Pest Megyei Hírlap, 1986. június (30. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-05 / 131. szám

*r.sT « .mifi 19S6. JÜNIUS 5., CSÜTÖRTÖK Részvétlátogatás Jerzy Zielinskinek, a Len­gyel Népköztársaság magyar- országi nagykövetének elhuny­ta alkalmából szerdán magyar párt- és állami vezetők keres­ték fel a budapesti lengyel nagykövetséget. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága nevében Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkára és Kótai Géza, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője, a Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa nevében Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára, a kormány nevében Marjai Jó­zsef, a Minisztertanács elnök- helyettese. a magyar—lengyel gazdasági és műszaki-tudomá­nyos együttműködési bizottság elnöke és Várkonyi Péter kül­ügyminiszter fejezte ki rész­vétét. Bajcsy-Zsiíinszky centenárium Folytatódnak a rendezvények Csütörtökön újabb rendez­vénnyel folytatódnak a Baj- csy-Zsilinszky Endre születé­sének 100. évfordulója alkal­mából sorra kerülő megemlé­kezések. Ezen a napon a XX. század magyar történelmének egyik nagy alakja síremléké­nél, egykori választókerületé­nek színhelyén, a Szabolcs- Szatmár megyei Tarpán ko­szorúzási ünnepséget, Szarva­son pedig ünnepi megemléke­zést rendeznek. Pénteken a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és Budapesti Bizott­sága, illetve Budapest Fővá­ros Tanácsa nevében felavat­ják a fővárosban az Engels téren Bajcsy-Zsilinszky End­re — Györfi Sándor Munká- csy-díjas karcagi szobrász ké­szítette — szobrát. Elméleti tanácskozás Elméleti tanácskozás kezdő­dik csütörtökön az MSZMP KB Politikai Főiskoláján a Béke és Szocializmus folyó­irattal közösen „A dolgozók részvétele a szocialista válla­lat irányításában” címmel. A tanácskozáson 13 kommu­nista és munkáspárt szakér­tői, valamint a folyóirat szer­kesztőségének képviselői vesz­nek részt. Czett József évforduló Koszorúzás Czett József, a munkásmoz­galom régi harcosa születésé­nek 80. évfordulója alkalmá­ból koszorúzási ünnepséget rendeztek szerdán a Mező Im­re úti temető munkásmozgal­mi panteonjában. Az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága nevében Suhajda József és Úszta Gyula, az Ipari Minisz­térium nevében Cseh József miniszterhelyettes és Somogyi Judit helyezte el a kegyelet virágait. A feladatot többnyire „letudják” A munkahely és nyugdíjasai Nyugdíjba vonulni — nem nagy 8röm. Tanúsíthatják sokan, míg azok közül is, akik alig várták már, hogy megkezdhessék a pihenés éveit. Miért van ez így? Tűi az aktív kor zárulását kísérő személyes érzelmeken, a hibás társadalmi előítéleteken, a munkával megszol­gált nyugdíj vásárlóértékének csökkenésén, az idősek elmagányo­sodásán, akadnak másféle okok is. Ezek egy csoportja a munka­helyekkel kapcsolatos. S éppen ezeket firtatta a közelmúltban a Pest Megyei Társadalombiztosítási Tanács, melynek tagjai, a szak- szervezeti aktivisták s az SZMT társadalombiztosítási tanácselnöki tanfolyamára küldött hallgatók vizsgálták részletesen a munkahelyi nyugdíjügyi tevékenységet. Figyelemre méltó eredményeiket tegnap vitatta meg a megyei társadalombiztosítási tanács. Nincs megszervezve — A vizsgálatot 27 munka­helyen folytatták, s azt talál­ták, hogy a nyugdíjasok ará­nya átlagosan az aktív dolgo­zók 27 százaléka. S minden 100 nyugdíjas közül 77 tagja a szakszervezetnek. Az elemzés kiderítette: a feladatotlí helyén munkakö­ri teendőként intézik, 16 he­lyen társadalmi munkában. S az ezzel foglalkozóknak ke­vesebb mint a fele vett részt olyan értekezleten, konzultá­ción, tanfolyamon, ahol kel­lően felkészítették volna. Érthető ennek ismeretében^ beszámolónak az a megálla­pítása, mely szerint: „a nyug­díjas életre felkészítés a leg­több munkahelyen nincs meg­szervezve.” Hogy mennyire? Idén a vizs­gált 27 munkahelyen 465-en töltik be a nyugdíjkorhatárt, de közülük csak a kéthar­madnak — 305 embernek — adták be igényelismerési ké­relmét még tavaly. Húsz mun­kahelyen egyáltalán nincs olyan tisztségviselő, aki a nyugdíjelőkészítéssel foglal­kozna, 7 helyen a nőbizottság, a Vöröskereszt, a szakszerve­zeti bizottság aktivistái vál­lalkoznak erre, s csupán a BVM szentendrei gyárában alakult külön háromtagú nyug- díjelőkészítő bizottság. Bár a keresetek alakulását a nyug­díjba vonulás előtti időben fi­gyelemmel kísérik — rendsze­rint a bizalmiak, a közvetlen munkahelyi vezetők — csak a Fortéban tűzi napirendre évente a kérdést az szb. Törődnek velük? Elgondolkodtató az is, hogy bár a kollektív szerződések és törzsgárdaszabályzatok zöm­mel körülírják a felmondási és felmentési időt, az adható jutalmat, kitüntetést, 6 helyen az iménti dokumentumok egyike sem említi ezeket. Azután jön a búcsúztató ün­nepség. Ott vannak a munka­társak, a közvetlen felettesek. Adnak végül is jutalmat, ki­tüntetést vagy emléktárgyat. De — bár jólesne, ha általá­nos lenne — csupán 3 helyen vesz részt az ilyen búcsúzá­son az első számú munkahelyi vezető... Az sem mellékes, miként törődik nyugdíjasaival a mun­kahely. Az lenne a kívánatos — említették tegnap is —, ha mindenütt lenne nyugdí­jasbizottság, s ha ebben nyugdíjasok is tevékenykedné­nek. Szívesen vállalják. Ám a helyzet az, hogy 17 munka­helyen nincs ilyen bizottság, helyette az szb látja el a ten­nivalókat. Ismét a tények.' Tavaly az aktív dolgozók 26,8 százaléká­nak jutott vállalati vagy szak- szervezeti üdülőbeutaló, a nyugdíjasok körében ez az arány 15,6 százalék a vizsgált munkahelyeken. Hátrányban vannak tehát. Igaz, a segélyek iránti igény nő, ezeknek 31 százalékát a nyugdíjasok kap­ták, együkre átlagosan 844 forint 20 fillér jutott. Eseti a kapcsolat Ám a gondjaik zömét nem lehet — s talán nem is sza­bad — pénzzel enyhíteni. So­kan szívesen dolgoznának to­vább. A 27 munkahelyen a nyilvántartott nyugdíjasok va­lamivel több mint egyötödét foglalkoztatták, 18 munkahe­lyen nőtt, ötnél pedig csök­kent a létszámuk tavaly. Ám az egyenleg eredménye vala­mivel a nulla alatt található, ugyanis a csökkenés a sok idősnek is munkát kínáló nagyüzemekre volt jellemző. S vajon gyakran gondol­nak-e a hajdani kollégákra? Az adatok szerint a 27 mun­kahely közül csupán 10-nél tartják nyilván nyugdíjasaik családi és szociális körülmé­nyeit. (Igaz, sokan visszaköl­töztek olykor távoli szülőhe­lyükre, otthonukba, nehéz őket elérni.) Hét munkahely szervezett kommunista szom­batot nyugdíjasai javára. S közülük csupán minden ötö­diket látogattak meg. Igaz, hogy nem akármilyen eredménnyel: a látogatás után ugyanis 116 kivételes nyugdíj- emelést. 33 tanácsi segélyt, 4 ízben pedig házi gondozást vagy intézményi ellátást kez­deményeztek. Mindössze 13 munkahelyen van szocialista brigádoknak szervezett vagy eseti kapcsolata volt tagjuk­kal, köszöntik névnapján, nő­napon, segítenek a ház körül, kirándulni hívják. így érthe­tő az is, ha a nyugdíjasoknak kínált vállalati rendezvényeket a legtöbb helyen egyszeri ta­lálkozóval „tudják le”, rit­kább a klubnap, az előadás, a közös színházlátogatás, kirán­dulás. Vasvári G. Pál Fóliások műszakban Felerősíti a nap sugarait Két Szentlőrinckáta létezik tulajdonképpen. Az egyik a lakó-, a másik a fóliaházak­ból áll. A községben 750 csa­lád foglalkozik primőrök ter­mesztésével. Jó hogy kitalál­ták ezt a fóliát, ami óvja, vé­di az időjárás viszontagságai­tól a kiültetett palántát, fel­erősíti a nap sugarait. Ha pe­dig fűtik a fóliaházakat, he­tekkel előbb piacra kerülhet a termés. Könnyen fakad a víz — A zöldségkertészeteknek kedvezett a talaj, és jóformán csak egy botot kell leszúrni, máris felfakad a víz — mondja dr. Samu János, a Kossuth Termelőszövetkezet elnöke. — Egy húszméteres fúrás után bárki nagy hoza­mú kutat nyerhet a faluban, tud öntözni, ami nélkül nincs primőrtermesztés. Ugyanakkor Budapest közelsége is sokakat csábít erre a kiegészítő tevé­kenységre. Ha kora este meg­pakolják az utánfutókat, egy­kettőre a Bosnyák téri pia­con vannak a termelők, és ha nem sokat alkudoznak, a munkába járók még a reggeli műszakot is elérik. Mert mondanom sem kell, hogy az ilyen elfoglaltságot ^vá­lasztók zöme tavasztól őszig nem sokat alszik. A termelést a tsz és az Áfész is szervezi, a legtöbb család mégis a sa­ját gazdája akar lenni. Ma­guk szerzik be a vetőmagot, a fóliát, a fűtőolajat, de ön­állóan értékesítik az áruju­kat is. Rada János, a helyi általá­nos iskola igazgatója is a ré­gi fóliások közül való. Tel­kén évek óta feszülnek a sát­rak, benne éppen most is az első szedésre érett paprika. — A szellemi munka után nekem felüdülést jelent a kertészkedés. Meg aztán fize­téskiegészítésként sem rossz. Igaz, nem túl nagy területen termeljük a konyhakerti nö­vényeket — mutat körbe a férfi —, de azért jó eszten­dőkben megadja a tisztes hasznot. Krrán csörög a vekker — Jaj, nem számítottam vendégekre, kapkod az éppen útban lévő holmikhoz, ahogy meglát, Dóka Sándorné. — Mondom neki, nem háztűz- nézöbe jöttem, engem a kert érdekel. Közben előkerül a férj. Dóka Sándor is. — Hát igen — kezd neki, s közben megvakargatja sör- tés állát —, autófényező va­gyok. Nem rossz szakma, jól is keresek vele; de hiába, mert gyerekkorom óta’ véremben van. belémivódott a kertész­kedés. Hiszen mióta az esze­met tudom, mindig ezt láttam magam körül. Olyan ez, mint a csiriz, zfiki beleragad, nehe­zen szabadul tőle. 14—15 éve fóliázunk, most is 35 ezer pa­lánta ápolásáról kell gondos­kodnunk. Sok munkával, nagy kockázattal járt ez. Egy szél­vihar, vagy jégverés tönkre teheti fáradozásainkat. Mert bizony nekünk, a feleségem­mel együtt, reggel 4-kor csö­rög a vekker és este 8-kor sem ülünk oda a tévé elé. Hónapokig kell dolgozni szin­te erőn felül, de nem panasz­kodom, mert ezzel együtt is megéri. Annyi pénzt keresünk, amennyihez nem sok helyen juthatnánk hozzá. Márpedig mi úgy gondoljuk, addig kell megteremtenünk az alapokat, amíg fiatalok vagyunk. Nyu­godt, anyagilag kiegyensúlyo­zott öregkorra is csak így számíthatunk. A szerződés biztosabb A Zombori portán is nagy a sürgés-forgás. Hiába, kezdő­dik a paprikaszezon, szedni kell a termést. A fóliaházban három asszony szorgoskodik, Zombori Károlyné, Melik Lászlóné és Melik Mártonná. Gyakorlott kezük nyomán gyorsan halad a munka, telik a fóliazsák a szép darabos hegyes paprikával. — A gyöngyösi Gyöngyszöv Áfész boltjaiba szállítjuk az árut, velük van szerződésünk — magyarázza Melik László­né. — Igaz, így kevesebbet kapunk az áruért, mintha sza­badpiacon értékesítenénk, vi­szont nekünk a biztonság a fontosabb. A leszerződött ter­més nem marad a nyakun­kon. Most is 2500—3000 pap­rikát szállítunk Gyöngyösre, és nem kell attól tartanunk, hogy visszahozzuk az árut. Azt azonban nem hallgatha­tom el, hogy nagyon sokall­ják a fogyasztói árrést. Mi most két-három forintot ka­punk a paprika darabjáért. Mire az üzletekben megjele­nik, majdnem a duplá­jába kerül. A vásárlók min­ket, kistermelőket szidnak, hogy drágán termelünk, holott mások verik föl a portéka árát. — De még mennyire így van — kontráz Zombori Ká­rolyné. — Idegileg nagyon kiborítja az embert, ha látja a nagy különbséget. Nem ér­tem, miért van így, de hogy nem jó, azt tudom. Sokat megfogadtam már, hogy visz- szaveszem a tempót, aztán minden marad a régiben. Ál­dás meg átok is ez a fólia egyszerre. Áldás, mert ha­szonnal kecsegtet és átok, mert 3 évvel ezelőtt is telje­sen tönkre verte a jég azt, amiért sokat izzadtunk. Mégis csinálom, mert ha bejön az áru, megvan a haszon is. Szinte önmagunk hajcsárai vagyunk, mert a fóliában mindig ott kell lenni. Nevelni a palántát, gondozni, öntözni a növényt. Nyitni, szellőztet­ni, ha túlságosan nagy a hő­ség, fűteni, ha hideg van. Béna Zoltán Öt esztendő mérlegen Ifjúságvédelem számokban Az utóbbi öt esztendőben évente átlagosan háromezer­rel nőtt az állami gondosko­dásban részesülő kiskorúak száma — egyebek között ez derült ki a Tudományszerve­zési és Informatikai’ Intézet összefoglalójából. Tavaly a Gyermek- és Ifjú­ságvédő Intézet szervezetében csaknem 61 ezer gyermekkel T ele a padlás cirógató, kacagtató meg dühí­tő történetkékkel ar­ról, hol, mikor, hogyan si­került, nem sikerült előké­szíteni, megszervezni, oko­san lebonyolítani a társa­dalmi munkát, az ezzel kapcsolatos ilyen, olyan, amolyan — egyre több — kampányt, akciót. A tör­ténetkék között akad sok­féle — a balkézről szer­zett zúzottkő éppúgy sze­replő ezekben, mint a ta­valy épített s az idén fel- dúrt játszótér — abban azonban szinte azonosak, hogy a hivatalos emberek hamari okossága szerint a társadalmi munkában az alkalmiság a legnagyobb baj. Lehet, hogy tízen lesznek, lehet, hogy szá­zan, erre, így nem képe­sek tervezni, azaz öröm­mel fogadnak minden kí- nálkozást, ám azt már ne várják el tőlük, hogy a társadalmi munka a hosszú távú átgondoltság­gal kapcsolódjék össze. Tetszetős érvelés, csak éppen — hamis! Eleve felmentést ad a kapkodás­ra, az összevisszaságra, az olyan fejetlenségekre, ami­kor hol szerszám, hol szakirányítás nincsen, amikor meg van, akkorra elfogynak a társadalmi munkások, mivel senki sem szereti, ha bohócot csinálnak belőle.., S az ilyen esetek nem tartoz­nak a ritka kivételek kö­EZÖSTHÁRS zé, amint azok sem, ami­kor a társadalmi munká­ban kifestett, csinosított iskolában néhány hét el­teltével megjelennek a falat véső villanyszerelők, mert került pénz a világí­tás — egyébként valóban szükséges — korszerűsíté­sére ... Vannak padlóra küldő ütések is a kétbal- kezekkel osztottak között, hiszen mit gondol, mit érez a társadalmi munkás, amikor azt látja, a nagy gonddal lefektetett járda­lapokat a tanácsi cég jár­műve tördeli össze?! Folytathatnánk, de in­kább kellemesebb üggyel hozakodunk elő. Tekinte­tet pihentető, buja zöldjé­vel idegeket nyugtató parkerdő darabja fogadja az embert a település bel­területének határához ér­ve Ráckevén. Az erdő fáit társadalmi munkások ül­tették el, a gondozás java része is az önzetlenül fá- radozókra vár. S ami vég­képp érdekes: a parkerdő buja zöldje most ott dísz­ük, ahol világcsúfja sze­méttelep volt, ezt terítet­ték be vastagon földdel, ide telepítették a fákat, ám nem akármilyen csemetéket, hanem tudo­mányos alapossággal kivá­logatva, mi viseli el az ilyen talajadoltságokat...! Igen, tudományos alapos­sággal. A településnek ugyanis — s itt követke­zik az igazi történet, az ügy lényege — társadalmi munkában készített — hi­vatalos szóval — fásítási, magyarabbul faültetési, er­dőtelepítési terve van! A terv készítői példás ala­possággal felmérték a rác­kevei talajviszonyokat, olyan részletességgel, hogy minden utcáról tudhatni, oda mi való, mi kerülhet a lakott területeket ölelő parkerdőbe. Valami félreértés foly­tán, az egyik ültetési ak­cióra ezüsthársak pöttöm- jei érkeztek. Volt, aki azt mondta, ha ez van, ezt tegyük le. Mások kardos­kodtak. de hiszen nem valók oda. más szerepel a fásítási tervben...! Na és? Nem csinálunk lát­szatmunkát, hangzott a felelet a na ésre. Azután addig keresték a lehető­séget, míg ráleltek az ezüsthársaknak megfelelő területre, s a föld átve­hette a csemeték gondját a ráckevei társadalmi munkásoktól. így is lehet? Meggyőződésünk, csakis így szabad, így lehet sá­fárkodni azzal, ami az emberektől áldozat, sza­badidőben kifejtett buzga­lom a közösség gyarapítá­sára. A bárhová letett ezüsthársak ugyanis való­színű pusztulásukkal első­sorban nem az anyagi kárt érzékeltették volna — bár egyre drágábbak a csemeték is —, hanem a munka, az összefogás hiá­bavalóságát, megcsúfolását, a dolgokat a gyökerükben megtámadó nemtörődöm­séget, a minden mind­egyét. K ötelező jellgű, hivata­los környezetben le­zajló munkánál is nehezen viselhető el az ilyesmi, akkor azonban, amikor a hívó szóra azért gyűltek egybe emberek, mert ingyen akarnak dol­gozni, egyenesen elvisel­hetetlen. Mégis, sajnálato­san gyakran találjuk szembe magunkat ilyen ügyekkel, esetekkel, mond­ván, nem lehet a társa­dalmi munkát... nos, igenis lehet, a ráckevei példa mutatja, lehet ki­válóan előkészíteni, alapo­san megszervezni, követ­kezetesen kamatoztatni. A példa — a jó vagy a rossz példa egyaránt — minden szónál többet mond, vonz vagy taszít, az értelmes munka újabb híveket sze­rez, az értelmetlen pedig kedvét szegi a leglelke­sebbnek is. Itt tágul álta­lánossá az egyedi eset. Máskülönben az ezüsthár­sak több mint kilencven százaléka megeredt... Mészáros Ottó foglalkoztak. Ezek fele állami gondozott volt, mintegy 46 százalékuk rendszeres nevelési segélyben részesült. 1985-ben mintegy ötezer kiskorú került állami gondozásba: kétharma­duk szülőktől, a többiek pedig hozzátartozóktól, illetve inté­zetekből érkeztek. Ugyanakkor mintegy 4800 kiskorú állami gondozása szűnt meg; közülük kétezren szüleikhez vagy hoz­zátartozóikhoz kerültek visz- sza, 46 százalékuk nagykorúvá vált, 11 százalékukat örökbe fogadták. A csaknem 5400 ne­velőszülő közül a többség egy gyerek, 1247 két gyermek, s több mint félezer három vagy ennél több gyermek el­helyezését vállalta. Rendszeres nevelési segélyben 12 120 csa­lád — 27 848 gyerek — része­sült, összesen 192 millió forint értékben: ez az összeg a meg­előző évit 34,7 millió forint­tal haladja meg. Az önálló életkezdéshez több mint ezer volt állami gondozott — a nagykorúvá váltak fele — ka­pott támogatást. Az ország 115 állami neve­lőotthonának tavaly összesen 12 661 lakója volt: kétharma­duk általános és kisegítő is­kolai tanuló, 16 százalékuk óvodás, 10 százalékuk középis­kolás, illetve szakmunkásta­nuló. A nevelőotthonokból el­távozott fiatalok közül négy­ezren részesültek utógondozás­ban. Jelentős segítséget nyúj­tanak az otthonoknak a vál­lalatok és az intézmények: mintegy 1240 patronáló brigád 577 gyermekcsoportot támoga­tott anyagi eszközökkel. A Művelődési Minisztérium felügyelete alá tartozó hét ne­velőintézetben tavaly 1040 fia­talkorút helyeztek el. Több mint háromnegyedük állami gondozott, s mintegy felük ci­gány származású. Bírói úton 412, államigazgatási döntéssel 628 fiatalkorú került az inté­zetekbe, döntő többségben sze­mélyi javak ellen, illetve csa­lád, ifjúság és nemi erkölcs ellen elkövetett bűntettek miatt.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom