Pest Megyei Hírlap, 1986. június (30. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-19 / 143. szám

* Epíiélpar és verseny Kincs egységes recept VÁCI xJííría A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 143. SZÁM 1986. JÚNIUS 19., CSÜTÖRTÖK Iskolát teremteni (1.) Akkor vonzott a fehér köpeny IZGALMAS KÉRDÉSNEK, de csupán egy népgazdasági ágazat belügyének gondolhat­nánk napjaink legaktuálisabb építőipari jelenségét, a ver­senyt. Ám ha belegondolunk, hogy lakásvásárlóként és -használóként. nyaralóépítő­ként vagy egy közműtársulás tagjaiként is kapcsolatban ál­lunk az építőiparral (az iinyag- és szerkezetgyártók­kal, a kivitelezőkkel, az épí­tési hatósággal), beláthatjuk, hogy a verseny léte és hatása befolyásolja mindannyiunk gazdálkodását. Igaz, az építési ágazatban is heves viták zajlanak az új­fajta, vállalkozói szemléletről. Érthető, hiszen a verseny megjelenésével egy időben szinte teljesen megváltozott a korábbi gazdálkodási rend. A verseny megjelenésének az adta az első lökést, hogy a beruházás korábbi gyakor­lata teljesen az ellentétébe csapott át: néhány évvel ez­előtt még a megrendelők ki­lincseltek a kivitelezőknél, akik kényelmes pozíciójukban — hiszen válogathattak a megbízók között — csemegéz­hették ki a számukra legelő­nyösebb ajánlatot. Ám az építési piac beszű­külése azt jelenti, hogy keve­sebb a fizetőképes megrende­lés, és most már az építőipari vállalatoknak kell fölkeres­niük és megszerezniük a mun­kát adó beruházókat. Ebben a pozícióban pedig már nem­igen lehet válogatni, hanem a hasonló helyzetben levő és A hét végén motorcsónakok zúgásától volt zajos a Duna. A közép-dunai területhez tar­tozó sportegyesületek között rendezett versenyt a Magyar Motorcsónak Szövetség és a V-áci Vasutas Sportegyesület elnöksége. A nevezések szerint már a kora reggeli órákban megér­keztek a budapesti, a dunaúj­városi és más vidéki egyesü­letek versenyzői a városba. Ta­lán a kedvező időjárás miatt a vártnál valamivel több spor­toló jelent meg a kötelező mű­szaki átvételnél. Végül negy­venötén állhatták rajthoz a kü­lönböző kategóriákban. A rangos eseményre igen so­kan voltak kíváncsiak. Közü­lük az érdeklődőbbek gyakran adtak munkát a rendezőknek azzal, hogy a versenyzők fel­szereléseit kipróbálás, szerelés közben a depóról akarták szemügyre venni. A harminchat kilométeres távnak három csoportban vág­tak neki a versenyzők. A 250 és a 350 köbcentiméteresek ka­tegóriájában húszán, ezt köve­tően az 500 és a 850 köbcenti­méter felettieknél tizenöten, végül a 750 és 850 köbcentimé­teresek kategóriájában tízen indultak. A menetrend szerinti hajók miatt kellemetlenül hul­lámos, tarajos vízen már az első csoportban szoros küzdel­met láthatott a közönség a vá­ci Gáspár és dr. Gáspárdy jó­voltából. A rosszul rajtoló ha­zaiak az utolsó helyről nagy becsvággyal zárkóztak fel az élbolyhoz, végül az utolsó kör­ben jól hajráztak és az első helyen végeztek. A következő csoportban is igen jól szerepeltek a hazai vasutasok. Az 500-as géposz­tályban a Papp—Tóth páros harmadik, míg a 850 köbcenti felettieknél dr. Hetényi—Magi a második lett. Az izgalmakból és a látvá­nyosságból bőven maradt az utolsó futamra is, ahol egy sze­rencsés kimenetelű, kellemet­len bukás történt. A me­zőnyt vezető Lapkiadó Sport­klub két versenyzője a révál­lomás közelében elhelyezett bójáknál kirepült a hajóból. Ez a futam teljes váci sikert hozott, mindkét kategóriában a dobogó legmagasabb fokára állhatták a párosok. Eredmények: 250 cm1-es kategória: 1. Sza­bolcsi László—Zsengellér Ju­dit Lapkiadó SC, 2. Horváth Pál—Horváth Szilvia Dunaúj­város SC, 3. Dankó Gyula— Dankó Krisztina Vízügy SC. 350 cm:s-es kategória: 1. Gás­szaporodó létszámú verseny­társak ajánlatát is figyelve, lehetőleg alacsony árral igye­keznek megszerezni a felada­tot. Elmondani nem sok idő, de a valóságban nem egyik pil­lanatról a másikra történt, hdgy kialakult az építési piac és a verseny. A gazdálkodás­nak ez az eleme ráadásul me­rőben új az építők és a meg­rendelők számára. S nemcsak azért, mert szokatlan maga­tartást követel meg, hanem azért is, mert az irányítás módszere és eszközei is gyö­keresen megváltoztak. Koráb­ban felső utasításra működ­tek és mozdultak a vállala­tok. Ma azonban közvetetté, indirektté vált az irányítás módja, s nem körlevelekből lehet kisilabizálni a követen­dő vállalati magatartást és stratégiát, hanem azt a sza­bályozórendszer közvetíti. Ez szabja meg a vállalatok moz­gásterét, ám hogy miképp él a lehetőséggel egy-egy cég, arra nincs egységes recept, azt mindenki maga dönti el. A verseny parttalan: szabá­lyai vannak, s lassan kiala­kul, rendes mederbe terelődik egyik látványos formája, a versenytárgyalás is. Egy mi­nisztertanácsi rendelkezés ér­telmében íninden, kétmillió forintnál nagyobb értékű be­ruházásra kötelező versenypá­lyázatot kiírni. Az utóbbi há­rom évben csaknem a duplá­jára emelkedett a meghirde­tett pályázatok száma, s ko­pár László—dr. Gáspárdy Atti­la Vác Vasutas SE, 2. Gallo- vics László—Fraut Ibolya Du­naújváros SC, 3. Deutsch Ist­ván—Sebestyén József Honvéd Auróra. 500 cm3-es kategória: 1. Za­bó Károly—Rossi Katalin Du­naújváros SC, 2. Fodor De­zső—Szabó László Tungsram SC, 3. Papp László—Tóth Ist­ván Vác Vasutas SE. 750 cm3-es kategória: 1. Cser- venák Zoltán—Mikos Tamás Vác Vasutas SE, 2. Csepregi György—Havas Attila Vízügy SC, 3. Révay János—Csíki Sán­dor Nagymaros SC. 850 errri-es kategória: 1. Vá­mos László—Vámos Mercédes Vác Vasutas SE, 2. Kmetti László—Papp Imre Nagymaros SC, 3. Halápi Károly—Karádi József Nagymaros SC. 850 cm3 feletti kategória: 1. dr. Varga Imre—Lukács Ti- borné Lapkiadó SC. 2. dr. He­tényi Tamás—Magi Imre Vác Vasutas SE, 3. Szalánczi Gé­za—Hollósi Géza Nagymaros SC. A verseny után az ifjúsági utánpótlás kezdő versenyzői tartottak bemutató edzést OSC 500 cm3-es kategóriában sikló, úgynevezett papucs hajókkal. Ahol a váci ifj- Tóth. Lajos szerepelt a legjobban nagy kö­zönségsikert aratva. Váci Forte—Budaörs 28-14 (12-5) Vác, 100 néző. Jv.: Boros— Gombás. Forte: Békési, Lukács 4, Spargl 3, Herédiné 9. Lázár 3, Lánczi 3, Jakulyákné 1. Csere: Svéda, Tóth E. 2, Greff 3. Budaörs: Szabó, Ónodi 1, Tafferner. Borsos 4, Virág, Strauszné 9. Házler. Csere: Jenei. Bóka, Szászi. Végig nagy különbség volt a két csapat között. A hazaiak egységes csapatával szemben a vendég Budaörs csak két játékost, Strausznét és Borsost tudta felvonultat­ni a mezőnyben, valamint Szabó kapust. Jók: Lukács, Herédiné, Greff, Tóth E. Váci Izzó MTE—Orosháza „Határőr Dózsa” 20-28 (5-13) Vác, 150 néző. Jv. Tiba— Túri. Izzó: Bielik, Pálffy 4, Flas- kai 5, Vörös 4, Rozmann, zülük az eredményesen zárul­také majdnem hatszorosára. PERSZE, AKI NEM bízik a statisztika erejében, annak nem sokat mond ez a szám. S vannak, akik kétségbe vonják a verseny létét az építési piacon. Szerintük ma is nehéz rendes kivitelezőt ta­lálni. Általában a régi beru­házási előnyökhöz szokottak kívánnák vissza a korábbi gyakorlatot, amelyben előnyö­ket remélhettek a monopol- helyzetű. beruházók és kivite­lezők. Erre ma már nincs jogi le­hetőség, szinte csak az indo­kolatlanul zártkörűen meg­hirdetett versenyeken lehet előre, a konkurenseket ki­zárva eldönteni, ki kapja a megbízást. A versenyt tagadók másik érve, hogy nem beszélhetünk teljes körű fordulatról, az építési folyamat „közepén” kell csak igazából vállalkoz­ni. S ebben van némi igaz­ság. Az alvállalkozók még a régi módon szerzik az üzlete­ket, de ez nem központi el­határozásból van így, sőt, a generálvállalkozóknak joguk, hogy versenyeztessék az al­vállalkozók ajánlatát. Ehhez persze az is kellene, hogy le­gyen kit felkérni a pályázat­ra, ám a szakipar hagyomá­nyosan az építőipar szűk ke­resztmetszete, sok helyen még ők diktálják vállalkozásuk feltételeit. S ameddig keve­sen lesznek, gyökeres fordulat nem is várható. Segítséget ebben is a piáé­tól remélhetünk. Attól a tör­vénytől, amelynek engedel­meskedve a vállalkozók átvo­nulnak a zsúfolt területekről azokra, ahol hiány mutatko­zik a szakemberekben. Egyik első jelét már tapasztalhatjuk is: a kisszervezetek megjele­nését. Persze attól még távol vagyunk, hogy egyensúly le­gyen a piacon, de a szabályo­zórendszer abba az irányba fejlődik, hogy a kereslet-kí­nálat összhangja kialakuljon, és megerősödjön. Nemcsak a megrendeléseknél, hanem az áralkuban is. % Kemencén eddig még so- % ha sem készítettek a ta- \ nács vezetői hosszú, vagy ^ középtávú tervet a közmű- ^ vetődés alakítására, fejlesz- ^ tésére. A személyi feltételek •: eddig csak az egy évre szó- ^ lóan írasba foglalt prop­'s ramok szervezését tették le- $ hetövé. Bizonyítja ezt az a § tény, hogy az elmúlt öt esz- ^ tendőben a Béke Művelő­it dési Háznak öt igazgatója volt. A VII. ötéves tervidőszak­ra kidolgozott közművelődési terv szerint újra megalakítják a gazdasági egységek vezetői­ből az irányító testületet és a társadalmi bizottságot. A köz- művelődési terv többek között magában foglalja az óvodai, iskolai, könyvtári és a gazda­Gratzál, Madár 2. Csere: He- gyesi, Szunyogh, Sebestyén 4, Makrai, Varga 1. A tabella hátsó felében tar­tózkodó két csapat találkozó­ján pocsékul kezdett a váci csapat, ziccereket és hétméte­reseket hibázva, melyet az el­lenfél kihasznált és vezetést szerzett. A félidő közepétől úgy tűnt, feljön a hazai pá­lyán játszó Izzó, de csak kapufákra tellett erejéből — ebben Madár járt az élen, aki öt perc leforgása alatt öt­ször találta telibe a kapufát — ez további lehetőséget nyúj­tott a vendégeknek, akik biz­tos vezetést szereztek. A második játékrészben fo­kozatosan zárkózott fel az Iz­zó. de a kritikus pillanatok­ban ismét hibát hibára hal­moztak, és ilyen arányban is megérdemelt vendéggyőzelem született a minden csapatré­szében gyengén játszó váciak elien. — nyári — Mindig szívesen hallgatom sokat megélt emberek ajká­ról eseményteli múltjuk meg- idézését. Ilyenkor újból és új­ból rácsodálkozom töretlen életderűjükre, megőrzött, min­dig megújulni tudó emberi hitükre. Számukra a vissza­emlékezés a szív „vásznán” felidézett és újra élt örömök szép pillanata, amely a maga meghatározó voltával ott él jelenükben, gazdagítva azt. fíiííítidázés A múlt megidézése végett kerestem fel lakásán Bernáth Kálmán tanár urat és feleségét. Kató nénit. Mindketten peda­gógusok, elkötelezettjei e hi­vatásnak. 1980-ban mentek nyugdíjba. De a tanár úrnak több száz kötetes könyvtárá­ban is szűknek bizonyult az otthon szellemi birodalma, vá­gyott a tanításra. Még nevelni akarta az ifjúságot a szép magyar beszédre, irodalmunk, történelmünk szeretetére, szép­ségére. Úgy érezte nem apadt még el szellemi kincse, amely olyan bővizű forrásból táplál­kozott mint Ortutay Gyula és Sík Sándor, a szegedi egyetem volt tanárai szellemi tehet­ségéből. Mivel valakinek ott­hon is kellett maradnia — volt Kató néni véleménye —, 6 vállalta hát ezt a szerepet. Egyébként nyelvész és ének­zene tanár. Büszkén meséli, hogy hallgatója volt a szegedi sági egységek kulturális prog­ramját. A település lakóinak igényei szerint nagyobb hang­súlyt kapott az ismeretterjesz­tő, oktatási rendezvények szervezése. Nyáron a Kemen­cére látogató turistáknak és az úttörőtábor lakóinak is szerveznek rendezvényeket. Javítani kívánják az intéz­mény technikai és eszközeHá- tasat. Az utóbbi években a köz­ségben is érezteti hatását az a felerősödött kezdvezőtlen tendencia, mely szerint az ál­lami támogatások csökkentek, a kiadások viszont olyan ütemben nőttek, hogy állandó­sult a /feszültség a tartalmi követelmények és a működési feltételek között. A kedvezőt­len folyamatok visszaszorítása érdekében a jövőben a tartal­mi munka szelektív fejleszté­sére. differenciált támogatásá­ra és a saját bevételek növe­lésére törekednek. egyetem „fura urának”, a Jó- ’ zsef Attila-versben is megidé­zett Horger Antal professzor­nak. Mindketten 1940-ben vé­geztek Szegeden. Így hát a tanár úr vissza­ment tanítani oda, ahol élete legboldogabb esztendeit töltöt­te, a Kereskedelmi és Vendég­látóipari Szakmunkásképző Is­kolába. Abba az iskolába, ame­lyet egy kicsit mindketten sa­ját „szellemi gyermeküknek” is tekintenek. Hogy miért? Valljanak erről ők maguk. 1955-ben a Pest Megyei Tanács felkérésére szerveztük meg az iskolát — mondja a tanár úr. Pontosabban nem iskolát, mert akkor még ön­álló szakmunkásképző iskola nem volt, hanem kereskedelmi osztályt. Akkor megyei szak- felügyelő voltam, de belelke­sített az ötlet — megteremteni egy új iskolát, nem minden­napi szép feladatnak bizo­nyult. Elkezdtük hát a szerve­zést. Egy osztályt indítottunk, 30 diákkal. Alapítók Épület hiányában a Báthori utcai általános iskolában volt tanterembérletünk. Később a kőkapui általános Iskolához kerültünk. Ügyünknek a vá­ros legjobb pedagógusait meg­nyertük, akik óraadóként ta­nítottak délutánonként az osztályban. Ahogy aztán bő­vült, fejlődött a város vengéd- látóipari és kereskedelmi há­lózata, úgy nőtt rohamosan az iskola — akkor már a Pest Megyei Tanács II. számú Ke­reskedelmi Tanuló Iskolája — létszáma is. — 1956-tól 69-ig megbízott, 1969—1980-ig kinevezett igaz­gatója voltam az iskolának — veszi át a szót Kató né­ni. — A kereskedelem és a vendéglátóipar szinte vala­mennyi ágában folyt képzés. Jó képességű gyerekeket kap­tunk, hiszen a fehér köpeny­nek akkor még vonzereje, te­kintélye volt, mind a városi, mind a vidéki viszonylatban. A tanulói létszám ekkor már 300-400 körűi mozgott. Egyre nagyobb gondot jelentett a tanteremhiány, hogy nein volt önálló épületünk. 1975-ben végre fordulópont következett az iskola történetében. — önálló épületet kaptunk, a jelenlegi iskolát. No, de mi­lyen állapotban! A volt kas­télyépületet körbenőtte a fű, nem volt egy székünk sem. Szinte a semmiből kellett rö­vid időn belül iskolát terem­teni. Volt is egy emlékezetes, kedves epizód. A megyéből jöttek feltérképezni a helyze­tet. Éppen bokrokat, kórókat irtottunk a kollegákkal, s'okat dolgoztunk az iskola rendbe­hozatalán. S mivel munkások­nak néztek bennünket, hát tő­lünk kérdezték meg, hol talál­ják az igazgatót. Higgye el — őszintén mondom —. senki nem érezte a tantestületben tehernek, megalázónak azt a munkát. Oly természetesen, szívvel, lélekkel dolgoztunk rajta, mintha csak a sajátunk lett volna. De, hát a miénk is volt! A gyerekeknek és ma­gunknak teremtettük. — Valamennyien így érez­tük ezt. Ma is örömmel, szép emlékkel gondolok vissza az iskolára, s az ország kicsiny, de legnyugodtabb és legszor­galmasabb tantestületére, arra a családias, meghitt kis közös­ségre, ahol mindannyian jól éreztük magunkat. Az ott dol­gozó 7 főhivatású tanár és 3 szakoktató tapasztalt, nagy­szerű pedagógusok és emberek voltak, akik valóban a hiva­tásuknak éltek. Fegyelmet tar­tottak, anélkül, hogy fegyel­mezni kellett volna. Töreked­tünk arra is, hogy a szak­munkásképző ne csak „inas­iskolaként” vonuljon be a köztudatba. Később a felnőtt- oktatás is beindult. A mai na­pig csodálatos érzés az, ami­kor a város vagy a város­környéki üzletek pultjai mö­gül a volt tanítványok köszön­nek rám. Nem zsákutca — Sokan megkérdezték tő­lünk akkor is — kéri vissza a szót a tanár úr —. hogy milyen színvonalat lehet itt elérni? A válaszom most is az: követ­kezetességgel- és szeretettel mindazt, ami a gyerekben ben­ne van. Képességeik szerint akkor is és most is úgy rang­sorolnám őket, hogy vannak a kék köpenyesek, akik a rak­tárakban maradnak; vannak a fehér köpenyesek, akik a pul­tok mögé kerülnek; és van­nak, akikből vezetők válnak. Mert akiben van ambíció és tudás, annak nem zsákutca a szakmunkásképző iskola. Igye­keztünk diákjainknak a kul­túra, a kultúrólódás területén is sokat, maradandót nyújtani. Voltak olyan diákjaink, akik az iskolával jutottak el először budapesti színházakba, operá­ba, múzeumokba. _ — Nagy öröm volt látni és érezni, ahogy megérett ez a vidéki ifjúság arra, hogy bal­lagást szervezzen. Elindítot­tunk olyan mozgalmat is, mint a szép magyar beszéd szakmai versenye, amelynek hagyomá­nya ma is él az iskolában. Rangot jelentett, ha valaki például szavalóköri tag volt és szerepelt az iskolai ünnepélye­ken. Szerettem foglalkozni a jól szavaló gyerekekkel, a mai napig felkészítem őket a ver­senyekre. Egyszóval ez az is­kola egy kicsit az életünk is. Ezért jövünk tűzbe — sokan furcsálják is —, ha róla beszé­lünk. Láttuk megszületni, lát­tuk felnőni, s most látjuk ki­teljesedni. Könnyesen szép ér­zés, hogy az a piciny kis mag, amivel indultunk, mivé fej­lődött — mondta lelkesen a tanár úr, miközben csengettek. Egy pedagógus házaspár lé­pett be, Nemeskéri Ferenc és felesége. Kiderült, hogy a gyermekkori szálakon kívül összeköti őket a közös múlt, a közös emlékek, hiszen ők is úttörői voltak az iskola meg­születésének. Nem telt bele néhány pillanat és ez a négy nyugdíjas pedagógus feile: ke­séd ve, önfeledten, s félszavak­ból is megértve egymást, idéz­ték meg a régi emlékeket, a pedagóguspálya és hivatás örökértékű élményeit. Szórád Ágnes (Folytatjuk.) ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap) S. J. Kommentár nem kel! hozzá A Posta-parkban, a pihenőpad melletti áll (Qrszágh István felvétele) Jól szerepeltek a váciak Motorcsónakok a Dunán Surányi János Kézilabda Csak kapufára tellett Sz. K. Kemence közművelődési terve Cél a bevételek emelése

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom