Pest Megyei Hírlap, 1986. március (30. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-22 / 69. szám
1888. MÁRCIUS 2&, SZOMBAT «Színházi levél Szebbé tenni a várost, az életet / Tíz nap hopp Egyszer hopp, máskor kopp — így a szőlásmon- dás. Azaz, néha nagy bőségében vagyunk, valaminek, máskor meg szükséget szenvedünk. _A főváros színi életében az utóbbi néhány nap a hopp időszaka volt. A március 14-év el kezdődött budapesti tavaszi fesztivál olyan kíná- latíal csábította a színpadi műfajok iránt érdeklődőket, amilyent nemhogy ily rövid periódus (gyakorlatilag tíz nap) alatt, hanem máskor egy egész hónapban nem tapasztalhatunk. i Vegyük csak sorra, mi mindent láthattunk. Több új magyar darabot: Görgey Gábor Huzatos ház, Szabó Magda Szent Bertalan nappala, Tam- kó Sirató Károly Mesélő kert című munkáit, s tulajdonképpen ide sorolható Szakonyi Károly játéka is, a Ki van a képen? Új táncszínpadi műveket: Markó Iván és a Győri Balett Jézus, az embef fia című táncjátékát, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Liszt-művekre készített mozgásszínházi kompozícióját, a Táncfórumon a Budapesti Kamara Balett Hullámhosz- szok című új művét. Nagy zenés színpadi alkotások felújítását:. az Operában Wagner A nürhbergi mesterdalnokok című operáját, az Operettszínházban Offenbach Gerolsteini nagyhercegnő című nagyoperettjét. A Radnóti Miklós Színpadon két jelentős rendezvényt: a Nemzetközi Eszperantó Színházi találkozó és az I. országos kamaraszínházi találkozó előadásait (utóbbiban egy-egy • miskolci, győri, szolnoki, kaposvári, nyíregyházi pro- ■ dukcióval). A Vígszínházban vendégszerepeit a Pécsi Balett, az Egyetemi Színpadon rendezték a III. Nemzetközi Pantomim Találkozót. És ez csak a fesztivál hivatalos programján szereplő előadások, bemutatók felsorolása, s még annak s-em teljes. A nagy bőségen nincs mit csodálkozni. Mindenhol, ahol hasonló fesztivált rendeznek, a kiválasztott időtartamba a lehető legjobb kínálatot igyekeznek belezsúfolni. S a programok többnyire komplexek is, azaz nem egyetlen művészeti ághoz kapcsolódnak (mint a tavaszi fesztivál esetében is, melynek a képző- művészeti, de főleg a koncertajánlata hasonlóan dús, mint a színházi műfajoké.) Európa valamennyi bejáratott, régi fesztiválja, a Prá- gai Tavasztól a Varsói őszig ezt az utat járja. A mi tavaszi fesztiválunknak az a specialitása (vagy remélhetőleg az), hogy nemcsak kulturális eseményeket kínál az év egy olyan korai periódusában, amejyben Európában máshol még nem zajlik hasonló rendezvény (tehát bizonyos értelemben konkurencia nélkül dolgozhat), hanem az is, hogy a művészeti programokat hangsúlyozottan össze kívánja kötni az idegenforgalommal. Ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy lehetőleg minél több külföldi vendég érkezzen ezekre a rendezvényekre, s nekik kifejezetten idegenforgalmi programokat is szervezzenek, a gasztronómiai különlegességektől. az országjárásig. Jelen van itt az a faj'.a hathatós financiális támogatás is, amelyet a két vonal, a fesztivál - s az' idegenforgalom, egymásnak nyújthat — nem konkrét összegek erejéig, hanem azzal, hogy az egyik a másikhoz „csábítja” a vendégeket. Persze mint minden fontosabb fesztiválon, ezen a mi tavaszi fesztiválunkon is mégiscsak a hazai közönség jelenti a bázist. Különösen azoknál az előadásoknál, melyeknél a honi nyelv ismerete elengedhetetlen. Az új magyar bemutatókra valószínűleg igen ke vésse kíváncsi egy átlagos' 'külföldi vendég — viszont operába, operettbe, koncertre, táncszínházba elmegy. Ez is a szervezés, a műsorösszeállííás fontos része: mindenki kapja meg az öt érdeklő szórakozást, műélvezetet. Már most ami az ■ eredeti magyar bemutatókat illeti: egy részük kifejezetten fesztiválprodukció, más részüket csak úgy időzítették, hogy a fesztivál idejére essen a bemutatójuk. Az előbbiekhez sorolhatjuk a győriek és a zalaegerszegiek produkcióit. (Ezekhez a fesztivál jelentős anyagi támogatást is nyújtott.) Markó Iván játéka, mely Liszt Krisztus-oratóriumának és Xennakis, valamint Sosztako- vics műveinek zenéjére készült, azt a már-már mitológiai Jézus-eszményképet önti élő alakba, mely (aki) elsősorban a szeretet, a jóság, a megértés, a megváltó türelem apostolaként jelenik meg. Ebben a témában is tulajdonképpen Markó állandó témájára ismerhetünk, hiszen majdnem valamennyi eddigi táncjátékában erről van szó: a külső világ kegyetlensége, embertelensége és értetlensége áll szemben az ember belső világának tisztultabb erkölcsi ideáival. E külső világ olykor a világmindenség, olykor egy konkrétabban meghatározható történelmi időszak — de a belső világ gyakorlatilag ugyanaz: a jobbra vágyó, tiszta, ám sokszor megalázott, megtiport, elpusztított s mégis elpusztíthatatlan Ember hite és reménye. Errői van szó ebben a mostani játékban is. zalaegerszegiek előadása teljesen más jellegű. Itt a látványos, már-már liturgikus színpadi látványhoz és mozgásokhoz erőteljesen vonzódó Ruszt József rendezői elképzelései íét alig ismert kései Liszt-mű, a Requiem s a Via Crucis zenéjéhez kapcsolnak bizonyos mozgáskompozíciókat, melyek sem nem a balett, sem nem a pantomim formakincséből vétettek. Látomásokról van itt szó,í melyek a zene hatására, s nem utolsósorban az egyházi szövegek inspirációjára keletkeznek. Liszt Ferenc mintegy a maga rekviemjét s a maga passióútjót éli át előttünk a .színpadon, de ebben a vízióban nemcsak a maga alakja van jelen (háromszorosan is: az ifjú, romantikus Liszt, a magyar szellemű, hazafias Liszt s az egyházi renddel kacérkodó, a maga művészmódján vallásos Liszt képében), hanem feltűnnek a keresztény Krisztusmítosz mozzanatai és figurái, a jelképek — kereszt, töviskoszorú, korbács, harminc ezüstpénz — konkrétan is megjelennek, s a feszület és a keresztrefeszítés is jelképes értelmet is nyer, nemcsak a maga konkrétságában tűnik elénk. Érdekes vállalkozás ez is, és folytatás is: Ruszt korábban Bartók három színpadi művének hasonló mozgásszínházi megoldásával kísérletezett — A csodálatos mandarin esetében kifejezetten nagy sikerrel. Takács István .------A Di ákszínpad a díszteremben A Dunakanyar gyöngyszeme, Szentendre, amelynek kövei több mint ezer cv történelméről mesélhetnének, amelynek sokszor megcsodált épületeit á szerb kereskedők emelték még a 18. század közepén, büszkesége nemcsak szűkebb pátriánknak, hanem az egész országnak. A 19. században bekövetkezett gazdasági hanyatlása megkímélte a műemlékrombolásoktól, az jizleti versenyből következő eklektikus építkezésektől. Belső negyedei érintetlenül őrzik a szerb és dalmát őslakók keleties és olaszos levegőjű építkezési szellemét, amelyet a hazai barokk, rokokó és copf ízlés sajátos cs helyi színekkel átfestett provincializmusa gazdagít. kell érte Budapestre utazniuk és a harmincforintos helyár sem sok. — Valóban. De hogyan lehet kihozni ennyi pénzből egy előadást? — Az egylet alapszabályában lefektettük, hogy nem törekszünk fölosztható nyereségre. A valós ár és a belépők fedezte összegek különbségét öndotációból pótoljuk, azaz a többi szórakoztató műsor bevételéből és más forrásokból. Budapesten például a Halló Orfeumban megy most egy sorozatunk vasárnap esténként, Most én kérdezek címmel. Neves emberekkel folytatunk itt zenés beszélgetéseket s így megismerkedhet az életükkel, mindennapjaikkal a közönség. Századvégi hangulat Részben építészeti, részben művészeti, történelmi és régészeti, részben pedig művelődési értékei miatt látogatják a külföldi turisták és a hazai kirándulók is. Aki egyszer látta a várost, az egy életre beleszeret. így történt ez Éliás Tiborral is, aki először csak a Nosztalgia Kávéház vezetőjeként járt ki naponta Budapestről Szentendrére. Ennek már hatodik éve. Aztán — ahogy megismerkedett a környezettel, kezdett otthonosan mozogni a gdrbe-gufba utcácskákon, személyes ismerőseivé váltak az öreg kereskedőházak, a műemlékek) a múzeumok, egyre jobban magáénak vallotta az őt körülvevő szűkebb világot — úgy érezte, tennie kell valamit érte. 1983-ban alakult meg á Művészetpártolók Első Magyar Nosztalgia Egylete, amelynek tagjai között írók, mérnökök, művészek, munkások,' kisiparosok, pedagógusok .vannak. Az elnök Éliás Tibor. Valamennyien Szentendre szépítését, a belváros csinosítását, az elmúlt korok értékeinek megóvását tartják erkölcsi kötelességüknek. Adakozásuk eredményeként már néhány szép pad, virágdézsa, szemét- gyűjtő idézi a belvárosban a századforduló hangulatát. Most a régi Szentendre lámpáit szeretnék feltámasztani. Ügy tűnik, az a Kandeláber Gmk vállalja magára a feladatot, amely a budai Vár közvilágítását is készítette. Korabeli fényképek alapján dolgoznak majd önköltséges alapon. A gmk tagjai ugyanis hasonlóképpen a szívükön viselik a város szépségének megóvását, mint a helybeli megszállott lokálpatrióták. Szórakoztató műsorok — Amiről eddig beszéltünk, az csak egy része a mi tevékenységünknek — magyarázna Éliás Tibor. — Mindemellett igyekszünk színvonalas műsorokkal gazdagítani Szentendre kulturális életét. Sikeresek a Galéria Színpadon azok az egyszemélyes műsorok, amelyeken mindig valamilyen kiemelkedő személyiség lép föl. A városi tanács díszterme ad otthont egy másik kezdeményezés ünkndk, a Diákszínpadnak. Itt olyan előadásokat láthatnak a gyerekek, amelyek kapcsolódnak a tanulmányaikhoz. Április 26-án a Radnóti Színpad művészei a Toldi dramatizált változatát adják elő. Ügy gondolom, nem rossz dolog, ha helybe hozzuK a diákoknak a színházat. Nem Nagy szavak nélkül Ha az ember körülnéz a Nosztalgia Kávéházban, annak is minden szöglete a régmúlt időkről regél. S nemcsak a különleges ízű kávék vagy a századfordulós berendezés miatt. Az előtérben, a falakon apró üvegtárlókban Dobos Imre hagyatéka: a nagy hírű cukrászmester sütemenyfor- mázói és más tárgyai. Mellettük egy nagy tablón fényképek, levelek. Az írások és a felvételek egyaránt a 20-as, 30-as évek Szentendréjét mutatják be. Beljebb, a kávézóban az egylet által meghirdetett Nosztalgia fotópályázatra beérkezett munkákat állították ki. Éliás Tibor rögtön megjegyzi: ugyan'itt kapott helyet ez a kis tárlat, ám a kávéháznak és az egyletnek semmi köze sincs egymáshoz. Óhatatlanul fölvetődik az emberben a kérdés, hogy vajon miért hívták életre ezt az egyletet, miért lépnek föl műsoraikkal bárhol a Dunakanyarban, ahová hívják őket? Miért mennek el a pártkörzetek ünnepségeire, miért szórakoztatják az üdülőkben pihenőket vagy a nyugdíjas otthonok lakóit? Mitől ez a lelkesedés, amelyet már a város vezetői is örömmel fölhasználnak, hiszen meghívják Éliás Tibort- a tanácsi értekezletekre, sőt munkáját Kiváló népművelő kitüntetéssel is elismerték. Miért? — Nem akarok nagy szavakat használni, higgye el, azt mondom, amit érzek — gondolkodik el — Az én szándékom a nosztalgia ébren tartása, az álmok megvalósítása. Ügy látom, igény van arra, amit csinálunk. S miért ne tegyük, ha örömet tudunk vele szerezni? Nem mondom, néha elkeseredem, úgy érzem elég volt, befejezem. Aztán megint jön valami apró siker, eredmény, találkozom egy újabb segítőtárssal, s akkor elfelejtek minden rosszat, s lelkesedésem ismét a régi. Hozzájárulni egy város arculatának megőrzéséhez, az emberek életének szebbé varázsolásához — számomra ez az igazi önmegvalósítás. Körmendi Zsuzsa A neveléstörténetről Pedagógiai napok Április 8. és 17. között rendezik meg az idén a VII. Pest megyei pedagógiai napokat, a megyei tanács művelődési osztálya, a Pest Megyei Pedagógiai Intézet, a Pedagógusszakszervezet Pest Megyei Bizottsága, a TIT Pest megyei szervezete, a Pedagógiai Társaság Pest megyei tagozata, valamint a rendező városok művelődési osztályainak szervezésében. Gödön, Nagykőrösön, Vácott, Zsámbékon, Törökbálinton, Gödöllőn, Cegléden és Budapesten számos érdekes előadást hallhatnak a nevelők. Április 8-án Gödön Németh László pedagógiájáról lesz szó, valamint a neveléstörténetről és a pedagógiai műveltségről. Április 10-én, Vácott az óvodai nevelés helyzetét és fejlesztésének főbb feladatait tárgyalják meg. Ugyanekkor Nagykörösön a mag3Tar közoktatás fejlesztésének időszerű kérdéseiről, valamint a közoktatás fejlesztésének Pest megyében megvalósítandó ■ VII. ötéves tervéről lesz szó. Ezen a napon Zsámbékon A pedagógus és a gyermek interakciói címmel tanácskoznak a tanárok, majd két szekcióban folytatják a munkát. Az egyikben Az „énkép” és a szocializációs folyamat a pedagógiai munkában című témát elemzik, a másikban pedig arról vitáznak, hogyan működjék együtt az iskola, a család és az ifjúsági szervezet a szocializációs folyamat megkönnyítése érdekében. 11-én Törökbálinton a képességfejlesztő iskoláról tanácskoznak, Gödöllőn a környezetvédelmi oktató-nevelő munka szemlélet- aiakításáről. Rádiófigyelő Jelenet a zalaegerszegi Liszt-produkcióból KI SEGÍT? A Jó reggelt hetek óta visszatérő témája a házimunka. A sokat szidott, időtrabló tevékenység nem élég, még reggelente ezzel traktálják az embert — mérgelődhet az, aki nem kíséri nyomon a szerkesztők gondolatmenetét. Hoffer Istvánná, a Közgazdasági Egyetem docense az adás állandó vendégeként próbálja kibogozni a megoldást. Mindennapi, mégis meghökkentő jelenségekre hívja fel a figyelmet. Az elméletet az életből, úgymond, ellesett jelénségek támasztják alá. Minden statisztikai adatnál, minden szociológiai felmérésnél figyelmeztetőbbek ezek a miniriportok. Mit csinál egy szokvány magyar család naponta? A megszólaltatottak: az anya, az apa és a gyerekek. Megtudhatjuk: a férj foglalkozik a gyerekekkel, hogy maradjon az asszonynak ideje a 'házimunkára. A' nagyobbik gyerek elmondja, hogy bevásárolni a mamával járnak, mert érré az apja alkalmatlan. A kislány elnyafogja, hogy a konyhát ő — így mondta — utálja. Lelki szemeink előtt látjuk a fortyogó ételek fölé hajló anyát, aki kikapcsolódásképpen elmosogat és kitakarít. A férj különmunkát vállal, hét végén is dolgozik. Az adás vége: leginkább a férj mutatkozik partnernek, mert visszakérdez: mondják meg, mi' a megoldás? A riporter, a szakember csak hümmög. Bizony az egyediségében is általános jelenségről van szó. Számomra leginkább elgondolkodtató a kislány nyilatkozata. Ha nem veszi ki részét a családi munkamegosztásból, ha min-, denki tudomásul veszi kívülállását, miként sajátítja el a legfontosabbakat? Miként tudja idejét, energiáját felnőttként beosztani, ha nem lesi el a szüleitől? A mai generáció a felelős azért, milyen lesz a következő. Mert hiába szól a szakember a háztartási eszközök segítségéről, mindez halvány remény. Az otthoni munka még jó ideig gond marad. ESTI MESE. Nem tudom, ki hogyan van vele, de a klaszszikus mesék valahogyan közelebb állnak hozzánk, úgy tűnik, a legkisebbekhez is, mint a maiak. A titok igen egyszerű: általános emberi mondanivalót hordoznak. Olyan szituációkat sorakoztatnak fel, amelyekben a jellemek kibontakoznak, 'megnyilatkoznak. Mindez felkészít a felnőtt korra. A gyerekek a mese fonalán sajátítják el a tudnivalókat. Nem véletlen, hogy a legszebbek és a leginkább figyelemre méltóak a magyar népmesék. Az igazi a képi megjelenítés, ám annyira színesek ezek a történetek, hogy elmondva is a készülék mellé ültetnek. Megmozdítják a fantáziát, ismert és ismeretlen világba kalauzolnak. Mindezek ellentéteként emlegetjük a néhanapján elhangzó zsenge mai történeteket. A minap sugárzott mese, Az esős délelőtt igazi didaktikus történet. Idilli kép tárul elénk a segítőkész kicsinyről, aki az esős délután miatt a lakásba szorul. Mi mást tehetne, mint segít süteményt készíteni az _ édesanyjának, majd együtt örülnek mindennek. A történet a leegyszerűsített élethelyzet ábrázolásával váltja ki az ellenszenvet. Annyira szájbarágós, hogy nincsen az a gyerek, aki megegye. Az esti mese szerkesztői bizonyára jobbat is kiválogathattak volna a népmese kincsestárából. Eröősi Katalin Római kori lelet Kerepestarcsán Neptunusz oltárköve Azt lehetne hinni, hogy már minden valamirevaló követ összegyűjtöttek múzeumaink az idők során, hogy már semmi régiség sem hever hazánkban szerteszét, aminek köz- gyűjteményben kellene lennie. Az események azonban néha rácáfolnak az efféle vélekedésre. Mihalik Mihály barátommal az elmúlt ősszel Kerepest jártuk, emberekkel beszélgettünk, régi dolgok után kutattunk a község kollektív emlékezetében a készülő hely- történet számára. Pincék penészes falait tapogattuk eközben, amelyek egy lebontott középkori templom köveiből épültek az elmúlt századfordulón. Másszor a hervadó virágágyás mellett földbe süppedt kőre leltünk, melyen kétfülű kantaroszt mintázott meg a hajdani mester keze, körötte leveles, fürtös szőlővesszőkkel. Nem messze tőle a járdába bebetonozott római feliratos kő feküdt. Nem hittünk a szemünknek. Gróf István és felesége a legnagyobb készséggel és megértéssel mutattak meg mindent az öröklött telken, ahol valamikor az egyik nagy ke- repesi bíróegyéniség lakott. A feliratos követ, amely az első szempillantásra a legértékesebbnek látszott, kibontottuk a járdából és biztonságba helyeztük, ha már ennyi időt viszonylag épségben megért, most már ne essen baja. Lefényképeztük a leleteket, s az elkészült fotókkal Soproni Sándorhoz, a Magyar Nemzeti Múzeum kiváló rómaikoros régészéhez és epigráfus- hoz fordultunk. Ö azonnal lelkesedéssel fogott hozzá a tulajdonképpen csakis rövidítésekből álló szöveg megfejtéséhez és feloldásához. A művelet végeredményeként kiderült, az oltárkövet — mert az—, Flavius római császár korában (i. u. 69—96) állították a dunai hajóhad katonái Jupiternek, a főistennek és Neptunusznaik, a tenger istenének. A pannóniai hajóhad dunai kikötői voltak Carnuntum (Deutsöh-Altenberg), Brigetio (Szőny) és Mursa (Eszék). Ezekhez csatlakozott később Lugio (Dunaszekcső). Vespa- sianus császár (i.u. 69—79) Itáliából kiszolgált flottakatonákat telepített le Pannóniában a Duna mentén, hogy evvel erősítse a fontos provincia latin népességét. Horváth Lajos
