Pest Megyei Hírlap, 1986. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-01 / 27. szám

1980. FEBRÜÄR 1., SZOMBAT 9 Zebegényi bizonytalanságok Ha kérdeznének, kapnának választ Reményvesztett község a Duna bal partján A keskeny, kanyargós utat egyik oldalról a vasút, fölötte me­redek hegyoldal szegélyezi. Bal kézre, beljebb a kertekben víkendházak. A telkek végében, karnyújtásnyira folyik lom­hán a Duna. Ilyenkor tál derekán mozdulatlan a táj, csen­des a vidék. Becsukott zsaluk, elárvult kertek, az utca nép- telen. Nem így kora tavasztól késő őszig. Rügyfakadáskor, mintegy vezényszóra megjelennek a tulajdonosok, nagyot szippantani a friss levegőből, hunyorogni az első napsugár­ral, megmozgatni az izmokat egy kis ásással, kapálással. A Dunakanyar legszebb vidékén vagyunk. A lankák és he­gyek szoknyájába kapaszkodó Zebegényben. Ott, ahol meg­annyi kert tapad fecskefészekként a Dunához. A Dózsa György úton, a község nyári paradicsomában. A Malom-patak vízszintje a viadukt közepéig ér majd. A cím jölött: Ma ilyen a község — madártávlatból. (Veress Jenő felvitelei) . Az 56-os számú ház Zebe- gényi Mártonék portája. Ök télen-nyáron élvezik a vizet, a környező hegyeket, a va­rázslatos csöndet vagy a szí­nes forgatagot. Lassan balla­gunk át a kerten, a folyó fe­lé. Látszik, hogy a füvet ápol­ták és a kis gruppban nem­rég virág bontotta szirmait. A most fakó környezetben egyedül Kapri kakas tűzpiros taraja virít. Mindenünk ez a ház — Tényleg igaz? Biztos, hogy el kell mennünk innen? — kérdezi szinte elcsukió hangon a házigazda. — Hová költözzünk? Nekünk minde­nünk a Duna-part. Takaros házukra ugyanaz a sors vár, mint a soron levő többi hétvégi épületre. A nagymarosi vízlépcsőrendszer építése miatt kisajátítják a területet. El kell hagyniuk a háromszobás lakásukat, ami­ben már a központi fűtést is megcsináltatták. — Leszázalékolt nyugdíja­sok vagyunk — szól az asz- szony. — Sokat dolgoztunk, hogy kényelmesen élhessünk itt. Ügy terveztük, hogy a gyerekeknek megcsináljuk a tetőtér-beépítést. De legalább előbb mondták volna, hogy telket nézzünk ... A „hét házak”-nak becézett földszintes épületek egyiké­ben — szintén a Dózsa György úton — élnek Rítzlék. Az egyik lakrészben a szülők, a másikban a lányuk a férjé­vel és a három gyerekkel. Zebegényben születtek és az öregek hallani sem akarnak arról, hogy elköltözzenek a községből. A kártérítést ők kapják majd. de egy esetle­ges építkezésbe már csak a fiatalok kezdhetnek. — Ha mi meg is szoknánk mondjuk Vácon, ott kell úi otthont teremtenünk, ahol anyuék akarják — mondja a fiatalasszony. — Fogalmam sincs, mi lesz, mert nekünk nincs pénzünk, magunk nem léphetünk. Délelőttönként a Szabadif­júsági út 3. számú házban csak Krebsz Jánosné tartóz­kodik otthon. Az ő lakrésze egy szoba, konyha, fürdőszo­ba, a nagyobb, elülső frontot a lánya lakja a családjával. — Zebegényben születtem, ez a ház az anyásomé volt. Még élt a férjem, amikor át­építettük, modernizáltuk — mondja. — Én is kevertem a maltert, cipeltem a vödröket. Megkínlódtunk mi ennek a háznak minden téglájáért ... Elmúltam hetvenéves, már nem szólok bele a gyerekek döntésébe. Megyek, ha mu­száj, ahová ők, de gondolni sem akarok rá. Zebegényben teljes a bi­zonytalanság. Látogatásunk minden családot felkavart, mert az emberek nem kaptak tájékoztatást. Évtizedek óta beszélnek a kisajátításról, de az érintettek még ma is biza. kodnak. Kapaszkodnak az egyetlen szalmaszálba, a re­ménybe. Pedig a Dózsa György úton 43 víkend-. illetve csalá­di házat sajátít ki az Orszá­gos Vízügyi Beruházó Válla­lat, mert e területen a duz­zasztás miatt több méterrel megemelkedik majd a Duna vizszintje. A többi házat a Táncsics és a Szabadifjúság utcák egy részén szintén le­bontják, hiszen a községet át­szelő kicsiny Malom-patak is nagyra nő majd. Néhány épü­letet és egyéb ingatlant a 12- es főközlekedési út áthelye­zése miatt kell a föld színé­vel egyenlővé tenni. — A Bartóki út alsó részén talán néhány épületet meg­menthetünk — mondja Flas- kay Kálmán, a községi tanács vb-titkára. — A VIZ1TERV egyik tervezője nyilatkozott úgy. hogy alapmegerősítéssel, pincebetömássel erre esetleg lehetőség lesz, de biztosat még; nem tudunk. A tanács vezetői azt kér­ték az illetékesektől, hogy a tervekben rögzítsék a Duna- part újrahasznosításának el­képzeléseit, segítsék megolda­ni a község csatornázását és a majdan parcellázásra kerülő telkek közművesítését. Nem tagadhatjuk meg — Szűkös fejlesztési ala­punkból a kiszemelt Malom- völgyet a magunk erejéből képtelenek vagyunk vezeté­kes vízzel, villannyal, utakkal ellátni — állítja Flaskay Kál­mán. — A községben eladó néhány ház. illetve a magán- tulajdonban levő telkek drá­gák, állami lakást pedig nem tudunk adni. Mivel nincs a kezünkben a kisajátítási terv, támpontot sem nyújthatunk az embereknek. Az OVI BÉR kért az említett községrészek­re területfelhasználási enge­délyt, a munkálatok azonban nem kezdődtek el, az enge­dély pedig 1983-ban lejárt. Tehát aki azóta akart tolda­lékot építeni, tatarozni, nem tagadhattuk meg tőle. Tény viszont, hogy írásban közöl­tük — mert ezt a gyakorlatot örököltük 1973-ban a járás­tól —, erre nem kérhet majd kártérítést. Többen keresték fel azóta ilyen ügyben a tanácsot, s a határozat nyomán hozzáláttak a ház külső, belső csinosítá­sához. Mert egyszerűen nem hitték el, hogy az évtizedek óta húzódó beruházásból még­iscsak lesz valami. Az érintett családok kétke­dése a tanács bizonytalansá­gával szorosan összefügg. A vb-titkár állítása szerint utol­jára évekkel ezelőtt hívták össze ez ügyben az embere­ket. Akkor is csak azokat, akiknek az ingatlanát a 12-es út áthelyezése miatt várha­tóan kisajátítják. — ön mit mondott volna? — kérdezett vissza Flaskay Kálmán beszélgetésünkkor. — Jószerével mi is csak a la­pokból szerzünk információt, illetve abból a néhány hiva­talos tájékoztatóból, ahol ed­dig nem sok érdemleges hang­zott el a községünkkel kap­csolatban. — Áprilisban, májusban várható, hogy dokumentu­mokkal alátámasztott konk­rétumokat közöljünk Zebe- génnyel kapcsolatosan — mondja Farkas Mihály, az OVI BÉR beruházási főmérnö­ke. — Tény viszont, hogy az utóbbi hónapokban megkeres­tek bennünket például Nagy­marosról, pilismarótról, Dö- mösről, Visegrádról a taná­csok vezetői, hogy községük nyilvánossága előtt kérjenek tájékoztatást. Egyetlen eset­ben sem tagadtuk meg a ké­résüket. Kendőzetlenül be­széltünk a várható esemé­nyekről, az adott települést érintő problémákról, a meg­oldás lehetőségeiről. Sőt, egye­di ügyekkel is kötelességünk foglalkozni, ha személyesen vagy levélben felkeres ben­nünket bárki az érintettek közül. A napokban éppen egy zebegényi lakosnak adtunk tájékoztatást arról, hogy vár­hatóan mi lesz a sorsa ingat­lanának. Dr. Olajos Mihály, a váci városi pártbizottság első tit­kára is úgy vélekedett, hogy ahol azt igénylik, szívesen szerveznek ismertetést, felvál­lalják az összekötő szerepét az érintett tanács és a beru­házó között. Annál is inkább, mert politikai kérdés, hogy a lakosság az őt foglalkoztató minden témakörben meg­nyugtató választ kapjon — el­sősorban a szakemberektől. — Csak teljes nyíltság mel­lett várható el a lakosság azonosulása a beruházással, csak így számíthatunk a tele­pülésükért végzett társad. 1- mi munkára. Ez a közös te­vékenység adhatja maid az összetartozás érzését, s azt, hogy az emberek a későbbiek­ben is magukénak érezzék lakóterületüket, elfogadják annak megváltozott képét — mondja dr. Olajos Mihály. A gazda jogán — Valóban nehéz megtalál­ni most azt a határt, ahol még nem szükséges — mert fölösleges izgalmakat okozna —. illetve ahonnan már fel­tétlenül indokolt tájékoztatni — vélekedik Vágvölgyi Jó­zsef, a Pest Megyei Tanács általános elnökhelyettese. — A Minisztertanács döntése azonban már az elmúlt év augusztusában megszületett. Azóta ésszerű lett volna kez­deményezni a találkozást az OVIBER képviselőivel Zebe­gényben is. Mulasztásnak mi­nősíthető, ha ez nem történt meg, ha nem is sok a konk­rét információ. Remélhetőleg a február 12-1 Vácott megren­dezendő esemény után min­mondanivalója az általuk kép­viselt embereknek. A magam részéről azt ígérhetem, hogy a megyei tanács a helyi ve­zetésnek minden támogatást megad és kérjük, hogy osszák meg velünk gondjaikat. A véleményeket hallgatva, a bizonytalanságot látva az ember óhatatlanul párhuza­mot állít. Nagymaros csak egy ugrásnyira van Zebe- génytől. Ott jóval a kisajátí­tások előtt összehívták a la­kókat. megkérdezték ők .-t: la­kást, telket vagy pénzt akar­nak inkább. És egyálalán mi az elképzelésük, miben segít­het a hivatal? Ezzel meg­nyugtatták az embereket és fel is készítettek mindenkit a várható eseményre. Az OVI­BER szakemberei ott voltak például a tanácsválasztások idején, mert meghívták őket, hogy tájékoztassák a lakos­ságot. Aztán a tanács birto­kában volt egy levél, még a Közlekedési és Postaügyi Mir nisztériumtól, hogy erre meg erre a területre nem lesz szükség a 12-es út áthelyezé­sekor. Mégsem adtak ki oda építési engedélyt, mielőtt új­ra még újra nem jártak utá­na a dolognak. Az óvatosság indokolt volt: ma már biztos, hogy mégiscsak kell az a rész is. Talán még nem késő eléje menni a dolgoknak. A gazda jogán — saját emberi kíván­csiságból is. Nem kötelező ezt az utat járni, de a község hangulata miatt mégiscsak üdvös. Fazekas Eszfer „hét házak” Zebegényiék portájának sorsa is megpecsételődött den érintett tanácsnak lesz Mi lest velünk, hová megyünk...? A lebontásra ítélt

Next

/
Oldalképek
Tartalom