Pest Megyei Hírlap, 1986. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-01 / 27. szám

8 1986. FEBRUAR 1., SZOMBAT Sfmánia Néhány évtizeddel ezelőtt még többnyire csak gyere­kek foglalkoztak a model­lezéssel és legfeljebb né­hány hóbortos felnőtt. Ma viszont a modellezés már nem a gyerekek játéka, ha­nem tömeghobby. A mo­dellezők világa külön bi­rodalom, a maga törvé­nyeivel, szabályaival, konf­liktusaival. Szakzsargonju­kat a kívülálló alig érti. Belülről azonban már kö­zel sem olyan nagy az egyetértés: még a modelle­zés pontos definíciójában sem tudnak megegyezni. A legszigorúbb szekta tag­jai például csak azt tartják igazi modellezőnek, aki mindent saját maga fabri­kál, még a legkisebb alkat­részeket is. Szerintük nem méltó a modellező névre, aki a készen kapható alkatrészkészletekből építi modelljeit, vagy kész mo­dellt alakít át valami más­sá. Háború dúl a dina­mikus modellek és a sta­tikus modellek kedvelői között is. Az előbbiek má­niákusoknak tartják az utóbbiakat, ők viszont a mozgó járműveket játék­szernek tekintik. Vala­mennyi szekta közös jel­lemzője azonban, hogy hí­vei között a gyerekek mel­lett egyre inkább túlsúly­ba kerülnek a felnőttek. Külön kategóriát képez­nek a szabadon száguldó vagy távirányítható ver- seny-modellek, amelyek el­készítéséhez már egy sor elméleti — matematikai és fizikai — alapismeret is nélkülözhetetlen, no meg műszakirajz-ismeret. Szerződésszegő juhtenyésztők A tagság bizalma kötelez is „Talán másfél éve éreztük először, hegy valami nincs rendben a szövetkezettel. A tavaly márciusi közgyűlésre az­tán a szokásosnál is többen jöttek cl.” Az Öcsa és Vidéke Áfész egyik tagjának szavai gondok­ra utalnak. Mi történt voltaképpen? — Gazdálkodási mutatóink romlását egyrészt az alapte­vékenység csökkenő jövedel­mezősége okozta — jellemzi a helyzetet Sáyhi Éva közgaz­dasági osztályvezető. — A mintegy 70 százalékban közü­leti forgalomból élő boltjaink árukészlete jóval nagyobb volt a vásárlói igénynél. Meg­rendelőink fizetésképességé­nek labilitása pénzügyi ne­hézségeket okozott. Mindez átlagosan 20 millió forintot vont el a gazdálkodástól. Válságokok — Mivel az alaptevékeny­ség manapság nem hoz kellő nyereséget, mi is az új vállal­kozási formákban láttuk a gyarapodás további útját — veszi át a szót Sipos Péter elnök. — Gesztorai lettünk 4 építőiipari, 2 növényter­mesztői és 1 juhtenyésztői szakcsoportnak. Ez utóbbival azonban nagyon megjártuk. Pedig kezdetben, 1982-ben, igen életképes ötletnek tűnt létrehozása, A meglevő 6,5 millió forint értékű állatállományhoz át­vettünk a Fehér Akác Tsz-től még ugyanennyit, bérelve hoz­zá a szükséges eszközöket, le­gelőket, hodályokat. Szerző­dést kötöttünk a 12 tagú szakcsoporttal. Eleinte rend­Medvevadászat kábító injskciévsS Méretet vesznek a bocsról A jegesmedvék életének ta­nulmányozása igen nehéz, de rendkívül vonzó feladat, amely elengedhetetlenül szük­séges az állatok védelmének megszervezéséhez. A több évtizede tartó vizs­gálódások eredményeként tud­ták meg a kutatók, hogy a jegesmedvék az áprilisban be­következő párzási időszaktól eltekintve, magányosan élnek. Késő novemberben vagy de­cember elején jönnek világra a bocsok — rendszerint kettő —, amelyek nem nagyobbak egy kis macskánál, vakok és süketek. Az anyamédve dús szőrzeté­ben ágyaz nekik fekhelyet a hóbuckába vájt barlang mé­lyén, amelynek bejárati nyí­lását úgy választja meg, hogy azt a szél hóval behordhassa. Ezen csak egy kis nyílás ma­rad szabadon, ami az anya­állat meleg leheletétől képző­dik. (A barlangban egyébként általában 40 fokkal melegebb van, mint odakünn.) A jeges­medve teje nagy zsírtartalmú, a bocsok csupán ezzel táplál­koznak, míg az anyaállat át- alussza a telet. A bőre alatt felhalmozott vastag zsírréteget éli fel ez idő alatt. A nőstény jegesmedve már­ciusban vagy áprilisban má­szik elő az odújából, a bocsok testét ilyenkor már dús szőr­zet borítja, és vadonatúj bun- dácskájukban, vaksi szemük­kel hunyorogva tekintenek szét a hó és a jég birodalmá­ban. Ilyenkor jelennek meg a különleges medvevadászok, a kutatók, hogy kábító injekciót tartalmazó lövedékkel egy időre mozgásképtelenné te­gyék az anyaállatot, megjelöl­vén a fülébe erősített bilétá- val, s tetováló fogóval az ál­lat alsó ajkába egy azonosító jelet nyomva. Ezenkívül fes­tékkel egy nagy számot dör­zsölnek be az állat szőrébe mindkét oldalon. A megjelölt állatot így könnyen lehet kö­vetni a jégen, vagy megfigyel­ni magasból. Az így megjelölt állatok bi­zonyos védelmet élveznek az orvvadászoktól is, szőrük ugyanis értéktelen — leg­alábbis a következő vedlésig —, nem érdemes tehát puska­végre kapni őket. Közben óvatosan befogják az anyaállatot mindenhová követő bocsokat is — képünk ezt mutatja —, ők is jelölést kapnak és méretet vesznek róluk, hogy nyomon tudják követni későbbi fejlődésüket. jén ment minden, de az 1933. első féléves elszámolásnál már hiányok mutatkoztak. Haladékot és újabh támoga­tást kértek, ám kötelezettsé­geiket később sem teljesítet­ték, a kár meghaladta a 8 millió forintot. Ekkor döntet­tünk úgy, hogy a bírósághoz fordulunk. Az eseményeket figyelem­mel kísérte a szövetkezet hat­vantagú pártalapszervezete. — A szakcsoportokkal fog­lalkozó felelős beszámoltatása után egy gazdasági intézkedé­si terv azonnal; elkészítése mellett döntöttünk — mond­ja Tóth Andor, a pártalap- szervezet titkára. — 1981 nya­rán ezt a taggyűlés megvitat­ta, s határozatunk alapja lett a tavaly augusztusban megfo­galmazott Mészöv—Áfész kö­zös dokumentumnak. A két és fél éves időszakot felölelő tervezet felelősökre lebont­va tárgyalja az elvégzendő­ket — a decemberi ismételt módosítás szerint. Mitől várható tehát az Áfész pénzügyi helyzetének stabili­zálódása? Mindenekelőtt nye­reség- és jövedelemérdekelt­séggel ösztönözni a boltveze­tőket az ésszerűbb készletgaz­dálkodásra és vevőpolitikára. Rendezésre szorul a szakcso­portokkal való pénzügyi-gaz­dasági kapcsolat is. A cél: minél kisebb forgóeszköz le­kötésével működjenek, ugyan­akkor hosszú távon biztos nyereséget produkáljanak • a szövetkezetnek. Alaposabb és körültekintőbb ellenőrzés szükséges ezentúl. Időközben a juhtenyésztő szakcsoport megváltozott ve­zetőséggel, visszafejlesztett formával tovább működik. Tartozásuk, s az egyéb kint­levő pénzek behajtása szintén szerepel a tervben. Némi segítséggel Mindehhez némi segítség, hogy a bank a múlt év végé­re esedékes 8 millió forint hi­tel visszafizetésének határide­jét későbbre prolongálta. A tagság célrészjeggyel támo­gatta az Áfészt. Melléjük állt a Mészöv, egyik munkatársuk megbízottként részt vesz a célkitűzések megvalósításá­ban. — Szeptembertől hetente 1—2 napot Öcsán tartózko­dom — tájékoztat Rátkai Mi­hály, a mezőgazdasági osztály főelőadója. — Hivatalos va­gyok az igazgatósági ülések­re, egyetértésem nélkül sem­milyen pénzügyi intézkedés nem születhet. Vajon hogyan vélekedik a tagság a szövetkezet jelenle­gi állapotáról? — Az emberek főleg vásár­lás közben érzékelik, hogyan dolgozik az Áfész — jegyzi meg Kovács Attila, aki 10 éve küldött. — Bugyi községben élek. ahol az alapvető ellátás kielégítő. Inkább a vál isztok maradt el a lakosság megnö­vekedett jövedelmétől. Ennek bővítésére a kis alapterületű boltokban nincs lehetőség. Őszintén, korrekten — Ezért gyakran rivalizál­nak a községek: hol legyen előbb ABC — kapcsolódik a beszélgetésbe az 1966-tól igaz­gatósági tag Dobos Sándor. — Ilyen feszültség volt a közel­múltban Bugyi és lakóhelyem, Alsónémedi között. A megyei tanács és a Mészöv anyagi segítségével, pályázat útján mindkét településen épül áru ház az új tervidőszakban. — Érdekes, hogy amikor az elnök bejelentette az Áfész anyagi helyzetének megingd sát, megszűntek a követelőzé sek —i veszi át a szót Földiné Hajdú Anna. az igazgatóság­tól. — A tagság megértette, ha nem is fogadta el a tényt. Az emberek toleránsak, amennyiben őszintén és kor rekten tárjuk eléjük a bajo­kat. — Az év végi nagyközségi párt vb-ülésen megállapítot­ták: összességében az Áfész jól szolgálta a lakossági ellá­tást — jegyzi meg Zátonyi István szövetkezeti instruk­tor. — Gondjaikat viszont maguknak kell megoldaniuk, Végül megkérdeztük: mi a Mészöv álláspontja az Áfásá­ról? — Esetük nem egyedülálló és nem is reménytelen — vé­li Nagy Gábor elnökhelyettes. — Igaz, a célokat csak na­gyon feszített, jól összehan golt munkával, a módosított intézkedési terv következetes végrehajtásával és szigorú költséggazdálkodással érhetik el. A vezetőség azonban fia­tal, rajtuk áll... Tóth Andrea Semmit nem adtak ingyen Taka’OS házban él Dömsö- dön a Dékány család, mégis sokan meglepődnének, ha tudnák, hogy a családfő, Dé­kány János milliomos. — Csakhogy én nem, a fo­rintokat, hanem a kilométe­reket gyűjtöttem — mondja elgondolkodva. — Ez volt életem egyik nagy álma. So­kat dolgoztam érte, mint mindenért az életben. Ahhoz a generációhoz tartozom, amelyiknek semmit nem ad­tak ingyen. Ez Dékány Jánosra kétsze­resen is vonatkozik. Nem­csak azért, mert az ifjúsá­gának legszebb évei egybees­tek az országépítés legnehe­zebb időszakával, hanem, mert állami gondozottként, ahogy ő fogalmaz, lelencként nőtt fel. — Dömsödre adtak ki ne­velőszülőkhöz, így ragadtam itt — emlékezik. — Három évvel a felszabadulás után lettem önálló, s kezdhettem a saját életemet élni, üres zsebbel, de nagy vágyakkal és elhatározásokkal tele. A legnagyobb álma a csa­lád és az otthon volt. Mind­az, ami gyermekként kima­radt az életéből. — Jogosítványt szereztem, először traktort, munkagépet vezettem. Olyan járműveket, amelyeket ma legföljebb mú­zeumban lehetne látni, ha volna efféle gyűjtemény. So­kat vezettem és nagyon sze­rettem volna elérni az egy­millió balesetmentes kilomé­tert. Olyan helyen dolgoztam, ahol nagyon lelkiismeretesen jegyezték a lefutott távot, és 1964-re már volt háromszáz- ezrem. Tehergépkocsin járt akkor. Egy alkalommal a rakomány elmozdult, leborult. gyobb baj ugyan nem történt, de a több mint negyedmilliónyi balesetmentes kilométernek búcsút kellett mondania. — Nem elég jól vezetni, egy kis szerencse sem árt. Dékányné likőrrel kínál, látom, hogy Dékány János mielőtt szájához emelné a gyűszűnvi italt, néhány pilla­natra elgondolkodik. — Nem vagyok nagyivó. Az ital a gépkocsivezető leg­nagyobb ellensége. Aki' nem tud ellenállni, jobb, ha ki­száll a volán mellől. Amikor kínálnak, legyen az vasár­nap vagy hétköznap este, mindig átvillan az agyamon, vajon nem kell-e még aznap kocsiba ülnöm, van-e elég idő másnapig, hogy elmúljon a szesz hatása. A Budapesti Vízügyi Igaz­gatóság autóbuszát vezette több éven át. Dömsödre 1978- ban ment vissza, a Dózsa Tsz-be hívták, ugyancsak autóbuszra. — A keresetem ugyan sze­rényebb, mint Pesten volt, mégis szívesen jöttem. Ké­nyelmesebb, mert nem kell naponta bejárni a fővárosba. De azért esett különösen jól, mert maga az elnök hívott. Kezdetben tehergépkocsit vezetett, majd egy új Ladára került. — A hétszázötvenezer bal­esetmentesen megtett kilomé­tert igazoló plakettet már a Dózsa Tsz-ben kaptam meg. Milliomos egyedül vagyok a szövetkezetben, talán Dömsö- dön is — mondja némi büsz- kességgel a hangjában. — Na­gyon szép ünnepségen kap­tam meg a kitüntetést. Csak azt sajnálom, hogy a hátra­lévő kilenc év alatt, ennyi van a nyugdíjig, már nem tudok duplázni. Kérdeznem sem kell, mond­ja magától, hogy elégedett, boldog embernek érzi magát. Minden álmát valóra váltot­ta. Szegény, de családszerető lányt vett feleségül, akivel egyúttal népes rokonságra tett szert, hiszen Dékányné- nak hét testvére van. Déká- nyék két gyermeket neveltek fel s házasítottak ki. — Most már négy unokám is hazavár — mondja bú­csúzóul Dékány János. — Szeretném hátralévő munkás­éveimet is becsülettel ledol­gozni. Móza Katalin K atika, marad még? — kopogott rá a takarítónő. Akkor rezzent fel, behajtotta az aktát, bezárta az író­asztalát és hazaíndult. A porta ablakán át kiszűrődő, erősebb fényben meg­nézte az óráját, örült, hogy lesz még ideje vásárolni. Az élelmiszerüzlet gondolái között kevesen tébláboltak. Amíg leemelte a májkrémes dobozokat, arra gondolt, ugyan mi a fenéért hívják gondolának az áruval rakott polcokat? Ha csak azért nem, mert a forgalmasabb nap­szakokban a vásárlók erőszakos és mo­hó hullámokban hömpölyögnek közöt­tük. — Csókolom! — tekergett a dereka táján egy vékony kis hang, mint a sza­kadni készülő cérnaszál, aztán még egyszer. — Csókolom! — Nahát! Szia! — mondta Kati, a nahát pedig annak szólt, hogy a gye­rek éppen a nem sokkal ezelőtt becsu­kott gyámügyi akta főszereplője volt. — Te ilyenkor vásárolsz? — Cigit az anyunak! — mutogatta a hatéves Ancsa a doboz Fecskét, és a kabátujjból kilógó csuklója olyan szán- nivalóan vékonyka volt, hogy Kati rá­simította a tenyerét. — Igyekezz haza, Ancsa. Kint már sötét van. A gyerek bólintott, elköszönt, Kati­ban megint öszegubancolódtak a már elsimult gondolatok: mégis hagyni kel­lene az anyjánál, hátha ... Vagy ne várják meg a legrosszabbat? Ancsa az anyja első házasságából származott, de a második házasság is ugj'anúgy és ugyanazért bomlott fel: a szülők ittak. A második házasságból született kis­fiú az apai nagyanyánál jó helyre ke­rült, de ez a kis fűzfavessző-csuklójú, szánnivaló, kolduló szemű lányka, az örökké éhes és rosszul öltöztetett Ancsa lassan szerepcserére kényszerült az any­jával, Reggel ö ébresztgeti az asszonyt, hogy munkába induljon, gondoskodik Koblencz Zsuzsa: ^.JJétböznapoL róla, hogy legalább kenyér legyen ott­hon, s Kati egy látogatás alkalmával akkor nyitott rá, amikor a vézna gye­rek anyja összehányt, összerondított ágyneműjével, a vízzel és a doboz al­ján maradt mosóporral birkózott. H azafelé már erőszakkal állított so­rompót ezeknek a gondolatoknak. Megpróbált — ahogyan magában ne­vezte — „átállni normális családra”. A kisebbik fia nyitott ajtót. — Pszt! — mondta. — Mikrofonról veszünk, mert rossz az átjátszó zsinór! Kati megállt a kisebb szoba ajtajá­ban, ahol egy barna meg egy szőke fej hajolt a magnó fölé — ez volt az egyet­len négyzetméter, ahová nyugodtan nézhetett, mert egyébként... Székek, fotelek, egymásnak háttal és lábbal fel­felé, takarókupacok, egy kifordított nadrág, mintha lógó zsebeivel nyelvet öltene, két sarokba vágott, tartalmát undorral kifelé öklendező iskolatás­ka... Inkább elfordult, nyelt egyet, ki­ment a konyhába, ahol a mosogatóban zsíros tányérok áztak, a kenyértartó tátott szájában ferdére nyiszált kenyér­darabok potyogtatták a morzsákat, s mindezek megkoronázásául tárva-nyit­va állt a hűtőszekrény ajtaja. — Nagyon jó, hogy átálltam normá­lis családra... — kínlódott Kati a ne­vetéssel és a kétségbeeséssel. Előbbi győzött, bár meglehetősen keservesre sikerült, viszont mégiscsak sikerült mozgósítania némi energiatartalékot. Közben befejeződött a magnófelvétel, a srácok kisorjáztak a konyhába. — Anya, hoztál valamit? — kérdezte a kicsi. — Anya, az orosz szótárból egy cso­mó szót nem tudtam kikeresni! — mondta a nagy. Kilenc óra lett, mire leperegtek az események, a székek, takarók a he­lyükre kerültek, a tiszta tányérok a faliszekrénybe, a vacsora maradékai a szemétbe, a kikeresett orosz szavak a szótárfüzetbe, a párnák az ágyakra, a gyerekek a párnákra. Kati úgy érezte, ha mindezt filmen látná, gyorsított pergetéssel, megszakadna a nevetéstől: elöl a csapzott anya, sarkában két lo­holva buzgólkodó csemetéjével, akik bűntudatosan igyekeznek helyrerángat- ni az esti órákban mindazt, amit dél­után fáradságos munkával összekutyul- tak. Kiszállt a lábaiból minden erő, s bar azon igyekezett, hogy összeszedje magát, nem tudta visszaszorítani egy mondatban feltörő dühét, amikor a ki­csi, már, az ágyban, megszólalt: — Anya, én megint éhes vagyok .. Innen már lassítva pergett a felvétel. Konyha. Hűtőszekrény. Vaj. Kenyér­tartó. Kistányér. Tej. És ólmos, rozsdás mozdulatok. — Kicsik még. Két kisgyerek... — vigasztalta magát Kati, és ez olyan jól sikerült, hogy rápotyogtak a vajas ke­nyérre a könnyei. Mert kicsik, tényleg kicsik, és ő fél éve volt utoljára mozi­ban, és hónapokig olvas végig egyetlen könyvet, és ha bemegy a fürdőszobába, holt biztos, hogy kint addig történik valami, s öt percen belül csuromvizes fürdőköpenyben kell kirohannia, és esténként orosz szótárt lapoz, hangosan olvassa a Többsincs királyfit meg a Mackó anyót, aki dajkát keres, és... A fiúk elaludtak. Az óramutatók kattogva araszoltak a kát legna­gyobb számjegy felé. Mire összetalál­koztak, aludt már Kati is, 32 éves gyámügyi főelőadó, elvált asszony két gyerekkel, bőséges helyet hagyva a dupla rekamié másik oldalán, ami pe­dig már három éve üres volt. Aludt, és az álmai, mint ijedt kisgyerekek, hüppögve bújtak az éjszaka sötét szok­nyája mögé. Életen nagy álma volt

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom