Pest Megyei Hírlap, 1986. május (30. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-01 / 102. szám

L 1986. MÁJUS 1., CSÜTÖRTÖK PEST MEGYEI HÍRLAP 9 Évtizedek után... Akár egy kisváros, akkora ez a gyár. Bolyongok az épületek között, s néha azt gondolom, szabadságot adva fantáziámnak, hogy itt akár a helyi közlekedést is bevezethetnék. Mondjuk a teherhordók mellett személyszállító targoncákat indítva. Túl nagy kényelem lenne. Akinek sürgős az útja, az kerékpárral jár. A visszhangos munkacsarnokokban szerelvények várják az értő ke­zek beavatkozását, hogy kijavítva, megszépülve kerüljenek vissza újra a forgalomba. Akkor, amikor már minden mester: a lakatos, a kárpitos, a bőrös, az üveges, a műszerész is megtette a magáét. Széles mezőt át­ívelő híd jön mozgásba az udvaron, s a fejünk fölött úszó darut a föld­ről irányítják. Azt mondják, erre az irányításra sem mindenki alkalmas. Jó érzék kell a gombok nyomkodásához. Azt hiszem, ezt a szigorú, munkától zajos világot is meg lehet sze­retni. Bizonyítják ezt a törzsgárdatagok, akik közül sokan négy évtized­nél is többet töltöttek el a gyárban. Közülük búcsúznak ma néhányan. Bizonygatják ugyan, hogy nem örökre, hiszen egy részük itt lakik a szomszédban, s ha akarnak, bejöhetnek ezután is a kollégákhoz. Dolgozni is dolgozhatnak. Kérik is a vezetők, hogy először náluk keressék ennek a lehetőségét, ne idegen helyen kilincseljenek. A dunakeszi MÁV Járműjavító Üzem igazgatói irodájában búcsúz­tatták a nyugdíjasokat. Peregnek az elköszönő, egyszerű szavak. Varga Lajos, a gyár igaz,- gatója kéri az asztal körül ülő hét férfitól és a nőkollégájától, ne csak a szépet sorolják, mondják el a hibákat is, okulásul. Poharat emelnek. — Mit mondjunk? Szép volt, elég volt ennyi ideig — jegyzi meg valaki. Száraz Lászlóval együtt emlékeznek a régi időkre, a hosszú próbautakra, melyeken a gőzfűtést, a berendezések működését ellenőrizték, meg amikor a háborús károkat helyreállítva indult újra a magyar közlekedés. No, és az első, háború után itt gyártott kocsik, amiknek főleg azok örültek, akik az úgynevezett bocipulmannokban (marhavagonok, megjegyzés a fiatalok számára) tapasztalták ki a bejáró dolgozók akkor nagyon nehéz életét. Száraz László 1949-től dolgozott itt, Farkas István, aki gyártóesz­köz-gazdálkodási csoportvezető volt, 35 éves itteni munkáját búcsúztatta. Veres Sándorné Szabolcsból jött a szociális osztályhoz dolgozni, itt csak — mint mondja — szép, boldog nyolc évet töltött. Barnoki József tréfál­kozik. De a vidámság mögül előbukkan a gond is: újabban zsibbad a keze, gyógyszert kell szednie. Harminc évig varrta a kocsik üléseinek bőrhuzatait, s otthon még cipészkedni akar. Mészáros László, aki gőz­fűtési lakatosból lett művezető, 43 évvel ezelőtt lépett a gyárba. Utódja, Domonyi Sándor is inkább mesteréről beszél, mint magáról. Hamarosan a súlyos tengelyek előtt állunk, hogy bemutassák Mészá­ros László újítását: hogyan emelik le egy érdekes szerkezetről, s mint szállítják arról tovább a nehéz acélkerekek abroncsait. Azelőtt kézzel gurították, balesetveszélyes volt. Most egyszerűbb. Vida István üzemvezető az 1. sz. gyáregységben kalauzol, ahol most három jugoszláv szerelvényt javítanak. — Szakmailag nagy feladat ez — mondja —, amihez a legjobb szakmunkásokat csoportosítottuk, s persze, meglátszik majd a keresetükön is. A felelősség súlyáról beszél Horváth János, a kocsifényezők brigádvezetője és Fótos János, akinek a brigádja az ablakkereteket javítja. A gyár és a hazai ipar tekintélyéről van szó. Felelősségtudat, kötelesséigérzet, önfegyelem — ezt nevelték beléjük a most távozó öregek, akik az asztalnál igyekeznek kerülni a nagy sza­vakat. Mert soha nem a szó volt a kenyerük. Dolgozni pedig istentelenül tudtak. b «ti; íkv.a0iéuu£i<>íi ■ aíáíi Kovács T. látván ’’’ Bőven van még mondanivalójuk a világnak A citromfa más, mint a mieink Beljebb hatolni a biológia birodalmába Kordába fogott baktériumok kiss Elemér Társadalmi csapdák és Diagnózisok című írásait. Ez utób­bit egy táblázatnál nyitja ki: — Nézze, egy felmérés! Ameri­kaiak, angolok, németek, olaszok és magyarok arra válaszoltak, hogy mire a legbüszkébbek országuk­ban. A magyarok első helyen a szociálpolitikát, másodikon a gazda­sági rendszert említették. Ezért dol­gozom én ma is. Hogy azokkal a megállapításokkal, amelyeket Pest megye gazdaságáról teszek — egy csepp a tengerben —, hozzájáruljak a magyar gazdaság fejlődéséhez és ezen keresztül közvetve magyarság- tudatunk erősítéséhez. Falubíró Vilmos 1939-ben vehette át diplomáját a József Nádor Mű­szaki és Gazdaságtudományi Egye­temen. Tanárai közül Heller Far­kasra, gróf Teleki Pálra és Fellner Frigyesre emlékszik vissza. Hallga­tótársai közül a KSH volt alelnöké- re, Szabadi Egonra és Csikós-Nagy Bélára. — Magamat inkább gyakorlati, semmint elméleti közgazdásznak tartom, bár néha sikerült olyan megállapításokat is tennem, ame­lyek elméletileg is jelentősek. S bár ő maga nem mondja, mun­katársaitól tudom, gyakran publi­kál szakfolyóiratokban is, többek között a Figyelőben. — Azok közé a meglehetősen kö­zépszerű emberek közé tartozom, akik szerény adottságaikkal is igye­keznek jól sáfárkodni — vallja ma­gáról. — Egy-egy. a toliamból meg­jelent írás sikerélményt ad. Heller Ágnes négy csoportba sorolja az emberi magatartásformákat. Az el­sőbe a megalkuvókat, a másodikba a játékszabályok betartásával újat keresőket, a harmadikba pedig azo­kat, akik a játékszabályok intim elvetésével tartanak előre. A negye­dikbe a szerepfelborítókat. Azt hi­szem, a harmadik csoportba tarto­zom. Pürékészítő betét A Nap leánya a citromfa kövek kö­zé lapított gyökeréből készült. (Hancsovszki János felvétele) szek-gyomlálás, vízhordás. A kony­hakertben kapálás, tökfészek készí­tése, ásás, paradicsomkarók leveré­se. Burgonyaválogatás és -hordás. — Varga Ferenc, Ikervár, Vas me­gye”. Az ikervári hadiárva-intézet elsőéves kertésztanulójának napló­ja kemény időkről tanúskodik. Itt van például 1929. február 11. Em­beremlékezet óta nem volt olyan hideg, mint akkor. „A hőmérséklet reggel mínusz 30,2, délben mínusz 14,1, este mínusz 10 fok. A napi fel­adat: 80 centiméteres léket vágni és vizet hordani a Rábából az öt üveg­házba.” — A gyámom adott be az iskolá­ba — meséli Varga Ferenc —, úgy, hogy nem is tudtam róla. Ott is­mertem meg Mészöly Gyulát, aki később Kossuth-díjat kapott a kecs­keméti törpeparadicsom nemesíté­séért. Azt a kitartást látva, ahogy ő gondozta a növényeket — másod­éves korában már önállóan vezette Sívó homok, faeke, éhínség a földgolyó egyik oldalán, biológiai módszerrel regenerált földek, génmanipulá­ciókkal létrehozott növényi, állati egyedek a másik féltekén. A fejlett világ mezőgazdaságában minőségi ugrást hozott a biotechnológia alkalmazása, mely az agrártudomány különböző — már hagyományosnak számító — ágaival együttműködve lehetővé teszi a be­határolt termelési erőforrások mind teljesebb kihasz­nálását. Hazánk mezőgazdasága világvi­szonylatban is elismert eredménye­ket produkál, a fejlődés korlátáit a szakemberek mindamellett a legsike­resebb időkben is jól látták. Felgyor­sult tehát az igény a tudományos eredmények iránt, mert előrelépés csak a biológiai, biotechnikai eljá­rások útján lehetséges. Nem vélet­len, hogy a kiemelt kormányprogra­mok sorában ott találhatjuk a bio­technológiai kutatások támogatását, az eredmények gyakorlati átülteté­sének szorgalmazását. A biotechno­lógia kifejezést hallva sokán asszo­ciálnak a megyénkben a Rozmaring Tsz gesztorságával működő Meriklón Gazdasági Társulásra, amelynek bor- sónyi, csíramentes burgonyaszaporító anyagát, szövettenyésztési techniká­ját egyebek között a televízióban is láthattuk. De nem ismeretlen foga­lom a szarvasmarháknál alkalmazott embrióátültetés sem. amelyet a du- navarsányiak alkalmaznak szerte az országban. Mindezek azonban csak a töredékei azoknak a lehetőségek­nek. amelyeket a biotechnológia tu­dománya nyújtani képes az emberi­ségnek. Beljebb hatolni a még isme­retlenbe — ez hívta életre azt a ku­tatócsoportot is, amely a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen műkö­dik jó egy esztendeje. Biotechnológiai csoport. Két ajtón olvasható a felirat. Az egyik dr. Sík Tibor egyetemi tanár irodáját jelzi, míg a mellette levő, méretre igen­csak hasonló a laboratórium. Némi megilletődöttséggel lépek a műsze­rek. üvegcsék, kémcsövek birodal­mába. Mindjárt otthonosabban ér­zem azonban magam a vegykony­hában. amikor pillantásom egy ha­misítatlan kuktafazékra esik. — Ez itt most az autokláv — vi­lágosít fel Szijj Józsefné technikus, miközben szeme a lombikban alaku­ló táptalajt figyeli. — Tudja, az autokláv nem férne el ebben a kis laboratóriumban, de a kukta is kivá­lóan megfelel a célnak. Az már na­gyobb baj — folytatja az üvegedényt fel-fel kapva, rázogatva — hogy a mikrohullámos sütőnk — mellesleg ez is ugyanolyan, mint a háztartá­sokban használatos — felmondta a szolgálatot-. Amíg megjavítják, ma­rad a háromláb és a Bunsen-égő. Így persze nagyon kell vigyázni, ne­hogy túlhevüljön a kísérleti bakté­riumtörzseknek készülő táptalaj. Ezek a baktériumok majdan, bioló­giai tulajdonságuk munkába fogá­sával — szimbiózisra lépve a pillan­gós növények gyökereivel — nitro­gént kötnek le és csökkentik a talaj oly sok gondot okozó nitrátszeny- nyezését. Ketten sürgölődnek most a labor­ban, Germán Lászlóné szintén tech­nikus és abban is megegyeznek, hogy szinte rajonganak a munkájukért, amely egy korábban ismeretlen vi­lágba ad bepillantást számukra. Egyébként öten alkotják a bio­technológiai csoportot. Vezetőjük Sík professzor, a biológiai tudományok doktora, aki Szegedről, a Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Központjából jött Gödöllőre, hogy részt vegyen a mezőgazdasági bio­technológiai oktató- és kutatóbázis megteremtésében. Meddig jutott el a munkában, amelyet jószerével az alapoknál kellett kezdeni, hiszen a biotechnológiát mint tantárgyat ed­dig nem is oktatták. — Így van, de jövőre már indul a képzés. Féléves tantárgy lesz, mintegy tájékoztató jelleggel, hogy a leendő mezőgazdák egyáltalán képet kapjanak a témáról. Ezen túl a har­madévesek felvehetik választottként ezt a szakot — mint ahogyan mások más szakot — az alaptárgyak mel­lé. — Ahhoz képest, hogy ez egy fel­futó ágazat, amelynek mielőbb hasz­not kellene hajtani, nem lesz túl ke­vés az ismerője? — Nos, az előbb említett nem az egyedüli oktatási forma. Sőt, az úgynevezett posztgranduális szak­mérnöki képzést már májusban meg­indítjuk, huszonhárom résztvevővel. A gyakorlati oktatás feltételei még bizony nincsenek meg. Hiányoz­nak a műszerek, a kísérleti anyagok, pedig mind az épületre, mind a mű­szerparkra elkészítettük a tervet, amelyet elfogadott a Miniszterta­nács Tudománypolitikai Bizottsága és a Gazdasági Bizottság is. A MÉM támogatását is élvezzük, hiszen ép­pen az ő koordinálásukkal mértük fel, hogy az egyetem különböző tan­székein folytatott biotechnológiai kutatótevékenységek közül melyek építhetők be az oktató-kutató bázis távlati munkájába. Együttműköd­tünk a laborfeltételek, a műszer- és anyagellátás, valamint a személyi feltételek meghatározásában. Most pedig mintha helyben járnánk, és közben az idő halad ... Szerencsére nincsenek egyedül. Dr. Papócsy László mezőgazdasági és él el mezésügyi mini szt erh ely ettes ugyan hivatalból is foglalkozik a leendő biotechnológiai oktató-kuta­tó bázissal, de személy szerint is szív­ügyének tekinti a programot. — Megértem és tisztelem Sík pro­fesszor türelmetlenségét, egyszer­smind kijelenthetem, az ügy koránt sincs elaltatva. Most azonban ke­véssé látványos szakaszba érkeztek a dolgok. Rövidesen kialakulnak a VII. ötéves terv műszaki fejlesztési feladatai, s a keretek, az anyagi le­hetőségek, amelyek között megvaló­sulhatnak. Egy azonban bizonyos: a kormány megszavazta a biotechnoló­giai kutatások keretintézményének létrehozására a félmilliárd forintot. Szigethi Teréz Geiszler Albert szigetszentmário- ni otthonában meglepődik rajta, hogy a Csepel Autógyárban még ilyen jól emlékeznek rá. Mert — sajnos — 1968-ban kilépett onnan. Ám igaz, hogy a hajdani repülőgép- gyárban is dolgozott már, majd 1949-ben, amikor az autógyárat lét­rehozták, üzemvezető volt. Később osztályvezető lett, és néhány évig külföldi gépek beszerzésével is fog­lalkozott. Eredeti szakképzettsége esztergályos. Pesterzsébeten tech­nikusi oklevelet szerzett, s bár ma­ga nem végzett egyetemet, évekig dolgoztak mérnökök a keze alatt. Egyikük még most is rendszeresen látogatja. Hogy miért? — Talán azért, mert hagytam dolgozni, sőt, élveztem, hogy min­dig többet akar. Éveket lapozunk át, míg eljutunk a mához. Forgatom tenyeremben a kis szerkentyűt, valóban milyen egyszerű. Mégis, milliónyi bosszú­ságtól kíméli meg Geiszler Albert újítása a háziasszonyokat. Geszte­nyepüré-készítő betétet talált ki húsdaráló géphez. — Tagja vagyok a tévé Felkíná­lom műsora nyomán alakult újítók és feltalálók klubjának; ebből a be­tétből eddig 60 ezer darabot sike­rült eladni. Most is várom a vá­laszt a Találmányi Hivataltól,, egy elektromos meghajtású permetező­gép leírását nyújtottam be. Eddig körülbelül 15 újításomat fogadták el. Belebújni egy műszaki feladvány­ba és megoldani — ez az élete. Gyökcrkrokodüok „I928. május elsején a csapadék 24,5. a hőmérséklet reggel 13,8, dél­ben 19,8, este 12,3, változó idő” — olvasom az apró kockás fedelű irka cikornyás betűit. „Feladataim