Pest Megyei Hírlap, 1986. május (30. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-01 / 102. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP 1986. MÄJU5 1., CSÜTÖRTÖK Mit ér a falu, ha társközség? Táborfalván új fejezetet írnak Táborfalva egyike a megye, de talán az ország legnagyobb társközsé­geinek. A háromezret meghaladó lélekszámával akár nagyközség, tanácsi székhely is lehetne, ha e státus csupán a népesség függvénye volna. Táborfalva nevét ismeri az ország, jószerével nincs Ki mit tud? tele­víziós vetélkedő vagy népzenei seregszemle a táborfalvai citerazenekar nélkül, amely már afféle intézmény a községben. Am az intézmények so­ra — pedig az együttes is csak átvitt értelemben az — itt véget is ér. Tá­borfalván szinte semmilyen gazdálkodó egység, számottevő munkahely nincs. __■ ___í_________ ha épült és két pedagóguslakás. Es ne msokára befejeződik a művelő­dési ház felújítása. — Könnyű nosztalgiázni azon, hogy mi minden készült itt az ön­állóság idején — veti közbe valaki —, csakhogy azt hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy miért avattunk Tá­borfalván akkoriban minden évben. Azért, mert nem volt semmink, se iskolánk, se rendelőnk, se óvodánk. Azok az idők elmúltak, amikor min­denből új kellett. Igaz, viszont, hogy az iskola dolgában rosszabbul állunk, mint az önállóság idején. Munkalehetőség nélkül a térségben — Valahogy nincs szerencsénk az üzemekkel — mondja Nagy János, a táborfalvai elöljáró, aki nemcsak lakóhelyét ismeri kiválóan, de mind több évtizedes múlttal rendelkező tanácstag, a közös tanács minden gondját-baját. így azután újra és új­ra hangsúlyozza, hogy az Örkényiek keze is meg van kötve, akármilyen nagy gondokkal küzd Táborfalva, jó­zan mérlegelés után mindig a többi társközségnek kell juttatni a szűkén mért forintokból. — A termelőszö­vetkezet Örkénybe költözött. Ennek ellenére nagyon sok gondunkon se­gített. A szövetkezet által épített két tantermes Forfa-iskola a hármas vál­tástól mentett meg minket. Számít­hatunk rájuk a fásításnál, a járda­építésnél, támogatják a sportkört, a citerazenekart. De ezzel együtt tud­juk, hogy más volna a helyzet, ha itt lenne a tsz-központ. Sok helybeli asszony remélt mun­kát, megélhetést, amikor néhány esz­tendeje kis üzem létesült Táborfal­ván írógépek összeszerelésére. Azon­ban az irodagépeket gyártó vállalat közben tönkrement. A közelmúltban a Vas- és Edénybolt Vállalat vet­te át, de ez a munkalehetőség ma már nem számottevő, hiszen mind­össze nyolc asszonyt foglalkoztatnak. így azután a munkaképes lakosság nyolcvan százaléka hajnalonként buszra, vonatra száll, Budapestre, Dabasra, Hernádra, Lajosmizsére jár dolgozni. Az itthonmaradók java „csirkézik", és ez a kiegészítő jöve­delem az eljárók jó részének is. Ám a hernádi gondok és a kedvezőtlen ártámogatási rendszer, a magas adó miatt sokan bontották le a csirke­házakat. Szombat délután van, az élelmi- 'szerbolt rég bezárt, de a félig lehú­zott roló mögött a dolgozók leltá­roznak. Jó az élelmiszerellátás, mondják a táborfalviak, de rögtön hozzáteszik, milyen áron. A kis ABC eredetileg iparcikküzletnek épült, ' ezt megtoldották egy újabb helyiség­gel, oda kerültek a műszaki cikkek, helyet adva