Pest Megyei Hírlap, 1986. június (30. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-04 / 130. szám
Lidérces mérkőzés Szomorú szurkolótábor 1986. JÚNIUS 4. Ifik ufaznak Külföldi torna Szerdán utazik a Pest megvet ifjúsági labdarúgó-válogatott az NSZK-ba. Ludwigs- hafenbe, ahol a hagyományos nemzetközi tornán vesz részt. A következők képviselik majd megyénk színeit: Bona- fert Csaba kapus, Kecskés Zoltán, Stetina Csaba, Rátkai Zsolt (Váci Izzó), Barabás Árpád kapus, Eszes Ernő (Nagykőrös), Szabó János, Ádám Tamás, Kiss Kálmán, Botszki László (Gödöllő), Korpácsi Zoltán, Farkas Ferenc (Cegléd), Liszkai János (Kakucs), Potoczki József (Tápiószecső), Sponga Ferenc (Tápiószent- márton), Kónya Zsolt (Budaörs), Cserhalmi Attila (Göd). Területi sorrend Finálé előtt A területi labdarúgó-bajnokság állása az utolsó forduló előtt. A finálén szabadnapos Göd már befejezte szereplését. Mindkét csoportból az utolsó négy esik ki. DUNA-CSOPORT 1. Budafok 22 9 2 73- 22 53 2. Építők SC 16 14 3 71- 31 46 3. Esztergom. 19 6 9 74- 44 44 4. Dorog 17 10 6 46- 24 44 5. III. kér. 15 9 9 69- 48 39 6. Oroszlány 13 13 7 52- 31 39 7. BKV Előre 12 13 8 48- 36 37 8.Ikarus 13 11 9 56- 49 37 9. Érd 13 8 12 62- 45 34 10. Ráckeve n 10 12 47- 44 32 11. Dömsöd 10 lí 11 49- 47 32 12. ESMTK 12 8 1.1 45- 65 32 13. Pénzügyőr 10 11 13 35- 38 31 14. Nyérgesűjfaíu 7 15 11 44- 57 29 15. D. Kőolaj 9 8 Ifi 32- 54 26 16. Acs 7 5 21 37- 79 19 17. Toldi SE 2 11 50 25- 76 15 18. RTK 1 5 27 25-100 r 1MATRA-CSOPORT 1. Özd . 23^ 2. 2. Köteles SE '' ^ 3. BVSC 17 5 9 4. Salg. Síküveg 14 9 5. Gyöngyös 14 7 10 6. Sajóbábony 14 7 10 7. Nagybátony 14 6 u 8. Hatvan 12 9 10 9. Recsk 12 8 .11 30. Edelény 31 . 8 32 11. Borsodi B. 9 10 12 32. Bélapátfalva 7 14 10 13. Romhány 8 1012 14. Sirök 8 fi 16 15. Balassagyartnát 7 7 17 Ifi. Göd 6 8 18 17. Borsodnádasd 5 6 20 22 52 26 39 35 39 41 36 33 35 37 35 36 34 46 33 47 32 42 30 •35 28 41 28 50 26 50 22 50 21 60 20 82 16 23. hét Tolótippek Arezzo—Genoa 1 x Bologna—Perugia x 1 Brescia—Cajnpobasso 1 Catanzaro—Lazio x Cremonese—Catania 1 x Empoli—Cagliari 1 Monza—Ascoli 2 x Sambenedettese—Palermo 1 x Triestina—Cesena 1 x Lan erő ssi—Pescara x Helsingborg—Hacken 1 2 Karlskrona—GAIS x 1 Karlstad—Landskrona x 2 Pótmérközések: 1, x; 1; 2. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. A magyar válogatott Ira- puatói világbajnoki rajtja olyan, mint egy lidérces álom. Ez a nap minden bizonnyal a magyar labdarúgó-történelem fekete lapjaira kerül, az 1Ö24. évi párizsi „egyiptomi csapás”, az 1954. évi berni VB- döntő és az 1969 decemberében Marseille-ben lezajlott Csehszlovákia elleni gyászos VB-selejtező mellé. A magyar válogatott a mérkőzés után a lehető leggyorsabban visszatért a comanjillai szálláshelyre. Természetes, hogy mindenki nagyon lehangolt volt. Még a nemzetközi sajtóértekezleten, amikor megkérdezték Mezey György szövetségi kapitányt, mi nem felelt meg a várakozásnak, így válaszolt: — Nem tudok magyarázatot adni. Azt kérem, képzelje bele magát mindenki a drámai első négy percbe. Kimegy egy felkészült, szép célokat maga elé tűzött, vereséget ritkán látott, főleg pedig sok gólt nem kapott gárda, s a 4. percben már 2-0-ra vezet a vetélytárs. A játékosok még nem is érezték a mérkőzés hangulatát, máris eldőlt minden. A 0-2 után kezdeményezni kellett, s ha ezt teszi az ellenfél, akkor a szovjet együttes kedvére játszik. Indítottak, és a gólhelyzeteket — nem is mindet — kihasználták. A korai két gól után az edző és a csapat kezéből kicsúszott a mérkőzés. Nem hiszem, hogy létezik olyan gárda, amely fel tudott volna állni ebből a nagyon korai K. O.-ból. El kell viselni a kritikákat a 0-6 után, de az ellenségeinknek sem kívánom, hogy így kezdődjön egy mérkőzés, ne egy VB-n, csak egy szürke hétköznapon. — Most mutathatja meg a csapat hitét és erejét, ha péntekig túl tudja tenni magát a történteken — folytatta a kapitány. — A VB előtt is úgy vélekedtem, hogy három mérkőzésen kell kiharcolni a továbbjutást. Változatlanul így gondolom. Kanada ellen más összeállítás lesz, de a döntéssel még várok. Vélemények További magyar vélemények: Szepesi György, az MLßZ; elnöke-: — Négy .perc alatt kétszer rászámoltak csapatunkra, ezután már nem lehetett más; mint döntő fölény. A szovjet együttes csodálatosan játszott. Dr. Páncsícs Miklós, az MLSZ főtitkára: — A kezdeményezést a két gyors góllal magához ragadó Szovjetunió állandó versenyfutásra kényszerítette a magyar védelmet, s ebben a játékban egyértelmű fölénybe került. Nagy formában játszott a szovjet válogatott. Disztl Péter: — Félelmetesek voltak a szovjet játékosok. Amikor megindultak a kapunk felé, máris góíveszélyt lehetett érezni. Korábban 13 válogatottságom alatt összesen négy gólt kaptam, most 90 Gyengélkedő Dunakeszi Felemás váci mérleg Kézilabda NB TI. Keleti csoport Férfiak Balmazújváros—Dunakeszi 31-24 (11-7) Balmazújváros, 300 néző. Nem talál magára a dunakeszi csapat, amit ez az újabb vereség is bizonyít. Buchard Tibor Középcsoport Vác! Izzó MTE—Csömör 20-27 (9-16) Vác, 250 néző. Jv.: Schulcz—To- kodi. Izzó: Hegyesi — Pálffy (9), Varga (4). Madár. Szunyogh (2), Gra- tzál (3), Sebestyén. Csere: Bielik — Szlávik, Flaskai, Mikiién, Vörös (2). Csömör: Öli — Paksi (2), Tavasz (2), Nagy (3), Bátovszki (5), Mihályi (10). Fábián (5). Csere: Fábián F. — Szovszki, Trnka, Krizsán, Deák. A vendég csömöri együttes kezdett jobban, és mire a váciak felocsúdtak, már háromgólos előnyt szereztek. A váciak erre egészpályás emberfogással válaszoltak, melv. ha rövid időre is. de megzavarta ellenfelüket, és 5-4-re felzárkóztak. A második félidőben óriási lelkesedéssel játszottak a váci fiatalok..éS a félidő közepéig 18-16-ra felzárkóztak. Ekkor azonban elkapkodták az adódó lehetőségeket, melyet ismét kíméletlenül kihasznált a Csömör. Végeredményben, ha nagy küzdelemA szovjet csapat első támadása már gólt eredményezett. Ga- raba és Róth között Jakovenko a bal alsó sarokba lőtt tott szovjet csapat legyőzhe- tetlennek tűnik. Korszerű, eredményes játékot mutattak, a szép futball igazi képviselői voltak. Foi-i a javából ben is, de megérdemelt csömöri siker született. Döntő volt, bogy a váciak ismét rutintalanságuk miatt kerültek jelentős hátrányba. melyet ellenfelük kihasznált. Jók: Bátovszki (a mezőny legjobbja), Mihályi, Fábián P., ill. Pálffy, Vörös. Nők. Középcsoport Váci Forte—Csavar SK 21-13 (9-3) Vác, 130 néző. Forte: Békési — I.ukács, Spargl (7), Lázár (1), Herédiné (4), Lán- czi (3), Jakulyákné (6). Csere: Svéda — Tóth E. Végig, a váci csapat irányította a játékot a gyenge képességű vendégcsapat ellen, akik az első félidőben szinte gólt is alig szereztek. A második félidőben nagy előnye birtokában kiengedett a Forte, de győzelme így sem forgott veszélyben. Jók: Spargl, Jakulyákné. Ma mind a két váci együttes MNK-mérkőzést játszik hazai pályán. 15.30-kor Váci Forte—Tatai ÁC (NB II). maid pedig 17.00-kor Váci Izzó MTE—Környe (NB II) találkozó lesz, a legjobb 32 közé jutásért. — Nyári — ★ Előrehozott férfi kézilabda NB I B-s bajnoki találkozóra kerül sor ma 18 órakor Cegléden, a Városi Sportcsarnokban: KÖZGÉP SE—TFSB. perc alatt hatot. Ez szörnyű. Kardos József: — Életemben nem játszottam ilyen villámcsapat ellen, s nem éreztem magam ennyire tehetetlennek. Kikaptunk, de a nagy leckét hasznosíthatjuk — még Mexikóban. Garaba Imre: — Kiválóan játszott a szovjet válogatott. A két gyors góllal „agyonütöttek” bennünket. Péter Zoltán: — Bármeddig élek, mindig megremegek majd, ha erre a lidérces mérkőzésre gondolok. Amióta játszom, csapatom még nem kapott hat gólt. Détári Lajos: — Nem volt lehetőségünk, hogy elkezdjük saját játékunkat. Nagy Antal: — Elkeseredett vagyok, de társaimmal együtt egy percre sem mondtunk le arról, hogy megszerezzük a továbbjutáshoz szükséges pontokat. ★ Külföldi vélemények; Joao Havelange, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FtÉÁ)1 elnöke: — Az Irapuatóban láHenri Michel, francia szövetségi kapitány: — Ámulatot keltett a szovjetek játéka. Az erős csapatok közé sorolható magyar válogatott ellen még azt is megengedhették maguknak, hogy nagy helyzeteket, 11-est is kihagyjanak, mégis lelépték ellenfelüket. Csütörtökön a francia—szovjet mérkőzés, esetleg már előre hozott VB-döntő lesz ... Tony Waiters, Kanada szakvezetője: — Amit a szovjet válogatott mutatott, foci volt a javából. Ezek után nagyon kíváncsi vagyok, képesek lesznek-e ezt a látványos és eredményes játékot megismételni. A magyarok? Nem ismertem rájuk. Különben nekünk nem jó, hogy 6-0-ra kikaptak, hiszen legközelebb Kanada ellen játszanak és bizonyára mindent jóvá akarnak lenni. ★ További eredmények: Lengyel- ország—Marokkó 0-0, Argentína— Dél-Korea 3-1. Mai műsor: B-csoport: Paraguay—Irak (20 óra). E-csoport: NSZK—Uruguay (20), Skócia—Dánia (24, a televízió mindkét Mérkőzést közvetíti). így látta Hidegkúti IN'ándor Taktikából elégtelen ! Az ötvenes évek aranycsapatának középcsatára, Hidegkúti Nándor ugyancsak nem repesett az örömtől, amikor kedden felhívtuk telefonon. Mivel azonban korábban már Ígéretet tett arra, hogy elmondja véleményét a magyarok világbajnoki nyitómérkőzéséről, a Bp. Bástya és a Bp. Vörös Lobogó egykori játékosa tartotta adott szavát. — A Szovjetunió—Magyarország találkozó kezdete előtt bíztam a döntetlenben.— mondta a mindig nyugodt, kiegyensúlyozott Hidegkúti. — Amit azután a Novotel Szállóban láttam a képernyőn és hallottam a szurkolok szájából, az egyenesen borzalmas volt! Anai az eseményeket illeti, szinte percek alatt kiderült, hogy Lo- banovszkij előkészületei sokkal hatásosabban sikerültek; ez a gárda ugyanis elsősorban taktikailag bukott meg. A 64 éves egykori kiválóság szerint a széleken volt a leglátványosabb a szovjetek fölénye, de tulajdonképpen egyetlen vonatkozásban sem tudtuk a lépést tartani. — Eddig sokan abban a tév- hiedelemben éltünk, hogy a szovjet labdarúgók nem ány- nyira képzettek technikailag. S erre mi történt? Bemutatót tartottak a mieinknek. Ellenfeleink pontosan oda rúgták a labdát, ahova kellett: a lendületben lévő játékos elé, .aki így futtából tudott tovább cselezni vagy éppen passzolni. Mezey választottjai viszont a hosszabb ideje gyakorolt és alkalmazott szisztémát &em játszották következetesen: a lassú Nagy Antal például rendszeresen előrekalandozott, az itthon könnyedén is gólerős Détári pedig most, amikor egyszer igazából meg kellett volna harcolni a labdakért, csak lézengett a pályán. Az elsősorban külföldön sikereket elért szaktekintély egy szigetszéntmiklósi élménybeszámolóról is idézett, ahol a közelmúltban egy Fradi-druk- ker arra próbálta megagitálni, hogy a mai válogatott jobb, mint a harminc év előtti volt. — Én akkor is mondtam, hogy abban az együttesben hat világklasszis szerepelt, a maiban viszont egy sincs, így erről egyáltalán nincs értelme beszélni. Remélem, az említett szurkoló is látta a hétfői 90 percet ... * A lehangoló nyitány egyáltalán nem ígéri az eredményes folytatást. Vajon Hidegkúti Nándor hogyan ítéli meg a Kanada és Franciaország elleni következő erőpróbák esélyeit? • — Egyelőre le vagyok hangolva. Ha Kanada ellen sikerülne nyerni, úgy az ottani játék alapján mernék állást foglalni: gyözhetünk-e a franciák ellen? Jocha Károly A kritikán aluli küzvetítesek miatt Hivatalos tiltakozás Az európai televíziós társaságok, az Eurovízió és az Intervízió hétfőn este hivatalos tiltakozást nyújtottak be a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez (FIFA). A televíziós és rádiós közvetítés körülményeit kritikán alulinak ítélik, s követelik a kifizetett jogdíjak egy részének a visszafizetését, ameny- nyiben a lehető legrövidebb időn belül nem javul a helyzet. Mexikóból a hangösszeköttetés napok óta rendszeresen akadozik, a legtöbb televíziós riporter — ha egyáltalán közvetíteni tud — hangja csak telefonon jut el hazájába. Az Európai Rádiós Szövet ség (EBU) spanyol szóvivője, Manuel Romero rendkívül keményen fogalmazott. — A sportközvetítések • történetének legnagyobb katasztrófája ez — mondta. — A mexikói televíziós társaságnak, a Te- lemexicónak a mundial kezdete óta nem sikerült megöl dania a megfelelő hangossze- köttetést Európával. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség 49 millió svájci frankért adta el a közvetítés jogát. Az egyezményben természetesen szerepelt az is hogy biztosítani kell a megfelelő technikai feltételeket, Buda környéki munkára, íoldnifrataü, földmérési. ügyintézői munkakörbe kdzep- va^y felsőfokú szakmai végzetisegge! ren- déiKezo muiiKatarsa- kat keresünk. Érdeklődni lehet 312-365 telefonon, vagy személyesen Bp. V., Gu- szev u. 25., IV. emv / MGM Diosdi Gyara felvételre keres: forgácsoló szakmunkasokat szerszámgépgyártó és gépbeállító munkakörbe, géplakatosokat lakatos és gépbeállító munkakörbe, elektroműszereszeket, női dolgozókat meó átvételi munkára, raktárost- (egy-két műszak), férfi és női betanított ínunkásokat, egy és két műszakos területre, gyors-gépírót, terv-statisztikust, bérelszámolót, elektro- üzemmérnököt (rh úrvezetői munkakörbe), gépészmérnököt (gépkarbantartás tervezésére) , szociálpolitikai Üj felvételes dolgozóink részére is biztosítunk : túlórázási, vgm-ben való részvételi lehetőségeket. Érdeklődni lehet 669-822 200-as mellék, vagy személyesen Diósd. Gyár u. 2. A gyár megközelíthető a BKV 13. sz., valamint a Volán Budapest, Kosztolányi Dezső tér— Érd között közlekedő autóbuszjárataival. „A” kategóriájú nagykereskedelmi vállalat Pénzügyi és Számvitel li Főiskolai vagy mérlegképes könyvelői oklevéllel és kereskedelmi gyakorlattal rendelkező munkatársat keres pénzügyi osztályvezetői munkakörbe. Jelentkezés: Valkó Tivadar köz- gazdasági főosztályvezetőnél. — Telefon: 112-246. ______ „A .” kategóriás nagykereskedelmi vállalat felvételre- keres az alábbi munkakörök betöltésére munkatársakat: Majakovszkij u.-i telepünkre: gyógyszertári asszisztens vagy drogista, férfi anyagmozgató, női raktári dolgozó. XIV: Telepes u. 106-112-be: gyógyszertári, asszisztens vagy drogista, férfi anyagmozgató, női raktári dolgozó. XI. Kőérbereki út 1037 hrsz: gyógyszertári asszisztens vagy drogista, férfi anyag- mozgató, női raktári* dolgozó, képesített targoncavezető. Jász u. 119-ben (XIII. kér*: férfi anyagmozgató. Érdeklődni lehet: Sztana János telepvezetőnél 226-038 vagy 225-460 telefon. _____ B, C kategóriával rendelkező fiatal, megbíz-, ható gk-vezető másodállást vállalna. Minden megoldás érdekel. Levélbeli megkeresést „Június” 122 384 jeligére kérem a Hírlapkiadó Vállalat ki- rendeltségére Cegléd, Teleki utca 30. Felvételre keresünk munkaerőt az alábbi munkakörbe, azonnali belépéssel „Barkas 1000” típusú gépkocsira gépkocsivezetőt, belvárosi szolgáltató vállalat, Bp. V., Münnich F. u. 30. _______ A Cement-» és Mészművek Váci Gyára (DCM) felvételt hirdet raktárvezetői munkakör betöltésére. Műszaki szakközépiskolai végzettséggel vagy műszaki technikusi oklevéllel rendelkezők jelentkezését várjuk. Szaktanfolyami vizsgával rendelkezők . előnyben. Jelentkezni személyesen vagy írásban. az igazgató gazdasági helyettesénél vagy a személyzeti és oktatási osztályvezetőnél lehet. ADÁSVÉTEL Lada 1300-as. 9 éves, jó állapotban, karosz- széria, motor teljesen felújítva. Érdeklődni a tel.: (26)-42-008, 9- 19 óra között. ; . Sí Ül LE M ÉN Y „A Pest Megyei Volán Vállalat építőipari részlegének szerződéses üzemeltetésére verseny ta rg v a Last hirdet. A , verseny tárgyalásig annak időpontját rírégéiözőeh legalább’ 8 nappal, írásban kell jelentkezni három hónapnál nem régebbi hatósági, erkölcsi bizonyítvány égóidéjü csattogásával.' A jelentkezőknek 40 000 Ft összegű óvadékot kell a vallatnál letértje, helyezni. A versenytárgyalás lefolyfá’íásóra ‘ a 'vállalat Budapest. V» kér. Bajcsy-sZilinszkv út 74. sz. főn- szinti helyiségében, közjegyző jelenlétében kerül sor. 1986. július 7-én 10.00 órakor. Az óvadék összegét a vállalat pénztárába fenti címen, munkanapokon 9—14 óra között lehet befizetni. További felvilágosítás a 320-340-es telefonszámon.” rsíisa gépkocsi és 500 kg-os utánfutó eladó. Vvartourg gépkocsit beszámítok. iMagyko- rös, Szivárvány u. 14. Eladó két szooa fürdőszobás, kertes családi ház. Cím: Nagykő^ rös, Kassai út lő sz. Érdeklődni: Ügyvédi munkaközösség. Dr. Gáspár Endre. Eladnám Székesfehérvártól 5 , km-re (zöldövezet), 2 szintes, 7 szobás. 2 család részére alkalmas családi házamat. * Fütött garázs, gazdasági épületek, állattartási lehetőség, nagy kert. Leveleket „Kitűnő közlekedés 83 099” jeligére a MAHIR Fejér m. Központba (Székesfehérvár. József Attila u. 9.) kérem. 2 szoba, összkomfortos szuterénctt, panorámás családi náz, 189. n.- öles telekkel eladó. Érdeklődni lehet szombat, vasárnap. Szabó, Érdliget, Tala- bor u. 191 Eladók 12 V-os tengő- fejes vattacukor-készítő gépek és megrendelhetők. Nyársapát, Posta u. 35, T.: 12. Eladó Nagykörösön 1 szoba-konyha mellék- épületes külön "bejáratú kertes félház. II. k. Mészáros János u. 20/a. m 600 négyszögöl zárt- kert eladó Hosszúhát dűlőben, Nagykőrös, TX V5H--nnvi 10- Kertes családi ház eladó. Nagykőrös, Tinódi u. 2. 11 éves Zsiguli, felújított karosszériával, egyedi, riasztóberendezéssel hatvanötezerért eladó. Háromötven- négy-nullaötvenháróm. Eladó NB-kereten 60 család méh. Nagykőrös, VIII. Kazinczy U. 30. Eladó Gárdonyban telefonos, 2.5 szobás, er- kélyes. összkomfortos öröklakás. Thermál- íürdő közel. Ár: 750 000 Ft -f- OTP. Balogh, Szabadság u. 30. 1/14. Tel: 530. Kertes családi ház eladó. Cegléd, Kálmán u. 6 szám. ________' Ha tvanban, a vasútállomáshoz^ > közeli ház, kb.. Q00 n.-öl esk értőéi eladó/ "ftölrmöczi, Mező Imre u. 6. I. 13. Tel.: 12-550. Budapesthez közel, kék busz vonalán, 4 szoba, komfortos, alápincézett. ipari árammal ellátott, kertes, családi ház eladó. Lakást, kisebb ingatlant, villannyal ellátott tanyát beszámítok, Irányár: 1100 ooo Ft 4- 80 ezer Ft OTP Cím: Szigethalom, Móra Ferenc u. 2/a, 2315, Mesics János. Évi 28 napos üdülő- használati jogú üdülő építését szervezi a Hegyvidék Üdülőszövetkezet Sopronban, Harkányban, Mátra- szentimrén. Cím: Hegyvidék. Budapest, 114. Pf. 380, 1536. Üj Simson eladó, Gödöllő, Mátyás K. u. 32- Eladó sürgősen Monor ri-erdőn 900 négyszög- öles telek megosztva is. Igen jó helyen, gazdálkodási, víkende- zési célra is megfelel. Érdeklődni: * Monor, Ady u. n. _________ Ce gléd, Teleki utca 36. szám alatti, három szoba összkomfortos, központi fűtésű, melléképületekből álló Családi ház„ 199 négyszögöl földterülettel, beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Cegléd, Fáy András u. IV. ép. 5. szám. Az E5-ÖS főútvonal, 49. km-énél, melegkonyhás vendéglő* külön söntéssel, nyugdíjazás miatt eladó. Érdeklődni a helyszínen, hétfőtől, péntekig, 7—16 óra között. Pihenő vendéglő, Her- nád. Váradi teleo 103Öröklakás eladó Cegléden, 450 ezer kp. -4- OTP. Telefon: 10-244. Eladó lakható, nagy tanya, 1200 n.-öl területtel ebből 800 négyszögöl szőlő. Köves úttól 400 méterre. — Érdeklődni lebet: Cegléd, Szálkái István utca 5 szám alatt. Egy S 51-es, N-es Simson eladó, Cegléd. Szálkái István utca 29. ?700. Gödöllőn, a Balogh Adám utcában 270 n öles lakótelek, olcsón eladó. — Érdeklődni: hétfő, kedd; esti törtökön a gödöllői ügyvédi munkaközösségiben (telefon: (06)28- 10-884, dr. Weinzierl T^riás (igyy é d^_ Megkímélt, friss műszakival* 1000-as LADA eladó. Érdeklődni, 15 órától: (27)-13- 095-ös telefonszámon. Házrész eladó: Vác, Ady Endre sétány 4! (Seresék). Érdeklődni: 17 órától. ______ Vá cott, Dunához közel, háromszobás családi ház eladó. Telefon (18 órától): (21)- 11-030 (Szilágyiné). Rákospalota kertvárosban (XV. kér.), háromemeletes házban OTP-öröklakás eladó. Egy szoba, három fél szoba. 892785, este. -______~ El adó 52 négyzetméteres öröklakás (2 szoba összkomfort) 4- garázs, Ecser, Ady E. u. 4/B. III. em. l. Érdeklődni: Monori ÜMK, dr Mazur. Eladó 1 db jó állapotban levő 442-eS kis -bálázó. Érdeklődni lehet: Abony, Baros Gábor út 12. 2740.________________ Há z eladó. Hernád, Fő u. 71. sz alatt, Bp- től 50 km-re Két szoba, konyha, mellék- helyiségek 600 n.-öles telekkel, melyben szol. lő gyümölcsös és kert található. Érdeklődni lehet: Bartáh Antalné, Hernád, Fő u. 108 A alatt, mindennap, dél- után 16 óra után. Sürgősen eladó 2 szobás családi ház melléképülettel. 400 négyszögöl telken. Cím: Tiszakécske, Tiszabög 166. Terjéki, (Av szolnoki mű út mellett). VEGYES Mindennemű építőanyag, nyílászáró szerkezetek, früdőszo- btai berendezései«, ^csémpe, mettlachi éí> inas ' tíurkolólapo’ft: nagy választékba if. Iparművészeti csempék — mintapéldány .alapján — a helyszínen megrendelhetők. Építő és asztalosminő- ségű faáru kapható. Várhidiné, Rákoscsa- bá, Péceli út 155. Telefon: 486-440. Kiadó 3 helyiségből álló, kisebb javításra szoruló lakrész 2 évre. Monor, Vörös Hadsereg u. 13.____________ Eg y db. kétéves heréit nagy szamár, kocsival együtt eladó, Monor, Kisfaludy u. 28. Reluxa nagy színválasztékból, minitokos redőny, redőny cseréje. Pontosan, garanciával. 461-481. Bakos, Budapest, Rákóczi u. 1. 1188. _ _ Mixerbetön-szállítás magánépítkezők és közű letek részére. Fuvarmegrendelés: 844- 965. RELUXA MINIRE DÖNY Vizes házak, nedves épületek utólagos szigetelése, gyorsan, olcsón, garanciával. — Tel.: 134-975. Bodorkos Károly, Bp^ Fazekas u. 8. 1027. Bedolgozókat foglalkoztatunk hosszú távon kiemelt fizetési feltételek mellett. — MunkaeÚátottság szükséges. Indulásra anyagot, hitelt biztosítunk. „ÁFÉSZ PMH" jeligére a Budapest-Mátyásföldem 160 nm-es telephelyünk használati jogát végleg átadjuk. Érdeklődés: a Haladás Cipőipari Szövetkezet elnökénél, 571302.____ ___________ Eg y pár, négyéves, sodrott kamea szerszámmal. kocsival eladó. Érdeklődni lehet:. Magyari; Isa- szpg. Dobó út 31. A tápiőbicskei Április 4. Mgtsz, bérbe adja Budapesttől, 50 km-re,- Tápióságon lev,őv 600 nm alapterületű. forgácsoló műhelyét. gépekkel vagy anélkül, esetleg megosztva, a hozzá tartozó irodával., és szociális helyiségekkel együtt. Kb. 200 kvA villamos teljesítmény áll rendelkezésre, — Érdeklődői lehet személyesen a helyszínen, illetve Tápióság 7., valamint Budapést, 214-004 és 229-854 te- iefókon.