Pest Megyei Hírlap, 1986. július (30. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-22 / 171. szám

Offen Önkéntes véradás Július 22-én, kedden 8-tól 15 óra 30 percig önkéntes véradónapot tartanak az üllői művelődési házban. A Vöröskereszt kéri a do­norokat, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg a véradáson. Kölcsön és segély A sülysdpi Tápióvölgye Tsz- ben ebben az évben 6 millió 406 ezer forint a szociális és kulturális alap. Segélyezésre például 900 ezer forintot tartalékol a ter­melőszövetkezet. elsősorban az alacsony nyugdíjjal rendelke­zők és járadékosok részesül­nek belőle. Hagyomány már, hogy a tanév megkezdése előtt beis­kolázási segélyt adnak a rá­szorulóknak. A napokban fél­millió forintot osztanak szét ilyen címen. Elsősorban a fiatal házasok igénylik a közös gazdaságtól a lakásépítési kölcsönt. Ta­valyelőtt óta húszán részesül­tek ^ lakásépítési kölcsönben — átlagosan 50 ezer forintot utaltak ki részükre. Állami gazdaság * Rakodóbázis A megnövekedett vasúti szállítási feladatok gyorsabb és gazdaságosabb lebonyolí­tása érdekében a közelmúlt­ban korszerű rakodóbázist építettek a Monori Állami Gazdaságban. A csaknem 20 millió forin­tos beruházás létesítményei az iparvágány, a termánysilók áthelyezése, a gabonafogadó garat, az utak és a térburko­lat, a magasrakodós raktár, a 20 kilowattos vezeték, a vas­úti biztosító berendezések, a folyékony (szuszpenziós) mű­trágya íogadó'tartályai. Az új rakodóbázis által kor­szerűbbé vált a vasúti ki- és berakodás a gazdaságban, s a fekbért is minimálisra csök­kenthetik. Az eddigi tapasztalatok igen kedvezőek, jól vizsgázik tehát az első teljes szezonjában a rakodóbázis. Sülysápon Ügyességi verseny Július 27-én, vasárnap — a Monori Közlekedésbiztonsági Tanács közreműködésével — autós ügyességi és KRESZ- versenyt rendeznek délelőtt fél 10-.kor a súlyt sporttelepen és környékén. Nevezni a helyszínen lehet, természetesen saját autóval kell teljesíteni a különböző feladatokat. A győztesek és helyezettek értékes jutalom­ban részesülnek. om Ma A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 171. SZÁM 1980. JŰLIUS 22., KEDD Kétféle vidámság Túl gyorsan eltelnek a napok Közüsen készítik a jelmezeket, rekek. Már munka közben Ismerősöm mérgelődik. Nem, nem haragszik ő a gyerekek­re, sőt kifejezetten szereti a fiatalokat, de szerinte az már bosszantó, hogy Monoron egyik-másik presszó, üzlet, vendéglátóhely előtt szinte nem lehet közlekedni a jár­dán az ott gyülekező, vihán- coló, ődöngő kamaszoktól. Ha nem haragszol rájuk, akkor miért mérgelődsz? — kérde­zem. Tényleg nem rájuk ha­ragszom, bizonygatja, hanem azokra a felnőttekre — le­gyenek szülők vagy hivatásos nevelők —, akiknek felada­tuk lenne, hogy a srácok programjairól, kellemes nyári időtöltéséről gondoskodjanak. Nem ez az egyetlen efféle vélemény, amit mostanában hallottam, s bizony nem is nehéz egyetérteni vele. Per­sze a másik oldalon esetleg nagyon könnyen elintézik a témát azzal, hogy kinek mi köze az én gyerekeimhez, hadd élvezze ő is a szabad­ságot. Ezzel a szóval aztán könnyű kételyt ébreszteni az emberben, sőt valamiféle fe­lületes együttérzést, hiszen ugye szegény gyerekek az év túlnyomó részét ugyanazok­ban a tantermekben, ugyan­Csak külhonban népszerű álarcokat a karneválra a gye- nagry a vidámság (Mutnéfalvy Zoltán felvétele) azokkal a nevelőkkel, társak­kal töltik, valóban megérdem­lik a kikapcsolódást. De vajon kikapcsolódás-e az utcai csavargás és rabság-e a szervezett, kulturált szóra­kozás, pihenés? Monoron egyetlen napközis tábor mű­ködik, igaz, kőépületben, a Bajcsy-Zsilinszky úton. Ve­zetője Ácsai Zoltán, a Kos­suth iskola pedagógusa. — Körülbelül 70—80 gye­rek jár rendszeresen ide a vakációban is. Nyolcvan szá­zalékuk veszélyeztetett, s ezért jó, hogy ilyenkor is fi­gyelemmel tudjuk kísérni, fej­lődésüket, a sorsuk alakuíá- ’ sát. Baj viszont szerintem, hogy hetedik-nyolcadik osz­tályosok már egyáltalán nem járnak napközibe. S a szü­lők véleményével sem tudok egyetérteni, akik azt tartják, az ekkora gyerek elég nagy már ahhoz, hogy egész nap­ra magára hagyhassák, ön­állóan döntse el, mivel tölti a szabadidejét. Sajnos a ta­pasztalatok épp azt bizonyít­ják, hogy pont ebben a kor­ban van kitéve a kamasz a legkedvezőtlenebb helyzetek­nek. Kétségtelen, hogy a Bajcsy- Zsilinszky úti napköziben nincsenek luxuskörülmények. Viszont rengeteg a játék, az udvar kiválóan alkalmas rossz idő esetén is a sportolás­ra. — Rengeteget voltunk már kirándulni, de én még töb­bet szeretnék eljárni — mondja Lukász Eszter, az Ady úti iskola leendő ötödi­kese, miközben egy rajzlap­Kizárólag exportra — csehszlovák megrendelésre — készítik a pilisi Aranykalász Termelőszövetkezet népszerű termékét, a Chipset. A két műszakban termelő Chips-sülőüzeinből mint­egy 25 ezer tasak ízes, sült burgonya kerül ki. Képünkön Mé­száros Pálné és Czira Pálné a gépsorról lekerülő teli zacskó­kat teszi a kartondobozokba. (Hancsovszki János felvétele) Kulturális programok Ecseren kedden 17 órától a művelődési házban karate­tanfolyam. Gombán, az autós kertmo- ziban 21.30-kor 'Az elveszett frigyláda fosztogatói. Gyömrőn az úttörőházban 8-tól 17 óráig nyitott ház. Mondén, a művelődési ház­ban 18 órakor az ifjúsági klub összejövetele. Monoron, a filmszínszínház- ban 18-kor és 20 órakor A Coca-Cola kölyök. ból készült álarcot forgat a kezében. — Voltunk már a gyömrői strandon meg az ottani tájházban, az MHSZ- ben meg itt Monoron, sok­felé. — Hogyan állították össze a napközis tábor programjait? — Bennünket, pedagóguso­kat ilyenkor nyáron is ter­helnek a szokásos adminiszt­ratív kötöttségek, tehát itt eb­ben a vaskos mappában — mutatja — benne található a tábor előre összeállított komp­lex foglalkoztatási program­ja. Persze legfontosabbnak mi a gyerekek igényeit tartjuk, éppen ezért általában minden hétvégén valamilyen formá­ban megkérdezzük őket, mi mindennel szeretnék tölteni az idejüket a következő hé­ten. A napközi egyik csendes zugában elmélyült kisfiú bű­völi a bűvös kígyót. Né­hány próbálkozás után egy­kettőre rájön a szét- és össze­hajtás nyitjára. — Hadd látom, milyen gyorsan tudod gömbbe haj­togatni! — kéri a táborveze­tő. A srácnak néhány má­sodperc is elegendő. ,,öregem, te nagyon ügyes vagy." Lát­szik, a fiú valósággal meg­nő a büszkeségtől. Nem biz­tos, hogy odahaza is megkap­ná a dicsérő szót, egyáltalán lenne-e kivel beszélgetnie. — Nekem ilyenkor a nagy­mamám van otthon — mond­ja Lukász Eszti. — ö már 70 éves, de nagyon szeretek ve­le lenni, kint a kertben segí­teni neki. Melnikow Mónika mosoly­gós, barna szemű kislány, jö­vőre hatodikos lesz a Kos- suth-iskolában. — Nálunk mindenki ott­hon van, de az anyukám so­kat dolgozik és nagyón ne­hezen bír a két gyerekkel. Mónika két testvérére gon­dol, Mikor azt kérdezem tőle, jól érzi-e magát a napközi­ben, csak annyit mond: — Nagyon jól, de hamar el­telik a nap. Szerencsére a napközis tá­borbeli 75—80 gyerek nem az utcán tölti napjait. Ottjár- tunkkor épp egy jelmezes karneválra készültek. Vidá­mak voltak ők is, s vidám­nak látszanak az utcán téb- láboló társaik is. Nekem még­is az előbbiek vidámsága a rokonszenvesebb. Vercszki János Vakító fehérre vetítenek Mára már valószínűleg elég­gé köztudottá vált, hogy a hét végén kertmozival gazda­godott Monor. A volt strand területén — amelyet a helyi tanácstól kapott meg kezelés­re — a Monori Tömegsport Egyesület működteti a sza­badtéri létesítményt. . Az alig másfél hétig tartó előkészítő munkában számos gazdasági egység, politikai és tömegszervezet segített. Akadt közöttük kisiparos is, mint például Kiss István szobafes­tő, aki a csaknem 7 méter hosszú és 2 méter magas vetí­tőfelületet festette be vakító fehérre. (Mutnéfalvy Zoltán felvétele) Nagy volt a felhozatal A környékbeli piapokat jár­va — sajnos — az a tapasz­talatunk, hogy a szárazság miatt az árak nem nagyon mozdulnak. Főleg nem lefelé, inkább némi emelkedés kö­vetkezett be az elmúlt napok­ban. A vasárnapi gyömrői piacon meglehetősen jó volt a zöldség- és gyümölcsfelhoza- tal. A paprika kilóját 15 és 30 forint között kínálták, de egy helyen lecsópaprikát már 12 forintért is lehetett venni. Szép lassan visszament 30 fo­rintra az étkezési paradicsom kilója, a kisebb szeműeket és törötteket is 18 forintért kí­nálták eladásra a standokon. Az uborka 6—14 forint. A gyümölcsök közül a sárga- és a görögdinnye kilója egyaránt 20 forint volt a legtöbb eladó­nál, de egy helyen még min­dig 28 forintért adták. Érde­kesség, hogy a kajszibarack ára magasabb volt az ősziba­rackénál. Az előbbit 35—40, az utóbbit 25—35 forintért lehe­tett megvásárolni. Piaci kőr­útunk során találkoztunk Gazdag Józseffel, a Gyömrői Nagyközségi Tanács társadal­mi elnökhelyettesével is. El­mondta, hogy az utóbbi na­pokban társadalmi munkában csinosították, rendbe tették a kút környékét, elhordták az ott éktelenkedő szeméthegyet. Július 15-től bevezették a csü­törtöki piacnapot, hiszen erre — úgy tűnik — van igény. (Régebben kedden, csütörtö­kön és vasárnap is volt piac Gyömrőn. igaz. különböző he­lyeken.) Most ezentúl a csü­törtöki piac ott lesz, ahol a vasárnapi, tehát a Simon Mi­hály téren. G. J, Pillanatkép Párbeszéd a dédivel p'ekste ruhában, fejét * lehajtva érkezik az idős asszony a monori Kossuth Lajos és Petőfi Sándor utca sarkára. Ki­váncsi vagyok, vajon meg­ismer-e, ezért a szokásos­nál is nagyobbat köszönök neki. Először csak csodálkozva rám néz, majd kivágja: — De régen láttalak már, édes fiam... — Hogy tetszik lenni? — teszem fel az ilyenkor ide- illö, de banális kérdést. — Hát, nem nagyon jól. Tudod, az idősebb lányo­mat már évekkel ezelőtt eltemettem, tavaly a fia­talabb is meghalt, az óbu­dai temetőben fekszik sze­génykém. Pedig inkább én mentem volna el helyettük. A nejemmel éltem so­káig, nem panaszkodhat­tam rá. Nemrégen azonban másik házat vettek és el­költöztek. Az egyik uno­kám lakik most a ház­ban a családjával. Mond­hatom, jó sorom van, iga­zán rendesen bánnak ve­lem. Látod, most is ide igyek­szem a henteshez, elküld­ték húsért. Több mint nyolc évtized nyomja a vállamat, hiszen 87 éves vagyok. Most várjuk a másik unokámat, az NDK-ból jönnek a családjával együtt. Alig várom, hogy megérkezzenek... ] elép a járdaküszöb- ről, s elindul a hús­bolt irányába. Én meg so­káig nézem öt, amíg el nem tűnik a bolt ajtajá­ban. —cr Régen és ma Harmatszikkadástól sötétedésig ÉN ABBAN A KORBAN születtem, amikor még sok minden hiányzott az ember életéből, de az asztalra azért már mindennap jutott kenyér. Aztán kalácsból is egyre több, mígnem lassacskán a ropogós héjú, foszlós bélű ünnepi ele­del is hétköznapi falattá egy­szerűsödött. Emlékszem még az otthoni kenyérsütés csodá­latos szertartására, a szakaj­tóból kibuggyanó kövér tész­tára, a kemencében rőtszínű­re pirult kenyerek illatára, a ma már soha vissza nem té­rő pillanatra, amikor anyánk boldog mosollyal felszelte a frissen sült cipót. Akkor még nem tudtuk fel­fogni ésszel, hogy a ropogós pillével tulajdonképpen apánk erejét is megesszük, apánkét, aki ősszel az öreg lóval fel­szántotta a földet, kötényéből elhintette az apró barna mag­vakat, s végül learatta a Pa­li bácsi névnapjára napsugár­színűvé érett hullámzó búza­tengert. Kiszáradt, sötétre égett apám minden nyáron, akárcsak a kenyerek, és min­dig fáradtabb lett. Einyűtte kaszáját, a fenőkőből is fél­arasznyi maradt csupán. Űjat már nem vett, mert jöttek a dohogó masinák, az ősi szer­számokra nem volt szüksége tovább. Bizonyára a régi emlékek okozzák, de ha aratásról hal­lok, előbb mindig a görnyedt kaszások, a villogó pengés, az izzó tarlókon is dalolni képes' marokszedő asszonyok jutnak eszembe. Aztán mint aki álomból ébred, rádöbbenek, fél emberöltő alatt mekkorát változott a világ. Ha apám most lenne fiatal, a kaszanyél helyett biztosan a búzafaló kombájnok kormányát fogná, s gépének csak falatot érne az a földdarab, amit hajda­nán napokig a verejtékével öntözött. Arany élete volna. VAGY TÁLÁN MÉGSEM? Ahogy elnézem a modern ara­tókat, hamar rájövök, más a valóság, mint ahogy hisszük. A testet-lelket zötyögtető gép. a szikrázó üvegfülke negyven­fokos melege is éppúgy el­szívja az erőt, mint a kasza­nyél, a finom por megkínoz­za a tüdőt, s mire leszáll az est, a fáradtságtól karikás, fénytelen a kombájnosok sze­me. Harmatszikkadástól sötéte­désig hajtja őket a munka napokon, heteken át, otthon csak úgy belezuhannak az ágyba, de pirkadatkor már is­mét talpra ugranak. Pedig nincs aki hajtsa, sürgesse őket: előírás, munkaterv, norma vagy szabály eszükbe sem jut. Talán bennük is az ősi ösztön munkál, amely arra kénysze­ríti az embert, hogy óvja, mentse a peregni készülő sze­meket, mindannyiunk kenye­rét? Mi más lehet a magya­rázat? Hiszen csak látni kell, hogy amikor az utolsó szem is a magtárba kerül, ünnepet ülnek, őszintén, szívből örül­nek. Fiatalok, de lelkűkből nem kopott még ki az aratás magasztossága. Amikor idehaza megkóstol­juk majd a frissen sült cipót, az ő erejükből csípünk elegy darabot. Ára restelkedve gon­dolok arra, hogy nálunk sem illet ti már akkora tisztelet az új kenyeret, mint gyerekko­runk asztalánál. Ha leesik, nem fújjuk meg, és nem esz- szük meg az utolsó morzsáig, mint hajdanán tettük. Jobb lé­tünk elfeledtette velünk ezt a szokást. De felvesszük, s fél­retesszük az elejtett falatot, a száraz- serclit, majd haszna válik. Méltatlan sorsra, sze­métkosárba nem szánjuk so­ha. S ez is nagy dolog. JÓLESIK A TUDAT, hogy gyerekeim felnőttkorukban el­mesélik majd, őket még arra nevelték, becsülni kell min­den darab kenyeret, verejték­kel szerzett javaink ősi szim­bólumát. Miklay Jenő XäSN 0J.33—2651 (Monori Hírlap)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom