Pest Megyei Hírlap, 1986. március (30. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-03 / 52. szám

Mütí YEl] 4 1CS6. MÁRCIUS 3., HÉTFŐ Az Omszki park jövője Kellemes környezet pihenőknek Mint egy fehér virágkosár Szószólók és érdekegyeztetők Az Omszki park, pontosab­ban a tava, az elmúlt eszten­dő folyamán többször szere­pelt a sajtó híreiben. Ennek az oka: a íürdőzők tömegével lepték el a hajdani kavicsbá­nyát. hogy annak a vize a vizsgálatok megállapítása sze­rint fertőzővé vált. A jelen eseményeiből sem­mit nem értünk meg, ha nem tekintjük át mindazt, ami a park létesítésének gondolatá­tól 1936-ig történt. Túlzó tervek Az Óbuda Tsz bányatavá­nak. környéke elhanyagolt állapotot mutatott 1977-ben. A megye akkori vezetői úgy gondolták, hogy jó lenne több célt szolgáló szabadidőparkká átalakítani. Az ötlet valóban életképesnek minősíthető, hi­szen a terület a főváros és a megye mezsgyéjén, szinte ösz- szenőve a békásmegyeri lakó­teleppel és Budakalásszal ta­lálható, közvetlenül a 11-es út mellett. Mintegy a Duna­kanyar kapujának tekinthető. Az ötletet tett követte. 1977. november 1-én az MSZMP Pest Megyei és Budapesti Bizottsága a két tanáccsal és a tömegszervezetekkel közö­sen, alapító-oklevélben hatá­rozta el, hogy a magyar— szovjet barátságot szimboli­záló Omszkról elnevezett par­kot felépítik. Egyben Buda­pest és az agglomeráció e kör­zetében lakóknak pihenőhelyet biztosítanak. Nagyralátó ter­vek születtek, olyanok, ame­lyek mai szemmel nézve túl­zottnak tűnnek, vagy az élet túlhaladt rajtuk. Lett volna itt edzőterem, sajtóközpont, virágbemutató csarnok, ven­déglő. A lényeg azonban ma­radt, a parkkal I kapcsolatos eredeti célkitűzések — a szov­jet—magyar barátság szimbo- lizálása, s pihenést, napozást, kikapcsolódást biztosító hely — változatlanul érvényesek. Az alapkő letételétől 16 hó­nap felt el 1979. március 19- ig, amikor a Magyar Tanács- köztársaság születésének 60. évfordulója tiszteletére az el­gondolások megvalósításának első részeként elhelyezték az Omszk megyéből küldött Li­geti Károly emlékszobrot. A közben megalakult szer­vező bizottság 1979 végén át­tekintette, hogy a VI. ötéves terv időszakában milyen be­ruházásokból tudják gazdagí­tani a több hektáros területet. Mindenekelőtt létrehoztak egy 10 főből álló brigádot, amely­nek feladata volt a már meg­lévő objektumok, utak, füvek, fácskák, s egyéb felszerelések karbantartása. Megindultak nagyszabású társadalmi mun­kák is, melyeknek egyharma- dát Pest megye, kétharmadát a főváros végezte. 1985-ig 46 millió forintot költöttek a park kialakítására. Rendezték a tó környékét, felszerelték az ostornyeles lámpákat, utakat, parkokat, parkolót létesítettek. A hely történetében igen fontos tényként kell számon- tartani azt, hogy a tömegigény tavi stranddá alakította át a hajdani bá.nyatavat. Az ere­deti elképzelésekben ez nem szerepelt, ott arról volt szó, hogy e víztől függetlenül uszodát építenek. Amikor azonban világossá vált, hogy a hűsülni vágyók ezreit nem lehet távol tartani a víztől, a budakalászi tanács (akkor már a kezelésébe került a te­rület döntő része) megépít­tette a stégeket. Erre aztán hatalmas invázió indult meg. Volt olyan hétvége, hogy 15 ezer ember jelent meg fürdő­ruhában. esetenként anélkül, a külföldiek parkolónak hasz­nálták a tavacska környékét, reggelenként száradó fehér­neműket lengetett a szél, a levegőt pedig a frissen főzött ételek illata töltötte meg. A Köjál 1932-től vizsgálta a tó vizét. Ekkor még nem volt fertőző. Azonban a meder víz­cseréje lassú, több forrásból szennyeződik, s teljesen ért­hető, hogy az a vízmennyi- *ég, amely optimálisan né­hány száz íürdőzőt bírt volna el, naponta ezrektől szennye­ződött, s vérhas megbetege­dések jelentkeztek. Új fejezet Innen új fejezet kezdődik a park történetében. A fürdő­zést megtiltották, s az Omszki parki szervező bizottság az 1985. szeptember 20-i újjáala­kulása után megpróbálta a tó jövőjét biztosító lépéseket ki­dolgozni. Dr. Akácz Béla, a Pest megyei pártbizottság te­rület- és településfejlesztési al­osztályának vezetője kérdé­seinkre elmondta, hogy az egybehangzó szakértői véle­mények szerint, a paj-tfali be- mosódás, a talajon át beszi­várgó hulladék és fekália, az Óbuda Termelőszövetkezet nö­vényházi telepének csurgalék- vize, s a környék elszikkasztott háztartási szennyvizei egyaránt szennyezik a tavat. A veszély- források kiküszöbölése igen költséges volna, a végleges megoldást Budakalász nagy­község és a park területének teljes csatornázása jelentené. Erre azonban jelenleg nincsen pénz, ezért aztán 1986-ban és 1987-ben a fürdőzést egyértel­műen meg kell tiltani, a Kö­jál és a BUVIZIG szakvéle­ménye alapján. Erre törvény is van, hiszen az Országos Vízügyi Hivatal rendelete sze­rint, strand csak olyan helyen működhet, ahol a víz első­osztályú, azaz a „tiszta” kate­góriába tartozik. Szolgáltatások A teendő tehát az, hogy maradnak az eredeti koncep­ciónál. A tavat minden való­színűség szerint szörfözésre, csónakázásra lehet majd hasz­nálni, sőt felmerült egy elekt­romos meghajtású, drótköteles vízisípálya építésének gondo­lata is. A park többi részén szaporítják a sportpályák szá­mát, növelik a gyep, a cser­jék, ligetek, tisztások négyzet- métereit, további zuhanyzó­blokkokat állítanak fel. A cél az, hogy a terület olyan in­gyenes szabadidőpark marad­jon, ahol Békásmegyer és a környékbeli Pest megyei tele­pülések lakossága sétálhas­son, pihenhessen, napozhasson, sportolhasson. Ez nem zárja ki azt, hogy lehetnek bizonyos pénzért kapható szolgáltatá­sok. Mint például a csónak­kölcsönzés, vagy vendéglátás. Az Omszki parki szervező bizottság várja a vállalkozók épkézláb ötleteit, melyek se­gíthetik a park komfortosabbá tételét, de nem mondanak el­lent az eredeti célkitűzések­nek. Azt azonban tudomásul kell venni, hogy itt a terület emlékpark jellege miatt, a nudizmusnak nincs helye. Ezen elgondolásoknak meg­felelően használják fel ebben az esztendőben azt a 6 mil­lió forintot, amelyet a főváros és Pest megye a fejlesztésre összeadott. A Budakalász fe­lé eső oldalra kerítés kerül, 25 köbméteres acéltartályos illemhelyeket állítanak fel, növelik a zuhanyozóblokkok számát, a gyepes felületeket, építik a séta- és kerékpárutat. (Az utóbbi nem a hatmillió forintból.) A pihenni vágyó emberek egyre jobban érez­hetik magukat a szépülő, gya­rapodó parkban, azok azon­ban, akik a tilalom ellenére fürödni fognak, büntetésre is számíthatnak. Idős asszony ballag, hátán a jellegzetes fonott kosár. A ku­tyák hangos csaholása nekem szól, én vagyok az idegen a faluban. Néhány ház tornácá­ról pillantások kísérnek. Ki lehetek, hová tartok? Erre le­het kíváncsi az épülő emele­tes ház előtt álló asszony is. — Maguké lesz ez a szép ház? — kérdem közelebb ér­ve. — Sokba kerül? — Hajaj! Több mint egy­millióba, és még kész sem va­gyunk. — Honnan lehet ennyi pénzt szerezni? — Méhekkel is foglalkozunk — biccent az udvar végén magasodó domb felé, ahol a kaptárak állnak. — Aztán meg jól keres a férjem, de vettünk fel OTP-kölcsönt is. Közös sorsok Ácsa, a Cserhát dombjai ál­tal körülvett szépen rendezett település, közigazgatási ' köz­pont is. Itt működik a három társközség, Csővár, Galga- györk és Püspökhatvan közös tanácsa. Ezen kívül is minden idegszálukkal kötődnek egy­máshoz ezek a települések. A legnagyobb gazdasági egy­ség itt a Püspökhatvani Gal- gavölgye Termelőszövetkezet, amely a több mint ötezer lé­lekszámú térség munkaképes lakosságának a felét foglal­koztatja. A többiek 25—25 százalékos arányban Iklad és Vác ipari üzemeibe járnak el dolgozni. Az itt élő emberek jövedelméről leginkább a tsz adataiból tájékozódhatunk, amely az elmúlt évet is 110,6 millió forint árbevétellel, 48 milllió 176 ezer forint ered­ménnyel zárta, s az egy főre eső jövedelem 71 ezer 526 fo­rint volt. Szorgalmas, és amint a falu képe mutatja, jó ízlésű embe­rek lakják ezt a tájat, akik nyáron virágot ültetnek a há­zuk elé. Tavasszal pedig, ahogy Komáromi Gyula, a ta­nács végrehajtó bizottságának titkára fogalmaz: amikor má­jusban a cseresznyefák ki­bontják bimbóikat, Ácsa olyan, mint egy nagy, fehér virágkosár. Szlovákok és magyarok él­nek itt, s formálják közös sorsukat. — A társközségek és a székhely között ma már ki­egyenlítődtek az érdekek — mondja Matejcsok János, a községi művelődési házak igazgatója, Galgagyörk elöljá­rója. — Igaz — teszi hozzá —, az teljesen érthető, hogy úgy gazdaságos, ha a közös ellátó intézményeket a terület köz­pontjában fejlesztik, ám a he­lyi érdekek is feszítenek oly­kor, s ezért korábban én is vitatkoztam a tanácsüléseken. A galgagyörki tanácstagi cso­port közbenjárására sikerült felújítani az iskolát. 1984-ben a művelődési ház felújítására került sor, Jobb döntések A határozottabb érdekkép­viselet és érdekegyeztetés a tavalyi tanácsi választások óta az elöljáróságok feladata lett. Komáromi Gyula, a közös ta­nács végrehajtó bizottságának titkára az eddigiek alapján jó tapasztalatokról tud beszá­molni. Mint mondja, a kettős jelölés eredményeként a köz- élotileg aktív és rátermett, köztiszteletben álló személyi­ségek kerültek be ennek a testületnek a soraiba. Az elöl­járók ugyan nem függetlení­tettek, de a választások előtt szerencsére sikerült megtalál­ni és megnyerni azokat, akik az alkalmasságuk mellett sa­ját maguk oszthatják be az idejüket. A működési rendjét is maga alakítja ki az elöl­járóság, s általában minden tanácsülés előtt külön is meg­tárgyalják a kiküldött anya­got, s szembesítik azt válasz­tóik érdekeivel. Más kérdés, hogy olyan jogokkal is rendel­keznek, melyek államigazgatási jártasságot igényelnek, s eb­ben segítségre szorulnak. Is­merni kell a rendelkezéseket például a segély kérelmek elbí­rálásakor is, de ugyanakkor jelentősen csökken a döntés hibaszázaléka azáltal, hogy közvetlenebb a kapcsolat, helyben jobban érvényesül az emberismeret. Gunda Pál, a Galgavölgye Termelőszövetkezet nyugdíjas párttitkára, Püspökhatvan elöljárója, és Matejcsok János is említ olyan példákat, me­lyek indokolják, hogy a part­nerszerveket tájékoztatni kell az elöljáróságok szerepéről. Megtörtént, hogy az Áfész- közgyűlésre nem hívták meg az elöljárót, noha lett volna mit mondania a kereskede­lem iránt támasztott igé­nyekről. Galgagyörkön eddig nyolc­szor ült össze az elöljáróság. Kifogásolták az ivóvíz minő­ségét, mire a Köjál intézke­dett. Jelezték, hogy baj van a közvilágítással, amit szinte ál­landóan tehetnének, mert utcaszakaszok maradnak sö­tétben, ahogy a tanácsi veze­tő fogalmaz: az ÉDÁSZ csak hónapok múltán intézkedik. Mindkét társközségben beve­zették a fogadóórákat, a tes­tület megosztotta a munkát. Bár hangoztatják, hogy idő kell ahhoz, amíg az emberek megszokják az elöljáróságokat, azért máris több akció bizo­nyítja, hogy jól alakulnak_ a tömegkapcsolatok. Gyalogjár­dák építése, belvíz elvezetése, a községek csinosítása a _ tár­sadalmi összefogás számos fegyverténye. A választás utá­ni első nagy politikai próba és siker, a területfejlesztési hozzájárulások megszavazása. Ácsának már van jó, vezeté­kes ivóvize. Itt az új iskola épí­téséért vállalt anyagi áldoza­tot a családok hetvenöt száza­léka. A másik húrom telepü­lésen még nincs jó ivóvíz, s itt kútfúrásra, a vezetékrend­szer kiépítésére egyelőre nem ígérkezik központi támogatás. Csőváron a családok 95, Püs­pökhatvanban 86, Galgagyör­kön hetvenöt százaléka vok­solt arra, hogy évente 2 ezer 500 forintot fizetnek ennek a gondnak a megoldására. Azt is tisztázták egymás között a választók és a választottak, hogy csak ezután következnek a vízműtársulás költségei, s egyenes szóval megmondták: nem biztos, hogy mindez a VII. ötéves tervben sikerül. Elhivatottan Matejcsok János, a tervkon­cepció tárgyalásakor amellett is kardoskodott a tanácsban, hogy most, a huszonnegyedik órában fogjanak hozzá a helyi közutak javításához, mert a következő ötéves tervben már nem lesz mit javítani. A ja­vaslat része lett a program­nak, de pénz még nincs rá. Van tehát tennivaló elég, dol­gozhat a közért, aki elhiva­tottnak érzi magát. Beszélge­tésünk summázata az, hogy az elöljáróságok a közvetlenebb választói kapcsolatokat és ha­tékonyabb érdekvédelmet biz­tosítják. Ezt persze gyakorolni kell, mert különben csak le­hetőség marad. Azt kell foly­tatni a nemzetiségi politiká­ban is, ami már elkezdődött. Óvodában és iskolában tanít­ják az anyanyelvet, kétnyelvű a könyvtár kötetállománya, mindenki büszkesége a galga­györki iskolások népi együt­tese. Ezen a vidéken a szlovák és a magyar kultúra virágai egymás mellett nyílnak. Kovács T. István Vicsotka Mihály Gurulós málna exportra A ráckevei Aranykalász Termelőszövetkezet hűtőházában feb­ruár elején kezdték el a gurulós málna csomagolását tőkés exportra. Március végéig mintegy 90 tonna fagyasztott gyü­mölcsöt szállítanak elsősorban NSZK-megrcndelésre. Barcza Zsolt felvétele) Gombó Pál: ^4z autóz dó (jyömjörci E zennel beszámolok arról, amit mindenki tud: arról ugyanis, hogy az autózás rendkívül hason­lít a házassághoz. Ó, minő gyönyörű nő, minden este vele fekszem, nap­közben főz rám, elmosogat, felvarrja a gombokat, s közben folyvást csodál, csüng rajtam, hű társam — ez van előtte. Utána — hiszen tudjátok. Az autó is előtte kéjes képzeteket kelt: reggel nem várom toporogva a buszt, nem csüngök a lépcsőn, nem tépik le gombjaimat, tiporják lapossá lábfejem, rúgnak a bokámba, nem várok ismét és ismét, nem csetlek-botlok a síkos úton, hanem elegánsan be a kocsiba, indítok, robogok, megállók, kipattanok, jó reggelt, pupákok! És csodál a szom­széd, befogad az úri társaság, együtt megyünk hétvégén a telekre, nyáron Olaszba. Ám aztán jön a lakodalom, mely sokba kerül. Illetve többe. Mert az autóár folyvást fölfelé megy, mint borban a gyöngy, de nem jól teszi, noha tőle e jogát senki el nem veszi. Mikor befizetünk rá, 80, mire megkap­juk 180. De aztán kimehetünk oda, ahol felsorakozik ötszáz aznapi meny­asszony, valamelyik nekünk jut. Zöld vagy barna, ha éppen az van, sárga vagy piros, ha az van, előkészítve az egybekelésre. A házasság tehát ezúttal is pénzbe kerül, nem várt súlyos pénzekbe. De Várt súlyos pénzekbe is, mert a benzin legalább háromezer, mindig az is fel­felé pezseg, mert az olajárak felmen­nek vagy lemennek, de a dollár éppen felfelé megy, persze a forinthoz képest, vagy egyáltalán, ez egy felfelé menős lényegű folyadék. És azután elindulunk végre a család­dal avatni az új kocsit. Ez egy örömteli félelmi aktus. Felfedezzük, hogy forga­lom van, és bár levizsgáztunk, de úgy, mint a diplomás mérnök, aki először kerül egy valódi krakkóiéba. Krakkó­iunk, stoppolunk, megússzuk. Ez a megúszás azonban nem biztosí­ték a további megúszásokra. Tessék el­menni, csak úgy, esti séta gyanánt, az Állami Biztosító valamely telepére, és ott látjuk a gépkocsikat százszámra összelapulva, roskadva, tépve, törve, Na ja! Az autó veszélyes üzem. Nem­csak önmagára persze, naponta renge­teg áldozata és sebesültje van. Ám néz­zük az egyszerű mindennapi örömö­ket. Például ilyenkor, télen. Nem csúsz­kálunk az utcán, nem lessük a buszt. Bepattanunk a kocsiba és indítunk. Indítunk, de nem indul. Nem gyullad be. Mármost több eset van. Meghúzat- juk magunkat egy százasért valamely kegyes taxissal, legföljebb kissé behor­pad a kocsi orra. A bölcsebbek azonban tagjai az autóklubnak, kihívják a sárga angyalt. Az kijön, alig várunk rá hússzor annyit, mint az autóbuszra. Járművünk már ontja a bűzt, ekkor nekiesünk a jeget tisztogatni. Kapar­juk, fújjuk, töröljük, csak sajnos mire eljutunk látva kilátván egy saroknyit, újra hátul jeges az ablak, fűtünk elöl, toriunk hátul, végre benn vagyunk a forgalomban. Előttünk kocsik, utá­nunk kocsik, döcögünk, míg piros lesz a lámpa, akkor nem döcögünk. Mivel meghallgattuk az illetékes intelmeket, hogy alacsony a közlekedé­si kultúránk, úticélunknál nem állunk meg másodiknak a sorban. Ezért tovább hajtunk, keringünk, mint a bolygók, de azok nem akarnak parkolni. Végül is valahol valahogy beállunk, fél hátunk jobbra lóg ki, fél elsőnk balra lóg be, fejünk fölött lebeg a rendőrség mumu­sa, de mégiscsak ugyebár dolgunk van, máris másfél órát késtünk. Mire kijö­vünk, törlőnk alatt a cédula ötszázról, de nem indulunk befizetni, mert két centire előttünk cövekel egy Trabant, három centire mögöttünk egy kamion. A Trabant fél óra múlva kulturáltan elmegy, mi is indulunk, de az út le van zárva, kezdünk keringeni, de most már nem szabályos ellipszispályán, mint az égitestek, hanem kaotikusán, amerre terelnek a nyilak, de nem en­gednek a dugók. Olyan ez, mint egy egerek számára tervezett labirintus, de mindig új utakkal, itt a dugó, hol a dugó, merre vezet az út, na igen, de ott a fal, illetve árok, illetve beszakadt úttest, illetve gázcsőtörés. Végül is sze­rencsésen kétszáz forintnyi benzinnel és alig másfél óra alatt hazajutunk, gya­log teljes órát vett volna igénybe. Hanem aztán a hétvégén! Akkor sza­bad az autópálya, ott pihenünk a téli telken, befűtünk a kályhába, megfőzzük az ebédet, aztán szunyókálunk, míg a gyerekek játszanak. Este viszont sötét van. Az autópályáig a falun át visz az út, ott bicikliznek a helyi kocsmában mulatók, kacskaringósan, de kivilágí- tatlanul. Gyakran nem ütjük el őket, ilyenkor nem kerülünk bíróság elé. A kivilágítatlan gyalogosok szintúgy az út közepén ingadoznak, mert a járda vagy havas, vagy sáros, vagy ellenszen­ves, és hatan különben sem férnének el egymás mellett. V iszont aztán lemoshatjuk a ko­csit, s mindjárt van nekünk egy sátusszimbólumunk, mint amikor egész héten zsörtölődő, panaszkodó és követelődző feleségünk kiöltözködik, és megjelenünk Kovácséknál, kezünkben háromszáz forintnyi orchideával, amiért megeszünk ötvenforintnyi vacsorát, amelyet ők hatszáz forintnyi nyers­anyaggal és ötszáz forintnyi munkával előállítottak, mert a státusszimbólum lehet egy vacsora is. Igaz, karambol nem fenyegeti őket, legföljebb gázöm­lés. Mi dicsérjük a banánsalátát, ők a ko­csinkat, mely ragyog, akár arcunk, mert minden dicséretet elhiszünk, noha tud­juk, mi a sötét háttér. ,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom