Pest Megyei Hírlap, 1986. július (30. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-29 / 177. szám
rrvr « .11*61« 1986. JCLIUS 29., KEDD 3 Rövidzárlatos memória Hozzászólás cikkünkhöz Megy a maga mechanikus útján Tényleg nagyié a jövedelmük? Amit tegnap tudtak, azt mára elfelejtették Kitüntették és elfelejtették. Nincsen semmi túlzás az előbbi, rövidke mondatban. Valóban ez történt. Kitüntették a vállalatnál harmadik évtizede kiemelkedően dolgozó, tizenharmadik esztendeje brigádot vezető, a saját mestersége mellé tehnikusi végzettséget is szerző szakmunkást. A kitüntetés — a Munka Érdemrend ezüst fokozata — létező érdemeket ismert el; sokan és tiszta szívből gratuláltak hozzá. Még megtapsolták Az ünnepelt szemérmes zavarát a jó társak kedves csipkelődésével tartotta fenn jó időn át a brigád, ám ők is, brigadérosuk is feszengeni kezdtek, amikor kiderült, valahol, valakinél furcsa módon leap rövidzárlatot a memória; amit tegnap tudtak, azt mára elfelejtették. Tegnap még tudták, hogy a nagy tapasztalatú munkás kulcshelyen lévő közösségnek az irányítója, mostanra viszont feledtek a nagy tapasztalatot, a ku'.csihelyen lévő brigád kiváló irányítását, hiszen magyarázható-e mással, mint e fura memóriazavarral az, ami történt?! Az történt, hogy elfelejtették a véleményét, esetleges tanácsát, javaslatát kérni a tágas műhelycsarnok anyagszállítási, a megmunkált alkatrészek továbbítási rendszerének az átalakításáról. Az üzemvezető kapott egy utasítást, továbbította a mühelyfőnöknek... Ment minden a maga mechanikus útján, amikor kiderült — de sajnos, már csak a mindennapi gyakorlatban derült ki —, hogy a szépen eltervezett új rendszer nem segítője, hanem akadályozója a termelésnek; lassú. körülményes, megbízhatatlan. Jó lenne rámondani, egyedi eset, szabályt erősítő kivétel. Megmásítanék a valóságot ezzel az állítással, mert hiszen tudunk 'kitüntetett tanácsi szakigazgatási vezetőről, akihez nyalábszámra érkeztek a sok jót kívánó táviratok, amikor kitüntetésének híre a lapokban és a hivatalos közlönyben megjelent. Örült a kitüntetésnek is, az üdvözleteknek is. Egészen addig, míg meghökkenve tapasztalhatta, éppen őt, a frissen kitüntetettet felejtették el meghívni szakterülete tájértekezletére'... Sajnos, napjainkban egyre tömöttebb sorokban sereglenek a tapasztalatok az ilyen, képtelen fele- dékenységre, a ma megtapsoltra, a holnap észre sem vettre, a nyugdíj adminisztratív aktusával együtt nyugállományába helyezett tudásra, ismeretre, a tőkejavak legértékesebbjének, az észnek a pazarló kezelésére. Beszédes eset. A sokszorosan kitüntetett, jó néhány találmányt birtokló, saját kezdeményezésére pihenni akaró gyártmányfejlesztő mérnök sem egészen úgy képzelte el a nyugdíjat, amint azt megélnie kell, teljes mellőzöttséggel, felületesen, formálisan udvariaskodó hogy vagy, hogy vagy odavetésével. Mert ezt kapta, amikor bement a nagy hírű gyárba, amikor megjelent a tegnapi kollégák kötött nyugdíjasként. Ezt kapta, először, másodszor, harmadszor. Nem akart ő megbízást, nem óhajtott pénzt, csupán azt hitte — naivan —, talán a tanácsát kérik, talán .segíthet, hiszen meglehetősen kényes szakaszban van éppen egy új, sikeresnek ígérkező terméknek a tervezése. Tévedett. Semmit nem kérdeztek tőle, az arcokon fölényes mosoly jelent meg. amikor tétován érdeklődni kezdett, hol tartanak, leintették, ugyan, ne izgasd magad, ez már téged nem érdekelhet, nem ettől függ, csenget-e a postás ... Többet nem ment, s, ennek már harmadik esztendeje. Senki sem vette észre ... annak ellenére nem, hogy az említett új termék tervezését végül is egy külső céggel fejeztették be, tisztes összeget fizetve érte, mert a helyiek nem boldogultak egy döntő technológiai mozzanattal. Ennek a technológiának egyébként a nyugdíjba ment mérnök országos hírű szakértője, társszerzője annak a tankönyvnek, amelyből az egyetemen a tárgyat oktatják. Új, ma még bátortalanul ható kezdeményezések jelzik — mint amilyen a szeniorok tanácsainak, mozgalmának formálódása —, a társadalom, a közvélemény érzékeli, valami baj van, komoly baj a tudás, a tapasztalat, a tökeként forgatható ismeret kamatoztatásával. A baj — ne óvatoskodjunk, írjuik le — általános...! Aktív dolgozók és nyugdíjasok, ipari, mezőgazdasági szakmunkások, termelésirányítók, műszakjaik, köz- igazgatási alkalmazottak, pedagógusok egyaránt ott lelhetők azok táborában, akiket kitüntettek — mert átlagon felüli munkájukkal rászolgáltak az elismerésnek erre a kiemelkedő módjára —, akiket illő tisztelettel vettek körül, ha tisztséget viseltek, s utána keserűen észlelhették, gyorsan és alaposan elfelejtik, elfelejtették őket. Másol az utód Olyan alapossággal felejtik el őket, mintha nem is ők, hanem valaki más kapta volna az érdemek bizonyítékát, holott — hihették,' hihetik — ők arra gondoltak, most még nagyobb igyekezettel, alapossággal teszik majd a dolgukat, közreműködnek, segítenek nyugdíjasként is, még inkább beleadnak tudást, szívet, lelket, tapasztalatot. Beleadnak, hiszen — kezükben a bizonyíték — a társadalom fontosnak ismerte el azt, amit csináltak, csinálnak. Csalódottan veszik tudomásul közülük sokan, tévedtek. Ha aktívak, napok alatt visszasüppednek a mechanikus ügymenetek, a rutinintézkedések zavarosan kavargó vizei alá, ha nyugdíjba mentek, akikor pedig jó esetben évente egyszer kapnak egy értesítést, nyugdíjas-találkozó lesz ... Rengeteg mindennel bánunk pazarlóan ebben az országban, de legpazarlóbban, mindennél kirívóbban a legértékesebbel: az emberi szellem javaival. Nemcsak akkor, amikor elfeledkezünk az érdemesek szolgálatainak igényléséről, hanem seregnyi más esetben, helyzetben úgyszintén. A kitüntetett és elfelejtett, a nyugdíjba ment és sértően mellőzött ember sorsa törvényszerű következménye annak a gyakorlatnak, amikor — megkérdezhető — a mérnökök munkaidejüknek több mint a felét mérnöki tudást nem igénylő tevékenységgel töltik, amikor — szintén bárhol megkérdezhető — a magasan kvalifikált szakmunkások munkaidejének negyven százalékai!) megy rá rajz, szerszám beszerzésére, anyagmozgatásra, amikor a vezetők idejének javát nem stratégiai, hanem napi, apró, taktikai feladatok kötik le... Miért lenne akkor más, ettől a gyakorlattól eltérő azok sorsa, akik ugyan kiemelkedően dolgoztak, de éppen kiemelkedésükkel, küöt ország fiataljainak részvételével nyitotta meg kapuit hétfőn a Mecsek hegyei közt fekvő Sikondai Nemzetközi Úttörőtábor, amely hagyományaihoz híven az idén is a béke, a barátság és a népek szolidaritásának eszméjét hirdeti. A nemzetközi békeév tiszteletére az idén egész napos külön programot szerveztek a Mecsekben táborozó gyerekeknek. lönbözőségükel nehezen illeszthetők be az átlagost, a se hideget, se meleget kedvelő, kívánó, elismerő módszertan alakította valóságba?! Veszteségek veszedelmes forrása az egyszer elismerni, gyakran elfelejteni módszer létezése, hiszen értékek pré- dálója, holott ezek az értékek — éppen ezt ismerte el a kitüntetés — a köz szolgálatában hasznosultak. Munkahelyeken, társadalmi, politikai testületek, mozgalmak gyakorlatában egyaránt és ismétlődően észlelhetjük, milyen túlzott könnyedséggel, megbocsáthatatlan nagyvonalúsággal mond le egy-egy közösség a mindennapok rostáján átjutott, azaz letisztult, összesűrűsödött tapasztalatokról, arról a tudásról, melyet a cselekvés eredményei fémjeleztek. Ez a lemondás egyben Ígérvény a jövőre is: a lemandóval ugyanez történik majd, hiszen ahogy ő természetesnek tartja a szellemi kincsek elvesztegetését, utódja ugyanígy ítéli majd azt kézenfekvő gyakorlatnak. Ami valamikor hiba volt, olykor-olykor felbukkanó eset, ezen a módon válik módszerré, stílussá, meggyö- keresedett gyakorlattá, természetessé, s természetellenessé az, ha valaki berzenkedik ellene, ha fontosnak véli azokat, akik — legyenek aktív dolgozók, legyenek bár nyugdíjasok — tudása, tapasztalata, ismeretanyaga, hosszú időn át bizonyított tehetsége, rátermettsége közös kincs lehetne és közös erőforrás ezekben a erőforrás- szűke esztendőkben. Csupán kapaszkodóul, viszonyítást segítő számok. A megyében évente hét- és nyolcezer fő között van azok tábora, akik — ebben" az ingázók nincsenek benne! — aktív keresőkből nyugdíjasokká válnak. Háromszázezer feletti sereg a kenyérkeresőké a megyében, de fél százalékot tesz ki mindössze azok aránya, akik szellemi foglalkozásúként és nyugdíjasként valamilyen munkát kaptak. A fizikai foglalkozásúak esetében ez az arány látszatra „sokkal” kedvezőbb — öt százalék —, ám tapasztalataink azt mutatják, a munkaadók döntően a kisegítő személyzetet — segédmunkások, takarítónők, hivatalsegédek stb. — marasztalják... Szem előtt legyen Sajnálatos, mert.széles körben létező botorság, hogy értetlenkedve kérdik a kitüntetettől, a nyugdíjba vonulttól, ha buzgólkodik, ha nem hagyja, hogy elfelejtsék, mit akar még?! Kitüntették, szépen elbúcsúztatták! Mit akar akkor még?! Hiszen éppen azért kíván még többet nyújtani, még hasznosabban szolgálni, mert kitüntették, mert elismerően búcsúztatták, mert megköszönték azt, amit eddig tett. Nem a medália volt az úticélja, hanem éppen fordítva, a medália igazolta, jó irányba megy. Ennek a jó iránynak a társadalmi hasznossága nemcsak feltételezi, hanem egyenesen megköveteli, hogy az érdemes ember szem előtt legyen, példája tudása, tapasztalata mindany- nyiunknak kamatozhasson. Mészáros Ottó Baranya megye bolgár, jugoszláv, NDK-beli és szovjet testvérterületéről Sikondára érkezett szliveni, eszéki, schiuerini és Ivovi gyerekek magyar pajtásaikkal együtt meglátogatják a megye történelmi emlékeit, természeti szépségeit, kirándulást tesznek Pécsre és Baranya Bala- ton-parti úttörőtáborába, Ba- latonfenyvesre, Program a békeév tiszteletére Nemzetközi úttörőtábor A közelmúltban a Pest Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság vizsgálatot folytatott a Pest megyében működő ipari kisszövetkezetek egy részénél. Az elkészült vizsgálati anyagot a Pest Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság azután megtárgyalta. A vizsgálat előkészítése során szövetségünkkel egyeztetett, sőt az általunk megjelölt 28 kisszövetkezetnél folytatták az ellenőrzéseket. A Pest Megyei NEB vizsgálati anyaga reálisan, a tényleges helyzetet ismerve mutatja be a kisszövetkezeteknél folyó tevékenységet. Ezzel ellentétben, a Pest Megyei Hírlap 1986. július 8-i számában A kisszövetkezetek nagy jövedelme címmel a szerző több kérdésben — valószínű ismeret hiányában — téves következtetésre jutott. Szövetségünknek mint érdekképviseleti szervnek azonban feladata, hogy a közvélemény reális tájékoztatást kapjon, így néhány megállapításra jelen cikkben szeretnék reagálni. A 25/1981. MT sz. rendelet teremtette meg a lehetőségét az ipari kisszövetkezetek megalakulásának. A megyei pártvégrehajtóbizottság, valamint szövetségünk elnöksége is több alkalommal vizsgálta az 1982 óta megalakult kisszövetkezetek tevékenységét, helyzetét. A megyei párt-végrehajtóbizottság megállapította, hogy „a megyében működő ipari kisszövetkezetek eredményesen dolgoznak”, tevékenységükkel a lakossági igények kielégítését, minőségi választékot biztosítanak, a nagyüzemek- háttéripari feladatainak ellátásában megfelelően vesznek részt. Hasonló jellegű megállapításokat tett a szövetség elnöksége is. ösz- szességében tehát a kisszövetkezetek Pest megyében megvalósították azt a társadalompolitikái célt, melynek érdekében létrehozták őket. Vitatható tehát az újságíró azon megállapítása, hogy a kisszövetkezetek nem valósították meg ezt a célt. A létrehozás feltételei között szerepelt a szolgáltatások fejlesztése iránti igény is. Az tény, hogy a lakossági szolgáltatások nagysága és dinamizmusa nem volt azonos az ipari és árutermelő tevékenység fejlesztésével, a fejlődés elmaradásáért azonban nemcsak a vállalkozók a felelősek. Indokoltnak tartom megjegyezni, hogy a lakossági szolgáltatás hosszú évek óta államilag nincs kellően ösztönözve és így sem a nagy- szervezetek, sem a kisszervezetek érdekeltsége még a mai napig nincs megfelelően megoldva. Ennek ellenére az ipari, kisszövetkezetek több mint 2 milliárd forintos árbevételéből közel 80 millió forint az az érték, amit a lakosság részére végeztek 1985-ben. Ebből 47 millió forintot tesz ki az építőiparral foglalkozó kisszövetkezetek lakossági munkája. Szót kell ejteni arról, hogy a kisszövetkezetek minden külső pénzügyi segítség nélkül a saját maguk által ösz- szeadolt vagyonból alapítják szervezetüket. A kisszövetkezetek tagjai nem fizetést kapnak, hanem jövedelemelőleget és év végén — ha eredményesen dolgoztak — az előleget kiegészítve érik el jövedelmüket. Jelentős kockázat van abban, ha nem megfelelő minőségben, . mennyiségben végzik munkájukat, mert akkor a nyereséget realizálni nem tudják, és az év közben kifizetett előlegből — a létminimumot biztosító 2000,— Ft-on felül — a veszteség mértékét vissza kell fizetniük. Erre konkrét példa a PRO- MAX Ipari Kisszövetkezet, ahol az 1985. évi veszteség rendezésére az év közben kifizetett jövedelemelőlegből másfél millió forintot a tagoknak vissza kellett fizetni. A kisszövetkezetekben nincs túlóra, állásidő és hasonlók, mint a nagy ipari szövetkezeteknél. A fentiekből adódik, hogy a kisszövetkezet: vállalkozás. A vállalkozásban a kockázat jelentős, de természetesen az eredményből is számottevőbb arányban részesednek, mint a nagyobb gazdasági szervezetek. A kisszövetkezet rezsiköltsége lényegesen alacsonyabb, mint a hagyományos formában működő szövetkezeteké, vagy ipari vállalatoké — átlagosan ez a bár 100 százaléka, míg a nagyszervezeteknél 200—800 százalék között van. A létszámból átlagosan 10 százalék a nem fizikai létszám, ugyanakkor a megyei nagyszövetkezeteknél a nem fizikai létszám 16,2 százalék. Az újságíró kedvezményesnek ítéli a kisszövetkezetek szabályozását. Ha az adózás mértékét vizsgáljuk, akkor azt kell megállapítani, hogy a kisszövetkezetek 1 forint árbevételre több adót fizetnek, mint a nagyszervezetek (a kisszövetkezeteknél 1 forintra 0.24 forint adó esik, a nagyszövetkezeteknél 1 forintra 0,11 forint esik). El kell azonban ismerni, hogy a nagyobb adóteher ellenére a szabályozás abban kedvező, hogy az önigazgatás egyre erősödő formáját biztosítja, mert a közgyűlés, azaz a tagság dönti el, hogy a képződő rendelkezési alapból mikor, mennyit fordít fejlesztésre, illetve jövedelemnövelésre. A vállalatoknál és nagyszövetkezeteknél hasonló céllal kerül a jövőben majd bevezetésre — kissé komplikáltabb elszámolási formában — a hozzá adott érték utáni adózással az érdekeltség felosztása. A fentiekből következik, hogy nem a kisszövetkezeti belső érdekeltség az elmarasztalandó, mivel gazdasági eredményeik ennek hasznosságát jól bizonyítják. Tavaly a kisszövetkezetek jövedelemnövekedése az előző évhez viszonyítva 8,6 százalék volt. Vitatom tehát azt a megállapítást, hogy „a kisszövetkezet tagságának átlagjövedelme több mint 30 százalékkal emelkedett”. Ha néhány szövetkezetnél ez elő is fordult, általánosságban nem bizonyítható. Nem lehet összehasonlítani — a fentiekből leírtak miatt — a más gazdálkodó szervezetekkel a kisszövetkezeteket, mivel ott meglevő eszközökkel munkabért és szociális kedvezményeket és sok más, a dolgozó szempontjából kedvező feltételeket biztosítanak. A kisszövetkezeteknek saját erejükből kell megteremteniük a hosszú távú gazdálkodás feltételeit. Vitatható az a megállapítás is, hogy „fejlesztésre sem igen tartalékolnak”. Tavaly több mint 50 millió forint értékben teljesítettek beruházást, illetve forgóalap- feltöltést. Néhány kisszövetkezetnél igaz ugyan, hogy erre a célra nem fordítottak anyagi eszközöket, de ezt általánosságban elmarasztaló jelleggel nem célszerű megállapítani. Az újságíró elismeri, hogy a kisszövetkezetek vezetői és tagjai általában sokat és jól dolgoznak. Eredményük, jövedelmük a saját munkájuktól függ. Vitatom azt a megállai pítását is, hogy „a kisszövetkezetek árfelhajtó szerepet’* töltenek be. A kisszövetkezetek döntő többsége — főleg a piaci konkurencia hatására — a nagyvállalatok árainál lényegesen olcsóbban állítja elő termékeit. Néhány kisszövetkezetnél előfordul, hogy áremeléssel is növelni akarja eredményeit. Néhány gondolatban szeretnék az újságíró azon megállapítására is visszatérni, melyben a nagyipari munkások elszívását említi. 1980- ban a Pest megyei ipari szövetkezetekben 20 ezren dolgoztak. A hagyományos szövetkezetek létszáma csaknem 6000 fővel csökkent, ugyanakkor a kisszövetkezetek létszáma alig 4000-rel nőtt. Az elmúlt 4 évben alakult kisszövetkezetek tagjai döntő többségben ipari vagy mezőgazda- sági termelőszövetkezeti dolgozók voltak, és csak néhány százan ipari nagyüzemekből kerültek e szervezetekbe. A számok tehát azt bizonyítják — Pest megyében —, hogy a nagyipartól nem e szervezetek vonják el jelentős számban a munkaerőt. Végezetül szeretném rögzíteni, hogy az ipari kisszövetkezetek a pártdokumentumok alapján is a legkisebb szocialista szervezetek, működésük a társadalompolitikai célokkal összhangban van, tevékenységük lakossági és társadalmi igényeket elégít ki. Meglétük serkentően hatott az ipari szövetkezeti mozgalomra is és tapasztalataink szerint a kisszövetkezetek is hozzájárultak a mozgalmunk erősítéséhez. A megyei párt-végrehajtóbizottság határozata alapján azonban a szövetségnek az a feladata, hogy megőrizzük az ipari kisszövetkezetek erkölcsi tisztaságát és tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a túlkapások, a vadhajtások, az esetleges visz- szaélések megszűnjenek. Ennek érdekében az illetékes tanácsi szervekkel szövetségünk már több intézkedést tett, így 2 kisszövetkezet felszámolására is sor került, tanácsunkra pedig további 2 kisszövetkezet számolta fel önmagát. Volt olyan eset is, ahol szövetségünk tett — bűncselekmény gyanúja esetén — feljelentést az illetékes bűnüldöző szerveknek. A Pest Megyei Ipari Szövetkezetek Szövetségéhez tartozó 110 kisszövetkezet döntő többsége tisztességesen, rugalmasan és jó minőségben dolgozik. A felelőtlen — szocialista elveinkkel ellentétesen tevékenykedők — elmarasztalását azonban mindig támogatni fogjuk. dr. Bernáth Tibor, a Pest Megyei Ipari Szövetkezetek Szövetségének elnöke Csak örülni lehet annak, hogy írásunk nem maradt visszhangtalan, s e témakör egyik legalaposabb ismerője fejti ki véleményét cikkünkkel kapcsolatban. E hozzászólás látszólag ugyan az újságíróval vitatkozik, valójában azonban a Pest Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság álláspontjától eltérő gondolatait önti formába. íme csupán egyetlen példa: „Tavaly a kisszövetkezetek jövedelemnövekedése az előző évhez viszonyítva 8,6 százalék volt” — írja most dr. Bernáth Tibor. A megyei NEB adatai szerint az általa vizsgált huszonnyolc ipari kisszövetkezetek tagjainak átlagos bruttó jövedelme 1984-ben 162 303, 1985-ben 214 933 forint volt; a nem termelő munkát végzők bruttó jövedelme 196 847, illetve 278 213 forint. Tessék számolni! Az ipari kisszövetkezetek megalakításának céljai között dr. Bernáth Tibor is első helyen említi a lakossági igények kielégítését. Majd pedig megállapítja, hogy az évi kétmilliárdos árbevételükből mindössze nyolcvanmillió — tehát mindössze 4 százalék — származik a lakosság részére végzett munkákból. Valóban megvalósult az említett társadalompolitikai cél? Nem szándékozom élezni a vitát, az újságírónak valóban nincsenek — nem is lehetnek — olyan mély ismeretei egy-egy szakterületről, mint annak, aki kizárólag egy szakterülettel foglalkozik. Az újságíró csupán arra vállalkozhat, hogy az elébe tárt tényekből következtetésekre jut. És ezúttal is reméld: a tárgyilagos olvasó a tények alapján szintén kialakítja a véleményét. Cs. S.
