Pest Megyei Hírlap, 1986. június (30. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-04 / 130. szám

8 &xrtsm 1986. JÚNIUS 4., SZERDA IltEK MA: 1986. június 4. Szer­KITÜNTETÉS , Az Elnöki Tanács dr. Hu­2Ó85 órakor ’ 3 ö " tás Imre egészségügyi mi­oraKor. nisztériumi államtitkárnak ki­A Hold kél 3.04 — nyugszik emelkedő munkássága elis- 17.44 órakor. méréséként, 60. születésnapja MVTttT. ifATnVi'i ■»"« v'H alkalmából a Szocialista Ma- B » V1111 * .» I?»•» aiia>■ gyarországért Érdemrend ki­Rövidebb-hosszabb időre tüntetést adományozta. A ki- mindenütt kisüt a nap. A vál- tüntetést Csehák Judit, a Mi- tozó irányú, majd délnyugati nisztertanács elnökhelyettese szél délutántól egyre clénkebb adta át. lesz. Kissé melegszik az idő. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 20 és 25 fok között alakul. ?m w .*■-* >í Ä " «j — Várják a tanulókat. Ke­vés a gépi forgácsoló szakmát választó fiatal a megyében. A Csepel Autógyár hatvan, a Pestvidéki Gépgyár és a SZIMFI tíz-tíz tanulót tudna foglalkoztatni, évente azonban mindössze két-három gyerek jelentkezik e szakmára a 208-as Szakközép- és Szak­munkásképző Iskolába. — Könyvheti dedikálás. Ma, szerdán délután 4 órakor a nagykátai könyvtárban Bá­ránykát hoztunk című könyvét dedikálja Ofella Sándor, a tá- piószecsői művelődési ház nyugdíjas igazgatója. — Gépesítés. A gödöllői MÉM Műszaki Intézet tovább­képző irodája június 5-re hívta meg a mezőgazdasági nagyüzemek gépészeti szakem­bereit. A tanácskozás aktua­litását mi sem bizonyítja job­ban, mint az aratásra való felkészülés. Sző esik majd a korszerű alkatrész-felújítási módszerekről és a mezőgazda- sági üzemekben használatos Agrinfo számítógépes eljárás­ról. LUKACS GYÖRGY TIZENÖT ÉVE halt meg Lukács György (1885—1971) kétszeres Kossuth- díjas filozófus, esztéta, egye­temi professzor, a Magyar Tu­dományos Akadémia tagja. Első cikkeit még gimnazis­ta korában adta közre folyó­iratokban, s 1908-ban Kolozs­váron szerzett jogi doktorá­tust. Számos kritikát és esz- szet írt, melyek nagyrészt a Nyugatban láttak napvilágot. Érdeklődését a fennálló rend etikai elutasítása mindinkább a marxizmus felé fordította, s 1318 decemberében belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába. 1919 februárjától a Vörös Újság egyik szerkesztő­je, a Tanácsköztársaság kikiál­tásakor közoktatásügyi nép­biztos-helyettes, majd június­tól népbiztos. A Tanácsköz­társaság megdöntése után a letartóztatás közvetlenül fe­nyegető veszélye elől sikerült Bécsbe menekülnie, ahol tag­ja lett a párt ideiglenes köz­ponti bizottságának. Később a Szovjetunióban élt és alkotott. A felszabadulás után haza­tért és sokat tett azért, hogy a magyar értelmiség megis­merkedjék a marxizmus esz­méivel. Politikai tevékenysé­gében követett el hibákat, de elvhűségéhez nem férhetett kétség. Elméleti tevékenysége egyébként nemzetközileg is is­mertté tette nevét. Halála után a Kerepesi temető munkás- mozgalmi panteonjában temet­ték el. Autóbusz-különjáratok a botanikus kertbe Vácrátóti nyári esték Vácrátót ezen