Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-02 / 181. szám
1986. AUGUSZTUS 2., SZOMBAT Bufíön akadémiai székfoglalója Szépítetlen valóságról szólva Magasodjon ki az, ami megalapozottnak bizonyul Túlzó ugyan a megállapítás, de ami a veleje, az igaz. A fel- tetelezésekre, tapasztalatokra, benyomásokra, jó és rossz ismeretekre alapozott vélemény szerint ugyanis ahány vitatkozó, annyiféle stílus. Ami így túlzás. Az viszont igaz — erősítendő Buffon 1753-ban elhangzott akadémiai székfoglaló beszédében tett megállapítását: a stílus maga az ember -r-, hogy a vita közbeni magatartásban, a vitakultúrában jelen van az egyéniség, a habitus seregnyi jele, vonása, s ha ez így van, akkor egy-egy közösség vitakultúrája sem különbözhet lényegesen attól, mint amit a kollektíva tagjai egyénileg megtestesítenek. fi vita hiányzott Sokféle vitalehetőséget kí- . náltak a múlt év befejező, az idei esztendő kezdő hónapjai. Lakossági állásfoglalás döntött a településfejlesztési hozzájárulás sorsáról, elkészült a termelőüzemek hetedik ötéves terve, a tanácsok sokrétű előkészítő munka után testületi ülésen határoztak 1,990-ig terjedő középtávú programjukról, közben természetesen mind a termelőágazatokban, mind a tanácsoknál véglegesíteni kellett az idei tervet is, a vállalatirányítás új formáinak bevezetése szintén csiholója lelhetett a viták szikráinak... lehetett volna, volt miről vitatkozni. A kettős értelmű mondatvég arra utal, nincsenek egyértelmű tapasztalataink. Láttunk, hallottunk biztató eseteket, tényeket. Nem kevésbé kétkedésre- okot adókat. Gyakori a jó és. a .it. rossz keveredése ugyanazon a helyen, ugyanabban a feladatban. Még gyakoribb a félreértés a fogalmak körül. Sűrűn nekiszegezték a kívülről érkezettnek számító újságírónak a kérdést: ugye, jó vita volt?! Mit felelhetett? Azt, hogy valóban hasznos volt a megbeszélés, az' előterjesztés megtárgyalása, mérlegelése — s mindez nem fölösleges, nem kevés! —, de bizony a vita az hiányzott. Avagy — mert ez sem számít nagyon ritka esetnek — észrevétlen maradt, az eltérő, bizonyos kérdésekben más álláspontot képviselő vélemények eltűntek a napirendet lezáró összefoglalóban, ha nem volt egyértelmű az ellenállás, az elutasítás — hiszen végre ilyesmire is akadt példa, nagyüzemi szakszervezeti bizalmi tanácskozáson éppúgy, mint városi tanácsnak az ötéves tervet tárgyaló ' ülésén —. akkor ment minden a maga útján. Az észrevételeket, javaslatokat a végrehajtás soráú figyelembe vesszük... visszatérünk rá ... felteszem szavazásra az előterjesztést... emelkednek a kezek. Tudunk, nem tudunk tehát vitatkozni ? Nem a középút kényelme, hanem a valóság szépítetlen tapasztalatai íratják le: is-is. A közösségek egy részében él a hajlandóság, létezik a képesség, képzettség, hozzáértés, felelősség az izgalmas, tartalmas, jó vitára. Ami feltétele a vélemények nemes csatájának, de nem automatikus létrehozója! S végképp nem ott, ahol — és tudjuk, tapasztaljuk, bővében vagyunk az ilyen közösségeknek, testületeknek — baj van már magával a hajlandósággal is, gond a képesség, képzettség, hozzáértés szintjével is. Ez utóbbi — kerülendő a félreértést, félremagyarázást — persze nem az iskolai végzettség, hanem az oklevelek számának függvénye egy-egy közösségben, testületben, sokkal inkább vonzata a politikai tájékozottságnak, a szakmai ösz- szefüggések keresésének, a nyíltságra, őszinteségre biztató légkörnek, a vezetők, tisztségviselők magatartásának. A dolog magvát nyersen papírra téve: egy-egy jelentős téma, mint amilyen az ötéves terv, a vállalatirányítás formája és módszertana, a stratégiai és taktikai lépések elkülönítése, a nagyvállalati szervezetben maradás vagy az önállósodás, akár a királyvíz a nemesfémeknél, lehetőség annak megállapítására, milyen az adott, közösség vitakultúrája, s ami ennek a vitakultúrának az alapja, milyen az adott közösség — felelőssége! Mert a vita igénye és gyakorlása, könnyed mellőzése, vagy éppen fölöslegesnek tartása nem más, mint a felelősségérzet megmutatkozása. Ne mondjuk azt, hogy jó a vitakultúra, erős a felelősségérzet. Ne mondjuk azt, hogy rossz a vitakultúra, csekély a felelősségvállalás. A legtöbb esetben, helyen bizonyára a két végpont között helyezkedik el, mert mint általában az életben mindent, a vitát, a vita közbeni magatartást, az érvek gyűjtését, csoportosítását, a másik véleményének tiszteletben tartással társuló elemzését is tanulni kell. Kellene. Illene. Égetően szükséges lenne. Azért az előbbi, már-már dadogásként ható feltételes mód, mert észleljük mindezeknek az ellenkezőjét, amikor a közösség, a testület tagjai nagy magabiztossággal, elégedettséggel azt hiszik, vitáznak, holott csupán ki-ki mondja a magáét, nem sok ügyet vetve rá, mi szól szavai mellett és azok ellenében. Az sem ritka eset, amikor a téma bevezetése — az írásos előterjesztés, a szóbeli kiegészités, a vezetői beszámoló már eleve szinte kizárja a vitát, annyira legömbölyítettek a megfogalmazott vélemények, mondatok, any- nyira jólfésült az álláspont, hogy aligha lehet bármit toldani hozzá.. A.mint. ennek az ellenkezője is igaz. előterjesztés, jó szóbeli beszámoló már eleve nézeteket sorakoztat fel egymással szemben, újabbakat előédesgetve a hallgar tóságból, mert hiszen nem a megtárgyaltuk a cél — nem egy napirendi pont teljesítése a teendő —, hanem vélemények, álláspontok, ítéletek sokaságának szembesítése; hulljon el az ingatag, a gyenge, magaso.djon ki az, ami szilárd, megalapozott. Mást gondolnak Meggyőződésünk, mindezeknek nem a szándéka hiányzik a közösségek, a testületek egy jelentős részében, hanem ismeretlen, alig gyakorolt a módszertana, a szükségesnél kevésbé kialakított a feltételrendszere. Érdekes, de aligha véletlen módon, a kisebb közösségekben — mint például a megyei tanácstagok területi csoportjaiban, a munkabizottságokban, az üzemi műhelybizottságokban, a pártcsoport-, a szakszervezeti csoportértekezleteken — friss szélként fú mostanában a vitaszellem, nézetre nézet felel. Amikor azonban már összesítik az ilyen fórumokon elhangzottakat, működni kezdenek a rossz beidegződések, a kinevezett vagy választott vezetők úgy érzik — tisztelet a mindenkori kivételeknek —, átabotában összegereblyézett anyag kerülne a nagyobb közösség elé, ha itt nem igazítanának valamit, ha. ott. nem hagynák el azt, ha nem toldanák be amazt, ha amott, annál a résznél figyelmen kívül hagynák, hogy hiszen ott lesz a gyűlésen, az értekezleten, a tanácskozáson a felsőbb politikai, gazdasági, állami szerv képviselője, valamelyik vezetője is, azaz... A vitakultúrához seregnyi tényező járul tehát hozzá — a nyitottság a mienkétől eltérő véleményekre, a mások iránti türelem, a nézetek szintézisét elősegítő rugalmasság, a vita tárgyát alkotó téma beható ismerete és így tovább —, ám megkockáztatjuk, az első, a legfontosabb, hogy valóságos igény legyen a vitára. A szó szoros értelmében vett vitára! Az álcsatáknak, a látszatütközéseknek, a vita mezébe öltöztetett eszmecseréknek, az illedelmes, egymás után felsorakozó felszólalásoknak az a valódi oka, hogy akik mondják, vitatkozzunk, nem gondolják komolyan azt, amit mondanak. Meg kell tanulni vitatkozni, vitakultúrát kell teremteni, azaz el kell sajátítani a vélemények megfogalmazásának, megfogalmaztatásának, gyűjtésének, továbbításának, feldolgozásának, érvényesítésének módszertanát, lélektani, technikai fogásait, keresni, biztatni kell azokat, akik a szenvedélyességet a tényékhez való hűséggel társítják, akik nem ódzkodnak az ami a szívemen, az a számon gyakorlatától, akik azért vetik bele magukat a vitába, mert tudják, a cselekvéshez kapnak lendítő erőt, újabb építőelemeket. Mindezeknek biztató jelei a munkahelyi, a közéleti fórumokon — és ebben tagadhatatlanul fontos szerepet játszott, játszik a választási rendszer továbbfejlesztése —, azaz sűrűsödik azoknak az eseteknek a száma, amikor előre tudhatni, igen, lesz vita, de persze, hozzá kell toldani a kérdést: milyen?/ Eszköz csupán Ez a milyen ugyanis a döntő elem. Az álvita rossz, megtévesztő, de semmivel sem kevésbé rossz, megtévesztő, ha a vita a vitáért lobbant fel, ha puszta presztízsokok diktálják^ ha a vi|a Összefoglalója egyben pecsét is, az ügy ad acta tehető, azaz megy minden tovább a maga addigi útján. A vita eszköz csupán, a cél a javított, jobbított, korszerűsített cselekvés, legyen szó egy település ötéves tervéről, a vállalati bérpolitika elveiről, vágj' éppen egy beruházás hozadé- kának mérlegeléséről. Ahhoz, hogy ez az eszköz valóban hatásos léhessen, legyen, ön- és kollektív fegj'elem kell, felelősségérzet a téma parttalanná tételének elkerülésében éppúgy, mint a szakszerűség és a szenvedélyesség, a meggyőzni akarás társításában. Ahol tehát nincsen vita, ott bizonyra, látszat csupán a fegyelem. M. O. Magnetofonkazetták Szerel a gép A Polimer Műanyag-feldolgozó Szövetkezet tavaly 119 millió forint értékben gyártott magnetofonkazettákat. Darabos Iván emlékére Koszorúzás Születésének 75. évfordulója alkalmából megkoszorúzták Darabos Iván szobrász- művész sírját Budapesten, a Mező Imre úti temetőben. A magyar kommunista mozgalom és a kulturális közélet kiemelkedő személyiségén ek a munkásmozgalmi panteonban levő sírjára a megemlékezés és kegyelet koszorúját helyezték el az MSZMP Központi és Budapesti Bizottságának, a XVIII. és XIX. kerületi pártbizottságoknak és az MSZMP Zala Megyei Bizott- .ságán&k; ..^épvistíői, 'n Darabos Iván 1939 óta vett részt a munkásmozgalomban, a Kommunisták Magyarországi Pártjának 1942-től volt tagja. A felszabadulást követően az MKP XVIII. kerületi titkára, 1948-tól az MDP Budapesti Bizottságának tagja. Ezután' az MDP Szabolcs- Szatmár megye!, illetve Zala megyei bizottságainak első titkára, 1953-ban pedig az Elnöki Tanács titkára lett. 1956-foan a népművelési miniszter első helyetteseként, 1957 és 1962 között a Zala megyei pártbizottság első titkáraként tevékenykedett. Az MSZMP KB póttagjának 1957- ben választották meg. 1959-töl a Központi Bizottság tagja 1966-ig, 1949 és 1967 között országgyűlési képviselő. Az MSZMP KB osztályvezetőjeként dolgozott 1962-től 1964-ig, majd a XIX. kerületi pártbizottság első titkára volt. HÉT HIRE P8*®J EKTROGRAF © Pénztörténeti kiállítás nyílt a Munkásmozgalmi Múzeumban A pengőtől a forintig címmel. ©Jászberényben nemzetközi táncháztábor kezdte meg munkáját. © Kecskeméten a Zöldségtermesztési Kutató Intézet és Fejlesztő Vállalat volt a helyszíne a konzervuborka-fajtabemutatónak. © A hét híre az is, hogy Baja adott otthont ar filmforgalmazási szakemberek országos tanácskozásának. Kereskedelmi ellenérzések Szigorúbban a csalók ellen 1 Temették a projektrográfot rögtön megjelenésekor, írásban tanúsítva, „nem lészen ez több múló csacskaságnál”. A mozgóképszínház nem hagyta magát divatok kacatjai közé lökni, sőt...! Művészet lett belőle. Elparentálásának azután támadtak új siratóférfiai és asszonyai a televízió megjelenésekor. Azt mondták, vége a mozinak. A kutya sem lesz kíváncsi rá. Tévedtek. Mostanában azok húzzák a lélekharang kötelét, akik a videózásban vélnek új, soha nem volt hatású képkábítószert fölfedezni. Bizonyára tévednek ők is, amint elődeik, mert az érték — és a filmművészet nagy értéke az emberi kultúrának — soha nem tűrte a végletességet, a kizárólagosságot, a szembeállítást más értékkel. Heltai Jenő kedves költeménye jóvoltából — a század elején szólt a Dal a moziról — lett nyelvünk akkor friss, s vélhetően már örökre meggyökeresedett leleménye mozi szavunk. A megyében ma — kerekítve — háromszáz helyen lehet mozizni, egyszerre, ha minden szék foglalt lenne, negyvenötezer szempár figyelhetné a mozgó képek csodáját. Igaz, a gépek mozdulásának csodája olykor talmi tartalmat, silány külsőt közvetít számunkra. Sok a rossz film. Mindig is sok volt. A néző annak idején nehezebben vette észre ezt. Kevésbé kényeztették a képmozgatás sokféle? . egyre tökéletesebb eszközei. Ma választék van. Elképesztő adatok. Most már esztendők óta százkilenc- ven körül van a bemutatott játékfilmek száma. Itthon a nagyjátékfilmeken túl 120— 130 kisjátékfilm, 480—500 híradó-, dokumentum- és egyéb film készül el, 750—850 ezer méternyi mozgó képet szinkronizálnak — ez 650—700 film —, ezen osztoznak azután a mozik, a filmklubok, a televízió... Mozik. A megyében kétharmaduk még keskeny filmes. Sok közöttük a minden tekintetben — nemcsak gépészetileg, hanem építészetileg is — elavult, sürgetően korszerűsítésre szoruló. Amihez pénz kellene. Rengeteg pénz. Ezért azután a megye hetedik ötéves terve, számot vetve a realitásokkal, nem szentelhetett többet, mint egy fél mondatot a szórakozás, a művelődés e patinás területének. Ennyit: „ ... folytatni kell a mozihálózat felújítását, korszerűsítését.” Említettük Heltai költeményét. Nem kisebb komponista írt hozzá dallamot, mint Kálmán Imre. Kettejük ilyen alkotóközössége azután országosan ismertté tette azt a bizonyos nagy liba Bertát, aki elment a mozi, mozi, moziba... A projektrográfból kinőtt művészet nemcsak Bertát csábította. Átmeneti megtorpanásokkal, de folyamatosan tágítja évtizedek óta a mozi híveinek táborát. A megyében a 'hetvenes évek második fele volt a felhős időszak. A nyolcvanas évek eleje csendben lezajló fordulatot hozott. Azóta töretlenül emelkedik a megyében a megtartott előadások és a nézők száma. Az öt év alatti gyarapodás majdnem másfél millió! Nem csekélység. Igaz viszont, még így is egy lakosra csupán évi öt mozizás jut. Ami elmarad az országostól, a 6,6-tői. Persze azt senki sem tudja, a bejárók közül mennyien és menynyit moziznak a fővárosban. Azt végképp nem, mit néznek meg.,. Rengeteg vitára adott, ad okot ez a mit. Tény: a kaland- és akcíófilmeknek, a vígjátékökhák hagy á közönségük. Egyenlő lenne ez — mint sokan azonosítják — az alacsonyra helyezett értékmércével? Miért lenne azonos? Ezekben a műfajokban is lehet jót teremteni, kínálni. A külföldről vásárolt filmek egyharmadát két ország stúdióiban készítették, az Egyesült Államokban és a Szovjetunióban. A film klasz- szikusa, Chaplin azt írta Életem című művében: „Ahhoz, hogy vígjátékot csináljak, nem kell más, csak egy park, egy rendőr és egy szép lány.” No igen. Persze azért kellett még valami, pontosabban valaki. Egy Chaplin ... Mészáros Ottó Kitiltották a szakmából Az Országos Kereskedelmi Felügyelőségen elmondták, hogy új eszközöket is alkalmaztak. Tavaly már több mint száz kereskedelmi, vendéglátó-ipari dolgozót tiltottak el foglalkozásuktól, amiért két éven belül háromszor követtek el súlyosabb szabálysértést. Sajnos azonban az — finoman szólva — etikátlan jelenségek nem szorítkoznak az ilyen egyszerű csalásokra, mint a súlycsonkítás, a többletszámolás. A jogtalan jövedelemszerzésnek ennél csavarosabb módjai is ismertek, még ha nehezen is leplezhetők le, mint például a hiánycikkek pult alóli árusítása felárral, ami már a korrupció körébe tartozik. Ezt csak az árukínálat javulása szoríthatja vissza, ami néhány területen, 1 például a ruházati kereskedelemben, az építőanyagok forgalmazása terén napjainkban megfigyelhető. De most meg nem mindig reális áron jut hozzá a vevő. A kereskedelmi felügyelők megfigyelték, hogy a különböző minőségű építőanyagokat gyakran egységáron forgalmazzák, azaz a másod- és harmadosztályú áruért is az első osztályúnak megfelelő árat számítják. Előfordulnak hasonló visszaélések rrfás szakmákban is, így például a zöldség-gyümölcs kereskedelemben, sőt, az iparcikkek árusításánál is. Nem mindig a kereskedők a vétkesek: gyakran már a termelők így küldik az árut; a hibásat is első osztályú minősítéssel, annak megfelelő ár feltüntetésével. Az ilyen visszaélések leleplezése, bebizonyítása azonban sok munkát kíván, és pénzkiadással is jár. Hiába, hogy a hiba néha szemmel látható, vagy — mondjuk a fagylalt esetében —.kóstolással megállapítható: az ellenőrnek bizonyítania kell, s ehhez kénytelen segítségül hívni a minőségvizsgáló intézetet. Egy-egy vegyvizsgálat vagy műszeres minőségvizsgálat több száz, esetenként több ezer forintba kerül. Milliós bírságok További gond, hogy nem lehet — nem lenne kifizetődő — annyi felügyelőt, ellenőrt foglalkoztatni, hogy az ország több mint 80 000 üzletét, vendéglátóhelyét legalább évente egyszer felkeressék. Viszont a felügyelők munkájába bekapcsolódnak a szakszervezeti társadalmi ellenőrök és a vállalatok, szövetkezetek belső ellenőrei is. Jól segítik a fogyasztói . érdekvédelmet a népi ellenőrzési bizottságok. Annál is inkább, mivel a kereskedelmi felügyelők jogosítványa nem terjed ki az iparra, holott a szálak — mint már utaltunk rá — gyakran a gyárakba vezetnek. ' A kereskedelmi felügyelőségek nemcsak a mérést, a számolást, az áruk árát és minőségét, a kiszolgálás körülményeit ellenőrzik, hanem azt is, hogy a forgalmazó vállalatok, szövetkezetek belart- ják-e a rájuk vonatkozó jogszabályokat. Tavaly például igen nagy összeget, 2,2 millió forintot vonattak le a Skála-Lüschertől, amiért a játékautomatákat a rendelkezésekkel ellentétesen üzemeltette. A félkarú rablók Az automaták, vagyis a félkarú rablók üzemeltetése mellett azért volt számos más helyen is tetemes a jogtalan haszon, mert sok üzletben nem első osztályú árut első osztályúnak megfelelő áron adtak el. Ilyenkor a vásárlókat már bajos kártalanítani — nem tűni, ki, mit vitt haza indokolatlanul magas áron —, a jogtalanul szerzett bevétel azonban nem maradhat a forgalmazóknál. Kétségtelen, hogy a kereskedelemben tapasztalható visszaélések túlnyomórészt a viszonylagos áruhiányból táplálkoznak. Ha az árukínálat lényegesen jobb, és a választék lényegesen gazdagabb lesz, ha a forgalmazásra nem az lesz a jellemző, hogy az emberek venni akarnak, hanem az, hogy a kereskedők el akarnak adni — akkor aligha lesz szükség ennyi ellenőrre és ellenőrzésre. Gál Zsuzsa Az emberek már-már megszokják, hogy a boltban — különösen a hentesnél és a zöldségesnél — becsapják őket. Már mind kevesebben izgatják magukat ezen, s inkább nem is ellenőrzik a mérést, a számolást, semmint hogy reklamáljanak, vitatkozzanak, mérgelődjenek. Idegállapotukat olykor jobban kímélik, mint a pénztárcájukat. Am beletörődni abba, ami a boltokban folyik — tisztelet a kivételnek — mégsem lehet. A kereskedelmi felügyelőségek évente több tízezer vizsgálatot végeznek, hogy pénzbírsággal, szabálysértési eljárással legalább megpróbálják kedvét szegni a csalóknak. Csupán próbálkozás ez, hiszen a vétkesek viszonylag könnyűszerrel kifizetik a néhány ezer forintos bírságot: majd behozzák a vásárlókon.