olyany- nyira, hogy az ügyvédek inkább gombát termesztenek, a tanárok pedig maltert kevernek másodállásban. Vennes József pedig — aki az iskolai végzettsége szerint üzemtechnikus lehetett volna négyezerhátért —, inkább szerelőnek szegődött a Csepel Autógyárba. Szerinte az idő is jobban telik, ha munkával töltjük. Dolgozik is keményen, kitartóan, mégis nyugtalanítja valami: — Attól tartok, hogy pár év múlva annyi lesz a rokkant ember Magyarországon, mint még soha! — Mit lehetne tenni? — A Győri Vagon- és Gépgyárban miért lehet tizenkétezret keresni nyblc óra alatt? Persze, ott van munkafegyelem is, tempó is, de az ottani munkások ezt nyilván helyénvalónak érzik, különben - nem dolgoznának! Nem is értem, hogy miért tanítják a munkaszervezést az iskolában, ha senki nem ért hozzá? — Beszélnek erről a gyárban is? — Ajaj! Már vezetői szinten is szó volt arról, hogy megvettünk egy szervokormány licencet, de mire gyártani kezdjük, egészen másképpen néz ki majd. mert állandóan módosítják a tervet. Tizenötezret kellene gyártanunk jövőre ebből a részegységből, tehát napi hatvan darabot. Van két próbapadunk, de az egyik mindig rossz és nem tudjuk véglegesen megjavítani. Miért nem hoznak egy szakembert? Nem az lenne az olcsóbb? Aztán majd megint hajrá lesz a vége, aminek a munkás és munkája issza meg a levét. Az biztos, hogy nemcsak szakmát, de a felelősségérzetet is tanítani kellene... Na, látja, hát ezért nincs időnk művelődni, hogy mondjak valamit, ami az ön témájába vág. Csáki József, a gyár oktatási előadója kísért ki az egyre forrósodó aszfalton a kapuig. Szikár embernek látszott. Az a fajta, aki a beszédnek és a munkának is pontosan érzi az idejét, helyét, módját. Szelíden, indulatok nélkül mondta ki a leg- gyötrőbb igazságokat is: — Tíz évvel ezelőtt nem volt két szabadnap a hétvégéken, ezért az emberek másképp szervezték a szabadidejüket és talán tényleg pihentek a vasárnapokon. A kettős szabadnapok csak arra jók, hogy még többet dolgozzanak és ez nagyon kimeríti őket. Ezért nehéz a beiskolázás, az ötévenkénti szakmunkás- továbbképzés is. A legtöbben csak túlmunkával tudják tartani az élet- színvonalukat ... Megoldható nehézségek ezek, hiszen a legutóbbi párt- kongresszuson beszéltek róluk. — Úgy tudom, hogy az első figyelmeztető jel sem mai keletű: a munkaerő eláramlik az üzemekből. Tudomásom szerint az autógyár némely műhelyében is szinte teljesen kicserélődtek a kollektívák. — Ä gazdasági szabályozók nem alkalmazkodnak a szervezeti felépítéshez és a bérezési formához. Aki tőlünk kilép, azért dönt így, mert másutt több pénzt kereshet. Igen ám, de sok esetben az erkölcstelen, gyenge munkaerőt is előnyben részesítik; mi kirúgjuk, máshol meg felveszik, sokkal magasabb fizetéssel! Józsi bácsi nem kesergett, csak éppen látszott rajta, hogy pontosan tudja: mindenki érzi, hogy baj van. A megoldáson gondolkodva így beszélt: — Nemcsak a munkához való jogot kellene biztosítani, hanem a kötelezettség mértékét is pontosan meg kellene határozni. Miért kell két ember mellé egy harmadikat — egy ellenőrt is állítanunk? Meddig ne- het ez még így? Az előző rendszerben sem akart senki utcaseprő lenni, mégis voltak utcaseprők. Nehogy félreértsen; egyetlen foglalatosságot sem nézek le, csak azt akarom mondani, hogy a végzett munkája alapján becsüljünk meg mindenkit. Ne adiunk lehetőséget a nagyon is kifizetődő kibúvókra. Tudja, mit mondok magának? Se a vezetők, se a munkások ne bukhassanak fölfelé! Szilas Zoltán Készül Őrt Peti Télapója A közös munka örömet ad Aki megbukik, hogy maradhasson szeretek lenni majd én is. Ha befejeztem a főiskolát, minden erőmmel azon leszek, valamilyen intézetben feledtetni tudjam a kicsinyekkel, hogy a szüleik eldobták őket. Ecsedi Karcsi rőleg tájképet sze-. rét festeni. Most olyan rajzon gondolkozik, ami nem direkt, de a fiatalok békevágyát fejezi ki. A tizenhét évesek dacával és őszinteségével veti oda, a magyarázatot, amikor arról kérdem, miként lehetséges, hogy az egyik évben megbukik, a következőben pedig erős négyessel végez? — Azért bukom meg, hogy minél tovább itt maradhassak. Tessék mondani, miihez kezdek magammal, ha innen kikerülök? Hogy állok meg önállóan a lábamon, hol lakom, hogy élek meg? Megannyi kérdőjel, és én szégyellem, hogy nincs rájuk megnyugtató válasz. Balogh Ildi, Vogyeráczki Marika és Bbrsos Attila még távolinak érzi ezeket a problémákat. Tizenhárom —tizennégy évesek. A lányok női szabónak, Attila szobafestőnek készül. Valamennyien háromesztendős Végh Sanyi koncentrál (Barcza Zsolt felvételei)
