Pest Megyei Hírlap, 1986. március (30. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-15 / 63. szám
1986. MÁRCIUS 15., SZOMBAT 5 Stabil bűnözők és megtévedtek Innen indulnak a vándorlási útvonalak / Csöndes békét sugároznák az / aszódi nevelőintézet frissen ta- '/ tarozott falai, a park fái, a ^ lankás domboldalak. Diszkrét ^ a környezet, nem árulkodik a y fel-felszikrázó feszültségekről, £ lakóinak gyakran igen heves J indulatairól. Nyomát sem lát- ^ ni, de alig néhány perce ra- ^ gadott csákányt egy lomha, ' nagydarab fiú, hogy hirtelen y dührohamát — törve-zúzva maiz ga körül — levezesse. A dü- 2 höngőt természetesen hamar V megfékezték. Az aszódi szak- £ oktatóknak, nevelőknek nagy ^ gyakorlatuk van az ilycsmi- ^ ben. A fiú most magába ros- ^ kadva ül a porta sarkában, ^ zavaros, kiismerhetetlen a te- 2 kintete. Azt állítja, nem em- ■/ lékszik, mi történt vele. Nincs í még egy fél éve sem az inté- y zetben, nemrégiben súlyos ön- y gyilkossági kísérletet * hajtott 4 végre. Más-más az indíték Délelőttönként kihaltak a hosszú, visszhangos folyosók. Bujdos László, az intézetigazgatója kísér végig az üres nappalikon, hálótermeken. Az egyik csoport szobáiban faliújságra figyelünk fel. Milyen vagyok? — kérdezi a gyöngybetűs felirat, s sorolja piros és kék tintával a pozitív és negatív személyiségjegyeket. — Gyerekeinkre jellemző az érzelmi infantüizmus, a re- tardáltság — magyaráz az igazgató. — A hozzánk kerülő fiatalok közöt igen alacsony a műveltségi szint, ritka, aki elvégezte az általános iskolát Sajnos, akadnak, mint például a csákánnyal hadonászó gyerek, szellemi fogyatékosok is. Módszereinknek, nevelési eszközeinknek az ő színvonalukhoz kell alkalmazkodnia. Nem mondhatni, hogy meleg otthonosságot sugároznak a hálóhelyek. Mindenütt katonás rend, tisztaság. Csupán a faliújságokra tűzött, színes lapokból kivágott képek adnak a szobáknak némi személyes különbözőséget Bujdos Lászlót az ide kerülő gyerekek előéletéről kérdezem. — Csak bírósági ítélet utalhatja a fiatalokat intézetünkbe. A korábbi gyakorlat szerint azok szorultak javító-nevelésre, akik megtévedtek, elloptak egy kerékpárt vagy más egyebet. Az utóbbi években azonban gyarapszik az erőszakos bűncselekmények miatt idekerülök száma. S amíg egy évtizede még többnyire egyedül léptek tévútra a gyerekek, ma több mint ötven százalékban társas, 10— 12 százalékban pedig csoportos formában, bandákban követik el a bűncselekményeket. — Ezek szerint megváltozott neveltjeik összetétele? — Alaposan. Ma már csupán negyven százalékuk olyan, aki klasszikus értelemben „ide való”, aki alkalmi bűncselekményt követett el, például pillanatnyi szükségleteinek kielégítése végett. Hatvan százalékúik stabil bűnelkövető, massziválódott szokásokkal, gyermekkoruktól fogva rendszeresen részt vesznek különböző garázdaságokban, erőszakos cselekményekben. Neveltjeink 61 százaléka előzetes letartóztatás után került ide. Eddig a leghosszabb idő 13 hónap volt, amit egy gyerekünk „jól képzett’’ felnőtt bűnözők között előzetes letartóztatásban töltött. Vagányok, zár alatt — Velük, a visszaesőkkel, a kriminális személyiségekkel szemben használhat-e, mint nevelőeszköz, a javítóintézeti elhelyezés? — Nem tudjuk pontosan felmérni, milyen hatásfokkal dolgozunk, mert a kikerülő gyerekek további sorsáról csak esetenként kapunk jelzést. Annyi azonban bizonyos, hogy nem mindig választja a bíróság a legcélszerűbb büntetést, nevelési eszközt. Mert érdemes-e javító-nevelő intézetbe küldeni egy olyan gyereket, aki már egy esztendőt előzetes letartóztatásban töltött, s a bizonytalan időre történő intézeti elhelyezés ismét a távoli jövőbe tolja számára a szabadulás pillanatát? Vagy éppen a múlt héten érkezett hozzánk egy néhány hónap híján 19 éves fiatalember, hiteles házassági anyakönyvi kivonattal és orvosi igazolással arról, hogy a felesége terhes, március végére várják a gyereket. Ilyen esetekben már nem megfelelő nevelőeszköz a javítóintézet. Közülük próbálkoznak a legtöbben a szökéssel. Rácsos ajtó tárul fel előttünk. Mögötte szűk élettérben azok, akik rendszeres szökéseikkel mind távolabb tolták a szabadulás pillanatát. A kárpitosműhelyböl nyílik a hálóterem, ezek a gyerekek csak friss levegőre mehetnek ki, szigorú felügyelet mellett. Ha egyáltalán gyerekeknek lehet még nevezni e csoport tagjait. Lajos például, csibészes vonásaival, s majd 19 esztendejével már nem tartozik a könnyen formálható személyiségek közé. Nem is emlékszik már pontosan, hogy úgy 12— 13 évesen milyen bűncselekményt is követett el először. Aszódra mindenesetre kutyalopásért került — közli büszkén nevetve —, s várja a hatást. Feri, hasonló vagány, egyéves intézeti elhelyezését szökéseinek köszönhetően negyedszer hosszabbítják meg. A szökések nagymestere a csöndes Karcsi, aki két év alatt 16 hónapot töltött távol az intézettől. Pali ábrázatán nem tükröződik vagányság, sőt, semmiféle érzelem, szellemi tevékenység jele. A szökésről szűkszavúan nyilatkozik. — Nem hiszem, hogy megmaradnék kint — mármint a szabadabb életet élő csoportok valamelyikében. — Elmennék csak úgy, a vágy miatt is. Bujdos László a szökések motivációjában is változást észlel, — Persze, sokat számít a vágy a szabadság, az otthon, a megszokott környezet iránt. De vannak, akik azért szöknek, hogy újabb bűncselekményt kövessenek el, s a bizonytalan időre szóló intézeti elhelyezés helyett kapjanak egy másik, szabott határidejű, börtönbüntetésre szóló ítéletet. Nem mérlegelik, hogy egy tököli, hat hónapos ítélet már büntetett előéletet jelent. Az utóbbi években azonban megváltozott a szökések aránya és útvonalai is. Amíg korábban zömében Budapestről érkeztek hozzánk a gyerekek, s oda is igyekeztek vissza, ha valahogy túljutottak a kerítésen, ma az ország minden részéről kapunk növendékeket. Így a vándorlási útvonalak is sokfelé vezetnek, szerteágazók lettek. Differenciált nevelés — Hogyan kerülnek vissza a szökött gyerekek? — Felkutatásuk nem tudatos, nem szervezett, inkább véletlenszerű. Az információs hálózatban - is vannak hiányzó láncszemek. Van rá példa, hogy valakit elfognak igazoltatás során, és visszahozzák, de másokat szökésben lévőként tartunk nyilván, holott előzetes letartóztatásban vannak valahol, vagy már’le is ülték a Tökölre kiszabott újabb büntetést. Az, hogy a szökött gyerekek sorsáról értesít-e bennünket a rendőrség, a bíróság, ha kézre kerültek, sajnos esetleges. Dr. Házi Lajos, a Művelődési Minisztérium gyermek- és ifjúságvédelmi osztályának munkatársa nem osztja a javítóintézeti nevelés hatékonysága fölött érzett aggodalmat. — A társadalmi fejlődés ellentmondásaiból fakadó új helyzetet, a fiatalkori, sőt, gyermekkori bűnözés arányának növekedését nekünk, gyermekvédelmiseknek úgy kell tudomásul vennünk, hogy igyekeznünk kell a lehetőségekhez mérten hatékonyabbá, eredményesebbé tenni a re- szocializációs folyamatot. Reméljük, a szaktárcákkal folyó tárgyalások, egyeztetések egyszer oda vezetnek, hogy lerövidíthetjük a bűncselekményt követő eljárás idejét, hogy nem kell a még nevelhető, formálható gyereknek heteket, hónapokat előzetes letartóztatásban töltenie. Sürgetjük azt Ott, túl a rácson ... is, hogy a bíróságok ne hanyagolják el az összbüntetés- be foglalást, hogy a gyerekek előtt ne legyen bizonytalan a jövő. Fontos, hogy élénkítsük a fiatalkorúak bíróságai, a rendőrség és intézetek között az információcserét. A külső kapcsolatok, az együttműködés javítása mellett azonban magunknak is ki kell dolgoznunk az új helyzetnek, funkcióváltozásnak megfelelő nevelési módszereket. Egyrészt, szükséges lenne, hogy megkezdődjön a gyermekvédelmi szakemberek felsőoktatási képzése. Manapság a fiatal pedagógusok csak a gyakorlatban sajátíthatják el az intézeti nevelés módszereit. Addig is pedagógusok, pszichológusok és más felkészült szakemberek segítségével kiscsoportos, a különböző személyiségállapotú gyermekekhez alkalmazkodó nevelési helyzetek kialakítására van szükség. '/ Aszódon például már kezde- v tét vette a differenciált neve- X lés. A legsúlyosabb esetek szá- / mára kialakítottak egy zárt í csoportot, s a közeljövőben haV sonló V létrehozását tervezik. y Ezen túl, a komplett rehabi- J litációs munkára képes szak- ^ embergárda, a pvérmékek á'la- ^ pota szerint, újabb kiscsopor- ^ tokát, speciális nevelési kő- y rülményeket teremthet. Am az y ideális az lenne, ha sem az y előzetes letartóztatásban, sem y az intézetben nem kerülnének y tartós kapcsolatba a megté- y vedt, még nevelhető gyerekek y a megrögzött bűnözőkkel. ^ Végső megoldást pedig az ^ jelentene, ha a fiatalkori bű- ^ nözés megelőzésének területén y hasonló előrelépést tapasztalja hatnánk. Ez azonban már nem- V csak szakmai feladat. A gyer- | mek- és ifjúságvédelem szer- ^ vezeti formájának fejlesztése y sem teszi nélkülözhetetlenné a ^ társadalmi felelősségből faka- 4 dó fokozott figyelmet, segítik ségnyújtást. Márvány! Ágnes Mindent, ami „a”-val kezdődik? Két hosszú lépés a kocsma előtt Iszunk, mégpedig meglehetősen sokat. Vodka mellé kísérőnek a sör járja, de jobb híján a vörösbor is megteszi pezsgővel locsolva. Nem szólva azokról a hatvan-Iietven fokos „kísbádóskékról”, azaz a házi főzésű pálinkákról. Cgy hírlik, ezek izét, zamatál, bukéjál, sejtelmesen csillogó aranysárga színét az adja meg, ha epcrfábúl készült hordócskákban érlelődnek. No, de ez már a szakmai rafinéria. Maradjunk a lényegnél. Iszunk. Ahogy tréfásan mondogatják: minden ,,a”-val kezdődő italt iegörgetünk a torkunkon. A bort, a sört, a pálinkát, a vodkát, a pezsgőt — mindegy, hogy milyen sorrendben, melyiket. A fü az, hogy ártson! Hát ártani aztán árt! Elég úgy heti átlagban összegezni a híradások nyomán, hány családi tragédiának, hány gyerek állami gondozásba helyezésének, különféle bűntetteknek az előidézője, kiváltó oka az alkohol. Hatása szinte minden esetben tettenérhetö. Az ipari, mezőgazdasági. a közlekedési balesetek okozója lépten-nyomon az alkohol. Mégpedig a tömény, sörrel kísérve. kéri a kényszerelvonó-kúrá- ra utalást? Nem jellemző. Először is szégyellik, az idült alkoholistát takargatja a család. Főleg akkor, ha nem okoz botrányokat. Ez az érem egyik oldala. A másik: a kényszer- elvonó-kúrára ítélt hazatér, majd, s egy fedél alatt kell vele élni... Ilyen formában ez szélmalomharc. A szondázások, a kijózanító szobák szürke reggelei nem térítik őket észre, mint ahogy a borsos számlák sem. Tehát tehetetlenek vagyunk a mértéktelen italozással szemben? Aki most igent mond — az téved. Borúlátóan ítéli meg a helyzetet. A rendeletek, a módszerek, a keretek adottak, csak jobban ki kellene tölteni tartalommal. Az alkoholizmus elleni küzdelem elsősorban társadalmi ügy. A társadalom intenzív segítsége, összefogása elsősorban nem azt a 2,5—3 milliárd forintot takaríthatja meg, hanem embereket emel ki a zsákutcából, s juttat vissza a rendes családi életbe, családokat szabadít meg a gondoktól, a szenvedéstől, gyerekeknek adja vissza szüleit. Más már a módi Egy szakajtóra való statisztikai adat mutat rá minderre Pest megyében is. Ismételgethetnénk ezeket éppúgy, mint azt, milyen előkelő helyet szereztünk magunknak az európai statisztikában, miközben borivó nemzetből egyre inkább a tömény szesz kedvelőivé váltunk. Lassan éllovasok leszünk, az egy főre jutó nedű mennyiségét akár literben vagy forintban fejezzük ki. Van, aki csak a saját egészségén, zsebén érzi, családok százai, ezrei pedig azon, hogy a mértéktelen ivászat miatt nem biztos, hogy a holnapi ebédre vagy vacsorára összekotorható még néhány forint ... Ismerős a képlet. Hogy mégis szóba hozom ezt a régi témát, annak egy aránylag még új módi az oka. Pár évvel ezelőtt még úgy illett vendégségbe menni — vagy ha jobban tetszik —, a haverokhoz betoppanni : a háziasszonynak néhány szál virágot vittünk. Manapság? Minimum egy — de akkor skótok vagyunk — vagy két butéliával a hónunk alatt ostromoljuk meg a lakásajtót. Ha nagyvonalúak vagyunk, akkor a vodka mellé konyakot, bort is csomagolta- tunk. Vesszük és visszük, isz- szuk és mértéktelenül vedelünk. Nem gondolva a holnapra, amikor kábult fejjel, rossz szájízzel, kialvatlanul, a mértéktelenül elfogyasztott alkoholmennyiségtől ingatagon kapaszkodunk fel a vontató nyergébe, ülünk be a volán mögé, állunk a géphez. S hogy mennyit visz el a közös kasz- szánkból az alkohol okozta baleset, a táppénzes napok számának növekedése, az ily módon keletkezett károk nagysága? Az alkoholizmusból eredő kár Magyarországon 2,5—3 milliárd forintot tesz ki. Szerényen ugyanis ennyire becsülhető a gyógykezelésekből, a gyerekek állami gondozásba vételéből és más állami kiadásokból származó költség. A mi ügyünk Az alkoholizmus elleni küzdelemben az ideggondozók, a megyei kórház elmeosztálya, a tanácsok egészségügyi és szociálpolitikai bizottságainak erre a feladatra alakult albizottságai vesznek részt. Ha önként jelentkezik egy idült alkoholista, könnyű dolguk van. Ám az ilyen eset ritka, mint a fehér holló. Hogy a család Vöröskeresztes és népfrontaktivisták szervezte üzemi hálózat, s szoros együttműködés a rendőrséggel és az egészség- ügyi szolgálattal — s az alkoholisták máris nyilvántartásba vehetők, bevonhatók a rendszeres gondozásba. S ha visz- szaesnek, azonnal jelzést adhatnak az üzemből, a rendőrségtől, az egészségügyi szakrendelőből. Meggyőződésem, hogy erre nem egy példa van Pest megye bármely városában, községében. Mert elevenen él bennünk, a társadalomban a segíteni akarás. A készség arra, hogy fellépjünk a mértéktelen italozás ellen. Csak egy kellék Mert nem arról van sző, hogy ne igyunk. De azt igenis el lehet, el kell érni, hogy gyerekeket sehol se szolgáljanak ki szeszes itallal. Hogy a szesztestvérek abbahagyják az ivást a második fröccs után. Vagyis, hogy az ital csak a szórakozás egyik kelléke legyen, ne pedig tönkrement életek, könnyek okozója. Nem elég az alkoholizmus elleni küzdelmet a most közszájon forgó élccel elintézni, amely szerint: a legjobb ital két hosszú lépés a kocsma előtt. Bár jelszónak nem rossz. Tényleg, aki két hosszú lépéssel képes elhúzni a kocsma előtt, lemondani a megszokott poharazgatásról — az már csatát nyert, önmagával szemben. Hát ide kellene eljutni. Ha egyedül nem megy, akkor együtt. Varga Edit A Parlament jogi bizottságának ülésén Törvényjavaslatok világa le—17 éveseit, nem tanúsítanak túl nagy érdeklődést az igeragozás iránt az ötödik osztályos magyarórán Elavult jogszabály- és módositáshalmaz rendezéséről van szó, nem merőben új rendelkezésekről, mérlegelve a társadalom jogos igényeit értékítéletét — mondotta He- tényi István pénzügyminiszter tegnap az Országházban, ami kor az illetékekről szóló törvényjavaslatra került sor a Parlament jogi, igazgatási és igazságügyi bizottságának ülésén, amelyen dr. Bölcsey György, a bizottság titkára elnökölt, s jelen volt Bányász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke is. S mivel a társadalomnak valóban szinte valamennyi szféráját érinteni fogja ez a törvény, érthető, hogy az állampolgárok képviseletében jelenlevők — a bizottság tagjai — kimerítő részletességgel foglalkoztak a tervezet minden egyes pontjával. Élénk vita alakult ki egyebek közt arról, hogy a törvényjavaslat emelni tervezd a polgári peres eljárások közül a házassági bontóperek illetékét. Hetényi Istvánnak ebben a témában — úgy tűnt — sikerült meggyőzni a képviselőket, elmagyarázván: arra a leendő törvény kidolgozói sem gondoltak, hogy ilyen módon mérsékelni lehet a válókeresetek számát. A cél nem is ez volt, hanem az, hogy az illeték mértéke megőrizze reálértékét, s arányosan járuljon hozzá a bíróságok tetemes költségeihez. Korábban is fölvetődött már egy-egy konkrét ügy kapcsán, hogy fizessen-e örökösödési illetéket az özvegyen maradt házastárs, a korábban közösen tető alá hozott öröklakás után, amelyet a továbbiakban egyedül birtokol. Nos, a téma örökzöldnek látszik. A tegnap vitatott törvénytervezet ugyanis még mindig tartalmazza — az elődjénél ugyan némileg méltányosabb — nemrég megállapított táblázatot, az illetékkiszabási kulcsokkal. A helyzet tehát nem változik? A bizottság titkára elmondotta, hogy több észrevétel is érkezett ezzel kapcsolatban, javasolva, hogy ez a fajta öröklés legyen illetékmentes. A vitában egymást követték az érvek, pro és kontra egyaránt. Végül Hetényi István fölsorakoztatott egy számsort, amellyel azt kívánta alátámasztani, hogy a szóban forgó illeték tízezres nagyságrendűnél nem nagyon alakul magasabbra, ennyi pedig elviselhető teher. Ezzel a jelenlevők egy részét meggyőzte, ám nyilvánvaló volt, hogy több képviselő is fenntartotta korábbi álláspontját. Ez utóbbiak táborához tartozik például Vassné Nyéki Ilona, Kerepestarcsa tanácselnöke, a megye 1. számú választókerületének képviselője, a bizottság tagja is. Az ülés szünetében tovább szőttük a gondolatsort. Látszólag valóban nem nagy az a bizonyos ösz- szeg. Azonban özvegyi jogon örökölni általában idősebb korában „szokott” az ember, a nyugdíjak mértéke meg ismert. S nem valószínű, hogy a jövőben jelentősen emelkedne. Más — emberibb — oldalról közelítve: a házasfelek együtt építettek otthont maguknak (a magánerős építkezések aránya a megyében máris mintegy 80 százalékos), a törvény szavával miért minősítenénk az öregségére társtalanul maradt idős özvegy utolsó menedékét öröklött vagyonnak, ami után ugyanúgy illetéket kell fizetnie, mintha nem gürcölt volna érte éppen eleget? Az egyik ellenérv: az öröklésnél már megállapíthatatlan, hogy együtt létesítették-e az ingatlan vagyonnak száfnító lakást, vagy egyikük beházasodott a készbe? Mindenképpen szimpatikusabb — s a társadalom értékítéletének, igazságérzetének is jobban megfelel —, ha az özvegy csupán akkor kötelezhető illeték megfizetésére, ha az öröklött lakást értékesíti, mert meg tudja találni hátralevő életének színhelyét másként. A bizottság még pontosítja állásfoglalását a konkrét témákban, mire az ülésszakon előadója lesz a törvényjavaslatnak. S mindenre végül is majd maga az Országgyűlés tesz pontot, kellő mérlegelés után. Bálint Ibolya