a nö­vényházban — magvetés, uborkafé­.az üvegházakat —, magam is bele­szerettem a kertészetbe. A budaörsi ház előtt a kertben gyümölcsfák, virágok, a verandán különféle kaktuszok és hamarosan kikerül a szobából a citrombokor is. Más, mint a mi fáink. Egyszerre van rajta virág, még zöld, érő és már érett gyümölcs. No és a szob­rok. Tavaly negyedszer állította ki a helyi Jókai Mór Művelődési Ház Varga Ferenc munkáit. — Harminc éve. Hévízen a sza­natóriumban megláttam egy fűzfa­ágat. Egy krokodilhoz hasonlított. Aztán az ásás nyomán egy érdekes szőlőgyökér fordult ki a földből. Nem tudok úgy elmenni egy darab fa, gyökér mellett, hogy ne látnék bele valamit. Nyaranként össze­gyűjtöm őket és télen farigcsálok. De a szőlőgyökérben én nemcsak a természet munkáját csodálom, ha­nem azokét is, akik elültették, olyan mélyre, hogy ma Budaörs történel­mének egy-egy darabkái ezek a gyökerek. Madarak, fejek, alakok, szörnyek és Napleányok. Ki-mit lát bele a szobrocskákba. A nagyobbak egy papírdobozból kerülnek elő. Eladni? Nem adja. önmagának készíti őket Varga Ferenc. S ügyes keze új anyagot keres. Budaörsön agyag is akad bőven. Az első kerámiafigurá­kat a cserépkályhában égette ki. Lesz-e folytatás? Nekem a gyökér­ből készült alkotások jobban tetsze­nek. Tájékoztató — az 1985. évi pénz­ügyi ellenőrzések tapasztalatairól. Gesztenyepüré-készítő betét. A Nap leánya, a kövek által lapított gyökérből. Falubíró Vilmos, Geisz­ler Albert és Varga Ferenc ezeket tették le elém az asztalra. Egy-egy tárgyi bizonyítékát annak, hogy bő­ven van még mondanivalójuk a vi­lágnak. Eller Erzsébet A 68 esztendős közgazdász papí­ron öt esztendeje nyugdíjas. A 64. éves technikus, megroppant egészsé­ge miatt 1974-ben vált meg mun­kahelyétől. A 72 szilvesztert megélt kertészhez ugyancsak tizenkét éve csönget húszadika körül a postás. Gyermekeik is idősebbek nálam. Szellemi frissességükkel, alkotni vá­gyásukkal mégis, könnyen rápirít­hatnának bármelyik korombelire. Dicsőség, hírnév? Nem. Egyikük neve sem cseng ismerősként ország­szerte. Környezetük azonban mél­tán tiszteli őket. És feleségeik, gyer­mekeik, unokáik elnézik nekik — másságukat. Mert valamiért mind a hárman eltérnek a megszokottól. Nem is annyira a múltjukban, mint inkább jelenükben, és — igen — cél­jaikban. „Megettem a kenyerem ja­vát” — tréfálnak korukkal. De a mosoly mögött a ki nem mondott büszkeség: „fiatal maradtam”. Naponta bejár Falubíró Vilmos a Pénzügyminisz­térium Ellenőrzési Főigazgatósága Pest Megyei Igazgatóságának elem­ző közgazdásza. Nyugdíjazása óta is bejár dolgozni. A revizorok által összegyűjtött adatokból jelentése­ket, kimutatásokat készít; a számok mögött összefüggéseket tár fel, azokból következtetéseket von le. Az irodából — ahol hárman dol­goznak — átmegyünk egy üres he­lyiségbe. Két könyvet hoz magá­val, Heller Ágnes Szociológiai ta- nUlmányók círhű munkáját és Han­Falubiró Vilmos reggelente összepakolja a könyveit, papírjait, és be­megy a munkahelyére. Geiszler Albert az udvar végében levő műhely­ben kezdi a napjait barkácsolással. Űj ötletét alakítja az esztergagéppel kézzel fogható valósággá. Varga Ferenc szemével megsimogatja a citrom­fát, az ablaküveg mögött a gyökérszobrocskákat, s jó reggelt kívánva El ébredő tavasznak, megöntözi a tulipánokat a kertben.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom