Pest Megyei Hírlap, 1986. június (30. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-24 / 147. szám
1986. JÚNIUS 24., KEDD Bútorbolt A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Először: vízvezetékcsere Elkezdődtek a mérések Aggódva lesik a kertváros Újtelepének lakéi nap mint nap az útburkolatot, az utcát, hogy feltűnnek-e végre a Földgép munkagépei, s megkezdik-e a gázvezetékek lefektetéséhez szükséges árkok kiásását. Két nappal ezelőtt riadtan, izgalommal telve kerestek meg a Hazafias Népfront körzeti bizottságának aktivistái, mivel a vállalat és a tanácselnök ígérete szerint május végére meg kellett volna kezdődni a kivitelezésnek. Régi vágya teljesül mai nappal a százhalombattaiak- nak. Ma délelőtt 9 órakor a Pataky sétány 30—31. számú épületében kétszer száz négyzetméteres alapterületen bútorbolt nyílik. A nagyobb kárpitos garnitúrák, étkezők, szekrénysorok mellett különböző lak- berenlezési cikkek is kaphatók az új üzletben. Ezenkívül kiegészítő kisbútorokat is árusít a Domus legfiatalabb egysége. Érthető tehát a lakók ijedtsége, hiszen nyohiáf se látják a szakembereknek, ugyanakkor múlnak a hónapok, a hetek. Md lesz a télen? Veszélyhelyzetben Ritter József, a körzeti népfrontbizottság titkára több tényező miatt is aggódik. A Pest Megyei Víz- és Csatornaépítő Vállalat hónapokkal ezelőtt - kivonult, hogy kicserélje a József Attila utcában az ivóvízvezetéket. Szó se róla, reges régen megértek a csövek a cserére, hiszen esztendőkkel ezelőtt sem ártott volna már az újat lefektetni. A gond csupán az, hogy épp most csinálják ezt, amikor szabad területet kellene biztosítani a gázvezeték-fektetéshez. Sőt, igazából nem is az a probléma, hogy most ott dolgoznak a PVCSV emberei, Strandnyitás előtt Akár fürödhetnénk is HÉTÁGRA süt a nap. Az emberek reménykedve fürkészik az eget egy kis esőért. Ez utóbbi aztán meg is érkezik pár perces zivatarok formájában, de nem enyhít a fülledt melegen, a nyugtalan pillanatokon. Ilyen időnek egyedül a nyaralók örülnek, azok pedig, akik a munkahelyen forróságot sugárzó falak között töltik a napjaikat, egy medence fürdővizére vágynak. Jó is lenne megmártózni! Az ám, de hol? Remélhetőleg most már nem sokáig várat magára a városi strand megnyitása, bár akadnak, akik nem bíznak a július 1-jei határidőben. Szó se róla, meglehetősen vigasztalan a környék. Hatalmas föld- kupacok csúfítják el a strand területét, amerre csak a szem ellát, szemét és építési törmelék tarkítja a környezetet. Lesz dolguk itt a társadalmi munkásoknak, Pedig a medencék gyönyörű kék színükkel szinte csalogatják az embert. Olyan érzése van a szemlélőnek, hogy pár perc múlva zubogni kezd a víz, s pillanatok kérdése csupán, mikor ugorhat bele a hűsítő habokba a hőségtől elkínzott városlakó. Ottjártamkor már a nagyobb medence csíkjait festették fel az Antikorró- zió gazdasági munkaközösség szakemberei. Dicséretre méltó tempóban haladtak, hiszen alig egy hónappal ezelőtt vállalták el ezt a feladatot, amivel 13 nap alatt végeztek is. Az előzményekről csak annyit, hogy a speciális munkálatokat az Országos Szakipari Vállalatnak kellett volna elvégeznie a szerződés értelmében, azonban ők — belső gondokra hivatkozva — az utolsó pillanatban cserben hagyták a beruházókat. Akad még bőven tennivaló a 14 ezer négyzetméternyi területen. A nagyobb medence szélén friss betonozás sötétlik. Akik ezt csinálták, most már nyugodtan ülnek az épület hűvösében. — Rajtunk nem múlik, hogy július 1-re megnyíljon a strand — mondja Ver ebi József, a kommunális és költségvetési üzem brigádvezetője. — A mi dolgunk a betonozás volt, a lapok letétele és ezt meg is csináltuk, ahogy kellett. De ugyanígy elvégezték a feladatukat a lakatosok is, Oláh Sándor brigádja. Különben mi már fürödtünk a medencékben. Ha rendben lenne a terep, akár holnap lehetne nyitni. JELENLEGI állapotában a központi épület sem fogadhat még vendégeket, bár rendkívül impozáns sötétbarnára pácolt faburkolatával, kupolaszerű mennyezetével. Egyelőre még maszatosak az ablakok, festéknyomok éktelenkednek a burkolaton. De reméljük, a jövő héten valóban birtokba vehetik a százhalombattaiak a város új — régen várt — létesítményét. hanem az, hogy nem dolgoznak, csak vannak: az útburkolatot feltörték, az egész utcát feltúrták. És nem csinálnak semmit. Vajon mi lehet ennek az oka? A városi tanács városgazdálkodási osztályán azonban megnyugtattak: a Földgéptől érkezett levél szerint június 9-én megkezdték a munkálatokat. Szomorú csak az, hogy június 18-án még nyomát se látták a környékbeliek ennek. Mostanra azonban még a leg- aggodalmaskodóbbak homlokáról is eltűntek a redők, hiszen a napokban valóban megkezdték a nyomvonalfelmér ésts a kivitelezők. — Már csak az a bajunk, hogy az OTP nem ad építési kölcsönt, amíg nem viszünk igazolást a tanácstól, hogy valóban a gázszerelvónyekhez és a kivitelezéshez kell a pénz — panaszkodott Ritter József. Ez bizony az egész. Kertváros gondja, hiszen senki nem tudja kivágni a szükséges ősz- szeget a meliényzsébéből most, miután kifizették az utcai vezetékért ingatlanonként a húszezer forintot a tulajdonosok. Okmányok kölcsönhöz Ám erről is pontos felvilágosítást adott az OTP-fiók vezetője, Mazzag Jánosné: — A közeljövőben lesz égy megbeszélés, melyen részt vesznek a kivitelezők, a tanács képviselői, s természetesen maguk a lakók vagy képviseletükben a tanácstagok, a körzeti népfrontbizottságok aktivistái. Itt részletesen tájékoztatjuk az érdekelteket arról, hogy az OTP-kölcsön felvételéhez milyen okmányok, iratok, igazolások beszerzése szükséges. Jelenleg tehát itt tart az ügy. A viharfelhőket egyelőre eloszlatta a kivitelezők megjelenése. Éneklő gyerekek Nagy sikerrel szerepeltek az elmúlt években a százhalombattai gyermekkórus fiatal tagjai. Az idén, június 29-én' Görögországba indulnak Strauszné Könözsi Veronika karnagy vezetésével. A százhalombattai diákok Thessza- lonikiben, Athénben adnak koncertet, és július 6-án érkeznek vissza. Legjelentősebb beruházás a krakkiizem óta Egy fejlesztési program része Igazán nem panaszkodhatnak a DKV-sok a fejlődés lehetőségeinek hiányára. Hiszen sok helyen gondot jelent, hogy ebben a beruházásínséges időben kellő fedezet hiányában számos iparvállalat képtelen ma megteremteni a biztos jövőt megalapozó gyártási feltételeket. A Dunai Kőolajipari Vállalatnál évek óta nincs olyan pillanat, hogy egyszerre több, milliós nagyság- rendű fejlesztés kivitelezése folyamatban ne lenne. Bár ez utóbbi idők legjelentősebb beruházása a katalitikus krakkóié idestova két éve termel, azóta is egyre-másra készülnek a kisebb-nagyobb üzemegységek. Napjainkban a legaktuálisabb a xilol-izomerizáló üzem sorsa, amely ezen a héten kezdi meg a működését. Bár a DKV-sok tisztában vannak az egység' szükségességével, a kívülállók közül bi zonyára akadnak olyanok, akiknek nem árt kis magya rázat. A VI. ötéves terv egyik kiemelt fejlesztési célkitűzése a petrolkémiai program volt. Ennek szellemében milliárdos mamutgyárak épültek: ekkor kezdte meg működését a Borsodi Végyikombinát legnagyobb üzeme Kazincbarcikán, a PVC-III., s Leninvárosban a Tiszai Vegyikombinát etiléngyára. import helyett A végtermék ebben az esetben a PVC, por vagy granulátum formájában. Ám az előállításához elengedhetetlen lágyító anyagok nagy részét hazánkban nem gyártották, i ezért kénytelen volt az iparág a szükséges mennyiséget importból, tőkés devizáért beszerezni. > Az ortoxilől is e lágyítóanyagok sorába tartozik, amelyet a DKV különböző xilol elegyekböi állít elő. A korábbi berendezések segítségével 12 ezer’’tonnát, ám a most belépő rendszer révén, ennek közel négyszerese, 44 ezer tonna ortoxilol szétválasztása válik lehetővé. A technológia lényege, hogy a -melléktermékként keletkező, ortoxilolt is tártál maizó anyagot "^visszajuttatják a rendszerbe, s ezáltal ismét részesévé1 Tállkr a kémiai folyamatnak. Számítógép irányít A beruházás folyamatáról, a technológiáról dr. Horváth József fejlesztési főmérnök beszélt : — Az új üzem az aromás fejlesztési program utolsó része. A megvalósításhoz NDK- technológiát vásároltunk, a PCK Schwedt licencét, az úgynevezett Aris eljárást, a Che- mokomplexen keresztül. A külkereskedelmi szerződés megkötése értelmében a Chemie Anlage Bau tervezte, a hono sítást az Olajterv végezte, míg a berendezést — a szerelvényeket, a gépeket, készülékeket — az NDK partner szállította. A kivitelező a Budapesti Kőolajipari Gépgyár számos alvállalkozóval. Az építőipari munkákat a Mélyépítő Vállalat, a szakiparit a Hőtechnika és az Országos Szakipari Vállalat végezte. A folyamatirányítás természetesen számítógépes, ugyanaz a DCS mikroprocesszoros rendszer Nagyüzem a határban Zalakaroson jártak Hagyományos kirándulás A dunafüredi és az újtelepkertvárosi népfront és körzeti pártszervezet aktivistái több ízben szerveztek már kiránAz oldalt irta: Fiedler Anna Mária Fotó: Hancsovszki János dulást különböző idén az ország részeibe. Természetesen sem tágítanak kedves szokásaiktól, s így jutottak el nemrégiben a zalakarosi gyógyfürdőbe. A Dunai Hőerőmű Vállalat jóvoltából nem kellett vonatozni, mivel adott a DHV buszt, s így negyvenöt idősebb ember jó hangulatú gyógykúra részese lehetett. JE isilPl Gyorsan fOTgó rendsodróval forgatják, szárítják a lucernát a Bentavölgye Termelőszövetkezet egyik, Batta határában elterülő 60 hektáros lucernaföldjén van itt is, mint amelyet a krakküzembe is építettünk. Az üzem betanulására a DKV szakemberei -kint voltak az NDK-ban és ugyanakkor több fős német brigád vesz részt az indításnál. A krakküzem óta ez a legjelentősebb beruházás a Dunai Kőolajipari Vállalatnál. Értéke körülbelül 700 millió forint, melynek megtérülési ideje a számítások szerint 3,3 esztendő. Ezt az üzemet napokon belül indítják. Ezenkívül azonban számos beruházás van folyamatban a vállalatnál, — Most folyik a 680 milljő forintos beruházással a viszkozitás törő üzem építése, amely szintén a befejezéshez közeledik; A tervek szerint július 30-án ez az üzem is beindul. Most helyezik üzembe a 30 millió forintért készült töltőállomást, amely a le-hejő legkorszerűbbnek számít manapság, hiszen 10-12 fajta termék töltéséhez használható. Világbanki hitellel folyik: a komplex energiaracionalizálási beruházás, amelynek 1988 közepéig el, kell készülnie. Ezek azok voltak, amelyek közelebb vannak a befejezéshez, mint a kezdéshez. Közelebb a befejezés Ám nemrégiben" 'megindult a hidrogén-fluoridos alkilező üzem építése is, és az intermedier parafin gyártó részleget is befejezik az idén. Erre bocsátott ki a Nemzeti Bank 100 millió forint értékben kötvényeket. Ezenkívül természetesen több fejlesztés és beruházás áll előkészítés alatt. A költségvetési üzemben még van hely Szünidei munkalehetőségek A tanítás befejeztével jó dolog ugyan pihenni a diákoknak, de nem árt, ha valaki egy-egy hónapra el tud helyezkedni valamilyen vállalatnál vagy üzemnél. Több okból is hasznos dolog ez: kicsit beleszagolnak a nebulók az életbe, kicsit megismerik a munkahelyi gondokat, néminemű pénzre is szert tesznek. Ez. utóbbi, különösen csábító tényező, mondhatni gyakran egyedüli meggyőző,"érv', áiftél- lett, hogy valaki a lázas semmittevés, vagy nyaralás helyett dolgozzon. Igen ám, de hol? Hova mehetnek dolgozni a Százhalombattán élő diákok? Erről érdeklődtünk a városi tanács munkaügyi előadójától, Nagy- né Németh Ildikótól: — A megyei tanács engedélye alapján három vállalathoz mehetnek szünidei munkára a diákok. A Dunai Kőolajipari Vállalathoz, a Tem- peráltvízű Halszaporító Gazdasághoz és a Városi Tanács Kommunális és Költségvetési Üzeméhez. Az .előbbi kettőnél, a DKV-nál és a TÉHAG-nál azonban a dolgozók gyermekeit fogadják csak, s gyakorlatilag már .most be ’ vannak töltve a helyek, — Hány diákot tudnák foglalkoztatni ezek a vállalatok? — A DKV hat főiskolai, vagy egyetemi' hallgatót fogad, a TE HÁG tizenöt általános iskolát végzett diákot, hús»'ideözépiák«ié5.t ; ésunégy egyetemi, vagy főiskolai" hallgatót. A Kommunális és Költségvetési tizemhez bárki, pie- het dolgozni,, náluk nincs olyan -megkötés-, hogy csak saját dolgozók . gyermekeit, foglalkoztatják. Ide tizenöt általános, tíz középiskolást és két főiskolást, vagy egyetemi hallgatót várnak. , Kíváncsi voltam, vajon- milyen munkát kell végezni a nyári szünidőben a KKÜ-ben a diákoknak,1 azonban erről nem voltak hajlandók felvilágosítást adni a költségvetési üzem dolgozói. . j|írl<,r® ................................ «: ?£«**■ 9 ,ióqépeS ^d°10 bá* ' t,f . diri«