az élelmiszerboltoknak. Disputa az önállóságról és a fejlődésről Az utcák csendesek, csupán a kö­zeli italbolt környékén tapasztalha­tó némi élet. Itt elegyedünk szóba egy idősebb férfival, aki — mint mondja — az asszony fenséges töl­tött káposztáját öblíti le éppen. — Addig volt itt élet, amíg hely­ben volt a tanács — kezdi keserűen, amikor a falujáról kérdezem.1— Tud­ja, hány tantermet építettünk? Vagy tízet, azután bagóért el kellett ad­nunk, mert jött egy határozat a kül­területi iskolák megszüntetéséről. Az unokáim lassan rosszabb körülmé­nyek között tanulnak, mint a gye­rekeim annak idején. Az önállósá­gunk idején épült a művelődési ház, egy ötven személyes óvoda, a tíz tan­terem. a sporttelep. Villamosítottuk a teljes belterületi részt és megépült a vezetékes ivóvízhálózat. Az a baj, hogy itt vagyunk a végeken, ahová nem lát el a szem. Tudja, ki volt Táborfalván az utolsó felelős me­gyei vezető, aki látogatást tett itt? Házy Árpád főispán. Egyre többen hallgatják a férfi monológját, néhányan egyetértőén bólogatnak, mások közbe-közbe szól­nak : — Igaz, hogy nem tapsoltunk, ami­kor társközség lettünk, de azt nem lehet mondani, hogy azóta semmit sem kaptunk — veszi át a szót egy javakorabeli férfi. — Azért csak el­készült az iskolában a központi fű­tés, és bővítették az óvodát is. Kony­llárom helység megosztott gondjai Nagy János elöljáró szavai jutnak ismét az eszembe, aki többször hang­súlyozta, hogy nem a közös tanács gyengesége vagy részrehajlása miatt nem jut annyi Táborfalvának. Erről szó sincs, hiszen nem gyenge a tes­tület, s ha lenne elegendő elosztani- való, a tizenegy táborfalvai tanács­tag biztosan kiharcolná. De tudo­másul kellett vennünk, hogy az Ör­kényi tanács három társközsége kö­zül Pusztavacs és Hernád mindig jobban rászorult a segítségre, mint Táborfalva. Hiszen az Európa-hírű termelőszövetkezet telephelyén alig volt út, nem volt iskola, óvoda, va­lamire való kereskedelmi ellátás. Igaz, c% két éve önájlpak lettek. Pusztavacs is hasonló gondokkal küzdött. Azt az intézményhálózatot és infrastruktúrát kellett megterem­tenie a közös tanácsnak, amelyet sok társadalmi munkával, lelkesedéssel, jó gazdálkodással Táborfalván az ön­álló tanács létrehozott. Nem sértődöttek a táborfalvaiak, bár hordoznak magukban tüskéket. Ám mi más, ha nem a bizalom jele az, hogy igent mondtak a teho szer­vezése idején. A pénzzel az iskola­bővítést szeretnék elősegíteni. De az italbolti beszélgetésből nyilvánvaló­vá vált, hogy az 50-es években, bon­tott anyagból, kalákában épített mű­velődési ház felújítása, amelyre csak­nem hatmillió forintot költ az Örké­nyi közös tanács, többet jelent a tá- borfalvaiaknak, mint egy szép léte­sítmény. Jelkép ez, annak bizonysá­ga. hogy nekik is jut valami. Amikor megnézzük a frissen va­kolt, megfiatalodott házat, kiderül, nem is kevés az, amit kaptak. Tóth Bertalant, a művelődési ház fiatal igazgatóját itthon keressük. A szom­széd igazít útba: biztosan munka­helyén van. Beszélgetésünk kellemes aláfestője a táborfalvai citerazene­kar legifjabb tagjainak játéka, akik a megyei seregszemle előtt utolsó próbájukat tartják. Ezek a gyerekek hamarosan az egész házat birtokba vehetik. Furcsa kettősséggel küszködnek a táborfalvaiak, mint a legtöbb tele­pülés, amely társközségi státusra cserélte az önállóságot. Kis és nagy tüskék, rossz szájíz van az embe­rekben, még akkor is, ha lelkűk mé­lyén belátják, hogy nem a közös ta­nács, hanem a lehetőségek szabnak határt a fejlődésnek. Ugyanakkor tudják azt is, hogy az önállóságnak nincsenek meg a gazdasági lehető ségei. Táborfalván nemsokára befejező­dik a művelődési ház felújítása. Bi zonyára sikerül a nagyteremben he­tente több alkalommal is jó feltéte­lek között mozielőadásokat tartani, szakkörök indulnak és egy új feje­zet kezdődik ezzel Táborfalva életé­ben is, ahol ez a ház többet jelent, mint egyszerű művelődési intéz­ményt. Móza Katalin Szombaton a művelődési házban * S — Sokat, nagyon sokat jelent az embereknek ez a ház — mondja Tóth Bertalan. — Az utóbbi időben "naponta tucatnyian jönnek, nézelőd­nek, kérdezgetnek, mikor, milyen programokkal kezdük majd, mi lesz a vetítésekkel, átkerül-e a nagyte­rembe a mozi? Talán még a falu közérzete is más. hogy már lát­ják a végét a három éve húzódó felújításnak. S egyre többet kérdezgetik, mi lesz az iskolával — ahol jelenleg nyolc tanteremben tizennyolc tanulócso­port dolgozik, s újabb napközikre lenne igény. Az elmúlt év végéig Tóth Bertalan is a tanári kar tagja volt, jól ismeri a helyzetet, s sza­vaiból kitűnik, hogy nyitott könyv előtte a település is. — Gyerekkorom óta itt élek — mondja. — Hogy miért jöttem visz- sza a főiskola után? Mert szeretem Táborfalvát és a táborfalvaiakat. Gondok pedig mindenhol vannak, de ■ elviselni őket otthon a könnyebb. Ha én lennék a tanácselnök Reális és gyermeki y ..Ha én lennék a tanácselnök, sok mindent megvalósítanék a következő évben. Először is jó aszfaltutakat csináltatnék. Aztán külön sportlermet az iskolának, mert most a moziban van a tßsti óra. Építtetnék egy nagyobb or­vosi rendelőt, mert a mostani nagyon Jticsi. A boltokba több és jobb minőségű árut szállíttatnék, mert Perbálon múltkor is akar­tain inni egy kólát, és a felszí­nén koszfoltok úsztak. De még ez lett volna a kisebbik baj, de ki sem tudták nyitni az üveget. Még nyitója se volt a boltnak! Még építtetnék egy nagy meden­cét, mert az sincs a falunkban. Választanék a vasboltnak egy új vezetőt, mert most minden hó­napban körülbelül egy hétig vari nyitva. Létesíthetnének egy üdü­lőt is Perbálon, akkor máris több látogatója lenne a falunak.” Tornaterem és utak Bárányos István hetedik osztályos tanuló valósítaná meg mindezt, ha ő lenne Perbál tanácselnöke. Ha­sonló elképzeléseik vannak társaik­nak is. A tornaterem és az utak mindegyiküknél az eiső' helyén sze­repelnek. Az ugyancsak hetedikes Payer Mónika írta: „Iskolánk érde­kében mindent elkövettünk és el fogunk követni. De mégis vannak olyan tervek, amit nem tudunk megvalósítani, ennek oka ’ a pénz hiánya.” Egyszerre nagyon reálisak és gyermekiek ezek a „választási programok”, azt mutatják, hogy a gyerekek pontosan ismerik falujuk gondjait. Fantáziájuk természetesen túlszárnyalja a valóságos lehetősé­geket. De ez ebben a korban még igazán megbocsátható. — Szívesen átadnám a gyerekek­nek a funkciómat — mondja nevet­ve Keme.ngzei Kálmán. Perbál ta^ nácséínoke — D% ■kome^á'^fiJrdítS? va a szót,,.örülök, hogy ilyen reá­lisan látják a község'gondjait. Bár ez nem lep meg igazán, mert így van ezzel a falu egész lakossága, s a gyerekek bizonyára otthonról hozzák ezt a szemléletet, no meg az iskolából. A tornaterem hiányát pe­dig saját bőrükön érzik. Tudjuk ezt mi is, próbálgatjuk is már 1980 óta, hogyan lehetne ezt megoldani, a terveink is elkészültek. Csupán az építéshez szükséges két-három millió forint hiányzik, kicsi község va­gyunk mi ekkora vállalkozáshoz. Az iskola tavalyi fűtés-korszerűsí­tése még elviszi az idei fejlesztésre szánt pénzünket is. A tornatermet nem tudjuk bevenni az ötéves ter­vünkbe sem. a legfontosabb felada­tunk az utak javítása lesz. De fel­újításra vár az óvoda, s az iskola is megérett rá. A következő két esz­tendő lesz a legnehezebb, legfeljebb szinten tartásra futja. A község kasszáját terheli még egy áthúzódó beruházás, is, a szol- gáltatóház. Az alapjai készen van­nak és megvannak az anyagok is. Ennek a befejezését is az iskola fűtése vitte el. (Lapunkban is be­számoltunk arról Ahol előre elköl­tötték a tehót.c.imű cikkünkben, miként oldották meg az iskola fű­tését, s hogyan támogatta az akciót egy emberként a falu lakossága.) Néptanítói szerep A beszédművelő szakkör vezető­jét, Sinkai Imrét, aki megíratfa a gyerekekkel elképzeléseiket Perbál fejlesztéséről, nem találjuk bent. Sallai Sándor igazgató és Molnár Zoltán csapatvezető azonban kész­ségesen fogad. Amit az iskoláról megtudok, ab­ból érthetővé válik, amit korábban csak éreztem., s amit az igazgató igy fogalmaz meg: — Arra törekszünk, hogy olyas­féle szerepet töltsünk be a község életében, amilyet valamikor az is­kola és a néptanító betöltött, Ügy gondoljuk, hogy az iskola legyen a közélet egyik színtere. Ezt szol­gálják a rendszeres nyílt napok is. Áz ilyenkor szokásos óralátogatáson kívül mi számos egyéb programot is szervezünk a szülőknek. A jövő polgárai ' De ugyanilyen széliemben neveli az iskola a gyerekeket is. a falu jö­vendő polgárait látva bennük. Eb­ben a munkában nhgy szerepet ját­szik az úttörőcsapat. A nyugdíjkór­hoz közeledő csapatvezető sok fia­talt. megszégyenítő lelkesedéssel be­szél — s szavaiból az érződik, hogy tesz is érte — az úttörőéletről. Szakköreik tevékenységi köre át­fogja a, múltat és a jelent. Űttörő- múzeumuk országos hírű. A beszéd- művelő szakkör1 pedig jószerével csak : fedőn#". : — A kör tagjai tulajdonképpen diákújságírással foglalkoznak *— mondja Molnár Zoltán —, szerkesz­tik az iskolarádió műsorait, leve­leznek a rádióval, a Pajtás újsággal és a Pest Megyei Hírlappal. (Posta­bontás ravatunkban már többször közöltük a perbáli úttörőik leveleit.) A faliújságra készülő cikkek több­nyire a falu közéletével foglalkoz­nak, természetesen a gyerekek szemszögéből és életkoruknak meg­felelően. Tervezzük a rendszeres is- kolaúiság megindítását — eddig csak bizonyos alkalmakra szerkesz- tettünk_ ilyet —. amivel esetleg ki­léphetnénk az iskola falain kí- vü’re is. Mindezek után nincs mit csodál­kozni azon, hogv Perbálon bárkivel is áll le beszélgetni az ember, a szó úiból és újból az iskolára te­relődik. M. N. P. Próba a felújított házban. (Erdősi Ágnes felvételei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom