Pest Megyei Hírlap, 1986. május (30. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-17 / 115. szám
#VsV ini'ißißvi Hírlap 1986. MÁJUS 17. Sak 1208. sz. feladvány Zahogyakin (szovjet) Füles »7« IVonsíop munkanap Cegléden Súlyemelők műhelymunkája Korán keltek a Pest Megyei Tudományos és Sport Bizottság versenysport és korszerű utánpótlás-nevelés munka- csoportjának tagjai csütörtökön. Nem tévedés, reggel hat órakor találkoztak, hogy az országban is úttörő vállalkozásnak számító ceglédi súlyemelő utánpótlás-nevelő központ életének első napirendi pontjáról, a 7.20 óraker kezdődő edzésről se maradjanak le. Matt 2 lépésben Betűjelzésben. Világos: Kd7, He6, Hfti, gy: g7, h7 (5), Sötét: Kf7, Hí6 (2). A feladvány megfejtését 1986. június 15-ig Soiymosi László (2120 Dunakeszi, Hunyadi u. 20.) címé- re.kérjük elküldeni. A feladvány- fejtők közé bármikor* be lehet lépni. . . Az idei megyei szuperbajnokságot a Dunavarsányi Petőfi DMTK versenyzője, Király József nyerte, klubtársa, a tavalyi bajnok, Schubert Gyula előtt, azzal, hogy többek között legyőzte riválisát is. Király József (Dunavarsány) mj.— Schubert Gyula (Dunavarsány) mj. 1:0 Antal-véd elem 1. e4, d6; 2. ói, Hf6; 3. Hc3, g6; 4. f4, Fg7; 5. Hf3, c5; 6. Fb5f, Fd7; 7. e5 (kellemetlen meglepetés, a saját varim ellen kell játszanom; itt azonban megnyugodtam, a következő helyes lépés megtalálása 20 percet igényelt). Hg4 8. e6! (újabb 40 perc után következett a válasz), fxe?? (ez már veszít, a helyes válasz: 8. —, Fb5:!; 9. exff, Kd7!; 10. Hxb5, VaSJ; II. Hc3, cxd; 12. Hxfd4, Fxd4!; 13. Vxd4, Hc6: 14. Vc4, Vb6! += értékeléssel); 9. Hg5!. Fxb5; 10. Hxe6, Vd7; 11. Vxg4, Fc4; 12. Hxg7f, Kf7: 13.. fő!, Kxg7; 14. dxc, Faß: 15. Vd4f, Kg8 (15. —, e5??, 16. fxet); 16. Fh6l, e6; 17. Vf6, Hc6; 18. fxe, Be8; 19. 0—0—0, Ve7; 20. Hd5ü, sötét feladta (Király József elemzése). Befejeződött a II/A tavaszi fordulója. Az 5. forduló: Nagykáta II.—Ráckeve II. 0.5:4,5, Szentendre— Zsámbék 1,5:3,5, Dunakeszi SE II. —Fóti Tsz II. 1 :4, Örkény—Püspökszilágy 3:2. A 6. forduló: Fóti Tsz II.—Nagykáta II. 5:0, Ráckeve II.—Örkény 1,5:3,5. Zsámbék—Dunakeszi SE II. 3:2, Galgamácsa— Szentendre II. 5:0. A tavaszi bajnokság befejezése után az állás: 1. Galgamácsa 21, 2. Örkény 19. 3. Fóti Tsz II. 17,5, 4. Ráckeve II. 14,5, 5. Dunakeszi 5. E II.. Püspökszilágy 14. 6. Zsámbék 12, 7. Szentendre II. 8,5, 8. Nagykáta II. 0,5. S. L. Kiifttíeini rsngiaí Ifivendégek A kufsteini ifjúsági labdarúgócsapat a hét végén Gödöllőn vendégszerepei. Ma 17.30-kor a GÉAC-pályán a GSC ifivel mérkőzik, vasárnap 10 órakor pedig a GS.C sporttelepén a Pest megvei ifjúsági válogatott lesz az osztrákok edzőtársa. Ifiválogatottunk 4- én indul az NSZK-ba Ludwigsha- fenbe, s a felkészülést szolgálja a mostani találkozó. A vendégeket Czinege László, a Magyar Súlyemelő Szövetség elnökségi tagja, a 203 számú Bem József Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatója, Pásztor István körzeti sportfelügyelő és Magyar László, a CVSE ügyvezető elnöke fogadta. Már a nonstop dübörgő vastárcsák hangzivatarában megkezdődött a bizottság tagjainak eszmecseréje a szakemberekkel, majd az edzés végeztével a szakmunkásképzőben folytatódott az úttörő munkalátogatás. Tanácsadás — Mindenképpen többet akarunk, mint puszta proto- koll-látogatást — hangsúlyozta Szemes Árpád, a megyei tanács helyettes osztályvezetője. — A munkacsoport szervezeti kérdéseken túl szakmai dolgokban is tanácsokat akar adni, ezzel is támogatva az MSSZ törekvéseit Szeretnénk, ha máshol is olyan utánpótlás-nevelő tevékenységet tudnánk folytatni, amelynek eredményeként mind több versenyző irányítaná a figyelmet a Pest megyében folyó sportmukára, a leghatékonyabb módon — az eredményeivel. A házigazda, Czinege László elmondta, hogy pályázati úton keresték a kollégiumba a tehetséges fiatalokat. Több hullámban tárgyaltak a nevelő egyesületek edzőivel is — alapvetően sikerrel. —■ A munka kezdetén éreztük magunkban a feladat megoldásához szükséges bátorságot — így az ambiciózus iskolaigazgató. — Más nemzetek sportsikereiről oly sokat hallottunk, hogy ilyen vagy olyan formában összegyűjtik a tehetségeket, akik közül azután számosat egészen a világ élvonalába felfuttatnak. Bár az előttünk példaként álló sportnemzetekkel jelenleg nem tudjuk felvenni a versenyt, amit lehet, megteszünk az eredményes nevelés érdekeben. C iklikn «sag A súlyemelő-szövetség szakfelügyelőjének, Leitner Józsefnek ötlete nyomán indultunk meg, megszerezve a megyei sportvezetés, valamint a helyi városi vezetés elengedhetetlenül szükséges támogatását. Mivel ez a kísérlet a DSK-keretek között nem megvalósítható, a legjobbkor jött a Ceglédi VSE áldozatkész befogadó ajánlata. A szakmai munka igényességére garancia Ecser Károly és Hosszú Endre neve, személye. Az eredmények egyértelműen biztatóak. Az 1985. évi országos serdülőbajnokságon a CVSÉ súlyemelő kollégistáit mindössze egy klub, a nevelő munkájáról évtizedek óta országszerte híres, az egykori világbajnok Tóth Géza által Pest megyei totó w A lapunkból kivágott szelvényt borítékban, vagy levelezőlapra ragasztva május 23., péntek délig kell szerkesztőségünkbe beküldeni Pest Megyei Hírlap. Bp. Pf: 311 1446. Az eredményeket máius 2fí-i, hétfői, a nyertesek névsorát mains 29-i, csütörtöki számunkban közöljük. A szelvény első helyén NB II-es, a 2—4. helyen terület,' a többi helyen »legyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés szerepel. Felkérjük pályázóinkat, a borítékra' írják rá: „Totópályázat, 27. hét.** 1 Vác—SZEOL-Délép 2 Ikarus—Ráckeve 3 D. Kőolaj—III. kér. TTVE 4 Dömsöd—Érd 5 Szigetűjfalu—Bag 6 Dunakeszi—Budaörs 7 T.-szentmárton—Szentendre 8 Bem SE—Dány Pótmérközések: 9 Pilisvörösvár—CVSE 10 GEAC—Kartal FELADÓ ____ 2 i 7 vezérelt Szombathelyi Haladás előzte meg a pontversenyben. Az 1984 őszén indult huszonnégy srác közül mára 16 maradt, ebből a létszámból viszont tavaly kilenc aranyjelvényes került ki, ez évben pedig — hol van még az év vége! — máris hatan büszkélkedhetnek aranyjelvényes teljesítménnyel. — Hároméves ciklusokban dolgozunk — vette vissza a szót Hosszú Endre. — Évenkénti két csúcsforma kialakítása szerepel a programban. Be kell vallanom, az ezt követő regenerálás kevésbé megy, mint a terhelés adagolása. Többek között ezért és a hasonló, felmerülő nehézségek megoldásáért jött létre a sporttudományos bizottság, amelynek szekcióvezetője a megyei sportfőorvos, dr. Kulcsár Ágnes is ott volt Cegléden. — A vitaminok, a só és a nyomelemek megfelelő meny- nyiségű bevitele a szervezetbe, illetve a veszteségek pótlása kiemelt feladat — húzta alá nyomatékkai a főorvosnő, aki elismeréssel nyilatkozott a látottakról. DSK-kerelek Az országos szövetség képviselője, Hanzlik János mesteredző a kollégium dicsérete mellett annak szükségességéről szólt, hogy az itteni pozitívumokat tudatosítani kellene más sportágak hasonló intézményei felé is. Szemes Árpád azt javasolta, hogy létre kellene hozni a DSK-k nyújtotta keretek között egy általános iskolai előkészítő osztályt. Dr. Ried József pszichológus pedig mind a 16 súlyemelő kollégista pszichoana- litikai vizsgálatára tett igen értékes vállalást. A sokoldalú eszmecsere a délutáni edzés megtekintésével ért véget. A munka folytatódik: a súlyemelő-reménységek és az eredményességen fáradozó tudományos szaktekintélyek számára egyaránt. Természetesen a közös cél érdekében. Jocha Károly Körzcíí bajnokság Pilisi gólok A Budaörs—Érd—Százhalombatta —Szentendre összevont körzeti labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójában gólzáporos győzelem született Zsámbékon és Piliscsa- bán. Eredmények: Tahitótfalu—Kossuth KFSE 2-0, Budakeszi—Diósd 1-1, Pilisszántó—Solymári Pemü 1-0, Tinnye—Szigetmonostor 0-1, Tárnok—Biatorbágy 2-0, Zsámbék —Pilisvörösvár II. 8-1, SóskúMJu- nabogdány 3-2, Piliscsaba—Pilis- szentkereszt 7-0. Elcmlámpa kötelező A volánnál, a nyeregben fi Hazaérkeztek a labdarúgók Elégedett a kapitány Pénteken délelőtt hazaérkezett 16 napos ausztriai magaslati edzőtáborozásáról Magyarország labdarúgó-válogatottja. A mexikói világbajnoki döntőre készülő küldöttséget a Ferihegy II. repülőtéren az OTSH különbusza várta. A csomagok elhelyezését követően azonnal edzésre indult a magyar válogatott. Egervári Sándor technikai vezető az MTI munkatársát tájékoztatta Beszélgetés a vári edzővel Jégtörés a Sopron ellen A labdarúgó NB II-ben a hétközi találkozót megelőzően nem termett babér a Váci Izzó számára a Sopron ellen. Az 1984/85. évi bajnokság mindkét találkozóján alulmaradtak a Pest megyeiek, s ősszel 1-0-ra kaptak ki Sopronban. Most megtört a jég, 3-1-es Izzó-siker született. A csapat sorozatban ötödik találkozóján veretlen maradt, elkerült a veszélyes zónából. Idén eddig 12 pontot gyűjtött. — Újabb lépést tettünk a bennmaradás felé — mondotta Szarvas László vezető edző. — Bár javítottunk helyezésünkön, valamennyi hátralevő mérkőzésen a jó eredmény elérésére kell törekedni, csak így biztosíthatjuk a bennmaradást. Sokat javult a helyzet- kihasználás, s a sikerek záloga a fegyelmezett játék a mérkőzések döntő szakaszában. Egyébként a Dunaújváros kivételével jól ment tavasz- szal a csapatnak. Igaz, a csatárok jó néhányszor nem tudták kihasználni a lehetőségeket, s ez is okozta a vereségeket. A Sopron elleni győzelem kivívásában nagy segítséget jelentett a közönség lelkes buzdítása, melyre ezután is számítanak. Még 7 találkozó vár a Váci Izzóra, közülük három idegenben. Vasárnap Szekszárdon játszanak. Ősszel otthon 2-1- re kikaptak tőlük, most itt a lehetőség a visszavágásra. — Reitter — A Dunakeszi Vasutas atlétái közül tizen a középiskolás területi bajnokságra készülnek, a fiatalabbak pedig — képünkön — az úttörő-olimpia hétfő—keddi összevont körzeti négytusa- viadalára. « \ A hét végén Pécelen rendezik az , szombaton 11 érakor, a verseny az előiutamokkal vasárnap 9.30 órakor kezdődik. Ugyancsak megyénkben lesz a lovasok Aranyos Kupa díjugrató versenyének újabb fordulója. Po- mázon 14 órakor kezdődik a verseny. Az országjáró diákkörök tavaszi záróeseménye a hét végén lesz a hagyományos éj szálkái túra. A részvevők 17-én 21—22 óra között áz ürömi vasútállomáson gyülekeznek. Innen indulnak a 18 kilométeres út megtételére, s a tervek szerint hajnalban 4 óra tájban érkeznek célba a Moszkva térre. Az egyik fontos kellék az elemlámpa, s ezt mindenkinek kötelező magával vinnie. Ugyancsak a fiatalokat mozgósítja ma Salgótarjánban a középiskolás atléták területi viadala, amelyen megyénket többek között a dunakesziek képviselik. Gyálon a sportpályán ma 9 órától egész napos majálist rendeznek. Kispályás labdarúgóbajnokság, ll-es rúgás, valamint tréfás versenyek szrepelnek műsoron. autócross országos bajnokság 3. fordulóját. A Főtaxi Kupáért kiírt versenyen eldőlhet, hogy a jelenleg harmadik Hellinger Gusztáv, a tavalyi bajnok, felzárkózik-e a korábbi többszörös győztes, pillanatnyilag vezető Nagy Sándor mellé. A futam főpróba a válogatottnak és a rendezők számára is a júliusi autócross-BB előtt, amely a Forma—1 magyarországi versenye mellett a legjelentősebb hazai autósesemény az idén. Az edzés a hétfőig „érvényes” műsorról; — A pénteki foglalkozás után mindenki megkapta a formaruhát, majd a játékosok hazatérték csaladjukhoz. A szomoat szabad lesz. Vasárnap délutánra rendelt el Mezey György szövetségi kapitány találkozót. Este ünnepélyes keretek között búcsúztatják a hétfő délelőtt Madrid érintésével Mexikóba utazó válogatottat. Mezey György szövetségi kapitány a magaslati foglalkozások mérlegét így vonta meg; — Ahogyan azt előre elterveztük, úgy is történt: eredményes, jo munkát végeztünk a Lienz melletti edzőtáborban. Igen jót tett. a csend, a ki- kapcsolódás. Az ismert sérülésektől eltekintve zavarmentes 16 nap után vagyunk. Még egy szót Nyilasiról? — Nagyon rosszul jött a kiesése. Mi a véleménye az egyik csoportselejtező ellenfél, a szovjet válogatott élén a napokban bekövetkezett szövet- ségikapitány-cseréről? — Vártam ezt a változást. Mindazonáltal a rajthoz eny- nyire közel alig hiszem, hogy az új szakvezető, Valerij Lo- banovszkij csodát tudna művelni. Táblázatok Forduló előtt A megyei labdarúgás második vonalában a 22. fordulón jutottak túl a csapatok. A hét végi újabb megméretés előtt íme a két tabella; 1. Pilis 2. Bugyi KSK 3. Hernád 4. Kakucs 5. Tápiószele 6. Sülysáp 7;.Monor 8. Olló 9. Nagykőrös 10. Iklad 11. Nagykáta 12. Újlengyel 13. Újszilvás 14. Kiskunlach. A-csoport 22 16 3 3 55-19 35 22 14 3 5 39-17 31 22 11 6 5 52-26 28 22 13 2 7 55-40 28 22 13 2 7 32-27 28 22 11 2 9 41-36 24 22 10 3 9 35-35 23 22 6 6 10 29-29 20 22 8 4 10 44-37 20 22 8 4 10 33-35 20 22 8 3 11 40-39 19 22 9 1 12 30-39 19 22 5 1 16 27-61 11 22 1 — 21 20-91 2 B-csoport 1. Törökbálint 22 14 4 4 53- 27 32 2. Veresegyház 22 14 3 5 61- 24 31 3. Aszód 22 13 4 5 67- 26 30 4. Dunavarsány 21 13 3 5 45- 20 29 5. Pácéi 22 10 7 5 32- 19 27 6. Szokolya 22 11 5 6 59- 36 27 7. Perbál 22 9 7 6 40- 47 25 8. Verőcemaros 22 8 4 10 40- 42 20 9. Pomáz 22 7 5 10 34- 45 19 10. Márianosztra 22 6 6 10 30- 36 18 11. Halásztelek 22 7 4 11 30- 45 18 12. Nagymaros 22 4 6 12 31- 46 14 13. H. Esze T. SE 21 4 4 13 34- 44 12 14. Vecsés 22 2 — 20 20-119 4 Ülve kényelmesebb nézni — tanúsítja a soproni védő —, mit csinál a váci kozcpcsatár. •Jó linngiilnfú /árúrsl Gödöllői végeredmény MINDEN HÉTEN TOTÓ, LOTTÓ! A Gödöllői Agrártudományi Egyetem kisrektori termében jó hangulatú záróestével búcsúztak a játékosok az egyetemi, főiskolai döntőtől. Az utolsó nap rendkívül izgalmasan alakult. Mipt arról már teg'nap beszámoltunk, labdarúgásban a GATE végzett az első helyén. Kézilabdában a nőknél a TF fölénye volt jellemző, míg a férfiaknál a Nyíregyháza az utolsó mérkőzésen nyújtott meggyőző játékával, jó gólaránnyal hódította el a kupát. A tanárképző- sók sikere nagy meglepetés, hiszen a mezőny favoritjának egyértelműen a TF látszott. Végeredmény; Kézilabda, Férfiak: 1. Nyíregyháza, 2. Testnevelési Főiskola, 3. DATE Szarvas, 4. Agrártudományi Egyetem Gödöllő. Nők: 1. Teistneveiési Főiskola, 2. Szegedi Tanárképző, 3. Nyíregyházi Tanárképző, 4. Szombathelyi Tanárképző. Labdarúgás: 1. Gödöllői Agrártudományi Egyetem, 2. Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Szeged, 3. Pécsi Tudományegyetem, 4. Győri KTMF. T. G. Pálraválaszíússal cgybfliöíve Dunakeszi tenisztavasz Megkezdődött a megye! te- niszidény. A nyitányt az egyéni bajnokság jelentette. A döntőket Gödön tartották. Itt beszélgettünk Koós Géza versenybíróval, aki immár 25 esztendeje irányítja a megyei teniszéletet. — Ilyen fejlődésről még csak nem is álmodtam — mondja a szövetség elnöke. Mintegy 100 pályán közel 500-an versenyeznek, nem is beszélve a több mint ezer amatőrről, akik elsősorban a hétvégeken forgatják az ütőt. Ilyen népes tábor mozgósításához. szerepeltetéséhez sok aktíva szükséges. Az elnökség tagjai fővárosiak, s igen nehéz összehangolni a feladatköröket. Rovó András, a szövetség titkára sokat segít a munkában.- öt éve segítek Koós Gézának. Amikor bekapcsolódtam lényegesen kevesebben voltak — emlékezik Rovó András. — Azóta megduplázódott a pályák és a versenyzők létszáma Ma négy osztályban 25 férficsapat, ugyanennyi ifjúsági, újonc és veterán gárda működik. A nők aránva is javult. 8 együttes vetélkedik. A csapatbajnokság a közeljövőben kezdődik. Már beszámoltunk a májusban átadott ceglédi négy új pályáról. A napokban újabbakkal gazdagodik a megye ' Május 16-tól 18-ig tartják Dunakeszin, a tavaszi országos versenyt, új pályák avatásával összekötve. Ezek átadásával összeseit hét játéktér áll majd itt az ütőforgatók rendelkezésére,; - A Dunakeszi Vasutas gárdája egyébként idén már az OB II-ben szerepel. A megyei egyéni bajnokság végeredménye. Férfi egyes: 1, Nagy János (Dunai Kőolaj), 2. Kiss István (D. Kőolaj), 3. Olasz Nándor (Göd). Páros: 1. Gogh József, Csuti László (Dunakeszi), 2. Vájná Gábor. Wertheimer Gábor (Dunakeszi). 3. Löffler Miklós, Nagy János (D. Kőolaj). Veterán férfi egyes: 1. Szűcs István (Cegléd). 2. dr. Virágh Ferenc (Cegléd). 3. dr. Bea Mátyás (Váci Egészségügy). Női egyes: 1. Turóczy Ágnes (Dunakeszi), 2. Szekeres Lászióné (Dunakeszi), 3. lnecs Olga (Nagykőrös). Ifjúságiak. Fiú egves: 1. Kalocsa Tamás (Nagykőrös), 2. Kalmár Gábor (D. kőolaj), 3. Nádasi Gergely (D. Kőolaj). Páros: 1. Kalmár Gábor, Nádasi Gergely (D. Kőolaj), 2. Hoffman Károly. Percnyi D. (Dunakeszi). 3. Erdész Imre, Kovács Mihály (Göd). Serdülő fiú egyes: 1. Kalocsa Tamás (Nagykőrös), 2. Erdész Ferenc (Göd), 3. Erdész Imre (Göd). Újonc fiú egyes: 1. Csípő Kristóf (Nagykőrös), 2. Hámort Viktor (Göd), 3. Kocsis Ádám (D. Kőolaj). R. L.