Pest Megyei Hírlap, 1986. július (30. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-24 / 173. szám
Finis kényszerszünetekkel ' Az elmúlt napokban hiába borult be az ég alja a környéken, a kisebb záporok csak rövid időre kényszerítették megállásra a kombájnokat a gabonatáblákon. A monori Kossuth Tsz-ben is többszőr kényszerszünetet tartottak az aratásban, ennek ellenére a búzával már végeztek a kombájnosok. Az 519 hektár rozsból sincs már sok hátra, valószínűleg a hét végéig magtárakba kerül a termés. Képünkön az utolsó métereket falják a búzatáblákban a kombájnok. (Mutnéfalvy Zoltán felvétele.) Zavartalan a felvásárlás Lassan elcsendesedik a határ, valóban befejezéséhez közeledik a nagy nyári kampány- munka, az aratás a körzet mezőgazdasági üzemeiben is. A Budapesti és Pest Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat nagykátai körzetüzemének monori 5-cis számú telepén ís nagyüzem van ezekben a napokban. Az aratás megkezdésével egy időben kezdődött meg a felvásárlási szezon a telepen, előtte' azonban még elvégezték a nnínká- sok az ilyenkor szokásos karbantartást és, fertőtlenítést. Ezt követően már minden akadály elhárult az új gabona fogadása elől. A monori telep eddig a NŰMI-tőI 13 és fél vagon takarmánybúzát vett át, a vasadi Kossuth Szak- szövetkezet még csak öt vagon étkezési búzát küldött. A monori Kossuth Tsz negyvennyolc vagon étkezési rozsot szállított hozzájuk az IFA teherautókkal, de tőlük további száz vagon étkezési búzát is várnak szeptember végéig. A monori közös gazdaság — a raktár megbízásából — addig bérben tárolja a gabonát. A pilisi Aranykalász Tsz-ből is érkezett 14 vagon étkezési rozs. Az elkövetkezendő napokban a gombai Fáy András Tsz és a pilisi termelőszövetkezet is szállít még gabonát, pontosabban búzát a monori telepre. A Péteri úton lévő felvásárló telepen tehát nagyüzem van ezekben a napokban. Valamennyi szállítmányból mintát vesznek,- amelyeket a nagykátai körzeti üzem jól felszerelt laboratóriumában alapos vizsgálatoknak vetnek alá. Várhatóan több vagon étkezési búzát küldenek majd a vállalat pilisi és kókai malomüzemébe. Fontos feladatuk a közelükben lévő — szintén a vállalathoz tartozó — keverőüzem folyamatos ellátása szemes terményekkel. Naponta négy-öt vagonnal küldenek át a szomszédba, ezzel zavartalan a termelés a testvérüzemben is. — ér ŐRI Ilin A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 173. SZÁM 1986. JÜL1U3 21., CSÜTÖRTÖK Ma mag, holnap növény Még a karbantartóké a terep Az új vetőmag fogadására minden évben különös gonddal készülnek a Vetőmag Vállalat monori tisztítóüzemében. Már hetekkel előtte megkezdik a teljes géppark felújítását, különös tekintettel elhasználódásukra. Némi késésben A tmk-csoport Pété György irányításával a legnehezebb feladat előtt állt, hiszen a régi gépek karba« tartása túl a nehéz alkatrészbeszerzésen, csaknem minden évben új ötletre, leleményességre készteti a József Attila szocialista brigádot. Jelen esetben például az MMT—2 tisztítógépek hajócseréjét kellett úgy megoldani, hogy felhasználták hozzá a, kiselejtezett gépek alA szakszervezetiek találkozójára Nem ismernek lehetetlent Ha valamikor, most azután igazán szüksége van a Közalkalmazottak Szakszervezete monori körzeti bizottságának a jó érdekképviseletre. Igaz, a fórum, ahol kopogtatniuk kell. nem eléggé tisztázott. Arról van szó ugyanis, hogy a hét végén, július 26-án szombaton a monori-erdei strandon rendezik meg a közalkalmazottak XXI. körzeti találkozóját. Feltétlenül szép időről kellene tehát gondoskodniuk, hogy .az egész napos rendezvény a hagyományos jó hangulatban teljen el. Erre természetesen a gazdag programkínálat szintén garancia, s persze maga a helyszín is akkor lesz igazán főszereplő. ha a hét végére visszatér a kánikula. A fél tíz körüli hivatalos megnyitót és jutalmazásokat követően ugyanis úszóversenyeket és tréfás vízi vetélkedőket szerveznek a ren.dezők. Utána Gaál Gabrielláé, Madarász Kataliné, valamint Szántó Károlyé és együtteséé lesz a színpad. Ebéd után folytatódnak a komoly és utána szellemi, fizikai erőpróbák, s ezek között a fejelőbajnokságtól a léggömbfúvó versenyig számos sportág helyet kap. A monori-erdei strand ezen a szombaton a nagyközönség előtt kivételesen zárva lesz. A kulturált, pihentető kikapcsolódásra vágyó közalkalmazottak azonban természetesen vendégül láthatják a helyszínen családtagjaikat, barátaikat, ismerőseiket is. Az egész napos rendezvényre gyakorlatilag minden készen áll, csupán — ahogy a bevezetőben említettük — a jó időről kell gondoskodniuk a szervezőknek. Hiszen a szakszervezet nem ismerhet lehetetlent... V. J. katrészeit is! Nem kell külön biztosíték, hdgy ezek a rostatartók bírni fogják a több mint négyezer tonna vetőmag tisztítását. Mindezt Eke Miklós, a területi központ tisztítási és kereskedelmi osztályának vezetője is megerősítette, hozzátéve: a tmk-sok a tisztítás ideje alatt is jól együ; tműködnek a géptisztító munkásokkal! Az osztályvezetőtől megtudtuk: az idén — a tisztítás elhúzódása miatt — némi késésben vannak az üzem műszaki és technológiai felkészítésében, valamint az általános rend kialakításában. Az üzem azonban „fogadóképes"! Zavartalan átvétel A hereüzem gépeinek karbantartása még hátra van, jóllehet az idő nem szorít annyira: a lucerna beszállítása augusztus közepére várható. A borsót, az olajlent azonban, ahol a betakarítás már megtörtént, a gazdaságoknak érdekük lenne mielőbb beszállítani a zavartalan átvétel és a ' torlódások elkerülése végett! A monori tisztítóüzemben a következő hetekben mintegy 4 ezer 600 tonna vetőmag beérkezésével számolnak; a terméskilátások a terveknek megfelelően alakulnak. Éké Miklós azt is hangsúlyozta: fokozott figyelmet fordítanak a szerződéses vetőmagvak átvételére, az előírt minőségi követelményekre, mert az export-felvevőpiac szigorú feltételeket szab! ß létszám elegendő A legtöbb vetőmagot mustárból, borsóból és olajlenből, míg a konyhakertiek közül: az olajtökből, sárgarépából és paradicsomból szállítják be. A munkaerőlétszám szűkösen, de elegendő a feladatok elvég- zéséhéz — tájékoztatott Eke Miklós. Az új üzemvezetőtől, Zsila Józseftől, mindenekelőtt a munkafegyelem további megszilárdítását és a munkaszervezés hatékonyabbá ■ tételét várják. Hörömpő Jenő A nyitás napján hí új kertmozi sikere $9k üzem és filmbarát segített Valami van s még sincs A beköltözésre várniuk kell Nem is olyan régen — pontosan két héttel ezelőtt, július 10-én — gyermekegészsegügyi központot avattak Gyomron, a Steinmetz kapitány utcában, a rendőrség volt épületében. Az örömteli átadási ünnepségről lapunkban is tudósítottunk. Amint annak idején megírtuk, a gyermekegészségügyi ellátás színvonala elmaradt a kívánalmaktól. Annál is inkább, mert a gyermekkörzeti és szakorvosi rendelések az egészségházban, egy pici helyiségben, az anya- és csecsemővédelem pedig a Táncsics Mihály utcai Zöldkeresztben működött az avatás utáni napokig. A jelentős társadalmi ösz- szefogással megvalósult létesítményben azonban egyelőre nem kezdődhetett meg a gyógyítómunka, bár a védőnők már beköltöztek ... Dr. Csernus J. Alántól, a monori szakorvosi rendelőintézet igazgató főorvosától kértünk tájékoztatást az ügyben. — Még az avatás előtti napon csaknem kétoldalas hibajegyzéket vettek fel az illetékes szervek az átalat - S tt épületben. Talán jobb mt volna, ha egy kicsit későbbre halas lódik az átadás, de megértve a gyömrői'ek régi — jogos — óhaját, mégis sor került a szerény avatóünnepségre. — A rendelések azonban még mindig nem kezdődtek el benne. Vajon miért? — Említettem már, hogy meglehetősen sok hibát tártak "fel a felülvizsgáló szakemberek a műszaki átadás során. Ezeket menet közben lehetetlenség kijavítani, ezért húzódik el a beköltözés, illetve a gyermekorvosi rendelések megkezdése. A legnagyobb gond-ot az érintésvédelmi biztonságtechnika hiánya jelenti, következésképpen veszélyes dolog lenne a gyerekeket fogadni. ' míg az elektromos hálózatot át nem alakíttatjuk biztonságosra, addig nem kezdődhet meg a gyógyítómunka az új létesítményben. Megmondom őszintén, mi. a védőnők beköltözését sem helyeseltük . . — Egyébként a mérések megtörténtek, a tervezés is folvamatban van. Erre talán Hidunk pénzt előteremteni, de a kivitelezésre már nem Keressük, kutatjuk annak lehető-énét. honnan tudnánk nénz biztosítani a biztonságos érintésvédelmi munkák elvégzésére. Mert ez bizony várhatóan sok-sok ezer forintot emészt majd fel. Jelenleg — a szabadságolások miatt — mindössze egy gyermekkörzeti orvos dolgozik Gyomron, az egészségházban. Nagyon szeretnénk, ha szeptember elejére — amikor visszaáll a régi rend és rendelési idő — már valóban kinyithatnánk a gyömrői gyermekegészségügyi központ kapuját a rászorulók előtt Addig is a szülök megértéséi kérjük. Az első hétvégén beváltotta a hozzá fűzött 'reményeket a monori Park kertmozi. A nyitás napján, pénteken összesen ötszáznyolcvanan látták A Sárkány közbelép című hongkongi karatefilmet. Csak azért nem többen, mert sem a volt strand medencéjében kialakított nézőtéren, sem körülötte nem fértek el többen. Szombaton a rossz idő, illetve az alacsony nézőszám miatt el kellett halasztani az Egy maréknyi dollárért című színes olasz western vetítését. Vasárnap is lógott az eső lába, de mégis százkilencvenen voltak kíváncsiak az Ágyúgolyó futam című vidám amerikai kalandfilmre. Hétfőn este ismét A Sárkány közbelép című film került a vászonra, s a továbbra is borongós időben kettő- százríyolcvaaan foglaltak helyet a nézőtéren. Korábbi híradásainkban már megírtuk, bogy a Park kertmozit a Monori Tömegsport Egyesület bő másfél hét alatt sok helybeli üzem és filmbarát segítségével alakította ki. Mindazokat, akik a társadalmi munkában részt vettek, július 29-én, kedden egy baráti találkozóra várja a helyi tanács, illetve a tömegsport egyesület, s elismerő oklevéllel köszöni meg a támogatást. Édességek Mindössze 9-en dolgoznak az Alsó-Tápiómenii Áfész maglódi cukrászüzemében, mégis hét községet Iáinak el negyvenféle friss, ízletes édességgel. A forró sütők mellett különösen nyáron nincsenek irigylésre méltó helyzetben, de mégis kiválóan helytállnak, hiszen ínyencségeik ká- nilmlában is kelendőek. Rakó Sándorné a piskóta alapanyagéul szolgáló masszát keveri és simítja el a hatalmas tepsiken. (Hancsovszki János felvétele) lelenikeszettek Milszeriopss A hét elején, keddre virradóra a gyömrői orvosi ügyeleti helyiség udvarán ismeretlen tettes vagy1 tettesek feltörték a gépkocsit, amelyből elvittek egy EKG-készüléket és egy fekete dobozt, amely egy diplomatatáskában volt elhelyezve. Aki valami felvilágosítást tud adni a mások számára értéktelen műszerekről, kérjük, hogy jelentse azt a Monori Rendőrkapitányságon, vagy a központi ügyeletén (Gyömrő, Steinmetz kapitány utca 62., telefon: Gyömrő, 70-es). Helyezések Mikebudán Tartalékosok erőpróba Az MHSZ Pest megyei vezetősége Mikebudán rendezte meg a tartalékosok honvédelmi versenyének megyei bajnokságát. A versenyzők elsőként az elméleti ismeretekben mérték össze tudásukat. Ebben a fordulóban a következő csapatok értek el jó helyezést: 1. Szentendre, 2. Cegléd, 3. Gödöllő, 4. Vác. A sportpisztolylövészet csapateredményei: 1. Vác 347 Mi csak annyit teszünk hozzá, hogy Gycrhrön tényleg nagyon . lelkesen, önzetlenül segítettek a gazdasági egységek. a kisipai'osok és a lakosság az épület átalakításában Jo lett volna azonban, ha az érintésvédelmi szabályokat is betartva újítják fel az elektromos hálózatot a több helyiségből álló épületben. Erről megfeledkeztek az illetékesek, s ezért nem érdemelnek dicséretet. Reméljük, hamar megtalálják a megoldás kulcsát, s rövidesen valóban fogadhatják a gyermekbetegeket a rendelőben — már biztonságos környezetben, biztonságos feltételek között. G. J. Mutatvány, fia munka is Akrobatikus mutatványnak Is beillik, ahogy Berghold Tibor, a közúti igazgatóság törökbálinti üzemmérnökségének dolgozója az útpadka festése után összeszedi oldalkocsis motorkerékpárjáról a festésre figyelmeztető bólyákat a f-cs út szélen Vecsés határában (Hjancsovszki János felvétele) kör. Cegléd 261 kör (versenyen kívül), 2. Szentendre 258 kör, 3. Csepel Autó 200 kör. A terepen végrehajtott menetfeladatok teljesítése után a csapatok a következő eredményt érték el: 1. Vác 103,44 perc, 2. Nagykáta 115,43 perc, 3. Monor 116,50 perc, 4. Csepel Autó 122,48 perc. A tartalékosok megyei versenyének összesített végeredménye a következő: 1. Vác. 2. Szentendre, 3. Gödöllő. 4. Monor, 5. Csepel Autó, 6. Nagykáta, 7. Szigetszentmiklós, 8. Százhalombatta, 9. Dabas, 10. Érd, 11. Budaörs. A tartalékosok megyei versenyét jó előkészítés, gondos szervezés jellemezte. Az MHSZ Pest megyei vezetése közvetlen szakma* irányításával és közreműködésével segítette az MHSZ Cegléd városi vezetőség- gének és társadalmi aktivistáinak a munkáját. Kulturális program Ecseren csütörtökön 16 órakor a művelődési. házban a nyugdijasklub foglalkozása, 17 ódakor karatetanfplyam. Gyomron, a Strand kertmoziban 21 óra 15 perckor Szerelem első vérig. Az úttörőházban 8-tól 17 óráig nyitott ház, sei udvaron tollaslabda, lábtenisz. Menüén 18 órakor a művelődési házban az ifjúsági klub összejövetele. Monoron a filmszínházban 13-kor és 20-kor Kék villám. ISSN 0133—2851 (Monori Hírlap)