Pest Megyei Hírlap, 1986. április (30. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-04 / 79. szám

■ PEST MEGYEI HÍRLAP 1986. Április 4., péntek AHOL A LEGTÖBBET TETTEK TELEPÜLÉSÜKÉRT Ami jó a városnak, jó lakóinak is Hárman a Béke brigádból: Varga Józseffé, Imre Fcrencné, Sinkó Árpádné (Veress Jenő felvétele) N emes hagyomány már Pest megyé­ben. hogy minden esztendőben meg­hirdetjük a telepü­lésfejlesztést segítő társa­dalmi munka versenyét a városok, nagyközségek, köz­ségek között. Ez az egész­séges versengés egyre több embert mozgósít, s egyre nagyobb értékeket hoz lét­re. Hogy végül az ered­mény anyagi elismerése sem marad el, az külön öröm: a helyezéssel járó pénzt újabb gyarapodásra lehet fordítani. Persze nem a helyezés a legfontosabb, hanem az, hogy valamennyi Pest me­gyei településen összefog­nak az emberek a lakóhely, a környezet szépítéséért, gazdagításáért. óvodák, bölcsődék, iskolák, sport­pályák, utak, víz-, gáz- és elektromos hálózat, a sza­bad idő eltöltését szolgáló intézmények épülnek fel társadalmi segítséggel. Szo­cialista brigádok, KISZ- alapszervezetek, gyerekek és nyugdíjasok dolgoznak azért, hogy szépüljön, gya­rapodjon lakóhelyük. Mint már korábban hí­rül adtuk, a múlt eszten­dő munkája alapján Száz­halombatta, Veresegyház és Nagytarcsa nyerte el ka­tegóriájában az első díjat, írásainkban abból adunk ízelítőt, hogy miként sike­rült ezt közös erővel, ösz- szefogással elérni. Még egy olyan városban is, mint Százhalombatta, ahol két óriás vállalat működik: a DKV és a DHV, amelyek nagyban hozzájárulnak a te­lepülés gyarapodásához — el- kél a társadalmi munka. Szük­ség van a környezetüket szé­pítő segítőkész kollektívákra, amelyek bármikor mozdulnak a hívó szóra. Hová ‘ hívják a cselekvésre kész embereket? Hosszú lenne a felsorolás. Csak néhány ki­ragadott példa. Kezdjük talán a közvetlen környezet ápolá­sával, szépítésével! A Pannó­nia és a Déli lakótelepen rendbe kellett tenni a parko­kat, beültetni bokrokkal, vi­rágokkal, hogy lakályosabb legyen a típusterv alapján felépült házak környéke. Vagy itt van például • a strand; évek óta alakul, for­málódik, s az idén már birto­kukba is vehetik a százha- lombattaiak. Nem kis dolog, Ismét a dobogó legfelső fokán Rövidesen 20 munkásasszonynak ad megélhetési lehetőséget a moziból átalakított varróüzem (Barcza Zsolt felvétele) ' Nincs hírlapíró, aki ne menne szívesen Veresegyház­ra. Nemcsak a barátságos vendégfogadás, a készséges út­baigazítás és tájékoztatás teszi vonzóvá ezt a fővárostól alig kőhajításnyira fekvő nagy­községet, hanem elsősorban az, hogy itt mindig pezsgő élet, sürgés-forgás és főként eredmények fogadják a láto­gatót. Erre persze bárki azt mondhatná: az eredmények túlzott hajszolása nem egy helyen megrontja a hangula­tot, s a szépen csillogó külső mögött keserű emberi kap­csolatok összegubancolódott szálai húzódnak meg. Nos, Ve­resegyház erre is ellenpélda­ként szolgál. A tanácselnökről, Pásztor Béláról köztudott, hogy szigo­rú, következetes ember. Nem­csak kiadja, hanem megköve­teli, számon kéri a munkákat. Igaz, ebben ő és munkatársai járnak az élen. Itt van pél­dául a társadalmi munka, amelyben a falu évek óta megyeszerte elismert, kiváló eredményeket ér el. Nehéz olyan hétvégét találni, amikor a község valamelyik pontján ne szorgoskodnának a helybe­liek, élükön a tanácsi alkal­mazottakkal. Nem véletlen hát, hogy a településfejlesztést segítő társadalmi munkával — e nemes versengés keretén belül ■— kitüntető helyezése­ket értek el. Nagyközségi ka­tegóriában eddig négyszer ve­hették át az első díjat, s ta­valyi munkájuk eredménye­ként most ötödször is Veres­egyházé a dobogó legfelső fo­ka. A számok imponálóak. A társadalmi munka értéke 39 millió 376 ezer forint, s ebből közel 27 millió a fejlesztést segítő tevékenység. Ebben az összegben néhány tízezer fo­rintos értéktől a több millió­sig nagyon sokféle munka bújik meg. Néhány a legjelen­tősebbek közül: tavaly decem­ber 13-án adták át az új pos­ta épületét, lezárva ezzel egy egész községet megmozgató hároméves időszakot. Az új épület helyén állott régi ház lebontásától az új postaszo­bák takarításáig számtalan különféle munkában vett részt a falu apraja-nagyja. Nem kis összeggel, négymillió fo­rinttal tették ezáltal olcsóbbá az építkezést. Tavaly kezdtek neki az is­kolabővítésnek. Az új szárny­ban 14 tanterem kap majd helyet. A mesterek, befejezve az alagsori födém felhelyezé­sét, most már a föld felett dolgoznak, s ha minden igaz, az 1987—83-as tanévben már gyermekzsivajtól lesz hangos a termek sora. A több millió forintos beruházás kivihetetlen lenne lakossági segítség nél­kül, s a veresegyháziakat nem is kell nagyon kapacitálni, szí­vesen ragadnak ásót és kapát, mikor milyen szerszám szük­ségeltetik, ha a nagyközség fejlesztéséről, szépítéséről van szó. Nem véletlenül tiszta és rendezett Veresegyház. A nagy léptékű munkák mellett figyelmet szentelnek a falu szépítéséinek is. Tavaly például főként fia­talok vettek részt az új csa­padékcsatornák építésében, a különböző területrendezési munkákban. Sok úttörő és KISZ-es serénykedik a tavak környékén is, melyek közül a második tavaly készült el. Igaz, ügyes ötlettel, a legszor­gosabb fiatalok egész évre szóló ingyen uszodabérletet nyerhetnek. A veresegyházi érdekessé­gek közé tartozik az is, hogy a közösségért végzett munkába szép számai bekapcsolódnak a környék telektulajdonosai is. A hétvégeken lelátogató több száz család közül sok pihe­nőidejét áldozza a környék komfortosításáért. Az új utcák kialakítása közül nem egy az ő nevükhöz fűződik. A felsoroltak természetesen esiak ízelítőt nyújtanak a múlt óv számtalan munkájából. Az egy lakosra jutó több mint hatezer forintnyi társadalmi munka mögött az egész taná­csi apparátus ügybuzgalma és szorgalma bújik meg. Veres­egyházon' a tanácstagi agitá­ció után minden egyes lakót névre szóló levélben értesíte­nek az éppen aktuális társa­dalmi munka időpontjáról, s az még sohasem fordult elő, hogy a helyszínre érkezőt fe­jetlenség vagy kapkodás fo­gadta volna. A lebonyolítás pontos menetrendje hosszú évek során alakult ki. s kár lenne tagadni, sok fejtörés, ta­nácskozás előzte meg. Ám a jó szervezés meghozta gyü­mölcsét. H. J. . mert végül is tizennyolcezer ember' él a városban, s eled­dig nem volt strandfürdője. Itt van ugyan a Duna-part, de hát nem olyan már ez a folyó sem. mint amelyikről egykoron a Kék Duna kerin­get lekottázták. S milyen cso­dálatos dolog a nyári hőség­ben leballagni a fürdőhöz, s a hús vízben lubickolni! A me­dencék elkészítéséhez szüksé­ges anyagi fedezetet biztosí­totta ugyan a tanács, de több­re nem futotta erejéből. Ösz- szefogtak hát a vállalatok, a kollektívák, s kezük munkája nyomán alakult a szabadidő- központ Csak milliókban le­het arról az értékről szólni, amit megteremtettek. Hétvé­geken, munkaidő után ásót, kapát, lapátot ragadva dol­goztak a DKV-s, DHV-s bri­gádok a tereprendezésen, szakemberek gondoskodtak a kisegítő épületekről, a vízhá­lózatról. Hogy a megyei tár- sadalmimunka-versenyben si­került kivívni az első helye­zést, abban perdöntő volt az itteni munka értéke. Ha már a víznél tartunk, gondolatban ugorjunk egyet, s máris a DKV csónakházánál vagyunk. Ide jár a város ap- raja-nagyjá, dolgozzon egyéb­ként bárhol is. A régi öltözők egyszer csak kezdtek szűkössé válni Ismét a társadalmi munkások segítettek a helyze­ten. Kibővítették az öltözőt, új zuhanyozót építettek, sőt, mellette újabb sportpályákat alakítottak ki a Százhalombat­ta iák nagy örömére. Az előbb felsorolt példák a szabad percek örömteli eltöl­tését segítik. Ám a minden­napok gondjait is orvosolni kell. Ilyen munkába kezdtek a Mészáros János utcaiak, akik a főtérről felszedett be­tonkockákból járdát építettek házaik elé. Az iskolák gazdagításához a DKV és az SZKFI szocia­lista brigádjai járultak hozzá. Hogyan? A dolgozók kommu­nista szombatokon összegyűj­tött bevételeiből a 2-es és 3- as iskolának számítógépeket vettek. A kutatók pedig a mű­velődési központot ajándékoz­ták meg egy hasonló készü­lékkel. Szinte nincs olyan kollektí­va, amely ne járult volna hoz­zá valamilyen formában a város és intézményei fejlődé­séhez. Az Áfor, a Gelka, a Kőbányai Gyógyszeráru- gyár helyi csomagolóüzeme mind, mind segített. És nem­csak felkérésre. Dolgozóik maguktól ajánlották fel a kommunista műszákok bevéte­leit. Amikor a főteret csino­sították. volt úgy, hogy 140- en, 150-en jöttek be a kör­nyező lakásokból a tanácsta­gok hívó szavára, mely szerint el kél ne a dolgos kéz. Hyross Imrét, az egyik tanácstagot, szinte minden megmozdulás­nál ott lehetett látni. Asszonyok, akik egész nap normában dolgoztak a Ruha­ipari Szövetkezet valamelyik varrógépe fölé görnyedve, ebédidejükből csentek el egy- egy percet, meg munka vé­geztével, vagy a szabadnapo­kon varrták az iskoláknak a függönyöket, a művelődési központba, a város balatonke­nesei üdülőjébe a hangulatos textíliákat. Közülük is ki­emelkedett munkájával a Bé­ke szocialista brigád kilenc tagja. Ök vajon miért tették? — Ügy voltunk vele, hogy ami jó az óvodásoknak, az is­koláknak. a városnak, azért nekünk is jó dolgozni. Hiszen a mi gyerekeinkről, a mi vá­rosunkról van szó — mondja Sinkó Árpádné. Végezetül egy adat: Száz­halombattán az elmúlt esz­tendőre 18 millió 450 ezer fo­rint értékű társadalmi mun­kát szerveztek — 47 millió 33 ezer 811 forintra teljesítet­ték ... F. A. M. — A nagytarcsaiak megér­tése és összetartó ereje — vá­laszol Csimáné Pócsa Anna a tanács elnöke arra a kérdésre, mi a titka a te­lepülésfejlesztési társadalmi munkaversenyben elért nagy­szerű eredménynek, az egy lakosra jutó érték 6030 forint volt. — Nincs titok, dolgos, munkaszerető nép lakja Nagy- tarcsát. Ezek az emberek nem­csak arra kényesek, hogy szép legyen a kertjük, házuk, ha­nem arra is, milyen kép fo­gadja az utazót községtáblától községtábláig. Imponálóan szerény az el­nökasszony: így örököltem meg a falut elődömtől, ország- gyűlési képviselőnktől, Vassné Nyéki Ilonától — mondja. — Csupán átvennem, folytatnom kellett a jól bevált munka­stílust. S ez nem is akárhogyan si­kerűit. Elég végigmenni Nagy- tarcsa utcáin, mindenütt lát­szik, mennyi szeretettel és gonddal szépítik, komfortosít- ják környezetüket a helybe­liek. Tavaly társadalmi mun­kában kezdődött a földgáz be­vezetése a faluban, s az épí­tők után sem maradtak feltört, sáros utak. A lakók kihasznál­ták a lehetőséget, tömörített utakat építettek portájuk előtt, rendezték a belvízelvezetést, az árkok partját pedig ezer­ötszáz rózsatővel ül tettéit be. Példás a kapcsolat a hon­védség helyi alakulatával is. Tavaly több mint kétmillió forint értékű munkával segí­tették a katonák az ABC-áru- ház bővítését. — Ügy gondolom, minden településen, ahol van alaku­lat, nagyon gyümölcsöző együttműködést lehet kialakí­tani. De a jó kapcsolat fenn­tartása megkívánja, hogy so­ha ne éljünk vissza a katonák segítségével. Nagytarcsán min­dig olyan célok megvalósítá­sához hívjuk segítségül a hon­védséget, amely számukra is fontos. Járdát nem a katonák­kal építtettünk, ám az élelmi­szerbolt bővítése az ő jobb el­látásukat is szolgálja. Abban, hogy sorra készül­nek a szilárd burkolatú utak, nagy érdeme van a Szilas- menti Tsz-nek is, hiszen a szö­vetkezet térítésmentesen adja az építéshez nélkülözhetetlen sódert. Az utcák lakói gépe­ket bérelnek az elterített út­alap tömörítésére, a tanács pe­dig anyagi lehetőségeihez mér­ten megrendeli az aszfaltot, s már kész is a szilárd burko­latú út. Mindez a valóságban nem ilyen egyszerű, hiszen az ut­cabeliek felváltva szabadságot vesznek ki, ha nem maguk, hanem útépítők, gépek dol­goznak. A Széchenyi utcában éppen dolgozik a tolólapos traktor, ma Tóth János és Sinka János vállalták a fel­ügyeletet. — Szabadságot vettünk ki, így gyorsabban megy a mun­ka. Odafigyelünk, segítünk. Ma szerda van, vasárnap már ezen az aszfaltozott úton sze­retnénk végigmenni. Elég nehéz elképzelni, látva a sáros, keréknyomokkal szab­dalt, sóderhalmokkal telera­kott utcát. De ha a nagytar­csaiak mondják, el kell hin­ni... A tanácselnöknőt — akivel járjuk a falut — lépten-nyo- mon megállítják. Az egyik ut­cában a belvízelvezetést készí­tő munkás kér .szakmai taná­csot, a másik helyen fejken­dős nénike kérdezi, mikor ér hozzájuk az útépítés? — Tudom, hogy nem a ta­nácselnöknek kell az elsőnek lennie a lapát forgatásában, a faültetésben — mondja Csi­máné Pócsa Anna. — De ná­lunk hagyomány, hogy a szer­vezők — az elnök, a nép­fronttitkár vagy a helyi tanács­tag — nélkül nem kezdődhet társadalmi munka. Májusban kigyulladt az óvodánk raktá­ra. Nem keletkezett nagy kár, de újra kellett meszelni a he­lyiséget, ajtókat, ablakokat cserélni- Nagyon sokan jöttek, s ehhez bizonyosan hozzájá­rult, hogy nem, úgy hívtuk az embereket: menjetek és csi­náljátok. Nagytarcsa az agglomerációs gyűrű egyik legkisebb telepü­lése. Talán az, hogy nem olyan közvetlen az összeköttetése a fővárossal, talán az építési tel­kek kis száma szabott határt a lélekszámnak. A hagyomá­nyosan szlovák nemzetiségű falu sokáig rendkívül zárt volt. Alig több mint kétezer lakó­jának java ma már bejár a fővárosba dolgozni, a szép nemzetiségi hagyományoknak alig van külső jele. Hatalmas családi házak épülnek, első­sorban a csípős újhagyma árá­ból, amelynek termesztésével a legtöbb háznál foglalkoznak. — Nem mondom, hogy da­lolva, de a lakosság nagy ré­sze megszavazta a tehót — mondja az elnökasszony. — Az óvoda bővítése helyett, amelynek költségeit reálisan fedezte volna a tarcsaiaktól kért hozzájárulás, a tornate­remre szavaztak. Ezt a közel­múltban bővített iskola szom­szédságában szeretnénk meg­építeni. Nehezebben jön rá össze a pénz, mint a másik célra, de tudom, hogy a nagy­tarcsaiak nem hagynak cser­ben, ha a megvalósításról lesz szó. M. K. Ha társadalmi munkában elkészül az út alapja, negyedáron aszfaltozható. Dolgozik az Aszfaltútépítö Vállalat brigádja (Erdősi Ágnes felvétele) Sehol sem maradtak sáros, feltört utak

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom