Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-20 / 196. szám
10 PEST MEGYEI HlRLAP 1986. AUGUSZTUS 80., SZERDA Sok a kisasszony, kevés az űrfi Akkor kinek épül az ország? A fiataloknak jobb lesz, mint nekünk Ha eladták volna... Kaptam egy kérdést ajándékba. Igaz, olyan volt ez az ajándékul adott-kapott kérdés, mint egy arcul- csapás. Mocskos, meztelen kicsik bukdácsoltak elő a házból, egy,kettő, három... Álltak anyjuk mellé, csimpaszkodtak annak piszokkeményítőtől ropogós szoknyájába. Tiszta tekintettel, kíváncsi pofival nézegettek; ki ez? Nagyobbacska lány bukkant fel, karjában pólyának nem nevezhető pólyába tett csecsemővel... és az asszonyból dőlt, dőlt a szó, a szesz áporodott szagával keverten. Hétköznap, délelőtt tíz óra. A Magyar Népköztársaság alkotmánya 58. paragrafusa. „(1) A Magyar Népköztársaság állampolgárainak öregség, betegség és munkaképtelenség esetén anyagi ellátáshoz van joguk. (2) A Magyar Népköztársaság az anyagi ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás keretében és a szociális intézmények rendszerével biztosítja.’’ Mindent megtalál náluk, ami rossz, menjen L.-ékhez. Kér hivatalos kísérőt? Mentem. Kísérőt nem kéftem. A tisztviselő felsóhajtott, ettől megszabadult. L.-néből dől a szó. Kiabál. Velem? Magával? A világgal ? ... az Úristen se tudna kikecmeregni a nyomorúságból a helyünkbe, világ csúfja mindig a szegény, most is az... itt vannak ezek a porontyok, nyújtogatják a kezüket, add-e, add-e, hát mi a franccal tömjem őket...?! Az uram beteges, nem tud mindig dolgozni, meg ha dolgozik is, mit fizetnek azért, he?! Ezt mondja meg nekem! Jön az a nővér vagy micsoda, azt mondja, takarítani kellene Ilona, azt mondja, megint koszosak a gyerekek Ilona, hát pofázni én is tudnék szép ruhában puccoskodva, jó fizetésért! Itt vagyok három gyerekkel, azután így állunk! Hát akkor kinek épül ez az ország, ha nem a mifélénknek?! Tavaly huszonegy család kereken ötven gyermeke részesült rendszeres nevelési segélyben Piliscsabán. A rendkívüli segélyt kapott családok száma százegy volt, gyermekeiké 355, az erre kifizetett pénz meghaladta a kétszázezer forintot. Adatok. Mihez kezdjek velük? Honnét jött ez a pénz? A tanács költségvetéséből. És oda? Az állami költségvetésből. És oda? A nemzeti jövedelem elosztásából. Tavaly a Magyar Népköztársaság nemzeti jövedelme egy százalékkal volt kisebb, mint 1984-ben. összege 840 milliárd forintot tett ki. Mi akkor az a kétszázezer? Tavaly az iparban a fizikai foglalkozásúak havi átlagbére 5647 forintot ért el, ez 9,5 százalékkal magasabb, mint 1984-ben. Tavaly az ipar termelése 0.9 százalékkal volt több csupán, mint az előző esztendőben. Adatok; kezdeni kellene velük valamit. Például: párba állítani. Ki vállalkozik rá, hol?! Manapság ilyen kérdéseket nem illik feltenni. Állunk az udvaron, elhárítom L.- né ajánlatát, hogy kihozatja nekem a széket — azt az egyetlen egyet —, hála istennek, a házba nem invitál. A nagyobbacska lány dúdolgatva ringatja a picit. Rokongyerekek. Nyaralnak. L.-né mondja így. _Haliga tóm az asszony véget nem érő szó- zuhatagát. Énnekem is kellene szép ruha. cipő, szép frizura, de miből? Mondtam én már akkor, amikor ezt a házat ide adták, hiába adják, azt a kölcsönt mi meg nem tudjuk fizetni soha. ingyenbe, az más. nem ér ez semmit, ócska, öreg, nem ilyenben kellene ám lakni az embereknek, látom én a tévét, micsoda házak vannak, de az olyanoknak a magunk fajtáját a közelébe sem eresztik ám, vakuljak meg, ha nem így igaz! A Magyar Népköztársaság alkotmánya VII. fejezete rögzíti az állampolgárok alapvető jogait és kötelességeit. A fejezet tizenhét paragrafust foglal magába. Ebből tizenöt a jogokat, kettő a kötelességeket taglalja. Ebből a kettőből az egyik a haza védelméről szól, a másik — a 69. — így hangzik: „A Magyar Nép- köztársaság állampolgárainak alapvető kötelessége: a nép vagyonának védelme, a társadalmi tulajdon megszilárdítása, a Magyar Népköztársaság gazdasági erejének fokozása, műveltségük gyarapítása, a társadalom rendjének erősítése.” Tizenöt és kettő. A kettőből ez az egy. Nem kevés ez? Már miért lenne kevés? Hiszen benne van minden. Benne. A Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusa határozatának II. fejezete a „Belpolitikánk, társadalmi és politikai viszonyaink” címet viseli. Ennek bevezető részének harmadik bekezdése így hangzik: „Társadalmunkban növekvő ellenérzést váltanak ki a munka nélkül szerzett és a teljesítménnyel nem arányos jövedelmek, a felelőtlenség megnyilvánulásai, az állampolgári fegyelem lazulása és a törvényeket, a szocialista közerkölcsöt sértő más jelenségek.” Néhány tíz méterrel tovább az L. család portájától. Szorongással keveredett mosoly, riadt mozdulatok, talán ide, talán oda tessék leülni, tiszta a szék is, az ülőke is, mint az egész szoba, az egész lakás. Pici- gatyában, trikóban két csöppség táblából a rongyszőnyegek tedte padlón, ruhájuk tiszta, ók.is azok, csupán piciny praclijuk maszatos, éppen most fejezték be a barackevést. Nagyon szeretik a gyümölcsöt, mondja az anyjuk. Drága, de azért kapnak. Amennyit lehet. Csak hát én most gyermekgondozásin vagyok. Zavartan a domborodó hasára mutat. Meg leszek is még. Mi az urammal úgy terveztük, amikor megesküdtünk, hogy két gyerek lesz. Hát most már hárommal számolhatunk. Ha már így lett, örülünk neki. Valahogyan megleszünk. Tetszik tudni, mi úgy kerültünk össze az urammal, mint két veréb, nem volt semmink. De azután mentünk centiről centire. Az uram rettenetes nehéz munkán van. Tűzikovács. Meg abba a gk-ba vagy mibe, abba is oelement, tudja, az az újfajta túlóra. En takarítottam, két halyen, nem tudtak róla, mert tilos, .(le rettenetesen kellett a pénz. Csak hát á gyerekgondozásira eljöttem. Majd visszamegyek. Kaptunk kölcsönt a házra. Nem nagy ház, látja, de nekünk jó. Elférünk. A kölcsönt az uram kapta a munkahelyen. Tessék elhinni, mi mást nem kértünk. Vannak, akik azt lesik, honnét lehetne még kifejni valamit. Hát mi nem. Minek azt tudni másoknak, hogy mi szegények vagyunk?! Köszönjük, majd magunk igyekszünk. Az uram így gondolkozik. En se másként. Mondta a védőnő, amikor legutóbb itt volt, Zsuzsi, ez én vagyok, magához eljöhetnének tanulni sokan. Tetszik tudni, ez nekem olyan nagyon jólesett! Mi másért dicsérné, mint a szívéből, ugye, nincsen ő arra kötelezve, hogy dicsérjen. Csak hát látja, igyekszem. Mosok, takarítok, főzök, megint elölről, nincsen megállás, közben hallgatom a rádiót. Este meg nézzük a tévét. Az uram szegény, sokszor elalszik előtte. Akkor lefektetem csendesen. Pihenjen. Tudja, pici ember. De erős ám! Mondtam? Tűzikovács! Több, mint százhúsz gyermeket tartanak nyilván veszélyeztetettként Piliscsabán az óvónők és a pedagógusok. Közülük sokan többszörösen veszélyeztetettek, környezetükben szinte minden lehetséges ártalom fellelhető. Ritka kivétaiektől eltekintve az okok eredője a család; a szülők életvitele. Zsuzsi, mielőtt magukhoz jöttem, L.-éknél voltam. Szája elé kapja a kezét, égre fordítja a tekintetét. Jaj, az Ica...! Nem lenne szabad ilyet mondani, de hát tudja mindenki. Italozik. A férje próbálta letéríteni róla. Azután beletörődött. Nincs eré- lye, tetszik tudni. Olyan csöndes. A szavát nem hallani soha, az Ica meg...! Sokszor zeng a környék. Szid az mindenkit, az Úristent, a tanácselnököt, aki csak az eszébe jut. Szokott engem is. Mert tudja, jött egyszer, adjak kölcsön. Kétszer, ötödször. Végül mondtam, ne haragudj, nem adok, Sírtam a szégyentől, amit kiáltozott rám. De ezt csak magának mondom. Az uramnak nem mertem szólni. Vagy búsitom vele, vagy megmérgesedik, s akkor átal- megyen hozzájuk, s baj lesz. Jobb a csendesség. Az Ica meg csak csúfoljon. Tudja, azt szokta kiabálni, no itt van a mosóné.. Az legyen a legnagyobb szégyenem, hogy mosok, takarítok, nem igaz? Zsuzsiék, a férj munkahelyi kölcsönét leszámítva, saját erőből építkeztek, kedvezményes árú telket a tanács adott hozzá. Semmiféle segélyt soha nem kértek, így nem is kaptak. A megyében a magánerőből épített lakások több, mint hetven százalékát a munkásosztályhoz tartozó fizikai foglalkozásúak hozzák tető alá. A megyében a hatodik ötéves tervben, 1981 és 1985 között 34 ezer új otthonba költözhettek be a boldog birtokosok, évi átlagban ezer- hatszázzal kevesebbe, mint az ötödik ötéves terv — 1976—1980 — idején. A Központi Statisztikai Hivatal Pest Megyei Igazgatóságának A település- fejlesztés ötéves eredményei címmel kiadott jelentésében ez állt: „A magánerős építkezések részben a költségek jelentős emelkedése, részben a nem kielégítő telek-, valamint a hiányos építőanyag-ellátás következtében mérséklődtek.” t Két ház, két család, két asszony — két világ! Mennyi ilyen két világunk van?! S mintha változna, torzulna, akaratunk, szándékaink ellenére megmá- sulna a közöttük levő viszony, arány! Mintha, eleink bölcsességével szólva, sokasodnának a kisasz- szonyok, s kevesednének az úrfik! Már-már megütközést keltő káromlásként hat fegyelemről beszélni és azt követelni, munkáról, teljesítményről szólni», s csak azt követve, bérről. S mintha egyre szegényebbnek látszana, a szó erkölcsi és anyagi értelmében egyaránt az, aki bérből, és csak bérből akar — szeretne — megélni, aki főmunkaidőben akar — szeretne — úgy dolgozni, hogy tisztességesen boldoguljon. A Magyar Népköztársaság alkotmánya I. fejezetének 14. paragrafusa így kezdődik: „(1) A Magyar Népköztársaság társadalmi rendjének alapja a munka. (2) Minden munkaképes állampolgárnak joga és kötelességé, hogy ké- jpé's'siegei szetini' dotgozzékr Naponta mennyi — és milyen durva! — alkotmánysértést jegyezhetünk, jegyezhetnénk fel? Képességek? Mire?! Még egyszer megkérdem: mire kellenek manapság a képességek? A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Ellenőrző Bizottságának a XIII. kongresszus elé beterjesztett jelentésének I. fejezetében ez olvasható: „Kerülve az üres moralizálást, jobban meg kell határozni a szocialista erkölcs követelményeit, a szocialista társadalom törekvéseivel összhangban álló életmód szabályait. Késés van a szocialista életcélok, életvitel megfogalmazásában, propagandájában. formálásában. A szocialista erkölcs formálása, erősítése napjainkban társadalmi fontosságú és elsőrendű politikai jelentőségű feladat.” Hallja Zsuzsi! Elsőrendű...! Akkor hát ehhez tartsa magát...! És az Ilona? Az Ilonák? A sokféle, mindenütt meglelhető Ilonák? Ugyan Zsuzsi, ne kérdezősködjön, hagyja. Biztos lehet benne, maguknak épül az ország. Hiszen maguk építik. Mészáros Ottó A kiskunlacházi Petőfi Termelőszövetkezetben 1977 óta tervezik a szarvasmarhatelep rekonstrukcióját, de az állami támogatás csökkenése, a tejtermelés alacsony jövedelmezősége miatt eddig mindig elvetették. Illetve egyszer már hozzá akartak kezdeni, megvásárolták az építőanyagokat az Alfa—Laval berendezéseket, aztán eladták az építőanyag egy részét, és a műszereket is visz- szaajánlották a Taurinának. — Szerencsénk volt, hogy akkoriban az állattenyésztő közös vállalat is pénzügyi gondokkal küzdött — magyarázza a főagronómus, Vörös Benjámin. — így aztán nyakunkon maradtak a berendezések. Szerencsére. Ugyanis két év alatt is csaknem 40 százalékot emelkedett az Alfa—Lavalok ára. Most, hogy .jövőre 50 százalékos állami támogatás jár a szarvasmarhatelep rekonstrukciójára, megvalósítjuk elképzeléseinket. Igaz, a terveket ezúttal harmadszor dolgoztatjuk át, és ez pénzbe kerül. Mégis azt mondom, jó, hogy nem ugrottunk neki hebehurgyán annak idején, mert most a több tapasztalat birtokában — annak ellenére, hogy emelkedtek az építőanyagárak — kevesebbe kerül a beruházás. Mintegy 15 millió forinttal számolunk, míg a korábbi tervek szerint a költség csaknem elérte a 30 millió forintot. Miközben a terepjáró gépkocsiból végignéztük a száradó kukorica- és napraforgótáblákat, megérkeztünk a szarvasmarhatelepre, amelyen a külső szemlélő is azonnal látja: az épületek igencsak megértek a felújításra. Szilády László állattenyésztési ágazatvezető csak megerősíti feltevésemet: — A tsz-ben dolgozom 1979 óta és már akkor kész volt a szarvasmarhatelep terve —.mondja. — Ebből vajmi kevés valósult meg azóta. De azért új sílóteret építettünk és amennyire lehetett, rendbehoztuk az istállók. környékét is. Aztán az is az elképzeléseink megvalósítása el- Icn-~hatott, hogy annak idején szó volt a három kiskunlacházi tsz egyesüléséről. Kissé tanácstalanok voltunk. Mire ez a kérdés lekerült a napirendről, már olyan mélypontra jutott a szarvasmarha-tenyésztés, hogy nem mertünk belefogni. Nem vállalhattuk, hogy ekkora beruházás a mélybe rántsa az alig több mint 2 ezer hektáron gazdálkodó termelőszövetkezetet. Tavaly aztán mégis úgy döntöttünk, hogy rendbehozzuk a tejházat és a régi formában felújítjuk a telepet. A meglevőhöz még két tejhűtőt vettünk, így lehetővé vált, hogy a napi tejtermelés másfélszeresét tárolni tudjuk. A rekonstrukciótól már elálltunk, úgv gondoltuk, hogy rendbehozzuk még az utakat, a villanyhálózatot meg a vízvezeték-rendszert, aztán kész. Szerencsére, ez már a múlíé. A felsőbb szervek is belátták, ha nem segítik a gazdaságokat, nagyon visszaesik az állattenyésztés, aminek kézzelfogható jelei szinte valamenv- nyi Pest megyei gazdaságban láthatók. — Az épületberuhá^ásokat a saját építőbrigádunkra bíztuk, a technológiai szerelést pedig a Taurina szakemberei végzik — veszi visz- sza a szót a főagronómus. — A tervek átdolgozását is a Taurinára bíztuk, és ha minden igaz, 1987 második negyedében hozzákezdünk a megvalósításhoz. Igaz, létszámbővítést nem tervezünk, marad a 350 tehén, de úgy alakítjuk ki a telepet, hogy akár 500-ra is növelhetjük a tejelő állományunkat, ha ehhez megfelelőek lesznek a körülmények. Több variáción törjük a fejünket, és azt valósítjuk majd meg, amelyik számunkra a legkedvezőbb. Tény, hogy a teleprekonstrukcióval — amelynek megvalósítását három évre tervezzük — növekedik az egy tehénre jutó tejtermelés is. Tavaly 5040 litert fejtünk tehenenként, az idén 5200 literre számítunk, de ha a telep felújítása után a mostani kötött tartásmódról áttérünk a kötetlenre, 6000 liter fölé emelkedhet a tehenenként! tejhozam. így már nyereségessé tehető az ágazat. Annál is inkább, mert a tej átvételi árát is emelik harminc fillérrel, január 1-től. Igaz, ez csak a növekvő költségek kompenzálására lesz elegendő. — Türelmetlenül várjuk mi, állat- tenyésztők is a rekonstrukciót — erősíti meg főnökeit Bak István ta- karmányos. — A szövetkezetben 23 éve dolgozom, és azóta mindig az állattenyésztésben. Igaz, az elmúlt évtizedek alatt valamelyest köny- nyebbedett a munkánk, de most is embert próbáló feladat a jószágok gondozása. Én csak a Bénitől meg a Laci bácsitól hallom, hogy ha itt megvalósul a rekonstrukció, nekünk is könnyebb lesz a munkánk. Nem kell viliázni a takarmányt, hanem majd a gép adagolja azt. Jó lenne, ha így lenne, mert bizony nagyon kivannak már a karjaim és még kellene az erő a nyugdíjasévekre. Mert az állatokról akkor sem mondok le, jelenleg is egy anyakocát és két hízó bikát tartok a háztáji gazdaságomban. — Jó, jó, mi már csak kihúzzuk valahogy — vág közbe Nagy Sándor állatgondozó, aki 180 üszőt is- tápol másodmagával —, de kik lépnek majd a helyünkre? Mert ilyen körülmények közepette a fiatalok bizony nem vállalják ezt a nehéz fizikai munkát. — Ne félj, Sándor — nyugtatja társát Bak István —, ha olyan szuper lesz ez a telep, mint ahogyan mondják, akkor biztosan vonzóbb lesz a fiataloknak is. No, meg hát egy kicsit nem árt, ha megtoldják a fizetésünket is. Mert arról is hallottunk ám, hogy a kormány is elismerte az állattenyésztők nehéz fizikai munkáját. A jövő évtől már 20 százalékkal kapunk több bért. Ez nekem jól jön a nyugdíj előtt. Addig hajtanom kell, akár elkészül a telep, akár nem, mert én már nem változtathatok munkahelyet. Mindenesetre drukkolok, és minden erőmmel segítem a teleprekonstrukció megvalósítását, mert ez a jövő. Ha betöltőm a hatvan évet, és elmegyek, azt szeretném, hogy aki a nyomomba lép, már ne tudja meg, milyen nehéz volt a régi telepen dolgozni. Bóna Zoltán