Pest Megyei Hírlap, 1986. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-01 / 27. szám
1986. FEBRUAR 1., SZOMBAT v/&te> 3 fALU VÉGI LAJOS: Jövőnk, fejlődésünk kulcsa a gazdaság korszerűsítése A z MSZMP Pest Megyei Bizottságának székhazában az elméleti konferenciasorozat keretében január 24-én Faluvégi Lajos, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes, az Országos Tervhivatal elnöke tartott előadást. Az elhangzottakat némileg rövidítve adjuk közre. A gazdasági kérdések napjainkban a poZi- tika homlokterében állnak, s ez a megállapítás nemcsak hazánkra érvényes. Felvetődik a kérdés^ helyes-e mindez, s nem tévesztünk-e arányt, megfeledkezve a társadalom érdeklődésének középpontjában álló más kérdésekről. Ügy gondolom, hogy egy vezető pártnak sem az általános, sem a helyi politikájában nem szabad elfeledkezni semmilyen kérdésről. Gazdasági tevékenységünk objektív okok miatt a rangsorban most mégis az első helyen áll. Melyek ezek az objektív okok, s miért érdemes erről külön is szólni? Azért, mert a világgazdaságban korszakváltás ment végbe az elmúlt évtizedekben, s ez még nem zárult le. Ennek legfőbb jegyei közül említést érdemel az energiaválság, az észak—dél és a .gazdag—szegény országok közötti ellentét, a környezetvédelem világméretű felértékelődése. Ezek mind olyan kérdések, amelyek egy új korszakot jelentenek az emberiségnek a gazdasági lét feltételei szempontjából. Ügy élni, úgy gondolkodni, úgy gazdálkodni, mint ahogyan az elmúlt évtizedekben gazdálkodtunk anyagi javakkal, munkaerővel, tovább már nem lehet. Ugyancsak fontos, hogy a szocialista országok a világgazdasági helyzettől függetlenül egy intenzív fejlődési szakaszba érkeztek, s ebben már korszerűbb technológia, nagyobb szervezettség, több gazdasági együttműködés, eredményesebb összefogás kell, s mindez új típusú gazdaságszervező munkát jelent számunkra is. Ezek indokolják, hogy a gazdasági kérdések miért vannak a politika homlokterében, s egyben kijelölik feladatainkat is. Tanulságos esztendők Néhány szóban érintem az elmúlt esztendők tanulságait és a VI. ötéves terv értékelését is. Szeretném hangsúlyozni, hogy az eltelt tíz évben átéltünk két olajárrobbanást, s részesei voltunk egy nemzetközi fizetési válságnak. Ennek hatását hosszú ideig éreztük. A VI. ötéves tervben jogosan tűztük ki célként fizetőképességünk megőrzését és emellett lehetőségeinkhez képest az életszínvonal védelmét. Számunkra nem volt más út, adósságaink törlesztését teljesíteni kellett, amely szigorú importgazdálkodást köve- telt meg, s végső soron csak lassúbb gazdasági növekedést tett lehetővé. Adódik a kérdés: mit értünk el az elmúlt öt esztendőben? Mindenekelőtt a mezőgazdaság fejlődését kell kiemelnünk, de emellett említést érdemel, hogy öt év alatt nem rubel relációban 1,8 milliárd dolláros kereskedelmi aktívum elérésével adósságainkat csökkentettük. Jelentős mértékben sikerült mérsékelni az anyag- és energiaigényességet mind az iparban, mind a mezőgazdaságban. Beruházásra több mint ezermilliárd forintot költöttünk, központi programokat hajtottunk végre, s még sorolhatnám. De mi az, ami nem sikerült? Az iparban, különösen a feldolgozóiparban nem tudtunk lényegesebb strukturális átalakulást elérni. Hozzá kell tennem: ehhez nagyon kevés pénzünk volt. Kiéleződött bizonyos alapanyag-termelő ágazatok — a bányászat, az alumíniumipar, a kohászat — helyzete, lévén, hogy tevékenységüket viszonylag jelentősen leértékelte a világpiac. A legnagyobb gondot az jelentette ebben az időszakban, hogy az egyensúlyi helyzet megjavítása érdekében a nemzeti jövedelem belső felhasználását vissza kellett fognunk, s ezzel együtt a nettó felhalmozás 10—12 százalékra csökkent. Azért választottuk mégis ezt az utat, mert abból indultunk ki, hogy a teljes foglalkoztatottság és az életszínvonal megőrzésének igénye társadalmi szempontból a legfontosabb. így a gazdasági érdekeket alárendeltük a társadalmi érdekeknek. A mérlegelés azt mútatja, rct helyesen tettük. Erre építve most olyan Közmegegyezésre törekszünk, amely szilárd alapot jelenthet kibontakozási programunk megvalósításához. Megtehettük volna, hogy a hiteleinket átütemezzük. Ez azonban számunkra nem volt járható út. Azok az országok, amelyek ezt tették, tíz-tizenöt évre Damoklész kardjaként a fejük fölé eresztették a hitelezők' mindenkori magatartásától való további függést. Mi nehéz éveket vállaltunk, de most viszonylag kedvező helyzetben vagyunk. Külkereskedelmi mérlegünk aktív, deviza- tartalékainkat föltültöttük, és ami a leglényegesebb: az ország hitel- , és fizetőképességét megőriztük. Ami a tanulságokat illeti, kétségtelen, hogy a gazdasági egyensúly érdekében visz- szafogott belső felhasználást tovább csökkenteni nem lehet, mert ez az egész gazdaság korszerűsítését visszavetné. A reáljövedelmek a tervnek megfelelően növekedtek, a reálbérek azonban nem, s az infláció is magasabb volt a vártnál, ezért a társadalom különböző rétegeinek jövedelmi helyzetében — elsősorban a fix jövedelemből élők rovására — nagy aránytalanságok alakultak ki. Ezeket a feszültségeket fokozatosan fel kell oldanunk. Végső tanulságként azt hangsúlyoznám: reálisan azzal kell számolnunk, hogy a gazdaság intenzív fejlődési szakaszra való átállítása egy hosszabb, tartósabb, esetleg több ötéves tervidőszakra elhúzódó folyamat lesz. A KGST-re alapozunk Mielőtt a VII. ötéves tervidőszak feladatairól szólnék részletesen, néhány gondolatot hadd mondjak el 1985-ről. Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy nem egy sikeres esztendőt zártunk, és ennek sokféle oka van. Ezek közül az egyik a tél, amely mintegy 200—250 millió dollárunkba került. Jelentős veszteséget okozott a mezőgazdasági árak esése is a nemzetközi piacon. A tanulságot levontuk, s az idén már sokkal nagyobb tartalékokkal vártuk a hideget, s igyekszünk az eddiginél egyenletesebben megszervezni a termelést. Tarthatatlan ugyanis a nagy ingadozás. A tapasztalatok azt mutatják, hogy tavaly a termelésben — főleg az iparban — nem sikerült semmit sem javítani a szervezettségen. A negyedévi hajrák változatlanul jellemzőek, a hét elején és végén rettenetesen nagyok a kiesések. Sok gondot okoztak a munkanap-áthelyezések is, a fegyelmezetlenségek. Gondolják el, hogy ebben az országban egynapi termeléskiesés a nemzeti jövedelem fél százalékát viszi el! Tehát még sok tennivalónk van ezeken a területeken. A párt XIII. kongresszusa megfogalmazta, hogy a nehéz esztendők után most már a fokozatos kibontakozásra van szükség. Ez találkozik a társadalom igényével ás. Ennek megfelelően igyekeztünk a VII. ötéves tervet összeállítani. Az előrelépést a nemzetközi gazdasági kapcsolatokra alapozzuk, ebben meghatározó részvételünk a KGST-ben. A tervkoordinációs megbeszélések keretében barátainkkal sikerült olyan megállapodásokat kötnünk, amelyek alátámasztják a magyar gazdaság kibontakozását. Terveink szerint a KGST-országokkal folytatott kereskedelemben a jövőben az export és az import volumene körülbelül azonos mértékben növekszik majd, s ezzel a kereskedelmi kapcsolatok tovább bővülnének. Figyelembe kell vennünk azonban, hogy a feltételek megváltoztak. Ugyanazért az energiáért most az eddiginél több — elsősorban mezőgazdasági és könnyűipari — terméket kell szállítanunk. Ebből és a nyugat-európai változásokból következik, hogy ezután a mezőgazdasági export nagyobb hányada a KGST-n belül talál vevőre, az elkövetkező egy-két évtizedre tehát biztos piaca van ezeknek a cikkeknek, s ez számunkra előnyös. Jobb hatékonysággal Továbbra is egyik alapvető gazdaságpolitikai célunk, mint közismert, fizetőképességünk megőrzése és az adósságok csökkentése. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem veszünk fel újabb hiteleket. Terveinkben nagy hitelforgalomra építünk, ehhez azonban aktív kereskedelmi mérleg kell, amelyet csak megfelelő exporttal érhetünk el. Ebben feldolgozóiparunkra s különösen gépiparunkra növekvő szerep hárul. Gép- iparunk azonban csak akkor tud helytállni, ha műszaki-technikai korszerűsítéseket hajtunk végre. Ez a kulcsa az eddiginél expanzívabb kereskedelempolitikának is. Érdekeltek vagyunk tehát, hogy nemzetközi kapcsolatainkat fenntartsuk és bővítsük. Megítélésünk és bizonyos mértékig továbblépésünk alapja azonban — s ez egyben fejlődésünk egyik kulcskérdése is —, hogy adósságainkat fokozatosan csökkentsük, s egyre kedvezőbb helyzetbe kerüljön a magyar gazdaság. A VII. ötéves terv előkészítése során három változatot dolgoztunk ki. Az egyik az 1981—1982-ben tapasztalt rendkívül kedvezőtlen külgazdasági feltételekre épített. A másik pedig éppen fordítva: egy, az eddiginél jóval kedvezőbb nemzetközi környezetre alapozott. A harmadik, amelyet az Ország- gyűlés végül is elfogadott, a jelenlegi ismereteink alapján leginkább várható, az első két változat közé eső külgazdasági feltételekre épít. E változat, igaz, a lassúbb, fokozatosan kibontakozó, de biztosabb fejlődést tartalmazza. E kibontakozás első lépéseit már idén meg kívánjuk tenni. Nem kapcsoltuk ki az alternatív lehetőségeket sem, mert elemi érdekünk, hogy elképzeléseinket és cselekvéseinket a mindenkori eredményeinkhez vagy éppen gondjainkhoz igazítsuk. A terv kulcsa a gazdaság korszerűsítése. Sokan meglehetősen felületesen, csak a számokat sorolva a VII. ötéves tervet a környező és a távoli országok hasonló adataival vetik össze. Az összehasonlítást azonban állja ez a dokumentum. Egy dolog viszont a számokból nem derül ki, pedig nagy feladatra vállalkozunk: a hatékonyság jelentős növelése a célunk. Elképzeléseink szerint a komplex hatékonyságot 17—19, az egy főre jutó termelést 24—27 százalékkal kell növelni öt év alatt, miközben esztendőnként közel 1 százalékos anyagmegtakarítást kívánunk elérni. Fontos az is, hogy a nemzeti jövedelem 1 százalékos növekedése az energiafelhasználás mindössze 0,4 százalékos emelkedésével párosuljon, s e folyamatban már 1986-ban érzékelhető eredményt érjünk el. Erre kényszerítenek azok a feladataink is, amelyeket már említettem: az egyensúly megőrzése, az adósságok csökkentése. A jövőben, így már idén is, tehát az a vállalat vagy szövetkezet pályázhat sikerrel pótlólagos pénzforrásokra, amely az energiaracionalizálásra, az élőmunka helyettesítésére, értékesebb, feldol- gozottabb termelésre, jobb minőségre vállalkozik. Ehhez jórészt megvannak a feltételek is. Elkészült az elektronizálás programja, rögzítettük elképzeléseinket az energiamegtakarításra, a finomvegyipar fejlesztésére, a kohászat szerkezetének megváltoztatására. Nagy a szellemi tartalék A közelmúltban döntött a KGST a 2000-ig szóló komplex fejlesztési programról, amelynek célja a műszaki-technikai fejlődés meggyorsítása. Ennek van körülbelül hetven olyan témaköre, amelyekben a magyar gazdaság érdekelt. A földjavításra és a gabonatermelés növelésére, a finomvegyipar és a gépipar korszerűsítésére, a telefonhálózat és a telekommunikáció, valamint a vasút fejlesztésére vonatkozó elképzeléseink megvalósításához a világbanki hiteleket is felhasználjuk. Ezek konkrét és korszerű programok, amelyekhez a hazai vállalatoknak is kapcsolódniuk kell. Lényegesen nagyobb erőkkel támogatjuk a kutatás-fejlesztést, s ezt igyekszünk közelebb vinni a termeléshez. Nagyobb akcióba kezdtünk a működő tőke bevonására néhány területen. Időnként felvetődik a közvéleményben az a kérdés, hogy végül is lemaradunk vagy felzárkózunk. Alapos vizsgálódás után megfogalmazhatjuk a választ. Az elmúlt években, éppen a beruházások visszafogása miatt a fejlett országok és a hazánk között lévő technológiai rés valamelyest nagyobb lett. Ám nem mindenütt és nem mindenben. A középen lévők — s mi ezek közé tartozunk — ugyancsak növelték a távolságot a tőlünk elmaradóktól, miközben, mint említettem, most nagyobb az elmaradásunk az élenjáróktól. Höl őriztük meg vagy javítottuk pozícióinkat? Ezek közé tartoznak a mezugazdasag egyes területed, a biotechnológia alkalmazásának egyes eredményei, a gyógyszeripar, a számítástechnika és az autóbuszgyártás sikerei. Ezek is jelzik, hogy a magyar kutatók és fejlesztők számos területen kiemelkedő tevékenységre képesek. Az új ötéves tervben központi helyet foglal el az életszínvonal érzékelhető novelese. Ehhez azonban mérsékelnünk kell az áremelkedések mértékét. Ennek első lépéseként elképzeléseink szerint e követelménynek megfelelően az idén már csak 5 százalékos árnövekedés lesz. Célunk a fix járandóságok — a nyugdíjak és a családi pótlék — arányos emelése is. Ez azonban csak fokozatosan érhető el, mert a vásárlóerő és az árualap egyensúlyának megőrzése elengedhetetlen. Hadd emeljem ki, hogy ennek alapja az egyenletesebb termelés, az alacsonyabb ráfordítások, és egy sokkal kiegyensúlyozottabb vállalati ár- és bérpolitika. Visszatérve a társadalmi kérdésekre, fontosnak tartom, hogy további lépéseket tegyünk az igazságosabb közteherviselés érdekében, melyhez egy jövedelemarányos adórendszerre van szükség. Fejleszteni kell a vállalati bérszabályozást, mégpedig úgy, hogy teljesítményarányosan nagyobb lehetőségeik legyenek az önálló döntésekre. A gazdasági munkaközösségekkel kapcsolatban az az alapállásunk, hogy szükség van rájuk, de az eddiginél megfontoltabb döntések kellenek, s az, hogy a főmunkaidőben is lehetőség legyen hasonló teljesítményekért ugyanakk r:a bérek kifizetésére. Következetesebb irányítás A VII. ötéves terv nélkülözhetetlen eleme az irányítási rendszer korszerűsítése is. Tavaly már több helyen módosítottuk a szabályozókat és bevezettük az új vállalati irányítási formákat. Az időpont megválasztása szándékos volt, mert úgy gondoltuk, hogy ezeket a lépéseket a tervet mintegy megalapozva, a végrehajtás megkezdése előtt kell megtennünk. Az úton azonban nem állunk meg. Fel kell készülnünk például arra, hogy javítjuk az adózás rendszerét, mégpedig úgy, hogy kevesebb adó terhelje a termelést és több a forgalmat, ■ mert az árba többszörösen beépülő adó — s ez tapasztalható most — rontja vállalataink versenyképességét. Meg akarjuk teremteni a vállalkozói típusú vezetés további elterjedésének és általánossá válásának feltételeit. Korszerűsítjük a bank- rendszert is, nem titkoltan olyan előnyökre számítva, hogy így az közelebb kerül a termeléshez és az exporthoz. Élénkítjük a tár- sadalmitőke-áramlás eszközeit, és kialakítjuk a veszteséges vállalatok ügyeinek ésszerű rendezési módját. Mindez a mobilabb, következetesebb irányítást igyekszik segíteni. Befejezésül hadd jegyezzem meg: 1986- ban szeretnénk a magyar gazdaságot egy lassan növekvő termelési, beruházási vágányra állítani és ez fokozatos kibontakozást ígér. A siker azonban nagymértékben a dolgozó kollektívák nagyobb, értékesebb teljesítményétől, a szellemi energiák kibontakoztatásától, s nem utolsósorban a vállalatok együttműködési készségétől is függ — fejezte be a miniszterelnök-helyettes. A hatodik ötéves terv egyik kiemelt nagyberuházásaként határidő előtt készült el Százhalombattán a DKV-ban a katalitikus krakküzem. (Erdősi Ágnes felvétele.) V
