Pest Megyei Hírlap, 1986. június (30. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-21 / 145. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 145. SZÁM 1986. JÚNIUS 21. SZOMBAT Kornél arcán nyoma sincs az izgalomnak. Fehér úttörő­ingén még nem ütött át a veríték, pedig átkozottul süt a nap. Odakinn megkezdődik a közveszélyes napfürdő miatt ezúttal a szokásosnál is rövidebbre szabott tanévzáró ünnepély. Kornél nem áltatja magát. — A biosszal, azzal lesz va­lami nagy baj. Sejtését iga­zolni itt az alkalom, felütjük a bizonyítványt. — Erre számítottál? — Igen, nagyjából erre. A sok kettesre. — És ... — Az elégtelenre is bioló­giából. — Kit okolsz miatta? — Magamat is. ' — Nehéz a biológia? — Hát... Van egy csomó kifejezés benne, amit nem tudok megjegyezni. — A szakkifejezésekre gon­dolsz? — Igen. Meg aztán hiába tanulom meg otthon az egész leckét elejétől a végéig, mire az iskolába érek, már csak a közepe jut eszembe. Így va­gyok a történelemmel is. A tanár olyasmiket kérdez, ami nincs benne az anyagban. Illetve benne van az, csak nem úgy. — Év végén talán lehetett volna javítani. Megpróbáltad? — Persze, kerestem egy jó ideig a tanárt, de nem talál­tam meg. — Otthon hogyan magyará­zod meg a bizonyítványt? — Már tudják. — Akkor azt hiszem, idén elmarad a jutalom. — Á, ez nálunk máskor szokás. Mondjuk, elmé­sem gyünk egy cukrászdába, de más nem szokás. — Naponta mennyi időt töltesz a tankönyvek mellett? — Ügy egy órát. — Esetleg a biológiára mégiscsak többet kellene for­dítani. — Az se jó, mert így a többi tantárgyból maradnék le. — Van valami akadálya annak, hogy otthon nyugod­tan tanulj? — Nem, nincs semmi. A testvérem a konyhában, én a szobában, vagy fordítva. — Hogyan telik majd a nyár? — Először a Balatonra megyek két hétre, azután meg dolgozni. Csak azt sajnálom, hogy ezt meg kell szakítani, mert jön a pótvizsga. — Illetve előbb a fölkészü­lés. 2—3 hét? — Dehogyis, több. Legalább másfél hónap. Az egész hete­dik osztályos anyagot át kell nézni. — Szabadidődben mit csi­nálsz szívesen? Focizol? — Á, csak ritkán. Az álla­tokat szeretem, van egy papa­gájom. Megcsinálok otthon mindent, fizikai munkát is. Na 'nem ilyet, hogy mosoga­tás ... — Könyvek? — Nem, azt nem szeretem. Inkább a filmet. A krimiket meg az olyanokat, mint a Csillagok háborúja. — Melyik a legjobb krimi mostanában? — A Hutchky és Stark. — A Starsky és Hutch? — Igen, az. — Egyáltalán nem olvasol? — De, képregényeket. Min­dent, amiben képek vannak. Ceglédi VSE—Egri Vízmű 15-14 (2-2, 2-3, 5-3, 6-6) Cegléd, 200 néző. Vezette: Csillag, Kemény. CVSE: Könyesnyá, Beck, Lő- rincz, Pap, Bóbis, Kelemen, Ungvári, Béres, Kiss, Tóth, Lakatos, Ócsai, Sipőcz. Edző: Czigány Károly. Góllövök: Kelemen (5), Bó­bis (3), Pap (2), Lőrincz (2), Ungvári, Tóth, Kiss. Óriási küzdelmet hozott a két vidéki csapat rangadója. Az első két játékrészben vé­gig a vendégek vezettek. Ek­kor következett — mint mos­tanában oly sokszor — a min­dent elsöprő harmadik ne­gyed. A ceglédiek a maguk javára fordították az ered­ményt, az utolsó játékrészben pedig gólszüret volt. A min­dent eldöntő 15. gólt a mér­kőzés lefújása előtt 2 másod­perccel szerezte meg Kelemen. Ezen a találkozón a ceglé­diek nem mutattak sziporká­zó játékot, ami azonban fon­tos, hogy a küzdeni tudás is­mét — immár a hetedik al­kalommal, megszakítás nél­kül — két ponthoz juttatta a csapatot. A rendkívül sok gól (29) a megszokottnál gyen­gébb kapus teljesítményének volt betudható. A CVSE újabb győzelmével a bajnokság 3. helyére került. A következő mérkőzés szom­baton Csongrádon lesz, a szen­tesi játékosokkal megerősített hazaiak ellen. Forró percek várnak a ceglédiekre, hiszen bajnoki mérkőzésen még soha sem sikerült elhozni a két pontot onnan. Úttörő I./B Cegléd—Spartacus 5-5 (1-1, 1-2, 2-0, 1-2) Cegléd: Farkas, Bende, Sin- dely, Dóczi, Kolozsvári, Ve­res, Pető, Mohos I., Kónya, Szebenyi, Pákozdi, Borsos. Edző: Pákozdi József. Góllövők: Kolozsvári (3), Sindely, Veres. Cegléd—FTC 7-4 (2-1, 2-1, 2-1 1-1) Góllövők: Veres (3), Bende (2), Kolozsvári, Pető. Mindkét mérkőzésen reme­kül játszott a csapat. Ez a baj­noki három pont óriási telje­sítménynek számít, hiszen a jónevű fővárosi csapatok el­len úgy játszott végig a csa­pat, hogy a kapuban me­zőnyjátékos állt. Jók: az egész csapat, amely a tavaszi idényt a nyolcadik helyen zárta. Úttörő II./B Cegléd—Ü. Dózsa II. 11-5 (2-1, 4-2, 3-1, 2-1) Cegléd: Tóth, Dóczi II., Kó­nya, Szebenyi, Borsos, Csiz- már, Koch. Csere: Mohos T. Edző: Pákozdi József. Góllövők: Kónya (5), Szebe­nyi (4), Borsos, Csizmár. A tartalékos ceglédi csapat remek játékkal győzte le az Ű. Dózsa csapatát. Jók: Kónya, Szebenyi, Bor­sos, Tóth. Beck Mihály — A barátaid mit szólnak az elégtelenhez? — Nincs sok barátom. Az egyik éppen most hagyott el. — Ezt hogyan érted? Elköl­tözött? — Dehogyis, csak nem fo­gadta a köszönésemet. — Miért? — Nem tudom. Lehet, .hogy azért, mert megbuktam. — Megkérdezted? — Nem. Nekem elég, hogy elfordította a fejét. — Hogyan tovább, ha vég­zet az iskolában? — Kőműves szeretnék len­ni. Nemrég voltam egy orvosi vizsgálaton, mondták, hogy magas a vérnyomásom, lehet, hogy szédülnék a magasban. De azért még nem tettem le róla. V. s. A ceglédi Kossuth tér,a tör­ténelmi városmag központja Máig ott állnak a település legöregebb épületei; paraszt- barokk kerítésével a plébánia, s az annál fiatalabb, a gótikus régi helyén 1825-ben felépült klasszicista stílusú, homlokzati középtornyos katolikus temp­lom. Homályossy (Tünkéi) Fe­renc szolnoki kamarai építész tervei szerint épült. A krónikák szerint 1921-ben kigyulladt, de idejében elol­tották. 1944. november 3-án megsérült a tornya, amelyet az 1960-as évek végén újjá­építettek. Körerkélye egészen az 1930-as évekig a tűzőrség megfigyelőhelye volt, ahonnan a bakterok körbejárva kürt­szóval jelezték az idő múlását. Városképi jelentőségű A Kossuth tér középületei közül az elmúlt években elő­ször a városháza eklektikus tömbje kapott új ruhát, majd a bíróság szépült meg. Jelen­leg a Kossuth Művelődési Központ megújításán dolgoz­nak a kőművesek, továbbá a tavasz folyamán felállványoz­ták a tér középpontjában álló templomot, egészen a torony- sisak csúcsáig. Azóta is szor­galmas munkával halad a re­noválás. A városközpont szépítését szolgáló munkáról Kiszel Mi­hály esperes-plébános elmon­dotta, hogy a városi tanács és igyiitt, egymásért Ha jól is érzik magukat A városi tanács végrehajtó bizottsága mellett működő ci­gány koordinációs bizottság létrehozta az Együtt egymá­sért ceglédi cigányklubot. Ifjú titánok játszanak az asztalifocival, ördöngősen for­gatják a bábukat, a labda szédületesen vágódik ide-oda. Amott a játékautomatánál, harminc körüli férfiak lénye­gesen nyugodtabb tempóval bűvölik a flippert. Közben persze jólesik egy-egy korty hideg sör. Jobbra két srác áhítattal koncentrál, hogy ne fogjon ki rajtuk az ügyességi játékszerkentyű. A nagyterem­ből éles gitárhangok hallat­szanak, feszes ritmusú dallam verődik a falakhoz. Egyre többen szállingóznak be. Le­ülnek két oldalt a székekre. Érdeklődve figyelik a tánco­sokat, s olykor tapssal kísérik a produkciójukat. — Gyerekek, álljatok meg egy pillanatra! — szól egy kemény hang, és hirtelen csend lesz. — Nagyon figyel­jétek azt, amit a Laci tanít nektek. Nem bánom, de úgy igyekezzetek, hogy két hónap múlva fel kell lépnetek. Meg­teremtem a szereplésre a le­hetőséget. Vegyétek ki a szá­tokból a rágógumit! így nem beszélünk és nem táncolunk. (Ketten-hárman eltűnnek pár másodpercre, aztán sietnek vissza). Tessék, mehet tovább a gyakorlás. — Másfél hónappal ezelőtt alakultunk meg — mondja Pap Gyuláné Dorsch Judit ta­nárnő, a klub szakmai irányí­tója. Az első foglalkozáson el- keserítően kevesen voltunk, talán tizenöten. Ez a létszám azóta alaposan megváltozott, hisz ma már 60—70 tagunk van, áld rendszeresen jár hozzánk. Ehhez persze nem kis szervezés kellett. Nekem aligha ment volna. Szerencsé­re a János magára vállalta ezt a feladatot. — Most már nem is kell külön szólni senkinek — mo­solyog Jakab János klubveze­tő. — Heti két alkalommal találkozunk. És nemcsak vi­dámságból áll a program. Néhány hetet a parképítő kisvállalatnál végeztünk tár­sadalmi munkát (képünkön!). A 10 500 forintot, amit keres­tünk, azóta befizettük az éhe­ző afrikaiak javára. Egyéb­ként a munkánkkal olyany- nyira elégedettek voltak, hogy újra szívesen fogadtak ben­nünket. Ebből az összegből Egerbe kirándulunk, busszal. Természetesen minél több kulturális programot szeret­nénk. Jövő héten filmvetítés lesz, de tervezünk TIT-elő- adást is, amely elsősorban felvilágosító jellegű lenne. Bár van már tánccsoportunk, ám keresünk más lehetőséget a kifejezésre, az önmegvalósí­tásra, hogy minél többen megmutathassák, mire is ké­pesek. Nem akarunk mi cso­dát tenni néhány hónap alatt, hisz nem ez a célunk. Csupán a rólunk kialakult, valljuk meg, nem mindig előnyös ké­pet kicsit formálni, javítani. S ugyanakkor szeretnénk ér­telmesen, hasznosan együtt tölteni az időt, és az külön öröm, ha még jól is érezzük magunkat. F. F. (Apáti-Tóth Sándor felvétele) az Országos Műemléki Fel­ügyelőség ösztönzésére láttak hozzá a tatarozáshoz. Előbb a templom tetőzetét cserélték piros palára, egyúttal eltávo- lítva padlásáról azt az ötva­gon nyi törmeléket, sittet, amely részben a torony sérü­lésekor, részben a korábbi te­tőfedési munkák során hal­mozódott fel. Ebben a nehéz kétkezi foglalatosságban a hí­vek egy része is részt vett. mint ahogy a szakismeretet nem kívánó feladatok végre­hajtásába most is bekapcso­lódtak. Dragonils Tamás személyé­ben kiváló műemlékvédelmi szakember kapott megbízást a templom jelenlegi állagának felmérésére, tervrajz szerinti eredeti formájának feltárásá­ra és a jelenlegi helyreállítás teendőinek megfogalmazására. Több változatban vázolta az elképzeléseket, hiszen csak az épület körbeállványozása után lehet pontos képet kapni ál­lapotáról, s ennek megfelelően választható ki a legcélraveze­tőbb eljárás. Előbukkanó részletek A homokkő lábazatról ön­kéntes segítőtársak távolítot­ták el a vakolatréteget, amely a fal átnedvesedésében ludas volt. Fölötte egy sávban a felvizesedett részt új habarcs­bevonattal látják el. Dörre Ti­vadar 1885—1895 között ké­szült tusrajza szerint a tor­nyon olyan nyílások is voltak, amelyeket a későbbi tatarozás során befalaztak, eltüntettek. Ilyen például a homlokzati timpanon fölötti kerek ablak, amelyet most ismét kibontot­tak, hiszen az a cél, hogy ere­deti formáját kapja vissza a műemlék. A torony négy ajtajának kő­ből faragott, íves kereteit szükség szerint pótolják és zsa- lugáteres ajtószárnyakat épí­tenek be,' hogy öblösebben, ércesebben csengjen a harang­szó. A félköríves ablakkerete­ket újra cserélik, és a famun­kákat egységesen barnára má­zolják. Az összes vakolatfelü­let színes meszelést kap. A klasszicista épülettípusra jel­lemző hideg színeket válogat­ták össze. A párkányok tört fehérek, az oszlopok egy ár­nyalattal sötétebbek, a nagy falsíkok halványdrapp szí­nűek lesznek. Városképi szempontból ez meghatározó változást jelent, hiszen az épület eddigi nyo­masztó. sötétszürke tömbje komoran uralta a teret, most viszont harmonikusan illesz­kedik a már felújított többi épület színvilágához. A to­ronysisak már megkapta a szürke^ festékbevonatot, a ke­resztet aranyszínűre festet­ték. A torony kerengőjének vasrácsa fekete lesz. A falfe­lületeken lég- és páraáteresz­tő festékeket alkalmaznak. További teendők A munkálatok elvégzéséhez szükséges összeg — több mint kétmillió forint — az évek so­rán a hívek adományaiból gyűlt össze. A kivitelezést két lakitelki kisiparos vállalta a szakembereivel, akiknek már gyakorlatuk van az ilyen munkákban. (A járókelők ma­guk is meggyőződhettek róla, milyen magabiztosan mozog­tak a torony magasában az ingatag pallókon.) A templom főbejárata mel­lett két oldalt egy-egy lámpát helyeznek el, részben a kapu, részben a Szentháromság-szo­bor megvilágítása végett. A nagyszabású felújítással várhatóan szeptember elsejére elkészülnek. A továbbiakban gondolni kell a templomhajó mennyezetét díszítő, Chiovini Ferenc festőművész által ké­szített seccók restaurálására is. A műemléki felügyelet alatt álló plébánia is értő ke­zek megújító munkájára vár. Tamasi Tamás Fogadóóra Dr. Horváth Géza, a városi tanács vb-titkára június 25-én, szerdán délelőtt 8-tól 12 óráig fogadóórákat tart a városhá­zán hivatali szobájában. Ezeken a meleg napokon a leglengébb nyári holmit is ne­hezen tűrjük magunkon. Víz után sóvárgunk, és ha lehet, útba ejtjük a strandot. Aki teheti, elhagyja Ceglédet, aki viszont nem, az a ceglédi strandon keresi a hűsölés le­hetőségét. A napokban beszélgettünk Pákozdi Józseffel, a strandfür­dő helyettes vezetőjével, aki elmondta, hogy milyen újdon­ságok várják a látogatókat. Az első szemmel látható vál­tozás, hogy elbontották a gyógyfürdő fölé épített épüle­tet. Medencéje így most nyi­tottként üzemel. Kedden és csütörtökön 36 Celsius-fokos gyógyvízzel engedik tele. A többi napokon 29-30 fokos vizet talál benne a vendég. A gyermekmedence vizét napon­ta, míg a nagymedencét heten­ként kétszer cserélik.' A sza­baddá vált területet füvesítet­ték, és így a réginél jóval tá­gasabb teret kaptak napozás­ra. A napozóágyak, a padok szépen lefestve, jól illeszked­nek a környezetbe. Az épít­kezés csak ősszel kezdődik meg a vízforgató berendezés építésével. — A strand többi része ho­gyan működik a nyári napo­kon? — A fodrászat és a kozme­tikai szalon, valamint a kád­fürdő folyamatosan nyitva lesz. A kádfürdőt elsősorban a beutalt sztk-betegek veszik tónybe. — Működik-e már a büfé? — Még nem, de bármelyik ;ap megkezdheti az árusítást, ha lesz, aki a pult mögé áll­jon. — Milyen bérleteket kínál­nak? — Egész évre szóló bérlete­ket árusítunk. Ezt 600 forin­tért adjuk, és eddig 178 fel­nőtt vásárolt belőle. A diákok közül 115-en tartoznak a bér­letes látogatók közé. E mellett folyamatosan indítjuk az wszó- tanfolyamokat minden korosz­tály számára. Az idén a tava­lyinál jobb egészségügyi viszo­nyokat teremtettünk, amit a Köjál rendszeresen ellenőriz, például a megengedett 800 főé napi látogatottság betartását is. Mindent megteszünk, hogy a fürdőzők jól érezzék ^magu- kat, a többi az időjárástól függ. Kiss Sándor Videózás Ma már Cegléden is egyre elterjedtebb a videózás. Ez adta az apropóját annak, hogy Katona Sándor előadást tart a Legújabb eljárások a videózásban címmel. A szín­hely a Kossuth Művelődési Központ, június 24-e, 18 óra. Helikopteres permetezés Ismét támad az amerikai szövőlepke, amely ellen Ceg­léden ezen a hétvégén, szom­baton és vasárnap helikopte­res permetezéssel védekeznek. A felhasználandó permetező­szer emberre, állatra veszély­telen, csupán a szövőlepke lárváit pusztítja el. ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap) Vízilabda OB II. lem tört meg a lendület Az utolsó játékrészben gélszüret Kánikula idején A strandolás örömei Értékőrzés Megújuló klasszicista műemlék Ismét eredeti formáját ölti fel r Évzáró szekundávai Azért még nem tettem le róla Próbáljuk megmagyarázni a bizonyítványt

Next

/
Oldalképek
Tartalom