Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-14 / 191. szám
M vr « MII. Ifi 1988. AUGUSZTUS 14., CSÜTÖRTÖK 3 Közbiztonsági akció Elfogták a gépkocsitolvajt Rendszám nélküli Zaporozsec Rendőrségi autóval indulunk Gödöllőről Vácrátótra. ^ Sándor István rendőr zászlós, a Gödöllői Rendőrkapi- ^ tányság bűnügyi nyomozó alosztályának vezetője arról § beszél: nem ritkaság, hogy egy-cgy bűnügy szálai másik ^ város körzetébe, esetleg az ország távolabbi vidékeire ve- ^ zetnek. Szorul a hurok A csincsilla, a nemes görény és társaik Hulladékból termelt deviza Kis kockázattal nagyobb nyereség <. Manapság külföldön is ritkaságszámba megy egy-egy eo- ^ boly, vagy nemes csincsillaprémből készült bunda, hi- ^ szén forintban számítva több százezerre rúgna egy ilyen ^ ruhadarab ára. Mostanság azonban nem egy magyar ^ asszonyon látható e szűesremekek némelyike. No nem valami csoda folytán fordult ki magából a világ: akad- ^ uak idehaza egynéhányan, akik egy kis vállalkozókedv- ^ vei, meg némi furfanggal hozzájuthatnak a csincsilla- § prémhez. Ebben pedig nagy része van az ácsai Vörös Október Termelőszövetkezet prémesállat- szakcsoportjának, amely működése keretéül a gazdaságban meglehetősen ritka formát választott. Tagjait — több mint háromszázan vannak — ugyanis klubba tömöríti, s ennek a kis társaságnak különféle szolgáltatásokkal igyekszik segíteni. így azután jönnek is, mennek is az érdeklődőír, ám végeredményben, ha lassan is, de nő a létszám. — Kevesen ismerik közelebbről a prémes állatokat, s még kevesebben vállalkozhatnak a siker reményében tenyésztésükre — mondja Németh Tibor, a Hermelin névre keresztelt klub vezetője. — Aki belevág, csak legalább alapfokú állattenyésztési ismeretekkel teheti, hiszen viszonylag nagy befektetés szükséges egy-egy telep létesítéséhez, s ha valóban hasznot akar a gazda, kiváló minőségű prémeket kell előállítania. Mint egy röpke, akár alapfokú tanfolyamnak is felfogható tájékoztatás alapján megtudom, a prémes állatokat két csoportra osztják. Az egyikbe a csincsilla tartozik, amely némi szénát, granulált tápot és vizet fogyaszt — hasonlóan a nyálhoz —, míg a másik csoport népesebb táborát a húsevők alkotják. Közöttük is a legelterjedtebb a nemes görény és a nyérc. Valóban gyönyörű állatok, de hát a klubon belül is egy külön világ az ezekkel foglalkozóké. Közéjük tartozik Tihanyi Péter is, aki a sorok Írásakor még katonai szolgálatát tölti, így édesanyja vezetett körbe minket a családi ház udvarában kialakított kis telepen. Vágóhíd és mélyhűtő — A görénytartáshoz kevesebb befektetésre van szükség, hiszen nem kell zárt épület, elég ha a ketrecek fölé egy esőtől, fénytől védő tetőt építünk — mutatja a hullámpalából és faoszlopokból ácsolt szerkezetet. — Ami a legtöbb gondot okozza, az a takarmány beszerzése. Nagyon fontos, hogy rendszeres kapcsolatot alakítsunk ki valamelyik vágóhíddal, mert húshulladékhoz, netán a vágás után kiselejtezett állatok hullájához csak így lehet hozzájutni. A beszerzett élelmet mélyhűtőben tároljuk, s etetés előtt nem kis munka az előkészítése sem. A haszon? Nemrég kezdtük, eddig csak költöttünk rá, de a fiam úgy számolja, visszatérül kamatostul minden forint. Németh Tibor még hozzáteszi: a klub nem hagyja magukra a tenyésztőket. Szerződést kötnek a vágóhidakkal, s ennek birtokában tagjaik nagyobb biztonsággal juthatnak hozzá a húshulladékhoz. Emellett azonban a legtöbben maguk igyekeznek felderíteni más beszerzési forrásokat is. Jó helyzetben van például az a gazda, aki valamelyik baromfihizlalással foglalkozó termelőszövetkezetnél talál nyitott ajtókat. Prémező brigádok A prémesállat-ágazat a téeszben csak szerény gazdasági jelentőségű, ám nagy előnye, hogy kis kockázattal biztos nyereséget hoz az ócsaiak kasszájába. Ezért is támogatja a nagyüzem vezetése minden lehetséges módon az egyre terebélyesedő társaságot. Németh Tibornak és kollégáinak pedig vannak jó elképzelései. így állítottak össze például minden prémes állat tenyésztéséhez, tartásához nélkülözhetetlen segédkönyvet, amelyet az ország legjobb szakemberei írtak. Segítik a kezdőket ketrecek eladásával s aki igényli, a különböző gyógyszereket is a klubon keresztül szerezheti be. Ám ennél sokkal fontosabb, hogy szinte