a nyáron is várja a komoly zene kedve­lőit. A szép muzsikához mél­tó természeti környezetben, a Magyar Tudományos Akadé­mia botanikus kertjében csen­dül fel július 12-én este 7 órakor Vivaldi h-moll szim­fóniája, Corelli g-moll con­certo grosso-ja, s Mozart ko­ronázási miséje, a debreceni MÁV Filharmonikus. Zenekar és a debreceni Kodály-kórus előadásában. Közreműködik; Andor Éva, Varga Magda és Köröndi György. Az Országos Filharmónia estjeinek sorában a következő a Liszt Ferenc Kamarazene- kar július 19-én este 7 órakor kezdődő műsora: Mozart- és Rossini-művek hangzanak el. Augusztus 2-án a Magyar Állami Hangversenyzenekar következik a rangos szerep­lők sorában. A karmester Kó- rodi András. Zongorán közre­működik Németiig Attila. A közönség ebből az alkalomból is Mozart-műveket hallhat. Rossz idő esetén mindegyik előadásra egy nappal később kerül sor. A Dunatours ide­Bejelentések a postarablókról IVagy erőkkel nyomoznak — Nagy erőkkel folyik a nyomozás a postarablók után — hangsúlyozta tegnapi sajtó­tájékoztatóján dr. Láposi Lő rinc rendőr alezredes, az ORFK bűnüldözési osztályá­nak életvédelmi alosztályveze­tője. Pozsony—Moszkva Szomszédaink tévéiből A Rákosmezeje Termelőszö­vetkezet az Energetikai Fej­lesztő Irodával közösen spe­ciális hűtőrendszer gyártását kezdte meg 6000 kalóriás hű­tőgépekhez. Ennek lényege, hogy az eddig a hűtés közben keletkezett hőt nem haszno­sították, de az új típusú hűtő­rendszer segítségével 40—50 fo­kos meleg vizet állítanak elő, amelyet felhasználhatnak. Ké­pünkön Pillér Vilmos a null­széria egyik darabjára vág me­netet. (Barcza Zsolt felvétele) POZSONYI TV 18.40: Vietnam múltja és jelene. Dokumentumműsor. 1. rész 19.30: Tv-híradó 20.00: Zenés, szórakoztató műsor 21.20: Motorsztori. Francia tévé- fűm 2. MŰSOR 16.40: Viharos éjszaka. Magyar tévéfilm gyerekeknek 20.00: Labdarúgó vb: NSZK— Uruguay mérkőzés 22.15: Labdarúgó vb: Portugália —Anglia mérkőzés, felvé­telről A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL Magyar Idő szerinti 6.00: Híradó 6.40: Világutazók klubja 7.40: Labdarúgó vb: Portugália— Anglia 9.10: Hírek 12.30: Hírek 12.50: Dokumentumfilm 13.10: Tudósítóink jelentik 13.40: A tőr. i. rész 15.00: Hírek 15.05: Rajzfilm 15.50: Dokumentumfilm 16.00: Labdarúgó vb: Portugália— Anglia. A szünetben: Kite­kintés a világra Pv 17.45: Hírek 17.50: FiLmkoncert 19.00: Híradó 19.40: Labdarúgó vb naplója 20.00: Labdarúgó vb: NSZK— Uruguay. A szünetben: Vi­lághíradó 21.45: A balti országok kerékpár- versenye 22.00: A veszélyes vonalnál 23.31: Hírek 23.36: Giselle. Balett HÁDIÓES XV MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! Zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.15: Kulturális programok 8.20: Eco-mix 8.50: Kis magyar néprajz 8.55: Nótacsokor 10.00: Hírek. Időjárás 10.05: íróvá avatnak 10.43: Mi ez a gyönyörű? 10.57: Világhírű előadóművészek 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv 13.00: A Bartók vonósnégyes fel­vételei 14.00: Hírek. Időjárás 14.09: A magyar széppróza száza­dai 14.25: Operaslágerek 15.00: A Népzenei Hangos Üjság melléklete 16.00: Hírek. Időjárás 16.05: MR 10—14 17.00: Fűtől fáig 17.25: A szép Heléna 18.02: Kritikusok fóruma 18.15: Hol volt, hol nem volt..« 18.25: Könyvajánlat 18.30: Esti magazin 19.15: Mundial »86 19.25: Az utolsó karácsony 20.25: Rapszódia József Attiláról 20.30: Epizódok a Népopera tör­ténetéből 21.30: Szintézis 22.00: Hírek. Időjárás 22.15: Tíz perc külpolitika 22.25: Mundial »86 22.40: Szilikózis volt, van és saj­nos lesz is 22.55: Schubert: Miriam diadal­éneke 23.15: Csembalóművészek 24.00: Hírek. Időjárás 0.10: Himnusz 0.15: Éjfél után PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Idősebbek hullámhosszán 8.50: Tíz perc külpolitika 9.00: Hírek. Időjárás. Útközben 9.05: Napközben 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Lehoczky Éva operettfel­vételei 12.25: Útikalauz üdülőknek 12.30: Verbunkosok, katonadalok 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben 13.10: A tegnap slágereiből 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Sokféle 15.00: Hírek. Időjárás. Útközben 15.05: Zeneiskolásoknak 13.25: Slágerfilmek — filmslágerek 16.05: Jean-Michel Jarre Rendez­vous nagylemeze 16.45: Diákfoci 17.00: Hírek. Időjárás. Útközben 17.08: Drosztmér István dalaiból 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Ritmus! 19.00: Hírek. Időjárás. Útközben 19.05: Zenés játékokból 20.05: Rockföldről érkezett 20.50: Gróf Teleki Samu nyomá­ban 21.00: Hírek. Időjárás. Útközben 21.03: Nemzedékek *• 22.00: Az élő népdal 22.10: Szimfonikus táncok 22.30: Deák Tamás szerzeményei­ből 23.00: Hírek. Időjárás 23.15: Sporthírek 23.20: Válogatott felvételek 0.15: Éjfél után! 3. MŰSOR 9.00: Hírek. Időjárás 9.05: Kiállítótermek programja 9.08: Schönberg: Mózes és Áron 10.51: Szokolay Sándor népdalfel­dolgozásaiból 11.20: Pillanatkép 11.25: Dzsesszarchfvum 12.00: Zenekari muzsika 13.00: Hírek. Időjárás 13.05: Szonda 13.35: Dostal operettjeiből 14.02: Rézfúvós kamarazene 14.25: Magnósok, figyelem! 13.05: Aranykezű mesterek 15.25: Operába hívogató 15.55: Kórusfelvételek 16.28: Szimfonikus zene 17.26: A Tavaszi Fesztivál hang­versenyeiből 18.30: V materinskom jazyku 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Kórusok, hangszerszólók 19.35: A Magyar Állami Hang­versenyzenekar hangverse­nye 20.30: Külföldi tudósoké a szó 20.45: Gyümölcsoltó 21.30: Operaegyüttesek 22.10: Modern írók portréi 22.30: Perspektívák 23.30: Hírek. Időjárás TELEVÍZIÓ 8.25: Tévétorna 8.30: Delta (ism.) 8.55: Stúdió »86 (ism.) 9.40: „Szia, Mami!»» 10.10: Törvénysértők 11.40: Képújság 16.05: Hírek 16.10: A nyelv világa 16.50: Betűreklám 16.55: Telesport 17.55: Diagnózis 18.15: Képújság 18.20: Finom angol módra 18.50: Közönségszolgálat 18.55: Reklám 19.05: Té vétó ma 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 1. 19.50: Labdarúgó -világbajnokság: Uruguay—NSZK 21.50: Betűreklám 21.55: Szurkolók 23.00: Híradó 3. 23.10: Beszélgetés Palánkay Klárá­val 23.50: Labdarúgó-világbajnokság: Skócia—Dánia 1.50: Himnusz 2. MŰSOR 17.28: Műsorismertetés 17.30: Képújság 17.35: Gyalogbéka 18.40: Moszkva. Rövidfilm 18.55: Szünet 19.00: Nas Ekran 19.20: Beethoven: G-dúr hármas­verseny 20.00: Hadsereg a sírban 20.30: Bronx, a tűzvészek után 21.10: Híradó 2. 21.30: Egészségünkért! 21.45: 2000-ben gondolkodni. Ma­gyar-szovjet gazdasági kap­csolatok 22.15: Képújság Mint az újságokban megje­lent rendőrségi felhívás kö­zölte: május 30-án, pénteken este 19 órakor két ismeretlen férfi kirabolta a fővárosi Di­mitrov téri 56-os számú pos­tahivatalt, majd két és fél millió forinttal elmenekült. Dr. Láposi Lőrinc elmondta, hogy a rablótámadás három­három és fél perc alatt zajlott le, és a hívásra röviddel ez­után a rendőrök a helyszínre érkezték. Az említett napon 19 óra­kor, a szokásnak megfelelően az egyik postaalkalmazott, Kecskés Károly be akarta zárni a hivatalt. Ekkor két fiatalember ellökte őt, és a magasabbik, aki szemüveget viselt, lépett be először a he­lyiségbe. Az alacsonyabb férfi dulakodás közben késsel a vállán megsebesítette Kecskés Károlyt. A támadók így jutottak be a helyiségbe, ahol nyolc dol­gozó — közülük hatan nők — tartózkodott. Szabó József próbálta megakadályozni, hogy á pénztárba bejuthassa­nak, de az üvegajtót betörve bejutottak. Demek Judit pénz­táros ‘bekapcsolta a riasztó- berendezést, ám a támadók néhány másodperc után leállí­tották, majd a zsákmányolt 2 és fél millió forinttal — mely mintegy tízkilós csomag volt — elmenekültek. Azóta éjjel-nappal folyik a nyomozás a tettesek kézrekerí- tésére. A lakosságtól nagyon sok bejelentés érkezett, melye­ket ellenőriznek. A személy­leírások alapján‘elkészültek a mozaikképek. A magasabbik, napszemüveges férfiról közre­adott mozaikkép, a szakértők véleménye szerint 90 százalé­kig pontos. genforgalmi hivatal az elő­adások napján 17 órakor kü­lönjáratú autóbuszokat is in­dít Budapestről, a Bazilika elől. A járatokra az autó­buszokon kívül, a Dunatours főirodáján, a hangverseny-be­lépőkkel együtt is lehet je­gyet váltani. A vidéki állo­mások közül a Volán váci üzemigazgatósága indít jára­tokat az előadás napján 17 óra 30 perckor a váci vasút­állomás elől. Miír az idén Erdei lovastaxi Gemencen a vendégek ezen­túl nemcsak kisvasúttal szel­hetik át az erdőt, hanem fel­kereshetik gyalogosan, lóháton, sőt a lovastaxinak nevezett könnyű fogaton is. Az erdőből száz hektárnyit látogathatnak a kirándulók. Ez a terület ugyanolyan vadak lakta, hábo­rítatlan erdőség, mint a húsz­ezer hektáros ősrengeteg többi része, csupán sétautakat alakí­tottak ki bejárásának meg­könnyítésére. Melegebb van a szobában Ha jó helyen áll a kályha Az Építéstudományi Intézet szentendrei ' mikroklíma-vizs­gáló laboratóriumában szá­mos kísérletet folytatnak, an­nak vizsgálatára, hogy a kü­lönböző környezeti folyamatok miként hatnak az ember hő­érzetére. Az élő modellekkel folytatott kísérletek arra az eredményre vezettek, hogy a kályhák elhelyezésének mód­ja, valamint a helyiségek bel­ső elrendezése, a légmozgás iránya, az ajtók és ablakok helyének megválasztása je­lentősen befolyásolja az em­ber hőérzetét. Mindezek a fel­ismerések nagy segítséget nyújtanak a tervezőknek, hogy miként lehet azonos fűtőbe­rendezések felhasználásával jelentős hőenergiát megtaka­rítani. A vizsgálatok tapasztalatai felkeltették az ENSZ Ipar- fejlesztési Szervezetének a fi­gyelmét is. Kapcsolatot te­remtettek az ÉTI laborató­riumával, hogy svéd szak­emberekkel együttműködve — mint már megírtuk — kü­lönböző műszerekkel felsze­relt, úgynevezett műembere­ken végezzék el a hőérzékelő vizsgálatokat. Ily módon az élő emberekkel végzett vizs­gálatok szubjektív, érzelmi hatásai kiküszöbölhetők, s a nyert értékek még pontosab­bak. A műemberrel végzett első kísérletek során azt vizsgál­ták, hogy miként változik meg az ember hőérzete, ha az adott helyiség külső falát sugár- zás-visszaverő anyaggal fedik. A rendelkezésre álló adatok tudományos feldolgozása után sor kerülhet a tapasztalatok gyakorlati hasznosítására, az energiatakarékosság szolgála­tában. K. Z. Vegyes vállalat alakult Hazai tetőtéri ahlakok Korszerű tetőtéri ablakok hazai gyártására vegyes vál­lalatot alapított a fertődi Építőipari Szövetkezet és a dán V. Kann Rasmussen In- dustrí szerkezetgyártó cég. Az épületek tetőterének be­építésére eddig is sok ezer ilyen ablakot szállított Ma­gyarországra a dán Velux cég. A hazai gyártás tehát importot pótol. Az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztérium felmé­rése szerint a műszakilag ar­ra alkalmas tetőterek beépí­tésével nyert helyiségek lé­tesítése általában 40 Száza­lékkal olcsóbb, mint ha tel­jesen új' szerkezetekből újon­nan építenék. A dán gyártá­si eljárás szerint készülő te­tőtéri ablakok korszerű szer­kezeté jól' megfelel a beépí­tés műszaki követelményei-1 nek. A fakeretű ablakot kí­vülről eloxált alumíniumle­mez borítja, s a bukóablak­szárny hőszigetelt üvege, va­lamint az illesztési hézagok szigetelése is azt szolgálja, hogy jói .ellenálljon az időjá­rás viszontagságainak. Növekszik a szelvényforgalom Mind több totózó-lottózó Az Országos Takarékpénz­tár adatai szerint, a lakosság takarékbetétekben elhelyezett pénze április 30-án 253,3 mil­liárd forintot tett ki, az év elejétől 9,1 milliárd forinttal növekedett. Ugyanebben az időszakban 100 forint pénz­bevételből havonta átlagosan 4,43 forintot helyeztek el a takarékban, szemben az el­múlt évi 3,84 forinttal. Vál­tozatlanul a legnépszerűbbek a magasabb kamatozású beté­tek, valamint a gépk-ocsi- nyeremény-betétkönyvek. A lakosságnak nyújtott hi­Figyelmetlenség az utakon Halaira gázolta az autó Nem adott elsőbbséget. Ül­lőn Gér Sándorné 27 éves ke­rékpáros nem adta meg az elsőbbséget egy személyautó­nak, mellyel összeütközve megsérült. Karambol. Csemőn Dombos Endre 41 éves erdész személy- gépkocsijával összeütközött Juhász Ernő 19 éves villany- szerelő, motorkerékpárossal, aki megsérült. Elé lépett. Tahi tót falun egy személygépkocsi elütötte Szabó László 35 éves segédmunkást, aki a helyszínen meghalt. A gyalogos figyelmetlenül lé­pett az úttestre. Vigyázatlanul. Szentmárton- kátán Nagyváthy János 22 éves betanított munkás sze­mélygépkocsival nem adott elsőbbséget egy másik sze­mélyautónak. Az összeütkö­zésnél utasa, Bugyi László 23 éves alkalmi munkás meg­sérült. Nekiment a teherautónak. Nagymaroson Varga János 29 éves matróz, segédmotoros kerékpárjával ittasan egy te­herautónak ütközött és súlyo­san megsérült. A rendőrség tovább vizs­gálja a balesetek körülmé­nyeit. telek állománya az év első négy hónapjában 7,1 milliárd forinttal emelkedett, s április végén meghaladta a 211,7 mil­liárd forintot. A termelési hitelek közül változatlanul a mezőgazdasági kölcsönök iránt élénk az ér­deklődés. Az év első négy hó­napjában 60 300-an vették igénybe ezt a lehetőséget, összesen 1,1 milliárd forint értékben. Az egyéni és társas vállálkozásokat a pénzintéze­tek 2300 esetben, összesen 230 millió forinttal támogatták. Január elejétől április vé­géig 442 millió totó- és lottó- szelvényt értékesítettek. Totó- szelvényekből 26, lottószelvé­nyekből 7 százalékkal több kelt el, mint tavaly ilyenkor. AUTÓSORSZAMOK A FŐVÁROSBAN Trabant Limousine Hycomat Trabant Hycomat Combi Trabant Limousine Trabant Combi Wartburg Standard Wartburg Special Wartburg Speciál, tolótetős Wartburg Tourist Skoda 105 S Skoda 120 L Skoda 120 GLS Lada 1200 Lada 1300 S Lada 1500 Lada Combi Moszkvics Polski Fiat 126 P FSO (Polski Fiat) 1300 Dacia Limousine Dacia Combi Zastava 332 96 3 340 14 696 34 27 508 5 981 275 10 674 21 341 1 441 41 513 16 849 14 753 7 359 14 093 26 874 5 410 38 546 227 12 928 prCT MFRVFI HÍPI AP A..Magyar szocialista Munkáspárt -pest Megyei Bizottsága és a Pest Megyei Tanács lapja. Megjelenik- vasárnap kivételivel - naponta. - Főszerkesztő- Säg! Ágnes. ­rtO lYILUI LI lllllLnr Foszerkeszto-helyettes: Arkus István es Mészáros Janos. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi B. u. 6. POSTACÍM: BUDAPEST PF 311 IRANYlTOSZAM- ítis — Kiadta » __________________________________ Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre vezérigazgató. _ A szerkesztőség és a kiadóhivásd közpomí^telefonja 343-100 és 336-130 ­— Szerkesztőségi titkárság: 335-365. FIÖKSZERKESZTÖSÉGEINK: CEGLÉDI HÍRLAP, Cegléd, Kossuth tér 1., Pf. 19. 2701 Telefon- 11-100 - ÉRDI HÍRLAPÉrd - Fnvels u 1—V HÍRLAP, Gödöllő, szabadság út-2. Pf. 14. 2100. Telefon: 20-796, MONORI HÍRLAP, Monor, Kossuth u. 71. Pf. 51.2201. Telefon: 157. - «NAGYKŐRÖSI HÍRLAP ’ Nagykőrös Hősök te HÍRLAP. Vác. Lenin Út 45. Pf. 32’. 2601. Telefon: 10-095-, — A lanot előállítja a Szikra lAnnvnmita .7—.V „ _ °SOK " •melon: 45-352. gödöllői . 275». »Telefon: 398. — VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin út 45. Pf. 32. 2601. Telefon: 10-095-, Előfizethető bármely hlrlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a pc vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96 162 pénzfcrgal-mi 25-8,— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,— Ft, — ISSN 01.33—r>«ro „„ ISSN 0133—8651 ikonon Hírlap), ISSN 0X33—2703 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN

Next

/
Oldalképek
Tartalom