biztos piacot teremtenek a prémeknek. A csincsilla bundáját csaknem az utolsó darabig külföldre viszik, a többit belföldön is el lehet adni. A néhány évtizede még haldokló szűcsipar ismét egyre több megrendelést kap, s a mesterek szerint kiváló a háztájiban előállított görény- és nyércprém. Ezek bundává varázsolva is elfogadható árúak, s így egyre több a megrendelés idehaza is. S hogy a szolgáltatásoknál maradjunk: akadnak egynéhányan, akik nem szívesen vállalkoznak az állatkák elpusztítására és úgynevezett leprémezésére. Ezek nincsenek azonban reménytelen helyzetben, hiszen a klubnak saját prémező brigádjai vannak, amelyek némi térítés ellenében elvégzik ezt a nagy szakértelmet igénylő munkát. S ha már a pénznél tartunk, említsük meg, hogy a termelőszövetkezet együttműködve az OTP-vel, az induláshoz 150 ezer forintnyi hitelt ad, de fedezetként elfogadják a takarékszövetkezetektől felvett mezőgazdasági kölcsönöket is. Ami pedig a hasznot illeti, nos, az sem lebecsülendő. A csincsilla prémje — persze, csak a kiváló — a nemzetközi piacokon átlagosan 70—80 nyugatnémet márkáért kel el, s ennek nagy részét, természetesen forintban, a tenyésztők kapják. Így az-, tán egy átlagos negyven-öt- ven anyás tenyészetben az esztendő végére szép summa gyűlhet össze. Fontos a szaktudás — Csak feltételes módban fogalmazza ezt meg — figyelmeztet Németh Tibor. — A haszon csupán valóban kiváló tenyésztői tevékenység után várható. A több éves tapasztalat mondatja velem: a prémes állatok tenyésztéséhez nem sok munka kell, hanem nagy szaktudás! Az ismeretek megszerzéséhez viszont idő kell, ezért ha bárki kedvet kap ehhez, javaslom, előbb tájékozódjon, s csak utána fektessen pénzt a vállalkozásba. Bárkit szívesen látunk klubunkban keddenként, amikor az érdeklődők és tagjaink rendelkezésére állunk. Egy fontos dolgot majdnem elfelejtettem leírni: a prémes- állat-tenyésztés lehet unaloműző hobbi, lehet vállalkozás, amely pénzt hoz. A legnagyobb hasznot azonban talán az országnak hajtja a jelentős valutabevétellel és azzal, hogy e népes társaság jószerével hulladékokból, vagy éppen idehaza megtermelt takarmányokból állít elő nagy értéket. Furucz Zoltán Ebben az esetben a közbiztonsági akció keretében egy bűncselekmény-sorozat felderítéséről van szó. Az utóbbi időben több gépkocsifeltörés és betöréses lopás fordult elő Kerepestarcsá n, Mogyoródon és Veresegyházon. A szakértők számára sokatmondó bűnjelek arra mutattak, hogy azonos személyek munkálkodtak a környéken. A hivatásosok és az önkéntes rendőrök az első bejelentés óta megfeszített erővel dolgoznak a tettesek kézre kerítésén. A vasárnapi Forma—1-es versenyek nyugalmát biztosító rendőrök arra figyeltek fel, hogy egy rendszám nélküli Zaporozsec személygépkocsi áll a pálya közelében. A kocsihoz tartozó személyek észrevették, hogy szorul a hurok körülöttük, es eltűntek a környékről. A rendőrök a gépkocsit átvizsgálva 20 darab üres marmonkannát és egy benzinleszívást szolgáló gumicsövet találtak a csomagtartóban. Mindebből nyilvánvalóvá vált, hogy lopással akarták a rendszám nélküli gépkocsi üzemanyag-szükségletet megszerezni. Már vasárnap megkezdődött és hétfőn folytatódott a széles körű adatgyűjtés arra vonatkozólag, hogy kik vihették a pillanatnyilag gazdátlan és rendszám nélküli autót a Forma—1-es pálya környékére. Kedd délután következett be a kedvező fordulat, amikor Knoska László rendőr zászlós, veresegyházi körzeti megbízott bejelentése alapján Vácrátótra mentek. A mi utunk is erre, az egyébként ritka szép botanikus kertjéről ismert településre vezetett. Rövidesen megérkeztünk a Dózsa György út 6. szám elé, ahol Knoska László és társai éppen házkutatást tartottak. A kívülálló számára is feltűnhet, hogy itt valami nagyon nincs rendben. Több, rendszám nélküli, nyilvánvalóan lopott autó állt a földszintes kis ház udvarán. Az egyik Moszkvicsot például átalakították nyitott tetejű szállító gépjárművé. Munkagépek is vannak a ház mögött. Egye. bek között — már azonosították — itt áll az a munkagép is, melynek eltűnését korábban Kerepestarcsáról jelentett éle. Nyomozók a helyszínen A környéken rendezett, szép házak sora emelkedik. A kora délutáni órákban úgy tűnik, hogy senki sincs otthon, de este hazatérnek az emberek a munkából és megelevenedik a tájék. Vajon hogy leTihatíyi Péter görénytelepe. Láttuk, szagoltuk: e nemes állat valóban nem illatos. (Erdősi Ágnes felvételei) r Építőanyagok ellenőrzése Baj van a minőséggel A kereskedelmi felügyelőségek a Kermi és az Építésügyi Minőségellenőrző Intézet munkatársaival közösen a közelmúltban tíz megye 196 Tüzép-telepén és üzletében ellenőrizték az építőanyag-kínálatot, a forgalmazás körülményeit, az ár és a minőség összhangját. A vizsgálat megállapította, hogy az építőanyag-kereskedelem kínálata a korábbiakhoz képest javult, a mennyiség elegendő, bár választék- hiányok bizonyos termékeknél — például cserépnél, csempénél — változatlanul adódnak. Hagyományos falazóanyagokból a telepeken ki tudják elégíteni az igényeket, az új hőtechnikai előírásoknak megfelelő gázbeton falazóanyagokat több helyütt csak 1—2 hónapos várakozási idő után szállítják. A tetőfedő anyagok közül az osztrák licenc alapján készülő Bramac cserépből van elegendő, a vásárlók azonban inkább az olcsóbb hazai termékeket keresik, s ezekből kevesebb van a szükségesnél. A hullám- és tetőfedő palák kínálata megfelelő lenne, de minőségük nem megfelelő. Az ajtó- és ablakkeretekből a telepeken nagyok a készletek a korszerűtlen termékekből, viszont a hő- technikai előírásoknak megfelelő nyílászáró szerkezetek nem állnak rendelkezésre kellő méretválasztékban és meny- nyiségbein. Az építőanyagok minősége változatlanul sok kifogásra ad okot. A falazóanyagok többségénél például a valóságos minőség nem felel meg a gyártó minőségtanúsításának, s nem megfelelő az osztályba- sorolás sem. Különösen soka gond a tetőfedő anyagok közül a Nyergesújfalui Eternitgyár által gyártott palával: a tapasztalatok szerint a telepeken tárolt áru 50—70 százaléka repedezett, a vevők maguk válogatják ki az ép darabokat, s a termék minősége rendszeresen nem felel mega tanúsított minőségi osztály követelményeinek. A Belkereskedelmi Minisztérium iparcikk-kereskedelmi főosztálya már a vizsgálat idején felhívta az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium illetékeseinek figyelmét a tetőfedő palával kapcsolatos problémákra. A forgalomban levő ajtó-és ablakkeretek többsége nem felel meg az új hőtechnikai előírásoknak. A minőségtanúsítás és a használati, kezelési útmutató hiánya, valamint a szabványtól eltérő tartalmú okmányok miatt, ezek pótlásáig, 24 millió forint értékű ajtó és ablak forgalmazását tiltották meg. Az ellenőrzések tapasztalatai alapján az OKF javasolja, hogy a Belkereskedelmi Minisztérium iparcikk-kereskedelmi főosztálya kezdeményezze az iparnál a minőség- ellenőrzés szigorítását, szükség szerint a hatósági ellenőrzések fokozását; a szabvány előírásainak megfelelő minőségtanúsítás alkalmazását, továbbá a hazai cementgyárakban a töltési idő feltüntetését. Ugyancsak javasolják a kereskedelmi minőségvédelmi munkával kapcsolatos szabályozás felülvizsgálását. hét az, hogy huzamosabb időn keresztül senki sem figyelt fel a rendszám nélküli gépkocsikra? Hiszen, ha bejelentették volna, már korábban rendőrkézre kerülnek a tettesek, és több bűncselekményt meg lehetett volna előzni. Beismerő vallomás A Dózsa György út 6. szám alatt Teknős József segédmunkás lakik a testvérével. Mindkét férfi több alkalommal volt már büntetve lopás és más bűncselekmények elkövetéséért. Teknős József szerdán délben 13.30 órakor érkezett haza, ekkor fogták el és vették őrizetbe. Tagadásnak — ennyi nyilvánvaló bizonyíték mellett — nem lett volna értelme. Beismerő vallomást tett. Órákon keresztül dolgoztak a helyszínen a nyomozók és a bűnügyi technikusok. Délután 18.15 órakor vitték be Teknős Józsefet a fogdába. Ugyanekkor szállították be a lopott autókat és a munkagépeket — melyeknek elhelyezése nem kis Elfogták és őrizetbe vették a már többször büntetett Teknős Józsefet. Lakóházának az udvarán lopott, rendszám nélküli gépkocsikat, munkagépeket találtak (Képes József felvételei) gondot okoz — a rendőrkapitányság garázsába. A közbiztonsági akció — az italboltok, a várótermek, a közutak ellenőrzése ■— éjfélig folytatódott. Gál Judit Kezdődik a közbiztonsági akció Egy görényportré. Prémjéből értékes bunda készül Németh Tibor kezében legalább hetvenezer forint értékű prém van.